November 8-a és 11-e között négynapos blogturnéra indul a Blogturné Klub. Ezúttal a Majd újra lesz nyár című Meg Rosoff regényről olvashatjátok a véleményünket, és érdekességeket tudhattok meg a könyvről és a nemrég moziba került filmről. Természetesen a nyereményjáték sem marad el, az Európa kiadónak hála. Nehogy lemaradjatok!
Kiadó: Európa Kiadó
ISBN: 9789630796620
Oldalszám: 224 oldal
Fordító: Tóth Tamás Boldizsár
Fülszöveg:
„Elizabeth a nevem,
de senki sem szólít így. Mikor megszülettem, és az apám rám nézett,
biztos arra gondolt, hogy olyan méltóságteljes, szomorú képem van, mint
egy középkori királynőnek vagy egy halottnak. Később kiderült, hogy
átlagos vagyok, nincs bennem semmi különös. Még az életem is tök átlagos
volt eddig. Ez egy Daisy élete, nem egy Elizabethé.”
„Azon a nyáron, amikor elmentem Angliába az unokatestvéreimhez, minden megváltozott. Valamennyire a háború miatt is, hisz az állítólag nagyon sok mindent felborított, de mivel nem sokra emlékszem a háború előtti életből, az nem is igazán fontos most ebben a könyvben.”
„Leginkább Edmond miatt változott meg minden körülöttem. Elmondom, mi történt. Itt és most – az én könyvemben.”
Daisyt, míg apja rémes, új felesége gyereket vár, lepasszolják nyaralni a vidéki rokonokhoz. Egyik ámulatból a másikba esik: sosem hitte volna, hogy vannak tizennégy éves srácok, akik cigiznek, autót vezetnek, és egyáltalán: olyan szabadok, mint bármelyik felnőtt. Daisyt elvarázsolja a szabad élet, na meg az unokatestvére, Edmond. Főleg az után, hogy felügyelet nélkül maradnak, mert kitört a háború. A háború, amelynek méreteit és súlyát képtelenek felfogni egészen addig, amíg be nem kopogtat hozzájuk egy rokonszenvesnek távolról sem nevezhető alak személyében…
Saját véleményem:
Daisy, a 15 éves amerikai lány Angliába érkezik nagynénjéhez, és a soha nem látott unokatestvéreihez. A reptéren Edmond várja, az egy évvel fiatalabb unokaöccse, cigivel a szájában.
Maga a történet nagyon érdekes módban íródott, mintha egy 15 éves lány naplóját olvasná az ember. Vagy talán találóbb, ha azt mondom, hogy olyan, mintha Daisy szemtől szembe neked mesélné el, mi történt vele, miket és hogyan élt át. A stílus, a szóhasználat, mind ezt hivatott szolgálni.
Ami a többi karaktert illeti, Pipert nagyon megszerettem. Aranyos, ártatlan, ámde rendkívül fejlett és okos kislány volt. Sokszor jobban észnél volt, mint a felnőttek, és a tudása is lehengerlő volt. Tetszett, hogy ennyire ismerte a természetet, tudott róla mindent, és a leglehetetlenebb helyzetekben is feltalálta magát. És a legfontosabb: ember bírt maradni, annak a sok szörnyűségnek a dacára, amiket át kellett élnie olyan fiatalon.
„Azon a nyáron, amikor elmentem Angliába az unokatestvéreimhez, minden megváltozott. Valamennyire a háború miatt is, hisz az állítólag nagyon sok mindent felborított, de mivel nem sokra emlékszem a háború előtti életből, az nem is igazán fontos most ebben a könyvben.”
„Leginkább Edmond miatt változott meg minden körülöttem. Elmondom, mi történt. Itt és most – az én könyvemben.”
Daisyt, míg apja rémes, új felesége gyereket vár, lepasszolják nyaralni a vidéki rokonokhoz. Egyik ámulatból a másikba esik: sosem hitte volna, hogy vannak tizennégy éves srácok, akik cigiznek, autót vezetnek, és egyáltalán: olyan szabadok, mint bármelyik felnőtt. Daisyt elvarázsolja a szabad élet, na meg az unokatestvére, Edmond. Főleg az után, hogy felügyelet nélkül maradnak, mert kitört a háború. A háború, amelynek méreteit és súlyát képtelenek felfogni egészen addig, amíg be nem kopogtat hozzájuk egy rokonszenvesnek távolról sem nevezhető alak személyében…
Saját véleményem:
Daisy, a 15 éves amerikai lány Angliába érkezik nagynénjéhez, és a soha nem látott unokatestvéreihez. A reptéren Edmond várja, az egy évvel fiatalabb unokaöccse, cigivel a szájában.
Daisy számára eleinte nem megy könnyen a beilleszkedés, ám legfiatalabb rokonának, Pipernek köszönhetően végül szoros barátságot köt a testvérekkel.
Nagynénjét mindezalatt Oslóba szólítja a munkája, így az öt gyerek magára marad a háborúban álló országban, s ez számukra egyet jelent a szabadsággal. Játszanak, szórakoznak, horgásznak, ellátják a ház körüli teendőket, és szerelembe esnek...
Edmond és Daisy között fellobban a tűz, éheznek a másik közelségére, érintésére, testileg, lelkileg. Lopott együttlétek és pillantások - mindössze ennyi jut számukra, mielőtt elválasztanák őket egymástól. Egy nap ugyanis katonák jelennek meg a háznál, és elfoglalják azt, a lányokat pedig messzire, nevelőcsaládhoz viszik. Ám Daisy megfogadja, hogy ha törik, ha szakad, visszatér Edmondhoz...
Sokáig nem is hallottam erről a történetről, puszta véletlenségből akadtam rá a film előzetesére, ami alapján rendkívül ígéretesnek tűnt. Volt benne szerelem, kettészakított család, háború, talpraesett csaj. Ráadásul a disztópiákat is imádom. Csakhogy, mint az lenni szokott, a könyv teljesen más (na nem a felsoroltakban, mert azok mind egyeznek).
Az alapötlet nagyon tetszett, a tájleírás gyönyörű volt. Az írónő bámulatos részletességgel tárja az olvasó elé, milyen is lehet egy angliai vidék, tele zöld mezővel, dombokkal, növényekkel és legelésző állatokkal. Mindehhez pedig társult a gyerekek felhőtlen szórakozása, és a hangulat egyértelműen megteremtődött. Aranyos és élvezetes volt olvasni, miket csináltak. Az elletőben töltött napok egyértelműen a kedvenceimmé váltak. Érezni lehetett, hogy tényleg önfeledten szórakozó, a háborúval és a világ dolgaival mit sem törődő fiatalokról van szó, akiket legnagyobb szerencséjükre a hely elszigeteltsége miatt elkerült a csata.
Aztán bekúszott a szerelmi szál, ami számomra kicsit hirtelen jött, mert nem sok előjelét láttam Daisy és Edmond vonzalmának - leszámítva egy alkalmat, amikor összeért a karjuk -, így inkább tűnt kamaszos fellángolásnak, mintsem sírig tartó szerelemnek. Javukra legyen mondva, az idő őket igazolta.
Maga a történet nagyon érdekes módban íródott, mintha egy 15 éves lány naplóját olvasná az ember. Vagy talán találóbb, ha azt mondom, hogy olyan, mintha Daisy szemtől szembe neked mesélné el, mi történt vele, miket és hogyan élt át. A stílus, a szóhasználat, mind ezt hivatott szolgálni.
Daisy, mint főszereplő eleinte roppant szimpatikus volt, tetszettek a szarkasztikus gondolatai, az egyes dolgokhoz fűzött kommentjei, és a talpraesettsége. De a 110. oldal után megváltozott. Nem tudom, hogy direkt, vagy sem, de teljesen érzelemmentessé vált. És sajnos ez az elbeszéléseire is kihatott.
Azt hiszem, nem találkoztam még olyan történettel, ahol a gyilkolás, fegyveresek elől való menekülés vagy a hullák sora ennyire semmilyennek tűnt volna, mintha csak az időjárást elemezgetnénk egy vállrándítás kíséretében. Hiába volt kegyetlen és szívfacsaró egy-egy helyzet, nem tudtam úgy átélni Daisy narrációja miatt. Pedig az írónő bőven engedett betekintést a háborús állapotokba, és annak következményeibe.
Aztán elérkezett a szökés ideje, amikor Daisy ismét tudta a régi önmagát hozni, egy bizonyos jelenetet leszámítva - nem árulom el, melyik az, de, annyit mondok: akkor használja egyetlenegyszer a fegyverét.
Majd jött a nagy bumm, én meg csak néztem, hogy ez most komoly? Kissé össze lett csapva a befejezés, mintha az írónő ráunt volna, pedig millió kérdés várt megválaszolásra, bővebb kifejtésre. Igaz, hogy kaptunk egy rövid magyarázatot, de az közel sem válaszolta meg az összes kérdésemet.
Innentől SPOILER!!! Kíváncsi lettem volna Edmond jövőjére, arra, mi történt Piperrel azután, hogy magára maradt. Hogyan oldódott meg a háború kérdés? Kikkel háborúzott Anglia és a világ? És legfőképpen arra, mik voltak a testvérek? Miért voltak ilyen különleges képességeik? Utóbbit illetően maradtak a legnagyobb kérdőjelek bennem. Elhintettek nekünk egy morzsát, de magyarázatot nem mellékeltek mellé, ergo teljesen ki is lehetett volna hagyni. SPOILER VÉGE!
Ami a többi karaktert illeti, Pipert nagyon megszerettem. Aranyos, ártatlan, ámde rendkívül fejlett és okos kislány volt. Sokszor jobban észnél volt, mint a felnőttek, és a tudása is lehengerlő volt. Tetszett, hogy ennyire ismerte a természetet, tudott róla mindent, és a leglehetetlenebb helyzetekben is feltalálta magát. És a legfontosabb: ember bírt maradni, annak a sok szörnyűségnek a dacára, amiket át kellett élnie olyan fiatalon.
Bár a többi testvérről nem sokat tudunk meg, azért Edmond a végére rendesen felcsigázott a viselkedésével, és azt hiszem, az ő lelkiállapotát sikerült legjobban elkapnia az írónőnek. Tetszett a rejtélyessége, a zárkózottsága, és a megtörtsége. Emberi ésszel felfoghatatlan dolgokon ment át, és ezekhez mérten a viselkedése nagyon illett. Életszerű volt.
Noha fentebb azt mondtam, összecsapottnak érzem a végét, mégis az tetszett legjobban. A rövidke magyarázatokban rengeteg érzelem van, és ezek láthatóan hatnak is az érintett szereplőkre. Picit talán olyan, mint egy atombomba. Nagyot szól, és sok mindent romba dönt... hogy új dolgok születhessenek.
Összességében tehát ajánlom azoknak, akik szeretnének belekóstolni, milyen is lehet egy háború idejében élni, megtudni, mit jelent a menekülés, éhezés, és a rettegésben eltöltött éjjelek-nappalok.
Pontszám: 5/4,
Kedvenc szereplő: Piper, Csingi
Kedvenc jelenet: tavas
Negatívum: Daisy 90 oldalnyi érzéketlensége
Borító: 5/4
Filmzene
Nyereményjáték
Nézzetek be a turné többi állomására
11/08 Deszy könyvajánlója - Interjú az írónővel
11/09 Kelly & Lupi olvas - Film trailer
11/10 Nem harap a... - Film vs. könyv
11/11 Dreamworld - Filmzene
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése