Találkoztunk Jonathan Rhys Meyers-szel

JRM és én :)

Néhányan elhatároztuk, hogy szerdán kimegyünk az Iparművészeti Múzeumhoz, ugyanis az volt az infónk, hogy Joathan Rhys Meyers ott fog forgatni kedden és szerdán is. Ám reggel hirtelen felindulásból megnéztem a múzeum facebook oldalát, ahová kiírták, hogy kedden zárva tartanak. Kezdett gyanús lenni, így írtam nekik egy levelet, hogy másnap is zárva vannak-e, amire azt a feleletet kaptam, hogy nem. Itt már éreztem, hogy valami bibi lesz, és Fummieval is ezen agyaltunk, hogy lehet, csak 1 napot forgat ott, de Fummie végül elment suliba. 

Délután a múzeum kiposztolta, hogy most náluk van JRM és a stábja is, ezért tartanak zárva. Én ugyan megkérdeztem tőlük, hogy másnap is ott lesznek-e, de egy ideig nem jött válasz, ezért elkezdtünk sms-ezni Fummival, hogy mi legyen? Hajrázzunk egyet és megpróbálkozzunk, hátha sikerül még ott találni őket? Szóval próba szerencse alapon nekivágtunk.
Olyan gyorsan öltöztem át és sminkeltem, szedtem össze a dedikáltatni kívánt könyveket, mint életemben még soha. A közlekedési járműveken már minden bajom volt, remegett a kezem, görcsben volt a gyomrom, hiába kezdtem el olvasni a Csontvárost. A metrón ráadásul egy Magnus Bane kinézetű ember ült velem szembe, liláskék haj a fekete alapon, kifestett körmök, ugyanolyan arcberendezés, csak nem ázsiai volt az illető. És, ha ez még nem lett volna elég, akkor a mozgólépcsőn szembejött egy szakasztott Jace is.
Én értem oda előbb és nem bírtam egy helyben várakozni, míg odaér Fummie, ezért felmentem, hogy körülnézzek. Elsőnek kicsit megriadtam, mert nem láttam a lakókocsikat, de közben arra gondoltam, lehet, hogy a mellékutcában állnak.

Elsétáltam a múzeum bejárata előtt, láttam a spotlámpákat, őröket és utána hamar meglettek a lakókocsik is, én meg tudtam, hogy el fogjuk kapni, mert még ott vannak. Közben lesétáltam a szemközti oldalon, megnéztem milyen hosszanvan a stáb, aztán vissza Fummie elé, aki hamar meg is jött. 

Együtt nekivágtunk, én már csak a földet néztem, mert az őrök akkor már harmadszor láttak elsétálni arrafelé. Viszont a lakókocsiknál nem a szemközti oldalon indultunk el, hanem egyenesen mellettük. Némelyik nyitva volt és egy-egy pillanatra be is lehetett kukucskálni, például a sminkesbe és a jelmezesbe. Miután leértünk a végére Fummie mondta, hogy van előrébb három lány, valószínűleg ők is JRM-re várnak, de én akkor már a halál szélén álltam és nyuszi lévén nem mertem odamenni, de Fummie bátor vezényletével mégis ,,betámadtuk,, őket. Bemutatkoztunk, beszélgettünk, utána úgy döntöttünk, menjünk előbbre, mert tuti, hogy az első kocsi lesz az övé, az, amire Alexander volt írva.
Beszélgettünk és kábé minden ajtónyikordulásnál készültünk meghalni, hogy ő fog kilépni, de nem, csak pakolásztak.
Közben megszólított minket egy biztonságis hölgy, hogy a főszereplőre várunk-e, mi meg mondtuk, hogy igen. Ő meg kulturált hangnemben mondta, hogy csak normálisan, mert ha megkérjük a művészurat, akkor biztosan csinál velünk képet és ad aláírást is. Mondtuk, hogy mi nem az a sikongatós banda vagyunk (örülünk, ha meg tudunk szólalni – legalábbis én így éreztem :D), és a végén megkérdeztem, hogy ott van-e már a lakókocsiban, mire kedvesen elmondta, hogy nincs, de mindjárt jön majd. 

Vártunk, beszélgettünk, nevetgéltünk, és egyszer csak kiszúrtam Fummie mögött és az infarktusom előtt még annyit sikerült kinyögnöm: Ott jön. Az ez utáni percek teljesen kiestek, csak foszlányok maradtak meg, odalép a kocsihoz, bedob valamit, mosolyog, köszön, mellém lép (én teljesen elhalálozom), és kér egy tollat. Remegő kézzel odanyújtottam az enyémet (akik voltak a Hősök terén, azok már láthatták, hogy egy fehér-rózsaszín szívecskés tollról van szó, rendszerint mindig az van kéznél, és most is azt sikerült felkapnom az induláskor), kicsit meg is nézte, mosolygott, majd odanyújtottam (szintén remegő kézzel) a Csontváros könyvemet. Először a Nagypapámnak alatt akarta aláírni, de lapoztam egyet, hogy máshova dedikáljon, közben kérdezte, hogy olvastam-e, és kb, mint mindenre csak annyit tudtam kinyögni: Yes. Utána, mivel nem tudtam, hogy egy embernek több dolgot is aláír-e, ezért megkértem, hogy a „barátnőm” könyvét is dedikálja, ő pedig készségesen megtette. Ott kicsit megnézte a borítót, gondolom azért, mert nálunk más a Tudorok könyv, mint kint, vagy nem sokkal találkozott még, de mondta is, hogy á, Tudors. És még úgy is aláírta, hogy Henry VIII.

Fummie és JRM :)

Eközben ott állt mellettem én meg néztem a fél arcát beborító heget, ami egy égésnyom volt, és nem mellesleg baromi jól megcsinálták, mert abszolút nem látszott, hogy az maszkmesteri munka, élethű volt. És az illata! Nem tudom, mit használ, de életemben nem éreztem ilyen kellemes pasi parfümöt.
Mialatt velünk volt mindvégig vigyorgott, pózolt a képekhez, viccelődött, saját maga tárta a karját, hogy fotózkodjon velünk, mindenkinek átölelte a vállát és mondott egy-egy kedves szót is. Nálam nevetve megjegyezte a pulcsimra, hogy Áh, Mickey mouse (igen, itt újfent elhaláloztam :D )!
A végén még megkértem, hogy lehetne-e még egy kép, mert az elsők nem tetszettek, ő meg mondta, hogy természetesen.
Összességében tehát csak azt tudom mondani, hogy ahhoz képest, hogy szinte világsztár, nem látszik rajta. Nagyon közvetlen, mosolygós, barátságos és emberi! Ha fáradt is volt, nem mutatta ki, nem rohant egyből a kocsijába átöltözni, hanem maradt, előre köszönt nekünk és anélkül jött oda, hogy megkértük volna.
Team Valentine!

Mielőtt eljöttünk volna, mindenkinek megköszöntük, neki is és a szőke hölgynek is, mert akár el is küldhetett volna, de nem tette.
És még az a félelmem is elmúlt a találkozó alkalmával, hogy magasabb leszek nála, mert mindenki mondta, hogy alacsony, de hála az égnek, pár centivel nagyobb volt, mint én, olyan 185 cm körül lehet magamból kiindulva.
Ez a találkozás annyira mély nyomot hagyott bennünk, hogy Fummieval még háromnegyed órán át beszélgettünk és nem voltunk magunknál (halkan megjegyzem, most sem :D).
Aki teheti kapja el, mert életre szóló élmény!