Dreamworld

2017. június 9., péntek

Jeffery Brown - Jedi Akadémia



Hallottál már a Jedi képzőről?
Arról a helyről, ahol az ifjú padavanok az Erő segítségével tárgyakat emelgetnek, és ahol Kitmama a vuki tanár testnevelést oktat a diákoknak?
Roan Nochez régi vágya, hogy csillagpilóta legyen, de a tanév kezdetén mégis a Jedi képzőben találja magát.
A népszerű művész, Jeffrey Brown vicces történetei elevenednek meg a lapokon, és a tőle megszokott módon a nevetés most is garantált.
Természetesen a Blogturné Klub sem maradhat ki Roan kalandjaiból, ezért június 6-tól 13 állomáson keresztül olvashattok a megjelent két kötetről. Megismerhetitek, sőt ha velünk játszotok, tiétek lehet az egyik példány!


Jeffery Brown: Jedi Akadémia

Kiadó: Kolibri Kiadó
ISBN: 9786155501906
Oldalszám: 160 oldal
Fordító: Horváth M. Zsanett

Fülszöveg:
“Egész életemben arra készültem, hogy pilótasuliba fogok járni - erre nem vettek fel! Szinte ugyanakkor megkeresett egy kicsi, zöld fickó, akit Yodának hívnak, és meghívott a Jedi Akadémiára. Ezért járok most egy olyan suliba, ahol űrlényekkel és droidokkal vagyok együtt, és olyan fénykard-mániásokkal, akik tárgyakat emelgetnek az elméjükkel! Hogy fogok megfelelni az elvárásoknak? Mintha a középiskola önmagában nem lenne elég problémás…”

Saját véleményem:
Réges-rég, egy messzi-messzi galaxisban... oké, talán nem volt annyira messzi. Szóval... réges-rég rengeteg gyerek nőtt fel úgy, hogy kistányérnyi szemmel, a tévére tapadva figyelte egy messzi-messzi galaxis történetét. Jómagam is köztük voltam, és bár nem mondhatnám, hogy elvakult SW fan vagyok, szeretem. Részben ezért, részben pedig a meggyőző illusztrációk, s ízelítők miatt figyeltem fel a Jedi Akadémiára.

A kötet mind kívül, mind belül minőségi, az illusztrációk aranyosak és rendkívül megkapóak, korosztály nélkül bárkit el tudnak varázsolni. Ennek dacára én mégis azt mondanám, hogy a Jedi Akadémia nem véletlenül került a Kolibri kiadóhoz, ugyanis célközönségét tekintve leginkább gyerekeknek szól. A szöveg, a beltartalom, a burkolt üzenet és annak közvetítése is főként a kisiskolások korosztályát hivatott kiszolgálni. Felnőtt fejjel is élvezhető, csak számunkra talán nem lesz annyira mókás Kit mama grrr-je vagy Roan szerencsétlenkedése. Ellenben az alsós korosztály példaképekre bukkanhat Roan és a többiek személyében, izgalmas kalandokba keveredhet az akadémián, vagy drukkolhat a kis hősöknek álmaik megvalósításában.
Mindemellett a kivitelezés is rendkívül gyerekbarát, olyan az egész, mintha az olvasó Roan naplójába kapna betekintést, melybe a személyes, írott élmények mellett képregénykockák, órarendek, bizonyítványok, és mindenféle érdekességek is helyet kapnak. Tartalmas, mégsem tömör. Ideális alapanyag, ha jóízlésű jedipalántákat szeretnénk otthon nevelni.

Ahogy fentebb említettem, a történet főhőse, Roan példaértékű karakter, rávilágít arra, hogy sosem szabad feladni, mindig küzdeni kell, és ha netán valami mégsem sikerülne, az még nem jelent kudarcot, hisz jöhet valami új, jobb lehetőség az életünkbe. Kis hősünk esetében ez a Jedi Akadémiára vonatkozik.
Roan minden álma, hogy pilóta legyen, ám amikor nem jön össze, kétségbeesik, s úgy érzi, örökre a zöldségek között ragad... mígnem váratlan meghívót kap. És bár az akadémia sem könnyű, olyan, mintha minden ellene lenne, lapról-lapra mégis szemtanúi lehetünk a fejlődésének. Egy olyan útnak, melyben az egyén saját ereje, valamint a társak segítségének együttese valami rendkívülit hoz össze.
Természetesen a különféle izgalmat szolgáltató konfliktusok, próbák sem utolsók.

Elsősorban tehát gyerekek számára ajánlom, az ő szempontjukból minden tekintetben remek választás lehet. Ami engem illet, bevallom, kicsit több humort vártam, de egy napozáshoz így is jó kis szórakozás volt. Olyan befejezéssel, hogy folytatni akarjam.


Pontszám: 5/3,5
Kedvenc szereplő: Roan
Kedvenc jelenet: Yoda bölcs mondatai.
Negatívum: kevés humor
Borító: 5/4
Sorozat: Jedi Akadémia 1. része




Nyereményjáték


Bemutatjuk nektek a karaktereket, akik a Jedi Akadémián szerepelnek, néhányuk talán ismerős lehet. A feladat, hogy a nevüket írjátok be a Rafflecopter megfelelő sorába. De ne izguljatok, ha újak a szereplők, a bloggerek nevüket elrejtették a bejegyzéseikben, úgyhogy ki is tudjátok rakni őket!
Figyelem! A beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.






Nézzetek be a többi állomásra is

Jedi Akadémia 1.
06/06 Olvasónapló
06/07 Insane Life
06/08 Függővég
06/09 Dreamworld
06/10 Deszy könyvajánlója
06/11 CBooks
06/12 KönyvParfé

Jedi Akadémia 2.
06/13 Olvasónapló
06/14 Deszy könyvajánlója
06/15 Dreamworld
06/16 Insane Life
06/17 Függővég
06/18 CBooks

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése