Helena Silence - Enigma

Helena Silence: Enigma

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
ISBN: 9789632454634
Oldalszám: 360 oldal


Fülszöveg: 
Lena nem tudja, de rendkívüli képességgel rendelkezik: ő egy érző. Ha megérint valamit, zavaros képeket lát, furcsa álmok lepik meg, és megsúgnak múltat, jelent, jövőt. De nem hallgat az ösztöneire, így a szülei meghalnak. Túl lehet élni, ha a szeretteid miattad nincsenek? Lena sosem látott nagybátyjához költözik, miközben fuldoklik a bűntudattól. Mélyen magába zárja a fájdalmat, amely fokozatosan felemészti. Megtagadja magától az érintés melegét is, nehogy még több emberbe belelásson, és az őrületbe sodródjon, mint néhány őse. Csakhogy jön egy különös fiú. És egy még különösebb nagybáty. Lena ráébred, hogy rokona házában menedékre lel, és arra is, hogy a képessége nem átok, hanem áldás. De mit érez Alex iránt? A fiú folyton felkavarja, hol dühíti, hol vágyakozik utána. Lena nem tud mit kezdeni ezzel a kapcsolattal. Csakhogy történik valami: egy kisfiú sikolya töri meg az erdő csendjét. Lena iszonyúan fél, de elhatározza, soha többé nem hagyja, hogy a szeretteit baj érje. Ha kell, a saját élete árán is megvédi az övéit.

Saját véleményem:
  Régóta olvasgatom a Helena Silence blogján lévő írásait, főként a Pénzes Ő-t. Így nagyon vártam már, hogy végre megjelenhessen az Enigma, mert őszintén kíváncsi voltam rá.
  Aztán a megjelenés előtt felkerült belőle pár fejezet, amikre gyorsan rá is vetettem magamat. Na, az volt az a pont, ahol véglegesen beleszerettem.

Colorado

  Két dolgot is kiemelnék, ami újdonságként hatott a YA könyvek világában. Az egyik nem más, mint a választott helyszín. Colorado.
Annyira gyönyörűen sikerült lefestenie Helenának a tájat, hogy az olvasó végig úgy érzi, mintha megelevenedne előtte a kép. A havas hegycsúcsok, ahogy körbeveszik a legelőket, ahol a lovak legelésznek békésen, és a csillogó vizű patakot. Már-már érezni lehet az ottani friss levegőt. Elképesztő és varázslatos.
  És itt külön ki kell emelnem a csillámló vizű patakot, aminek ugyan nincs jelentős szerepe a könyvben, mégis nagyon korrekten le lett írva, és meg lett magyarázva a története. Imádnám belelógatni a kezemet, lábamat, mint a lányok.

  A második, amit szintén ki kell emelnem az a farmer élet. Ennek újfent nagyon megörültem, mert kiskorom óta mindig azt hangoztattam anyunak, hogy, ha felnövök lesz egy saját farmom, tele állatokkal. Szóval számomra hatalmas boldogság volt, hogy, ha nem is az életben, de a képzeletem lévén ott élhettem pár napig. A lovas, istállós, vágtatós részek egytől-egyig telitalálatnak bizonyultak, átjött az egésznek a hangulata. Ezáltal az olvasó is kicsit belekóstolhat a farmerek életébe.

  A történek a reptéren kezdődik, ahol Lena kuporog egy mosdóban és a gyógyszereit kapkodja. Itt rögtön megtudjuk, hogy ez azért van, mert ő egy érző. Ha valaki megérinti, vagy éppenséggel ő ér valakinek a bőréhez, akkor látja az illető jelenét, múltját vagy jövőjét. Ezek sokként hatnak rá. Pláne, hogy nem olyan régen vesztette el szüleit egy repülős balesetben. És éppen emiatt kell a soha nem látott nagybátyjához, Victorhoz költöznie, aki az apjának az öccse.
  Miután Lena elbúcsúzik Norától, a házvezetőnőjüktől, elindul a magángép felé, amit Victor küldött érte. Ám mielőtt azt gondolhatná Lena, hogy pár óráig egyedül maradhat az utastérben, megjelenik Zoe, egy igazán beszédes, életvidám lány. Kiderül róla, hogy Victor szomszédja. És mivel Zoe nem az a hallgatag típus, beszélgetésbe elegyednek. Ezáltal, bár Lena az elején ódzkodott a másik lánytól, összebarátkoznak. Viszont az is hamar kiderül, hogy Zoe anyja, Emma nem igazán kedveli Lena nagybácsikáját, a Mindenhatót... Ennek még a történet folyamán fontos jelentősége lesz, de erre nem szeretnék kitérni, mert nem akarok lelőni semmilyen poént.
  Végül megérkeznek Coloradoba, ahol Zoét, a kissé hűvösséget sugalló bátyja, Alex várja. Lenát pedig a repülő pilótája fuvarozza Victorhoz, de a lány elalszik útközben.

kör alakú szoba

  Másnap, Lena egy csodálatos és igen különleges kinézetű szobában ébred, amit leginkább Zsákos Bilbóék és a Holdhercegnőben lévő szobák keverékeként tudnék leírni.
  (Az a ház szintén annyira jól el lett találva, a folyosók hálozata, a padlástér, a játszószoba, a könyvtár... Szívesen körbejárnám egyszer.)
   Ezután megismerkedik a szakácsnővel, Ethel-lel, majd nemsokkal később Victorral is.
  Itt kapunk egy kis múltba tekintő fejezetet, amiből jobban megismerhetjük Lenát, a szüleit és a képességének kialakulását.


  Maga a történet eleje leginkább Lena beilleszkedésére, és képességének fejlesztésére épül. Mindeközben a különböző szereplők által még több betekintést nyerünk a Wall és Tree birtokra, megtudjuk, mi is az az Enigma. És, hogy Lena miért érhet a házban bárkihez, bármihez anélkül, hogy különböző képek árasztanák el a fejét.
  Később, a vége felé érve pedig kapunk egy nagy adag izgalmat, nyomozást, rejtélyt, ami még inkább felpörgeti az egész történetet. Olyannyira, hogy képtelenség letenni, míg az utolsó lap aljáig nem érsz.
  Korrekt módon le van zárva az egész, megismerjük mindenki titkát.

Lena Wall

  A cselekmény- és tájleírás mellett, a karakterek is teljesen rendben vannak, nagyon jól kidolgozottak.
  Lena például nem egy butácska liba. Megvannak a maga gondjai amik még egy felnőttet is megviselnének , de ennek ellenére igyekszik túlélni ezeket. Elindul a mélypontról, majd ahogy halad a történet, ő úgy kapaszkodik feljebb és feljebb, persze néha megcsúszik és visszahuppan egy pár fokot, de ez sosem fárasztó az olvasó számára.
  Persze csinál pár butaságot, de, ha azok nem lennének, akkor sok más sem jöhetne létre. Mindezek ellenére nagyon bátor, ki mer állni az igazáért, a szeretteiért és mindenki másért is, noha a lelke elég sérülékeny.
Nagyon tetszett, hogy egy-egy olyan résznél, mikor képletesen belerúgtak, nem süppedt olyan letargikus állapotba, ami számunkra is fárasztó lett volna. Mindig megpróbált talpra állni.
  Az ahogy a lovakkal viselkedett, annyira belém ivódott, főként a Nefelejcses és Futórózsás részek.

Victor Wall

  Victor, a nagybácsi. A vele kapcsolatos dolgot a történet 40%-ánál leszűrtem, de ez nem gond. Viszont ő egy olyan karakter volt, aki nagyon belopta magát a szívembe. A viselkedése, az érzései, ahogy támogatja Lenát, ahogy az állataival és az embereivel bánik, és úgy minden.
  Szerettem azokat a pillanatokat, amikor tanítgatta Lenát, azok annyira különlegesek és szívhez szólóak voltak. Látszik, hogy egy csupaszív ember, aki, ha tud segít, kivétel nélkül bárkinek.
  Nagyon összetett karakter, pláne a háttértörténeteit tekintve. tulajdonképpen voltak olyan dolgok, amik miatt nagyon sajnáltam, még ha ő is hibázott párszor. 

Zoe Tree

  Zoe. Na, ő egy óriási színfolt az egészben. Amint megjelenik, az ember automatikusan vigyorog. Remek barát, és egy igazi mókamester. Persze megvannak a saját kis álmai, amiket így vagy úgy, de megvalósít. Cserfes, humoros, talpraesett, nőcis, de mégsem nyávogós.
  Nagyon sokat segít Lenának, már csak azzal is, hogy megmutat neki mindent. És az, hogy varrt neki egy olyan gyönyörű ruhát, igazán kedves gesztus volt. Sajnos manapság egyre kevesebb az ilyen önzetlen barát, aki szívből cselekszik.
  És testvérnek sem utolsó. Annyira irigyeltem a viszonyukat Alexszel.

Alex Tree

És a végére hagytam azt a karaktert, aki bár egy igazi tapló volt nagyon sokáig, mégis az első felbukkanásától kezdve megvett magának. Kérek szépen egy hús-vér Alexet!!!
Hűvös, bunkó, férfias, szívdöglesztő, szarkasztikus – ezek jutnak eszembe róla. Leginkább Jace-hez, Carlos Fuenteshez és Ash-hez, a télherceghez tudnám hasonlítani, de nem koppintás értelmében, hanem stílusra.
  Végig vibrált a levegő, amikor megjelent. Noha sokszor beszólogatott Lenának, és sértegette, mégsem lehetett nem szeretni. Azok a szituációk roppant jók voltak.
  Közben a húgának köszönhetően megtudtuk, miért olyan, amilyen, illetve az érintések is sokat segítettek az előélete megismerésében.
  És miután megfordult, felvállalta az érzéseit, még akkor sem vesztett a férfiasságából, nem lett csöpögős, csak olyan minden lány álma. És az erkélyes megjelenéseit nagyon imádtam :D
  Az is plusz pont, hogy a kapcsolatuk nem hátráltatta a történetet, nem ragadtunk meg miatta, hanem mindig sodródtunk előre.
  Alex egy olyan srác, akiben megvannak azok az értékek, amik a mai pasik legtöbbjében már nincsenek. Nem sokan áldoznák fel a boldogságukat azért, amiért ő képes lett volna.

  Még így a végén, külön ki kell emelnem néhány jelenetet, fejezetet, amik különösen elnyerték a tetszésemet:

• Amikor kiderül, hogy Alex nem egy ló :D
• A bálos fejezet
• Utolsó fejezet :DD és a legvége
• Alex-Lena szurkálódásai
• A különböző becézések (nyuszkó, hercegnő, kölyök)

Aki szeretne egy igazán remek, pörgős, csodálatos helyszínen játszódó történet részese lenni, az bátran olvassa el, mert nem fog csalódni.
Én már alig várom a folytatást!

Nevek:
 Olvastam már, hogy páran a vezetéknevek rövidségét, egyszerűségét kritizálták. Nos, szerintem, a Wall vezetéknév nem véletlen...

Pontszám: 5/5* 
Kedvenc szereplő: Alex, Victor, Zoe (és Lena is) 
Kedvenc jelenet: A már említett, Alex nem ló rész, és a vége, mikor Victor benyit... 
Negatívum: Hol a folytatás??? :D Illetve még több Zoét kérek... meg Alexet  :) 
Borító: 5/5

Interjú Nillával

Nilla

Életem első interjúalanya nem más, mint Sárközi Erika, alias Nilla, akinek hamarosan megjelenik az első regénye, Három akkord az élet címmel. 

Ezúton is nagyon szépen köszönöm neki, hogy olvashattam ezt a fantasztikus történetet,  és, hogy elvállalta az interjút is. :)

Őszintén remélem, hogy nagyon sok emberhez el fog jutni a regénye.


 

Lilla: Gondolom, már nagyon várod, hogy a kezedbe foghasd a saját könyvedet. Emlékszel még arra, amikor a kiadó rábólintott a regényedre? Milyen érzés volt? Hogyan reagáltál?

Erika: Természetesen emlékszem, lassan egy éve történt. Egyedül ültem otthon, és miután elvégeztem a teendőimet (mosogatás, stb., mert azt is kell néha :D), leültem a gépem elé, és megnyitottam az e-mailfiókomat. Aztán megláttam az elfogadó üzenetet, és csak bámultam... bámultam... majd sikítottam egyet, és rögtön telefonálgatni kezdtem. Hosszas várakozás előzte meg ezt a folyamatot, sokat nézegettem akkoriban a virtuális postaládámat. 

L.: Honnan jött a Három akkord az élet gondolata?
 
E.: Az úgy volt, hogy... két évvel ezelőtt egy novemberi napon, akkor még lelkes gimnazista voltam, jöttem haza suliból vonattal, ami késett, lassú volt és hideg, szóval csak a szokásos, amikor kibámultam az ablakon, és megszületett egy jelenet a fejemben. Ezzel indul a könyv is: a főszereplőnk éppen autókázik.

Utána pedig minden jött magától, írtam, amit éreztem, nem sokat gondolkodtam.
 
L.: A történetben vannak olyan szereplők, akiket valamelyik családtagodról, barátodról vagy ismerősödről mintáztál? Illetve van-e olyan helyszín, cselekmény, amit a saját életedből merítettél?
 
E.: Ez egy nagyon jó kérdés, köszönöm.
Konkrét személy, akit valóban ismerek, és leírtam volna a lapokra, nincsen. Viszont mindegyikük egy kicsit én vagyok, egy rész belőlem. Olyan párbeszédek vagy jelenetek persze vannak, amik velem is megestek (például a röplabdás rész), és belecsempésztem a regénybe ilyen helyet is: ami úgy, ahogy én írtam, biztosan nincs New Yorkban, a saját környezetemből merítettem. 

L.: Két olyan srác van a regényedben, akik biztosan megosztják a női olvasókat. Colin és Derek. Tudom, hogy a Te szíved jobban húz az egyik felé, ezért arra lennék kíváncsi, hogy ez mennyire befolyásolt a cselekményszál alakításánál? Milyen volt róluk írni?
 
E.: Számba vettem velük a lehetőségeket, hogy mit tudok kihozni a történetből, és ahhoz melyik központi figura kell, melyik út a legreálisabb és melyik illik a karakterekhez, a történethez a legjobban. Tehát nem számított, hogy melyikük felé húz a szívem, csak titokban imádtam.

Írni pedig róluk... nagyon jó volt, élveztem, a különbözőségük mindig egy akadályt állított elém.

L.: Melyik a kedvenc jeleneted? Miért pont az?
 
E.: Abszolút kedvenc nincs, inkább sok kicsi van. Azok különösen, amikor a szereplőim zenélnek, mivel én is imádom a zenét. Vagy amikor kosárlabdáznak, egyszerűen szeretem a légkört, ami köztük uralkodik. És a végén is van egy kedvencem: a jelenet a Szabadság-szobornál. Ezt nem fejteném ki, hogy miért, szerintem ezt mindenki érzi, amikor azt olvassa. 
 
L.: A borító is a te munkádat képviseli. Mesélnél róla egy kicsit?

plakát

E.: Nagyon szívesen. Szeretek fényképezni, a gimiben tanultam is, és így jött az ötlet, hogy mi lenne, ha én csinálnám a borítót? Megkérdeztem a húgomat, hogy elvállalná-e (általában én szoktam őt fotózni, szereti a képeket, amiket készítek róla, és már jól ismerem, meg amúgy is, gyönyörű vörös haja van, mint a főszereplőmnek, Violetnek), ő pedig izgatottan mondott igent. Szeptemberben ejtettük meg, amikor még jó meleg volt, és több száz képet csináltunk, egy egész napig eltartott, aztán pontozás útján redukáltunk le a fotókat néhányra. (Az eredeti elképzelésem nem ez volt, az a hivatalos könyvjelzőn van.) A húgomnak egyébként nem a borítókép és nem is a könyvjelző tetszett a legjobban, az ő kedvence a plakátra került

L.: Van olyan kulisszatitok, amit szívesen elárulnál nekünk?
 
E.: Nos, ezzel a kérdéssel megfogtál. Hú! Két dolog jutott eszembe:

- a dalszövegeket/dalszövegrészleteket a barátaim (Nixi és Evy), külön nekem írták, ehhez a könyvhöz.

- van a könyvben egy újságírónő, Bethany, aki aztán összebarátkozik Violettel. Nos, ő nem ismeretlen az olvasóim előtt: ugyanis írtam már róla egy történetet. Nem is egyet, kettőt. Szóval, ő ilyen visszatérő szereplő. Illetve vannak még ilyen karakterek: a táncospár, Lenna és Dorian. Az ő történetüket is elkezdtem megírni anno, de bizonyos okok miatt abba kellett hagynom, és a húgom, Szandi vette át az írását. Tehetséges, egyébként, csak lusta. 

L.: Van valami különleges írói szokásod, rituáléd?
 
E.: Különleges nincs. Szeretek zenét hallgatni, sőt általában zenét hallgatok. Ebben az az érdekes, hogy keresek egy számot, és fejfájásig azt játszom, majd keresek még egyet, és így tovább. De mindig a hangulatomnak illetve az adott jelenetnek megfelelő számot választok.


L.: Számodra mennyire fontos a háttérvilág felépítése? Mennyire mélyedsz bele egy-egy helyszín tanulmányozásába?
 
E.: Az ilyen regényeknél, mint például a Három akkord is, azaz ahová nem kell konkrét történelem, mint például a fantasy regényeknél, szerintem ez kevésbé fontos. Az én regényem karakterközpontú, szóval mindenféleképpen azt tartom a legfontosabbnak, hogy a szereplők háttértörténete legyen jól kidolgozott és hiteles. Ebbe belemélyedek, de például nem néztem végig New York utcáit a Google Earth-ön. Természetesen informálódtam róluk, de a karaktereket tartottam elsődlegesnek. A háttérkidolgozás teljes mértékben a regény típusától függ, szerintem.

A helyszínek sokszor kitaláltak a Három akkord az életben, így próbáltam személyesebbé tenni, így próbáltam megmutatni azt, amit én látok.

(Olvasóként egyébként a hiteltelen karakterektől a hajamat tépem.)
 
L.: Mikor jöttél rá, hogy te író szeretnél lenni? Hogyan jött ez az ötlet?
 
E.: Az írás mindig is érdekelt. Már tizennégy éves korom óta foglalkozom történetekkel, akkoriban viszont még csak fanfictiönökkel próbálkoztam. Szerettem új világot alkotni, új karakterekkel dolgozni, építeni és rombolni, ahol érezhetem, hogy minden az enyém. Ezt szeretem benne a leginkább, ezért szeretnék "író lenni", bár ez az én olvasatomban elég tág fogalom.
 
L.: Több regényed is van, ezek mind realisztikusabb, romantikus történetek, vagy vannak köztük fantasy műfajúak is? Egyáltalán milyen típusú könyvek állnak közel a szívedhez?
 
E.: Több regényem is van, igen, de tény, hogy a romantikus reáltörténetek állnak legközelebb a szívemhez, olvasóként és szerzőként egyaránt. Van egy készülő fantasy regényem is, ami a Kékszeműek címet viseli, nagyon szeretem írni, teljesen más, mint az eddigiek.
 
L.: Tudom, hogy szeretnél indulni az idei Aranymosáson. Elárulhatsz valamit arról a regényedről, amivel pályázol?
 
E.: Igen, készülök Annyit elárulhatok, hogy a regény valós történeten alapszik, valós karakterekkel, a saját életemről és életemből mintáztam. Valamint még annyi, hogy két szálon, két idősíkon fut a történet, és ezek kötik, kötelezik egymást. Nagyon szeretem ezt a regényt, a Búcsúzóul örökkét, jó volt magyar szereplőkkel és helyszínekkel írni.
 
L.: Nagyon drukkolunk, hogy kimossanak!
 
E.: Nagyon szépen köszönöm!  


Itt meg is ragadnám az alkalmat arra, hogy köszönetet mondjak: azért, amiért elolvastad a könyvemet, és mert megcsináltad ezt az interjút. Elgondolkodtattak a kérdéseid, öröm volt rájuk válaszolni. Még egyszer hálásan köszönök mindent! 

Azt hiszem, ebből az interjúból kiderül, hogy milyen fantasztikus írónővel állunk szemben! :) 
 
Kövessétek Nillát facebookon is: Katt