Brigitte Knightley - Az ellenállhatatlan késztetés, hogy belezúgj az ellenségedbe

 

A Maxim Kiadó jóvoltából végre magyarul is olvasható Brigitte Knightley hatalmas sikert aratott romantasy regénye, Az ellenállhatatlan késztetés, hogy belezúgj az ellenségedbe. Ennek örömére a Blogturné Klub bloggerei bemutatják egy bérgyilkos és egy gyógyító humorral átitatott, izgalmas, lassú izzású románcát.
Tartsatok velünk a turné állomásain, lessetek be a kulisszák mögé, és játsszatok a kiadó által felajánlott nyereménypéldányért.

 

 

Brigitte Knightley: Az ellenállhatatlan késztetés, hogy belezúgj az ellenségedbe

 

Kiadó: Maxim Kiadó

ISBN: 9789636903121
Oldalszám: 480 oldal

Fordító: Szujer Orsolya

Fülszöveg:

A tét nagy, a szerelem tiltott, és a lassan kibontakozó vonzalom komoly szenvedéllyé válik.
Amikor Osric Mordauntot, a Fyren Rend elit bérgyilkosát ledönti a lábáról egy olyan betegség, amit még egy jól irányzott tőrdöfés sem old meg, a túléléshez sürgősen szüksége van egy kivételes gyógyítóra… a sors pedig, mert nyilván remek humorérzéke van, pont egy Haelan Rendbeli gyógyítót sodor elé — vagyis egy olyan embert, akinek normál esetben a közelébe sem szabadna mennie.
Aurienne Fairhrim és rendtársai egy gyerekeket sújtó halálos himlőjárvány megfékezéséhez igyekeznek kétségbeesetten pénzhez jutni – olyan kétségbeesetten, hogy amikor Osric betör a főhadiszállásukra, azért, hogy lefizesse Aurienne-t, gyógyítsa meg őt, a nő kénytelen elfogadni az ajánlatát.
Időközben Osric és Aurienne munkához látnak, hogy meggyógyítsák a férfit, és annak is a végére járjanak, miért ütötte fel a fejét a himlő, és azon kapják magukat, hogy hevesen tagadják az egymás iránti vonzalmukat – ami pedig csak még tovább tüzeli a köztük lévő szenvedélyt.

Saját véleményem:

forrás: pinterest

Általában kétféle módon találnak meg az olvasmányaim: vagy tudatosan várom őket, vagy egyszer csak meglátom és valamiért megfog, beleszeretek. Brigitte Knightley regénye egyértelműen az utóbbi kategóriába tartozik. 

És nem, nem azért mert az épp trendi Dramione-vonal vonzott, sokkal inkább a mókás cím és A Gonosz asszisztensére emlékeztető fedlap csábított el. Már első pillantásra azt sugallták, hogy egy könnyed, szórakoztató és kissé őrült történetre számíthatok. Ezek alapján úgy éreztem, hogy pontosan azt fogom kapni, amire vágyom: humoros fantasy-t, némi romantikával és az elmaradhatatlan enemies-to-lovers dinamikával.

"Mi is volt kettejük közt? Egyfajta apály-dagály, kíváncsiság és bűntudat, a ma végzetes álmodozása és a holnap hegei."

Mi történik, ha egy bérgyilkosnak éppen attól a gyógyítótól kell segítséget kérnie, akit elvileg gyűlölnie kéne? És mi történik akkor, ha éppen az a bérgyilkos kínálja fel az új kutatáshoz az anyagi forrást, akit gyűlölsz?  Brigitte Knightley Az ellenállhatatlan késztetés, hogy belezúgj az ellenségedbe c. regénye pontosan erre az alaphelyzetre épít, és egy olyan világba kalauzol, ahol a halálos betegség, az egymással rivalizáló rendek és a kimondatlan vonzalom bizony halálos elegyet alkot. 
A történet középpontjában Osric Mordaunt, a Fyren Rend bérgyilkosa, valamint Aurienne Fairhrim, a rivális Haelan Rend gyógyítója áll. Amikor Osric megbetegszik, kénytelen ahhoz az emberhez fordulni, aki ellen minden idegszála tiltakozik, és akinek normál esetben a közelébe se szabadna mennie. De ha már így alakult, úgy véli, könnyen ráveszi Aurienne-t arra, hogy segítsen - ha más nem, némi zsarolással. Csakhogy a lányt keményebb fából faragták. Egy kis zsarolás, fenyegetés nem fog ki rajta. Osric azonban olyat ajánl, amit Aurienne kénytelen elfogadni: pénzt, amelynek segítségével rendtársaival megpróbálhatják megfékezni a gyerekeket sújtó halálos himlőjárványt. Így hát hőseink akaratuk ellenére együttműködésre kényszerülnek. 

Klisésnek tűnik? Mi tagadás, az. Ellenségek, akik összefogásra kényszerülnek? Olvastunk már pár ilyen sztorit. Jogos lehet a kérdés, mégis mivel tud többet Knightley regénye? A válasz azonban meglepően egyszerű: a szórakoztatásra helyezi a fő hangsúlyt. Na meg persze a romantikára. A slow burn románc kellően lassan izzik ahhoz, hogy legyen időnk megismerni a szereplőket és átélni, ahogy a kezdeti ellenszenv fokozatosan valami egészen mássá alakul. És amíg erre várunk, bőven kapunk humort, szópárbajokat és sziporkázó párbeszédeket.
A romantika mellett persze akad itt némi akció és rejtély is, minek után Aurienne és Osric nem csak a bérgyilkos betegségének meggyógyításán dolgozik. Közösen erednek a rejtélyes, újra felbukkanó járvány nyomába is, miközben saját rendjeik ellentétei és a közöttük húzódó bizalmatlanság folyamatosan akadályozza őket. Nem beszélve a többi rendről. 
És akkor ezen a ponton megállnék egy pillanatra. Amikor kinyitottam a könyvet, egyből mindenféle összefoglalóval, leírással találkoztam, amik a regény során felbukkanó elnevezéseket, rendeket és miegymást voltak hivatottak elmagyarázni, csakhogy ez megfelelő szövegkörnyezet híján nem sokat segített. Aztán, ahogy belekezdtem a történetbe, úgy éreztem, mintha elfelejtettem volna bemagolni a kiosztott házimat. A szerző természetesnek vette a mindenféle fogalom, rend és konfliktus ismeretét, ami véleményem szerint hiba volt. A folyamatos ide-oda lapozás, puskázás kizökkentett és bosszantott. Szeretem a történet által megismerni az adott mű világát, annak felépítését és működését, élesben látni, mi mit is jelent pontosan. Sajnálom, hogy Knightley nem így gondolta, nekem ez határozottan rontott az élményen, ami ha nem is volt tökéletes, de szórakoztató mindenképpen. 

Az ellenállhatatlan késztetés, hogy belezúgj az ellenségedbe közel sem tökéletes, cserébe végtelenül sziporkázó. Az egész történet szellemes hangvételű, ami megjelenik a szereplők gondolataiban és párbeszédében is. Mindehhez pedig társul egy izgalmas fantasyvilág, egy jó konfliktus és a lassú izzású románc feszültséggel teli kialakulása. További jó hír, hogy duológiáról van szó, ami kifejezetten ideális, ha szeretitek a rövid sorozatokat. És igen, érezhetően a Dramione alapok is, ha valaki kifejezetten erre utazik. 
Mindent egybevetve én szerettem Osric és Aurienne történetét, szórakoztatott a civódásuk, érdekes volt a világ, a rendek és a kapcsolataik, na meg a rejtélyes járvány kérdése is. Ha szeretitek a humoros, könnyed, mégis izgalmas romantasy regényeket, akkor bátran ajánlom. Nem fogtok csalódni benne. 

Pontszám: 5/4

Kedvenc szereplő: Osric, Aurienne

Kedvenc jelenet: első találkozás

Negatívum: magyarázatok hiánya

Borító: 5/5
Sorozat: Dearly Beloathed #1

Megtetszett? Vidd haza!

Nyereményjáték

Brigitte Knightley legújabb regényében egy bérgyilkos és egy gyógyító kényszerül egy csapatba, a sorsuk pedig elválaszthatatlanul összefonódik. Ennek örömére a mostani játékunkban a fantasy irodalom gyógyító-beteg párosai előtt tisztelgünk.
A turné állomásain egy-egy olyan idézetet találtok, amelyek olyan népszerű könyvekből származnak, ahol a főhősök között gyógyító és beteg/sérült kapcsolat alakul ki. Találjátok ki, melyik könyvből származik az adott állomáson olvasható magyar idézet, majd a címét írjátok be a Tally megfelelő sorába.
Figyelem, a kiadó csak magyarországi címre postáz; a nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére, hogy válaszoljon, ellenkező esetben automatikusan újat sorsolunk!

“– Ugye tudja, hogy kerekesszékben ülök?
– És? A szája azért még működik.” 

Tally űrlap

Nézzetek be a többi állomásra is

08/13 Kelly & Lupi olvas
08/15 Utószó
08/17 Dreamworld

Gareth Hinds - Odüsszeia képregény

A Maxim kiadónak köszönhetően új formában vehetjük kézbe a régi, még a középiskolából megismert klasszikust, az Odüsszeiát: képregényként. Tartsatok Odüsszeusszal és blogturnés társainkkal a hosszú utazáson, és a turné végén ti is nyerhettek egy példányt a könyvből.

 

 

Gareth Hinds: Odüsszeia képregény

 

Kiadó: Maxim Kiadó

ISBN: 9789636903213
Oldalszám: 256 oldal

Fordító: Beke Zsolt

Fülszöveg:

Gareth Hinds merész képi világgal, de a homéroszi eposz zeneiségével értelmezi újra az ókori klasszikust.
Odüsszeusz, Ithaka királya a győztes trójai háború után végre haza akar térni szerető családjához. Tetteivel azonban magára haragítja Poszeidónt, a tengerek istenét, aki bosszúból elsüllyeszti a hős hajóját, akinek így esztendőkön át hontalanul kell vándorolnia. Odüsszeusznak emberevő szörnyetegekkel, viharokkal, valamint szirének és más természetfeletti lények csábításával is meg kell küzdenie. Minden erejére és ravaszságára szüksége van – meg némi segítségre is az Olümposz hegyéről –, hogy hazatérhessen, és visszaszerezhesse királyságát a trónjára és a felesége kezére áhítozó kérőktől.
Gareth Hinds az Odüsszeia mellett képregény-adaptációt készített már Edgar Allan Poe ismert műveiből, a Beowulfból, a Macbethből, a Lear királyból és A velencei kalmárból. Washington D.C. közelében él.

Saját véleményem:

Vannak történetek, melyek sosem merülnek feledésbe. Miközben a világ változik, mi, emberek is változunk, újabb és újabb történelmi korszakok váltják egymást, addig ezek a művek eltörölhetetlenül megmaradnak. Ugyanazt a történetet mesélik el újra és újra, mégis mindig egy kicsit mást, attól függően, hogy az adott kor embere miként értelmezi őket. Homérosz Odüsszeiája pontosan ilyen.

"Ezek a halandók folyton minket okolnak minden bánatukért, holott ők a felelősek a szenvedéseikért!"

Odüsszeusz történetével valószínűleg mindannyian találkoztunk már, ráadásul Christopher Nolan filmjének köszönhetően éppen reneszánszát éli Homérosz eposza. Felmerül a kérdés, mégis mit tud még ehhez hozzátenni Gareth Hinds. A válasz az, hogy semmit, mégis sokat. Hinds olyan módon nyúl ehhez a klasszikushoz, ami nem csak azok számára teszi befogadhatóbbá Homérosz eposzát, akik most ismerkednek vele, hanem azoknak is adhat valami újat, akik már jól ismerik. A képregényes formátumnak megvan az az előnye, hogy sokkal feszesebbé tudja tenni a sztorit,  a látványvilág által pedig olyan oldalait is megmutatja, amik felett olvasás közben könnyebben átsiklunk. 

Az Odüsszeia történetét valószínűleg senkinek sem kell bemutatni: Odüsszeusz a trójai háborút követően csapatával hazaindul Ithakába, ám az út, amelynek eredetileg néhány nap alatt véget kellene érnie, tíz évig elhúzódik. Odüsszeusz útja során küklopsszal, szörnyekkel, istenekkel, varázslónőkkel és tengeri veszélyekkel találkozik, miközben odahaza felesége, Pénelopé és fia, Télemakhosz várják és próbálják feltartóztatni a kérőket, akik mind arra várnak, hogy Ithaka új királyává léphessenek elő. Vagyis adott egy kalandtörténet, melyben egy férfi próbatételekkel és veszélyekkel tarkított utazáson vesz részt, amit végigkísér az emberi gyarlóság.
Csakhogy az Odüsszeia ereje szerintem sosem csak a kalandokban rejlett, hanem a hazatérésben. Nem véletlen a mesélési formája sem. Nem jelen időben követjük figyelemmel az eseményeket, legalábbis Odüsszeusz próbatételeit nem. 
Odüsszeusz számára Ithaka az otthon, a család és a régi élet szimbóluma. Olyan elképesztő hajtóerő, ami útja során végig segít neki kitartani, hogy ne adja fel a legnagyobb borzalmak vagy a legbujább ölelések közepette se. Egy évtizeden át vágyakozik a hazatérésre (plusz előtte tíz évig háborúzik Trójánál), otthona melegére, szerető felesége ölelésére, fiára, kutyájára, a valódi életére. Csakhogy húsz év után már ő sem az az ember, aki egykor hajóra szállt és útnak indult. És véleményem szerint pont ezért annyira időtálló ez a történet, mert mindannyian tudunk vele azonosulni. Mindannyiunk számára ismerős a régi élethez való ragaszkodás, miközben az idő és a tapasztalat akaratlanul is átformál minket.

Gareth Hinds adaptációjában különösen szerettem, hogy nem próbálja meg elrejteni a történet sötétebb oldalát. Az Odüsszeia sokszínű és izgalmas ugyan, sok esetben mégis kegyetlen és tragikus. Az istenek szeszélyesek, az emberek esendők, a hősiességnek pedig gyakran nagy ára van. Odüsszeusz nem hibátlan. Okos, leleményes és kitartó férfi, ugyanakkor büszke, önfejű, gyarló, és bizony előfordul, hogy saját döntéseinek következményeivel is meg kell küzdenie.
És persze ott van Pénelopé is.
Homérosz eposzát könnyű lenne Odüsszeusz történetének titulálni, ahogy azt rendszerint teszik is. De véleményem szerint tagadhatatlan, hogy a háttérben ott van a nő, aki kitartóan, hűségesen, reménykedve várja haza szeretett férjét, s minden asszonyi fortélyt bevet, hogy távol tartsa magától a kérőket és megőrizze férjének helyét és királyságát. 

Míg Odüsszeusz többnyire úton van, addig Pénelopé otthon maradva próbál időt nyerni neki. Gareth Hinds pedig nagyszerűen érzékelteti ezt a kettős utazást:míg Odüsszeusz térben halad előre (legalábbis többnyire), Pénelopé pedig érzelmileg éli át azt a tíz plusz tíz évet.

 

Magáról a történetről nem is szeretnék ennél többet mondani, hisz úgyis ismeritek, vagy hamarosan fogjátok. Hinds képregénye nyilván nem helyettesíti Homéroszét, annak jóval zanzásítottabb, feszesebb verziója, ami tényleg a lényeg magjára összpontosít, így téve még feszesebbé a történetet. Ugyanakkor van itt valami, amiről muszáj beszélnem: a vizuális tartalom. 
Elsőként, amikor kézbe vettem ezt a könyvet, súlya mellett az tűnt fel, hogy nagyon hasonlít a régi művészetismeretek könyvemre, az illusztrációk kevésbé tűntek realisztikusnak, kicsit tényleg olyan törikönyv feelingje volt. Aztán elkezdtem olvasni és nézni a lapokat, és rájöttem, hogy ennek direkt így kell lennie. A szerző által használt képi világ látványosan épít a görög mitológiára színek, kompozíciók és karakterábrázolás tekintetében. Mi több, a képek tökéletesen kiegészítették a kötött szövegi részeket, érzelmeket, életet lehelve a műbe. 

Mindent egybevetve szerintem ez a képregény egy jó belépési pont, ha eddig idegenkedtél a régies nyelvezetű eposz verziótól, de mégiscsak szeretnéd megismerni Homérosz klasszikusát mozivászontól függetlenül. Gareth Hinds saját vizuális nyelvén meséli el neked Odüsszeusz és a többiek viszontagságokkal teli történetét, melynek középpontjában mindvégig a hazatérés áll. De akkor is bátran elolvashatod, ha már volt szerencséd az eredeti változathoz, mert a képregényes formátum garantáltan új életet lehel bele.
Az Odüsszeia képregényben az a nagyszerű, hogy Gareth Hinds képes volt közelebb hozni a mai kor olvasójához ezt a több ezer éves történetet anélkül, hogy megfosztotta volna valódi erejétől. Megmaradt benne a kaland, a mitológia, a szörnyek és az istenek, de mindezek mögött ott maradt az emberi történet is. Odüsszeusz gyarlósága és elbizakodottsága, a kérők hataloméhsége, Pénelopé reménykedése és félelmei.
Talán ezért nem évül el az Odüsszeia. Mert nem arról szól, hogy milyen hosszú és viszontagságos az út Ithakáig, hanem arról, mit tesz velünk az út, amit járunk - fizikailag vagy érzelmileg. 

 

Pontszám: 5/5

Kedvenc szereplő: Pénelopé, Télemakhosz, kutya

Kedvenc jelenet: a kutyás jelenet (sorry, de ez a legmeghatóbb)

Negatívum: -

Borító: 5/3
Sorozat: -

Megtetszett? Vidd haza!

Nyereményjáték

Ezúttal néhány az Odüsszeiával kapcsolatos kérdésre kell válaszolnotok a játék során. Írjátok be a helyes választ a Tally megfelelő helyére.
Figyelem, a kiadó csak magyarországi címre postáz; a nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére, hogy válaszoljon, ellenkező esetben automatikusan újat sorsolunk!

Mely város királya Odüsszeusz?

Tally űrlap

Nézzetek be a többi állomásra is

08/11 Spirit Bliss Sárga könyves út
08/12 Dreamworld
08/14 Könyv és más
08/16 Kitablar
08/18 Kelly és Lupi olvas
08/20 Hagyjatok! Olvasok!
08/22 Utószó

Lia Riley - Puck and Prejudice

Magyarul is megjelent Lia Riley bohókás romantikus regénye, amiben egy hokisztár véletlenül időutazó lesz, és beleszeret Jane Austen legjobb barátnőjébe.
A kötetről a Blogturné Klub három bloggere mesél, és ha szerencséd van, meg is nyerheted az egyik példányt.

 

 

Lia Riley: Puck and Prejudice - Bodicsek és balítélet

 

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó

ISBN: 9789636758400
Oldalszám: 344 oldal

Fordító: Kereki Noémi

Fülszöveg:

Egy nem mindennapi érdekházasság története egy 21. századi profi jégkorongozó és Jane Austen pimasz barátnője között a régenskori Angliában, a 19. század elején. Hogy ez nem lehetséges? Dehogynem!
Tucker Taylor, az Austini Királyok hokicsapatának kapusa egy betegség miatt pihenőre kényszerül, ezért úgy dönt, hogy meglátogatja a húgát Angliában. Útközben azonban balesetet szenved, és egy jeges tóba hajt. Amikor kimászik, 1812-ben találja magát, és egy megbabonázó, kék szemű nő úgy bámul rá, mintha két feje nőtt volna.
Lizzy Wooddash egy könyvekkel és izgalmas beszélgetésekkel teli életről álmodik, olyan irodalmi példaképek, mint a barátnője, Jane Austen társaságában. És ami a legfontosabb – férj nélkül.
A régenskori Angliában azonban nőként kizárólag az özvegyek élvezhették
elvárásoktól mentesen a szabadságot és a társasági elfoglaltságokat. Az egyetlen módja, hogy Lizzy gyorsan özvegy legyen, ha összeházasodik egy haldokló férfival, vagy megöl egy teljesen egészségeset, bár egyikhez sem fűlik a foga.
Egy jövőből érkező férfi viszont álomférj lenne. Az esküvő után ugyanis kitalálhatják, hogyan juttassák vissza Tuckert a saját idejébe, és az eltűnése – vagyis halála – után Lizzy az az özvegy lehetne, aki mindig is szeretett volna lenni. De amint izzani kezd közöttük a levegő, rájönnek, hogy a szív ügyei ritkán követik az aprólékosan kidolgozott terveket. Kiállhatja a szerelmük az idő próbáját, vagy Lizzy pontosan azt kapja, amit akart – és egy összetört szívet?
Engedd, hogy téged is magával ragadjon!

Saját véleményem:

Szeretjük azt gondolni, hogy életünk legmeghatározóbb személyei véletlenül kerülnek az életünkbe. Egy váratlan találkozás, egy szerencsés egybeesés vagy egy közösen átélt pillanat, és máris megváltozik valami. De vajon tényleg a sorson múlik mindez?  Vagy részben rajtunk is, amikor úgy döntünk, hogy ahelyett, hogy elsétálnánk egymás mellett, maradunk és esélyt adunk a másiknak? Lia Riley regénye elsősorban erről szól számomra.

"– A sors hozhat embereket az életünkbe, de mi döntjük el, hogy kiktől nem vagyunk hajlandók elköszönni."

Ha követitek a blogomat, valószínűleg nem okoz meglepetést, hogy odáig vagyok a régenskori románcokért, különösen Jane Austen könyveiért (normális fordítással). De ugyanilyen lelkesedéssel vetem bele magam a hokirománcokba is – elég csak az Off-Campusra gondolni, ami teljesen levett a lábamról. Az utóbbi években ráadásul mindkét vonal új lendületet kapott: a sportrománcok egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek filmvásznon és könyvlapokon egyaránt, miközben a Bridgerton sorozatnak hála a régenskori történetek is reneszánszukat élik. Éppen ezért, amikor megpillantottam a Bodicsek és balítéletet, úgy éreztem, nekem találták ki. Jane Austen egyik (fiktív) barátnője és egy jelenkori hokis érdekházasságba keveredik a 19. század elején? Ide vele! 
Lelkesedésemet némileg beárnyékolták azon vélemények, melyekbe gyanútlanul botlottam bele az internet bugyraiban, de utólag visszagondolva, értetlenül állok előttük. Azt már így a bejegyzésem elején szeretném leszögezni, hogy Lia Riley regénye nem tökéletes. Te jó ég, messze nem az! De úgy gondolom, hogy ha valaki ránéz a borítóra, elolvassa a fülszöveget és magában összerakja a dolgot, akkor józan könyvmoly ésszel is érzi, hogy ez a képtelennek tűnő, cukormázas sztori eleve nem lehet túl komoly. 

A történet középpontjában Lizzy Wooddash áll, egy intelligens, kíváncsi fiatal nő, akinek – korának elvárásai szerint – hamarosan férjhez kellene mennie. Csakhogy Lizzy ennél többre vágyik. 

Másra. Egy olyan életre, ahol nem a házasság határozza meg a jövőjét, hanem a könyvek és izgalmas csevejek. A sors azonban különös fordulatot tartogat számára. Egy 2012-ben élő hokikapus, Tucker Taylor egy balesetet követően rejtélyes módon 1812-ben találja magát, és ezzel nem csak a saját életét, hanem Lizzyét is fenekestül felforgatja. Barátnői segítségével hősnőnk hamar felismeri, hogy a jövőből érkezett férfi akár a kiutat is jelentheti számára a társadalmi elvárások szorításából. Hiszen ki lehetne alkalmasabb érdekházasságra, mint valaki, aki – ha minden jól megy – egyszer úgyis visszatér a saját korába, és ezzel megadja Lizzynek azt a szabadságot, amire mindig is vágyott? Az özvegység szabadságát.

Valószínűleg sejtitek, hogy az érdekházasság a kölcsönös beleegyezés ellenére sem lesz zökkenőmentes, mint ahogyan érzelemmentes sem. Sőt, tulajdonképpen meglehetősen érzelemgazdag kis történet ez, ami finoman szólva sem marad az austeni ártatlan kézfogások szintjén. És itt jön a képbe az, amitől Lia Riley regénye más lesz, mint a megszokott időutazós könyv. Az időutazás csupán ürügy arra, hogy a szerző két teljesen eltérő világot ütköztessen egymással. Egy modern férfiét, aki számára – múltbéli társaival ellentétben – természetes a nemek közti egyenlőség, a testi és lelki szabadság és közvetlenség, valamint egy fiatal nőét, aki egy olyan korban él, ahol az életét szigorú társadalmi elvárások határozzák meg. Kettejük találkozása nemcsak humoros félreértéseket, hanem rengeteg elgondolkodtató helyzetet is szül.
A Bodicsek és balítélet nem akar mindenáron a történelmi regény lenni. Sokkal inkább egy könnyed, romantikus "mi lenne, ha..." történet, ami helyenként teljesen képtelen, máshol sziruposan édes, míg megint máskor szabad. Játékos tisztelgés Jane Austen előtt. Akárcsak maga Lizzy karaktere, aki részben tökéletesen megfelel annak a kornak, melyben él, másfelől viszont kellően nyitott és álmodozó, ahhoz, hogy elfogadja az időutazás tényét és lázadás helyett szabadságra és önállóságra vágyjon. Talán ezért is ennyire jó választás mellé egy Tucker típusú férfi a múltból, aki számára Lizzy álmai és vágyai nem természetellenesek. Párosuk dinamikájához rengeteget ad az, hogy Tucker olyan módon érti meg a lányt, ahogyan egy korabeli férfi nem. 

Lizzyben ott van Elizabeth Bennet makacssága, kíváncsisága és éles nyelve, miközben saját történetének főszereplőjeként próbálja megtalálni a helyét egy olyan világban, ahol a nőket gyakran inkább dísznek tekintették, mint önálló személyeknek. Ugyanakkor Lia Riley nem próbálja modern nőként visszahelyezni őt a régenskori díszletbe. Lizzy továbbra is a 19. század szülötte, éppen ezért érdekes látni, hogyan reagál egy olyan férfira, aki teljesen más értékrendet képvisel, mint az, amihez szokott.
Tucker első pillantásra tipikus sportoló főhős: jóképű, sikeres (legalábbis betegsége előtt), vonzó személyiség. Ám, ha mindezek mögé nézünk, rájövünk, több is rejlik benne. Persze, jól néz ki, karizmatikus, talán a múltat illetően "kicsit" tudatlan, korábbi betegsége miatt viszont jóval empatikusabb, fejlődésre és változásra hajlamosabb, aki nem csak 21. századi szemléletét hozza magával, hanem nyitottságát is egy olyan korba, ami homlokegyenest más, mint a sajátja. Az pedig igazán szerethetővé teszi Tuckert, hogy nem akarja megváltoztatni Lizzyt, hanem teret ad neki ahhoz, hogy az lehessen, aki mindig is szeretett volna. Csak hát azok a fránya bálok és botláb ne lenne... 
A könyv egyik legnagyobb erőssége számomra egyértelműen a humora volt. Lia Riley pontosan tudja, milyen abszurd helyzeteket teremthet egy 21. századi hokis és egy 19. századi fiatal nő találkozása. Tucker számára meglepőek a kor szabályai, Lizzy számára pedig legalább ennyire furcsa a mi világunk és annak minden hozadéka. Mégis... ezekből a kulturális különbségekből rengeteg könnyed pillanat születik, miközben a történet sosem felejti el, hogy a humor mögött valódi konfliktusok húzódnak. Akár az is, hogy hőseink eltérő korban léteznek.

Mindent egybevetve a Bodicsek és balítélet pontosan azt adja, amit a fülszöveg és a borító együttese ígér: könnyed, romantikus, kissé őrült, szeleburdi romantikus történetet, melyben Jane Austen világa találkozik a hokis sportrománcokéval. Nem akar komoly lenni, sem mélyenszántó, egyetlen célja a szórakoztatás. És ezt tökéletesen hozza is. 
A történet üzenete egyébként nem az, hogy életünk legfontosabb személyeit a sors sodorja-e az utunkba, hanem az, hogy képesek vagyunk-e ott maradni és szembenézni a sorsunkkal, ahelyett, hogy elsétálnánk. Mert végső soron nem az számít, hogy a sors hogyan hoz össze két embert, hanem az, hogy amikor ott állnak egymással szemben, felismerik-e egymásban azt, amiért érdemes maradni. A sors hozhat embereket az életünkbe, de azt már mi döntjük el, hogy kiktől nem vagyunk hajlandók elköszönni.

Pontszám: 5/4

Kedvenc szereplő: Lizzy, Tucker

Kedvenc jelenet: Tucker tanulása

Negatívum:-

Borító: 5/5
Sorozat: Regals Hockey #1

Megtetszett? Vidd haza!

Nyereményjáték

A kötet egyik főbb mellékszereplője maga Jane Austen, így a nyereményjátékunk is rá koncentrálódik. Ismerd fel, hogy melyik kultikus regényéből idéztünk, és írd be a Tally megfelelő sorába. Egy szerencsés megnyerheti a könyv egyik példányát.
Figyelem, a kiadó csak magyarországi címre postáz; a nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére, hogy válaszoljon, ellenkező esetben automatikusan újat sorsolunk!

Az emberiség egyik fele nem érti meg, amiben a másik fele örömét leli.

Tally űrlap

Nézzetek be a többi állomásra is

07/24 Sorok Között 
07/30 Hagyjatok! Olvasok!

07/31 Dreamworld

Emma Steinkellner - Az éhes árnyék

A Maxim Kiadó jóvoltából megérkezett A kis boszi naplója második része, amelyben Luna ismét izgalmas – boszorkányos – kalandokba keveredik. Ismerd meg ezt a middle grade képregényt a blogturné során, és játssz velünk, hogy megnyerhesd Az éhes árnyék egy példányát!

 

 

Emma Steinkellner: Az éhes árnyék

 

Kiadó: Maxim Könyvek

ISBN: 9789636900069
Oldalszám: 256 oldal

Fordító: Bozai Ágota

Fülszöveg:

Luna Hush éppen kezdi megszokni nemrégiben megtalált boszorkányörökségét és erejét, azonban az iskolában továbbra is nehéz az élete. Még a legjobb barátja, Charlie sem érti meg igazán, milyen érzés, ha mindig ő az, akit gúnyolnak, és bármit tesz, csak súlyosabb lesz a helyzet. A dolgok pedig még rosszabbra fordulnak, amikor Luna anyukája randizni kezd az iskola legflúgosabb tanárával.
Mindenki azt mondja, csak legyintsen a csúfolódókra – de hogy lehet elfogadni, ha zaklatnak? A lányban fortyogó düh és mély elkeseredettség oda vezet, hogy mikor egy titokzatos talizmánra bukkan, ami elő tudja hozni lényének egy másik oldalát, egy olyat, aki magabiztos, laza, menő és rendkívül népszerű, Luna kérdés nélkül belemegy a varázslatba. De vajon jó ötlet egy mágikus és ismeretlen erőnek átadni az irányítást?

Saját véleményem:

Társadalmunk már egészen korán arra nevel minket, hogy bizonyos érzéseinket elnyomjuk. Ne haragudj, ne irigykedj, ne félj, ne sírj, ne legyél gyenge, ne lógj ki a sorból. Mintha léteznének jó és rossz érzések, amelyeket aszerint válogathatunk meg, hogy éppen melyik illik bele környezetünk elvárásaiba.  Emma Steinkellner Az éhes árnyék c. képregényében azonban egészen más üzenetet fogalmaz meg. Azt, hogy nem az érzéseink tesznek minket rossz emberré vagy nevetség tárgyává, hanem az, ha úgy teszünk, mintha nem is léteznének. De vajon mi történik akkor, ha annyira szeretnénk megfelelni másoknak, hogy közben lassan elveszítjük önmagunkat?

"(...) nem az érzéseiddel van baj. Éppen az visz előre, ha hagyod, hogy érezz."

Emma Steinkellner már az első kötet során bebizonyította, hogy a boszorkányság számára nem egyszerű díszlet. A mágia mögött, a tolerancia mentén mozogva olyan kérdések lapultak, amikkel előbb vagy utóbb mindannyian szembesülünk: kik vagyunk, hova tartozunk, hogyan fogadjuk el önmagunkat vagy másokat. Az éhes árnyék azonban ennél is tovább megy. Bár első pillanatra a folytatás is varázslatos kalandnak tűnik, valójában egy rendkívül érzékeny, a fiatal olvasók nyelvére kódolt történet az önazonosságról, a megfelelési kényszerről és azokról az érzéseinkről, amiket legszívesebben elrejtenénk mások elől. 
A történet középpontjában ezúttal is Luna áll, akinek a korábbinál nagyobb ellenséggel kell szembenéznie: önmaga démonával. Az előző kötet eseményei és a téli szünet biztonsága után Luna nehezen akar visszatérni iskolájába, ahol kiközösítés és gúnyolódás céltáblája. És amikor már az első napon beüt a krach, elszabadulnak a lány érzelmei. Elege lesz abból, hogy bármit tesz, osztálytársai rajta gúnyolódnak, és bármennyire is szeretné kifejezni nem tetszését, édesanyja és környezete csendre inti. Emma Steinkellner pedig tökéletesen egybeolvasztotta a lányban dúló érzelmi viharokat és a boszorkányos fantasy elemeket. Luna ugyanis ráakad nagymamájánál egy amulettre, ami segíthet elérni neki azt, amire vágyik: tiszteletet, megbecsülést, barátokat. Csakhogy ennek ára van. 

Emma Steinkellner olyan érzéseket ölt testbe, amikkel kivétel nélkül minden korosztály képes azonosulni, legfőképpen az a korosztály, akiknek íródott. Sajnos az iskolai zaklatások, csúfolások, kiközösítések nagyon is jelen vannak az iskolákban, számtalan gyerek életét keserítve meg - szélsőséges esetekben még öngyilkosságig is vezethet az út. Tehát az, hogy itt van nekünk Luna, aki egy boszorkányüldöző örökséggel rendelkező városban, boszorkányként és színes bőrűként próbál meg beilleszkedni, egyáltalán nem légből kapott konfliktus. Ellenkezőleg. A szerző egy boszorkányos fantasy történet keretei között beszél olyan valós problémákról, amelyek nap mint nap jelen vannak az iskolák folyosóin. Arról, milyen érzés kívülállónak lenni. Milyen, amikor bármit teszel, valaki mindig talál rajtad valami kifogásolnivalót. És arról is, milyen könnyű elhinni egy idő után, hogy valóban veled van a baj.

Erre nagyon jól reflektál Az éhes árnyék központi metaforája. A történetben megjelenő árnyék nem egyszerű gonosztevő. Persze, részben az (mégiscsak boszorkányokról, átkokról és talizmánokról van szó), ugyanakkor Luna elfojtott érzéseinek a megtestesülése is. Azé a sok haragé, dühé, csalódásé és ki nem mondott szóé, amit folyton folyvást lenyel. 
Míg az első kötetben jóval nagyobb hangsúlyt kapott a mágia és a boszorkányvilág, addig a befejező rész sokkal inkább Luna emberi oldalára koncentrál. Sajnálom, hogy a mérleg nem volt kicsit kiegyensúlyozottabb e téren, mert kifejezetten szerettem ezt a vonalat, ugyanakkor az volt az érzésem, hogy Emma Steinkellner a duológiával Luna emberi és boszorkány oldalát szerette volna bemutatni. És míg Luna az első részben felfedezte mágikus tehetségét, addig itt azt kellett megtanulnia, emberi érzéseit miként dolgozza fel anélkül, hogy mágiához folyamodna. 
Az ötlet, az üzenet dicséretes, de ha lehetek veletek őszinte, bennem a történet végére érve, maradt némi hiányérzet. Egy kicsit több akciót vártam talán. Persze így is élveztem az olvasottakat, szinte faltam a sorokat és oldalakat, az pedig különösen tetszett, hogy a feldolgozott téma kapcsán az író nem feledkezett meg a mellékszereplők fontosságáról sem. A történetben egyrészt megjelenik a kiközösítő, gúnyolódó közeg, azok az iskolatársak, akik szóban és érzelmileg bántalmazzák Lunát. Másrészt viszont ott van mellette egy támogató közeg is, akik folyamatosan emlékeztetik arra, hogy mindig lesznek olyan emberek, akik nem azt várják tőle, hogy valaki más legyen, hanem éppen azért szeretik, aki valójában. A két oldal pedig együttesen hat Lunára, szerintem meglehetősen életszerűen bemutatva, melyik milyen hatással van az adott szituációban lévő egyénre, és hogy mennyit jelent, ha valaki nincs egyedül. 
És ha már szóba került a történet érzelmi mélysége, nem mehetek el szó nélkül a képi világ mellett sem. Az illusztrációk a Heartstopper kötetekhez hasonlóan, tökéletesen támogatják a történet mondanivalóját. A karakterek mimikája, az árnyék ábrázolása, a színek használata sokszor többet mond bármilyen szónál. 

Mindent egybevetve örülök, hogy Emma Steinkellner duológiává bővítette Luna történetét (és annak is, hogy a kötet elején nem feledkezett meg egy rövid összefoglalóról az előzményekből). Bár számomra az első rész erősebb olvasmányélményt nyújtott, Az éhes árnyék olyan fontos témákhoz nyúlt, amelyekről nem lehet eleget beszélni – különösen annak a korosztálynak, amelynek ez a történet elsősorban szól. Emma Steinkellner nem próbálja meg elhitetni, hogy a harag, félelem vagy a csalódottság rossz érzések. Éppen ellenkezőleg: arra emlékeztet, hogy ezek ugyanúgy hozzánk tartoznak, mint az öröm vagy a szeretet. Mert végső soron nem az tesz bennünket erőssé, ha elrejtjük az árnyékainkat, hanem az, ha megtanulunk együtt élni velük. Hiszen csak így maradhatunk igazán önmagunk.

Pontszám: 5/4

Kedvenc szereplő: Luna, Charlie, Peter, cica

Kedvenc jelenet: a két pulcsis jelenet

Negatívum: kevés az akció

Borító: 5/5
Sorozat: Egy kis boszi naplója #2

Megtetszett? Vidd haza!

Nyereményjáték

Te is imádod a boszorkányos történeteket? Akkor bizonyára könnyedén kitalálod az idézetek alapján, hogy melyik könyvre gondoltunk! Ha pedig megvan a megfejtés, csak be kell írnod a címet a Tally form megfelelő sorába.
Figyelem, a kiadó csak magyarországi címre postáz; a nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére, hogy válaszoljon, ellenkező esetben automatikusan újat sorsolunk!

„Az még hagyján, hogy belegázolok Matthew magánéletébe, és erkölcsileg megkérdőjelezhetően viselkedem, de nem fogok megrongálni egy antik bútordarabot.”

Tally űrlap

Nézzetek be a többi állomásra is

07/20 Utószó
07/21 Csak olvass!
07/23 Dreamworld
07/24 Spirit Bliss Sárga könyves út
07/25 Könyv és más

Helen Scheuerer - Vér és acél

A Kossuth Kiadó egy izgalmas fantasyvel készült a műfaj rajongóinak! Egy profécia, ami miatt a nők nem foghatnak fegyvert Thezmarrban. És egy fiatal nő, aki ennek ellenére harcos akar lenni.
Ismerd meg bloggereinkkel a történetet, válaszolj az állomásokon található kérdésekre, és nyerd meg a Kiadó által felajánlott példányt!

 

 

Helen Scheuerer: Blood & Steel - Vér és acél

 

Kiadó: Kossuth Kiadó

ISBN: 9786156407535
Oldalszám: 576 oldal

Fordító: Nimila Zsolt

Fülszöveg:

Althea Zoltaire halálát előre megjövendölték: mindössze három éve maradt arra, hogy valóra váltsa az álmát, és legendás harcossá váljon. A nők számára tiltott a fegyverforgatás, ezért egész életében titokban kellett gyakorolnia. Versenyt futva az idővel próbál kiharcolni magának egy helyet az öt királyság védelmével megbízott elit céhben.
Az újoncokra váró megmérettetések során nemegyszer az életét kockáztatja, de ennél is nagyobb veszélynek teheti ki a felügyeletével megbízott harcos, a feladatát kelletlenül végző Wilder Hawthorne iránti növekvő vonzalma. Cselszövések sora zajlik körülöttük, és a távolban sötét erők gyülekeznek.
Vajon képes lesz Althea teljesíteni a veszedelmes beavatási próbát, és Thezmarr bajnokainak sorába lép – vagy a támadásba lendülő gonosz hatalom elorozza tőle az esélyt is?
A Vér és acél a szívszorítóan izgalmas, epikus romantasysorozat, a Thezmarr legendái első kötete.

Saját véleményem:

Egy újabb romantasy kötet került a kezembe, aminek nem tudtam ellenállni. Már a borító alapján éreztem, hogy ez most kicsit más lesz, mint az átlag. A hangsúlyos kard és pajzs, az acél és a komor hangulat sejtették, hogy a romantika mellett itt bizony a harc is legalább akkora szerephez jut, mint az érzelmek. És hogy Helen Scheuerer valóban képes-e valami újat mutatni a jól ismert romantasy receptből? A válaszom az, hogy igen!

"– A vér és az acél kovácsol legendává."

Ha követitek a blogomat, tudhatjátok, hogy alapvetően a romantikus és fantasy könyvek a kedvenceim. Egy ideje azonban elengedtem a realista vonalat azon egyszerű oknál fogva, hogy meguntam a regények sablonosságát. Ugyanakkor a romantasy könyvek egyre növekvő népszerűsége miatt ebben az alzsánerben is egyre jobban jellemző a kiszámíthatóság. Emiatt igyekszem egyre körültekintőbben válogatni és olyan művek felé fordulni, amik valamilyen módon pluszt adnak azáltal, hogy képesek felülkerekedni a kötelező elemeken. 

A Blood & Steel számomra nem azért emelkedett ki a romantasyk sorából, mert újraírta a zsáner alapszabályait, hanem azért, mert emlékeztetett rá, hogy egy jó történethez nem elég egy szenvedélyes romantikus kapcsolat vagy néhány látványos csata. Szükség van olyan karakterekre is, akik hibáznak, elbuknak, újra felállnak, és minden egyes lépésért és sikerért megdolgoznak.

Rengeteg emlékezetes hőssel és hősnővel találkozhattunk már fantasy/romantasy olvasóként. Akadtak köztük szinte legyőzhetetlen harcosok, és olyanok is, akik inkább esendőségükkel lopták be magukat a szívünkbe. Helen Scheuerer azonban más utat választott: olyan főszereplőt teremtett, akinek ereje nem különleges képességekben, hanem elszántságában rejlik. A Blood & Steel egyik legfontosabb üzenete számomra, hogy a legendák nem egyik napról a másikra születnek, hanem vér, acél és verejték által kovácsolódnak.
A történet hősnője Althea Zoltaire, akinek egy jóslat szerint mindössze három éve maradt arra, hogy valóra váltsa álmát, és legendás harcossá váljon mielőtt meghal. Thezmarr világában viszont a nők számára tiltott a fegyverforgatás, így marad a titokban gyakorlás. Fontos azonban megjegyezni, hogy Thea nem azért akar harcossá válni, hogy megmentse a világot, hanem egyszerűen azért, mert ez az álma. Talán emiatt vált annyira szerethetővé számomra. Thea nem egy kiválasztott, akinek hirtelen a vállára nehezedik a világ megmentésének terhe, hanem egy fiatal lány, aki elsősorban önmagának szeretné bizonyítani, hogy képes valóra váltani az álmait. 

A lelkem mélyén valahol mindig is élt egy lány, aki szeretne egy középkori világban kardot ragadni, harcossá válni, és megtanulni a fegyverforgatás minden csínját-bínját. Éppen ezért könnyen tudtam azonosulni Thea motivációjával. Ahogy az én álmom, úgy az övé sem külső kényszerből fakad, hanem belső indíttatásból jön. Ettől lesz annyira hiteles és más.
Csakhogy van egy apró bökkenő: Thezzmarban ezek az álmok önmagukban is lázadásnak számítanak. Theának pedig nem csak titokban kell gyakorolnia, hanem az idővel is versenyt kell futnia, miközben olyan megpróbáltatásokon kell átesnie, amelyek könnyen az amúgy is véges életébe kerülhetnek, ha valóban szeretné kiérdemelni a helyét a legendás harcosok között.  És akkor még nem ejtettünk szót edzőjéről, a meglehetősen mogorva Wilder Hawthorne-ról sem, aki finoman szólva sem örül hősnőnk felbukkanásának. 
Nem fogok zsákbamacskát árulni, romantasy kötetről lévén szó, nyilvánvaló, hogy Wilder és Thea között gyengéd érzelmek fognak szövődni, ám Helen Scheuerer nem siet. Történetvezetése egyik kulcseleme az idő, az, hogy bőven ad teret arra, hogy akár egy lassú, de mély izzású románc kialakuljon, és arra is, hogy hősnőnk harcossá fejlődjön. Filmekben és könyvekben általában ez az a pont, amikor felgyorsul az idő és gyorsított formában átélhetjük, milyen küzdelmes módon, hol megtörve, hol felállva, vért-verejtéket nem kímélve készül el a végső harcos. De nem a Vér és acélban! Itt bizony a cselekmény fontos részét képezi a felkészülés, amit én személy szerint imádtam! Vérpezsdítő volt végigkövetni a kiképzést, a fejlődést, a kételyeket, a kudarcokat és az apró sikereket. Ezáltal azt éreztem, hogy Thea valóban megdolgozik az álmaiért, a siker mögött ott rejlett a belefektetett munka. És kövezzetek meg, de én ezt ezerszer jobban élveztem a lepedőakrobatikánál. 
Vagyis, hogy pontosabban fogalmazzak: számomra élvezetesebb volt a képzés és a slow burn románc alakulása, mint az, hogy ötszáz oldalon keresztül tartalom nélküli erotikus jeleneteket olvassak. 
És akad itt még egy dolog, ami éppen ugyanannyira fontos, mint a romantika, ez pedig nem más, mint a bajtársiasság. Helen Scheuerer funkcióval látta el mellékszereplőit, akik ennek köszönhetően nem díszletként funkcionáltak, hanem valódi és fontos szerepet kaptak. A kiképzés során kialakuló kapcsolatok, rivalizálások és szövetségek sokat hozzáadnak a történethez, és persze Wilder esetében a mentor-tanítvány dinamika is fontos, nem csak a romantika. 
Mindezek mellett természetesen a fantasy vonal sem szorul a háttérbe. A próféciák, a  mágikus erők és a Vérkardok köré épített világ éppen annyi infót csepegtet az olvasó elé, hogy fenntartsa a kíváncsiságot. Tehát a szerző e téren sem zúdít ránk minden információt, hanem fokozatosan vezet be minket Thezmarr világába. Azt is mondhatnám, hogy a jéghegy csúcsát látjuk, de a valódi rejtélyek még csak ezután bontakoznak majd ki.

Mindent egybevetve úgy gondolom, hogy a Blood & Steel azért működik ennyire, mert nem akar többnek látszani annál, mint ami. Megtartja a romantasy kötelező elemeit, csak épp hitelesebben tárja az olvasó elé, emlékeztetve arra, hogy a legjobb történeteket mi, emberek írjuk vérrel, verítékkel - és olykor acéllal.

És van még valami, amiről eddig nem ejtettem szót. Bár a Blood & Steel egyáltalán nem Mulan-retelling, olvasás közben többször is eszembe jutott Mulan története. Nem a cselekmény miatt, hanem azért, mert ugyanaz a makacs elszántság hajtja Theát is, mint a Mulánt. Thea egy olyan világban szeretne kardot ragadni, ahol nőként erre nincs joga, és nem kiválasztottsága vagy különleges képességei révén szeretne legendává válni, hanem kitartással, munkával és rengeteg gyakorlással. De ide sorolhatnám még a bajtársi kapcsolataikat és a mentor-tanítvány szálat is. Ettől függetlenül nem szabad retellingként tekinteni rá, a Vér és acél egy teljesjogú, önálló történet, ami felsorakoztatja a romantasy szeretett elemeit, mégis képes frissnek hatni azzal, hogy a hangsúlyt nem a kiválasztottságra, hanem a kitartásra és a fejlődésre helyezi. Mert ahhoz a folytatáshoz, amelynek az első kötet végére Helen Scheuerer megágyaz, igenis kell egy ennyire jól és alaposan felépített hősnő, aki kiérdemelte a sikereit. 

Pontszám: 5/5

Kedvenc szereplő: Thea, Wilder, Kipp, Cal, Wren

Kedvenc jelenet: spoielres

Negatívum: -

Borító: 5/5
Sorozat: Thezmarr legendái #1

Megtetszett? Vidd haza!

Nyereményjáték

Játékunk során minden állomáson találtok egy kérdést, amire a helyes választ a beleolvasóban találjátok. A válaszokat a lenti kérdőív megfelelő sorába tudjátok beírni.
Figyelem, a kiadó csak magyarországi címre postáz; a nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére, hogy válaszoljon, ellenkező esetben automatikusan újat sorsolunk!

Hogy hívják a három Vérkardot, akit Thea kihallgatott?

Tally űrlap

Nézzetek be a többi állomásra is

07/13 Kelly & Lupi olvas 

07/17 Ambivalentina

07/19 Dreamworld  

Alice Oseman - Heartstopper 6.

Az utolsó részéhez ért az imádott Hearstopper könyvsorozat. Vegyél te is búcsút Nick és Charlie történetétől a Blogturné Klub bloggereivel, és ha szerencsés vagy, meg is nyerheted a könyv egyik példányát.

 

 

Alice Oseman: Heartstopper 6. - Fülig beléd zúgtam

 

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó

ISBN: 9786151172988
Oldalszám: 480 oldal

Fordító: Riesenberger Mónika

Fülszöveg:

TRUHAM ÉS HIGGS
VÉGZŐS BÁL
Kezdés: 19:00
St George's Hotel
1 fő részére
szia
szeretlek,
örökké :)
C x

Saját véleményem:

Vannak sorozatok, amiket egyszerűen nem akarunk elengedni. Számomra ilyen a Heartstopper is. Alice Oseman hat (teljes és néhány kiegészítő) köteten át mesélte el nekünk Nick és Charlie történetét, amely jóval túlmutat egyszerű tinirománcon. A fiúk által végigkövethettük, milyen felnőni, hibázni, félni, bátornak lenni, gyógyulni és szeretni, ráadásul több, a korosztályukat nagy mértékben érintő, fontos témával is szembesülhettünk. Nem túldramatizálva, hanem egyszerűen, a valóságnak megfelelően megjelenítve. 

"Ami köztünk van, talán változni fog, és lehet, hogy valaki eltűnik, vagy megint előkerül, nem tudom. Az életünk különböző irányt fog venni. De a szeretetünk szőtte háló összeköt minket, és nem szakad el soha. Mi szőttük. És összetart."

Ha visszatekintek arra az időszakra, amikor először fogtam a kezembe a Heartstoppert, és végigtekintek az elmúlt éveken, mindazon, ami az itthoni közéletben történt, kezdve a fóliázáson át, addig, hogy rengeteg könyvesboltból ki lettek tiltva az ilyen jellegű kötetek, szinte hihetetlen, hogy most a befejező kötetnél tartunk. De itt van. 

Vártam és tudtam, hogy egyszer elérkezik ez a pillanat, mégsem voltam rá felkészülve. És talán arra sem, amit végül kaptam. Alice Oseman még mindig képes meglepetést okozni, és olyan élethelyzeteket, témákat középpontba helyezni, amik ugyanúgy sorsdöntőek egy tini életében, mint az, hogy coming-outoljon, felismerje az egészségügyi vagy mentális problémáit, vagy egyszerűen eligazodjon az érzelmek útvesztőjében. A hatodik kötettel nem csupán a sorozat végéhez érkeztünk el mi, olvasók, hanem a fiúk is megkezdték a végzős évüket. A legkeserédesebb évet mind közül, mely egyszerre izgalmas és szomorú. Ennek megfelelően itt már nem a nagy romantikus egymásra találások kapják a rivaldafényt, hisz a srácoknak volt elég idejük megküzdeni a szerelmükért. Egy pillanatig sem kérdés, hogy Nick és Charlie szeretik-e egymást, viszont a végzős év magával hoz egy gyomorszorító, csendes bizonytalanságot. Közeledik az iskola vége, a jövő egyetemet, továbbtanulást hoz, s mindezekkel kérlelhetetlenül együtt jár az elszakadás gondolata is, ami bizony tengernyi kérdést, kétséget rejt magában. 
Évekig azért hajtunk, hogy az iskola végére érjünk, aztán, amikor ez kézzel fogható közelségbe kerül, legtöbbünket elfogja a kétség. Jól döntök? Merre induljak? Ki is vagyok én igazából, és ki akarok lenni, ha felnövök? Ez csak néhány gondolat, ami végigfut rajtunk. És akkor még nem beszéltünk az emberi kapcsolatainkról, a barátságokról és a szerelmekről, azokról, amik esetében minden korábbi próbatétel gyerekjátéknak tűnik. 

Nagyon szeretem, hogy Alice Oseman nem idealizálja a kapcsolatokat/élethelyzeteket, hanem őszintén kezeli őket. Ebben az esetben megmutatja, hogy egy egészséges, stabil párkapcsolatban is lehetnek félelmek, kimondatlan aggodalmak és nehéz beszélgetések. Ettől nem lesz kevesebb vagy rosszabb az adott kapcsolat, sőt! Nick és Charlie esetében kapcsolatuk erejét korábban is az adta, hogy nem elfutottak a problémák és beszélgetések elöl, hanem megpróbálták együtt megoldani őket. Tulajdonképpen itt is ezt láthatjuk. Miközben egyikük élvezi, hogy végre kinyílt és olyan ügy mellé állhatott, ami a szívügye, addig a másikukban bizony ott motoszkálnak azok a nagy, végzősöket foglalkoztató kérdések és kételyek, amiket nem könnyű kibökni, de szükséges. 
A Heartstopper azonban sosem csak Nickről és Charlie-ról szólt, hanem azokról a mellékszereplőkről is, akik az életükben fontos szerepet játszottak. A srácok barátai, osztálytársai egytől-egyig üde színfoltjai voltak ennek a történetnek, és a főszereplőkhöz hasonlóan rengeteg megélendő problémát és érzelmi állapotot hoztak magukkal. Még, ha nem is kerültek rivaldafénybe, a saját életük főszereplőiként nekik is meg kellett küzdeni a maguk démonaival, megélni mélységeket, magasságokat, így nem is volt kérdés, hogy a fináléban helyük van-e. Szerencsére Alice Oseman sem feledkezett meg róluk, így azt éreztem, hogy nem csak a srácoktól búcsúzom, hanem a teljes baráti társaságtól és a komplett iskolától, annak minden fontos karakterével. 

Talán a legelső Heartstopper postomban említettem nektek, hogy nem vagyok egy nagy képregényolvasós típus, így eleinte nem igazán tudtam, mire számíthatok majd, mennyire lesz képes ez a forma visszaadni azt az érzelmi mélységet, amit a téma megkövetel. A félelmeim azonban alaptalannak bizonyultak, Alice Oseman elképesztően jól tud mesélni apró gesztusok, kifejezések által. És az az igazság, hogy elképzelni sem lehetne jobb formát ennek a történetnek, mint ez, ahol írott gondolatok, szavak és vizuális ingerek keverednek egymással, és ahol sok esetben egyetlen apró gesztus felér több oldalnyi monológgal. Ha esetleg ez tartott volna vissza benneteket az olvasástól, akkor bátran vágjatok bele. És bár ezt mindig elmondtam, de nem lehet elégszer hangsúlyozni: ez a történet ugyan LMBTQ karakterek történetét meséli el, mégsem kizárólag erről szól. Alice Oseman pont azt szeretné megértetni az olvasóval, hogy a szerelem az szerelem mindenféle bélyeg vagy címke nélkül. 
A Heartstopper számomra mindig is több volt egy romantikus történetnél. A Heartstopper egy olyan sorozat, amely képes érzékenyen, mégis természetesen beszélni az önelfogadásról, családról, barátokról, mentális egészségről, és arról, milyen rögös út vezet a felnőtté váláshoz. Nem akar tökéletes lenni, nem akar hibátlannak tűnni, ezek helyett a hitelességre törekszik, arra, hogy a saját nyelvükön és valóságukon szólítsa meg olvasóit - és legfőképpen a fentebbi témákban érintett korosztályt. 
Fáj búcsút venni Nicktől, Charlie-tól és a többiektől, de örül a szívem, hogy olyan méltó lezárást kaptak, amilyet megérdemeltek. Bár talán nem is a lezárás a legjobb szó rá, hisz Alice Osrman nem lezárta őket, hanem elengedve kezüket hagyja, hogy tovább éljék az életüket. Lehet, hogy lesznek kapcsolatok, amik megváltoznak? Biztosan. Olyanok, amik megmaradnak? Biztosan. De a Heartstopper hatodik kötete nem azért született, hogy egy túlidealizált életvonalat mutasson be a sírig tartó happy enddel, hanem hogy megmutassa, az egymás felé fordulás mindig megéri, és hogy a bizonytalanság, aggodalmak, nehéz beszélgetések nem gyengepontjai egy kapcsolatnak, hanem ellenkezőleg: erőssége.
Az biztos, hogy bár a sorozatot most befejeztem, a Heartstopper kis családja örökre velem marad a szívemben. 

 

Pontszám: 5/5

Kedvenc szereplő: Nick, Charlie és a többiek

Kedvenc jelenet: az egész könyvet mondhatom?

Negatívum: -

Borító: 5/5
Sorozat: Szívdobbanás #6

Megtetszett? Vidd haza!

Nyereményjáték

Tudtad, hogy a Hearstopper írójának több regénye is megjelent magyarul? :) Most ezen kötetekből találtok idézeteket minden állomáson, a feladatotok pedig, hogy megtaláljátok melyik könyvhöz tartozik az idézet.
Figyelem, a kiadó csak magyarországi címre postáz; a nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére, hogy válaszoljon, ellenkező esetben automatikusan újat sorsolunk!

"– Jimmy – mondja Dave –, hogy érzel a rajongóiddal kapcsolatban?
Felvillan az elmémben a fénykép, mielőtt megállíthatnám. Egy rajongólány áll Rowan és fölöttem, miközben a hálószobámban alszunk, a szeme üres, fekete gödör, hegyes cápafogakkal vigyorog.
– Szeretem a rajongókat – mondom robothangon."

Tally űrlap

Nézzetek be a többi állomásra is

07/08 Sorok Között
07/09 Spirit Bliss Sárga könyves út
07/10 Booktastic Boglinc
07/12 Hagyjatok! Olvasok!

07/14 Utószó
07/16 Readinspo
07/18 Dreamworld
07/20 Ambivalentina
07/22 Könyv és más

Julie Leong - Csekély jövendők jósnője

A Kossuth Kiadó ismét egy hangulatos cozy fantasyvel készült a műfaj rajongóinak! Julie Leong Csekély ​jövendők jósnője című regényében egy rejtélyes múltú, magányos jósnőt ismerhetünk meg, aki útja során nem várt társakra lel, hogy közösen eredjenek egy eltűnt kislány nyomába. Ismerd meg bloggereinkkel a történetet, válaszolj az állomásokon található kérdésekre, és nyerd meg a Kiadó által felajánlott példányt!

 

 

Julie Leong: Csekély jövendők jósnője

 

Kiadó: Kossuth Kiadó

ISBN: 9789636368319
Oldalszám: 352 oldal

Fordító: Mile Csaba

Fülszöveg:

Tao bevándorló jósnő, aki egyedül, hű öszvére társaságában járja a falvakat. Csak „csekély” jövendőt mond: lesz-e jégeső jövő héten, melyik fiút csókolja meg a pincérnő vagy mikor ellik a tehén. Keserű tapasztalatból tudja, hogy a nagy jövendők súlyos következményekkel járnak…
Az élete magányos ugyan, azonban még mindig jobb annál, amit maga mögött hagyott. De amikor egy (félig-meddig) megjavult tolvaj és egy volt zsoldos belerángatja egy eltűnt gyermek utáni kétségbeesett keresésbe, egy apró jóslat váratlanul sokkal többé válik. Hamarosan csatlakozik hozzájuk egy kalandvágyó pék és egy macska, ami persze némi varázserővel bír.
Tao új útra lép olyan társakkal, akiknek legalább olyan nagy a szíve, mint amilyen kicsik az ő jövendölései. De ahogy leengedi a falait, a múlt árnyai utolérik – el kell döntenie, hogy mindent kockára tesz-e a családért, amiről soha nem hitte, hogy valaha is az övé lehet.

Saját véleményem:

Az utóbbi években egyre nagyobb teret hódít magának a cozy fantasy, ami a fantasy egyik alzsánere (magyarul barátságos fantasy néven is találkozhattok vele). Az ilyen típusú történetek elsősorban nem a világmegváltó küldetésekről szólnak, hanem a meghitt hangulatról,  az emberi kapcsolatokról és az érzelmi biztonság megteremtéséről.
A főszereplők többnyire kívülállók, magányosak, esetleg valami elől menekülnek, a gyógyulásuk kulcsát pedig az jelenti, hogy útjuk során rátalálnak egy közösségre, ahol végre elfogadják őket. Éppen ezért a cozy fantasy-k jelentős része a talált család trope-ra épül, ahogyan Julie Leong Csekély jövendők jósnője c. regénye is. 

"És mi más az otthon, mint egy hely, ahol nem érzed magad annyira egyedül?"

Nem véletlen, hogy ennyire megszaporodtak a cozy fantasy-k, hisz valljuk be, ebben a rohanó, kaotikus világban néhanapján különösen jól esik egy olyan történet, ami megnyugtat. Bármennyire is szeretek elmerülni egy jó kis romantasyben vagy egy világmegváltó, véres küzdelemben, időnként szükségem van némi szünetre is. És itt jön képbe a cozy fantasy, ami számomra olyan, mint meggyújtani néhány gyertyát, elmerülni egy kád forró, habfürdős vízben, és hagyni, hogy az izmaim ellazuljanak, a gondolataim lecsendesüljenek, a lelkem pedig feltöltődjön. 
A Csekély jövendők jósnője tökéletesen megtestesíti mindazt, amiről ez a zsáner szól, emellett Julie Leong egy érdekes koncepcióval építi tovább az alapot. Főszereplője, Tao nem egy harcos hercegnő, és még csak nem is a világ megmentésére kiválasztott hős, hanem egy vándorló jósnő, aki menekül a múltja elől és tudatosan csekély jövendőket mond. Tao tudja, hogy a nagy jövendők súlyos következményekkel járnak, így inkább olyan dolgokat jósol, amik az egyszerű emberek hétköznapjait teszik könnyebbé, legyen szó időjárásról, háztáji állat közelgő elléséről, aprócska balesetről vagy egy váratlan csókról. Ez egyszerre vet fel kérdéseket az olvasóban (mivel járnak a nagyok?), és támasztja alá azt, hogy az apró-cseprő dolgok is épp oly értékesek és fontosak lehetnek, mint a sorsfordító események. 

Sőt, talán ez a regény egyik legfontosabb alapüzenete. Mi, emberek hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy csak a nagy, drámai fordulatok számítanak igazán, miközben átsiklunk a valóban lényeges dolgok felett. Julie Leong azonban emlékeztet minket arra, hogy sokszor egy kedves szó, egy váratlan találkozás vagy segítség indít el bennünk valamit, ami végül mindent megváltoztat. A csekély jövendők valójában nem csak Tao jóslataira utalnak, hanem az életében felbukkanó apró szerencsékre is: egy meleg ételre, egy biztonságos éjszakra, egy új barátra, aki meghallgatja. Vagyis azokra a pillanatokra, amiket hajlamosak vagyunk természetesnek venni, holott ezek formálják leginkább a sorsunkat.  A Csekély jövendők jósnője tehát nem a világ megmentéséről szól, hanem azokról az emberekről, helyzetekről, akik/amik egymás életében jelentenek fordulópontot. 

Tao sosem marad túl sokáig egy helyen, szökevényként, csavargóként járja a falvakat és jövendöl, abban a reményben, hogy Eshtera varázsvilágában jelentéktelen porszem marad, aki nem érdemel figyelmet. Mielőtt csekély jóslatai teljesülhetnének, hű öszvére társaságában útra kel. Az élete magányos, de mégis biztonságosabb, mint az, ami mögötte van. Ám amikor csatlakozik hozzá egy többé-kevésbé megjavult tolvaj és egy volt zsoldos - akiket további tagok követnek -, és belecsöppen egy eltűnt gyerek utáni keresésbe, minden megváltozik. Noha útitársai kezdetben különböznek egymástól, akárcsak cipelt terheik, az együtt töltött idő szép lassan lebontja a köztük lévő falakat, és útitársakból családdá válnak. Egy olyan családdá, melyet nem a vér, hanem a kölcsönös bizalom és elfogadás tart össze. És ahogy Tao apró szerencséket jósol másoknak, úgy ő maga is szép lassan ráébred, hogy az igazi szerencse nem a jövő ismeretében rejlik, hanem azokban a társakban, akik mellett végre nem kell tovább menekülnie.
A talált család trope-ja közel áll hozzám, szerintem sokkal mélyebb érzelmeket képes közvetíteni, mint a vér szerinti családi kötelékek. Érdekes látni, hogy látszólag egymástól távoli figurák miként kovácsolódnak össze kis családdá. Ez a folyamat nem egyik pillanatról a másikra történik, a bizalom lassan épül fel azzal párhuzamosan, ahogyan lehullanak a magukra öltött szerepek is. Ehhez pedig tökéletes hátteret biztosít a szerző nyugodt, meghitt történetvezetése, az utazás, és a háttérvilág.

Julie Leong regénye azonban az érdekes és különleges világ ellenére is főként karakterközpontú, szóval ha aprólékos világépítésre vagy pergő cselekményre vágysz, akkor a Csekély jövendők jósnője egyértelműen nem a te könyved. Itt nincsenek észveszejtő kalandok, fordulatok, lassabb tempó és meghitt hangulat annál inkább. 

A Csekély jövendők jósnője emlékeztető, hogy életünk elsősorban nem a látványos, nagy pillanatok határozzák meg, hanem azok az apró szerencsék, amiket ritkán veszünk észre. Sokkal többet jelent egy véletlen, jó idejű találkozás, egy kedves szó, nem beszélve arról a felemelő érzésről, amikor azt érzed: végre tartozol valahová. 

Pontszám: 5/4,5

Kedvenc szereplő: Tao és a kis család

Kedvenc jelenet: több is van

Negatívum: -

Borító: 5/5
Sorozat:

Megtetszett? Vidd haza!

Nyereményjáték

Mostani nyereményjátékunkban a Kossuth Kiadó további regényei után nyomozunk! Minden állomáson találtok egy-egy idézetet, a ti feladatotok pedig, hogy a könyv címét beírjátok a Tally doboz megfelelő helyére!
Figyelem, a kiadó csak magyarországi címre postáz; a nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére, hogy válaszoljon, ellenkező esetben automatikusan újat sorsolunk!

“Aki nem viselkedik ostobán az állatokkal szemben – legalább négyszemközt –, abban nem lehet megbízni.”

Tally űrlap

Nézzetek be a többi állomásra is

07/08 Könyv és más
07/09 Kelly és Lupi olvas - extra
07/11 Dreamworld