„Forest Grove olyan helység Oregon államban, ahol mindenki úgy fest, mint egy vámpír. (...) A Smith gimiben (...) mindenki tudja rólad, mit tettél tavaly nyáron, mivel valószínűleg ott volt veled - és ha ő nem, legalábbis ismert valakit, aki igen.”
– Marni Bates: Itt a vége, lúzer véle!
Újabb zsongítóan őrületes kalandok menőkkel és kockákkal az élet és szerelem útvesztőiben....
Kiadó: Móra
ISBN: 9789631199499
Oldalszám: 312 oldal
Fordító: Kulcsár Júlia
Fülszöveg:
Nincs olyan szitu, amit Chelsea Halloway ne tudna megoldani! Elvált szülők? Nem probléma. Az expasija belezúgott a gimi legbénább csajába? Csak idő kérdése, és észre téríti a srácot. De azzal még a rettegve bálványozott Menő-királynő sem tud mit kezdeni, hogy a szülei egy évre Kambodzsába (!) küldik tanulni, egy rakás stréber fősulis közé. A társai hígagyú libának tartják, ráadásul a tanára egy drogbáró fogságába kerül. Most Chelsea-re vár, hogy megszervezze a mentőakciót, és kimenekítse a csoportot az országból − lehetőleg élve. Még azt az idegesítő(en szexi és szuperokos) Houstont is, aki az okoskodásával az őrületbe kergeti…
Saját véleményem:
Marni meglépte azt, amit nem sokan mernek bevállalni. Főszereplővé varázsolta a Smith gimi utálatos, beképzelt királynőjét, a menő Chelsea-t, amiért óriási elismerésem. Nem kis rizikó egy egész történetet olyan karakterre alapozni, akit a többség megvet.
Tartottam tőle, mi fog ebből az egészből kisülni, és őszintén szólva elképzelni sem tudam, miként fogom elviselni ezt az elkényeztetett csajt, nemhogy megszeretni. De az igazság az, hogy már az első oldalakon elillantak a vele kapcsolatos ellenérzéseim, fenntartásaim. Chelsea saját narrációja merőben új színben tünteti fel őt magát, a viselkedését és a tetteit. Ez a könyv jó példa arra, hogy lássuk, igenis lehet fejlődni, változni, és hogy mielőtt ítélkeznénk, ismerjük meg az érem mindkét oldalát.
Szeretem Marni-ban, hogy a lúzertől, az átlagoson át, a menőig, kivétel nélkül mindenkinek megadja a bizonyítás és az elfogadás lehetőségét. Nem tesz különbséget ember és ember között, s ezt a toleranciát fiatalos, humoros, szórakoztató stílusban tálalva igyekszik olvasói felé is közvetíteni.
"Ami Kambodzsában történik, Kambodzsában is marad."
A történet Chelsea fejlődésén alapszik. Személyében adott egy jól szituált lány, akinek mindene megvan, hivatalos az összes bulira, a suliban egyszerre rettegnek tőle és istenítik, talpnyaló barátnői a nyomában lihegnek, megveti a lúzereket, és még sokáig sorolhatnám. A kép bármely oldalról közelítve is ugyanazt mutatná: egy elkényeztetett, szőke cicababát. Tudjátok, ő tipikusan az a csaj, aki megkeseríti az átlag sulisok életét.
Így hát nem meglepő, hogy szülei, megelégelve lányuk szégyenteljes viselkedését, valamint siralmas iskolai teljesítményét, úgy döntenek, kezükbe veszik az ügyet, és gyökeres változtatást eszközölnek. Vagy ebben az esetben szélsőségesen drasztikusat: 6 hónapra Kambodzsába küldik tanulni.
Ez az a pont, ahonnan igazán érdekessé válik a történet. Most komolyan, Kambodzsa?! Nem tipikusan az a helyszín, ami minden harmadik könyvben visszaköszön, de pont ez benne a különleges. Jómagam is egyből szoros barátságot kötöttem a google képkeresőjével, hogy kellően feltérképezhessem ezt a szegény, ámde annál egzotikusabb országot. Már csak azért pluszpont jár Marninak, hogy olvasóival egy ilyen különleges helyet, kultúrát ismertet meg.
Ami pedig Chelsea száműzését illeti, engem nagyon emlékeztetett régi, kedvenc dokumentumsorozatomra, ami talán az MTV-n futott, és a lényege az volt, hogy elkényeztetett tiniket küldtek lehetetlenebbnél lehetetlenebb helyszínekre, ahol megtapasztalhatták, milyen is a luxus nélküli élet.
Nos, itt ugyanez a helyzet. Chelsea kénytelen csatlakozni egy számára ismeretlen, már összeszokott fősulis csapathoz, melynek vezetője a kissé dilis Neal (tanár úr). Ám az igazi feketelevest az jelenti, amikor a lány számára világossá válik, hogy Bent, Houstont, Amy-t és Lizt nem tudja úgy manipulálni, mint saját iskolatársait. Ezek a fiatalok - hála egyetemi tanár apjának - pontosan ismerik, milyen is ő valójában. Vagy legalábbis azt a képet, amit a külvilág számára mutat magáról.
"- Mi az, Houston, van egy kis problémánk?"
Chelsea és a többiek között számos surlódás van, a lányok kerülik, nem beszélnek vele, Ben is csak akkor szól hozzá, ha meg akarja dönteni, Houston pedig... ő a legkeményebb dió. Chelsea apjának tanársegédjeként ő kapja azt a feladatot, hogy vigyázzon a szőkeségre, csakhogy egyáltalán nem jönnek ki. Állandóan veszekednek, sértegetik egymást, mígnem az élet egy közös balhéba nem sodorja őket. A szállodában, a szemük láttára ütik-rúgják a kísérőtanárukat, majd veszik üldözőbe őket, fegyveres kambodzsai férfiak.
De nem csak Chelsea-nek és Houstonnak kell megtanulnia, miként működjenek együtt, hanem az egész csapatnak, amennyiben élve szeretnének kikerülni a slamasztikából.
A lövöldözést-menekülést követően felpörögnek az események, a városnézést, tanulást és lazulást felváltja egy Kambodzsán átívelő őrült futam, melyben szerepel némi drog, egy drogbáró, tuk-tukok, izzasztó szituációk, zsúfolt busz, egy kövér Buddha-szobor, számtalan veszekedés, ellenségek általi összefogás, hajfesték és így tovább.
Tudom, meglehetősen furán hangzik mindez együtt, és nem állítom, hogy a drogbáróval való alkudozós vonal nem szürreális, mégis... Marni tálalásában abszolút élvezhető, lebilincselő, izgalmas sztoriról van szó. Sőt, a drogügyletes rész simán igaz lehet, számtalan esetről hallani, amikor valaki(k) egy ismeretlen országban merő véletlenből belecsöppen(nek) hasonló szituációba.
Ami pedig a karaktereket illeti, igazán egyediek. A formásan telt, visszahúzódónak tűnő könyvmoly, akiről mókás dolgok derülnek ki, egy az egyben Marni maga, Amy álnévvel. Mellette van még egy tökös Lizünk, aki másságának felvállalásával, és talpraesettségével kápráztat el bennünket. Valamint ott van még a tréfagyáros szépfiú, Ben, aki röptében a legyet típus, így a szédületes csajozós poénokból sincs hiány. És akkor még nem ejtettünk szót a haloványan megjelenő szerelmi szál két főszereplőjéről, Chelsea-ről és Houstonról.
Biztos nem vagyok egyedül, ha azt mondom, Chelsea a sorozat kezdetétől egy utálatos liba képét mutatva, nem túl pozitív érzéseket váltott ki belőlem. Azonban az ő narrációja szinte mindent megmagyaráz. Kiderül, miért viselkedett és viselkedik úgy, ahogy, s hogy mindezzel mit próbál leplezni. Chelsea élete és múltja nem annyira tökéletes és gondtalan, mint hinnénk. Persze ettől még nem válik szentté, igenis megvannak a hibái, de ahelyett, hogy utálnánk őt, inkább megsajnáljuk. Az egészben viszont az a szép, hogy az új körülmények, a váratlan események és az új emberek segítségével képes változni. Előnyére. Sokat.
Mindent egybevetve úgy vélem, Chelsea sztorija nagyon marnis. Bohókás, vicces, izgalmas, színes, egyedi, egzotikus, lendületes, fiatalos. Minden oldalát élveztem, alig néhány óra alatt faltam fel az egészet, képtelen voltam letenni.
Ajánlom mindenkinek, aki könnyed kikapcsolódásra vágyik, szereti a minőségi, jól megírt tinikönyveket, és nem bánja, hogy a kaland háttérbe szorítja a romantikát.
(Nyugodtan olvashatják azok is, akik nem ismerik a korábbi köteteket, önálló regényként is megállja a helyét.)
(Nyugodtan olvashatják azok is, akik nem ismerik a korábbi köteteket, önálló regényként is megállja a helyét.)
Pontszám: 5/5
Kedvenc szereplő: Chelsea, Ben, Houston, Amy és Liz
Kedvenc jelenet: Chelsea és Houston első beszélgetése, és drog megtalálása
Negatívum: a drogbárós egyezkedés
Borító: 5/5
Phnompen & Wat Phnom
Phnompen Kambodzsa délkeleti részén, a Tonleszap, a Mekong és a Baszak folyók találkozásánál fekszik. Kambodzsa fővárosa és legnagyobb városa, illetve Phnompen városi körzet székhelye, az ország gazdasági, kulturális és közigazgatási központja.Phnompent 1372-ben alapították, és 1434-ben lépett elő először Kambodzsa fővárosává. A későbbiekben az ország székhelye gyakran változott, és csak 1866-ban lett Phnompen véglegesen Kambodzsa fővárosa. Ezután a város nagyon gyorsan elkezdett fejlődni, főleg a francia függés időszaka alatt. Új épületeket, utakat, kikötőt építettek, az 1920-as években elkészült a Pocsetong repülőtér, illetve vasútvonalak is épültek. Ebben az időszakban Ázsia gyöngyének nevezték. A függetlenség elnyerése (1953) után tovább folytatódott a fejlődés. Ekkor Phnompen lakóinak száma 2 millió körül volt.
Ezt a békés időszakot törte derékba az 1970-es évek zűrzavara. A harcokban a település súlyos károkat szenvedett. Az ezt követő négyévnyi diktatúrában a békés város lakosságának nagy részét kiirtották vagy elűzték.
1979-ben vietnami segítséggel megbuktatták Pol Pot rezsimét, és ezután kezdett visszatérni a lakosság a sokat szenvedett városba. Kölcsönök segítségével helyreállították az ivóvízellátást és az utakat. Azóta ismét fejlődő periódusba állt a város, és a lakossága is egyre növekszik. 2006-es adatok szerint körülbelül 2 millió ember lakik Phnompenben.
Az egykor Ázsia gyöngyének nevezett nagyváros ma népszerű úticél a turisták számára. A háború utáni gazdasági fejlődés következtében új hotelek, szálláshelyek, éttermek épültek a városban. A látogatók főleg a volt francia gyarmati stílusú épületek, és a khmer építészet látnivalói miatt keresik fel.
A legfőbb látnivalók: a királyi palota, az Ezüst Pagoda, a Nemzeti Múzeum, a Wat Phnom, a Függetlenségi Emlékmű (Vimean Akareach), a Kambodzsai–Vietnami Barátság Emlékműve, a Tuol Sleng Emlékmúzeum, Choeung Ek Emlékmúzeum
Nevét a Wat Phnom Daun Penhről kapta (más néven Wat Phnom vagy „templomhegy”). A templomot 1373-ban építették egy 27 méter magas mesterséges dombra, és Buddha öt szobrát helyezték el benne. A templom a nevét egy öreg özvegy nőről kapta (Daun Penh).
Az egykor Ázsia gyöngyének nevezett nagyváros ma népszerű úticél a turisták számára. A háború utáni gazdasági fejlődés következtében új hotelek, szálláshelyek, éttermek épültek a városban. A látogatók főleg a volt francia gyarmati stílusú épületek, és a khmer építészet látnivalói miatt keresik fel.
A legfőbb látnivalók: a királyi palota, az Ezüst Pagoda, a Nemzeti Múzeum, a Wat Phnom, a Függetlenségi Emlékmű (Vimean Akareach), a Kambodzsai–Vietnami Barátság Emlékműve, a Tuol Sleng Emlékmúzeum, Choeung Ek Emlékmúzeum
Nevét a Wat Phnom Daun Penhről kapta (más néven Wat Phnom vagy „templomhegy”). A templomot 1373-ban építették egy 27 méter magas mesterséges dombra, és Buddha öt szobrát helyezték el benne. A templom a nevét egy öreg özvegy nőről kapta (Daun Penh).
(forrás: wikipedia)
Wat Phnom:
Nyereményjáték
A gimis évek tagadhatatlanul mély nyomot hagynak mindenki életében, nem is csoda hát, hogy annyi film és sorozat szól azokról a tini próbáló évekről. Mostani játékunkban ezek közül szeretnénk néhány híres darabot felidézni. A feladatotok nem más, mint hogy a főszereplő színészek és színésznők képei alapján kitaláljátok, mi azoknak a filmeknek avagy tv-sorozatoknak a címe, amelyben az ő középiskolai kalandjaiknak lehetünk tanúi.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
Nézzetek be a többi állomásra is
Menő-riadó Kambodzsában:
07/02 Angelika blogja
07/05 Kelly & Lupi olvas
07/08 Dreamworld
Itt a vége, lúzer véle!
07/11 Angelika blogja
07/14 Kelly & Lupi olvas
07/17 Dreamworld
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése