A. O. Esther - Megbocsátás

A. O. Esther: Megbocsátás

Kiadó: Decens
ISBN: 9789631205251
Oldalszám: 448 oldal
Érdekel? Vidd haza!

Fülszöveg:

Elijah és társai a Halál Angyalának börtönébe kerülnek, ahol Azrael könyörtelen kínzással akarja rávenni őket, hogy fogadják el őt vezérüknek.
Sophiel, Gabriel, Ramodiel, Muriel, Machiel és a két viking király eközben rettegve várják a naplementét, hisz tudják, ahogy a véres korong alábukik, a déróriások elevenen felfalják őket. Mi mást tehetnének, mint hogy imádkoznak? Az egész tömeg egyszerre ismétli Gabriel arkangyal szavait, és csodák csodájára a segítség nem marad el: Valkűrök mentik meg az embereket és az angyalokat. Ezután azt is elárulják, hol rejtőznek a maradék kristálykoponyák, melyek segítségével az angyalok kiszabadíthatják társaikat. A koponyákat a leghátborzongatóbb helyeken őrzik, kígyókkal, medvékkel, sárkánnyal kell megküzdeniük értük. Megannyi lélekvesztő út, megannyi veszély leselkedik rájuk, miközben csendben szárnyait bontogatja a szerelem.
Eközben Elijah csak nem hajt fejet Azrael előtt, így az cselhez folyamodik. Tudja jól, csakis egy módon törheti meg a vezért, ha Sophielt használja fel ellene. Miközben a féltékenység, a gyűlölet és a békétlenség tetőfokára hág a régen testvérként élő angyalok között, Arshamon démoni serege is rájuk támad a túlvilági kincsek reményében. A démonokkal szemben egyetlen esélyük marad, ha összefognak. Vajon képesek lesznek rá, hogy vállvetve harcoljanak?
Van-e olyan bűn, ami nem megbocsátható? Van-e olyan seb, amit soha nem gyógyít be a szerelem? Vajon eltörölhető-e a föld színéről a gonosz?

Saját véleményem:

A Kristályfény után úgy kellett ez a kötet, mint sivatagban bolyongónak a víz, hiszen az előző rész vége olyan módon és helyen fejeződött be, ami nem pusztán felőrölte az idegeimet, hanem kész ronccsá tett. Jó, persze egy percig sem gondoltam, hogy Sophielék egytől-egyig életüket vesztenék a déróriások fogságában, de azért ismerve Esztert, nem vetettem el egy-két áldozat lehetőségét. Na meg ott volt Elijahék fiúcsapata (a háremem fele) is, akiket Azraelék elvonszoltak várukba - nyilvánvalóan nem teapartira.

Ezek után a Megbocsátás pont ott vette fel a fonalat, ahol az ötödik kötet véget ért: Sophielék rettegve várják a naplementét, amikor is a déróriások megölik őket, míg Elijahék egykori társaik várának börtönében sínylődnek. 

A történet kezdetben két szálon fut. Egyiken Gabriel, Ramodiel, Sophiel, Muriel, Machiel és a két viking király azon munkálkodik, hogy valamilyen módon túléljék a lehetetlent, ám be kell látniuk, ez esélytelen, így hát rábízzák magukat Gabrielre, aki egy nagy, közös imádságot javasol. A fülszöveg után talán nem lövök le túl nagy spoilert azzal, ha elárulom, fohászuk meghallgatásra talál, ugyanis nem mások, mint a gyönyörű, ámde annál félelmetesebb valkűrök érkeznek segítségükre.

A győzelmet követően, a csábító szépségű valkűrök meghívják a kis csapatot otthonukba, ahol minden jóval ellátják őket, de ami ennél is fontosabb, egy mágikus tükör által megmutatják nekik, milyen párosokra osztódva, milyen feladatot kell kiállniuk, hogy megszerezhessék a maradék kristálykoponyákat.

A jóslatok mind-mind hátborzongatóak, nehezek. Van akiknek óriáskígyóval kell szembenézniük, míg másoknak varjakkal, faggyal, vagy sárkánnyal. És ha ez mind nem lenne elegendő, a már amúgy is megkínzott lelkű Sophiel egy extra, nem túl biztató, meglehetősen komor és fájdalmas jövőképpel gazdagszik, mely Elijah-val való kapcsolatát vetíti előre. S míg ő ezen mereng, a többiek kiélvezik az amazonok vendégszeretetét... amelyben újabb buktató rejlik. A kacér és ledér valkűrök előre figyelmeztetik őket, hogy a velük testi kapcsolatot létesítő és szerelembe eső férfiak soha többé nem hagyhatják el a helyet...

"A megbocsátás a világ legnehezebb dolga."

A másik szálon pedig ott vannak a bebörtönzött angyalfiúk, akikről nagyon nehéz beszélni. Öt rész és többezer oldal alatt, számos kegyetlenséget láttam, olvastam már az Összetört Glóriákban, de egyik sem ér nyomába annak, ami velük történik. Áldás vagy átok - ebben az esetben -, mely Eszter csodálatos leírásainak következtében a betűket egy, a lelki szemünk előtt játszódó filmmé konvertálja, nem tudom. De azt igen, hogy lelkileg iszonyatosan megviselt és mélyen érintett.

Azrael és csapata azt szeretné, ha Elijahék fejet hajtanának előttük, és elismernék őket vezéreikként, de amikor azok megtagadják ezt, új módszerhez folyamodnak Mizariellel és Baamiellel karöltve. 

Egyesével, majdhogynem halálközeli állapotig kínozzák őket, úgy, hogy kikötözik őket egy oszlophoz, és testükről fegyvereik segítségével lemarják a bőrt, húst, egészen a csontokig.

Önmagában ez is eléggé sokkoló, de Trónok harcán edződve, látványban még úgy ahogy elviselném. Ám az, ahogyan Elijah, Bardo, Uriel és Ariel tűri a folytonos gyötrelmeket, egy mukk nélkül, lélekben mégis romokban heverve, ráadásul úgy, hogy azt hiszik, csapatuk másik felét elpusztították a déróriások, na az a megterhelő. Látni, olvasni, hogy összeszorított foggal inkább magukba fojtanak mindent, csak, hogy ne okozzanak elégtételt a pszichopata triónak, engem rettentően megviselt. Hát még az, amikor visszakerülnek a cellájukba, és az ottmaradtak különböző reakcióival kell szembesülni. Egészen hátborzongató és szívfacsaró, ahogyan ezek a nagy, erőteljes férfiak darabjaikra törnek, és könnyeikkel küzdenek. Más, mint a lányok pityergései, mert tudod, hogy valami oltári nagy dolognak kell történnie ahhoz, hogy így megreccsenjenek. Az pedig különösen fájó, ha el kell engednünk egy kedvencünk kezét.

Ugyanakkor óriási elismerésem mindezért Eszternek! Aki ilyen érzelmeket képes kiváltani az olvasójából, az nagyon tud valamit. Hiába gyűlöltem ezeket a részeket, mégis imádtam. Arról nem is beszélve, hogy megkaptam, amit a negyedik-ötödik kötetekben hiányoltam, kifogásoltam. 

A negatív figurák végre újra teljes gőzzel teszik a dolgukat: kegyetlenkednek, nem is akárhogyan! Mielőtt valaki azt hinné, komoly lelki torzulásom van, hogy én ennek örülök, megnyugtatok mindenkit, nincs, pusztám szeretem, ha a rosszak tényleg rosszak, és ezáltal imádhatom utálni őket. Azraelt, Baamielt és főként Mizarielt pedig most nagyon lehet. Pokolian kegyetlenek! Nem is csodálom, hogy szegény Ruchielnek ez sok volt.

"Mindenkinek szüksége van arra, hogy néha odabújjon valakihez, és megmutassa a legsérülékenyebb arcát. Szeretném, ha egy nap az a valaki én lennék neked…"

Amíg Bardoék Azraelék fogságában sínylődnek és próbálnak tervet kovácsolni, addig szabadon lévő társaik, párokra osztódva nekivágnak az útnak. A kristálykoponyákért folytatott expedíciók számtalan veszélyt, kalandot, izgalmat és meglepetést tartogatnak hőseink számára. Mindegyiküknek más és más bonyodalommal kell megküzdenie.

Véleményem szerint nagyon jót tett a sorozatnak, hogy ha csak rövid időre is, de elváltak útjaik, és mindenki egy-egy olyan társával tölthetett el több időt, ami segítette a kapcsolatuk kibontakozását, előrehaladását, vagy éppen megértését. Ilyen szempontból sokkal jelentősebbnek érzem ezeket, mint a küldetéséből, lévén, hogy az összes megért volna egy hosszabb lélegzetvételű novellát.
Ramodiel régi nagy kedvencem, még azokból az időkből, amikor csak a háttérben mozgolódott, így kiváltképp öröm, hogy Sophiel mellett, ekkora hangsúlyt kapott.
Ketten együtt olyanok, mint a gyerekek. Bolondosak, szeleburdik. Rengeteget lehet nevetni rajtuk. Egyedül az nem tetszett, hogy annyit ittak. Még az óriáskígyóval való küzdelmük előéjszakáján is, amikor tudhatták volna, hogy másnap a józanság mindennél fontosabb.
Rajtuk kívül ott volt még Machiel és Harald, akikre soha lehet ráunni, és akik által minden alkalommal újabb és újabb szeletet ismerünk meg a viking kultúrából. Valamint Gabriel és Muriel.
Nos, aki ismer, az tudja, hogy Gabriel sosem volt a szívem csücske úgy, mint Elijah, Bardo, Ramodiel, Ariel vagy Harald. Most viszont nagyot nőtt a szememben. Az angyalok közül talán ő járta be a legnagyobb utat, így a kezdetekhez képest sokat változott ő maga is, és a látásmódja, értékrendszere is. Mostanra angyali múlttal rendelkező emberi férfivá vált, aki bizony néha-néha gyarló. Muriel mellett viszont lépésről lépésre csiszolódik. És óriási tiszteletem Murielnek, hogy bármit is súgnak az ösztönei vagy az érzései, tartja magát. Nem rohan fejjel a falnak. Játszik Gabriellel. Eléri, hogy megküzdjön érte. Jó kis követendő példa a mai lányoknak.
Visszatekintve ez a rész kicsit komorabb lett, ami nem baj, sőt! Ettől függetlenül akadtak benne vicces pillanatok, nem is kevés, amiket főként Bardonak és Ramodielnek köszönhettünk. Emellett pedig úgy látom, Eszter kezd visszatérni a kalandozós, összecsapós, fantasy elemekkel tűzdelt, több kultúrát vegyítő eredeti változathoz, aminek én szívből örülök. Őszinte kíváncsisággal váron a folytatást/befejezést!
Szerelem, árulás, szakítás, fájdalom, szenvedély, kaland, veszély, izgalom, új szövetségek és kultúrák, könnyek, veszteségek, véres összecsapások és rengeteg mitológiai lény - ez mind a Megbocsátás. Olvassátok!

Pontszám: 5/5*

Kedvenc szereplő: Elijah, Harald, Bardo, Ramodiel, Muriel, Gabriel

Kedvenc jelenet: falmászás és Ramodiel személyes esőfelhője

Negatívum: az a Sophieles dolog - sok volt

Borító: 5/5*

Mickey Long - Kócos és a szivárvány

Mickey Long: Kócos és a szivárvány

Kiadó: Főnix Könyvműhely
ISBN: 9637051616
Oldalszám: 144 oldal

Fülszöveg:

Gyere, utazz velünk Zuzmóföldére, ahol a mese valóságos, a varázslat mindennapos, a gyerekek pedig az Arany Tölgyfalevél Tanoda nevezetű bentlakásos iskolában folytatják tanulmányaikat varázslényekről és a grifflovaglás rejtelmeiről!
Kócos, a majdnem kilencéves kisfiú is ide jár, csakúgy, mint jó barátja, Szöszke, és annak testvére, Öcsike. Egy nap szivárvány jelenik meg az udvaron, melyből egy zöld frakkos kobold ugrik elő. A lebegő üveggolyókkal játszó Öcsike még nem tanult ezekről az olykor rosszindulatú teremtményekről, s mire a két barát észbe kap, a varázslénnyel együtt nyoma vész.
Az utánuk iramodó Kócos és Szöszke az iskola elhagyatott tornyában megismerkednek az ott bujdosó, társai által kiközösített, hófehér griffel, a félig madár, félig oroszlán Jégvirággal, akinek a közelében olyan nyúlóssá válik az idő, mint a szilvalekvár, mellesleg pedig érzi a szivárvány illatát (fahéjas), és hajlandó segíteni nekik elveszett társuk előkerítésében…
Így kezdődik a nagy kaland, melynek során hőseink útját keresztezi félszeg sárkánycsemete, félállású gonosz boszorkány és iskolából kimaradt óriás (Kócos mások számára láthatatlan, kissé hebehurgya lélektestvéréről, Napsugárról már nem is beszélve), miközben mindent elkövetnek, hogy még a vacsorára hívó bagolyhuhogás előtt visszatérjenek Öcsikével az iskola falai közé.

Saját véleményem:

Kócos, Szöszke és Öcsike, az Arany Tölgyfalevél Tanoda három diákja titkos rejtekhelyükön játszanak, amikor észrevesznek a suli udvarán egy gyönyörű szivárványt, melyből egy kobold tűnik elő. Miután a kis lény útbaigazítást kér a három gyerektől, eltűnik a szivárványban, csakhogy Szöszke testvére, Öcsike utánaered és vele együtt felszívódik.
Kócosék megpróbálnak a szivárvány és a kisfiú nyomába eredni - ami egy elhagyatott toronyhoz vezeti őket -, mivel tanulmányaiknak köszönhetően tudják, hogy a koboldok milyen rosszindulatú teremtmények.
Noha nem járnak sikerrel, az elhagyatott épületben találkoznak egy fehér griffel, Jégvirággal, aki magányosan éldegél, mivel mindenki megveti és kigúnyolja különleges tehetsége miatt. Fajtársaitól eltérően ő tud beszélni.
Kócosék hamar összebarátkoznak vele, Jégvirág pedig felajánlja segítségét, ami nagyon is kapóra jön a gyerekeknek, ugyanis a griff érzi a szivárvány fahéjas illatát, így hát mindhárman nekivágnak az útnak, mely számos veszélyekkel teli kalandot ígér. De vajon sikerül visszaérniük a bagolyhuhogás előtt?

A Kócos és a szivárvány egy hihetetlenül bájos, aranyos, izgalmakkal és varázslattal teli mese, mely minden gyermeknek és gyermeklelkű felnőttnek kötelező olvasmány! Engem már a legelső oldalon megvett és beszippantott. A szerző stílusa és a történetből áradó bűvölet úgy rángatott ki a valós világból, mintha átléptem volna a szivárványon, hogy aztán egy beszélő griff hátán szárnyalva, láthatatlan útitársként kövessem Szöszkét és Kócost, miközben bébisárkányokkal, gonosz boszorkányokkal, nem túl eszes óriásokkal, szeleburdi tündérekkel, és békákkal találkozom.

A történet főcselekményét egyébként az Öcsike utáni hajsza alkotja. S miközben a két gyerek, Jégvirággal kiegészülve a szivárványt üldözi, számtalan kalandba csöppennek, ami által betekintést nyerünk ebbe a varázslatos világba, és különböző színtereibe.
Felnőttebb és kritikusabb szemmel azt mondanám, hogy maga a világfelépítés egyelőre elég elnagyolt. Nem sokat tudunk meg arról, miért járnak a kicsik varázssuliba, ha nem is boszorkánypalánták, és azt sem tudjuk, miként, milyen szabályok szerint működnek itt a dolgok. Ugyanakkor az az igazság, hogy engem ez egyáltalán nem zavart, és egy mesénél nem is számít alapfeltételnek. Ebben a helyzetben kicsit tágabbak a korlátok. A varázslaton túli varázslatnak hála. Egy gyerek tuti, hogy nem fog leállni és a regény felépítését boncolgatni, amikor ilyen klassz és izgalmas helyeken bolyonghat, mint a sárkánybarlang, a boszorkány kunyhója vagy az óriások földje.
Kócos, Szöszke és Jégvirág pedig remek idegenvezető. Mind a hárman roppant szerethető figurák. Viccesek, okosak, bátrak, aranyosak és kedvesek. Csupa olyan tulajdonsággal rendelkeznek, amiben a kicsik azonosulni tudnak velük. Egyikük okoskodóbb, másikuk kalandvágyóbb, harmadikuk pedig szeretetéhesebb. Ráadásul a fel-felbukkanó mellékkarakterek is igazán mókásak.
Nekem például nagyon tetszett Kócos újonnan megjelenő tündér lélektársnője is, aki minden szinten kielégítette nálam a tündér fogalmát. Cserfes, szeleburdi kislány, aki szappanbuborékokkal és rengeteg vicces szituációval ajándékozza meg az olvasót. Imádtam a Kócossal folytatott párbeszédeiket, amik már csak a többi szereplő miatt is igazán szórakoztatóak voltak, hisz a fiút leszámítva senki nem látta Napsugárt.

De ugyanígy megemlíthetném Hüpp-Hüppöt, a bébisárkányt - tulajdonképpen miatta figyeltem fel erre a könyvre -, a békakirályfit vagy az órát. A legjobb szó a regényre egyértelműen a bájos. Minden olyan léleksimogató. Persze vannak izgalmas kalandok, ahol lehet aggódni és egy ici-picit félni is, de csak annyira, amennyire az a gyerekeknek kell.  Olyan ez az egész, mintha a magyar népmese alkotói összefogtak volna a Disney-vel. És egyébként több kikacsintás, utalás is van a klasszikusabb mesék története, vagy egy-egy szereplője felé.
Egyedüli negatívumként a rövid kitérőket tudnám felhozni, amikor a szerző a cselekményhez nem szorosan kapcsolódó tárgy vagy személy felé kanyarodott néhány bekezdés erejéig. Az kicsit megtörte a lendületet. Ám szerencsére ilyen csak két-három alkalommal fordult elő.
Amit viszont még mindenképpen ki kell emelnem, az az, hogy Mickey Long nem akarja hülyének nézni a gyerekeket (vagy az éppen aktuális olvasóját). A mai mesekönyvekben rengetegszer találkozom olyannal, hogy az író úgy kezeli a kölyköket, mintha hülyék lennének, és egészen - erőltetetten - lebutítva szól hozzájuk, de itt nem ez történik, és ennek annyira örültem.
Mindent egybevetve tehát imádtam ezt a történetet. Élveztem, hogy újra az a csodákban hívő, gondtalan kislány lehetek, szállhatok Jégvirág és a képzelet hátán, miközben rengeteg természetfeletti lény vesz körül. És bár az első rész lezárt, én rettentően várom a folytatást! Kérek még belőle, de jó sokat!
Ajánlani elsősorban a kicsiknek és a gyereklelkű felnőtteknek ajánlom, kortól és nemtől függetlenül. A könyvet pedig köszönöm a kiadónak!

Pontszám: 5/5

Kedvenc szereplő:Hüpp-Hüpp, Jégvirág, Napsugár

Kedvenc jelenet:egyértelműen a bébisárkányos rész

Negatívum: 1-2 történethez nem szorosan kapcsolódó kikacsintás

Borító: 5/4

Sarah Fine - Sanctum

 A Könyvmolyképző kiadó jóvoltából hazánkban is megjelent Sarah Fine Sanctum című regénye, Az Árnyékvilág Őrei sorozat első része. Ennek örömére a Blogturné Klub négy bátor bloggere átlép a Kapun egy olyan helyre, melyet beborít a sötétség, és hemzseg a lecsúszott teremtményektől. Ha bátornak érzed magad, tarts velünk, a sötét város nem a legrosszabb hely, ahova kerülhet az ember…

2015. január 23-tól egy-egy blogger teszi közzé a véleményét a könyvről, illetve rengeteg, a történethez kapcsolódó érdekességgel is találkozhattok majd, ha velünk tartotok. Érdemes követni a turnét, ugyanis nem csak plusz információkat tudhattok meg a könyvről és szereplőiről, de ahogyan az lenni szokott, nyerhettek is!

Sarah Fine: Sanctum

Kiadó: Könyvmolyképző
ISBN: 9789633739921
Oldalszám: 408 oldal
Fordító: Mátics Róbert

Fülszöveg:

Egy hete a tizenhét éves Lela Santos legjobb barátnője megölte magát. Ma, annak köszönhetően, hogy a búcsúztatási szertartás félrecsúszott, Lela a paradicsomban van, és egy óriási, elkerített várost néz a távolban – a poklot. Senki nem megy át saját jószántából az Öngyilkos Kapukon egy olyan helyre, amelyet beborít a sötétség, és hemzseg a lecsúszott teremtményektől. Lela azonban nem akárki, ő eldöntötte, hogy megmenti legjobb barátja lelkét, még akkor is, ha ezzel feláldozza örök síron túli életét.

Miközben Lela megpróbálja megtalálni Nadiát, elfogják az Őrök, ezek az óriási, nem éppen emberi lények, akik a város sötét, végtelen utcáin járőröznek. Túlságosan is emberi vezetőjük, Malachi minden tekintetben különbözik tőlük, egyet kivéve: halálos hatékonyságát. Amikor találkozik Lelával, Malachi saját tervet dolgoz ki: kijuttatni Lelát a városból, még akkor is, ha maga mögött kell hagynia Nadiát. Malachi tud valamit, amit Lela nem: a sötét város nem a legrosszabb hely, ahova kerülhet az ember, és mindent megtesz azért, hogy a lány elkerülje ezt a még rosszabb sorsot.

Saját véleményem:

Lelával az élet nem bánt túl kegyesen. Gyerekként állami gondozásba került, majd több nevelőszülőnél is megfordult, akik közt akadt olyan is, aki bántalmazta őt. Fiatal kora ellenére megjárta a földi poklot, s egy ponton, amikor végleg úgy érezte, nem bírja már tovább, megpróbálta megölni magát, csakhogy nevelőapja megmentette... hogy újra kínozhassa. De öngyilkossági kísérletének következtében minden nap ugyanazt a rémálmot látja. Egy sötét, hátborzongató helyen bolyong, és egy hang hívogatja.
Később, amikor Lela új nevelőszülőhöz kerül, élete nem várt fordulatot vesz. A suliban összeismerkedik egy lánnyal, Nadiával, aki meglátja benne az értéket, s mindent elkövet annak érdekében, hogy kirángassa őt abból az ingoványból, ahová került. Barátságuk egy éve alatt szoros kötelék alakul ki köztük. Nadiának hála, Lela élete új értelmet nyer. Egyetemre készül, boldogabb, kiegyensúlyozottabb lesz, mint valaha... ellentétben szőke barátnőjével, aki gondjai miatt túladagolja magát és meghal.
Lela Nadia elvesztésével összeomlik, képtelen feldolgozni a veszteséget. Ám egyik éjszaka, amikor visszakerül ugyanarra a sötét, hátborzongató helyre, valami más lesz. Immár nem önmagaként, hanem barátnője testében jelenik meg. Az ő szemén keresztül látja a történéseket. Lela látomásai napról napra erősebbeké és intenzívebbekké válnak, azonban számuk ritkulni kezd. Mivel a lány kétségbeesetten próbál kapaszkodót találni Nadiához, elmegy kedvenc közös helyükre, ahol egy vízió közben megbotlik, és lezuhanva a szikláról életét veszti. Barátnőjével ellentétben azonban nem az Öngyilkos Kapukhoz kerül, hanem a menny bejáratához. De Lela nem hajlandó addig békére lelni, míg ki nem menekíti Nadiát, így hát beszökik az öngyilkosok purgatóriumába, ahol tengernyi veszéllyel kell szembenéznie...

A Sanctum esetében a komor, mégis gyönyörű borító, valamint a fülszöveg együttese győzött meg arról, hogy elolvassam a könyvet. Amellett, hogy számtalan hősről hallhattunk már, aki lement a pokolba, hogy kimenekítse onnan egy szerettét, a sztori üdítő újdonságnak hatott a YA könyvek tengerében. Mert hát azért mégsem mindennapi dolog, ha a főhős már a könyv elején meghal, majd ezt követően, az örök béke és nyugalom helyett inkább nekivág az ismeretlen, rémisztő purgatóriumnak, hogy kimenekítse ott rekedt barátnőjét. Ráadásul úgy, hogy a nevezett karakter egy lány!

A könyv hangulata ebből kiindulva sejthetően nem túl vidám - ezzel tisztában voltam, de közel sem számítottam arra, amit ténylegesen kaptam.
Az első egy-két fejezetben még úgy tűnt, mintha egy hétköznapi, megtört, kissé depressziós lány életébe csöppentem volna, utána viszont egy rettenetesen komor, sötét, rémisztő, életveszélyes és nyomasztó helyen találtam magam, ami bizony megterhelő volt. Hozzá kellett szoknom. Rám például akkora hatással volt, hogy éjszaka megálmodtam az egészet, a fegyverektől kezdve, a városon át, az Őrökig.
A világfelépítés egyébként csillagos ötös. Sarah Fine nem a megszokott pokol-purgatórium-menny elemekkel operált. Egy egészen új halál utáni univerzumot hozott létre, sajátos elemekkel. Gondolok itt a Vidékre, az Öngyilkos Kapukra vagy a Sanctumra. Óriási ötlet ez a halál utáni szelektálás és kapukra bontás.
Lela küldetése miatt viszont a Sötét Várost ismerjük meg legbehatóbban, ami mint fentebb említettem, lelkileg nem kicsit megterhelő. De... ne nézzetek hülyének... mindemellett lélegzetelállító is a maga szabályaival. És ehhez társul még az írónő stílusa, ami által lelki szemem előtt filmként jelent meg a város. Káprázatos és nagyszabású jelenet volt, amikor az Öngyilkos Kapuk és az ott tolongó, jajveszékelő, saját problémáival foglalkozó, megzavarodott tömeg várakozott, hogy a félelmetes őrök betessékeljék őket. Aztán ehhez adódott még hozzá a kies belső város, ahol zombikként poroszkáltak az emberek; az üzletek, ahol romlott, rohadó ételeket kínáltak; a veszedelmes Mazikinek, és a velük szemben álló Őrök.
A város működéséhez még egy sor egyéb érdekesség is tartozik: a Bíró, aki eldönti, hova kerülsz; a kívánságok által megtermő javak/ételek, amik sosem jók, mindig van valami hibájuk; a semmiből létrejövő épületek, melyek elfoglalásával mindenki mást kizárhatunk; a magától terjeszkedő város, és még sokáig sorolhatnám. Fantáziából tehát nincs hiány!

A történetet Lela narrációjában követjük végig, akiről az első pillanatoktól kezdve érződik, hogy a múltja ellenére egy badass csajszi. Első bemutatkozása után leginkább Rose-hoz tudnám hasonlítani a Vámpírakadémiából (és a Nadia-Lela páros is nagyon emlékeztet Lissa-Rose duójához). Itt egy kitérő elejéig muszáj megjegyeznem, hogy nem koppintás értelmében, hanem kiváltott érzések tekintetében, a Sanctum sokszor emlékeztetett a Vámpírakadémiára, A beavatottra (Malachi, tornyok és az Őrök) és a Nevermore-ra.
De Lelához visszakanyarodva: ő egy többszörösen összetett karakter. Az élők világában kemény csaj, akit nem érdekel mit gondolnak róla, de a lelke mélyén mégiscsak ott az a mocsok, amit vele tettek, és ami mumusként kísérti. Plusz a visszatérő rémálmai. Aztán a halála után megmutatja valódi énjét. A kitartó lelket, aki végletekig kiáll azért, aki számára fontos, és még akkor is küzd, ha tudja magáról, hogy nem sok esélye van. Ugyanakkor érezhetően veszít a stabilitásából.
Útja során számtalan megpróbáltatáson esik át. Elkapják, cellába zárják, majd kis híján megölik, kivallatják, átverik, elrabolják, megmentik, szövetségessé teszik.
Lela akaratán kívül belecsöppen egy évszázados csatába, ami az Őrök és a Mazikinek között zajlik. Így ismerkedik meg az Őrök Kapitányával, Malachival (aki igazi álompasi a jelleme alapján! nekem olyan Négyes érzésem volt vele), akivel viharosan induló kapcsolata új irányt vesz, amikor összeállnak, hogy együtt mentsék meg Nadiát.
Malachi rejtélyes, megfejthetetlen karakter. Az a kívülről veszedelmesnek tűnő kegyetlen gyilkos, akinek a szíve vajból van. Odaadó, okos, találékony, kedves, szavatartó, vicces. Árad belőle a fájdalom. A Lelával való egymásratalálásuk nagyon intenzív, egyszersmind kínzó, tudatában annak, hogy Lela nem maradhat a Sötét Városban. A kémia is jól működik köztük, de szerencsére a szerelem nem veszi át a regény felett az uralmat. Nagyon szerettem a közös jeleneteiket. A kezdeti vallatásokat, a stikliket, ahogy egymást próbálták átverni, a közös edzéseiket, az elnyomott féltékenységről árulkodó mozzanataikat, és a meghittebb pillanataikat.
Lela és Malachi mentőakciójához hozzátartozik még Ana, a badassnél is badasabb csaj (akinek szintén érdekes múltja van), Raphael és Michael, akik pedig színt visznek a történetbe.
Negatívumként mindössze a magyar fordítást tudnám említeni, a sok szóismétléssel, és az amerikai közegben megemlített Barátok közttel! Ami jegyzem meg a nálunk is ismert Nagy Ő helyett van. Ettől enyhén padlót fogtam. De ez legyen a legnagyobb problémám...
Ha tehát kíváncsiak vagytok egy pokolian jó kalandra (hehe, bocsi, de nem hagyhattam ki ezt a szóviccet), ami saját, nyomasztó világgal, rengeteg veszéllyel, izgalommal, titokkal rendelkezik, akkor ez a ti könyvetek. A Sanctum egy remek regény kitartásról, hűségről, barátságról, valamint a félelem legyőzéséről, és a jó megtalálásáról a mocsok közepén.

          

Pontszám: 5/5

Kedvenc szereplő: Malachi, Ana, Lela, Raphael és Michael

Kedvenc jelenet: a tetős

Negatívum: Barátok közt

Borító: 5/5

Sötét Város térképe 

Malachi rajzai alapján

Nagyobb méret eléréséért katt a képre

Nyereményjáték

Pokolra szállni könnyű… vagy talán mégsem. Ennek ellenére, időről-időre mégis akadnak olyanok, akik nekivágnak az útnak. Lelához hasonlóan számtalan mitológiai-, könyves- és filmes hős próbálta már meg visszahozni valamely szerettét a pokolból. Hogy milyen sikerrel? Nos, az más történet.

A ti feladatok nem más, mint a megadott információk alapján kitalálni, kik lehetnek azok a bátor hősök, akik megkísérelték megmenteni szerelmüket vagy éppen édesanyjukat.
Ám a dolgotok még közel sem ér itt véget! Ha már tudjátok a nevüket, segítsetek nekik kitalálni, melyik úton induljanak el küldetésükre.
Ha Fortuna mellétek áll, segítségetek busásan megtérül, hisz tiétek lehet a Könyvmolyképző Kiadó által felajánlott Sanctum könyv egy példánya! Kalandra fel!

Feladat:
1) Az állomásokon található információk alapján fejtsétek meg a hős nevét, majd írjátok be a rafflecopter doboz megfelelő mezőjébe.
2) A labirintusban bogozzátok ki, mely út vezeti el a hőst szerettéhez, és a helyes út számát szintén írjátok be a rafflecopter doboz megfelelő mezőjébe. Tehát egy állomáson két mezőt is ki kell töltenetek!
3) Ahhoz, hogy tiétek lehessen a nyeremény, mind a három állomást teljesítenetek kell.
4) A kiadó csak Magyarország területén belül postáz!
5) Ha a nyertes nem jelentkezik 72 órán belül, automatikusan új nyertest sorsolunk helyette.

A hősről:
- csecsemőkorában majdnem teljes egészében megfosztották isteni mivoltától
- apja a legfőbb görög isten
- történetéből számos feldolgozás készült
- van egy kissé bolond pegazusa

Megmentendő személy:

- áruló szerelme

a Rafflecopter giveaway

Nézzetek be a többi állomásra is

01/23 Deszy könyvajánlója - Malachi feljegyzése

01/26 Dreamworld - Sötét Város térképe

01/29 Könyvszeretet
01/31 Tekla könyvei

Katie McGarry - Dare You To

Katie McGarry ifjúsági sorozata sok fiatal lány szívét hódította már meg világszerte. A Könyvmolyképző Kiadó magyarul is elhozta nekünk, és az első rész után gyorsan meg is jelentette a folytatást, sok hazai rajongó örömére. 

A Blogturné Klub bloggereit is meghódította, ezért 7 lelkes rajongó az Aki mer, az nyer blogturné keretén belül értékelésekkel, extrákkal és nyereményjátékkal népszerűsíti tovább a Pushing the Limits sorozat második részét 2015. január 19. és 31. között. A blogturné végén a szokásokhoz híven a játékosok között 3 példány kerül kisorsolásra.

Katie McGarry: Dare You To - Aki mer, az nyer

Kiadó: Könyvmolyképző
ISBN: 9789633990650
Oldalszám: 496 oldal
Fordító: Komáromy Rudolf

Fülszöveg:

Ha kiderülne az igazság Beth Risk családi életéről, a tizenhét éves lány édesanyját börtönbe zárnák, ő maga meg ki tudja, hová kerülne. Mindenáron védeni igyekszik tehát az anyukáját, mígnem egy szép napon a nagybátyja beavatkozik, és választásra kényszeríti Bethet: az anyukája szabadsága vagy a saját boldogsága. Így találja a lány egy fedél alatt magát a nagybácsi feleségével, aki ki nem állhatja, és új iskolában, ahol senki sem érti meg. Egyetlen srác kivételével, akit viszont ő nem akar közel engedni magához, de hiába… Ryan Stone a város büszkesége, népszerű baseballsztár – olyan titkokkal, amelyekről mélyen hallgat. Még a barátai előtt is, akikkel pedig mindenben osztozik, például őrült fogadásokban. Vajon mi a legőrültebb fogadás tárgya? Randira hívni a deszkás csajt, aki fütyül rá. Ám ami fogadásnak indul, heves vonzalommá változik, amelyre se Ryan, se Beth nem számított. A kifogástalan hírű fiú egyszeriben kockára teszi álmait – és az életét – a lányért, akibe szerelmes, a lány pedig, aki senkit sem enged igazán közel magához, immár saját meggyőződését vonja kétségbe…

Saját véleményem:

Ryan szokás szerint barátaival, az egyik gyorsétteremben piheni ki edzés utáni fáradalmait, amikor fogadást köt velük. A fogadás tárgyát az éppen akkor betoppanó, vadóc lány telefonszámának megszerzése képezi, aki annak ellenére, hogy Ryan minden tőle telhetőt megtesz, jól pofára ejti.
Beth pontosan tudja, miként szerelje le a rányomuló idiótákat.  Kisebb gondja is nagyobb annál, mintsem, hogy ilyenekkel foglalkozzon, hisz ott van alkoholista édesanyja, akiről gondoskodnia kell.
Egyik este, amikor hívást kap a helyi kocsmából, hogy vigye haza anyját, az asszony után indul, csakhogy az éjszaka nem várt fordulatot vesz, amikor az illuminált állapotban lévő nő egy baseballütővel nekiesik élettársa kocsijának. Időközben megjelenik a rendőrség, és Beth anyja arra kéri lányát, hazudja azt, hogy ő verte szét a kocsit, különben a próbaidejét felfüggesztik és visszakerül a dutyiba.
Betht végül évek óta nem látott, híres baseball játékossá vált nagybátyja szabadítja ki, aki átveszi a lány gyámságát, és magával rángatja őt új otthonába. Ezt követően megtiltja unokahúgának, hogy felvegye a kapcsolatot régi barátaival vagy az anyjával, és a biztosabb cél érdekében, meg is fenyegeti, hogy rács mögé juttatja az alkoholista nőt. De ha ez még mind nem lenne elég, Beth-t megfosztják sajátos ruhatárától, szabályokkal korlátozzák, és egy olyan suliba kényszerítik, ahol könnyen utolérheti a múltja... és Ryan, akiben újjáéled a versenyszellem, és eltökéli, hogy teljesíti a fogadást, ami immár egy randira módosult.

„Az érzelem méreg. Akik érzelmeket ébresztenek bennem, ártanak nekem. (…). Ha semmit sem érzek, semmi sem fáj.”

A Pushing the Limitsben Echo és Noah párosa mellett volt még két szereplő, akik felkeltették a figyelmemet. Beth, az igazán tökös, talpraesett csaj, aki múltja és jelene jelentette problémáit alkoholba, fűbe, és testi örömökbe fojtja, és akit nem érdekel, mások mit gondolnak róla, stílusáról vagy öltözködéséről, valamint Isaiah, a züllött, autóbolond, tetovált srác, aki nem meri bevallani Bethnek, hogy szerelmes belé.
Jellemüknek és tetteiknek köszönhetően mind a ketten elég érdekesnek bizonyultak ahhoz, hogy így vagy úgy, megragadjanak. Sőt! Isaiah-t annyira megszerettem, hogy legalább olyan, ha nem nagyobb hévvel drukkoltam neki, hogy összejöjjön Beth-szel, mint Noah-éknak. SPOILER! Aztán jött a hidegzuhany, amikor megláttam, hogy a Dare You To Beth könyve, a harmadik rész pedig Isaiah-é. Ennél a pontnál toporzékolni, hisztizni szerettem volna, felkeresni az írónőt és tengernyi okot mondani, miért is nem teheti ezt velem és Iasaiah-val. Ám így a történet végére érve, és a könyvben lévő interjúnak köszönhetően, amelyben Katie megindokolja döntését, belátom, ennek így kellett lennie. SPOILER VÉGE

Már Echo és Noah történetében is láthattuk, hogy az írónő szeret sérült tinikkel dolgozni, de ez a Dare You To esetében hatványozottan érvényes. Ha szabad ilyet mondanom, Beth és Ryan élete még elcseszettebb, mint Echóéké. Az ő problémáik sötétebbek, mélyebbek, összetettebbek. Egyszóval másabbak.   
Ryan élete látszólag tökéletes. Szőke hajával, a sulis baseballcsapatban nyújtott teljesítményével, remek tanulmányi átlagával, gazdag családi hátterével és kedvességével ő az eszményi gimis álompasi megtestesítője. De ha jobban megismerjük, és átlátjuk a helyzetét, rájövünk, hogy talán mégsem annyira irigylésre méltó az élete.
Ryan családja kívülről  ugyan makulátlan - jól szituált, összetartó szülők, akik az élet minden területén sikeresek -, ám amint bezárul házuk ajtaja, rögtön kiderül, mennyire rohadt belülről az az alma.
Szülei irányításmániások, házasságuk romokban hever, meleg fiúkat elüldözték otthonról és megszakítottak vele minden kapcsolatot, Ryant pedig olyan pályán terelgetik, ami számukra megfelelő, legyen szó magánjellegű dolgokról, sportról vagy iskoláról. Apja például hallani sem akar egyetemről vagy arról, hogy fia akár csak egyetlen meccset is kihagyjon, míg anyja mániákusan figyel arra, fia kikkel teremt kapcsolatot.
Ezzel szemben pedig ott van Beth, aki egy olyan fájdalmas titkot rejteget múltjával kapcsolatban, melynek következtében nem csupán beceneve, öltözködési stílusa vagy hajszíne változott meg, hanem jóformán minden. Már nem az a lány, aki egykor volt. Elzüllött, rossz útra tévedt, s fiatal kora ellenére neki kell gondoskodnia alkoholista anyjáról, akit élettársa folyamatosan bántalmaz, ezzel mintegy saját életét is kockára téve.
Aztán, amikor megjelenik a nagybátyja, Scott, aki lakótelepi bántalmazott gyerekből jól szituált, hírességgé vált, és magával rángatja új, Beth számára ismeretlen életébe, vissza abba a városkába, ahol minden baj kezdődött, és ahol annyian ismerik titkukat, akkor Beth teljesen összezavarodik. Ryannek és múltbéli legjobb barátnőjének köszönhetően újra elő-előtünedezik eltemetett énje.

"Elég elektromosság van a levegőben ahhoz, hogy benzin nélkül is működjön a kocsi. Egyetlen szavunkkal robbanást idézhetnénk elő."

Minden túlzás nélkül, nekem ez a rész sokkal, de sokkal jobban tetszett, mint az első! Beth és Ryan érettebb, kiforrottabb személyiségek, és különbözőségüknek hála úgy vonzzák egymást, mint a mágnes. Eleinte jól beszólogatnak a másiknak, ami nagyon vicces szópárbajokhoz vezet, majd szép lassan összecsiszolódnak. Teszik mindezt úgy, hogy olvasóként ezek a kapcsolati szintek egybemosódnak. Ha fejbe vernének sem tudnám konkrétan megmondani, mikor váltak oxigén szinten fontossá egymásnak, és ez jó. Szeretem, amikor nem az író adja a tudtomra, hogy x és y szerelmes lett, hanem én érzem a karakterek viselkedéséből.
Beth indulatos vérmérsékletének, és Ryan céltudatosságának, kitartásának hála számtalan felejthetetlen pillanatot okoznak. Imádtam, hogy annak ellenére ki tudták hozni egymásból valós énjüket, hogy közben gyilkolták a másikat. A kémiáról nem is beszélve. Lehet, hogy tősgyökeres Isaiah fan vagyok, de még nekem is be kell ismernem, hogy Ryan és Beth között szó szerint sistergett a levegő. És ha valamiben Katie remekel, akkor az az érzelmek közvetítése. A PtL-hez hasonlóan itt is annyira intenzív volt mind a Beth-Isaiah, mind a Beth-Ryan kapcsolat, hogy már-már ki akart szakadni belőlem. Teljesen kész voltam (jó értelemben) az esős, a vízben lebegős, a parfümüveges, vagy Isaiah vallomása jeleneteknél.

Cselekményét tekintve, a romantikus szál mellett, a karakterek útkeresése áll középpontban. Ryannek el kell döntenie, számára - és nem a szülei számára - mi a fontos, mit szeretne kezdeni az élettel, mit jelent számára a baseball vagy az írás - merthogy Ryan remek író! Olyan zombis sztorit hozott össze, ami után két kézzel kapkodnék -, emellett pedig meg kell tanulnia a sarkára állni, és szembenézni a sérelmeivel, valamint bátyjával.
Beth-nek pedig a bizalom kérdésével kell helyrerázódnia, hisz élete során számtalanszor átverték. Ha megbízott valakiben, az magára hagyta. A regény során végig ezzel küzd. A szíve egyrészt húzza a Grovetonban kialakult élete, valamint Ryan felé, másrészt ott az anyja, akit ki kell menekítenie, ha nem akarja holtan látni...
Ez a történet két megtépázott lelkű fiatal útkereséséről és egymásra találásról szól, melyben megvan minden, ami egy fájdalmas, ámde gyönyörű sztorihoz kell. Szakítások, árulások, fogadások, csalódások, csókok, vágy, tengernyi érzelem, drog, barátok, baseball, hajfesték. Én majdnem minden részét imádtam (egyedül az nem tetszett, ahogyan Scott eltiltotta Noah-éktól Beth-t, illetve, hogy Noah néha teljesen más volt, mint amilyennek megismertem) kezdve Beth régi barátnőjétől, Lacey-től, aki a háttérben remekül támogatta hősnőnket, Isaiah-n át, egészen a baseballig.
Ajánlom mindenkinek, aki szerette az első részt, valamint azoknak is, akik kedvelik a számtalan kényes témát boncolgató, pörgős, vicces, izgalmas, szenvedélyes és fordulatos regényeket.

Pontszám: 5/5***

Kedvenc szereplő: Isaiah, Beth, Ryan, Scott, Mark és Lacey

Kedvenc jelenet: tóban lebegés, esős jelenet mindennel, és az óvszervásárlás

Negatívum: Ryan szülei, és a Noah-éktól való eltiltás

Borító: 5/5 (imádom a vizes/esős borítókat)

Borítók

Nyereményjáték

A Dare You To - Aki mer, az nyer c. könyv 3 példányát sorsoljuk ki azon játékosok között, akik a szókeresőben megtalálják a 7 (hét) elrejtett szót. Olyan neveket és kifejezéseket keresünk, amelyek kapcsolatban állnak a történettel, s segítik, hogy általuk jobban megismerjétek a könyvet és annak szereplőit.

Segítségként a turné állomások bejegyzéseiben is megtalálhatjátok őket. A talált szavakat a rafflecopter arra kijelölt soraiba írjátok be.

Figyelem! A kiadó csak magyarországi címre postáz! A nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésre válaszolni, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk!

a Rafflecopter giveaway

Nézzetek be a többi állomásra is

01/19 Kristina blogja - Dreamcast

01/21 Deszy könyvajánlója - Kulisszák mögötti fotó a borítóról

01/23 Kelly Lupi olvas - Kimaradt jelenet

01/25 CBooks

01/27 Dreamworld - Borítók

01/29 Media Addict

01/31 MFKata gondolatai

James Frey - Endgame

Mit tennél, ha tudnád, hogy a világ elindult a végítélet felé? Mit tennél, ha te lehetsz az egyetlen, aki megmenti az emberiség egy részét? Te részt vennél a játékban?

Tarts velünk James Frey nagysikerű könyvének blogturnéján január 15-22. között, és talán közelebb kerülhetsz a megoldáshoz! Olvasd el a blogbejegyzéseket, ismerd meg a 12 vérvonal játékosát, és nyomozd ki, ki az, aki kimaradt a bemutatkozásból! Aki ügyes, részt vehet a sorsoláson, ahol a Libri Kiadó által felajánlott sikerkönyv 3 példányának egyikét nyerhetitek meg!

Kezdődjék a játék!

Sarah Addison Allen - A barackfa titka

A Könyvmolyképző kiadó jóvoltából jelent meg 2014. december 12-én a Barackfa titka című könyv, mely visszaröpít minket az időben.

Január 13 és január 25 között öt blogturné tag értékelését olvashatjátok végig, extrákkal fűszerezve. A turné során játszhattok is, és megnyerhetitek a három példány egyikét!

Sarah Addison Allen: A barackfa titka

Kiadó: Könyvmolyképző
ISBN: 9789633990018
Oldalszám: 250 oldal
Fordító: Molnár Edit

Fülszöveg:

A harmincéves Willa Jackson – egy generációkkal korábban anyagi romlásba dőlt régi, előkelő déli család sarjaként – kétes hírnévnek örvend. A Blue Ridge Madam – amit még Willa ükapja építtetett, és ami annak idején az észak-karolinai Walls of Water legpompázatosabb otthonának számított – évek óta a szerencsétlenség és a botrány jelképe. Willa megtudja, hogy volt osztálytársa – a nemesi származású Paxton Osgood – kívülbelül fel akarja újíttatni az épületet, hogy első osztályú fogadót alakítson ki belőle. Ám amikor az építkezés közben egy csontváz kerül elő a magányosan álló barackfa alól, rég eltemetett titkok kerülnek napvilágra, a városkában pedig furcsa események követik egymást. A véres rejtély minden várakozás ellenére közelebb hozza egymáshoz Willát és Paxtont, akik közösen kénytelenek szembenézni a két család szenvedéllyel és árulásokkal teli történetével, illetve kideríteni az igazságot, amely a mai napig hatással van az élők sorsára.

Saját véleményem:

Walls of Waterben békésen zajlik az élet. Ám egy nap furcsa vihar kerekedik, és a városkában élők leveleit összekutyulja. Az emberek a legmeglepőbb helyekről szedegetik össze a magukét, hogy aztán boldogan felbontva egy meghívót húzzanak elő belőle. Egyedül a sportbolt és kávézó tulajdonosa, Willa az, aki úgy kerüli a saját borítékját, mint a tüzet.
Pontosan tudja, mi áll benne, hisz mint mindenki, úgy ő is hallott már arról, hogy a gazdag családból származó, tökéletes úri hölgy képében tetszelgő, hajdani osztálytársa, Paxton felújíttatta a Blue Ridge Madamot, hogy elsőosztályú szállót alakítson ki belőle. Abból az épületből, amit egykor Willa ükapja épített, és ami nyomorba döntötte családjukat.
A megnyitó közeledtével azonban felbolydul a múlt, s jelen egyaránt. A városba érkezik Paxton jóképű ikertestvére, aki folyamatosan ostromolja Willát, akárcsak maga Paxton, aki kezdi átértékelni egész addigi életét és baráti-, illetve magánéleti kapcsolatait. Mindeközben pedig előkerül egy csontváz is a Blue Ridge Madame kertjében, amikor utolsó simításként szeretnék eltávolítani az ott álló magányos barackfát, és helyére egy másik növényt ültetni.

"Senki sem tud kibújni a bőréből. Döbbenet, mennyire nincs beleszólásunk a sorsunkba. Ha ezt elfogadjuk, a többi már gyerekjáték."

Sarah Addison Allennel és regényeivel sokszor találkoztam már különböző könyves felületeken. Rengetegen dicsérték, többször kellett újranyomni egyes köteteit, s ha csak valahol szóba került a neve, sokaknak felcsillant a szeme. Rettentő kíváncsi voltam, mit tudhat, amivel így elvarázsolt annyi embert világszerte. Röviden és tömören, így került a kezembe A barackfa titka.
Hazudnék, ha azt mondanám, megértettem az őt övező hype-ot, mert ez nem igaz. Az viszont tagadhatatlan, hogy egy végtelenül bájos, aranyos, kissé misztikus hangulatú, romantikus regényt kaptam.
A történet több szálon fut, középpontjában Willa, Paxton, a nagymamáik, valamint az ő titkuk áll.
Azzal, hogy a harmincévesen még mindig a szüleivel élő Paxton belevág a Blue Ridge Madame felújításába, több csontvázat is előrángat a valós vagy képzeletbeli gödörből. A megnyitó közeledtével pedig a természetfeletti, megmagyarázhatatlan dolgok is sűrűsödni kezdenek.

Paxton világéletében maga volt a megtestesült tökéletesség. Mindig mindent a szabályoknak és elvárásoknak megfelelően csinált, eleget tett szüleinek, és ha azok azt mondták, ne álljon saját lábára, s ne költözzön el, akkor sutba dobta terveit, és maradt. Mindemellett élte makulátlan életét, ami felszínes nőegyleti találkozókból, sekélyes barátokból, és egy látszatkapcsolatból állt, egy olyan férfival, akibe annak ellenére szerelmes lett, hogy melegnek vélte.
Vele szemben pedig ott volt Willa, a gimi bajkeverője, aki próbált minél messzebbre menekülni otthonától, ám egy tragédiának köszönhetően újra Walls of Waterben kötött ki. Az eltelt évek során noha pénzügyileg helyrejött, saját vállalkozást nyitott, rendezte tartozásait, mégis megkeseredett. Elszigetelődött az emberektől, s kihunyt belőle a tűz.
Róluk és az ő életük, személyiségük fejlődéséből tevődik össze a sztori jelentős része. Abból, hogy bizonyos tényezők, miként változtatják meg a szemléletüket, s hogy a nagymamáik - akik fiatalkoruktól kezdve legjobb barátok - közös titkának kiderítése, miként kovácsolja össze őket.
Ehhez társul egy cseppnyi romantika, misztikum és talán még annál is kevesebb nyomozás.
Úgy vélem, ebben a történetben sokkal több potenciál rejlett, mint amennyit az írónő kihozott belőle. A számomra érdekesnek tűnő dolgok elnagyoltak, kifejtetlenek maradtak.
Első példaként a lányok pasijait vagy pasijelöltjeit hoznám fel.
Colin és Sebastian egyaránt érdekes, izgalmas karakterek lehettek volna, a háttértörténetükben megvolt a lehetőség. Csakhogy Sarah Addison Allen nem fordított rájuk túl sok figyelmet és így elég sekélyesre sikeredett az egész. Nemhogy a kémia, de még a szikra sem volt meg. Ettől függetlenül mind a két páros aranyos volt a maga kissé esetlen módján, és olvasás közben ez még csak nem is volt zavaró, mert nem ez volt a lényeg, hanem a változás, amit előidéztek.
A másik, a számomra sokkal érthetetlenebb, a csontváz és a titok volt.
A fülszöveg alapján nyomozást, bonyodalmat és csavarokat vártam, de ezzel szemben mindössze ha egy fél oldalt kaptam ebből. Az elejétől kezdve sejthető volt a nagy titok, amivel nem is lett volna gond, ha a lányok tényleg nyomoznak, és nem csak átlapoznak egy naplót, vagy beszélnek két szót Paxton nagyijával. Azzal pedig végképp nem tudtam mit kezdeni, hogy a végén, mintegy odavetve tudtuk meg, ki az a hulla és hogy került oda.
Na, de nem volt ez olyan szörnyű, mint ahogy a fentebbiek tekintetében hangozhat. Az írásmód élvezetes volt, tetszett a karakterek fejlődése, és a múlt. Nagyon szerettem a misztikus vonalat, ami varázslatos hangulatot adott az egésznek. Kifejezetten tetszett, hogy az írónő nem rágta a számba, hogy miért kezdenek el az egylet tagjai igazat mondani, mitől van barack illat, mi a madarak jelentősége, vagy a többi furcsaság. A hangulat mellett kiemelném még a nagymamákat, akik szintén érdekesek - és ők is megérdemeltek volna jóval több figyelmet -, valamint az írónő másik könyvéből felbukkanó szereplőt - ráismertem, mert a Waverly kertbe már egyszer beleolvastam néhány oldalnyit.
Összességében tehát ez egy egyszerű, aranyos, kissé kiszámítható, kliséktől nem mentes, misztikus hangulatú, romantikus történet, ami néhány órányi önfeledt szórakozást ígér. Részemről pedig biztos, hogy nem ez volt az utolsó könyv, amit az írónőtől olvastam.

Pontszám: 5/4

Kedvenc szereplő: Willa, Agatha, Sebastian és Colin

Kedvenc jelenet: a vízeséses piknik, valamint a visszaemlékezés

Negatívum: elnagyolt kapcsolatok és rejtély

Borító: 5/5

Amilyen kávét iszol, olyan vagy

"Rachel a múlt héten jelentette ki, hogy a kávézási szokások sokat elárulnak az ember jelleméről. Aki üresen issza a kávéját, az tényleg megrögzött konzervatív? Aki pedig tejjel és cukor nélkül, annak tisztázatlan a kapcsolata az anyjával? Rachel a pult alatt dugdosott füzetébe jegyezte fel a megfigyeléseit."

Willa nem egyedül üzemelteti sportboltját és kávézóját. Segítőtársa egy bohókás lány, Rachel, akinek az a mániája, hogy az emberek kávézási szokásaiból megállapítja azok jellemét.
Ha most úgy vélitek, ez puszta kitaláció, ilyen nem létezik, akkor tévedtek, ugyanis nem Rachel az egyetlen, aki ezt az elvet vallja.
Hogy mit mondd el rólad a kávéd? Nézd meg!
Te melyik típusba tartozol?

Feketén, tisztán
Ez a típus szereti az egyszerű, tiszta dolgokat és helyzeteket. Ő sem akar másnak mutatkozni, mint ami. Viselkedése természetes, általában csendes, visszafogott ember. Rendszeresen szüksége van arra, hogy elvonuljon a világ zajától, de néha előtör belőle a vágy, hogy megmutassa, mire is képes. Egyenes és őszinte, bár időnként túl nyersen fogalmaz. Bonyolult, de hűséges társak a barátságban, szerelemben, akikre lehet számítani.

Eszpresszó
A szerzőpáros szerint az eszpresszófogyasztók kissé kiszámíthatatlanok, szeszélyesek, ugyanakkor célratörő, szorgalmas emberek, akik keményen, szívósan dolgoznak, és nagy nyomás alatt is jól teljesítenek. Vezető szerepre törnek, de kissé türelmetlenek. Sokat látott és tapasztalt egyének, akiknek nem okoz mély lelkiismeret furdalást a kisebb szabályok áthágása.

Capuccino
A capuccino-kedvelők extrovertált, barátságos és derüs emberek, akik szívesen és könnyen teremtenek kapcsolatot. Élvezik az anyagi világ és a test örömeit. Kalandvágyóak, keresik az új élményeket. Kissé felületesek, mert semmiben sem mélyednek igazán, mivel a részletek untatják őket, viszont nagyon kreatívak, ötletesek.

Tejeskávé
Aki jókora adag tejjel felhígítva szereti a kávét, az szeretne nagyvilági, trendi és határozott lenni, de bizonyos helyzetekben kissé infantilis lehet. az simulékony, alkalmazkodó és engedékeny. Fontos számára, hogy szeressék, kedveljék őt, ezért igyekszik megfelelni az elvárásoknak. Nem szereti a nyílt összetűzést, igyekszik rugalmasan elsimítani a konfliktust. Ha valakit főnökként helyre kell tennie, rendre kell utasítania, szinte bocsánatkérő hangnemben teszi.

Instant kávé
Akik az azonnal oldódó kávéra esküsznek, azok egyenes, vidám személyiségek. Szeretik az egyszerű és gyors megoldásokat és sikereket. Nem kedvelik a kemény, nehéz, nagy tervezést és kitartást igénylő feladatokat. Ritkán néznek vissza, és az önelemzés sem a kedvenc időtöltésük, így gyakran másoknak kell tükröt tartaniuk eléjük és rámutatniuk személyiségük rejtett mélységeire.

Koffeinmentes kávé
A kávéban a koffein a lényeg. Aki tehát a koffeinmentes kávét választja, az szeretné jobbnak, bátrabbnak és bevállalósabbnak mutatni magát, mint ami – hiszen lám kávézik. Válogatásával ki akar tűnni a tömegből, de koffein hiány elárulja, hogy valójában nem olyan életrevaló. Vágyai túlmutatnak a képességein, emiatt gyakran elégedetlen, és úgy érzi, hogy az élettől nem azt kapta, ami neki jár. Amit kap, arra finnyás. Válogatós és kényeskedő.

Jegeskávé
A frapuccino-kedvelőket a két testbeszéd-kutató sekélyesnek és divatmajmolónak találta, akit jobban foglalkoztatnak a külsőségek, a külcsín, mint a belbecs. Nincs pontos rálátásuk a dolgokra, mégis hajlamosak a kötözködésre. Valójában óvatos duhajok, akik kerülik a meleg helyzeteket, a dolgok alapos megtapasztalását, és kapcsolataikban is felületesek, hamar odébbállnak.

Nem kávézol
Aki nem kávézik, az még nem nőtt fel igazán. Tart az élettől, fél a kihívásoktól, a nehézségektől.

(forrás:Az írás tükrében)

Nyereményjáték

Számos festő jelenített meg képein barackot, barackfát, mivel a gyümölcshöz számos történet és szimbólum fűződött. Nektek a különböző állomásokon összekevert betűkből és egy festmény alapján öt különböző híres festőművész nevét kell kitalálnotok.
A játék végén, a Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából három szerencsés nyertes kerül kiválasztásra, akik a könyv 1-1 példányával lesznek gazdagabbak. 

(Figyelem! A kiadó csak Magyarország területén belül postáz. Ha a nyertes kiértesítést követően 72 órán belül nem válaszol, automatikusan új nyertest sorsolunk!)

a Rafflecopter giveaway

Nézzetek be a többi állomásra is

01/13 Könyvgalaxis - Borítók
01/16 Bibliotheca Fummie
01/19 Dreamworld - Kávé teszt
01/22 Insane Life
01/25 MFKata gondolatai - Idézetek

Megfilmesített könyvek 2015-ben

Tavaly volt már egy összefoglaló bejegyzés az eddig megfilmesített könyvekről, ahol futólag ugyan, de szó esett a jövőben bemutatásra kerülő művekről is. Ám idén minden eddiginél nagyobb számban képviseltetik magukat az adaptációk, ezért összeszedtem, hogy pontosan miket is várhatunk. 

Sajnos hazánkban egyelőre nem mindegyiknek vették meg a jogait, de reméljük, hogy ez nem sokáig marad így, és számunkra is elérhetővé válnak. Illetve ugyanez érvényes a könyvekre is.

Bővebben a törés után...

Joss Stirling interjú

A regényben fontos szerep jut a táncnak. Míg Raven szenvedéllyel műveli, addig Kieran számára vérbeli kihívást jelent. Te szeretsz táncolni?

Imádok táncolni, kiváltképp ceilidh-t (kay-lee; skót tánc - saját megjegyzés). A családommal, otthon a konyhát szoktuk körbetáncolni kedvenc zenéinkre. 

Kieran és Joe, a két legjobb barát személyisége merőben eltér egymástól. Kieran amolyan visszahúzódó zseni, míg Joe a szöges ellentéte. Könnyen köt barátságokat, laza, flörtölős típus. Ha választanod kéne, melyikőjüket választanád?

A tökéletesség álarca alatt mind a ketten emberek, és mint ilyen megvan a maguk hibája. Ettől függetlenül olyannak szeretem őket, amilyenek, nehéz lenne választani közülük.

A szervezetben, aminek Kieran és Joe is tagjai, több csoportba sorolják a detektív palántákat.  Ha te is közéjük tartoznál, melyik csoportba kerülnél?

Azt hiszem, a C csoportba, vagyis a macskákéba - pont, mint Joe.  Az elvegyülés és beépülés képességével rendelkeznek, könnyen gyártanak különféle fedősztorikat, és íróként én is pontosan ugyanezt teszem.

A Storm & Stone-ban még a táncnál is fontosabb a nyomozós szál, mely átível az egész történeten. Kihívást jelentett, hogy az információkat úgy adagolt, hogy az olvasó számára ne derüljön ki idő előtt a csattanó, és a fiúkkal együtt fedezze fel a különböző nyomokat? Volt erre valami stratégiád?

 Ez egy thriller, fejben ki kell dolgozni, ki, mit, mikor és hogyan tudjon meg. Én a notebookomon tervezgettem. De egy jó szerkesztő is sokat segíthet (köszönöm, Jasmine!).

Joe sokak kedvence lett. Számíthatunk egy könyvre, amiben ő a főszereplő?

Abszolút, terveim vannak vele...

Van olyan karakter, akit egy kicsit jobban megkedveltél, vagy egyformán szereted mindet? 

Szeretem Kiernant, és a tapintatlan megjegyzéseit. Akárcsak Ravent, akinek bármennyire is nehezére esik ezt kezelni, mégis egész jól veszi az akadályokat, imádnivaló!

Van valamilyen szokásod írás közben?

Imádok kávézóba járni, és egy olyan félreeső helyen ücsörögni, ahol senki sem láthat. Írás közben pedig azt a zenelistámat szoktam hallgatni, amin a könyv témáját inspiráló dalok vannak.

Végezetül, szeretnél valamit üzenni a magyar olvasóidnak? 

Egy nagy "helló" minden olvasómnak. Mintegy húsz évvel ezelőtt már jártam Magyarországon, így tudom, milyen szép hely!

Köszönöm az interjút!