Richelle Mead - Dermesztő ölelés

Richelle Mead: Vámpírakadémia II. - Dermesztő ölelés

Kiadó: Agave
ISBN: 9789639868694
Oldalszám: 306 oldal

Fülszöveg:

Rose Hathaway élete tele van gondokkal. Nem elég mindaz a nehézség, amit dampyr testőrtanoncként kell átélnie, ráadásul oktatója, a vonzó Dmitrij valaki másra vetett szemet. A köztük lévő szoros kapocs miatt pedig Rose folyton akkor hallja legjobb barátnője, Lissa Dragomir gondolatait, amikor az barátjával, Christiannal enyeleg.
A Szent Vlagyimir Akadémiát azonban megtámadják az élőhalott strigák, akik korábban több királyi vérű nemesi családot lemészároltak. Így az iskolának a legjobb dampyr testőrökre van szüksége, többek közt Rose anyjára, a legendás, ám szigorú Janine Hathaway-re. Az idei sítábor kötelező, ám Idaho hótól csillogó lankái csak látszólag biztonságosak. A könyörtelen strigák halálos veszélyt jelentenek mindenki számára, és Rose-nak cselekednie kell. De a hősiességnek mindig ára van.

Saját véleményem:

Rose

A történet egy kicsivel az első rész eseményei után kezdődik. Rosenak le kell tennie egy testőrvizsgát, ami kimaradt az életéből, mialatt Lissával bujkáltak. Ám ehhez el kell hagynia az akadémiát, mert az egyik leghíresebb dampyr testőr, a Badicák testőre előtt kell megfelelnie. 

Miután Dmitrij és Rose megérkeznek valami furcsára lesznek figyelmesek, majd nem sokkal később rájönnek, hogy a strigák mindenkit meggyilkoltak a házban. Dampyrt, morát egyaránt. És nem ez a legkülönösebb az egészben, hanem az, hogy valaki, méghozzá emberek, megtörték a védővarázst. 

Ezek az események teljesen megbolygatják a mora társadalmat. Hiába közeledik a karácsonyi szünet, senki nem meri elhagyni az akadémiát, nehogy őket is megtámadják és legyilkolják. 

Közben megjelenik Rose anyja, Janine, és Christian nagynénje, Tása is, aki igen gyengéd érzelmeket táplál Dmitrij iránt. Sőt még egy különleges ajánlattal is előáll a férfi számára. Rosenak tehát n

em elég azzal megbirkóznia, hogy a barátnője egyre inkább hanyagolja a pasija miatt, de  még ott van az anyja, akit teljes szívéből gyűlöl, valamint a saját érzései az oktatója felé.

Időközben az Akadémia úgy dönt, hogy mindenkit kötelező sítáborba küld, ahol a tanulók együtt lehetnek a családjukkal. Ám Rose számára ez a hely is tartogat meglepetéseket. Olyasféléket, mint például Adrian Ivashkov, a rosszfiú mora nemes, aki kiveteti hálóját a mi kicsi dampyrunkra.

De a strigák sem tétlenkednek, újabb nemesi családra csapnak le...

Richelle stílusa gördülékeny, maga a sztori rendkívül olvastatja magát. Az olvasó még akkor sem tartja unalmasnak, ha éppen nem történik semmi eget rengető. Ez nagyon jól jön, mivel a könyv háromnegyedében nem túl sok izgalomban van részünk, mivel azon kívül, hogy Rosék elhagyják a sulit, és elrepülnek a védett üdülőhelyre, nem történik más. 

Rose sétál ide-oda, küzd az érzelmeivel Dmitrij iránt, valamint megpróbálja elfelejteni azt, ezáltal kialakítva egy szerelmi háromszöget, amiben ő, Mason és az oktatója a főszereplő. Ezzel egyébként nem is volt semmi baj, mert nem idegesítő a szituáció, teljesen érthető, hogy mit, miért tesz. Talán ez az egyik olyan könyves szerelmi háromszög, amire azt mondom, hogy nem volt zavaró. Bár szegény Masont valahogy nem tudtam megkedvelni. 

Aztán ott van nekünk Adrian is, aki bár nem túl sokat szerepel, mégis nagyon intenzív, és rengeteg meglepetéssel, titokkal szolgál számunkra. Nem mellesleg nincs olyan nő nemű lény, akit ne tudna levenni a lábáról. Egy vérbeli rosszfiú. 

Azt a szálat, amit ő jelentett a történetben, rendkívül kedveltem. Egyszerre laza, vicces, rejtélyes, és olykor félelmetes is. 

Lissával viszont még mindig nem tudtam kibékülni. Nála valahogy nem érzem azt a fajta odaadást, amit Rose tanúsít iránta. Mintha a barátságuk egyoldalú lenne. Ő inkább elvan a pasijával, és eleget tesz a rangjabeli követeléseknek. Ezáltal a lányok közti kötelék kevésbé hiteles.

Ám az utolsó egyharmadban felpörögnek a dolgok.

Itt muszáj kiemelnem, hogy az írónő mennyire jól eltalálta az aranyközéputat. Hiába van szó jól képzett testőrökről, mégiscsak tinikről beszélünk, akik még nem rendelkeznek annyi év tapasztalatával, mint az oktatóik vagy a profik, illetve maguk a strigák. És pont emiatt volt jó, hogy a végén lévő dramaturgiai szál nem egyik oldalról a másikra zajlott le, oldódott meg. Volt egy átmenete, íve az egésznek, mialatt szépen fel volt építve a cselekmény. 

Gyimka

 

A csatajeleneteknek mind a fizikai, mind a pszichés része jó, és hihető volt.

És persze a második rész során nem kevés jellemfejlődésnek lehetünk tanúi, hisz nemcsak maga Rose változik, ébred rá dolgokra, hanem a környezetében lévők némelyike is. Habár kétségkívül Rose az, akin ez leginkább kiütközik. 

Imádtam a fejében lenni, az ő szemével látni az eseményeket. Még mindig egy harcos csaj, aki nagyon sokszor zsigerből cselekszik, de ugyanakkor nagyon összeszedett és megfontolt karakter, aki képes felmérni egy-egy dolog következményét, súlyát. És ami még nagyon fontos, hogy van szíve. Tőle még a szerelmes részek sem voltak csöpögősek.

Az anyjával való viszonya pedig nagyon érdekes.

Összességében én nagyon élveztem. Egy kicsit talán olyan, mint egy bevezető, prológus az igazi akciók előtt, amik ott vannak ugyan a háttérben, és már kezdenek is megmutatkozni, de még csak az előszelüket érezhetjük.

  

Pontszám: 5/4

Kedvenc szereplő: Adrian, Rose

Kedvenc jelenet: Adrian és Rose első találkozása

Negatívum: kicsit több akcióra vágytam

Borító: 5/5