Carina Bartsch - Türkizzöld tél

Egy év türelmetlen várakozás után végre elhozza a Maxim Kiadó az olvasóknak a Cseresznyepiros nyár folytatását, mely a Türkizzöld tél címet viseli.

Ennek örömére a Blogturné Klub hat bloggere is egy turnéra invitál benneteket, melyben megismerhetitek a véleményüket a könyvről, illetve sok érdekességet megtudhattok a Türkizzöld tél történetével kapcsolatban.
A blogturné 2015. szeptember 5-én indul és minden nap szeretettel várja az olvasókat és ne feledjétek, hogy a Maxim Kiadó felajánlott 3 könyvet is, melyet megszerezhettek a turnéjáték során.

Carina Bartsch: Türkizzöld tél

Kiadó: Maxim
ISBN: 9789632616421
Oldalszám: 424 oldal
Fordító: Hajdúné Vörös Eszter

Fülszöveg:

A helyes, vonzó, de egy csöppnyit arrogáns Elyas Emely idegeire megy. Halloweenkor meg mintha nem is lenne beszámítható. Emelynek nem hagy nyugtot a kérdés, hogy a fiú vajon miért lett hirtelen ilyen távolságtartó, és az egyre csak halogatott találkozó Lucával szintén rossz előérzetet kelt benne. Fellebben a türkizzöld szemű fiút körüllengő titok fátyla is, ám a valóság még rémisztőbb lehet, mint ahogyan azt Emely gondolná. Milyen mélyek valójában a múlt szakadékai? Emelynek pedig be kell látnia, hogy talán tévedett a fiú és a saját érzéseivel kapcsolatban. Az első nagy szerelem örökre összeköti őket, nem tudnak egymástól szabadulni: a szív és az ész harca örökös. Vajon melyik fog végül felülkerekedni? S mi lesz, ha a döntése áraként soha többé nem látja azokat a gyönyörű, türkizzöld szemeket?

Saját véleményem:

A tavalyi év egyik legkiemelkedőbb újdonsága volt számomra a Cseresznyepiros nyár, mely fiatalosságával, pimaszságával és lendületességével belopta magát a szívembe. Hogy Elyast ne is említsem...
Mindezen tényezők, valamint a brutálisan kegyetlen, egyáltalán nem olvasóbarát függővége miatt bátran kijelenthetem, hogy a Türkizzöld tél a 2015-ös évem legvágyottabb kötetévé avanzsált. Így hát némi túlzással, habzószájas fangirl módjára vetettem rá magam, amikor megkaparintottam. És amit kaptam - hangozzék bármily közhelyesen -, teljesen más volt, mint amire a Cseresznyepiros nyár vége alapján számítottam. De ugye olvasó tervez, író végez, vagy mi a szösz (ami természetesen nem baj!).
A Türkizzöld tél egyébként ugyanolyan, mint elődje, mégis más. S hogy az ellentmondások számát tovább növeljem: cselekményileg alulmúlja az első részt, érzelmileg viszont bőven túlszárnyalja azt.

"Elyashoz közel lenni, a világon semmilyen más érzéssel nem lehet összehasonlítani. Még soha nem éltem meg olyasmit, ami akárcsak megközelítőleg ilyen szép lett volna, és ami ilyen sok érzést váltott volna ki belőlem. Úgy éreztem, mintha az egész eddigi életem csak egy bevezető futam lett volna, és most végre elkezdődne."

A történet ezúttal teljes mértékben Emely és Elyas kapcsolatára koncentrálódik, elhagyva mindenféle baráti, iskolai, és egyéb sallangot. Időben pedig néhány hét elteltével ugyanott vesszük fel a fonalat, ahol abbahagytuk, annyi különbséggel, hogy az Emely életében jelenlévő fiúk felszívódtak, ami nem kicsit bosszantja hősnőnket. Főként Elyas távolságtartása miatt puffog.
Azonban egy érdekes, és olvasói szemmel felettébb mulatságos halloween parti után kedvenc párosunk igencsak meghitt, bensőséges viszonyba bonyolódik, s újra részesei lesznek egymás életének, ezúttal a valódi érzéseikre fókuszálva, nem pedig a másik cukkolására. A békés idill ellenben nem tart sokáig. Elyas titkának napvilágra kerülésével minden a feje tetejére áll.
Tudjátok, boldogság, lángoló szenvedély - mindig így kezdődik, aztán jön a sírás, fájdalom és a menekülés.
 
Annak idején, amikor befejeztem a Cseresznyepiros nyarat, úgy sakkoztam magamban, hogy a folytatásban Emely bántó levele miatt Elyas kitolat a képből, és így ezzel kapcsolatos lesz a dráma. Az meg sem fordult a fejemben, hogy a kedves írónő előbb megadja nekik a földöntúli boldogságot - s általuk természetesen nekünk is -, hogy aztán minél magasabbról taszíthasson mindenkit a mélybe. De így történt.
Oké, utólag belátom, tényleg kellett az a falatnyi mennyország, hogy láthassuk, érezhessük, mit veszítenek szereplőink a szakítással, s hogy pontosan milyen mértékű is a köztük feszülő kötelék.

A nagy szakítás előtti rész ellenben ugyanolyan édes, habkönnyű, szórakoztató, s egyben lábrogyasztó, mint az első rész. Olyannyira, hogy a regény első, kb. 100 oldalát szóról-szóra kiidézném szívem szerint.
A halloween parti közbeni macska-egér játék fergeteges, akárcsak a másnap. Elyasék csak úgy sziporkáznak, ugratásból, kínos és vicces szituációból egyaránt kijut. Akárcsak kémiából, ami rettentő jól működik köztük. Látni és érezni, milyen mély szerelem is az övék. Az a valódi igaz, mindent felemésztő fajta.
Bevallom, épp emiatt éreztem sok esetben azt, hogy Emely túlreagálja Elyas botlását. Külső szemlélőként nem értettem, miért kell ennyire drasztikusan elválni, mert igen, Elyas valóban hibázott, na de egy ilyen e-mailes csíny közel sem olyan kaliberű átverés, hogy ekkora szerelem végére pontot tegyen. Ám mielőtt nagyon megutálnátok Emely-t, elárulom, idővel, és sok-sok magyarázattal később értelmet nyer az egész. Mint ahogyan sok más is. Addig azonban számítsatok jó sok fájdalomra, drámára, kínos szituációra. Na, nem az idegesítő fajtából, hanem abból a gyomorszorítóból, amikor minden erőddel azért szurkolsz, hogy történjen végre valami jó.
Számomra olyan volt ez az egész, mintha beköltöztem volna Emely vagy Elyas testébe. Szorongtam, reménykedtem, picit meghaltam legbelül, velük párhuzamosan, szóval le a kalappal Carina előtt, hogy érzelmileg képes volt ennyire  intenzíven hatni rám, mint olvasóra.

"Ha a szerelem kicsúszik az ember ujjai közül, soha nem kaphatja vissza. Örökre elveszett. Az ember találhat új szerelmet, de soha nem ugyanazt."

Ami a karaktereket illeti, egyszerre szerettem volna mind a kettőt felképelni, és megölelgetni. Annyira idióták, mégis szerethetőek. A makacsságuk, és az önérzetük emeli kettejük közé a legnagyobb falat.
Tudom, hogy Emely-t sokan nem szeretik, ám én azon kevesek táborát erősítem, akik megértik, sőt kedvelik őt. Az elválás terhe alatt pedig egy egészen más, sebezhető énjét mutatja meg, amivel szerintem könnyen tud azonosulni az, aki volt már hasonló helyzetben, legyen szó szakításról, vagy bárminemű megbántásról. Nem könnyű egyszerre szeretni, gyűlölni, reménykedni és akarattal ellökni valakit. Amikor ránézni sem tudsz az illetőre, közben meg majd' elepedsz egyetlen szaváért, érintéséért.
Elyas pedig... ó, drága Elyas... rá nincsenek szavaim. Biztos mindenki látott már csillogó tekintetű, bánatos, elhagyott kölyökkutyát. Na, Elyas ebben a kötetben pont ilyen. Mindvégig kínzó vágy mardosott, hogy betuszkoljam magam a sorok között, és megvigasztaljam, annak dacára, hogy nem szereti a kutyákat. Olyan kis elesett, megtört. *Sóhaj*
Elyasszal kapcsolatban viszont van még két dolog, amit fontos kiemelni. Az egyik a karrierje, és az ezzel kapcsolatos dilemmája, ami egyfajta oldalproblémává növi ki magát, és egy olyan megoldásra váró ügyet eredményez, amit sajnálom, hogy bővebben nem fejtett ki az írónő. Én a magam részéről kíváncsi lettem volna rá. A másik, amiért viszont gigantikus pluszpont jár, az a srác magyarázata a tetteit illetően. Őszintén, minden túlzás nélkül mondom, én még ilyen korrekt, kellően kifejtett indoklással nem találkoztam. Amellett, hogy megható és szép volt, rengeteg dolgot helyezett új megvilágításba. Konkrétan az egész első kötetet. Érdekes volt mindannak tekintetében visszagondolni az eseményekre, amiket elárult.

Összességében tehát azt mondom, ez a rész egyszerre volt gyengébb és erősebb a Cseresznyepiros nyárnál. Pergő cselekmény, folyamatos szópárbajok helyett ezúttal a múlté, jelené, és az ezt összekötő érzelmeké lett a főszerep. Carina Bartsch földig rombolta Emely és Elyas kapcsolatát, hogy aztán egy erősebb alapra újraépíthesse. A kérdés csak az, hogy létezik-e harmadik esély?
Ajánlom mindenkinek, aki szerette az első részt, garantáltan ezt sem fogjátok tudni letenni, és azoknak is, akik szeretnének egy helyenként vicces szócsatákkal tűzdelt, szívszorító szerelmi történetet olvasni, két egyszerű, ámde annál értékesebb emberről.  

Pontszám: 5/5*

Kedvenc szereplő:Elyas, Emely, Emely apja, Elyas családja, Ligeia

Kedvenc jelenet: halloween party és az aztuáni nap, valamint Emely és az apukája beszélgetése

Negatívum: az összecsapott befejezés, és Alex hiánya

Borító: 5/4

Elyas CD-je Emelynek

Nyereményjáték

Az írónő címadására jellemző, hogy színeket használ, de nemcsak ő alkalmazza ezt a módszert, hanem mások is előszeretettel adnak vagy adtak színekkel kapcsolatos címet. Összegyűjtöttünk párat, az lesz a feladatotok, hogy kitaláljátok ezeket a “színes” könyvcímeket. Segítségül elrejtettük a betűket a bejegyzésekben, ha kitaláltátok, írjátok be a Rafflecopter megfelelő mezőjébe az oldalak lájkolása mellett.

Figyelem! A sorsolásban azok vesznek részt, akik minden kérdésre helyesen válaszoltak, valamint felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta.A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk

Mai könyv:

Kerstin Gier időutazásos szerelmi trilógiájának egyik része.

a Rafflecopter giveaway

Nézzetek be a többi állomásra is

 

09/05 Deszy könyvajánlója
09/06 CBooks
09/07 Kelly & Lupi olvas
09/08 MFKata gondolatai
09/09 Könyvszeretet
09/10 Dreamworld