Dreamworld

2024. március 18., hétfő

V. E. Schwab - A hatalom törékeny szálai


Egykor négy világ létezett, melyeket egyetlen város, London kötött össze, de a mágia túlburjánzása miatt le kellett zárniuk egymás előtt a kapuikat. V. E. Schwab legújabb sorozatában találkozhatunk a megmaradt mágusokkal, akik képekesek utat nyitni a Fehér London, Szürke London és Vörös London között!
Tartsatok bloggereinkkel, hogy megtudjátok, mit gondolnak A hatalom szálai sorozat első részéről, és ne felejtsetek el játszani se! Két szerencsés olvasónk megnyeri A hatalom törékeny szálai regényt az Agave Könyvek kiadónak hála.
 
 
V. E. Schwab: A hatalom törékeny szálai
 
Kiadó: Agave Könyvek
ISBN: 9789635982035
Oldalszám: 636 oldal
Fordító: Sárpátki Ádám

Fülszöveg:
Egykor négy világ létezett, és úgy simultak egymásra, mint egy könyv lapjai. Mindegyiket átjárta a csodálatos hatalom, miközben egyetlen város kötötte össze őket: London.
A mágia azonban túl gyorsan burjánzott, a világok pedig önvédelemből rákényszerültek, hogy bezárják a kapuikat egymás előtt. Az idők során aztán megritkult azon mágusok száma is, akik még képesek voltak kinyitni ezeket a kapukat.
Napjainkban már csak háromról van tudomásunk: Kell Mareshről Vörös Londonból, Szelina Bardról Szürke Londonból, és Holland Vosijkről Fehér Londonból.
Megjelenik azonban Fehér Londonban egy új mágus, Kosika, és váratlanul elfoglalja a trónt. A fiatal királynő hajlandó vérrel táplálni a városát – még a sajátjával is –, ám ezzel olyan óriási erőt szabadít fel, amely felett nem biztos, hogy képes uralkodni.
Eközben Vörös London királyi családjának életét lázadók fenyegetik, akik a királyság intézményének ledöntésével akarják kiegyenlíteni a hatalmi viszonyokat.
A régi barátok és új ellenségek szövedékében ráadásul felbukkan egy lány, aki egy rejtélyes szerkezet birtokába jut. A lányt Tesnek hívják, és szokatlan képességével az összes világot veszélybe sodorhatja.
V. E. Schwab, az Addie LaRue láthatatlan élete szerzőjének új könyve káprázatos és izgalmas epikus fantasy, amely visszatér A mágia árnyalatai világába, de az előzmények ismerete nélkül is tökéletesen olvasható.

Saját véleményem:
V. E. Schwab neve nem ismeretlen a hazai olvasóközönség számára. Mi több, a szerző itthon is hasonlóan nagy népszerűségnek örvend, akárcsak külföldön; ennek ellenére én egészen mostanáig ellenálltam neki. Vagyis ez így nem teljesen igaz, több ízben is szemeztem A mágia árnyalatai trilógiával, de valahogy mindig hatrébb rangsorolódott a kívánságlistámon, mígnem teljesen el is engedtem. Ám tavaly, amint megláttam A hatalom törékeny szálai borítóját és fülszövegét, tudtam, hogy eljött a megismerkedés ideje: most vagy soha. Annál is inkább, mivel ez a kötet egyszerre nyit új fejezetet és folytatja a régit, vagyis éppúgy olvasható A mágia árnyalatai trilógia ismerete nélkül, mint azzal. Hogy ez élményben mit jelent, az pedi már abszolút egyéni ízlés kérdése. 

"Minél nagyobb a hatalom, annál magasabb az ár."

Az biztos, hogy a szerző mindent elkövet annak érdekében, hogy azok, akik hozzám hasonlóan bármiféle előzetes tudás nélkül vágnak bele az olvasásba, ne kerüljenek hátrányba a világ régi rajongóival szemben. Ehhez mérten a kötet nagyjából első harmada egy kőkemény alapozás a lassú, terjengős, mindent részletesen kifejtős fajtából. Az események lassan bontakoznak ki, a fő hangsúly azon van, hogy megismerjük az új és régi karaktereket, lássuk, hol a helyük ebben a világban, milyen szerepet szán nekik Schwab, illetve maga a mágia, s mint ilyen, a világ felépítése is lényeges pontja a sztorinak. Nem fogok hazudni, az elején muszáj átvergődni, ami nekem, aki elég sok mindennel nem volt képben, jobban ment, mint esetleg annak, aki már előzőleg átragta magát x ezer oldalon. De megéri! 
Mostmár értem, miért szeretik annyian a szerzőt, miért dicsérik egyediségét, s stílusát egyaránt. Schwab egy ritka kincs, olyan a fantasy zsánerében, mint egy korty levegő a fuldoklónak. Elképesztően szépen és érzékletesen ír, az általa elképzelt világ él, míg szereplői szinte kilépnek a lapok közül. Arról nem beszélve, hogy mind a mágia, mind a világ rettentően komplex. Különösen dicséretre méltó az, ahogyan magát a mágiát és annak rendszerét kezeli: okosan, megfontoltan, természetesen, utolsó részletekig kidolgozottan. De ugyanez elmondható a karaktereiről, sőt a történetről is. 

Ezúttal kivételesen nem fogok kitérni a cselekményre, ugyanis annyira sokrétű, sok szálon és síkon mozgó, hogy azt egyszerűen nem lehet a fülszövegben leírtaknál jobban összefoglalni. Inkább arra buzdítalak benneteket, hogy adjatok neki egy esélyt, ha szeretitek a fantasy zsánerét. Schwab messze az egyik legjobb, legtehetségesebb szerző, akivel az utóbbi években találkoztam. Üde színfolt. 
Ami pedig engem illet, a második kötet megjelenéséig azt hiszem, beszerzem az előzmény trilógiát, és testközelből is átélem a hét évvel korábbiakat, hogy minél jobban megérthessem a jelen eseményeit, érzéseit. 


Pontszám: 5/5
Kedvenc szereplő: Kell, Lina, Tes
Kedvenc jelenet: spoiler lenne
Negatívum: -
Borító: 5/4
Sorozat: A hatalom szálai #1
Megtetszett? Vidd haza!




Nyereményjáték


A mostani játékunkban olvasnotok kell! A kiadó oldalán találtok egy röpke beleolvasót A hatalom törékeny szálaiba, aminek az elolvasása után könnyedén megválaszolhatjátok az állomásokon található kérdéseket.
Figyelem, a kiadó csak magyarországi címre postáz; a nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére, hogy válaszoljon, ellenkező esetben automatikusan újat sorsolunk!


Mit talált Kosika egy fémdoboznyi teafű mögött?




Nézzetek be a többi állomásra is

04/07 Olvasónapló
04/10 Hagyjatok! Olvasok! - extra
04/14 Könyv és más
04/17 Dreamworld
04/20 Hagyjatok! Olvasok! 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése