Dreamworld

2024. augusztus 27., kedd

Serena Valentino - Sohaország mindörökké


A Manó Könyvek jóvoltából hazánkban is megjelent Serena Valentino Gonosztevők c. sorozatának kilencedik része, a Sohaország mindörökké. Ennek örömére a Blogturné Klub bloggerei bemutatják Hook kapitány, a kelletlen kalóz felemelkedésének és bukásának történetét.
Tartsatok velünk, kövessétek a turné állomásait és nyerjétek meg a kiadó által felajánlott regény egy példányát.
 
 
Serena Valentino: Sohaország mindörökké
 
Kiadó: Manó Könyvek
ISBN: 9789635845873
Oldalszám: 208 oldal
Fordító: Halmai Gergely

Fülszöveg:
Ti is biztosan ismeritek a hírhedt kalóz történetét, akit annyira kísértett az óra tiktakkolása, hogy meggyűlölte az Elveszett Fiúkat, akiknek sosem kellett felnőniük.
E történet előtt azonban volt egy másik mese is: egy gyermekről, akitől elragadták az esélyt, hogy maga is Elveszett Fiú lehessen, épp ezért mindig visszavágyott Sohaországba. Egy fiatalemberről, aki annyira megvetette londoni életét, hogy inkább felcsapott kalóznak.
A kalózból kapitány lett, aki mindent elkövetett, hogy visszataláljon a végtelen gyermekkor országába. Az egyetlen helyre, ahol valaha is otthon érezte magát. Ám a Sohaországba való visszatérésnek ára van - kiváltképp egy férfi számára, akinek nem volt más választása, mint hogy felnőjön.
Serena Valentino sorozatának legújabb darabja egy kelletlen kalóz felemelkedését és bukását meséli el, aki talán nem volt soha más, csak egy Elveszett Fiú.

Saját véleményem:
Kilencedik kötetéhez érkezett Serena Valentino Gonosztevők c. sorozata, melynek mindegyik részében egy újabb Disney antihős múltját ismerhetjük meg. A Sohaország mindörökké  Hook kapitány történetét meséli el, emellett pedig egyre közelebb hozza a Gonosz nővérek által képviselt tündérmesei világot a valósághoz. 
Ha emlékeztek még, a sorozat első hat kötete teljes mértékben a mesék birodalmában játszódott, központi alakjuk – vagyis inkább alakjaik – pedig a hibbant nővérek voltak, ám az elmúlt két kötet a való világba kalauzolt el bennünket. Most viszont Hooknak köszönhetően egyre jobban összefonódni látszanak e világok... sőt, egy harmadik is képbe kerül.

„Egy álom megvalósítása mindig félelmetes vállalkozás, mert mi van, ha az álom mégsem olyan, mint ahogy az ember elképzelte?”

Pán Péter és Hook történetével valószínűleg majd' mindenki találkozott már, de ha esetleg ezidáig - hozzám hasonlóan - nektek is kimaradt volna Sohaország fura világa, akkor sincs gond. A regény teljes mértékben Hook kapitányra fókuszál, az ő gonosszá válásának történetét követhetjük nyomon Serena Valentino narrációjában. A szerző pedig pokolian jó abban, hogy megmutassa az antihősök emberi oldalát, azt, hogy milyen következményei lehetnek egyetlen rossz döntésnek, mekkora erővel bír a sors, és hogy mások mi módon képesek befolyásolni valaki életét. Mindez hatványozottan igaz Hookra, aki kisgyermekként néhány napot Sohaországban töltött az Elveszett Fiúk között, ott ahol nem létezett más, csak a gyermeki jókedv, játék, csínytevések. Ám mielőtt végleg a világ lakójává válhatott volna, mint újdonsült cimborái, édesanyja rátalált, így a kis Hook hazakerült Angliába. Sohaországi útja azonban olyan mély benyomást tett rá, hogy attól fogva a megszállottjává vált, céljául tűzte ki a visszatérést. E tervétől pedig felnőve sem tágít.
Fiatal férfiként dacolva szülei akaratával, s a kor elvárásaival úgy dönt, kalóznak szegődik, hogy így kerüljön közelebb terve megvalósításához - végtére is ki ismerhetné jobban a rejtélyes világokat, mint a tenger urai? A kérdés csak az, melyik kalózkapitány karolna fel egy fiatal, nemes fiút tapasztalatok híján? És ha sikerül is Hook terve, milyen árat kell fizetnie Sohaországért? És a legfontosabb: mi köze van mindehhez a Gonosz nővéreknek, Kirkének és Gothel testvéreinek?

Minden túlzás nélkül állíthatom, hogy ez a rész eszeveszett jó volt! A sorozat egyik legeslegjobb kötete! Hook élettörténete alaposan kidolgozott és okosan felépített, minden tettnek megvannak az okai és következményei, ami így egy rendkívül komplex sztorit eredményez. Hook figurája a lehetőségek tárháza, és ezt Serena Valentino ki is aknázza. Adott egy gyermek, aki megtapasztalja az örök gyereklét szépségét, gondtalanságát, társakra, cimborákra lel, s ez olyan mélyen beleivódik, hogy valóságos rögeszmévé válik nála, amitől évtizedek alatt sem képes megszabadulni. Noha a történet során Serena Valentino nem tér ki rá nyomatékosabban, de igenis érzékelhető ebben a szülői felelősség, ami részben a kor nevelési eszményeiből fakad. A kis Hook nem kapja meg azt a fajta szeretetet és figyelmet, boldogságot a szüleitől, amit a másik helyen igen. Ha belegondolunk, ez egy nagyon aktuális téma, ami akár a mai kor embereire is kivetíthető, hisz szinte mindannyian hajszolunk valamit, ha mást nem, hát a boldogságot. Hook esetében ez maga Sohaország és az Elveszett Fiúk. Szó szerint hajlandó az egész életét rááldozni arra, hogy elérje álmát: éveket tölt kalózként, kialakít magának egy életet, új családot szerez, izgalmas és vad kalandokat él át, visszautasíthatatlan ajánlatokat kap. De vajon képes a józan ész felülkerekedni a szív szaván? A válasz talán egyértelmű számotokra, viszont Serena Valentino annyira jól építgeti és árnyalja Hook életét, hogy mire a döntésig jut, a mérleg nyelve majdhogynem egy szintbe kerül. S pontosan emiatt válik annyira méllyé ez a történet, illetve maga Hook kapitány karaktere is. 
A kötet első fele arra fókuszál, hogy bemutassa, mi mindent vállal be a fiú azért, hogy közelebb érjen a céljaihoz, s hogy mindeközben milyen kapcsolatokat alakít ki, milyen tiszteletet vív ki magának, majd egy ponton felbukkannak a nővérek, Kirké és Gothel testvérei, valamint a mesei világ. Ki azért, hogy eltántorítsa Hookot a céljaitól, ki azért, hogy segítse. Mindeközben pedig tovább szövődik a nővérek szála, s szövevényes, izgalmas, új és sötét módon gabalyodnak tovább a már jól ismert események. Kiderül, mi lett a hibbant nővérekkel, Kirkével, a világgal, emelkednek a tétek, összekuszálódik az idővonal, és bizony a mesei világ is egyre jobban beleolvad a mi világunkba. 

Mindent egybevetve én IMÁDTAM ezt a részt, annyira, hogy egy ültő helyemben felfaltam, képtelen voltam akár csak egyetlen pillanatra is lerakni. Hook kapitány karaktere mélyen érintett, megfogott és olyan módon hatott rám, amire álmomban sem gondoltam volna. A Sohaország mindörökké izgalmas, kalandos, mesés, sötét, szomorú, tanulságos és még annyi minden, hogy felsorolni is nehéz lenne. Pán Pétert viszont továbbra sem csípem, egy sunyi kis dög. A következő részt, Hádész részét ellenben epekedve várom, és nem csak azért, mert ő a kedvenc gonosztevőm, hanem azért is, mert Serena Valentino izgalmas dolgokat libbentett be Sohaországgal kapcsolatban... 
Végszóként még muszáj megjegyeznem, hogy a legutolsó három rész minőségében is jóval kiemelkedőbb, mint az alapsorozat hat kötete. Érzékelhető a kidolgozottságuk, érzelmi és cselekményi összetettségük, míg a nővérek kötetről-kötetre egy jobban brillíroznak. Szóval olvassátok!


Pontszám: 5/5
Kedvenc szereplő: Hook, a kalóz apukája (akit direkt nem nevezek meg), és az inasa
Kedvenc jelenet: Hook rádöbbenése és a Kirkével való találkozás
Negatívum: sok elírás-elgépelés
Borító: 5/5
Sorozat: Gonosztevők #9
Megtetszett? Vidd haza!




Nyereményjáték


Mostani játékunk során ki másé is lehetne a főszerep, mint Hook kapitányé? Népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, minthogy számos filmben, sorozatban láthattuk már a rettegett kalózt felbukkanni. Így hát minden állomáson láthattok egy Hook kapitányról készült képet, nektek pedig nincs más dolgotok, mint kitalálni a karaktert megformáló vagy annak hangját adó színész nevét, és a film/sorozat címét! Ügyességeteket dupla pontokkal jutalmazzuk.
Figyelem, a kiadó csak magyarországi címre postáz; a nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére, hogy válaszoljon, ellenkező esetben automatikusan újat sorsolunk!






Nézzetek be a többi állomásra is

08/24 Csak olvass!
08/26 Szembetűnő
08/27 Dreamworld
08/28 Utószó

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése