Jane Austen - Büszkeség és balítélet

Jane Austen: Büszkeség és balítélet

Kiadó: Könyvmolyképző (és még sok másik)
ISBN: 9789632450650
Oldalszám: 448 oldal

Fülszöveg:

Szerelmek és félreértések klasszikus meséje a XVIII. századvégi Angliából. Az öt Bennet nővér élete a férjkeresés jegyében zajlik: anyjuk megszállottan próbálja biztosítani számukra a megnyugtató jövőt valami pénzes – és lehetőleg rangos – férfiú mellett. Csakhogy a jó eszű és éles nyelvű Elizabeth szélesebb perspektívákban gondolkozik, és ebben apja is támogatja őt. Amikor Mr. Bingley, a módos agglegény beköltözik az egyik szomszédos birtokra, felbolydul a Bennet-ház élete. A férfi előkelő londoni barátai és a vidékre vezényelt nyalka, ifjú katonatisztek közt bizonyára számos udvarlója akad majd a lányoknak. A legidősebb lány, a derűs és gyönyörű Jane úgy tűnik, meghódítja Mr. Bingley szívét. Ami Lizzie-t illeti, ő megismerkedik a jóképű, és látszólag igencsak dölyfös Mr. Darcyval, és máris kezdődik a nemek ádáz csatája. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy Elizabeth nem várt házassági ajánlatot kap a Bennet-vagyont öröklő unokatestvértől, és amikor Mr. Bingely váratlanul Londonba távozik, magára hagyva a kétségbeesett Jane-t, Lizzie Mr. Darcyt teszi felelőssé a szakításért. Ám egy Lydiával kapcsolatos családi válsághelyzet hamarosan ráébreszti hősnőnket arra, hogy mindvégig balul ítélte meg ezt a büszke férfit…
Eredeti hangú, máig modern, magával ragadó történet, melyben magunkra ismerhetünk.

Saját véleményem: 

Jane és Elizabeth

Azt hiszem, ezt a történetet nem nagyon kell bemutatnom, mert biztos, hogy sokan ismeritek, ha nem más, a filmfeldolgozások miatt. De azoknak, akik hozzám hasonlóan eddig még soha nem olvasták, vagy látták a filmeket (nagyon gyorsan pótoljátok!), röviden összefoglalva az eleje:

A történet a Longbournben élő Bennett családról szól, közülük is leginkább Lizzyről és Janeről (az öt lánytestvér közül a két legidősebb). Mindegyik lány hajadon még, noha Jane már közel áll a három x-hez. Ezért hát Mrs. Bennett leghőbb vágya, hogy végre férjhez adja leányait. Nem meglepő, hogy nagyon megörül a hírnek, miszerint a netherfieldi birtokot egy igencsak tehetős és nőtlen fiatalember, Mr. Bingley kibérelte és hamarosan oda is költözik. Több sem kell az asszonynak, egyből nekilát férjét győzködni, hogy menjen, ismerkedjen össze az új szomszédjukkal, hogy be tudja mutatni neki lányait.

Végül találkoznak egy bálon, ahol az egész Bennett család képviselteti magát. Ám Mr. Bingley nem egyedül érkezik, vele van két nővére, és legjobb barátja, Mr. Darcy is.

Mr. Bingley modora mindenkit elkápráztat, többek közt Jane-t is, akivel nagyon hamar összebarátkoznak, és idejük jelentős részét egymás társaságában töltik. Emiatt a városlakók joggal feltételezik, hogy az úr hamarosan megkéri a gyönyörű lány kezét.

Viszont mindazon pozitívumok, amik Bingley-t jellemzik, nem mondhatóak el a zárkózott, hűvös és gőgős Mr. Darcy-ról, aki barátjával szemben, kevésbé nyitott az ottani emberekkel, és mint oly’ sokan, Lizzy sem kedveli őt.

A nem várt fordulat akkor következik be, mikor Mr. Bingley és társasága egyik napról a másikra elhagyja Netherfieldet, és előzetes szavukkal ellentétben vissza sem térnek…

Mr. Darcy és Lizzy

A Büszkeség és balítélet kiváló példája annak, hogy a klasszikusok igenis megállják a helyüket a mai világban. Sajnos sokakhoz nem jut el, vagy nem úgy, ahogy kéne, mert kötelező olvasmányok közé lett sorolva, ami egyfajta kényszernek bizonyul. Én is pont emiatt féltem a kezembe venni, pedig most már a legnagyobb kedvenceim közé tartozik.
És a tény, ami mellett nem tudok szó nélkül elmenni,  az az, hogy szerintem több klasszikust kéne új köntösben kiadni. Fiatalosabb, modernebb, esetleg filmes külsővel, mert szégyen vagy sem, de a legtöbben először a borítót nézik meg, és a zordabb fedőlapok, amikről már messziről ordít, hogy kötelező olvasmány vagyok, nem vonzzák annyira az embert. Hisz ki akarna a szabadidejében olyan regényt lapozgatni, amiről a kötöttségek jutnak eszébe?
Holott ez a történet nagyon is szórakoztató, szép és kellemes olvasmány, igazi kikapcsolódás.

A másik kényes kérdés, ami sokakban merülhet fel, az a nyelvezete, hiszen nem egy mai könyvről beszélünk (idén ünnepli a 200 éves évfordulóját!). De azt kell mondanom, hogy nincs mitől tartani, mert roppant üdítő, nincsenek benne olyan szavak, amik manapság idegenül, ismeretlenként hathatnak. Ha valamihez hasonlítanom kellene, akkor azt mondanám, hogy kicsit olyan, mint Gail Carriger Lélektelenje, már ami az írásmódot illeti. Nekem például kifejezetten tetszett. Érződik rajta az az udvariasság, ami akkoriban jellemző volt, még az olyan személyek irányába is, akiket nem kedvelt az ember.

 

A cselekmény nem túl gyors, kicsit lassabb lefolyású, de közel sem annyira, hogy ez unalmas legyen, vagy ne

kösse le az olvasót, mert mindig akad egy olyan fordulat vagy esemény, ami odatapaszt. De itt akár a nagy igazságok közé ágyazott humort is felhozhatnám példának, mert abból is akad bőven.

Maga a táj is gyönyörűen van leírva, sokszor olyan érzésem volt, mintha én magam sétálgatnék a kertekben, parkokban, már-már látni lehetett a szereplőket körülölelő fákat, virágokat. És akkor még ott vannak a különféle kastélyok, amik pompásak, fantasztikus lehetett azokban élni; i

lletve a bálok, amiknek a hangulata teljes mértékben átsugárzik a lapok közül. Az olvasó valósággal hallhatja a zenét, láthatja a táncoló párokat, vagy sétálhat a tömegben. Hihetetlen, hogy mindez annyira filmszerűen jelenik meg, miközben csak fekete betűk halmaza az egész.

Kitty, Lydia, Eliza, Jane, Mary

Ami a karaktereket illeti, hát közülük jó néhányat le tudtam volna csapni, mert felettébb idegesítőek voltak, persze az eredeti szerepük is ez volt, szóval Jane Austennak sikerült elérnie a célját. A Bennett lányok jelentős része ostoba liba, a tiszteken és a bálokon kívül semmi más nem érdekli őket, és a viselkedésük is ezt tükrözi. Bár ebben a szüleik is hibásak, mert az apjuk egyáltalán nem törődött velük, és bármennyire is szerettem az öreget, azért ő is igencsak ludas volt abban, hogy hagyta így elfajulni a gyerekeit, mert mindig igyekezett kivonni magát a családból, elvonult és csak saját magának élt. Ezzel szemben Mrs. Bennett mást sem sulykolt a lányaiba, minthogy járjanak társaságba, menjenek hamar férjhez, és biztatta őket a kacérkodásra, pletykálkodásra.

De azt hiszem, bátran kijelenthetem, hogy a legidegesítőbb karakter mégiscsak Mr. Collins volt. Az állandó okoskodásával, nyomulásával, hogy a behízelgéseiről már ne is beszéljek. Nem csodálom, hogy Elizabeth úgy viselkedett vele, ahogy. 

Viszont ugyanannyi pozitív és szerethető figurával is találkozhatunk. Ott vannak Gardinerék, akik ugyan elég keveset szerepelnek, de abszolút üde színfoltok, akárcsak Jane és Mr. Bingley. Ők ketten sokban hasonlítanak: könnyen befolyásolhatóak, jóhiszeműek és jámborak.

Ám a két kedvencem Lizzy és Mr. Darcy lett. Elizabeth roppant értelmes lány, egy korabeli lázadó, akinek saját, határozott nézetei vannak, amikért kész bármikor kiállni. Nem riad meg senkitől, nem lehet megfélemlíteni vagy megvenni. Szabad akaratú, néha egy kicsit makacs, humoros, talpraesett főhősnő. A mai világban is több ilyen kéne.

Mr. Darcy-t eleinte nem igazán kedveltem. Nem is nagyon értettem, hogy miért áradozik róla mindenki, aztán ahogy haladt előre a történet, úgy én is, Lizzy-vel együtt döbbentem rá, hogy milyen is valójában ez a férfi, és azt kell mondanom, hogy bárcsak minden lánynak jutna egy Mr. Darcy!

Pontszám: 5/5*

Kedvenc szereplő: Elizabeth, Mr. Darcy

Kedvenc jelenet: Eliza és Mr. Darcy szócsatái

Negatívum: nincs ilyen :)

Borító: 5/5* - már ami a Könyvmolyképzős kiadást illeti