A Twister Media jóvoltából hazánkban is megjelent Amy Harmon Arctalan szerelem című regénye. Ennek örömére a blogturné klub nyolc bloggere bemutatja nektek Fern és Ambrose szívszorító szépségű történetét gyászról, barátságról, szerelemről és hősiességről.
2016. szeptember 18-tól mindennap egy-egy blogger teszi közzé a véleményét a könyvről, illetve rengeteg, a történethez kapcsolódó érdekességgel is találkozhattok majd, ha velünk tartotok. Érdemes követni a turnét, ugyanis nem csak plusz információkat tudhattok meg a könyvről és szereplőiről, de ahogyan az lenni szokott, nyerhettek is!
2016. szeptember 18-tól mindennap egy-egy blogger teszi közzé a véleményét a könyvről, illetve rengeteg, a történethez kapcsolódó érdekességgel is találkozhattok majd, ha velünk tartotok. Érdemes követni a turnét, ugyanis nem csak plusz információkat tudhattok meg a könyvről és szereplőiről, de ahogyan az lenni szokott, nyerhettek is!
Amy Harmon: Arctalan szerelem
Kiadó: Twister Media
ISBN: 9786155631061
Oldalszám: 368 oldal
Fordító: Marczali Ferenc
Fülszöveg:
Az Arctalan szerelem egy kisváros története, ahonnan öt fiatalember indul el a háborúba, de közülük csak egy tér vissza.
Az Arctalan szerelem a gyász története: a közös gyászé, az egyéni gyászé, a szépség, az élet és az önazonosság elvesztése fölötti gyászé.
Az Arctalan szerelem egy lány szerelmének a története, amit egy megtört fiú iránt érez, és egy sebesült harcosé, akit ez az érzés egy hétköznapi lányhoz fűz.
Az Arctalan szerelem a vigasztaló barátság története, a rendkívüli hősiességé, és egy olyan, modern A szépség és a szörnyeteg-mese, amely megmutatja, hogy mindannyiunkban megtalálható egy kicsi a szépségből, és egy kicsi a szörnyetegből is.
Az Arctalan szerelem a gyász története: a közös gyászé, az egyéni gyászé, a szépség, az élet és az önazonosság elvesztése fölötti gyászé.
Az Arctalan szerelem egy lány szerelmének a története, amit egy megtört fiú iránt érez, és egy sebesült harcosé, akit ez az érzés egy hétköznapi lányhoz fűz.
Az Arctalan szerelem a vigasztaló barátság története, a rendkívüli hősiességé, és egy olyan, modern A szépség és a szörnyeteg-mese, amely megmutatja, hogy mindannyiunkban megtalálható egy kicsi a szépségből, és egy kicsi a szörnyetegből is.
Saját véleményem:
Az Arctalan szerelem nálam azon könyvek csoportjába tartozik, amiket megelőzött a hírük. Csupa-csupa magasztalást olvastam róla, s mindez a megkapó fülszöveggel és lélegzetelállítóan gyönyörű borítóval párosulva igencsak felturbózta az elvárásaimat. Nagyon erős, érzelmileg mély, felkavaró, emlékezetes sztorit vártam tőle. Talán hiba volt. Talán el kellett volna határolódnom az őt övező hype-tól, és hagyni, hogy egyszerű regényként tegye a dolgát és hasson rám.
Ha rám hallgattok, így tesztek. Engeditek, hogy önmaga legyen, és nem támasztotok vele szemben semmiféle elvárást, mert szép és értékes történet ez, csupán másként.
Hiába vártam a kiemelkedően szép megfogalmazást, a lelkemet darabokra szaggató érzelmeket, a veszteség letaglózását, és azt a szenvedélyes szerelmet, mely átjárja a pórusaimat, sajnos a nagy bumm elmaradt, pedig mindene adott volt hozzá. Ellenben gazdagabbá tett sok-sok értékes, megszívlelendő gondolattal.
Az Arctalan szerelem két emberről szól, ám a fülszöveggel ellentétben nem egy lányról és egy fiúról, hanem két fiúról, és az ő keresztjeikről - Fern inkább amolyan közös pont a életükben, sorsukban.
Bailey - a történet szíve - izomsorvadásban szenved, állapota hónapról hónapra, évről évre romlik, s bár tisztában van azzal, hogy élete vészesen közelít a végéhez, igyekszik kihasználni minden egyes pillanatot. Tele van álmokkal, vágyakkal, sugárzik belőle az életszeretet; ahelyett, hogy azon keseregne, szüleinek és unokatestvérének, Fernnek kell mozgatnia, rendeznie őt, megpróbálja a napos oldalról szemlélni a dolgokat, és viccel fűszerezni meg a megalázó pillanatokat. Amit pedig nem tud megvalósítani így, azt megpróbálja úgy. Ha nem lehet belőle birkózó, hát más módon válik azzá apja csapatában.
Az ő karaktere valóságos gyöngyszem. Nem lehet nem imádni! Amy Harmon segítője és személyes tapasztalatai alapján képes volt Bailey által bebizonyítani, hogy nem a külső számít, hanem a belső.
Könnyű lenne sajnálni a haldokló, többé-kevésbé magatehetetlen srácot, ám a személyisége nem engedi. Olvasás közben nem egy szánandó fiatalt látni benne, hanem a kissé őrült, példaértékű, ragyogó kisugárzású, vicces, kedves, jószívű fiút, aki rámosolygott tolvajára.
Nem véletlen, hogy a legérzelemtelibb pillanatok, a legszebb és -meghatóbb írói húzások mind hozzá köthetőek. Róla olvasni olyan, mint felülni egy vadul száguldó vonatra, amiről tudja az ember, hogy a végzetébe hajt. Egyszerre kívánod, minél előbb legyen vége, hogy ne fájjon annyira, és szeretnéd, ha minél hosszabb utazásra vinne, mély nyomokat vésve a szívedbe.
Rám ő volt a legnagyobb hatással. Ahogy kinyitottam a könyvet, tisztában voltam vele, mi vár rám, főleg, hogy megtaláltam az Amy Harmon által elrejtett meglepetést is. Szóval érdemes nyitott szemmel fürkészni a lapokat, és olyasmire is odafigyelni, amire máskor nem.
Fentebb azt írtam, nem tett rám érzelmileg akkora benyomást ez a regény, mint vártam, közben pedig itt papolok arról, Bailey mennyire megdolgoztatott. Ennek rendkívül egyszerű a magyarázata. A történet elején ott lapul az a bizonyos többletérzelem, vagy ha úgy tetszik, varázslat, ami berántja az olvasót, és sajátjává teszi a szereplőket érintő érzéseket. Sajnos azonban ez elvesztődik az eseményörvényben, és teljesen nem is tér vissza (néha azért igen).
Itt konkrétan arra gondolok, hogy az írónő véleményem szerint túl nagyot karolt. Szerette volna megmutatni miért is van akkora jelentősége a későbbiekben a gyásznak, de erre ez a terjedelem nem kínált megfelelő terepet, és ahelyett, hogy valóban megalapozta volna a dolgokat, inkább csak átkötő narrációvá vált, amin az időbeli ugrások, és a két mondat közt eltelő hónapok sem segítettek. Számomra teljesen semleges volt a srácok utolsó iskolai éve; illetve a támadás és az abból fakadó besorozás sem tudott három dimenzióssá válni, mint ahogy sokáig az iraki küldetés sem. Egészen addig, míg Ambrose (gyönyörű neve van) haza nem tért, nem találtam a helyemet ebben a történetben, csak kényelmetlenül feszengtem. Ott azonban megtört a jég, megszűnt a daráló stílus, és az érdeklődésem is feléledt.
Ambrose Young a történet második főszereplője. Míg Bailey meglévő jellemével ébreszt gondolatokat az olvasóban, addig Brosey karaktere nagy utat kénytelen bejárni, és ezáltal tapasztalni.
Kezdetben ő az a tipikus jóképű sportolófiú, akit mindenki körbeleng - fiúk-lányok egyaránt -, és bár él a külseje adta lehetőségekkel, rendes srác. Vannak céljai, tehetséges, kiáll a barátaiért, s nem rest besegíteni apjának a pékségben. Fényes jövő áll előtte, ösztöndíjat ígérnek neki az egyetemeken, mégis, mindennek ellenére úgy dönt, (az ő életét is befolyásoló szeptember 11-i támadás után) bevonul katonának, hogy aztán Irakban teljesítsen szolgálatot. Sőt, legjobb barátait is ráveszi, csatlakozzanak hozzá. Azonban a háború áldozatokkal jár, nem is kevéssel. Ambrose ugyan hazatér, de szembe kell néznie a szívét nyomó terhekkel, és meg kell küzdenie a démonaival. Na, meg azzal, hogy többé már nem szép. Vagy legalábbis nem úgy, ahogyan korábban.
Az Arctalan szerelem találó (nem mellesleg gyönyörű) cím, ami két szóban összefoglalja a történet mondanivalóját. Mindegy, hogy nézünk ki, nem a külsőnk tesz minket széppé, hanem a belsőnk. Csakhogy nem könnyű ezt elhinni, amíg az ember saját bőrén nem tapasztalja. Fern és Ambrose viszont egyaránt megtapasztalhatja milyen a két oldalon állni, szépnek és csúnyának lenni külsőleg. Kettejük viszonya ettől - a változó állapotok miatt - különleges. Valóban olyan, mint egy modern Szépség és a Szörnyeteg feldolgozás. Hol vicces, hol szomorú, hol pedig aranyos. Nekem csupán két dolog rontott az élményen: Ambrose érzelmi bizonytalansága, ami abszolút reális lett volna, ha érzem a vívódása mögötti, Fern irányába táplált érzelmeket, de az a helyzet, sokszor én magam sem voltam benne biztos, hogy valóban szerelmes-e a lányba. A másik, komolyabb dolog, ami lényegében az egész sztorira kihatott, az a hiányos szavak mögötti tartalom. Tényleg gyönyörű dolgok hangzanak el, és még annál is szebb pillanatokat élhetünk át, de legtöbbször ezek csak fekete-fehér szavak maradnak. Hiányzik mögülük az a 100-120 oldalnyi élet, amit elvitt a felgyorsított narráció, és ezt nagyon sajnálom. Számomra emiatt nem lett átütő siker az Arctalan szerelem. Persze ez nem jelenti azt, hogy ne élveztem vagy szerettem volna, mert igenis szerettem Ambrose-t, a sebhelyét (apropó, mondtam már, hogy mindig is buktam a Szörnyeteg és az operaház fantomja típusra? szerintem egyikük sem volt csúnya), Fernt, az általuk átélt pillanatokat, a vagy-vagy játékot, a múltbeli emlékeket, a szülőket, és minden egyebet. Bailey-t csak azért nem sorolom ide, mert őt imádtam! Tehát a legapróbb szépítés nélkül ki merem jelenteni, ha nem irreleváns elvárásokkal kezdek bele, csupán egyszerű regényként kezelem, nem kattogtam volna annyit a hibáin.
Az Arctalan szerelem értékes történet életről, barátságról, gyászról, szépségről, tele megszívlelendő gondolatokkal. Nem tökéletes, mint ahogy az ember sem, de szép. És ha belevágtok, figyeljetek a fejezetek címeire!
Ha rám hallgattok, így tesztek. Engeditek, hogy önmaga legyen, és nem támasztotok vele szemben semmiféle elvárást, mert szép és értékes történet ez, csupán másként.
Hiába vártam a kiemelkedően szép megfogalmazást, a lelkemet darabokra szaggató érzelmeket, a veszteség letaglózását, és azt a szenvedélyes szerelmet, mely átjárja a pórusaimat, sajnos a nagy bumm elmaradt, pedig mindene adott volt hozzá. Ellenben gazdagabbá tett sok-sok értékes, megszívlelendő gondolattal.
Az Arctalan szerelem két emberről szól, ám a fülszöveggel ellentétben nem egy lányról és egy fiúról, hanem két fiúról, és az ő keresztjeikről - Fern inkább amolyan közös pont a életükben, sorsukban.
Bailey - a történet szíve - izomsorvadásban szenved, állapota hónapról hónapra, évről évre romlik, s bár tisztában van azzal, hogy élete vészesen közelít a végéhez, igyekszik kihasználni minden egyes pillanatot. Tele van álmokkal, vágyakkal, sugárzik belőle az életszeretet; ahelyett, hogy azon keseregne, szüleinek és unokatestvérének, Fernnek kell mozgatnia, rendeznie őt, megpróbálja a napos oldalról szemlélni a dolgokat, és viccel fűszerezni meg a megalázó pillanatokat. Amit pedig nem tud megvalósítani így, azt megpróbálja úgy. Ha nem lehet belőle birkózó, hát más módon válik azzá apja csapatában.
Az ő karaktere valóságos gyöngyszem. Nem lehet nem imádni! Amy Harmon segítője és személyes tapasztalatai alapján képes volt Bailey által bebizonyítani, hogy nem a külső számít, hanem a belső.
Könnyű lenne sajnálni a haldokló, többé-kevésbé magatehetetlen srácot, ám a személyisége nem engedi. Olvasás közben nem egy szánandó fiatalt látni benne, hanem a kissé őrült, példaértékű, ragyogó kisugárzású, vicces, kedves, jószívű fiút, aki rámosolygott tolvajára.
Nem véletlen, hogy a legérzelemtelibb pillanatok, a legszebb és -meghatóbb írói húzások mind hozzá köthetőek. Róla olvasni olyan, mint felülni egy vadul száguldó vonatra, amiről tudja az ember, hogy a végzetébe hajt. Egyszerre kívánod, minél előbb legyen vége, hogy ne fájjon annyira, és szeretnéd, ha minél hosszabb utazásra vinne, mély nyomokat vésve a szívedbe.
Rám ő volt a legnagyobb hatással. Ahogy kinyitottam a könyvet, tisztában voltam vele, mi vár rám, főleg, hogy megtaláltam az Amy Harmon által elrejtett meglepetést is. Szóval érdemes nyitott szemmel fürkészni a lapokat, és olyasmire is odafigyelni, amire máskor nem.
Fentebb azt írtam, nem tett rám érzelmileg akkora benyomást ez a regény, mint vártam, közben pedig itt papolok arról, Bailey mennyire megdolgoztatott. Ennek rendkívül egyszerű a magyarázata. A történet elején ott lapul az a bizonyos többletérzelem, vagy ha úgy tetszik, varázslat, ami berántja az olvasót, és sajátjává teszi a szereplőket érintő érzéseket. Sajnos azonban ez elvesztődik az eseményörvényben, és teljesen nem is tér vissza (néha azért igen).
Itt konkrétan arra gondolok, hogy az írónő véleményem szerint túl nagyot karolt. Szerette volna megmutatni miért is van akkora jelentősége a későbbiekben a gyásznak, de erre ez a terjedelem nem kínált megfelelő terepet, és ahelyett, hogy valóban megalapozta volna a dolgokat, inkább csak átkötő narrációvá vált, amin az időbeli ugrások, és a két mondat közt eltelő hónapok sem segítettek. Számomra teljesen semleges volt a srácok utolsó iskolai éve; illetve a támadás és az abból fakadó besorozás sem tudott három dimenzióssá válni, mint ahogy sokáig az iraki küldetés sem. Egészen addig, míg Ambrose (gyönyörű neve van) haza nem tért, nem találtam a helyemet ebben a történetben, csak kényelmetlenül feszengtem. Ott azonban megtört a jég, megszűnt a daráló stílus, és az érdeklődésem is feléledt.
Ambrose Young a történet második főszereplője. Míg Bailey meglévő jellemével ébreszt gondolatokat az olvasóban, addig Brosey karaktere nagy utat kénytelen bejárni, és ezáltal tapasztalni.
Kezdetben ő az a tipikus jóképű sportolófiú, akit mindenki körbeleng - fiúk-lányok egyaránt -, és bár él a külseje adta lehetőségekkel, rendes srác. Vannak céljai, tehetséges, kiáll a barátaiért, s nem rest besegíteni apjának a pékségben. Fényes jövő áll előtte, ösztöndíjat ígérnek neki az egyetemeken, mégis, mindennek ellenére úgy dönt, (az ő életét is befolyásoló szeptember 11-i támadás után) bevonul katonának, hogy aztán Irakban teljesítsen szolgálatot. Sőt, legjobb barátait is ráveszi, csatlakozzanak hozzá. Azonban a háború áldozatokkal jár, nem is kevéssel. Ambrose ugyan hazatér, de szembe kell néznie a szívét nyomó terhekkel, és meg kell küzdenie a démonaival. Na, meg azzal, hogy többé már nem szép. Vagy legalábbis nem úgy, ahogyan korábban.
Az Arctalan szerelem találó (nem mellesleg gyönyörű) cím, ami két szóban összefoglalja a történet mondanivalóját. Mindegy, hogy nézünk ki, nem a külsőnk tesz minket széppé, hanem a belsőnk. Csakhogy nem könnyű ezt elhinni, amíg az ember saját bőrén nem tapasztalja. Fern és Ambrose viszont egyaránt megtapasztalhatja milyen a két oldalon állni, szépnek és csúnyának lenni külsőleg. Kettejük viszonya ettől - a változó állapotok miatt - különleges. Valóban olyan, mint egy modern Szépség és a Szörnyeteg feldolgozás. Hol vicces, hol szomorú, hol pedig aranyos. Nekem csupán két dolog rontott az élményen: Ambrose érzelmi bizonytalansága, ami abszolút reális lett volna, ha érzem a vívódása mögötti, Fern irányába táplált érzelmeket, de az a helyzet, sokszor én magam sem voltam benne biztos, hogy valóban szerelmes-e a lányba. A másik, komolyabb dolog, ami lényegében az egész sztorira kihatott, az a hiányos szavak mögötti tartalom. Tényleg gyönyörű dolgok hangzanak el, és még annál is szebb pillanatokat élhetünk át, de legtöbbször ezek csak fekete-fehér szavak maradnak. Hiányzik mögülük az a 100-120 oldalnyi élet, amit elvitt a felgyorsított narráció, és ezt nagyon sajnálom. Számomra emiatt nem lett átütő siker az Arctalan szerelem. Persze ez nem jelenti azt, hogy ne élveztem vagy szerettem volna, mert igenis szerettem Ambrose-t, a sebhelyét (apropó, mondtam már, hogy mindig is buktam a Szörnyeteg és az operaház fantomja típusra? szerintem egyikük sem volt csúnya), Fernt, az általuk átélt pillanatokat, a vagy-vagy játékot, a múltbeli emlékeket, a szülőket, és minden egyebet. Bailey-t csak azért nem sorolom ide, mert őt imádtam! Tehát a legapróbb szépítés nélkül ki merem jelenteni, ha nem irreleváns elvárásokkal kezdek bele, csupán egyszerű regényként kezelem, nem kattogtam volna annyit a hibáin.
Az Arctalan szerelem értékes történet életről, barátságról, gyászról, szépségről, tele megszívlelendő gondolatokkal. Nem tökéletes, mint ahogy az ember sem, de szép. És ha belevágtok, figyeljetek a fejezetek címeire!
Pontszám: 5/4
Kedvenc szereplő: Bailey, Ambrose, Fern
Kedvenc jelenet: a táblára írogatós, a karaoke, és minden, amiben Bailey is szerepel
Negatívum: kevés a sorok mögötti tartalom
Borító: 5/5
Ambrose és Fern játéka
A történetben Ambrose és Fern saját vagy-vagy játékba kezd. Elsőre talán jelentéktelennek tűnhet a dolog, ám komolyabban szemlélve rájöhetünk, mennyi mindent elárul valakiről egyetlen válasza.
Imádtam ezeket a pillanatokat, izgalmas volt látni, melyik karakter mit választ, és sokszor, mielőtt elolvastam volna az ő feleleteiket, én is letettem a voksomat egy-egy opció mellett; aztán eszembe jutott, mi lenne, ha megmutatnám mindezt nektek is?! Összegyűjtöttem hát a kérdések 99 százalékát, és megválaszoltam őket, s arra buzdítalak titeket is, ha van kedvetek, csatlakozzatok. Akár itt, akár máshol. :)
Ha pedig Fern és Ambrose válaszaira is kíváncsiak vagytok... nos, akkor kénytelenek lesztek elolvasni a regényt.
Utcalámpák vagy stoplámpák? utcalámpák
Senki vagy sehol? sehol
Okos vagy szép? okos
Előtte vagy utána? előtte
Szerelmes dalok vagy szerelmes versek? szerelmes dalok
Matricák vagy ceruzák? ceruzák
Gyertyák vagy villanykörték? gyertyák
Templom vagy iskola? templom
Harang vagy füttyszó? füttyszó
Régi vagy új? régi
Sárkány vagy lufi? sárkány
Shakespeare vagy Eminem? Shakespeare
Elbújni vagy megkeresni? elbújni
Süket vagy vak? süket
Country vagy klasszikus? country
Rock vagy pop? rock
Lassú számok vagy azok, amik fejbe vágnak? amik fejbe fejbe vágnak
Bal vagy jobb? jobb
Naiv vagy hülye? naiv
Tűzijáték vagy felvonulás? tűzijáték
Senki vagy sehol? sehol
Okos vagy szép? okos
Előtte vagy utána? előtte
Szerelmes dalok vagy szerelmes versek? szerelmes dalok
Matricák vagy ceruzák? ceruzák
Gyertyák vagy villanykörték? gyertyák
Templom vagy iskola? templom
Harang vagy füttyszó? füttyszó
Régi vagy új? régi
Sárkány vagy lufi? sárkány
Shakespeare vagy Eminem? Shakespeare
Elbújni vagy megkeresni? elbújni
Süket vagy vak? süket
Country vagy klasszikus? country
Rock vagy pop? rock
Lassú számok vagy azok, amik fejbe vágnak? amik fejbe fejbe vágnak
Bal vagy jobb? jobb
Naiv vagy hülye? naiv
Tűzijáték vagy felvonulás? tűzijáték
Nyereményjáték
Mostani játékunk során a háború által szétszakított pároké lesz a főszerep.
Minden állomáson találtok egy labirintus játékot, mely alapján azt kell kitalálnotok, melyik út köti össze a párokat. Ha ez megvan, nincs más dolgotok, mint a rafflecopter doboz megfelelő sorába beírni a helyes betűjelet, illetve a másik sorba a páros mindkét tagjának nevét. Ám nem árt figyelni, végkifejlettől függetlenül, csak és kizárólag a háború miatt elszakított szerelmespárokat keressük (minden esetben azok képezik a helyes megoldás, akik a jó út két végén találhatóak).
Amennyiben az összes feladatot teljesítitek, esélyetek nyílik megnyerni a kiadó által felajánlott regény egyik példányát.
Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz. A nyertesnek pedig 72 óra áll rendelkezésére válaszolni a megküldött értesítő levelünkre, ellenkező esetben újat sorsolunk.
Nézzetek be a többi állomásra is
09/19 Kelly & Lupi olvas
09/20 CBooks
09/21 Deszy könyvajánlója
09/22 MFKata gondolatai
09/23 Kristina blogja
09/24 Dreamworld
09/25 Always Love a Wild Book