Leigh Bardugo - Ostrom és vihar

A Sötétség sosem hal meg. Ezt pedig Alinánál és Malnél jobban senki nem tudja. Habár sikerült átjutniuk a Zónán, a veszélyek még koránt sem értek véget. A Blogturné Klub öt bloggerinája pedig arra vállalkozott, hogy elkíséri őket útjukon az eddig ismeretlen világban. Ha pedig ti is velünk tartotok, lehetőségetek nyílik megnyerni a Könyvmolyképző kiadó által felajánlott három darab példányt Leigh Bardugo: Siege and Storm - Ostrom és vihar című könyvéből. A fény legyen velünk!

Leigh Bardugo: Ostrom és vihar

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
ISBN: 9789639492806
Oldalszám: 416 oldal
Fordító: Sziklai István

Fülszöveg:

Az Igaz-tengeren keresztül űzött Alina, akit kísértenek azok az életek, amelyeket a Zónában vett el, megpróbál új életet kezdeni Mallal egy ismeretlen földön, és közben igyekszik titokban tartani, hogy napidéző. De sokáig nem hagyhatja maga mögött sem a múltját, sem a sorsát.
Az Éjúr rettenetes új hatalom birtokában hagyta el az Árnyzónát, és veszedelmes tervet sző, ami a végsőkig próbára teszi a természeti világ határait. Alina egy hírhedt kalóz segítségével visszatér a maga mögött hagyott országba, elszántan, hogy szembeszáll a Ravka ellen törő erőkkel. De ahogy hatalma növekszik, Alina úgy süllyed egyre mélyebbre a tiltott mágiába és az Éjúr játszmájába, és távolodik el egyre jobban Maltól. Valamiképpen választania kell hazája, hatalma és a szerelem között, amiről mindig úgy hitte, az vezérli – különben azt kockáztatja, hogy mindent elveszít a közelgő viharban.

Saját véleményem:

Két hosszú évnyi várakozás után, végre ismételten elmerülhettem Leigh Bardugo különleges, kissé borongós hangvételű világában, melyet most is éppúgy imádtam, mint az előzőt. Már rögtön az első oldal magába szippantott, s felidézte mélyen szunnyadó emlékeimet, melyeknek köszönhetően úgy simultam a történetbe, mintha szerves része lettem volna. Az írónő képszerű, eleven leírásainak hála ez az érzésem végig kitartott.

Az Ostrom és vihar nagyjából ugyanott veszi fel a fonalat, ahol korábban elbúcsúztunk kedvenceinktől. Mal és Alina menekülnek Éjúrtól, és annak embereitől. Hajókon, s kisebb falvakban húzzák meg magukat; igyekeznek beleolvadni a környezetbe. Ám tervük hamar kudarcba fullad.  Apró ballépéseiknek hála, Éjúr rájuk talál, megsebesíti a napidézőt, majd magával hurcolja - Mallal karöltve - egy hajóra, ahol a párosnak egy sor megpróbáltatást kell kiállnia.
Mindezek fényében tehát bátran mondhatom, hogy a kezdés nagyon ütős, odaszegezi a lapokra olvasója tekintetét. Majdhogynem annyira erős nyitányról beszélhetünk, mint egy epikus végső ütközet. Az események pörögnek, egyik kegyetlenség követi a másikat, de szívszorító vagy éppen mosolyfakasztó jelenetekből sincs hiány. Az egész pedig csak még drámaibb színezetet kap attól, hogy Éjúrnak immár nem kell lepleznie valódi szándékait... pszichopataságát.  A feszült hangulat kézzel tapintható. 

Éjúr ezúttal egy újabb erősítőt szeretne megkaparintani, szokás szerint egy mitikus lénytől, a jégsárkánytól. Hogy milyen sikerrel jár, azt nem árulom el, ám Alina karjára újabb ékszer kerül, mely nem csupán a hatalmát erősíti meg, de picit felbolygatja sötétebb oldalát is - amit Éjúr még egy jóadag sejtelmes utalással is megfűszerez, kételyt ültetve a lányba, önmaga és Mal kapcsán.
A könyv jelentős részében ez, valamit Alina karakterfejlődése bontakozik ki, s kerül fókuszba. Hőseinknek egy újdonsült barát segítségével sikerül meglógnia Éjúrtól, hogy aztán Os Altába utazva, a király jóváhagyásával sereget toborozzanak a nagy ütközethez - merthogy abban egy percig sem kételkednek, Éjúr bosszúra készül.
Mindehhez Alinának rettentő messze kell rugaszkodnia egykori énjétől. Vagy más szóval: fel kell nőnie, ami bizony rengeteg bonyodalmat jelent. Elsőként el kell döntenie, mi a fontosabb: a szerelem vagy a nép. Másodsorban pedig, döntésétől függően meg kell tanulnia, miként kezelje annak következményeit. Nem egyszerű választás, amit mi sem példáz jobban, mint a lány önmagába fordulása.
Ám nem ez az egyetlen probléma. Ahhoz, hogy Alina idáig eljusson, sokat kell tanulnia abból, miként kezelje a külvilágból érkező impulzusokat, be kell lopnia magát az igencsak ellenséges grisák szívébe - vagy legalábbis el kell érnie, hogy tiszteljék, és vezetőként kezeljék -, és némi politikai dologgal is szembe kell néznie. Hogy a rátörő látomásokról már ne is beszéljünk.

Az a helyzet, hogy ezt a szakaszt egyszerre imádtam és untam. Tetszett, hogy Alinának árvából jóformán Szentté kellett válnia, ami együtt járt egy sor nyűggel, akárcsak az, ahogy a szerző párhuzamba helyezte a felemelkedésével együtt járó érzelmi veszteséget is. Ám a megoldással nem minden helyzetben voltam elégedett. Egy idő után azt vettem észre, hogy a sokadszori "és akkor ez és ez történt, gyorsan daráljuk le egy filmszerű gyorsításban" fejezetkezdés nem köt le. Olvastam és tudtam mi történik a Kis Palotában és annak nagyjából minden lakosával, ám arról gőzöm sem volt, Alina miket csinált, hogyan élte meg azokat, vagy úgy egyáltalán magáról a főszereplőről. Persze a végeredményt minden esetben megkaptam, de az út hiányzott.
Alina örökös titkolózása bosszantott, míg Maltól falat kapartam (igen, attól a Maltól, akit korábban imádtam). Szívem szerint mind a kettőt megráztam volna, hogy térjenek már észhez, és beszéljenek. Bármit, Akármit. Csak beszéljenek, mert a szőnyeg alá söprés soha nem megoldás.
De ha már MAlina... valahogy most az ő kapcsolatukból is kiveszett számomra a szikra. Hiába volt feketén-fehéren leírva ez-az, a mögöttes tartalmat nem éreztem. Az egész üres volt. Malból pedig egy Peeta szintű karakter vált, esetenkénti havibajos kislány szintű kirohanásokkal.

De hogy akkor mégis miért szerettem ezt a részt annyira? A válasz egyszerű: Nyikolaj! Hogy ki vagy mi ő, az maradjon titok, de amint felbukkan, garantáltan dobjátok az összes teameteket. Én legalábbis fülig belezúgtam; a blogturnés lányok azt hiszem tudnának mesélni, hány napig hallgatták tőlem, hogy Nyikolaj így, Nyikolaj úgy, és hogy Nyikolaj csak az enyém. (Khm, ezt jó, ha ti is megjegyzitek: Mindent a szemnek, semmit a kéznek, Nyikolaj Lilláé. Pont.)
Ő egy lehengerlően karizmatikus figura. Szarkasztikus, vicces, pimasz, kiszámíthatatlan, becstelen, becsületes, ravasz, kiváló stratéga, miközben tele van titkokkal és mélyre ásott sérülésekkel. Nem, Nyikolaj nem egy tipikus megtört hős, aki sajnáltatja magát, éppen ellenkezőleg! Összetett figura, egyszerre lappang benne jó, s rossz - és a kettő közti skála. Magyarán: emberi.
Amikor megjelenik, akkor garantáltan mosolyt csal az olvasó arcára és uralja a jelenetet. Félelmetes poénjai vannak, olyan riposztokat nyom le, ami überelhetetlen. Nem alaptalanul sikerült elfelejtetnie velem Éjurat...

Ami viszont Éjurat illeti, ő ezúttal a háttérbe szorul. Amikor azonban megjelenik, akkor azt igen erősen teszi, tanúbizonyságot adva valódi jelleméről, és arról, miért is szeretik őt annyian. Mi több, van egy baromi erős jelenete, amitől garantáltan elakad mindenki szava!

Az erős kezdés, majd hullámzó erősségű tárgyalás után Leigh Bardugo egy ugyancsak ütős befejezéssel zárja  trilógiájának második részét, bőségesen bepótolva a korábbi tétlenséget. Annyit mondok: akcióból nem lesz hiány! És bár nem falkaparós függővéget kapunk, én mégis kíváncsian várom a folytatást (melyben szeretnék még sok-sok Nyikolajt). Bízom benne, hogy erre nem újabb két évet kell várnom.

A sorozatot azoknak ajánlom, akik szeretik az orosz mondavilágon alapuló, orosz kultúrával átitatott, ámde mégis egyedi világfelépítésű történeteket, melyből a romantika sem hiányozhat.

Pontszám: 5/4,5

Kedvenc szereplő: Nyikolaj!, Sturmhond, Éjúr

Kedvenc jelenet: minden, ami Nyikolaj

Negatívum: Peeta Mal

Borító: 5/5

Térkép

Nyereményjáték

A Grisa krónikák egy olyan világban játszódik, amelyet az Orosz Birodalom inspirált. Ennek okán a mostani nyereményjáték is ehhez kötődik. Minden állomáson találhattok egy rövid leírást, amely alapján ki kell találnotok, melyik cárra gondoltunk, és beírnotok a Rafflecopter megfelelő dobozába. A résztvevők közt pedig kisorsolunk három példányt, a Könyvmolyképző kiadó által felajánlott, Siege and Storm - Ostrom és vihar című könyvből.

Melyik cárt rejti a leírás?
"Hasonló néven uralkodó utódját a “nagy” jelzővel illették, ez az uralkodó azonban többre értékelte a bálokat és a lakomákat, mint az uralkodói feladatokat. Pedig férje az egyik legnagyobb reformer volt."

a Rafflecopter giveaway

Nézzetek be a többi állomásra is

03/27 Always Love a Wild Book
03/29 Deszy könyvajánlója
03/30 Kelly & Lupi olvas
03/31 Dreamworld
04/01 MFKata gondolatai

Tavaszi Mondocon (2016)

Húsvét hétvégéjén újra megnyitotta kapuit a Mondocon, én pedig ismételten beléphettem Csodaországba.

Tavaly, a nyári con után rengeteg élménnyel és még annál is több energiával feltöltődve tértem haza, így megfogadtam, amikor csak lehet, újra kilátogatok. Két meghiúsult kísérlet után ez most végre sikerült, Lupival és Dorie-val karöltve, és azt kell mondanom, újfent megérte!

Már a rendezvény buszjáratára várva feltűnt, hogy jóval kisebb a tömeg, és valamivel kevésbé is rívunk ki a mindenféle farkincás lények tömegéből, mint néhány hónappal korábban, ám az igazi meglepetés a buszra felülve és a helyszínre begördülve fogadott. Egyrészt a buszon simán le tudtunk ülni, nem kellett heringként ácsorogni; másrészt a bejáratoknál lightosan, csak a buszmegálló körülig kígyózott a sor. 

Az egész tavaszi conról elmondható, hogy bár alapjáraton így is rengetegen voltak kint, mégis volt az egésznek egyfajta családias hangulata. Mintha az ember hazatért volna. Ami azonban mit sem változott, az a tolerancia, mellyel egymás iránt viseltettek a látogatók. 

Kapun kívülről a látvány meghökkenésre adhat okot, hisz nem mindennapos dolog, hogy mindenféle színű rókák, farkasok, sárkányok, Deadpoolok, Disney hősnők, hobbitok, westerosi méltóságok sétálgatnak közöttünk, ám azon a bizonyos kapun belépve mindez eltűnik, és a helyét átveszi a csodálat, tisztelet, szeretet, béke, és tengernyi egyéb érzelem. A Mondocon az a hely, ahol bárki lehetsz, és egész biztosra veheted, hogy nem fognak rád ferde szemmel nézni.  

Némi túlzással rutinos conosként már jómagam is könnyebben átálltam a benti világra, mire elértünk a Fogadó épület bejáratáig, akklimatizálódtam  

Első utunk - lassan hagyományként - az árusokhoz vezetett, noha a lányokkal korábban megbeszéltük, hogy mindenki otthon hagyta a pénzét, nehogy féktelen költekezés legyen a vége (bár azért egy-két kiskaput hagytunk magunknak). Sziklaszilárd elhatározásunk egészen az első pultig tartott ki, ahol Dorie felfigyelt négy gyönyörű, kézműves tündefül fülbevalóra, amiket hosszú percekig csodáltunk (hazaérve egyből neki is estem egy hasonló elkészítésének - egyelőre inkább kevesebb, mint több sikerrel), majd onnantól kezdve nagyjából mindegy volt melyik asztalhoz sodródunk, egyikünk-másikunk készült elhalálozni a gyönyörűségtől. Sóhajtozáshoz nekem például elég volt négy téma: Trónok harca, Johnny Depp, Tim Burton, könyvek, és ezzel úgy le is fedtem a standok 80 százalékának kínálatát. 

Hosszas gyönyörködés, fogadalomtétel, Dorie rövid idejű elvesztése és majdnem vásárlás után, kellő akaraterővel kisodródtunk a szabadba, hogy aztán némi szemlegeltetés után bemasírozzunk a Mennyország csarnokába. Kérlek, nézzétek el, ha innen kihagyok néhány dolgot, beszélgetésfoszlányt, mert onnantól, hogy Lupival beléptünk az üvegajtón, az én szemem ráfókuszált a Trónok harca részlegre, és mint Motkány a Szent Makkja után - keserves lassúsággal, a külvilág számára tudatában lévő lánynak mutatva magam, ámde belül felvillanyozva - igyekeztem nem rohamtempóban leteperni szegény cosplayer csapatot. Nekem ez kb. olyan élmény volt, mintha Jon Snow azt mondta volna, légy a falvédőm/feleségem/bármim, vagy Martin bácsi a kezembe nyomott volna egy sárkánytojást, netán Tyrion tolt volna elém egy pohár bort. Szóval hatalmas.

Euforikus állapotomban azt se tudtam, merre vagyok, csak szívtam magamba a látványt, mígnem aztán Lupinak egy labirintusos játékkal sikerült visszaterelnie a Földre  - de csak mert egy picike GoT relikvia volt a nyeremény. 

Játék után körbefotóztam mindent, ami élt és mozgott a standon, majd nem kevés elszántsággal beneveztem egy kvízre. Másra (haha, bocs, a rossz szóvicc miatt) számítottam, könnyebbre, Fummiék előző conos beszámolója után. ...ami, mint kiderült, annyira könnyű volt, hogy útközben megváltozott, így én valahol az első kérdés környékén olyan riadtan álltam ott, mint az Éjjeli Őrségbe száműzött kiskamasz. Hirtelen azt is elfelejtettem, amit tudtam. Jó pár percnyi töprengés után azért előkapartam ködös emlékeimet, tippelgettem, és bevetettem a titkos fegyvert, Dorie-t. Az eredmény... nos, az eredményről ne beszéljünk, kicsit szíven ütött (úgyhogy este le is toltam az első évad felét egyben - édes vezeklésül). 

A Trónok harca standot elhagyva bebarangoltuk az egész csarnokot. Jártunk a Supernatural pultnál, megnézegettük a tradicionális japán játékokat, maszkokat, teaházat, fotóztunk Star Wars cosplayereket, Sweet Pea-t, Belle-t, a Szépség és a Szörnyetegből, mígnem kilyukadtunk második otthonomnál, a Gyűrűk Ura Cosplay Clubnál. 

Hozzájuk - is - öröm betérni. Nem csak tele vannak érdekes relikviákkal, jó kis díszletekkel, gyönyörű és nem utolsósorban - karakterükre - megszólalásig hasonlító jelmezekkel és cosplayerekkel, de  iszonyúan kedvesek, barátságosak és segítőkészek is. Már a nyári conon szívembe zártam őket, a lelkesedésüket és azt a szeretetet, amivel a látogatóknak meséltek Tolkien világáról, az asztaluknál látható fegyverekről, sisakokról, makettekről, vagy az eladásra kínált termékeikről; de most sem volt ez másként. 

Ezúttal Samuval beszélgettünk egy kicsit, sok-sok érdekességet tudva meg az új kiállítási darabjaikról, valamint a májusban megrendezésre kerülő Középfölde Fesztiválról (amin mellesleg tuti biztos, hogy ott a helyem, gyertek Ti is!). Sőt, majdnem be is vásároltam a gyönyörű poharaikból, amikről sajnos végül fájó szívvel lemondtam, ámbár magamban megígértem nekik, ha nyáron találkozunk, hazajönnek velem.

Innentől az utunk a gamerek részlege felé vitt, ahol a kicsiktől a nagyokig bárki találhatott magának kedvére való elfoglaltságot. Mi is nézegettünk egy-két dolgot, de végül a warhammereseknél kötöttünk ki, ahol Lupival némi bátortalanságot követően goblin festészetre adtuk a fejünket.

Hatalmas tanulság, jegyezzétek meg: a Kinder tojás figuráitokat kincsként becsüljétek! A figurafestés a világ egyik legnehezebb, legmelósabb és legkényesebb munkája, de tényleg! Baromi érdekes folyamat, már pusztán a festék előkészítése is, de utána színtiszta türelemjáték. A kéz remeg, a festék elpöttyenhet, ugyanakkor kellő fantáziával szuper dolgokat lehet kihozni belőle. Én például soha nem gondoltam, hogy gyűrűk urás goblin lábkörmöt fogok pirosra lakkozni, vagy, hogy egy goblin lába között fogok matatni, de hihetetlenül élveztem. A társaság is jó volt, a segítő is aranyos volt, és a szürke figura életre keltése is egy egészen elképesztő, új élményt kínált. A végére meg is szerettem a kis vöröskémet, még vérpettyes kardot (?) is kapott. 

A száradás időtartamára úgy döntöttük, picit lelépünk nézelődni, fotózgatni, Árnyvadászt vadászni. Meglestük a Star Wars részlegeket, az Avatar pultot, belefutottunk a húsvéti nyusziba, aki egy kisnyuszi babát tolt, mellette pedig Jon Snow battyogott, láttunk cicafüles katonákat, szarvasnak öltözött, patás lányt (innen is elismerésem, hogy tudtál járni abban az ötletes patában, én tuti, hasra estem volna), kalózokat, elcsíptük az Irány Eldorádó! lányait vagy fiait (nézőpont kérdése), egy gyors ide-oda futkorászás után pedig elértük a Supernatural csapat színpadi szösszenetét is - bár bevallom, az én figyelmemet jobban lekötötte a mellettem elsikló Ursula, hisz egészen szombatig annyi közöm volt a Supernaturalhez, mint George R. R. Martinnak a könyörülethez. 

Végül, de nem utolsó sorban tettünk még egy kört a kinti részlegen, majd visszatértünk a Mennyország csarnokába, ahol szintén körbejártunk gyorsan, elkaptunk egy-két jelmezest (példának okáért BB8-et és Reyt), magunkhoz vettük a fotómodell karriert befutott goblinjainkat és szép lassan, tengernyi kalanddal, elhagytuk a rendezvényt. 

Mindent egybevetve újfent szuper napot tölthettem el a Mondoconon, ahol bár családiasabb volt a hangulat, mint nyáron, de - talán éppen emiatt - rengeteg újdonságot szívtam magamba. Mi több, Dorie-val meg is beszéltük, hogy a nyári conra, egymást támogatva beöltözünk. Én igyekszem kiszabadítani magamból a bennem élő Árnyvadászt (ha valaki esetleg birtokában van a szeráfpenge home made készítési módjának, ne tartsa magában!), Dorie... ő pedig maradjon titok. 

Tiszta szívből ajánlom, hogy ha tehetitek, látogassatok el egy ilyen rendezvényre (a nyárit egyenesen vétek kihagyni!), még akkor is, ha azt hiszitek, ez nem a ti világotok. Higgyétek el, 0-tól 99 éves korig bárki talál magának való programokat, pultokat. Gyerekeknek éppúgy alkalmas kikapcsolódás lehet, mint kamaszoknak vagy felnőtteknek, akár családilag, akár barátilag, de még egyedül is. 

Búcsúzóul köszönöm a Mondocon csapatának a lehetőséget, hogy részt vehettem az eseményen, Lupinak és Dorie-nak pedig a rengeteg nevetést, a bajtársiasságot, és a GoT lázammal szemben tanúsított türelmet. 

Nyári con, vigyázz, jövünk!

Ha kíváncsi vagy a conról készült képeimre, IDE kattintva megtalálod őket. Jó nézelődést! :)

Johanna Basford - Kincses óceán

A Manó Könyvek jóvoltából hazánkban is megjelent Johanna Basford legújabb színezője, a Kincses óceán. Ennek örömére a Blogturné Klub hét bloggere ismét ceruzát, tollat, ecsetet ragad, hogy alámerüljön a kéklő vízben, együtt úszkáljon annak lakóival, s felfedezze a kincsekkel teli feneket, vagy hogy kalózkendőt kötve meglovagolja a hullámokat.

2016. március 12-től mindennap egy-egy blogger teszi közzé a véleményét a könyvről, illetve rengeteg, a történethez kapcsolódó érdekességgel is találkozhattok majd, ha velünk tartotok. Érdemes követni a turnét, ugyanis nem csak plusz információkat tudhattok meg a színezőről, de ahogyan az lenni szokott, nyerhettek is!

Johanna Basford: Kincses óceán

Kiadó: Manó Könyvek
ISBN: 9789634031505
Oldalszám: 96 oldal

Fülszöveg:

Johanna Basford kreatív és meditatív színezőkönyveivel mesés világokat teremtett.
Hatására számos országban több millióan felfedezhetik fel az alkotás és az időtöltés ezen új módját. A TITKOS KERT és a BŰVÖS ERDŐ után új színezője is megérkezett hozzánk.
A KINCSES ÓCEÁN a vizek mélyére kalauzolja el a természet és a színezés szerelmeseit.
Kalandozásaid során megismerheted a tengerek és óceánok különleges állatait, növényeit és lényeit. A gyönyörű rajzok arra várnak, hogy megtöltsd őket színekkel! Ajánljuk alkotni vágyó felnőtteknek és ügyes kezű gyerekeknek 10-től 99 éves korig mindenkinek, akik tartalmas és pihentető kikapcsolódásra vágyik a mindennapokban.

Saját véleményem:

Nem akartam több színezőt. Tényleg nem. Nem mintha nem imádnám őket, de annyi színezésre váró oldalam maradt még a korábbi könyveimből, hogy egy zombiapokalipszist is simán átvészelhetnék velük. Csakhogy miután megláttam a Kincses óceánt, valamint a benne szereplő sellőket, kalózhajókat, delfineket, tengeri csikókat, úgy oszlott el a fogadalmam, mintha soha nem is lett volna. Talán egy kicsit túl nagy elvárásokat is támasztottam a kötettel szemben.

Amikor megkaptam a színezőt és végigpörgettem, cseppet csalódott voltam. No nem azért, mert nem tetszett a kivitelezés - az abszolút lenyűgöző -, inkább azért, mert a Kincses óceán a nyomába sem ért a Bűvös erdőnek (amivel nem sokkal korábban volt dolgom és még elevenen élt bennem). Egyrészt az áhított mintákból vajmi keveset kaptam, másrészt - és ez volt a legnagyobb gondom - úgy éreztem, mintha a szerző gyorsan összecsapta volna az egészet.
Ezalatt azt értem, hogy rengeteg olyan oldallal találkoztam, ahol egy picike minta megsokszorozva ismétlődött akár egy egész lapot is kitöltve. (Egész pontosan 21 ilyet számoltam össze - beleértve az oldalpárokat is.) Persze biztos van, aki ezt szereti, de én a magam részéről jobban kedvelem az egyedi, történettel rendelkező képeket.

Ám túllendülve kezdeti csüggedésemen, elkezdtem kiválasztani azokat a motívumokat, amiket első körben szerettem volna kiszínezni. Ilyen volt a sellőpár, a cápák, a kalózhajó, a James Bond csikóhal és a szívformájú delfines kép. Ehhez képest a végeredmény kicsit módosult az idő szűke, valamint a ceruzáim nyújtotta korlátok miatt. Ugyanis, ha valami elmondható a Kincses óceánról az az, hogy nagyon aprólékos kidolgozású. A minták sok pici összetevőből állnak össze, sokszor  még a centis nagyságot sem érve el. Szóval lehet vele pepecselni bőven. Eszközök tekintetében meg érdemes úgy készülni, hogy hegyesek legyenek - mint ahogy erre a könyv is felhívja a figyelmet.
Persze ha csak ceruzánk vagy hagyományos filctollunk van otthon és költeni sem akarunk másra, akkor sincs pánik, maximum a végeredmény picit más lesz - már amennyiben nem vagyunk Picassók. Mondom ezt én, aki újfent rájött, hogy akármennyire hegyezi is ki a ceruzáit, akarva-akaratlanul is kifut a vonalakból. Emiatt egyébként egy idő után annyira felmérgelődtem, hogy a filctollaim után nyúltam, fittyet hányva az árnyékolásra és az átütő oldalakra. (Bizony, sajnos nincs az a színező, legyen bármilyen minőségi is az a lap, ami kibírná átütés nélkül a jó öreg filceket.).

Mérgelődésből azonban a kalózhajónál sem volt hiány. Szépen elterveztem, hogy megalkotom a magam Fekete Gyöngyét. Aha, meg ahogy azt Lilla gondolta... A sok kis tengeri növénymotívum olyannyira áthúzta a terveimet, hogy stresszoldás gyanánt az ablakon szerettem volna kivágni szegény könyvemet. Csodás kalózhajó helyett egy tiri-tarka, vállalhatatlan vitorlást sikerült összehoznom, amit szívem szerint én magam süllyesztettem volna el a kalózság megalázásának vétke miatt.
Szerencsére Johanna Basford ezúttal is hagyott olyan oldalakat, amiket kiegészíthetünk saját rajzokkal, így nem kellett teljes mértékben mellőznöm a Karib-tenger kalózait.
Némileg lehiggadva úgy döntöttem, ha már Gyöngy nem lehet, jöjjön Jack Sparrow.... kapitány. A 20 éves változata ábrándos tekintettel  Természetesen kezdettől így terveztem *hátul összekulcsolja ujjait*.

Leszámítva a hajós incidensemet, újfent sikerült rálelnem néhány órányi kikapcsolódásra. Bámulatos, milyen mértékben képes néhány színez rajzeszköz és egy fekete-fehér minta elérni azt, hogy az ember agya kikapcsoljon és ráfókuszálva tevékenysége tárgyára, új fantáziabirodalmakba evezzen. Minden alkalommal azt éreztem, mintha új történetet keltenék életre. A saját történetemet.
Lehet, hogy furán hangzik, amit mondani fogok, de a színezés olyan, mint a Barbie babázás. Fejben ezernyi kalandot élhetsz át, rajtad áll, merre görgeted a történet fonalát - függetlenül attól, mennyire bánsz tehetségesen a színesekkel. Szóval bármilyen is legyen a végeredmény, a folyamat varázsát nem befolyásolja.

Mindent egybevetve a Kincses óceánt elsősorban a haladó színezősöknek ajánlanám, vagy azoknak, akik szeretnek hosszú órákon át szöszölni. Annyit azonban érdemes tudni, hogy a Bűvös erdővel ellentétben ez a kötet nem egy egybefüggő sztorit jelenít meg, sokkal inkább egy egymáshoz illő, ámde elkülönülő rajzsorozatot.
Kidolgozását tekintve azonban a legigényesebb színezők között van, mind tartalom, mind a papír minőségében. Tőlem pusztán azért kap kevesebb pontszámot, mert több sellőre, delfinre, teknősre, hajóra vágytam, és kicsit sokalltam a sorminták számát.

Pontszám: 5/3,5

Kedvenc minta: az utolsó oldalon lévő sellős kép

Negatívum: sok ismétlődő motívum

Borító: 5/5

Nyereményjáték

Ezúttal tengeri és óceáni tudásotokat teszteljük. Minden állomáson találtok egy kérdést, valamint két válaszlehetőséget, nektek pedig nincs más dolgotok, mint eldönteni, melyik állítás az igaz, és azt beírni a rafflecopter megfelelő mezőjébe. ha ezt minden állomáson megtettétek, esélyetek nyílik megnyerni a kiadó által felajánlott Kincses óceán színező egy példányát.

Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz. A nyertesnek pedig 72 óra áll rendelkezésére válaszolni a megküldött értesítő levelünkre, ellenkező esetben újat sorsolunk.

A kis hableány című Disney mesében hogy hívják a birodalmat, ahol Ariel is él?
E) Atlantika vagy F) Atalanta

a Rafflecopter giveaway

Nézzetek be a többi állomásra is

03/12 Függővég
03/13 Always Love a Wild Book
03/15 Letehetetlen
03/16 Kristina blogja
03/17 CBooks
03/19 Dreamworld
03/20 Szembetűnő

Janet Evanovich & Lee Goldberg - A nagy hajsza

Az előző részben (A nagy zsákmány) megismert sármos svindler, Nick Fox, és az őt üldöző Kate O’Hare ügynök újra egy párost alkot, amikor az FBI nyomására közösen erednek egy földrészeken átívelő műkincs rablás nyomába; a tettes nem mellesleg a Fehér házhoz egykori alkalmazottja és igen sok múlik az ügy diszkrécióján. Kate és Nick se veled, se nélküled kapcsolata új szintekre emelkedik, miközben Washington fővárosán át, skóciai kis bárokig, egészen Sanghai-ig visz az útjuk miközben többször igencsak izzasztó helyzetekbe keverednek. Az egyre több hazugság és az egyre nagyobb átverések vajon meddig tarthatóak? Mikor dől össze a kártya vár? Meg tud egymásban bízni Kate és Nick?
Tarts te is a Blogturnéval, kövesd a turnék állomásait, ahol ellopott mű kincsek után kell kutatnod! Ha felismered az eltulajdonított híres festményeket, akkor a jutalmad sem marad el.

Janet Evanovich & Lee Goldberg: A nagy hajsza

Kiadó: Maxim Kiadó
ISBN: 9789632617022
Oldalszám: 316 oldal
Fordító: Komáromy Zsófia

Fülszöveg:

A nemzetközileg is neves tolvaj és szélhámos, Nicolas Fox és a csinos, elszánt FBI-ügynök, Kate O’Hare újra a legveszélyesebb bűnözők nyomába ered. Egyetlen céljuk van: hogy elfogják a legjobban keresett, de eddig el nem kapott rosszfiúkat. Küldetésükben segítségükre van egy zseniális színész, egy görög számítógépzseni, egy profi sofőr és Kate apja. Legújabb célpontjuk Carter Grove, a Fehér Ház egykori kabinetfőnöke. Grove egy igazán ritka kínai műalkotás birtokosa, melyet a Smithsonian Intézetből tulajdonítottak el. Nicknek és Kate-nek észrevétlenül és gyorsan kell cselekedniük, ha vissza akarják szerezni a műtárgyat. Látszólag minden rendben megy, ám egy aprócska hiba mégis becsúszik. Grove rájön, kik vitték el a kínai bronzkakast, és megzsarolja Kate-et, ha nem játssza a kezére Foxot, megöli a családját. O’Hare-t azonban kemény fából faragták, így ahelyett, hogy meghátrálna, beavatja Nicket, éseszelős tervet dolgoznak ki, hogy megleckéztessék a nagyravágyó Grove-ot. Újra indul a versenyfutás az idővel. Nick és Kate egyre jobb csapatot alkotnak, és úgy tűnik, nemcsak körülöttük forrósodik fel a levegő, hanem közöttük is vibrál valami.

Saját véleményem:

Másfél év elteltével újra belevethettem magam Kate és Nick történetébe. A várakozás pedig abszolút megérte, ugyanis a szerzőpárosnak minden tekintetben sikerült felülmúlnia az egyébként bravúros első részt. A nagy hajsza sokkal izgalmasabb, humorosabb, összetettebb lett elődjénél, a cselekményszál pedig ennél komplexebbre már nem is sikeredhetett volna!
Evanovich és Goldberg úgy alkotott valami egészen újat és frenetikusat, hogy meghagyta a régi, jól bevált alapokat, a szexuális feszültséggel teli, egymást kerülgető szélhámos-ügynök párost, a kontinenseken átívelő világjárást, valamint a nagy svindlit, melyhez nélkülözhetetlenül társult egy innen-onnan összeverbuvált banda  is
Persze ezek után joggal merülhet fel a kérdés, mégis mi új volt ebben, ha ugyanerről szólt A nagy zsákmány is. A válasz egyszerű: minden. A szerzőpáros hiába hagyta meg a kirakós nagyját, elég volt néhány elemet kicserélniük, hogy az összkép valami mássá váljon.

Már rögtön a regény nyitójelenete magával rántja olvasóját, ízelítőt kínálva a későbbi fékevesztett hajszából, melynek adrenalinlökete a történet végéig kitart. Fox és O'Hare a korábbi egyezség fényében továbbra is együtt dolgozik, s teszik mindezt úgy, hogy a külvilág ne szövetségesekként, hanem ellenségekként lássa őket. A dolog pikantériája, hogy játékukban még ők maguk sem mindig tudják előre kitalálni, a másik mit lép - de pont ezt élvezik benne. Ám látszatpárbajuknak vége szakad, amikor új megbízással találják szembe magukat. Az ügy azonban nem csak veszélyes, de kényes is.
A Fehér Ház egykori kabinetfőnökétől, Carter Grove-tól kell visszalopniuk egy értékes műkincset, amit évekkel korábban a Smithsonianből lovasítottak meg és most a kormány békeajánlatként szeretne visszajuttatni Kínába. Ez így alapjáraton még semmiség lenne, ám a helyzet pikantériája, hogy feladatukat úgy kell végrehajtaniuk, hogy senki ne jöjjön rá, az intézetben egy hamisított bronzkakas látható, mert az véget vetne az államok közti tárgyalásoknak; másrészt pedig Carter sem egy békésen éldegélő exkabinetfőnök - övé a Black Rhino testőrcég, amit a legkegyetlenebb orgyilkosokból verbuváltak.

Ez az akció így, önmagában akkora terjedelműnek tűnt számomra, hogy szentül hittem, eköré összpontosul majd mind a 316 oldal. De hogy én mekkorát tévedtem! Az eredeti bronzkakas kicsempészése csupán a szikra volt a dinamit madzagjának végén.
Kate-éknek szűkös határidőket betartva, ide-oda kell csempészniük földön-levegőben a kakast, figyelve a nyomukban loholó kegyetlen gyilkosokra, hatóságokra, állami titkokra, miközben olykor elveiket feladva, újabb átveréseket kell kivitelezniük a nagyobb jó érdekében.
A cselekmény tehát kifejezetten összetett, s a humorosabb hangvételű átkötőrészeknek hála két akció között sem unatkozhatunk. Mindig jön valami újabb galiba, ami odaszegez a lapokhoz. Egyébként még most is alig tudom felfogni, miként tudtak a szerzők úgy kidolgozni és egybefűzni ennyi akciót, hogy az külön-külön és egyben is elérje a kívánt hatást, ne forduljon át kaotikusba, vagy ne keltsen összecsapottságot - mindenesetre sikerült.

Ám ez a regény (sorozat) nem lenne az, ami, a kissé dilinyós karakterei nélkül.
Nick és Kate között folyamatosan zizeg a kémia. Úgy lobbantják lángra a lapokat, hogy konkrétan nem keverednek romantikus értelemben vett testi kontextusba, mégis sugárzik belőlük a szexuális feszültség.
Kate tudvalevőleg elég konok ember ahhoz, hogy gátat szabjon érzelmeinek (vágyainak), s előtérbe helyezze elveit. És ez jó is így.
Kate és Nick párosában a kutya-macska viszonyból fakad a romantika. Esetükben sokkal többet jelent egy-egy bosszantó poén, tett, szóváltás, mint bármilyen giccses vallomás vagy gyengéd érintés. Civakodásból pedig ezúttal sincs hiány. Rengeteg kényes, vicces vagy kényesen vicces szituációba keverik egymást. Ettől függetlenül az események alakulásával egyidejűleg azért - ha nem is nagyon, de halványan - érzékelhető a kapcsolatukban beálló változás.
Ám nem csak párosként, de önállóan is érdekes színfoltok, akik a különféle impulzusok következtében kényszerű változásokon esnek át (Kate), vagy éppen újabb skatulyákból törnek ki, megcáfolva a velük szemben támasztott sztereotípiákat (Nick).
Természetesen mellékszereplőkből sincs hiány, hisz Nickéknek ezúttal is szükségünk van egy új csapatra, hogy végrehajthassák feladataikat. Akadnak köztük olyanok, akiket már ismerhetünk (Boyd, Willie, Jake), és olyanok is, akik most csatlakoznak a csapathoz. Ők egytől-egyik hatalmas figurák, egyedi, megismételhetetlen személyiségjegyekkel, s azzal a szent céllal, hogy még fentebb kunkorítsák az olvasó száját. 

Utoljára hagytam az utazást. Ha olvastátok az első részt, akkor tudjátok, hogy ez az a típusú regény, ahol a szereplők jócskán kimozdulnak lakhelyükről. A nagy hajsza során pedig újabb lélegzetelállító vidékeket fedezünk fel, a vad skóciai tájtól elkezdve, a zsúfolt sanghaji belvároson át, a múzeumokkal határolt alaszkai kisvárosig. Ám nem csak tudvalevőleg fordulunk meg ott, hanem valóban meg is ismerjük az adott színtér jellegzetességeit - Nick pedig még mindig eszméletlenül jó idegenvezető. Egészen más élmény egy svindler tárlatvezetésével bebarangolni a múzeumokat, mint a megszokott, kissé unott  vezetőkkel.

Összességében tehát A nagy hajsza egy remek, humoros, átverős, akciókkal teli, pörgős regény, amit kortól és nemtől függetlenül bátran ajánlok. Ha szeretitek az erős karaktereket, jól felépített cselekményt, ráadásul utáljátok a nyálas romantikát, ez a ti könyvetek.
És ha rám hallgattok, vesztek néhány hamburgert, sajtburgert, sült krumplit az olvasáshoz, még akkor is, ha nem vagytok a gyorséttermek hívei. Kate bátran lehetne a meki vagy Burger King reklámarca. 

Pontszám: 5/5

Kedvenc szereplő: Nick, Kate, Jack

Kedvenc jelenet:  képtelenség egyet kiválasztani, de talán a repülős részek 

Negatívum: a 2-3 oldalban összecsapott befejezés

Borító: 5/3,5

Idézetek

"- Azt akarjuk, hogy törjenek be a Smithsonianbe
- Az mindig nagy élvezet - mondta Nick.
Kate megemel szemöldökkel nézett rá.
Te már betörtél a Smithsonian múzeumba?
A férfi vállat vont.
- Senki nem látogat el úgy Washingtonba, hogy el ne menne a Smithsonianbe.
- A legtöbben nyitvatartási időben szoktak múzeumba járni.
- Szeretem elkerülni a tömeget."

"- A kakas itt van Amerikában - jegyezte meg Nick. - Már több mint száz éve a Smithsonian kiállításának része.
- Meglep, hogy tud róla - mondta Jessup.
- Még szép, hogy mindent tud róla - felelte Kate. - Egyedi műalkotás, ami húszmillió dollárt ér. Engem az lep meg, hogy a kakas még mindig a Smithsonianben van, nem pedig ajtótámaszként szolgál Nick házában."

 "- Mit hozott magával Jake?
- Vállról indítható páncéltörő gránátvetőt.
- Apád aztán ügyel a védelmedre - mondta a férfi. - Kamaszkorodban mégis mivel fogadta a hódolóidat? Lángszóróval?
- Harminccentis harci machetével, mint amit a tizenkettedik szülinapomra kaptam tőle.
- Olyan minden lánynak kell - bólintott Nick."

"- Mi van odabent? - intett a nő a táskára.
- Nem sok. Csak néhány golflabda, egy marék labdatartó, egy Glock, pár tartalék tár, két kézigránát, egy könnygázas palack, egy kés, Tums savlekötő, tiszta zokni, jelzőpisztoly, meg néhány üveg energiaital.
- Te ilyen felszereléssel mentél golfozni?
- Nem sokkal azután, hogy ideköltöztem, láttam egy riportot a híradóban, amiben hangsúlyozták, milyen fontos, hogy mindenki tartson a járművében alapfelszerelést földrengés esetére. Ez az én földrengés alapfelszerelésem. Sosem lehet tudni, mikor üt be nagy baj."

"- Mégis ki hallgatna le téged?
- Nem tudom. Nehéz megszabadulni a régi szokásoktól.
- Ezért van az éjjeliszekrényedben kézigránát meg fojtódrót?
- Segítenek elaludni."

"- Tulajdonképpen a Vibora-kartell állja a cechet, hála a két milkónak, amit a malibui házért fizettek nekem.
Kate a kapucsínója mellé kapott kekszet majszolta.
- Szóval én most egy mexikói drogkartell pénzén bérelek prostikat egy svindlernek, aki lopott Rembrandtokat árul?
- Zseniális mi?"

"- Nem emlékszik véletlenül valaki, hogy bezártam-e a kocsimat? - kérdezte.
Walter ép szemét összehúzva meredt rá.
- Lehetséges, hogy nyitva felejtetted a lőfegyverekkel, robbanószerekkel, kézigránátokkal és páncéltörő gránátvetőkkel teli katonai terepjáródat?
- Igazából csak az iPhone-om miatt jutott eszembe, mert az ülésen hagytam - közölte Clay. - Nagyon nem örülnék, ha lába kelne."

Nyereményjáték

Kate O’Hare és Nick Fox a műkincsek keresése közben olyan ellopott, különleges festményekre bukkannak, amikre nem is gondolnának. Az elképesztően értékes festmények a Blogturné blogjain is elbújtak, neked az lesz a feladatod, hogy felismerd és beazonosítsd őket. 

Ha minden blogon felismered a festmény alkotóját és a festmény címét, majd ezeket beírod a Rafflecopter dobozba, akkor a turné végén megnyerheted a Maxim Kiadó által felajánlott könyv egyik példányát. Jó festmény vadászatot!

a Rafflecopter giveaway

Nézzetek be a többi állomásra is

03/13 Zakkant olvas

03/15 Dreamworld

03/17 Kelly & Lupi olvas

03/19 Book Heaven

Melissa de la Cruz - Az Elveszettek Szigete

A Kolibri Kiadó jóvoltából hazánkban is megjelent Melissa de la Cruz Az Elveszettek Szigete című regénye, az Utódok mozifilm és filmsorozat regényváltozata. Ennek örömére a Blogturné Klub hét bloggere bemutatja a legfélelmetesebb mesehősök gyermekeinek izgalmas kalandját, melyben kiderül, ki Auradon legokosabb, leggonoszabb, legromlottabb utódja.

2016. március 7-től minden másnap egy-egy blogger teszi közzé a véleményét a könyvről, illetve rengeteg, a történethez kapcsolódó érdekességgel is találkozhattok majd, ha velünk tartotok. Érdemes követni a turnét, ugyanis nem csak plusz információkat tudhattok meg a könyvről, de ahogyan az lenni szokott, nyerhettek is!

Melissa de la Cruz: Az Elveszettek Szigete

Kiadó: Kolibri Kiadó
ISBN: 9786155591068
Oldalszám: 345 oldal
Fordító: Nagy Ambrus

Fülszöveg:

Húsz évvel a történet kezdete előtt a gonosz lelkeket száműzték Auradon királyságából, és az Elveszettek szigetére kerültek. Egy energiapajzs veszi körül ezt a barátságtalan helyet, hogy ne tudjanak elmenekülni sem ők, sem utódaik: így esett fogságba a szigeten Demóna és lánya, Mal; a gonosz királynő és Evie; Jafar és fia, Jay, Szörnyella de Frász és Carlos.
Megfosztva varázserejüktől, elvágva a külvilágtól, teljesen elfeledve élik életüket. De a Tiltott Erőd mélyén ott rejtegetik a Sárkányszemet: a kulcsot, ami a valódi sötétséghez vezet, és amivel elmenekülhetnek a szigetről. Csak a legokosabb, leggonoszabb, legromlottabb találhatja meg... Vajon ki lesz az?A nagysikerű Utódok című Disney mozifilm és a Disney Channelen futó sorozat regényváltozata.

Saját véleményem:

A gyerekkoromban igen erőteljesen jelen voltak a Disney mesék, mondhatni rajtuk nőttem fel. Sőt, még mind a mai napig rajongok értük, így amikor a blogturnésok először hozták szóba az Utódokat, elhűlve vettem tudomásul, hogy elkerülte a figyelmemet. Azonban öröm az ürömben, hogy végül még jól is jártam elmaradásommal, tekintve, hogy bár Az Elveszettek Szigete a film alapján készült, nem annak regényváltozata, sokkal inkább előzménytörténete. Akár azt is mondhatnám, ahol véget ér a könyv, onnantól kezdődik a film. Vagyis akár láttátok a filmet, akár nem, egész nyugodtan belekezdhettek ebbe - mind a két szempontból más élményt kínál.

Az elmúlt egy-másfél év során megszámlálhatatlanul sok mesefeldolgozást olvastam, ám Az Elveszettek Szigete merőben új oldalról közelítette meg a témát - a szó legszorosabb értelmében, minthogy ezúttal kifejezetten a főgonoszoké volt a rivaldafény.
Auradon királyságától (ahol az összes jó mesehős él) elszigetelve, egy mágiablokkoló bura alatt, az Elveszettek Szigetén sínylődnek a gonosz mesehősök, csatlósaikkal és utódaikkal együtt. Mágiájuktól megfosztottan, megtörten, maradékokat majszolva tengetik napjaikat, egykori nagyságuk árnyékában. Szinte kivétel nélkül mindannyian a kitörés és bosszú lehetőségét keresik, amire utódaikat is felkészítik. Gyermekeik iskolában tanulják a legaljasabb gonoszságokat, hogy készen állhassanak, ha eljön a revans ideje. Ám utódnak lenni nem egyszerű, ahogy erre Mal, Evie, Jay és Carlos is rájön. A szeretetet egyik családban sem ismerik - mi több gyengeségnek tartják -, az elnyomással ellentétben.
Valamilyen úton-módon tehát mind a négy főhős valamiféle elnyomással, megfelelési kényszerrel küzd anyja/apja miatt, akár tisztában van vele, akár nem. Demóna (Malaficent) lánya, Mal vállát nem kisebb súly nyomja, mint az, hogy gonoszságban elérje, sőt túl is szárnyalja minden idők legrettegettebb gonoszát. Evie-nek a Gonosz Királynő (Evil Queen) szépségmániáját kell elviselnie, Carlost anyja, Szörnyella (Cruella de Val) rabszolgaként kezeli, míg Jafar minden idők legnagyobb fogását várja el tolvaj fiától, Jaytől. Lássuk be, egyiküknek sincs könnyű dolga egy olyan szigeten, ahol ekkora ikonok élnek, az eltiporható jóságnak és mágiának nyoma sincs, s bármerre fordulnak kacatokba és hozzájuk hasonló aljas alakokba botlanak. Úgy kell megtalálniuk saját személyiségüket, hogy közben azonosulniuk kell családjuk történetével.

" – Kinek kellenek barátok, mikor lehetnek csatlósaid és szolgáid, akik minden parancsodat teljesítik?"

A könyv nagyjából harmada remekül bemutatja az Elveszettek Szigetén uralkodó állapotokat, eszméket. Bepillanthatunk a szegényes város kulisszái mögé, megtudhatjuk milyen selejttel vagy maradékkal látják el a lakókat az auradoniak, milyen szigorítások vannak érvényben a szigeten, a suliban milyen aljasan ötletes tanórákon vehetnek részt a diákok, vagy hogy mivé váltak szüleik.
A filmmel ellentétben ez egy óriási erőssége a regénynek. Sokkal átfogóbb képet ad az utódok életkörülményeiről, és közelebb is hozza őket az olvasóhoz. Teszi mindezt úgy, hogy meghagyja őket eredeti szerepükben, kellően gonosznak láttatva, mégis egy icike-picike szimpátiát ébreszt irányukba. Bizonyos tekintetben számomra az ottaniak élőbb és kedvelhetőbb figurák voltak, mint valaha volt kedvenceim, a jók, akik büntetés gyanánt konkrétan szemetet etetnek ellenségeikkel és azok ivadékával.
Sokat lehetne beszélgetni arról, mennyire érdemlik meg ezt a gonoszok vagy gyermekeik, akárcsak arról, hogy ettől milyen kép alakul ki a hősökről, ám ennek a kérdésnek kivesézéséhez ott van az ötödik főszereplő, Szörnyeteg és Belle fia, Ben herceg, aki épp királlyá avatására készül.
Mielőtt rátérnék Malékra, muszáj tennem egy kitérőt Ben felé. A filmmel ellentétben a herceg itt egyáltalán nem egy üresfejű hercegecske. Nagyon is emberi, árnyalt karakter, akiben jogos problémák és kételyek vetülnek fel. Az új nemzedék tagjaként egészen másként látja a dolgokat, mint a népe, mégis fölé tornyosul apja intelme. A jó csatlósok lázongásának ügyével egyetemben rá kell jönnie milyen uralkodó akar lenni. Olyan, mint az apja, vagy inkább követi saját szívét.
Azért megnyugtatásul mondom, ez az út sokkalta viccesebb, mint ahogyan hangzik, én például rengeteget nevettem szegény Ben szárnypróbálgatásain, s egykori kedvenc csatlósaim akaratosságán.

Na, de most kanyar vissza az Elveszettek Szigetére, ahol is a történet második harmada a karakterek egyéni- és egymás közti kapcsolatának bemutatását helyezi előtérbe.
A szülőket már mindannyian ismerjük (ugye?), így az ő alapjellemük bemutatásával nem sokat foglalkozott az írónő. Inkább csak kicsit kiparodizálva megöregítette őket, ami sok esetben meglehetősen mókás végeredményeket szült. El tudjátok képzelni Jafart pocakosan, ócskaság boltot vezetni; vagy a szépségipari termékekért, avon tanácsadónőket megszégyenítő módon rajongó és értő Gonosz Királynőt?
A gyerekeik viszont tökéletes gonoszivadék alapanyagok! Lételemük az aljasság, a másik megkárosítása, a csínytevés, rongálás. Nem ismerik a barátság fogalmát - noha Mal és Jay kezdettől fogva meglehetősen közel áll ehhez. Jobb híján nem csak riválisok, de ellenségek is, meghatározott hierarchiával, melynek csúcsán Jay és Mal áll. Ők a sziget leglegjei. Ha ők megjelennek, mindenki háttérbe húzódik. Mindemellé pedig az írónő behozott még egy alapkonfliktust is, ami jó kis kiegészítőelemként funkcionált. Történetesen egy Mal és Evie közt feszülő haragot, ami egy gyerekkori elkevert bulimeghívó miatt alakult ki. Szerintem zseniális húzás volt Melissától, hogy Demóna gonoszságának okát átültette ide, kicsit saját képére formálva! Teljesen belepasszolt a világba, és a lányoknak is jól jött.
Azzal, hogy Evie otthagyva a magántanulóságot, sok-sok év után újra összekerült a suliban Mallal, akiben meg feléledt a bosszú, egy olyan folyamat és harc vette kezdetét, ami kellő táptalajt kínált a kis csapat bemutatására és összekovácsolására, hogy végül, a könyv utolsó harmadaként megkaphassuk a cselekményt, a Sárkányszem (Demóna botja) megszerzéséért folytatott kalandtúrát.

A szereplők - Jayt leszámítva - egyébként merőben mások, mint filmbeli alteregóik. Mal kezdetben sokkal, de sokkal gonoszabb, Evie nem egy IQ 0 hercegnőcske, akit csak a királyfik és a tökéletes külső érdekel - épp ellenkezőleg, ebből a skatulyából szeretne kiszakadni, miközben nagyon is okos és szerethető -, Carlos pedig bár anyja előtt meghunyászkodik, mégsem egy hiperaktív, agyatlan fiú; imádja a tudományokat, él-hal a kütyükért, állandóan kísérletezik, igazi kis stréber. Szóval ja, szerintem könyvben milliószor jobbak.

Mindent egybevetve azt tudom mondani, Az Elveszettek Szigete szórakoztató olvasmány lehet Disney rajongók számára. Meg kell hagyni, nem tökéletes, számtalan sebből vérzik, több dolgot is ki lehetett volna hozni belőle, és még Jafar neve is Dzs-vel van, (arról nem beszélve, hogy folyamatosan ott zakatolt a fejemben, hogy a gonosz gyerekek másik, nem ismert szülői hol vannak, miért nincsenek jelen, stb.), de ha valaki szereti a Disney Channel sajátkészítésű filmjeit, vagy csak egy kis nosztalgiára vágyik, akkor bátran ajánlom. Számomra öröm volt elmerülni régi kedvenceim világában - olyannyira, hogy minden apró kis utalásnál szerettem volna tapsikolni -, és felfedezni az új generációt. Laza kis kikapcsolódásnak tökéletes!
Kiegészítésként még annyi, hogy érdemes a filmet megnézni a könyv után, vagy a film után elolvasni ezt, mert vannak átkötések, apró utalások, amik együtt ütősebbek. Gondolok itt a Ben-Mal szálra.
 

Pontszám: 5/4

Kedvenc szereplő: Carlos, Evie, Mal, Jay, Ben

Kedvenc jelenet: Ben és a csatlósok gyűlése, Malék kalandtúrája a kastélyban

Negatívum: picit hiányos szerkezet, Audrey

Borító: 5/5

Dalok a filmből

Nyereményjáték

A Blogturné Klub bloggerei szinte egytől egyik nagy Disney mese és -zene rajongók, így mostani játékunk során kedvenc meséink dalbetétei lesz a főszerep. Ám a gonosz hősőkről sem feledkezünk meg!

Feladatok:
1) Minden állomáson találtok egy betűjellel ellátott dalszöveg részletet. Találjátok ki, hogy melyik főgonosz énekli, majd a nevét írjátok be a rafflecopter megfelelő sorába. Fontos, hogy ne a dal vagy mese címét, hanem a karakter nevét küldjétek el!
2) A blogokon a dalszövegek mellett találtok még egy számjellel ellátott dalt is. Ezeket a dalokat össze kell párosítanotok az adott mesében fellelhető főgonoszokkal. Itt egy betű és számjel párt várunk tőletek. Fontos, hogy mindegyik dalt és főgonoszt megtaláljátok a turnék állomásain. (Pl. ha X blogon S) Gonosz Királynő dalszövege szerepelt, és Y blogon Hófehérke dalolt a videóban, akkor nektek azt kell beírni, hogy S9)
3) A párosítást ne kapkodjátok el, mert akár egy picike turpisságba is belefuthattok.
4) Összesen 7 db főgonoszt és 7 db párosítást kell elküldenetek Ha ez megvan, esélyetek nyílik megnyerni a könyv egyik példányát.
5) Extra pontért megírhatjátok kedvenc Disney mesétek címét.
6) Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz. A nyertesnek pedig 72 óra áll rendelkezésére válaszolni a megküldött értesítő levelünkre, ellenkező esetben újat sorsolunk.

C) dalszöveg
“Nincs nyugtom, nincs békém,
a máglya, érzem, bennem ég,
s e szörnyű tűz a lelkem tépi szét.

Tűzörvény, tűzbálvány,
e pokolbéli lány
mint örvény, bősz ármány
a bűn torkába ránt.”


3) dal

a Rafflecopter giveaway

Nézzetek be a többi állomásra is

03/07 Deszy könyvajánlója
03/09 Always Love a Wild Book
03/11 Dreamworld
03/13 Kelly & Lupi olvas
03/15 MFKata gondolatai
03/17 CBooks
03/19 Media Addict

Jodi Picoult & Samantha van Leer - Sorok között

Az Atheneaum Kiadó jelenteti meg Jodi Picoult első young adult regényét Sorok között címmel, melyet a lányával, Samantha Van Leer-el közösen írtak. A történetben szereplő 15 éves Delila különösen vonzódik egy tündérmeséhez, amit ezerszer is elolvasott már, mégis újra és újra felnyitja a könyvet. A mesében szereplő herceg akár álmai pasija is lehetne… És ha ez nem is olyan eszement ötlet? Tartsatok velünk a Sorok között blogturnéján, ismerjétek meg Oliver herceg világát! A kiadó jóvoltából egy szerencsés játékos megnyerheti a könyvet a nyereményjátékunkon!

Jodi Picoult - Samantha van Leer: Sorok között

Kiadó: Athenaeum
ISBN: 9789632935218
Oldalszám: 368 oldal
Fordító: Babits Péter

Fülszöveg:

Az igazi tündérmesék nem a nyúlszívűeknek valók. Ezekben a gyerekeket boszorkányok falják fel és farkasok kergetik; a nők kómába esnek vagy éppen gonosz rokonaik áldozatául. Valahogy mégis minden fájdalom és szenvedés megéri, amikor a mese jóra fordul, és boldog vége lesz. Hirtelen nem számít, ha az ember négyest kapott a francia röpdogára, vagy ő az egyetlen lány a suliban, akinek nincs randija a bálra. A boldog vég jóvátesz mindent. De mi van, ha ez mégsem a vége?
Delila éppúgy gyűlöli a sulit, amennyire szereti a könyveket. Van is egy nagy kedvence, amivel képtelen betelni. Ha valaki – különösen a népszerű lányok közül – megtudná, hányszor olvasta el újra és újra a könyvtár poros mélyéről előásott tündérmesét, a poklok legmélyebb bugyrába száműznék… örökre.
Delila számára ez a mese mégis több papírra vetett szavaknál. Persze ebben is van egy jóvágású (oké, dögös) királyfi, fényűző palota és elvetemült gonosztevő, mégis olyan, mintha valami mélyebb jelentése lenne. Delila egy napon azt is megtudja, mi ez. Mint kiderül, a nem is olyan szőke herceg nemcsak valóságos, de nagyon szemrevalónak találja tizenöt éves olvasóját. Csak hát… egy világ választja el őket egymástól. Így aligha működhet…
A New York Times sikerszerzője, Jodi Picoult ezúttal a lányával, Samantha van Leerrel közösen írt klasszikus tündérmesét – egyedülállóan modern hangnemben. Az olvasót rövid úton elvarázsolja egy olyan kamaszlány története, aki kész átkelni valóság és fantázia határán, hogy a legnagyobb veszedelmek árán is ráleljen a boldogságra.

Saját véleményem:

Jodi Picoult nevét nagyjából minden könyvmoly hallotta már. Én is. Ezidáig azonban tudatosan kerültem őt és műveit, noha csupa jót olvastam róla. Hogy miért? A magyarázat egyszerű: féltem a fájdalomtól, amit esetleg okozna. Ám amikor megláttam a Sorok közöttet, tudtam, hogy elérkezett az idő, hogy megtörjem kimondatlan fogadalmamat.
Egyfelől még 24 éves fejjel is élek-halok a (tündér)mesékért, másrészről pedig melyik könyvmoly ne kívánta volna már azt, bár bemászhatna a könyvbe, vagy kihúzhatna onnan bizonyos karaktereket (?). De leginkább az a zseniális ötlet ragadott meg, hogy egy-egy könyv becsukása után saját életet élnek a szereplők. És tulajdonképpen ez az a három pont, amitől igazán varázslatos a Sorok között.

A cselekmény két szálon fut. A valóságban ott van Delila, a 15 éves, kissé antiszociális könyvmoly lány, aki él-hal egy egyedi mesekönyvért, a Sorok közöttért. Fejből tudja a szöveget, kismilliószor újraolvasta már, mégsem tud ráunni, akarva-akaratlanul is az élete részévé válik Ez főként Olivernek, a sztori hercegének köszönhető, aki  bár más formában, de Delilához hasonlóan elvesztette édesapját. A lány képtelen feldolgozni a szülei válása után érzett fájdalmát, ám úgy érzi, a jóképű herceg megértheti őt. Delila Oliverbe vetett hite és szeretete egy nap azonban különös dolgot eredményez: a herceg életre kel a lapokon és megszólítja.
Mostanra gondolom, kitaláltátok már, hogy a másik szál Oliver hercegé (nem, nem vagyok hajlandó Olivérnek hívni), akinek elege van abból, hogy ahányszor kinyílik a könyv, újra és újra el kell játszania egy olyan szerepet, ami távolabb nem is állhatna valódi jellemétől. Egyetlen vágya van: kijutni onnan és végre önálló életet élni, kalandozni - későbbi módosulás szerint gyönyörű olvasójával karöltve. Azonban látszólag ezzel a kívánságával egyedül van. A többi szereplő tökéletesen elégedett életével, s szerepével.

Azt hiszem, bátran kijelenthetem, hogy ez az alap számos izgalmat és lehetőséget hordoz magában, egyszersmind megtestesíti minden könyvmoly legfőbb álmát, ráadásul számos érdekes kérdést vet fel.
Vajon mit csinálnak a karakterek, miután bezártuk a könyv fedelét: Milyenek valójában? A gonosz tényleg gonosz, s a szép hercegnő valóban oly' nemes jellem, mint hisszük? A herceg boldog szíve hölgyével? A családokat tényleg vérszerinti kötelék fűzi össze? - csupa olyan kérdés, amin legalább egyszer mindenki elmerengett már, vagy ha nem, hát úgy mostantól biztos megfordul majd a fejében.
Na, meg hát ott van az első számú kérdés: Mi lenne, ha kedvenc álompasink egyszercsak megszólítana minket olvasás közben (később meg szerelmet vallana)?
A válaszokon általánosságban is rengeteget lehet merengeni, de a szerzőpáros is kínál némi izgalmas vagy éppen vicces alternatívát. Például gondoltátok volna, hogy egy ló önértékelési gondokkal küszködhet, csak mert pattanás nőtt a nóziján vagy kövéríti az illusztráció? Vagy, hogy a gonosz sárkány fogsora a fogszabályozó miatt lesz szép? Netán azt, hogy a főgonosz hobbija a lepkegyűjtés?

Tehát ahogy fentebb említettem, az alapgondolatok és a vicces kis apróságok miatt az a Sorok között, ami. Ezeknek hála teljes mértékben el lehet vonatkoztatni a számtalan sebtől, amitől vérzik. A karakterizálás ugyanis elnagyolt - főként Delila esetében -, a szerelem instant, a tempó kicsit gyors, az írásmód egyszerű, mégis... lehetetlen és varázslatos mű!
Ha az olvasó el tudja fogadni, hogy nem egy világmegváltó, magvas gondolatokkal teli regényt tart a kezében, hanem egy tündérmesét - a könyvmolyok tündérmeséjét -, akkor garantáltan maradéktalan lesz az élmény.
Delila esetében engem például abszolút nem zavart, hogy nem ismerhettem meg, mert a legalapvetőbb infók annyira általánosak voltak, hogy simán el tudtam képzelni, hogy én vagyok az Olvasó. Én vagyok Delila, Oliver pedig bármely fiktív szerelmem. Mondjuk azért Oliver herceg is felkerült képzeletbeli álompasijaim listájára...

De hogy a cselekményről is beszéljek: izgalmas! Delila és Oliver találkozása után mindketten azon kezdenek el munkálkodni, hogy a herceget valamilyen módon kivarázsolják a lapok közül. Valljuk be, nem egyszerű feladat, sokan talán azt is mondanák, lehetetlen. Ám aki így gondolja, jobb ha elkerüli ezt a regényt, itt ugyanis a hité, a reményé és az álmoké a főszerep (mintegy hátsó üzenetként). Ennek dacára mindvégig ott bujkál a háttérben a csalódás lehetősége.
Hőseink számtalan utat bejárnak, millió dologgal próbálkoznak - megjegyzem baromi ötletes módokon -. lehetetlen nem a szívünkbe zárni őket, vagy szorítani nekik. Hiába tudtam, hogy elsőre vagy másodjára, de még harmadjára sem sikerülhet a dolog, mégis minden alkalommal tövig rágtam a körmömet s drukkoltam nekik, hogy sikerüljön, majd pedig elkámpicsorodva szerettem volna megölelgetni őket, ha kudarcot vallottak. De legalább ennyit nevettem is!

Mindent egybevetve beleszerettem ebbe a könyvbe. A végén azt kívántam, bárcsak megkereshetném én is a szerzőket és megkérhetném őket, hogy írjanak bele engem, vagy írják ki nekem Olivert, Delilát, Froclit, Fuszeklit és a többieket.
A Sorok közöttet elsősorban azoknak a könyvmolyoknak ajánlom, akik szeretik a felnőtt tündérmeséket, mernek nagyot álmodni, netán szívesen kiderítenék, miként is vélekednek szerepükről a könyvszereplők. Nem fogjátok megbánni. A Sorok között egy igazi gyöngyszem, tele gyönyörű illusztrációval. Ó, és képzeljétek, a mese, Delila, valamint Oliver szemszöge is más-más színnel íródott!

Pontszám: 5/5

Kedvenc szereplő: Oliver, Fuszekli, Frocli

Kedvenc jelenet: az egész könyv

Negatívum: -

Borító: 5/2

Nyereményjáték

A játékunkhoz Yvonne Gilbert illusztrációit hívtuk segítségül, aki a Sorok között gyönyörű rajzait is készítette. Minden állomáson egy-egy híres mesét kell felismernetek és beírnotok a címét a rafflecopter doboz megfelelő sorába.
Figyelem! A kisorsolt nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére válaszolni a megküldött értesítő levélre. A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz!

a Rafflecopter giveaway

Nézzetek be a többi állomásra is

03/01 Kelly és Lupi olvas
03/03 CBooks
03/05 Deszy könyvajánlója
03/07 MFKata gondolatai

03/09 Dreamworld

Nicolas Barreau - A világ végén megtalálsz

A nő mosolya és az Álmaim asszonya könyvek kedvelői nagy örömére, a Park Könyvkiadó jóvoltából megérkezett hazánkba Nicolas Barreau harmadik könyve is, A világ végén megtalálsz! A Blogturné Klub hat bloggere mutatja be Nektek a könyvet, érdekességekkel, idézetekkel. Ha a turnéval tartotok, és részt vesztek a nyereményjátékon, megnyerhetitek a Kiadó által felajánlott három nyereménykönyv egyikét!

Nicolas Barreau: A világ végén megtalálsz

Kiadó: Park Kiadó
ISBN: 9789633551868
Oldalszám: 244 oldal
Fordító: Fodor Zsuzsa

Fülszöveg:

A nő mosolya és az Álmaim asszonya után A világ végén megtalálsz a szerző harmadik, magyarul megjelenő könyve.
Egy fiatal galériatulajdonos egy nap szerelmes levelet kap egy titokzatos hölgytől, aki Principessa néven írja alá a leveleit. Ki lehet ő? Habkönnyű szerelmi történet a szerző kedvenc színhelyén, Párizsban.

Saját véleményem:

Nicolas Barreau az Álmaim asszonyával egyértelműen belopta magát a szívembe, alig vártam, hogy újra elmerülhessek bohém, romantikával átitatott világainak egyikében. És ha tavaly még nem lettem volna benne teljesen biztos, hogy a szerző neve egyet jelent az üde, kissé csacska műfajjal, akkor A világ végén megtalálsz abszolút meggyőzött róla. Mostanra rájöttem, hogy ezek a regények olyanok, mint a macaronok. Falatnyi élvezetek, melyek alapja hasonló, ám mindegyikük más és más ízvilágot kínál. Minden adott bennük, ami nekünk, nőknek egy rövid, ámde annál tartalmasabb kikapcsolódáshoz kellhet. 
Nicolas Barreau álcája mögött hiába rejlik egy érett, német hölgy, szertelenségében azt a francia életszemléletet, gondtalanságot tükrözi, melyet a hídkorláton csücsülő, mosolygó, francia srác képe sugároz. Ahogy az olvasó kihajtja a fedelet, leolvadnak körülötte a valóság falai, s rögvest Franciaországba csöppen.

A történet főszereplője ezúttal a fővárosban élő, galériatulajdonos Jean-Luc, aki tipikus, francia szingli férfi.  Kicsit őrült, művészlélek, mindene a kutyája, és bár nem űz sportot az egyéjszakás kalandokból, azért kihasználja, amit lehet. Egyetlen dologra azonban nem hajlandó: szerelmes levelet írni - ugyanis kamaszként csúnyán összetiporták önbecsülését.
Mindez egészen addig így is van, míg nem kap egy névtelen szerelmeslevelet, mely pikáns, régimódi kihívás elé állítja. A Principessa néven szerelmet valló hölgy annyira felcsigázza hősünket, hogy az sutba dobva elveit, egy romantikus játék közepében találja magát.

Mai társadalmunkra már nem jellemzőek a kézzel írt levelek, pedig nagyon jó kis hangulatuk van. Sokkal meghittebbek, bensőségesebbek egy e-mailnél vagy sms-nél; nem véletlenül tulajdonítottak nekik akkora jelentőséget hajdanán. Hát még ha udvarlásról van szó! - elég csak a regency korra gondolni.
Éppen emiatt nagyon örültem, hogy a szerző egy ilyen, mára elavultabb eszközre alapozta művét. A levélben való játékos ismerkedés, a másik bensőjének megismerése új élményt kínált, ráadásul teljesen bele is illett a környezetbe; nem utolsó sorban pedig a karakterfejlődést is segítette.
A Principessa felbukkanásáig Jean-Luc a női nem tisztelőjeként elsősorban partnerei külső adottságait helyezte előtérbe, majd jött a titokzatos hódoló, aki hercegnői eleganciával és erélyességgel, passzív-agresszív módon rákényszerítette arra, hogy ismerje meg a másik belső értékeit, s attól függetlenül vonzódjon hozzá, miként néz ki.

Imádtam Duc (Jean-Luc) és Principessa csipkelődős-flörtölős-titokzatos-kalandos levélváltásait! Egyszerre szórakoztatott a levélforma és annak tartalma, csigázott fel, hogy vajon ki lehet a rejtélyes hölgy, mozdított ki, és mutatta meg, milyen apró, rafinált eszközök vannak a kezünkben ahhoz, hogy megbolondítsunk egy férfit. Utóbbi miatt extra pacsi a szerzőnek. Egyre kevesebb könyvben látni, hogy a nők nem csak a testükkel képesek megbabonázni a másik nemet. Hagyományos értékek kedvelői tehát előnyben!

A levelek hangvétele egyébként zseniális. Jean-Luchöz hasonlóan én is alig vártam őket, de valljuk be, ha csak levelek sorából állna a könyv, az eléggé unalmas lenne. Nicolas Barreau ezt azzal oldotta meg, hogy az Álmaim asszonyához hasonlóan egy párizsi hajkurászásra sarkallta főszereplőjét.
Jean-Luc hiába megy bele az arctalan játékba, azért a fantáziáját meglehetősen piszkálják az olyan apró információk, mint, hogy ismeri a hölgyet, de mégsem. Szeretőinek és nőismerőseinek nem kifejezetten rövid listájából, és a sztori előrehaladtával egyre jobban összekuszálódó szálakból adódóan szegény nagyjából mindegyik általa ismert hölgyet Principessának véli, még a pékségben kiszolgáló lányt is. Mindebből pedig egy jó is vadászat alakul ki, mely egyáltalán nem nélkülözi a vidám-, Jean-Luc számára azonban meglehetősen kínos perceket, mialatt újfent bejárjuk a város szebbnél-szebb részeit, s bonyolódunk eszeveszett kalandokba.
Mindössze egyetlen momentum volt, amitől eleinte nem mindig sikerült elvonatkoztatnom, mégpedig az, hogy én ezt már olvastam egyszer az Álmaim asszonyában.
A művek, valamint azoknak karakterei és kapcsolati rendszerei több pontos is hasonlítanak egymásra: az ismeretlen nő hajkurászása keresztül-kasul a városban, a saját üzlettel rendelkező főszereplők, a boltban dolgozó női alakok, a férfiak legjobb barátainak figurája, stb.
Szerencsére viszont a cselekmény túl tud nőni az alapvető hasonlóságokon, s képes újdonságot hozni, mely részben a színes karaktereknek és a művészeti irányultságnak is köszönhető.

Sajnos arról nem tudok nyilatkozni, mennyire megfejthetetlen Principessa kiléte, ugyanis a köszönetnyilvánításhoz lapozás során sikerült már a könyv kezdetekor lelőnöm magamnak a poént. És bár távol álljon tőlem, hogy ilyesmire buzdítsalak titeket is, de kifejezetten élvezetes volt úgy végigkövetni Jean-Luc kalandját, hogy tudtam, kicsoda a hölgy. Szóval inkább azt javaslom, először találgassatok, jelöltekből nincs hiány; aztán egyszer olvassátok újra - megéri.

Mindent egybevetve azt tudom mondani, hogy A világ végén megtalálsz vérbeli francia desszert nekünk, nőknek. Romantikus, kalandos, bohém, kicsit őrült, álomszerű, mégis valóságos; ráadásul hagyományos értékeket közvetít. A művészetekért rajongók pedig kifejezetten örülhetnek, ugyanis igen hangsúlyos szerepe van a festészetnek. Ajánlom a hölgyeknek, ha valami édesen könnyed, pozitív hangulatú könyvre vágynak.

Pontszám: 5/4

Kedvenc szereplő: Luc, Principessa, Luisa

Kedvenc jelenet: levelek

Negatívum: az Álmaim asszonyával való kezdeti hasonlóságok

Borító: 5/5

A regény helyszínei

La Bélier étterem

 Duc de Saint-Simon

   

 

 

 Du bout du monde

(Au bout du monde)

Gare de Lyon pályaudvar

Le Train Bleu 

Nyereményjáték

Nicolas Barreau A világ végén megtalálsz c. regényében is a csodálatos Párizsba kalauzol bennünket, ráadásul a modern francia művészetbe is betekintést nyerhetünk. A turné nyereményjátékán egy kis művészettörténeti barangolásra hívunk Titeket. Minden állomáson találtok egy rövid információt egy-egy francia alkotóról (természetesen, az irodalom sem maradhat ki). A feladatotok, hogy az információk alapján kitaláljátok, kiről van szó, és nevét beírjátok a rafflecopter megfelelő sorába!
Figyelem! A nyereményjátékon csak a minden állomáson helyen válaszolók vesznek részt! A sorsolást követően a nyerteseket e-mailben értesítjük. Kérjük, hogy levelünkre 72 órán belül válaszoljatok, ellenkező esetben újrasorsolunk. A Kiadó csak magyarországi címre postáz.

Francia alkotó:
19. századi francia festő és grafikus. A realizmus és az impresszionizmus határát jelentő korszak egyik legnagyobb alakja. A Reggeli a szabadban és Olympia című festményei fontos hivatkozási pontok lettek a fiatalabb művészek számára, akik végül megteremtették az impresszionizmust.

a Rafflecopter giveaway

Nézzetek be a többi állomásra is

02/29 Deszy könyvajánlója

03/02 Zakkant olvas

03/04 Szembetűnő

03/06 Dreamworld

03/08 MFKata gondolatai

03/10 Insane Life