Amy Harmon - Arctalan szerelem

A Twister Media jóvoltából hazánkban is megjelent Amy Harmon Arctalan szerelem című regénye. Ennek örömére a blogturné klub nyolc bloggere bemutatja nektek Fern és Ambrose szívszorító szépségű történetét gyászról, barátságról, szerelemről és hősiességről.

2016. szeptember 18-tól mindennap egy-egy blogger teszi közzé a véleményét a könyvről, illetve rengeteg, a történethez kapcsolódó érdekességgel is találkozhattok majd, ha velünk tartotok. Érdemes követni a turnét, ugyanis nem csak plusz információkat tudhattok meg a könyvről és szereplőiről, de ahogyan az lenni szokott, nyerhettek is!

Amy Harmon: Arctalan szerelem

Kiadó: Twister Media
ISBN: 9786155631061
Oldalszám: 368 oldal
Fordító: Marczali Ferenc

Fülszöveg:

Az Arctalan szerelem egy kisváros története, ahonnan öt fiatalember indul el a háborúba, de közülük csak egy tér vissza.
Az Arctalan szerelem a gyász története: a közös gyászé, az egyéni gyászé, a szépség, az élet és az önazonosság elvesztése fölötti gyászé.
Az Arctalan szerelem egy lány szerelmének a története, amit egy megtört fiú iránt érez, és egy sebesült harcosé, akit ez az érzés egy hétköznapi lányhoz fűz.
Az Arctalan szerelem a vigasztaló barátság története, a rendkívüli hősiességé, és egy olyan, modern A szépség és a szörnyeteg-mese, amely megmutatja, hogy mindannyiunkban megtalálható egy kicsi a szépségből, és egy kicsi a szörnyetegből is.

Saját véleményem:

Az Arctalan szerelem nálam azon könyvek csoportjába tartozik, amiket megelőzött a hírük. Csupa-csupa magasztalást olvastam róla, s mindez a megkapó fülszöveggel és lélegzetelállítóan gyönyörű borítóval párosulva igencsak felturbózta az elvárásaimat. Nagyon erős, érzelmileg mély, felkavaró, emlékezetes sztorit vártam tőle. Talán hiba volt. Talán el kellett volna határolódnom az őt övező hype-tól, és hagyni, hogy egyszerű regényként tegye a dolgát és hasson rám.
Ha rám hallgattok, így tesztek. Engeditek, hogy önmaga legyen, és nem támasztotok vele szemben semmiféle elvárást, mert szép és értékes történet ez, csupán másként.
Hiába vártam a kiemelkedően szép megfogalmazást, a lelkemet darabokra szaggató érzelmeket, a veszteség letaglózását, és azt a szenvedélyes szerelmet, mely átjárja a pórusaimat, sajnos a nagy bumm elmaradt, pedig mindene adott volt hozzá. Ellenben gazdagabbá tett sok-sok értékes, megszívlelendő gondolattal.

Az Arctalan szerelem két emberről szól, ám a fülszöveggel ellentétben nem egy lányról és egy fiúról, hanem két fiúról, és az ő keresztjeikről - Fern inkább amolyan közös pont a életükben, sorsukban.
Bailey - a történet szíve - izomsorvadásban szenved, állapota hónapról hónapra, évről évre romlik, s bár tisztában van azzal, hogy élete vészesen közelít a végéhez, igyekszik kihasználni minden egyes pillanatot. Tele van álmokkal, vágyakkal, sugárzik belőle az életszeretet; ahelyett, hogy azon keseregne, szüleinek és unokatestvérének, Fernnek kell mozgatnia, rendeznie őt, megpróbálja a napos oldalról szemlélni a dolgokat, és viccel fűszerezni meg a megalázó pillanatokat. Amit pedig nem tud megvalósítani így, azt megpróbálja úgy. Ha nem lehet belőle birkózó, hát más módon válik azzá apja csapatában.
Az ő karaktere valóságos gyöngyszem. Nem lehet nem imádni! Amy Harmon segítője és személyes tapasztalatai alapján  képes volt Bailey által bebizonyítani, hogy nem a külső számít, hanem a belső.
Könnyű lenne sajnálni a haldokló, többé-kevésbé magatehetetlen srácot, ám a személyisége nem engedi. Olvasás közben nem egy szánandó fiatalt látni benne, hanem a kissé őrült, példaértékű, ragyogó kisugárzású, vicces, kedves, jószívű fiút, aki rámosolygott tolvajára.
Nem véletlen, hogy a legérzelemtelibb pillanatok, a legszebb és -meghatóbb írói húzások mind hozzá köthetőek. Róla olvasni olyan, mint felülni egy vadul száguldó vonatra, amiről tudja az ember, hogy a végzetébe hajt. Egyszerre kívánod, minél előbb legyen vége, hogy ne fájjon annyira, és szeretnéd, ha minél hosszabb utazásra vinne, mély nyomokat vésve a szívedbe.
Rám ő volt a legnagyobb hatással. Ahogy kinyitottam a könyvet, tisztában voltam vele, mi vár rám, főleg, hogy megtaláltam az Amy Harmon által elrejtett meglepetést is. Szóval érdemes nyitott szemmel fürkészni a lapokat, és olyasmire is odafigyelni, amire máskor nem.

Fentebb azt írtam, nem tett rám érzelmileg akkora benyomást ez a regény, mint vártam, közben pedig itt papolok arról, Bailey mennyire megdolgoztatott. Ennek rendkívül egyszerű a magyarázata. A történet elején ott lapul az a bizonyos többletérzelem, vagy ha úgy tetszik, varázslat, ami berántja az olvasót, és sajátjává teszi a szereplőket érintő érzéseket. Sajnos azonban ez elvesztődik az eseményörvényben, és teljesen nem is tér vissza (néha azért igen).
Itt konkrétan arra gondolok, hogy az írónő véleményem szerint túl nagyot karolt. Szerette volna megmutatni miért is van akkora jelentősége a későbbiekben a gyásznak, de erre ez a terjedelem nem kínált megfelelő terepet, és ahelyett, hogy valóban megalapozta volna a dolgokat, inkább csak átkötő narrációvá vált, amin az időbeli ugrások, és a két mondat közt eltelő hónapok sem segítettek. Számomra teljesen semleges volt a srácok utolsó iskolai éve; illetve a támadás és az abból fakadó besorozás sem tudott három dimenzióssá válni, mint ahogy sokáig az iraki küldetés sem. Egészen addig, míg Ambrose (gyönyörű neve van) haza nem tért, nem találtam a helyemet ebben a történetben, csak kényelmetlenül feszengtem. Ott azonban megtört a jég, megszűnt a daráló stílus, és az érdeklődésem is feléledt.

Ambrose Young a történet második főszereplője. Míg Bailey meglévő jellemével ébreszt gondolatokat az olvasóban, addig Brosey karaktere nagy utat kénytelen bejárni, és ezáltal tapasztalni.
Kezdetben ő az a tipikus jóképű sportolófiú, akit mindenki körbeleng - fiúk-lányok egyaránt -, és bár él a külseje adta lehetőségekkel, rendes srác. Vannak céljai, tehetséges, kiáll a barátaiért, s nem rest besegíteni apjának a pékségben. Fényes jövő áll előtte, ösztöndíjat ígérnek neki az egyetemeken, mégis, mindennek ellenére úgy dönt, (az ő életét is befolyásoló szeptember 11-i támadás után) bevonul katonának, hogy aztán Irakban teljesítsen szolgálatot. Sőt, legjobb barátait is ráveszi, csatlakozzanak hozzá. Azonban a háború áldozatokkal jár, nem is kevéssel. Ambrose ugyan hazatér, de szembe kell néznie a szívét nyomó terhekkel, és meg kell küzdenie a démonaival. Na, meg azzal, hogy többé már nem szép. Vagy legalábbis nem úgy, ahogyan korábban.

Az Arctalan szerelem találó (nem mellesleg gyönyörű) cím, ami két szóban összefoglalja a történet mondanivalóját. Mindegy, hogy nézünk ki, nem a külsőnk tesz minket széppé, hanem a belsőnk. Csakhogy nem könnyű ezt elhinni, amíg az ember saját bőrén nem tapasztalja. Fern és Ambrose viszont egyaránt megtapasztalhatja milyen a két oldalon állni, szépnek és csúnyának lenni külsőleg. Kettejük viszonya ettől - a változó állapotok miatt - különleges. Valóban olyan, mint egy modern Szépség és a Szörnyeteg feldolgozás. Hol vicces, hol szomorú, hol pedig aranyos. Nekem csupán két dolog rontott az élményen: Ambrose érzelmi bizonytalansága, ami abszolút reális lett volna, ha érzem a vívódása mögötti, Fern irányába táplált érzelmeket, de az a helyzet, sokszor én magam sem voltam benne biztos, hogy valóban szerelmes-e a lányba. A másik, komolyabb dolog, ami lényegében az egész sztorira kihatott, az a hiányos szavak mögötti tartalom. Tényleg gyönyörű dolgok hangzanak el, és még annál is szebb pillanatokat élhetünk át, de legtöbbször ezek csak fekete-fehér szavak maradnak. Hiányzik mögülük az a 100-120 oldalnyi élet, amit elvitt a felgyorsított narráció, és ezt nagyon sajnálom. Számomra emiatt nem lett átütő siker az Arctalan szerelem. Persze ez nem jelenti azt, hogy ne élveztem vagy szerettem volna, mert igenis szerettem Ambrose-t, a sebhelyét (apropó, mondtam már, hogy mindig is buktam a Szörnyeteg és az operaház fantomja típusra? szerintem egyikük sem volt csúnya), Fernt, az általuk átélt pillanatokat, a vagy-vagy játékot, a múltbeli emlékeket, a szülőket, és minden egyebet. Bailey-t csak azért nem sorolom ide, mert őt imádtam! Tehát a legapróbb szépítés nélkül ki merem jelenteni, ha nem irreleváns elvárásokkal kezdek bele, csupán egyszerű regényként kezelem, nem kattogtam volna annyit a hibáin.
Az Arctalan szerelem értékes történet életről, barátságról, gyászról, szépségről, tele megszívlelendő gondolatokkal. Nem tökéletes, mint ahogy az ember sem, de szép. És ha belevágtok, figyeljetek a fejezetek címeire!

Pontszám: 5/4

Kedvenc szereplő: Bailey, Ambrose, Fern

Kedvenc jelenet: a táblára írogatós, a karaoke, és minden, amiben Bailey is szerepel

Negatívum: kevés a sorok mögötti tartalom

Borító: 5/5

Ambrose és Fern játéka

A történetben Ambrose és Fern saját vagy-vagy játékba kezd. Elsőre talán jelentéktelennek tűnhet a dolog, ám komolyabban szemlélve rájöhetünk, mennyi mindent elárul valakiről egyetlen válasza.
Imádtam ezeket a pillanatokat, izgalmas volt látni, melyik karakter mit választ, és sokszor, mielőtt elolvastam volna az ő feleleteiket, én is letettem a voksomat egy-egy opció mellett; aztán eszembe jutott, mi lenne, ha megmutatnám mindezt nektek is?! Összegyűjtöttem hát a kérdések 99 százalékát, és megválaszoltam őket, s arra buzdítalak titeket is, ha van kedvetek, csatlakozzatok. Akár itt, akár máshol. :)
Ha pedig Fern és Ambrose válaszaira is kíváncsiak vagytok... nos, akkor kénytelenek lesztek elolvasni a regényt.

Utcalámpák vagy stoplámpák? utcalámpák

Senki vagy sehol? sehol

Okos vagy szép? okos

Előtte vagy utána? előtte

Szerelmes dalok vagy szerelmes versek? szerelmes dalok

Matricák vagy ceruzák? ceruzák

Gyertyák vagy villanykörték? gyertyák

Templom vagy iskola? templom
Harang vagy füttyszó? füttyszó

Régi vagy új? régi

Sárkány vagy lufi? sárkány

Shakespeare vagy Eminem? Shakespeare

Elbújni vagy megkeresni? elbújni

Süket vagy vak? süket

Country vagy klasszikus? country

Rock vagy pop? rock

Lassú számok vagy azok, amik fejbe vágnak? amik fejbe fejbe vágnak

Bal vagy jobb? jobb

Naiv vagy hülye? naiv

Tűzijáték vagy felvonulás? tűzijáték

Nyereményjáték

Mostani játékunk során a háború által szétszakított pároké lesz a főszerep.
Minden állomáson találtok egy labirintus játékot, mely alapján azt kell kitalálnotok, melyik út köti össze a párokat. Ha ez megvan, nincs más dolgotok, mint a rafflecopter doboz megfelelő sorába beírni a helyes betűjelet, illetve a másik sorba a páros mindkét tagjának nevét. Ám nem árt figyelni, végkifejlettől függetlenül, csak és kizárólag a háború miatt elszakított szerelmespárokat keressük (minden esetben azok képezik a helyes megoldás, akik a jó út két végén találhatóak).
Amennyiben az összes feladatot teljesítitek, esélyetek nyílik megnyerni a kiadó által felajánlott regény egyik példányát.
Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz. A nyertesnek pedig 72 óra áll rendelkezésére válaszolni a megküldött értesítő levelünkre, ellenkező esetben újat sorsolunk.

a Rafflecopter giveaway

Nézzetek be a többi állomásra is

09/18 Letehetetlen
09/19 Kelly & Lupi olvas
09/20 CBooks
09/21 Deszy könyvajánlója
09/22 MFKata gondolatai
09/23 Kristina blogja
09/24 Dreamworld
09/25 Always Love a Wild Book

Jodi Picoult & Smantha Van Leer - Lapról lapra

Az Atheneaum Kiadó jelentette meg Jodi Picoult első young adult regényét: Sorok között címmel, melyet a lányával, Samantha Van Leer-el közösen írtak. Nagy sikert aratott a könyv a magyar olvasók körében és máris örülhetünk az újabb résznek: megjelent a folytatás Lapról lapra címmel. A történet izgalmas fordulatokkal folytatódik, és számos új szereplőt is megismerhetünk. Tartsatok velünk a Lapról lapra blogturnéján! Vajon Edgar hogyan állja a helyét a mesében, és Olivér a való világban? A kiadó jóvoltából két szerencsés játékos megnyerheti a könyvet a nyereményjátékunkon!

Jodi Picoult & Samantha Van Leer: Lapról lapra

Kiadó: Athenaeum Kiadó
ISBN: 9789632935478
Oldalszám: 392 oldal
Fordító: Babits Péter

Fülszöveg:

A valóságban Delila és Olivér soha nem lehetne egy pár. Viszont itt vannak a valóságban, és mégis párként élnek. Szembe kell nézniük a ténnyel: a „Boldogan éltek, amíg meg nem haltak” mondatot akár komolyan is vehetik. A sors azonban különös módon üzen nekik, és hamarosan rá kell jönniük: egy mese újraírása kockázatokkal jár.
A Sorok között folytatásában Olivérnek olyan hétköznapi problémákkal kell megküzdenie, amelyekről nem is álmodott: eddig mindenki az ő alattvalója volt, mostantól azonban neki kell alkalmazkodni másokhoz. Ami nem is olyan könnyű feladat, ha az embernek már előre meg van írva a meséje…
Delilának és Olivérnek közösen kell eldönteniük, mennyit hajlandóak kockáztatni az igaz szerelemért, hogy a történetük a való világban is boldog véget érjen. Hiszen a legnagyobb kalandok nem a tündérmesék lapjain történnek…

Saját véleményem:

Néhány hónappal ezelőtt teljesen megbabonázott és szerelembe ejtett a Sorok között. Örültem, hogy végre olyan sztorit olvashatok, mely életre kelti minden könyvmoly álmát, és megmutatja, mi történik akkor, ha a sorok között megbúvó álompasi életre kel és belénk szeret.
Tudtam, hogy lesz folytatása is, ám mivel annyira lezártnak éreztem Oliverék (nem, továbbra sem vagyok hajlandó Olivérnek hívni) sztoriját, arra számítottam, Edgar veszi át a főszerepet, és általa végigkövethetjük, milyen a másik véglet, amikor húsvér emberből válik könyvszereplővé valaki. Nos, ami azt illeti, részben igazam lett, ugyanis Edgar saját fejezetei valóban prezentálják a felsoroltakat, ám mellette figyelemmel kísérhetjük azt is, mi van Delila és Oliver boldogan éltekje után.
A szomorú valóság az, hogy semmi jó. Fizikailag hiába vannak közel egymáshoz, a hétköznapi élettel párosuló dolgok megkoptatják románcuk fényét. Szüleik előtt hazudniuk kell - főként Olinak -, a suliban egyik kényes szituációból csöppennek a másikba, ráadásul a mesekönyv, és annak szereplői sem hagyják nyugodni őket.

A szerzőpáros (vagy ha engem kérdeztek, inkább Samantha) pontosan azokat a kényes témákat kapta el és járta körbe, amik egy Deliláékhoz hasonló esetben mindenki fejében megfordulnának. Miként boldogul Oliver a hétköznapokkal és a modern technikával? Mennyire jön ki új anyukájával, hogyan veszi át Edgar szerepét? Milyen módon képes beleolvadni a számára ismeretlen iskolarendszerbe? Szerez új barátokat/elfelejti a régieket? Most, hogy minden komolyabb akadály elhárult, miként élik meg Delilával párkapcsolatukat? Viszonyukat nem befolyásolják a kitáruló világgal együtt járó egyéb lányok?
Kezdetben tehát nagyjából ezekre a kérdésekre kapjuk meg a választ, és annyit elárulhatok, Oliver ügyetlenkedése rettentően mókás! Roppant jókat szórakoztam rajta. Szegénykém olyan volt mintha magát Tarzant eresztették volna be az suliba, középkori(as) kiadásban. És az a helyzet, számomra mindvégig ő maradt a - ha nem is az egyetlen, de a - legértékelhetőbb pont. Minden más... mintha kifordult volna önmagából. Delilára például rá se ismertem. Átvedlett egy mindenen kiakadó, csapongó érzelemvilágú, hisztis tinilánnyá. Ám amit végképp nem tudtam, és a mai nem tudok hova tenni, az a szerzői stílus. Őszintén kíváncsi lennék, mennyi köze is volt ehhez Jodi Picoultnak, ugyanis mintha az egész visszafejlődött volna gyermekibb hangra. Túl elnagyolt/mesei lett, s ezzel elvesztette a hitelességét. Ráadásul az a rengeteg "S"-re magyarított "and" se javított rajta... sőt...

S (haha, bocsi) míg álompárunk küzd a saját problémáival, addig Edgar éli önnön által megteremtett életét... ami ideig-óráig buli, de hosszútávon már nem. Ugyanis, ha egy könyvnek nincs olvasója, a sztori sem zajlik, mindenki azt teszi, amihez kedve van épp, vagy amire lehetősége van. Csakhogy a szereplők többsége nem boldog új környezetében, karakterében, és maga a könyv is kezd összeomlani. Egyre több megmagyarázhatatlan esemény történik, majd amikor Oliverék is belekeverednek a dologba, minden összekuszálódik. Szereplők cserélnek helyet, új emberek ismerik meg a mesei világot, és a rengeteg különböző álom annyira összegabalyítja a dolgokat, hogy azt lehetetlen kibogozni. Mindez a nagy csavarig élvezetes, mókás és izgalmas, mi több, a körülményeket tekintve, a maga szürrealitásában még hihető is, de a szerző(k) által meghozott, nem várt lépés túl sok és túl valóságos ehhez a meséhez. Egyszerűen nem passzol ide. Főleg nem úgy, hogy effektíve tönkre vág egy újonnan, szépen felépített szálat.
Kimondom: haragszom érte.

Összességében tehát a Lapról lapra felemás élményeket hagyott bennem. Szerettem a felmerülő, reális kérdéseket és azok boncolgatását, Oliver ügyetlenkedéseit, az állati karaktereket (régieket és újakat egyaránt); továbbá örültem, hogy Delilah bolond barátnője, Jules is komolyabb szerephez jutott végre. Ami viszont keserű ízt hagyott maga után, az az egyes szereplők és a stílus visszafejlődése, karöltve a váratlan fordulattal.
Mindebből kifolyólag azt tudom mondani, ha kíváncsiak vagytok Oliverék és Edgar jövőjére, akkor olvassátok el, jókat lehet rajta mosolyogni; ám, ha úgy döntötök, megálltok az első rész után (amit mindenkinek tiszta szívből ajánlok!), úgyis teljesen kerek a dolog.

Pontszám: 5/3,5

Kedvenc szereplő: Oliver, Frocli, Fuszekli, Jules, Hapci

Kedvenc jelenet: Oliver bakijai a hétköznapi életben

Negatívum: stílus és a fordulat

Borító: 5/5
Sorozat: Sorok között 2.

Nyereményjáték

Előnyben azok, akik más olvasták az első részt! A blogturné mind az öt állomásán a bejegyzésekben elrejtettünk egy-egy szereplő nevét. Gyűjtsd össze a kiemelt betűket, tedd helyes sorrendbe és írd be a rafflecopter doboz megfelelő sorába. 

Figyelem! A kisorsolt nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésére válaszolni a megküldött értesítő levélre. A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz!

a Rafflecopter giveaway

Nézzetek be a többi állomásra is

09/08 Kelly és Lupi olvas
09/10 Szembetűnő
09/13 Deszy könyvajánlója
09/15 CBooks
09/17 Dreamworld

Anne Bishop - Vörös betűkkel

A Twister Media kiadó jóvoltából jelent meg hazánkban a nagy sikerű Mások sorozat első kötete, a Vörös betűkkel. Meggie nem egy átlagos lány, nem egy átlagos világban, ahol az erősebb győz és meg kell tanulni túlélni. Vajon sikerül neki?
Kalandozzatok velünk öt állomáson keresztül a könyv világában és ha játszotok, tiétek lehet a kötet egyik példánya!

Anne Bishop: Vörös betűkkel

Kiadó: Twister Media
ISBN: 9786155631023
Oldalszám: 512 oldal
Fordító: Bozai Ágota

Fülszöveg:

Meggie Corbyn cassandra sangue, vagyis vérpróféta, azaz ha a bőrén vágás nyomán kiserken a vér, látja a jövőt. Meggie ezt a különleges képességét inkább átoknak, mint áldásnak tekinti. Meg nem szabad ember. Tartógazdája rabszolgaságban őrzi, hogy csak ő szerezhessen tudomást látomásairól. Meggie azonban megszökik és az egyetlen biztonságos hely, ahol elrejtőzhet, a Lakeside Udvar nevű üzleti negyed, amit a Mások működtetnek. Az alakváltó Simon Wolfgard vonakodik felvenni az Emberi összekötő állásra jelentkező idegent. Egyrészt azért, mert úgy érzi, hogy valami titkot rejteget, másrészt azért, mert nincs emberi prédaszaga. Ám egy erősebb ösztön arra készteti, hogy mégis alkalmazza Meggie-t. Amikor megtudja róla az igazat, és azt is, hogy a kormányhatóság körözi, Simonnak el kell döntenie, vajon megéri-e, hogy bekövetkezzen az emberek és a Mások között szinte elkerülhetetlen harc.

Saját véleményem:

Néhány nappal korábban komoly fejtörést okozott számomra ez a könyv. Fogalmam sem volt mit, és legfőképpen hogyan fogok írni róla. Őszintén szólva, abban is kételkedtem, hogy nem vágom falhoz, vagy csukom be és teszem el a szekrényem legaljára. (Ha a blogturnés csajok mesélni tudnának...)
Rég találkoztam már olyan regénnyel, ami ennyire intenzív, és ennyire eltérő érzelmeket váltott ki belőlem. Egyrészt teljesen más sztorira számítottam, másrészt a magyar borító is taszított (anno az eredeti borítójába szerettem bele és az keltette fel az érdeklődésemet; a miénkkel pedig nem tudok megbarátkozni - Meggie nem ilyen undok, pszichopata béka, mint ez a csaj); harmadrészt - és főként ezzel nem tudtam mit kezdeni - annyira unalmas, túlírt, semmitmondó, ismeretlen szavakkal teli, kesze-kusza szálakkal átszőtt bevezetőn kellett átverekednem magam, hogy úgy éreztem, ha csak még egy oldalt el kell olvasnom, eret vágok. Elképzelésem sem volt, mi sülhet ki egy olyan sztoriból, amiben van egy mogorva, az embereket láthatóan gyűlölő farkas; egy visszamaradott, cuki csaj, aki kínzói elől menekül; egy szereposztó díványokon fetrengő kémnő, akit a színészi karrier éltet; és egy meghurcolt zsaru, aki áthelyezése után rögtön vészjósló legendával találkozik. Ám a legrosszabb mégis az volt, hogy olybá tűnt, mindenbe belekapunk egy kicsit, de ahelyett, hogy haladnánk a megvilágosodás útján, még mélyebbre barangolunk az erdőben, távolodva a céltól. Szóval kimondom, az első 100-150 oldal dögunalom volt. Minden tartalom nélkül lézengtünk-ide oda. Ráadásul a nyakamba zúduló teljesen új világgal sem igazán tudtam mit kezdeni. Egyszerre volt túl sok és túl kevés az infó, ami alapján építkezhettem volna. 

Mielőtt azonban önszántamból cassandra sangue lánnyá váltam volna, arra lettem figyelmes, már nem akarom félpercenként letenni a könyvet. Ahogy peregtek a lapok, úgy váltam egyre jobban megszállottjává ennek a különleges világnak és közösségnek. Hirtelen érdekelni kezdtek a szereplők, a titkaik, és minél jobban elmélyedtem történetükben, annál jobban megszerettem őket. Mindezzel párhuzamosan a világ is kezdett értelmet nyerni, sikerült összeraknom minden mozaikdarabkát. Vagy legalábbis majdnem mindent, ugyanis a szerző annyira komplex, mélyen gyökerező világot és történelmet hozott össze, amiről mindig lehet valami újat megtudni. Minden oldal hozzátesz, szélesíti. Gyanítom, ez a későbbiek során is így lesz.

De hogy miről is szól a Vörös betűk?

Világunkban két csoport vív ádáz harcot egymás ellen, hol látható, hol láthatatlan módon, miközben igyekeznek együtt élni. Az egyik csoport az embereké, a másik a terra indigene lényeké, akik nem emberek, de nem is állatok. Vannak közöttünk alakváltók (Farkas, Medve, Sólyom, Bagoly, Holló), "vámpírok", és elementálok is, és bár látszólag különbözőek, mégis egy csoportot alkotnak. Erejükből adódóan az emberek fölött állnak, az évezredek során embertársainknak mégis sikerült velük kialakítaniuk egy cserekereskedelmen alapuló szövetséget. Ebből adódóan, bizonyos szabályoknak megfelelően, a terra indigene lények nem gyilkolják le az embereket, ha azok nem lépik át a határaikat. Mi több, léteznek olyan városok, ahol a két fél "együtt él". Ilyen például Lakeside is, ahol Meggie menedékre lel, mint emberi Összekötő a két csoport között. 

Meggie egy 24 éves, érettségben jócskán visszamaradott cassandra sangue lány (ha jól vágják meg, jósálmokat lát, melyek eufórikus élményt nyújtanak neki - ám megvannak a maga buktatói), akinek sikerült megszöknie fogvatartóitól. Minden esetlensége és tapasztalatlansága ellenére jókor toppan be jó helyre, így megkapja az udvar mogorva Farkasától az összekötői állást, mely védelmet nyújt számára üldözőitől. A lánynak innentől kezdve meg kell tanulnia egyedül boldogulnia az olyan hétköznapi dolgokban is, mint a mosás vagy a mikró bekapcsolása, közben pedig bele kell tanulnia feladatába, és ügyelnie kell az udvarban uralkodó szabályokra, hisz elég egyetlen baki, és vacsoraként végzi. A városka lakói pedig nem könnyítik meg a dolgát.  Tehát adott egy látszólag érett lány, tizenéves fejlettségi szinttel, és rengeteg vérszomjas, minden emberben prédát látó fenevad, aki csak arra vár, hogy lecsaphasson. 

A történet javarészt Meggie-re fókuszál, bemutatja miként fejlődik, tanul, és naiv ártatlanságával hogyan lopja be magát a városka lakói többségének szívébe. Nem fogok hazudni, lassú folyamat, sokszor mindenféle különösebb bonyodalom nélkül, ám annál meghatóbb. Látni, ahogy a kiszolgáltatott, Disney hercegnői-naivitású lány kőkemény szíveket lágyít meg, s éri el, hogy vérszomjas ragadozók porcelánbabaként óvják... csodaszép. (Mindenki megnyugtatására, ebben nincs semmi spoiler.)

Mindemellett Meg úgy hozza az ártalmatlan, védelemre szoruló, mindenkivel szemben segítőkész, jótét lelket, hogy az nem idegesítő. Roppant szerethető karakter, aki önnön hátrányai okán rengeteg mosolyfakasztó pillanatért felelős. 

És amikor társul hozzá egy kölyök Farkas, Sam is, akkor duójuk ténykedése kiveri a cukisági faktor csúcsát. Komolyan, ha másért nem is, de a Sam-Meg pillanatokért kihagyhatatlan a Vörös betűkkel. 

Szerencsére jócskán van még ok, amiért érdemes belevágni. Ilyen például a közösségi élet, ami elsőre nem hangzik túl izgalmasan, mégis érdekes (engem kicsit az amish közösségekre emlékeztetett - jóval több szabadsággal), vagy a sok-sok rejtély. Titkok, látomások, nyomozás, régi legendák, háttérben mozgolódó, befolyásos alakok, ez mind megvan benne. De ugyanígy talál kedvére valót az is, akit a természetfeletti világ érdekel. Anna Bishop egészen varázslatos módon hozta össze a fantáziája teremtette lényeket a standard lényekkel. Jómagam például imádtam a "vámpírokat", vagy a pónikat, akik termetbeli változásra képes, természeti erőforrásokat befolyásoló-erővel rendelkező, kockacukor és répazabáló népség. 

Amit viszont nem találni a Vörös betűkkelben, az a romantika. Illetve ez így nem teljesen igaz. Érezhető a kémia, de mivel egyelőre sem ideje, sem helye nincs, meg is reked azon a "Csókold már meg, az isten szerelmére! Hát mindjárt kigyullad az Olvasó!" szinten. 

Mindent egybevetve, ha érdekel titeket a világ, kíváncsiak vagytok Meggiék történetére, akkor arra buzdítalak benneteket, vágjatok bele! Megéri átverekedni magatokat a kezdeti szakaszon. Ha valaki, én már csak tudom. A "Mi a fene ez? Mindjárt kiugrok az ablakon." állapotból eljutottam a "Hozzám ne merj szólni, olvasok!" és az "Ide a folytatást, de most azonnal" állapotig.  

A Vörös betűkkel lassú ívű, ámde annál gyönyörűbb történet családról, barátságról, összetartásról, hűségről, és a másság elfogadásáról. Anne Bishop olyan világot és karaktereket teremtett, ahol és akikkel, minden viszontagság ellenére imádnék élni. Bár tulajdonképpen már a családjukhoz tartozom. Együtt szomorkodtam, dühöngtem, nevettem, olvadoztam és izgultam velük. Úgyhogy, ha valaki tudja, hol lehet Összekötői szerepre jelentkezni a Lakeside udvarba, akkor ne habozzon megosztani velem. Ó, és szeretnék egy saját Samet is! 

Pontszám: 5/4,5

Kedvenc szereplő: Sam, Henry, Vlad, Erebus papa, Meggie, Tess, Simon és a pónik

Kedvenc jelenet: minden Meggie és Sam jelenet

Negatívum: lassú felvezetés

Borító: 5/2

Lakeside udvar térképe

Nyereményjáték

A könyvben különböző Mások által alkotott klánokról olvashatunk, akik gyakran felbukkannak. Mostani játékában könyvhöz kapcsolódóan minden állomáson találtok egy bizonyos klánt szimbolizáló, ábrázoló képet és ki kell találnotok, melyik klánra gondolunk.
Játékra fel!
Figyelem! A sorsolásban azok vesznek részt, akik minden kérdésre helyesen válaszoltak, valamint felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

a Rafflecopter giveaway

Nézzetek be a többi állomásra is

09/07 Insane Life
09/09 CBooks
09/11 Függővég
09/12 MFKata gondolatai
09/15 Dreamworld

Soman Chainani - Itt nincsenek hercegek

Agatha és Sophie története happy enddel ért véget. Viszont egy kósza kívánság, és a mese tovább folytatódik. A lányokat a Blogturné Klub öt bloggere is elkíséri újabb kalandjain, amely végén happy end lesz. Vagy nem? Tarts velünk te is szeptember 2 - 6. között, és ha velünk játszotok, megnyerhetitek a Twister Media által felajánlott példányt Soman Chainani: Itt nincsenek hercegek regényéből.

Soman Chainani: Itt nincsenek hercegek

Kiadó: Twister Media
ISBN: 9786158041553
Oldalszám: 544 oldal
Fordító: Bozai Ágota

Fülszöveg:

Soman ​​Chainani első regénye, a New York Times bestseller Jók és Rosszak Iskolája folytatásában Sophie és Agatha visszatér Gavaldonba, és boldogan élnek saját világukban, ám az élet nem olyan tündérmese, amilyennek képzelték…
Agatha már úgy érzi, bárcsak más boldog befejezést kívánt volna a mesének, ám ekkor véletlenül megtalálja és kinyitja a Jók és Rosszak Iskolájának kapuját. A lányok azzal szembesülnek, hogy az a világ, amit az első tanévben tapasztaltak, megváltozott.
A boszorkányok és a hercegnők a Lányok Iskolájában laknak. Elhatározták, hogy kirekesztik életükből a hercegeket. Tedros és a fiúk a Rossz Iskolája régi tornyainak lakói lettek. A két iskola között háború van kitörőben. Vajon Agatha és Sophie helyre tudják állítani a békét? Vajon Sophie jó tud maradni úgy, hogy Tedros állandóan üldözi? És kihez húz Agatha szíve? A barátnőjéhez vagy a hercegéhez?
Soman Chainani különleges világot teremtett. A Newbery-díj legutóbbi jutalmazottja, Ann M. Martin „páratlan mesének” nevezi, amely „csupa romantika, varázslat, humor és rejtvény. Legszívesebben egyhuzamban olvasnánk végig.”

Saját véleményem:

Még mindig ámulatba ejt Soman Chainani lenyűgöző világának kidolgozottsága, komplexitása. Az pedig végképp, hogy képes volt az alapokból egy teljesen új világot felépíteni. Méghozzá nem is akármilyet! Már az első kötet során is érezhető volt, a Jók és Rosszak Iskolája nem egy gyermekmese, most meg aztán végképp.
Egyrészt egy sok-sok évtizede aktuális, kényes vitatémát láthattunk megelevenedni a lapokon, másrészt a regény hangulata is borongósabbá lett - a növekedő tétek végett. Agatha és Sophie meséje már tényleg nem játék, sokkal inkább ádáz háború, melynek majd' minden csatája valamiféle elgondolkodtató téma köré összpontosul.

Az első kötet végén Sophie és Agatha rengeteg bonyodalom árán, de megszerezte a hőn áhított boldog befejezést, köszönhetően merész húzásuknak. Ezzel együtt visszatértek szülőfalujukba, ahol ünnepelt sztárokká váltak. Ám, ahogy az lenni szokott, a hírnév és a csillogás egy idő után megkopik, elavul, az emberek pedig szép lassan elfeledkeznek róla.
Míg Sophie képtelen szabadulni valódi mivoltától, addig Aggie-ben megfogalmazódik a kérdés: valóban jól döntött? Vagy a barátság helyett a szerelmet és Tedrost kellett volna választania? Mindez a dilemma óvatlan kívánságba torkollik, melynek következtében a lányoknak menekülnie kell. És hát hol máshol is köthetnének ki, mint a mesék birodalmában, régi iskoláik világában?
Csakhogy az elmúlt hónapok alatt minden megváltozott. Nincsenek többé Jók és Rosszak, helyettük Lányok és Fiúk vannak, akik hadban állnak egymással. Sophiék esetén felbuzdulva minden felnőtt és diák Végességes és Végestelen lány összefogott, s eltökélte, hogy hercegek - és a nekik való alárendeltség és megfelelési kényszer - nélkül fog élni. Ezzel szemben a hercegek és vezérük, Tedros háborút tervez és Sophie fejét követeli. Agathának döntenie kell a barátság és a szerelem között.
A választás azonban nem egyszerű. Sok a pro és kontra érv mind a kettő mellett, mi több, a sulik újításai, vezérei, diákjai is megnehezítik a folyamatot.

Remek ötlet volt a szerző részéről, hogy ismét két nagy ellenpólust állított egymással szembe. A nők és férfiak fontossága, szerepe egyébként is érzékeny téma világunkban, de ahogy itt is látható, hatalmas galibákat tud okozni, ha ennyire eltávolodva feszül egymásnak a két csoport. Jól elkülönül, mi nők, mennyi dolgot teszünk másként a másik nem jelenlétében, és akkor, ha nem kell miattuk azokra odafigyelnünk. De épp így kirajzolódik az is, mennyire nem lehet elkülöníteni a két nemet. Soman Chainani jó kis burkolt igazságokat rejtett el a háttérben, még akkor is, ha mesei köntösbe csomagolta őket.
Ám ami ennél is jobban elgondolkoztatott az a Sophie vs Tedros dilemma. Sok helyen láttam, hogy az olvasók sérelmezték a szerző azon húzását, miszerint a barátság választása a szerelemmel szemben, megbánandó, hisz azzal, hogy Agatha megbánja korábbi döntését, és újra kinyitja meséjüket, azt mondja, a szerelem fontosabb a barátságnál. Részben igazuk van, részben nem. Ebben a kötetben rengeteg új érzelem, motiváció, sérelem, és érzelem alakítja, s formálja az eseményeket, mely azt eredményezi, hogy a trió mellett, az olvasó sem tudja kijelenteni, mi a helyes vagy helytelen. Barátság, szerelem, lelkitársi kapcsolat - ki mit érez és ki iránt? Lényegében ez az az út, amit a két lány segítségével ki kell taposnunk, hogy közelebb kerüljünk a megoldáshoz (vagy jobban összekuszáljunk mindent).

Ezúttal is megannyi izgalmat, kalandot és veszélyt élhetünk át, miközben megoldásra váró rejtélyek lappanganak a háttérben (például a lányok új dékánja vagy a furcsa Yara), az idő pedig egyre csak fogy. Az egykori barátnők bizalma ingadozik, valódi énjük a felszínre tör, miközben régi és új karakterek segítik és bonyolítják a dolgokat. Az iskolák és új szellemiségük pedig extra fűszerként nem csak átrendezi a viszonyokat, hanem új, felfedezésre váró terepet is kínál.
Nem hittem volna, hogy Soman  Chainani képes lesz másodszor is úgy végigkalauzolni az iskolán, a tanórákon és minden ezzel kapcsolatos terepen, hogy valósággal igyam a szavait, és megszállottan akarjak belőle még többet, de sikerült. Sőt! Egészen mókás (máskor pedig szomorú) volt látni, milyen szélsőséges változásokon estek át az egykori nyafka hercegnők, vagy a romlott gonoszak. Bár azért annak örültem, hogy a változás nem mindenkire terjedt ki, két kedvencem például megmaradt olyannak, amilyennek megszerettem.

Ami viszont Sophiékat illeti... az bonyolult. Sophie-t sokáig továbbra sem tudtam szeretni, a regény elején szabályosan idegbajt kaptam tőle (hozta az üresfejű, egoista libát), mégis... hihetetlenül összetett karakterré nőtte ki magát, olyanná, aki érzelmeket vált ki olvasójából, még akkor is, ha azok nem mindig pozitívak. A jó antihősök (vagy annak vélt hősök) egyik ismérve, hogy úgy tudnak félelmetesek, elborultak és romlottak lenni, hogy közben az ember látja azt, miért olyanok, amilyenek. És ez itt abszolút megvan. Sophie karakterében minden a helyén van, és bármennyire is utáltam őt néha, szerettem a részeit. Mi több, a végére a szívembe férkőzött. Érthető, a személyiségbeli ingadozásai logikusak, és a sok furcsasága ellenére emberi. És talán nem is annyira rossz, mint gondolnánk.
Agathánál ellenben voltak megingásaim.
Mielőtt belevágtam az Itt nincsenek hercegekbe, újraolvastam az első részt, és talán ennek köszönhető a felismerésem, de a második kötet jó 200 oldaláig úgy éreztem, akkor, amikor Aggie belenézett a tükörbe, elvesztette a személyiségét, és átvedlett instabil, romantikus, érzékeny hercegnőbe. A jó hír viszont az: végre visszatér a régi Agatha! Legalábbis részben.

Összességében az Itt nincsenek hercegek hasonlóan zseniális mű, mint elődje. Érdekes erkölcsi témákat feszeget, miközben feje tetejére állítja az eddig megismert világot, s egy új, hátborzongatóan lehengerlő, kiélezett szituációba kalauzolja el olvasóját. Végre helyükre kerülnek a karakterek, letisztázódnak a célok, és kezdetét veszi a sorsdöntő csata előkészülete. Arra azonban nem árt felkészülni, hogy a vége - a látszat dacára - brutálisan függő!
Soman Chainani sorozatát tehát szívből ajánlom mindenkinek, aki szeretne egy igazán összetett, jól felépített, humoros, mégis komoly történetet olvasni a mesék világából.

Pontszám: 5/5

Kedvenc szereplő: Sophie, Agatha, Hester, Pötty, Anadil

Kedvenc jelenet: az egész könyvet lehet mondani? Ha nem, akkor Filip. 

Negatívum: -

Borító: 5/5

Nyereményjáték

A Jók és Rosszak Iskolájába a jövendő mesék hercegnői, hercegei és főgonoszai járnak. A mostani nyereményjátékban azokat a történeteket keressük, ahol az iskolában végzettek szerepelnek. A ti feladatok lesz a képek alapján felismerni, melyik mese jelenetét látjátok, a helyes választ pedig beírni a Rafflecopter doboz megfelelő sorába. A helyesen válaszolók közt kisorsolunk a Twister Media által felajánlott példányt Soman Chainani: Itt nincsenek hercegek c. regényéből!
Figyelem! Felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

a Rafflecopter giveaway

Nézzetek be a többi állomásra is

09.02. Always Love a Wild Book
09.03. Deszy könyvajánlója
09.04. Letehetetlen
09.05. Dreamworld
09.06. CBooks