A. O. Esther - Frigg rokkája

A. O. Esther: Frigg rokkája

Kiadó: Decens
ISBN: 9786158018906
Oldalszám: 450 oldal

Fülszöveg:

Valaki vár valahol, akivel összetartozol. Aki a halálnál is erősebben szeret, és akiért a halálon is átkelnél, csak hogy megtaláld… 

A húszéves Sonja és hét évvel idősebb bátyja, Alex Sommerland rockzenészek. Norvégiában, a Stjerne-tó partján élnek, és ötfős bandájukkal teltházas koncertekkel szórakoztatják az egyre gyarapodó rajongótáborukat. Nem is sejtik, hogy hamarosan mindannyiuk élete megváltozik, ugyanis egy különös varázslat folytán az égen ragyogó csillagkép, Frigg rokkája működésbe lép, és összeköti a jelent a múlttal…
Sonja szerény, magának való lány, akinek gyermekkora óta karmikus álmai vannak az előző életéről, amikor is a vikingek közt élt. Az emlékképek ködösek, de mindig ugyanarról a világról szólnak, és rendre sötéten végződnek.
A Szent Iván napjára meghirdetett jelmezbálon Sonja megismerkedik egy viking ruhába öltözött férfival, Einarr Sigurdssonnal, akiről idővel kiderül, hogy nem is jelmezt visel, és nem is a mi világunkból érkezett… Noha a férfi tudja, hogy soha többé nem láthatják egymást, képtelen szabadulni Sonja vonzerejétől. Elhatározza hát, hogy így vagy úgy, de magával viszi őt a múltba…
Alex a White Nights énekese. Zord figurának tűnik, pedig aranyból van a szíve. A húgával való kapcsolata különleges. Nem csak azért, mert korán elveszítették a szüleiket, hanem egy családi titok miatt, ami örökre összeköti őket. Tűzön-vízen át kitartanak egymás mellett, és ha az egyikük élete veszélybe kerül, a másik gondolkodás nélkül utána megy, akár a pokol fenekére is…
Frigg rokkája azonban könyörtelen… Hőseink 2024-ből hirtelen 924-ben találják magukat. A helyszín ugyanaz, a világ azonban merőben más. De vajon a mai fiatalok boldogulnak-e a vikingek rideg, komor, véres háborúkkal teli világában? Létezik-e síron túli szerelem? És egymásra találnak-e azok, akiknek a lelke nem képes a másik nélkül élni?

 

Saját véleményem:

Az első reakcióm, amikor kezemben tarthattam a könyvet, az volt, hogy: végre! Évek - de legalábbis hosszú hónapok - óta vártam, hogy megszülessen, ugyanis az Eszterrel folytatott beszélgetéseim során több alkalommal is szóba került, hogy valamikor, a közeli jövőben szeretne írni egy vikinges történetet. Noha ennél többet nem tudtam róla, nekem ennyi is bőven elegendő volt ahhoz, hogy tűkön ülve várjam, mert hát "Eszter + vikingek = kell nekem" kategória. 

 

Ezúttal sem kellett csalódnom, egy kalandos, misztikus, romantikus kezdőkötetet kaptam, mely szépen lefektette az alapokat a jövendőbeli folytatások számára. Arra azonban nem számítottam, hogy rögtön az első oldalakon könnyekben török ki. De a prológus egyenesen a szívem közepébe talált. Sajnos pont egy elég friss sebet tépett fel, mely kísérteties hasonlóságban állt a Sonja nagymamájával történtekkel. Hála az égnek a mi esetünk valamelyest boldogabban ért véget, ám ettől eltekintve, Eszter tökéletesen visszaadta azt a hangulatot, amit egy féltő, izguló, várakozó, reménykedő családtag érez, amikor az orvosok diagnózisára, vagy szerette javulására vár.

"Mindannyian cipelünk fájó dolgokat, és mindenkinek a magáé tűnik a legnehezebbnek… Az élet már csak ilyen."

Az alaptörténet szerint, Sonja, nagymamája halálát követően testvéréhez, a rockzenész Alexhez költözik. Az ő segítségével próbálja visszanyerni életkedvét, miközben együtt dolgozzák fel a szeretett asszony hiányát. Ehhez azonban hosszú hónapok kellenek, amit Alex idegesítő, érzéketlen barátnője (óriási késztetést éreztem aziránt, hogy bepréseljem magam a könyvbe, betonba öntsem a csaj lábát, és bedobjam a tó fenekére) nem igazán tolerál. A sok vita végül egy Szen Iván éji jelmezbálon szakításba torkollik. Ám míg Alex életének egy újabb szakasza ér véget, Sonjáé épp ez idő alatt veszi kezdetét. 

Az éjjeli erdőben kóborolva, Sonja összetalálkozik a viking ruhás Einarral, akivel az időjárásnak köszönhetően az egész éjszakát együtt töltik. Reggel a férfi, az érezhető szikra ellenére is arra kéri a lányt, hogy soha többet ne lépje át a kerítést. Noha Sonja nem igazán tudja mire vélni a dolgot, megígéri. Később mégis kénytelen megszegni szavát, melynek végzetes következményei lesznek: 924-ben ébred, s vikingek fogságába kerül. 

Az igazi, vérpezsdítő kaland innen veszi kezdetét. A szerény, visszahúzódó lánynak hirtelen helyt kell állnia egy számára teljesen ismeretlen, vad világban, ahol az ész helyett inkább az ösztönöké, valamint a nyers erőé a főszerep. Nem elég, hogy fogalma sincs, miként utazott vissza az időben, de ráadásul még egy börtönbe is bezsuppolják, Kószának nevezik, és azt várják tőle, testével fizessen a jobb rablét fejében. Aztán hirtelen megjelenik Einarr, akiről egészen addig azt hitte, egy korabeli pasi, jelmezben, s miközben mindenféle rémisztő dolgot mond és kér, magával hurcolja falujába.

 

Kettejük párosa bizonyos mértékben olyan, mint a Sophiel-Elijah és a Mia-Liam duó. Einarr személyében adott egy ízig-vérig férfi, határozott, magabiztos, saját tulajdonát védelmező jellemmel, s óriási szívvel párosítva. Ám mint a legtöbb pasi, női fortélyok tekintetben ő sem lát tovább az orránál. 

Külsejét tekintve... khm... igencsak lábrogyasztó. Elég annyit mondanom: izmos, tetovált, vikingekre jellemző jegyekkel rendelkező úriember, akiből egyértelműen túl keveset kapunk (na, nem mintha túl lehetne őt adagolni)?

És persze ott van a gyámoltalan, visszahúzódó, szerény lány is, aki egy teljességgel szerethető karakter. Sonja szerencsére azonban képes megmaradni azon a szinten, ahol vívódása érdekfeszítő, és teljességgel logikus, ahelyett, hogy átbillenne tétova hisztérikává. 

Egyetlen gondolat erejéig, visszatérve Miára és Sophielre, Sonja velük ellentétben nem az a fejjel a falnak típus. Átgondolja a cselekedeteit. Megfontolt, okos lány. 

 

Ami viszont Einarr és Sonja kapcsolatát illeti, a regény kilencven százalékában icipicit gyors léptékűnek éreztem, még annak tudatában is, hogy mind a kettejüket szenvedélyes, vagy éppen érzelmes vérmérsékletű embernek ismertem meg. Sokkal jobban megfogott bennük a múltjuk, a jelennel való hadakozásuk, vagy éppen a jósálmaik. Ritka dolog.

Ezzel kapcsolatban imádtam, ahogy elemről elemre építkezett a háttérben egy titokzatos, s olykor nem kicsit hátborzongató történet, ami az egyre több részletnek köszönhetően végül összeállt egy egésszé, s immár annak tudatában rengeteg dolog került új megvilágításba. Nem mondom, hogy nem kitalálható a dolog, mert de, mégis a hozzá társuló aprónak tűnő részletek teszik igazán rejtélyessé. Jelképek, emlékek, vér, mindent felemésztő szerelem, gyilkosság.

A történet több szálon fut, Sonja és Einarr mellett Alex is jelentős szerepet kap.

Alex, testvére halála után letargiába süpped. Úgy érzi, nincs miért élnie, egyedül maradt a világban. Még zenésztársai, egyben legjobb cimborái sem képesek kirángatni az ingoványból, ahova került. Ám amikor már végleg azt hinné, nincs tovább, egy balesetet követően, haverjaival ő is 924-ben landol, teljes zenekari felszereléssel.

Sonjától eltérően a fiúk találékonyabbak, s miközben a lány nyomába erednek, izgalmas kalandokat élnek át. Hogy hajót szerezhessenek, vándorzenészeknek kell kiadniuk magukat. Elképzelhetitek hát, egy norvég rockbanda mit produkál a tradicionális viking faluban. Főleg, ha olyan őrült srácokról van szó, mint ők. 

Komolyan mondom, a srácok hatalmasak! Sokszor pukkadoztam a nevetéstől. Nem mellékesen, Alex nevét (is) érdemes megjegyezni, lévén egy fenemód érdekes karakter, akiben jóval több rejlik, mint amit megmutat. Hiszem, hogy számtalan meglepetést fog ő még okozni nekünk a későbbiekben, mint ahogyan azt is, hogy számtalan női olvasó szívét ejti majd rabul. 

 

Összességében tehát azt mondom, Frigg rokkája egy nagyon jó bevezető kötet, ami szépen előkészíti a terepet a grandiózus folytatásnak. 

Elsősorban a kalandos-romantikus műfaj kedvelőinek ajánlom. Nem tudom, a későbbiekben mennyire fog ez változni, de jelenleg még nagyobb hangsúly van a szerelem témáján, mint a háttérvilágon. Persze abból sincs hiány, de aki vérben tocsogó, fejszét lóbáló vikinghordára számít, csalódni fog. Inkább a kultúra, és a korabeli hitvilág mutatkozik meg. 

Ami miatt érdemes még elolvasni, az az időutazás témájának új megfogalmazása. Szerintem baromi jó ötlet volt Esztertől, hogy hagyta a manóba a tudományos alapokat, és inkább a misztikumra építkezett. Arról nem is beszélve, hogy egy nagyon jó kis hagyományt kerekített az egész köré. Én, a magam részéről rettentően várom a folytatást, minthogy a kegyetlen függővég miatt majdnem falhoz vágtam a könyvet...

Pontszám: 5/5

Kedvenc szereplő:Alex és a zenekara, Einarr, Sonja

Kedvenc jelenet:a zenekar megérkezése 924-be

Negatívum: Alex exbarátnője

Borító: 5/5

A. O. Esther - Gombnyomásra 2.

A. O. Esther: Gombnyomásra 2.

Kiadó: Decens
ISBN: 9789631211665
Oldalszám: 494 oldal

Fülszöveg:

Mia és Russel a megalopolisz egy távoli szegletében, Talbot házában raboskodva a szökésüket tervezik, ám minden rezdülésüket a ház intelligens számítógépe, Veronica figyeli. Elég egy rossz lépés, és a csuklójukon villogó bilincsen keresztül megbüntetik őket.
Liam és Dylan a cellájukban üldögélve várják a pillanatot, hogy a többi halálraítélttel együtt száműzzék őket a dzsungelbe, amikor megtudják, a mutánsokat előre beetették a kapu előtt, hogy senki ne élje túl a kivégzést. A két, mindenre elszánt vadásznak azonban sajátos terve van a szabadulásra…
A Hobbs-birtok feketébe öltözik, miután a fényújságban levetítik a kintieknek a 268-as kapunál történt mészárlást. Stella valósággal belerokkan a gyászba, amikor Hobbs dokiék hírt kapnak Russelékről. A lány végső kétségbeesésében Ryannel Manipurába utazik, hogy segítsen a bátyjának és Miának a szökésben, ám nem sejti, hogy ezáltal az ő élete is veszélybe kerül.
Doktor Cohen sem tud békében nyugodni: ismét Miához fordul, és arra kéri, segítsen megtalálni a mágikus követ, amelyet egy legendás, sumér királynő titka rejt, és amely megoldást jelenthet a Manipurában kialakult önkényuralom megdöntésére.
De vajon sikerül-e Miának és Russelnek elmenekülnie Manipurából? Hogyan élik túl a vadászok a kivégzést? Létezik-e olyan seb, amelyet nem gyógyít be az idő sem és valósággá válhat-e egy égben köttetett szerelem?

Saját véleményem:

A történet ott veszi fel a fonalat, ahol az első - galád módon - véget ért. Mia és Russel Manipurában reked, míg Liam, Dylan és Amanda arra vár, hogy kivessék őket a vadonba, a mutánsok közé.

Az előbbi párost Talbot házába szállítják, ahol az ezredes távollétében Miát gyógyszerekkel és mindenféle módszerekkel arra próbálják felkészíteni, hogyan legyen jó menyasszonya, majd felesége az öreg, kegyetlen és perverz férfinek, Russel pedig fontos feladatot kap. 

Esélyük sincs megszökni, hisz fegyveres őrök, biztonsági kerítés, egy különleges karperec, valamint Veronica, a ház intelligens számítógépe figyeli minden lépésüket, és bünteti őket, ha valamit nem az előírtaknak megfelelően tesznek. Ráadásul barátaik és családjaik hiányában nem számíthatnak senkire, csak és kizárólag egymásra. De ha kütyükről, számítógépekről és egyéb tudományos dolgokról van szó, akkor Russel nem ismer lehetetlent...

A srác egy zseni, aki végre teret kapott a kibontakozásra (és hozta magával Emmát, a szintén intelligens számítógépszoftvert, aki óriási figura). Miával együtt, ők képviselik a manipurai vonalat, s általuk pörög tovább az egész sorozatot mozgató szál. 

Miközben egyik veszélyből a másikba csöppennek, újabb és újabb titkokat fedeznek fel a tökéletesség képét mutató várossal kapcsolatban, melyek alapjaiban rengetik meg az eddigieket. Kiderül, hogy hiába gyönyörű kívülről az alma, belül igencsak rohadt. 

Továbbra is nagyon élveztem a Manipurában való kalandozást, eddig ismeretlen részei bukkantak fel, melyek valami egészen elképesztőek, Eszter fantáziája pedig káprázatos! A különböző negyedek, az üvegépületek, a világító törzsű fák, a különféle színekben pompázó dolgok, mind-mind erről tesznek tanúbizonyságot. De, ami minden közül kiemelkedik, az a faleveles-csúszkálós központ (kicsit úgy képzeltem el, mint az Oroszlánkirály 2. részében Upendit). 

Annyira jó lenne, ha valaki megvalósítaná! Szabályos késztetést éreztem arra, hogy valamilyen - lehetetlen - módon bepasszírozzam magam a lapok között ebbe a történetbe, hogy ne csak lelkileg és vizuálisan lehessek ott, hanem fizikailag is. Ugyanakkor továbbra is a kinti világ az, ami az én szívemhez közel áll. Manipurának rengeteg érdekessége van, vonzó a csillogó-villogó épületeivel és mindenével együtt... de csak ideig-óráig. Főként úgy, hogy most végre bepillanthattunk a felszín mögött rejlő valódi életbe. Az ottani emberek számára a tökéletesség, a testi jólét, harmónia mindennél fontosabb, de már egészségtelen szinten. Valahol útközben kiveszett belőlük a lélek, a mások iránti szeretet. Csak és kizárólag a saját jólétük fontos, ami számtalan érdekes erkölcsi kérdést vet fel.
Ellenben Russelnek és Miának helyt kell állnia, bármit is sodorjon eléjük az élet, és bizony nem kevés bonyodalom gördül eléjük, melyek ráadásként igencsak kimozdítják őket a komfortzónájukból, tekintve, hogy két hasonlóan jólelkű, kedves természetű emberről van szó. Az ő feladatuk - a kutatáson és a kijutáson kívül -, hogy megtanuljanak küzdeni az életükért, hinni és megbízni egymásban, legyen szó akár gyilkolásról, elvesztett szülőkről, vagy bármilyen egyéb szörnyűségről. És ha valamiből, hát szörnyűségből bőven kijut ebben a kötetben.

"Azért nem baj, ha szembenézünk a rosszal, mert akkor fel tudunk rá készülni, és nem ér váratlanul minket, érted?"

Kezdésnek rögtön ott van Liamék problémája, akiket elfogásuk után egy konténerbe zsúfolnak a többi lázadóval együtt, hogy majd kidobják őket a vadonba. Nem is akárhogyan!
Manipura kegyetlenségét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy vérrel tucatnyi mutánst csalogatnak az egyes körzetekhez, és úgy, mindenféle fegyver nélkül engedik ki az embereket, akik félelmükben bevizelnek...
Nyilván tudjuk, hogy Liam és Dylan túléli ezt az egészet, mégis iszonyú durva olvasni a mészárlásról.
A könyv kilencven százalékában áldás, hogy Eszter varázslatos képességének, írásmódjának hála filmként látjuk magunk előtt a helyszíneket, történéseket, itt mégis inkább átok. Hallani lehet a csontok recsegését, a hús szakadását, a csámcsogó fenevadakat, a halálsikolyokat, a bűzt és minden egyebet. Az a néhány oldal lelkileg baromi megterhelő, szívszorító; görcsben tartja az ember gyomrát.
Lélegzetvisszafojtva figyeltem, hogyan alakulnak az események, és miként menekülnek meg Dylanék. Én kis butus, azt hittem, ennél rosszabb nem lehet... de rá kellett döbbennem, hogy mutánsok ide vagy oda, az emberi kegyetlenség, mindent felülmúl.

"(...) a könny a lélek vére. Ha néha megengeded, hogy kicsorduljon, magával viszi a fájdalmadat, érted?"

A sorozat kulcsszereplője minden kétséget kizárólag Mia, ugyanakkor a Gombnyomásra 2. része Stelláé és Dylané, az indiáné. Míg a háttérben zajlanak a főesemények, addig ez a két karakter kicsit előrelép, és megmutatja magát.
Nem véletlenül mondtam, hogy az emberi kegyetlenségnél nincs rosszabb. Stellával történik egy olyan dolog, ami egy nő számára majdhogynem mindennél szörnyűbb. Még a legerősebbeket is megviselné az ilyesmi, hát még egy ártatlan, naiv, jólelkű, álmodozó, törékeny kislányt, aki hisz az igaz szerelemben, és az emberekben.
Ez az esemény pedig teljesen összetöri a kicsi lányt. Groteszk módon meg kell tapasztalnia mindazt, amit az anyja és legjobb barátnője átélt. A kérdés csak az, túl tudja-e élni ezeket a borzalmakat? Elmúlnak valaha a lelki sebei? Lehet-e még ép az, ami megsérült?

Bevallom, legvadabb álmaimban sem gondoltam, hogy Eszter meglépi azt, amit. De amikor megtörtént, az még a mutánsok mészárlásánál is borzasztóbb volt a valóságossága miatt. Merthogy sajnos ilyesmi a mi világunkban is megtörténhet, és meg is történik.
Talán nem is a tényleges folyamat a legdurvább, hanem az, ami utána marad. Szinte elképzelhetetlen, ami az elszenvedő alanyban végigmegy ezután. De azért Eszternek sikerült kellően jól bemutatnia. Porig rombolta Stellát, majd elemről-elemre újjáépítette Dylan és a többiek segítségével. És bár nem számítottam arra, hogy ekkora hangsúlyt kap ez az egész, mégis boldog vagyok, mert Stella és Dylan két olyan figura, akiket az első részben a szívembe zártam, és titkon mindig is több Dylant szerettem volna. Megkaptam, és emiatt hálás vagyok - egyúttal szeretném jelezni, hogy kérnék egy külön kötetnyi Russelt és Masont is! -, még úgyis, hogy Liam a háttérbe szorult.

Dylan és Stella kapcsolata olyan, mint egy tánc, ahol a felek kezdetben óvatosan, puhatolózva közelítenek egymáshoz, majd kiélvezik a tapintás minden örömét, mígnem elmosódik a határ, és végül arra eszmélnek, hogy szenvedélyes ritmusra mozognak... együtt.
Megható és szívet melengető, ahogyan az indián megpróbálja elnyerni a lány bizalmát, majd szép lassan, kézenfogva vezeti lépésről-lépésre a gyógyulás ösvényére.

Rengeteg szomorú vagy éppen boldog percet okoznak. Kedvem lett volna az összes jelenetüket kiidézni a paintball meccstől kezdve az úszáson át a festésig, vagy a hiúzig. Minden lánynak olyan pasit kívánok, mint Dylan!
Ettől függetlenül nehogy valaki azt gondolja, hogy más sincs, csak lelkizés, ó nem! Egyik akcióból csöppenünk a másikba. Vérből, pusztításból, harcból, menekülésből legalább annyi jut, mint a jóból. S régi mutánsaink mellé újabb ellenség is csatlakozik, feje tetejére állítva mindent. 

Mindent egybevetve nekem ez a rész még az elsőnél is jobban tetszett. Most, hogy már ismertük a főbb momentumokat, és a karaktereket, több tér jutott a kibontakozásukra.
Egyre több és több szeletét ismerhetjük meg Manipurának, a Hobbs-birtoknak és a kinti világnak, Eszter gyönyörű részletgazdag, érzékletes leírásában.
A Gombnyomásra 2. az első szótól az utolsóig izgalmas, tele van fordulatokkal, sötét titkokkal, emberi kegyetlenséggel, szerelemmel, misztikummal, humorral és fájdalommal. A disztópia és a romantikus műfaj kedvelői egyaránt megtalálják benne, amit keresnek. Egyikből sincs túl sok vagy túl kevés. Én például külön örültem, hogy ezúttal az erotika picit kevésbé volt jelen, és inkább a különféle emberi kapcsolatokra fókuszáltunk. A végével kapcsolatban pedig senkinek ne legyenek illúziói.... amikor már azt hihetnéd, hogy végre nem kell a kelleténél is jobban falat kaparnod a folytatásért, akkor jön még egy oldalnyi érdekfeszítő párbeszéd, ami mikor is maradna félbe, ha nem a legizgalmasabb kérdésnél?
Tiszta szívből ajánlom mindenkinek ezt a sorozatot. Egyedi, önálló személyiséggel rendelkező, cseppet sem hibátlan, ámde annál szerethetőbb karakterek, ~ 500 oldalnyi pergő cselekmény, csodálatos tájak,  perzselő szerelem, igaz barátságok, rengeteg humor, olvasmányos, gördülékeny írásmóddal fűszerezve - ez mind a Gombnyomásra.

Pontszám: 5/5*

Kedvenc szereplő: Liam, Dylan, Stella, Russel, Emma, Mason, Ria mama

Kedvenc jelenet: Dylan-Stella minden jelenete; Stella a lovával; a Ria mamánál töltött idő

Negatívum: Pamela

Borító: 5/5

A. O. Esther - Megbocsátás

A. O. Esther: Megbocsátás

Kiadó: Decens
ISBN: 9789631205251
Oldalszám: 448 oldal
Érdekel? Vidd haza!

Fülszöveg:

Elijah és társai a Halál Angyalának börtönébe kerülnek, ahol Azrael könyörtelen kínzással akarja rávenni őket, hogy fogadják el őt vezérüknek.
Sophiel, Gabriel, Ramodiel, Muriel, Machiel és a két viking király eközben rettegve várják a naplementét, hisz tudják, ahogy a véres korong alábukik, a déróriások elevenen felfalják őket. Mi mást tehetnének, mint hogy imádkoznak? Az egész tömeg egyszerre ismétli Gabriel arkangyal szavait, és csodák csodájára a segítség nem marad el: Valkűrök mentik meg az embereket és az angyalokat. Ezután azt is elárulják, hol rejtőznek a maradék kristálykoponyák, melyek segítségével az angyalok kiszabadíthatják társaikat. A koponyákat a leghátborzongatóbb helyeken őrzik, kígyókkal, medvékkel, sárkánnyal kell megküzdeniük értük. Megannyi lélekvesztő út, megannyi veszély leselkedik rájuk, miközben csendben szárnyait bontogatja a szerelem.
Eközben Elijah csak nem hajt fejet Azrael előtt, így az cselhez folyamodik. Tudja jól, csakis egy módon törheti meg a vezért, ha Sophielt használja fel ellene. Miközben a féltékenység, a gyűlölet és a békétlenség tetőfokára hág a régen testvérként élő angyalok között, Arshamon démoni serege is rájuk támad a túlvilági kincsek reményében. A démonokkal szemben egyetlen esélyük marad, ha összefognak. Vajon képesek lesznek rá, hogy vállvetve harcoljanak?
Van-e olyan bűn, ami nem megbocsátható? Van-e olyan seb, amit soha nem gyógyít be a szerelem? Vajon eltörölhető-e a föld színéről a gonosz?

Saját véleményem:

A Kristályfény után úgy kellett ez a kötet, mint sivatagban bolyongónak a víz, hiszen az előző rész vége olyan módon és helyen fejeződött be, ami nem pusztán felőrölte az idegeimet, hanem kész ronccsá tett. Jó, persze egy percig sem gondoltam, hogy Sophielék egytől-egyig életüket vesztenék a déróriások fogságában, de azért ismerve Esztert, nem vetettem el egy-két áldozat lehetőségét. Na meg ott volt Elijahék fiúcsapata (a háremem fele) is, akiket Azraelék elvonszoltak várukba - nyilvánvalóan nem teapartira.

Ezek után a Megbocsátás pont ott vette fel a fonalat, ahol az ötödik kötet véget ért: Sophielék rettegve várják a naplementét, amikor is a déróriások megölik őket, míg Elijahék egykori társaik várának börtönében sínylődnek. 

A történet kezdetben két szálon fut. Egyiken Gabriel, Ramodiel, Sophiel, Muriel, Machiel és a két viking király azon munkálkodik, hogy valamilyen módon túléljék a lehetetlent, ám be kell látniuk, ez esélytelen, így hát rábízzák magukat Gabrielre, aki egy nagy, közös imádságot javasol. A fülszöveg után talán nem lövök le túl nagy spoilert azzal, ha elárulom, fohászuk meghallgatásra talál, ugyanis nem mások, mint a gyönyörű, ámde annál félelmetesebb valkűrök érkeznek segítségükre.

A győzelmet követően, a csábító szépségű valkűrök meghívják a kis csapatot otthonukba, ahol minden jóval ellátják őket, de ami ennél is fontosabb, egy mágikus tükör által megmutatják nekik, milyen párosokra osztódva, milyen feladatot kell kiállniuk, hogy megszerezhessék a maradék kristálykoponyákat.

A jóslatok mind-mind hátborzongatóak, nehezek. Van akiknek óriáskígyóval kell szembenézniük, míg másoknak varjakkal, faggyal, vagy sárkánnyal. És ha ez mind nem lenne elegendő, a már amúgy is megkínzott lelkű Sophiel egy extra, nem túl biztató, meglehetősen komor és fájdalmas jövőképpel gazdagszik, mely Elijah-val való kapcsolatát vetíti előre. S míg ő ezen mereng, a többiek kiélvezik az amazonok vendégszeretetét... amelyben újabb buktató rejlik. A kacér és ledér valkűrök előre figyelmeztetik őket, hogy a velük testi kapcsolatot létesítő és szerelembe eső férfiak soha többé nem hagyhatják el a helyet...

"A megbocsátás a világ legnehezebb dolga."

A másik szálon pedig ott vannak a bebörtönzött angyalfiúk, akikről nagyon nehéz beszélni. Öt rész és többezer oldal alatt, számos kegyetlenséget láttam, olvastam már az Összetört Glóriákban, de egyik sem ér nyomába annak, ami velük történik. Áldás vagy átok - ebben az esetben -, mely Eszter csodálatos leírásainak következtében a betűket egy, a lelki szemünk előtt játszódó filmmé konvertálja, nem tudom. De azt igen, hogy lelkileg iszonyatosan megviselt és mélyen érintett.

Azrael és csapata azt szeretné, ha Elijahék fejet hajtanának előttük, és elismernék őket vezéreikként, de amikor azok megtagadják ezt, új módszerhez folyamodnak Mizariellel és Baamiellel karöltve. 

Egyesével, majdhogynem halálközeli állapotig kínozzák őket, úgy, hogy kikötözik őket egy oszlophoz, és testükről fegyvereik segítségével lemarják a bőrt, húst, egészen a csontokig.

Önmagában ez is eléggé sokkoló, de Trónok harcán edződve, látványban még úgy ahogy elviselném. Ám az, ahogyan Elijah, Bardo, Uriel és Ariel tűri a folytonos gyötrelmeket, egy mukk nélkül, lélekben mégis romokban heverve, ráadásul úgy, hogy azt hiszik, csapatuk másik felét elpusztították a déróriások, na az a megterhelő. Látni, olvasni, hogy összeszorított foggal inkább magukba fojtanak mindent, csak, hogy ne okozzanak elégtételt a pszichopata triónak, engem rettentően megviselt. Hát még az, amikor visszakerülnek a cellájukba, és az ottmaradtak különböző reakcióival kell szembesülni. Egészen hátborzongató és szívfacsaró, ahogyan ezek a nagy, erőteljes férfiak darabjaikra törnek, és könnyeikkel küzdenek. Más, mint a lányok pityergései, mert tudod, hogy valami oltári nagy dolognak kell történnie ahhoz, hogy így megreccsenjenek. Az pedig különösen fájó, ha el kell engednünk egy kedvencünk kezét.

Ugyanakkor óriási elismerésem mindezért Eszternek! Aki ilyen érzelmeket képes kiváltani az olvasójából, az nagyon tud valamit. Hiába gyűlöltem ezeket a részeket, mégis imádtam. Arról nem is beszélve, hogy megkaptam, amit a negyedik-ötödik kötetekben hiányoltam, kifogásoltam. 

A negatív figurák végre újra teljes gőzzel teszik a dolgukat: kegyetlenkednek, nem is akárhogyan! Mielőtt valaki azt hinné, komoly lelki torzulásom van, hogy én ennek örülök, megnyugtatok mindenkit, nincs, pusztám szeretem, ha a rosszak tényleg rosszak, és ezáltal imádhatom utálni őket. Azraelt, Baamielt és főként Mizarielt pedig most nagyon lehet. Pokolian kegyetlenek! Nem is csodálom, hogy szegény Ruchielnek ez sok volt.

"Mindenkinek szüksége van arra, hogy néha odabújjon valakihez, és megmutassa a legsérülékenyebb arcát. Szeretném, ha egy nap az a valaki én lennék neked…"

Amíg Bardoék Azraelék fogságában sínylődnek és próbálnak tervet kovácsolni, addig szabadon lévő társaik, párokra osztódva nekivágnak az útnak. A kristálykoponyákért folytatott expedíciók számtalan veszélyt, kalandot, izgalmat és meglepetést tartogatnak hőseink számára. Mindegyiküknek más és más bonyodalommal kell megküzdenie.

Véleményem szerint nagyon jót tett a sorozatnak, hogy ha csak rövid időre is, de elváltak útjaik, és mindenki egy-egy olyan társával tölthetett el több időt, ami segítette a kapcsolatuk kibontakozását, előrehaladását, vagy éppen megértését. Ilyen szempontból sokkal jelentősebbnek érzem ezeket, mint a küldetéséből, lévén, hogy az összes megért volna egy hosszabb lélegzetvételű novellát.
Ramodiel régi nagy kedvencem, még azokból az időkből, amikor csak a háttérben mozgolódott, így kiváltképp öröm, hogy Sophiel mellett, ekkora hangsúlyt kapott.
Ketten együtt olyanok, mint a gyerekek. Bolondosak, szeleburdik. Rengeteget lehet nevetni rajtuk. Egyedül az nem tetszett, hogy annyit ittak. Még az óriáskígyóval való küzdelmük előéjszakáján is, amikor tudhatták volna, hogy másnap a józanság mindennél fontosabb.
Rajtuk kívül ott volt még Machiel és Harald, akikre soha lehet ráunni, és akik által minden alkalommal újabb és újabb szeletet ismerünk meg a viking kultúrából. Valamint Gabriel és Muriel.
Nos, aki ismer, az tudja, hogy Gabriel sosem volt a szívem csücske úgy, mint Elijah, Bardo, Ramodiel, Ariel vagy Harald. Most viszont nagyot nőtt a szememben. Az angyalok közül talán ő járta be a legnagyobb utat, így a kezdetekhez képest sokat változott ő maga is, és a látásmódja, értékrendszere is. Mostanra angyali múlttal rendelkező emberi férfivá vált, aki bizony néha-néha gyarló. Muriel mellett viszont lépésről lépésre csiszolódik. És óriási tiszteletem Murielnek, hogy bármit is súgnak az ösztönei vagy az érzései, tartja magát. Nem rohan fejjel a falnak. Játszik Gabriellel. Eléri, hogy megküzdjön érte. Jó kis követendő példa a mai lányoknak.
Visszatekintve ez a rész kicsit komorabb lett, ami nem baj, sőt! Ettől függetlenül akadtak benne vicces pillanatok, nem is kevés, amiket főként Bardonak és Ramodielnek köszönhettünk. Emellett pedig úgy látom, Eszter kezd visszatérni a kalandozós, összecsapós, fantasy elemekkel tűzdelt, több kultúrát vegyítő eredeti változathoz, aminek én szívből örülök. Őszinte kíváncsisággal váron a folytatást/befejezést!
Szerelem, árulás, szakítás, fájdalom, szenvedély, kaland, veszély, izgalom, új szövetségek és kultúrák, könnyek, veszteségek, véres összecsapások és rengeteg mitológiai lény - ez mind a Megbocsátás. Olvassátok!

Pontszám: 5/5*

Kedvenc szereplő: Elijah, Harald, Bardo, Ramodiel, Muriel, Gabriel

Kedvenc jelenet: falmászás és Ramodiel személyes esőfelhője

Negatívum: az a Sophieles dolog - sok volt

Borító: 5/5*

A. O. Esther - Kristályfény

A. O. Esther: Kristályfény

Kiadó: Decens
ISBN: 9789630892971
Oldalszám: 498 oldal

Fülszöveg:

Az angyalok megérkeznek a törpék birodalmába a varázsporért, de a szívük is megszakad attól, amit ott találnak.
Az anyját sirató Frídr, aki bűbájjal hatalmába kerítette Joshuát, bosszúért remeg. Elijah szemére rémálmokat küld, melyekben Sophiel más férfiaknál keresi a gyönyört. Alig várja, hogy a féltékenységtől őrjöngő Elijah megölje szerelmét, majd a varázsital bódulatából felébredve maga is belehaljon a bánatba.
A még mindig Arielről ábrándozó Machiel az Azraeltől ellopott néhány kristálykoponyával Birca szigetére menekülne, ám foglyul ejti a kegyetlenségéről híres norvég király, Harald.
A kristálykoponyák pusztító erejét tudva Muriel, az Ásványok Angyala alászáll, hogy hatástalanítsa azokat, de halálos veszedelembe kerül. A démoni megszállás alól megszabadult Gabriel siet a segítségére, és nocsak, mintha gyengéd vonzalom ébredezne köztük.
Persze, a békésebb időkre vágyakozó Sahranfer és Azura sem tétlenkednek, és bár békejobbot nyújtanak Elijahnak, ki tudja, a kristálykoponyák nem kísértik-e meg őket is újra.
Azraelék eközben a déróriások kíséretében elindulnak, hogy végső csapást mérjenek az angyalokra és a vikingekre. Soha nem látott háború veszi kezdetét, és Elijah csapata tudja, nincs esélyük ekkora túlerő ellen.
De vajon a sors miként munkálkodik? Felülkerekednek Frídr ármányán a szerelmesek? Valóban végleg Pokolra szállt Arshamon? Megbékélnek a hajdanán egymást testvérként szerető angyalok? Na és Machiel mihez kezd egy halandó király szerelmes rajongásával?
Kedves Olvasóm! Megdöbbentő válaszok és még több izgalmas kérdés vár legújabb kötetemben, a Kristályfényben.

 

10 gondolat a regényről:

A rendhagyóbb értékelés során összegyűjtöttem azt a 10 dolgot, amit kiemelendőnek tartok a könyvben, legyen az pozitív, negatív, izgalmas, vicces, vagy érdekes.

 

1.  Helyszínek és skandináv mentalitás

A Kristályfény jelentősebb hányadában kedvenc szereplőink a skandináv vidékeken kalandoznak, kerülnek bajba vagy esnek szerelembe. Ez persze nem újdonság, hisz az előző kötetek során is érezhető volt, hogy az írónő szíve merrefelé húz, de most végre egy egész könyvön keresztül élvezhetjük a vikingek és svédek lélegzetelállító és vadregényes helyszíneit, valamint temperamentumos mentalitását. 

Látszik, hogy Eszter mennyire szereti ezeket a népcsoportokat és az ő kultúrájukat, csak úgy lubickolt az általuk nyújtott lehetőségekben, és ezáltal mi, olvasók is rengeteg új dolgot tanulhatunk az északiakról. 

Én, a magam részéről rettentően élveztem a mulatságaikat, és a különféle szertartásaikat. Érdekes volt látni, miként állnak a temetés vagy az esküvő kérdéséhez, milyen ruhákban járnak, milyen fegyverekkel rendelkeznek, vagy, hogy milyen hierarchia szerint élnek. Illetve a táj sem elhanyagolható, a hideg folyóival, melyeken viking hajók ringatóznak, vagy vadakkal és egyéb veszélyekkel teli erdőivel.

2. Új szereplők

A régebbi szereplőkről - Sophiel, Bardo, Ramodiel, stb. - most direkt nem mondanék semmit, mivel őket már ismerjük, és bár folyamatosan fejlődnek, alapjaikban ugyanazok a szerethető figurák, akiket valószínűleg minden Összetört glóriák rajongó imád. Viszont társaságukhoz csatlakozik néhány új karakter, akik bizony így vagy úgy, de felbolygatják az életüket. 

Elsőként rögtön ott van Harald, a svéd király, akibe én úgy belezúgtam, mint Micimackó a mézesbödönbe. Harald belépője roppant hatásos. Akkor ismerkedünk meg vele, amikor a cserfes, állandóan bajba keveredő Machiel megpróbál elmenekülni előle, ám ehelyett pont Harald városába szalad, és a szeleburdi lány egyből felkelti a svéd király érdeklődését. Ha azt mondom, ezek ketten halálos páros, akkor nem túlzok. Két konok, ámde annál szenvedélyesebb ember, akik ezer fokon égnek. Olyan szócsatákat nyomnak le, hogy fetrengtem tőlük. Emellett Harald, ez a védelmező, jólelkű, mégis tekintély parancsoló férfi (akit én pont őgy képzeltem el, mint Elijah Mikaelsont a The Originalsból - jellemre és kinézetre is) az, aki igazán megmutatja nekünk Machielt. 

Számomra Machiel egészen addig aranyos volt, de különösebben nem érintett meg. A Haralddal való találkozása után viszont kinyílt, és potenciális kedvenccé vált... természetesen a svéd királlyal együtt. Minden spoiler nélkül annyit mondhatok, hogy rengeteg izgalmat, könnyeket és nevetést tartogatnak számunkra.

Harmadikként pedig Murielt emelném ki, az ásványok angyalát, aki új tagként csatlakozik Sophielék földi csapatához. Ez az angyallány teljesen más, mint Sophiel vagy Machiel. Ő egy vérbeli talpraesett, harcos lány, határozott elképzelésekkel.

3. Baráti-, testvéri- és bajtársi összetartás

Ahogy egyre nagyobbak lesznek a tétek, úgy válnak ezzel együtt párhuzamosan egyre jelentősebbé a különféle barátságok, szövetségek. Ősellenségeknek kell összefogniuk azért, hogy legyőzhessenek egy mindük felett álló hatalmat. És testvéreknek kell végletekig kitartaniuk egymás mellett.

Nagyon jó volt látni, miként tesznek félre régi sérelmeket Elijahék vagy Erikék, azért, hogy szeretteiket és/vagy népüket megvédhessék. Gyönyörű folyamat a bizalom megalapozása, elfogadása.

4. Elijah

Elijah óriási utat járt be az első rész óta. Rengeteget fejlődött, és kötetről kötetre egy-egy újabb rétegét ismerhetjük meg. Tudom, hogy még közel sem járunk ott, hogy teljesen ki- és megismerjük a lényét, gondolatait, érzéseit, de nekem már az is nagy boldogság, ha csak újabb és újabb falatokat kapunk belőle. 

Valamilyen szinten ő testesíti meg A Férfit. (Direkt nem a tökéleteset mondom, mert közel sem az, de a hibáitól lesz emberi és esendő.) Bátor, kiváló harcos, pusztító, félelmetes, gyengéd, megbízható, becsületes és még sokáig sorolhatnám. 

A Kristályfényben (is) több okból is érdekes. Egyrészt újabb viszontagságokat kell kiállnia Frídrnek, a boszorkánynak köszönhetően, aki fondorlatos módon hamis illúziókkal táplálja. Elhiteti Elijah-val, hogy Sophiel minden férfival kikezd és ágyba bújik. A Sötét Angyalnak pedig ez a legnagyobb félelme. És emiatt betekintést nyerhetünk egy vad, fékevesztett, féltékeny szerelmes elkeseredettség vezérelte tetteibe és megbánásába. 

Másrészt pedig, Machiel révén megismerhetjük, milyen az oltalmazó báty szerepében.

5. Frídr

El is érkeztünk az első negatívumhoz. Gyűlöltem ezt a nőszemélyt. Olyan undort váltott ki belőlem, mint senki más ebben a világban. Pedig vannak még itt negatív hősök, akik bőven cselekednek szemét dolgokat, ám az ő indokaikat meg tudom érteni, vagy ha nem is teljesen, de mégis imádom utálni őket. Nem úgy, mint Frídrt.
Számomra teljesen érthetetlen volt ez a 180 fokos fordulata, és a Joshua szál is. Tudom, hogy kellett a bonyodalom, de én simán meglettem volna nélküle. Pláne anélkül, amit Joshua karakterével művelt.

6. Negatív karakterek

Az előző résznél kifogásoltam, hogy az anti hősök is olykor inkább a pozitív oldal felé billennek, és emiatt kevésbé hitelesek. Ám most végre összeszedték magukat és megint ezer fokon gonoszkodtak!
Igaz, hogy egyelőre csak a háttérben készülődtek, és kicsit kevesebbet szerepeltek, de amikor megjelentek, akkor romlottabbak voltak minden eddiginél.

7. Bakik

A Kristályfénybe becsúszott egy-két baki, ami nem is csoda ennyi szál kézben tartásánál, és szerencsére nem is nagy dolgokról van szó, csak apróságokról.

Például Muriel azt mondta, hogy a kristálykoponya, amit meg kell keresniük, a valkűröknél van, aztán mégis a Lupomok szigetén kötöttek ki.

8. Humor

A humorból most sem volt hiány. Bardo, Ramodiel és a többiek is csak úgy sziporkáznak. Fergeteges poénokat, szócsatákat nyomnak le, sőt nem csak szóbeli megnyilvánulásaikkal, hanem tetteikkel is mosolyt fakasztanak. Hihetetlenül bolondok együtt!

Ráadásul ahogy fentebb említettem Harald és Machiel is bőven szolgáltat okot a nevetésre. Főként ismertségük kezdetén. Ha másért nem, már önmagában ezért is megérné elolvasni a könyvet!

9. Alapozás

Eddig minden rész tele volt pergő izgalmakkal, hőseink ide-oda kalandoztak, és ez részben most is megmaradt, ám sokkal kisebb százalékban. Inkább a különféle érzelmeké volt a főszerep, valamint egy monumentálisabb összecsapás előkészületéé. Amolyan vihar előtti csendként jellemezhető a Kristályfény.

10. Befejezés

Eszterről tudjuk, hogy néha szereti megfacsargatni az olvasói szívét, vagy bosszantó, levegőben lógó befejezéssel félbehagyni egy-egy kötete végét. Ám a Kristályfényé nem csak úgy lengedezik, vagy folytatásért sikít. Ó, nem. Ez torkaszakadtából üvölt! Ilyen brutális, kegyetlen, megdöbbentő, sokkoló, idegőrlő befejezést én még nem láttam! Egy olyan szituáció közepén hagyjuk ott hőseinket, ráadásul úgy, hogy az ember legszívesebben a haját tépkedné, hogy az valami hihetetlen... Bravúros, ezt aláírom. Hatásos is. De, ha jót akartok, akkor mielőtt belevágnátok a Kristályfénybe, magatok mellé teszitek, elérhető közelségbe a folytatást is.

Pontszám: 5/5

Kedvenc szereplő: Elijah, Harald, Bardo, Ramodiel, Machiel

Kedvenc jelenet: Harald és Machiel szócsatája, és Baroék vívóórája, ami vízbe fulladt

Negatívum: Frídr

Borító: 5/5  

 

A. O. Esther - Gombnyomásra 1.

Megjelent A. O. Esther - az Összetört glóriák sorozat szerzője - legújabb regénye, a Gombnyomásra, mely egy trilógia kezdőkötete. Ennek örömére a Blogturné Klub hat bloggere egy blogturné keretein belül bemutatja Mia és Liam izgalmakkal és rejtélyekkel teli kalandját!

2014. július 24-től minden másnap egy-egy blogger teszi közzé a véleményét a könyvről, illetve rengeteg, a történethez kapcsolódó érdekességgel is találkozhattok majd, ha velünk tartotok. Érdemes követni a turnét, ugyanis nem csak plusz információkat tudhattok meg a könyvről és szereplőiről, de ahogyan az lenni szokott, nyerhettek is!

A. O. Esther: Gombnyomásra 1.

Kiadó: Decens
ISBN: 9789630892605
Oldalszám: 480 oldal

Fülszöveg:

A 19 éves Mia Milton élete fenekestül felfordul, amikor álmában megjelenik dr. Cohen, a halott tudós szelleme, és arra kéri, segítsen befejezni a munkáját, amely egy gombnyomásra megváltoztatja majd a világot…
2222-ben járunk, Manipura városában. A Föld már nem hasonlít régi önmagára. A húsz évvel korábbi Dimenzióváltás óta az emberek látják egymás auráját, így nem titok többé, kinek mit rejt a lelke. A „jók” megalopoliszokba gyűlnek és energiafalakkal veszik körül magukat, a „rosszakat” pedig száműzik a vadonba. Míg a fal egyik oldalán tengernyi luxusban élnek az emberek, a másik oldalon éhínség, nyomor és katonai vérengzés tizedeli őket.
Mia tisztában van azzal, mit kockáztat, amikor a szellem utasítására sírt rabol és betörést követ el, mégis jeges zuhanyként éri a hír, miszerint kettős gyilkossággal vádolják. Menekülnie kell hát a rengetegbe, holott ártatlan. A sors Liam Blackwood, a fejvadász karjába sodorja, aki zsigerből gyűlöli a manipuraiakat, miközben súlyos adósság nyomja a vállát bajba került öccse, Russel miatt. Döntenie kell, hogy a becsületére hallgat és a lány pártjára áll, vagy inkább a Mia fejére kitűzött vérdíjjal menti saját bőrét.
Eközben a rémséges vadonban, a Hobbs-birtokon élő két fiatal lány, Ruby és Stella arról álmodnak, hogy szerencsét próbálnak a csillogó nagyvárosban. Munkát vállalnak odaát, ám hamar rájönnek, hogy a mesés aurák fénye súlyos titkokat rejteget. A felismerés sajnos későn érkezik, és a lányoknak küzdeniük kell, ha élni akarnak.
A vadonban szüntelenül tart a vérontás, gyilkos mutánsok szedik az áldozataikat, akiket mesterségesen tenyésztett ki a katonaság a népesség-szabályozásra. Dylan, Mason és Liam gyerekkori jó barátok, akik a Hobbs-birtokon élők biztonságát vigyázzák, ám ők sem számítanak a lavinára, amit a Milton-lány üldözése eredményez, és ami mindannyiuk életére hatással lesz.
A halálesetek sorra követik egymást. Mia egyre mélyebbre merül a látomásokkal teli rejtélyben, miközben a világ véres valósága is fenyegeti. Öl vagy megölik – nincs más választása, miközben a fojtogatóan sötét múltjából előtörő démonjai is kísértik.
Hőseink útjai ezúttal két, egymástól merőben különböző világba vezetnek. Miközben a halál számolatlanul szedi áldozatait, és az élet oly szívbemarkoló csapásokat mér rájuk, mi más segíthetné őket tovább, mint az élet egyszerű szépségeibe vetett hit, a tábortűz hevében sistergő erotika és a latin ritmusra ringatózó szerelem? Kedves Olvasóm, készen állsz a nagy utazásra?

Saját véleményem:

Miután az elhunyt dr. Cohen arra kéri Miát, hogy segítsen neki befejezni valamit, a lány két barátjával belopózik a temetőbe, hogy kiássa a tudós sírját, és megkeresse azt a medált, amire a férfi szelleme utasította. Csakhogy elkapják és behurcolják a kapitányságra, ahonnan befolyásos apja hozza ki. De a büntetés, amit tettéért kap, minden képzeletet és rémálmot felülmúl.
Nem sokkal később Mia rajtakapja a pasiját, amint az éppen a konyhapulton hempereg egy másik nővel, és kitör rajta a pánikroham. Hogy bánatáról elterelje a figyelmét, meggyőzi barátnőjét, hogy tartson vele egy betörésre. Amanda vonakodva ugyan, de végül beleegyezik, így a két lány belopózik dr. Cohen házába. Utána, mintha mi sem történt volna, beülnek egy bárba, ahol Mia először egy rejtélyes jóslattal szembesül, majd azzal a ténnyel, hogy betörésük után néhány perccel megöltek egy másik tudóst ugyanabban a lakásban. Mia úgy véli, valaki direkt bajba akarja keverni őt, ezért úgy dönt, elmenekül Manipurából, és a falon túlra szökik, ahol ezernyi veszély les rá.
Mindeközben Liam, a vadonban élő fejvadász, azon töri a fejét, miként kaparja össze sebesült testvére kezelési költségeit. Azonban a válasz nem sokat várat magára: egy Manipurából megszökött, gyilkossággal és sírrablással vádolt lány pontosan annyi kreditpontot ér, mint amennyi Liam adóssága. Így hát nem is kérdés, hogy a lány nyomába ered.

A. O. Esther az Összetört glóriák sorozat eddig megjelent köteteivel már bizonyította tehetségét. Megmutatta, milyen fantasztikusan bánik a szavakkal. A Gombnyomásrával - ami egy teljesen új trilógia kezdőkötete - pedig ismét kiragadja az olvasót a hétköznapok mókuskerekéből, és egy varázslatos, ugyanakkor veszélyekkel és rejtélyekkel teli utazásra hívja.
Olvasás közben a történet önálló életre kel,  beszippant, és Te magad is a részesévé válsz. Mintha nem is fekete-fehér betűket, hanem egy filmet néznél. Nem véletlen. Ha valaki képes bánni a szavakkal, akkor birtokában van a legnagyobb varázslatnak. Ebben az esetben az olvasónak pedig nincs más dolga, mint hátradőlni és élvezni a történetet, sodródni az árral. Megéri. A Gombnyomásránál mindenképp. Nálam bekerült az idei év legjei közé!

"Honnan tudod, milyen a fény, ha nem ismered a sötétséget?"

A regényben két merőben eltérő világ létezik. Az egyikben látszólag minden ember kedves, aranyos, jólelkű. Már-már hibátlanok. Életükben fontos szerepet játszik a spiritualitás, az egészséges életmód és az egészség megőrzése. Erről különféle technikai kütyük gondoskodnak otthon, az utcákon, sőt még az autókban is. Ha valaki például ingerült, egyből bekapcsol a nyugtató, relaxálós zene.
Mindemellett Manipura egyszerre hipermodern és zöld. A gigantikus épületek, robotok és egyéb találmányok közt tökéletesen megférnek a mesterségesen kialakított zöldterületeket is. A kis szökőkutak, vagy a fás ligetek. Eszter pedig gyönyörű leírásokkal, kisebb darabokban mutatja be az általa megalkotott világot.
Ami engem illet, imádtam a foszforeszkáló utakat, a magasban lévő kerteket, vagy magát az Inhalálót. Érdekes élmény volt elképzelni, milyen lenne, ha valóban ilyen dolgok vennének körbe nap, mint nap. Egy ideig biztosan élvezném, de ha választani kellene, egyértelműen a falon túli világra tenném le a voksomat. Hiába mászkálnak odakint vérszomjas mutáns fenevadak, és veszélyes fejvadászcsapatok, a Hobbs-birtok teljesen elvarázsolt a maga vadregényes kinézetével és életstílusával. Az ott élők élete rengeteg izgalmat rejt. Kicsit olyan, mintha a középkor keveredett volna a 21. századdal.
Ám a legfőbb erényük kétségtelenül az összetartás, aminek rengeteg alkalommal és szituációban lehetünk a tanúi. Csak hogy néhányat említsek: közös tábortüzes, táncolós mulatság, uszoda, vagy a raktár, ahonnan mindenki azt vihet el, amit szeretne.

"Van úgy, hogy a fájdalom olyannyira megmérgezi az ember lelkét, hogy egy-egy újabb csapás már nem számít, ha végül a bosszúja célba ér."

Mindazonáltal a lélegzetelállító környezet csak egyetlen apró szeletkéje a Gombnyomásrának. Maga a cselekmény rengeteg titkot, izgalmat, szenvedélyt és szeretetet rejt. Nincsenek üres járatok, egy másodpercig sem unatkozhatunk, hisz mindig történik valami. Ha épp nem menekülünk, akkor romantikázunk vagy könnyeket hullajtunk vagy rejtvényeket fejtünk.
Eszter úgy kalauzol végig bennünket, mintha érzelmi hullámvasúton ülnénk. Egyre magasabbra és magasabbra repít, majd végül jön a lejtő és… nincs megállás. Felemel, szétcincál, megnevettet, szívritmuszavart okoz, megríkat, és a libabőrről is gondoskodik. Na meg a tövig rágott körmökről.
Számos jelenetnél visszafojtott lélegzettel, összeszorult szívvel vártam, mi történik a következő pillanatban, annyira mélyen érintett. Fizikálisan és lelkileg egyaránt. A három legintenzívebb pillanat egyértelműen Stellához, Dylanhez, Liamhez, Miához és Rubyhoz kötődik. Ahányszor visszagondolok ezekre, kiráz a hideg.
És ha már a karaktereknél járunk... Menthetetlenül és fülig belezúgtam Liambe… na jó, Dylan-be is. Meg Masonbe. És Russelbe. Szóval olyan fekete bárány alapon a nyáj felébe. De természetesen a lányok között is akadnak kedvenceim. Például Mia, Ruby vagy Stella, akiket egytől-egyig nagyon megkedveltem.
Eszter karaktereiben az a jó, hogy hiába vannak rengetegen, mégis mindegyikünk 3D-s figura, eltérő, egyedi személyiségjegyekkel. Véletlenül sem lehet összekeverni őket. Van amelyikük tipikus alfahím. Amolyan ragadozó-védelmező. Van aki igazi mókamester. Akad nőcsábász; talpraesett, harcos csaj és sok egyéb jellemvonással rendelkező is. Ám amit még ennél is jobban szeretek bennük, az az, hogy közel sem hibátlanok. Szinte mindannyiuknak van valamilyen bűne, amitől valóságossá válnak.
A Liam és Mia közötti kapcsolat már a legelső pillanattól kezdve érdekfeszítő. A kezdeti ellenségeskedés sok vicces szituációt szül a két dacoskodó, külön világból érkező figura között, majd később, ahogyan szép lassan egymásba bonyolódnak, egy csodálatos érzelmi megnyílásnak lehetünk szemtanúi. Arról nem is beszélve, hogy a jól működő kémiának köszönhetően valósággal szikrázik közöttük a levegő.
Összességében tehát ajánlom mindenkinek, aki szereti Eszter korábbi könyveit, de azok is egészen nyugodtan kézbe vehetik, akik eddig csak szemeztek vele. Nem fogjátok megbánni! Remek történet két különböző világ találkozásáról, mely egyszerre több életutat is magába foglal. Ha szeretitek a vérengző mutánsokat, a sok kalandot, rejtvényt, nyomozást, vagy a romantikát, esetleg kíváncsiak vagytok, milyen az aurátok láthatóságának következtében nyitott könyvként élni, akkor ez a ti könyvetek lesz. Arra viszont készüljetek, hogy extragigamegabrutál függővége van. Én szóltam! :)


Pontszám: 5/5*

Kedvenc szereplő: Liam, Dylan, Mia, Stella, Ruby, Russel (nem, nem soroltam fel mindenkit)

Kedvenc jelenet: Dylan-Stella a fán, az úszásoktatás, Mia-Liam csipkelődései az elején

Negatívum: Dylan kis afférja

Borító: 5/5

Hobbs-birtok

Míg a Dimenzióváltás után a vadonban élők többsége rabolt és fosztogatott, addig az akkori Hobbs megnyitotta birtoka kapuit az elesettek és a városon kívül rekedtek előtt, a kastély pedig megtelt. Az emberek azóta is töretlenül, egyetlen hatalmas családként élnek itt, s tiszteletük jeléül minden évben megünneplik a beköltözés napjának évfordulóját, valamint megemlékeznek azokról, akik már nincsenek köztük. Ilyenkor lámpafüzérekkel és virágokkal díszítik fel a birtokot, és nagyot lakomáznak, táncolnak és buliznak.

A kétszáz hektáros, elkerített, ősfás birtok közepén egy ódon kastély áll, ami azonban csak formáját tekintve idézi a régmúlt időket, hisz szerkezetét és felszereltségét nézve vetekedik a legmodernebb épületekkel. 

A kastély impozáns főbejáratához, melynél vastag, tölgy zsalugáterek védik a belső üvegajtót, kavicsos út vezet. Odabent hűvös levegő van, így kandallókkal melegítik fel a szobákat.
Az épületben két étkező is található, de étkezésekhez leginkább a földszinti konyhát használják, melynek fehérre meszelt falait karamell színű kerámia virágok díszítik, s felettük sötétbarna gerendák nyújtóznak, melyekről szárított gyógynövénycsokrok lógnak le. A konyhában a főzéshez, edények-, és étkészletekhez tárolásához szükséges felszereléseken kívül egy tömör bükkfából készült robosztus asztal helyezkedik el, körülötte háromlábú lócákkal.

A kastély alagsorában kapott helyet a fegyverszoba. Ajtaját erős vasrács és különleges védőrendszer védi. A helyiség kék fényben úszik, vaskos falai mélyéről pedig króm fiókok gördíthetőek ki, tele puskákkal, pisztolyokkal, kardokkal, és egyéb fegyverekkel.

A ház körüli teendőket mindenki önszántából végzi, ki-ki a saját tudása szerint. A férfiak a fizikai munkát látják el, és vigyázzák a birtokot, a nők pedig házimunkával és a gyerekekkel foglalkoznak, továbbá az ő hatáskörükbe tartozik még az üvegház és az állatok gondozása is. 

A kiskorúak a helyben működő iskolában tanulhatnak, az idősek pedig a kertből nyíló termálvizes fürdőben pihenhetnek.
A termálfürdőt a birtokon élő emberek saját kezűleg újították fel, káprázatos munkát végezve. A terem teteje aranyberakásos, lágy kupolák sokaságából áll, mely visszaveri a víz ragyogó zöld színét. Maga a medence kör alakú, olyan, mint egy sokszirmú virág. A szirmok között karcsú oszlopok ívelnek fel a magasba, hogy a kupola csúcsában találkozzanak. Ám a medence egy része a szabadba nyúlik, és a kilógó rész peremét terméskövek, valamint magas sás szegélyezi.
A termálfürdő járólapja lapos, fekete kavicsok tengeréből tevődik össze, s száraz állapotában is olyan, mintha vizesen csillogna. A helyet a nagy ládákban lévő zöld növények és ólomüveg ablakok teszik még hangulatosabbá.  

A birtokon ezeken kívül található egy gyógyítóintézmény, ahol sok más mellett az aurablokkolásra is képesek. Az eljárás cseppet sem fájdalommentes, ezért a hasra fekvő pácienst minden esetben leszíjjazzák, majd a doki hátul szikével megvágja a bőrt, azután óvatosan szétfeszíti az izmokat és egy mozdulattal benyomja a parányi átlátszó anyagot, ami akárcsak egy bogár, a szöveteket érzékelve önálló életre kel, s a gerincoszlop közelébe fúrja magát, kinyújtja csápjait és szorosan rátapad a csigolyákra.

Az itteni emberek öltözködése és tápláléka jelentős mértékben eltér a manipuraiakétól, sokkal jobban hasonlít a 21. századiakéhoz. Testhezálló ruhák helyett farmert, pólót, bakancsot hordanak, illetve nyári-,  estélyi- és fürdőruhából sincs hiány. Ami pedig az étkezést illeti, kenyeret, húst, és minden olyasmit esznek, amihez sikerül hozzájutniuk, vagy megtermelniük.
Van egy közös raktáruk, aminek Valentin Baron a felelőse. Ő szerzi be a környező városokból azokat a dolgokat, amikre szükségük van, s mivel a vadászok kreditjeivel fizet, ezért a birtokon senkinek nem kell külön fizetnie semmiért. Azt vihet el, amit szeretne.

Nyereményjáték

Manipura vezetői különböző nagyságú vérdíjat tűznek ki az általuk veszélyesnek ítélt emberekre, akiknek a levadászását előszeretettel bízzák a városfalon kívül élő fejvadászokra A vadászok munkájukért cserébe kreditpontokat kapnak, amiket különféle dolgokra válthatnak be.
A turné ideje alatt Ti is belekóstolhattok, milyen is a fejvadászok élete. Segítsetek nekünk megtalálni a hat eltűnt szereplőt!

Feladat:
1. Lájkoljátok A. O. Esther és a Blogturné Klub facebook oldalát. (Kötelező!)
2. Olvassátok el a szökevények adatait, és a szöveg, valamint az eltűntekért járó kreditpontok segítségével, találjátok ki, melyik blogon, melyik szereplőt keressük. Ha megvan, írjátok be a nevét a rafflecopter megfelelő mezőjébe. (Kötelező!)
3. Nem kell mind a 9 betűt felhasználni.
4. Segítségetekre vannak a betűk alatti pontszámok.
5. Mindegyik karakter a Gombnyomásra c. regényben szerepel.
6. Szólj hozzá az egyes állomásokhoz, és növeld a nyerési esélyeidet. Üzenete(i)d linkjét írd be a rafflecopter megfelelő mezőjébe. De figyelem, maximum 6 linket hozhatsz! (Nem kötelező!)

Vadászatra fel!

 

A szökevény adatai:
nem: férfi
kor: 27
haja színe: fekete
szeme színe: barna
lakhely: Hobbs-birtok

kreditpont: 720 pont

a Rafflecopter giveaway

Nézzetek be a többi állomásra is

07/24 Kelly Lupi olvas - Manipura
07/25 Dreamworld - Hobbs-birtok
07/27 Nem harap a... - Interjú
07/29 Media Addict
07/31 Always Love a Wild Book
08/02 Zakkant olvas - Auraszínek

A. O. Esther - A Mennyország Kulcsa

A. O. Esther: A Mennyország Kulcsa

Kiadó: Decens
ISBN: 9789630878043

Oldalszám: 562 oldal

Fülszöveg:

Míg az angyalok a Pokolban időztek, a földön húsz év telt el. Viking harcosok térhódításait rettegik halandók és halhatatlanok. A visszamaradt Sötét Angyalok kegyetlen, hataloméhes zsarnokokká váltak, velük kíván szövetkezni Gabriel képében Arshamon, akit testvérei és Sharanfer új testben követnek.
Hőseink a már felnőtt Joshua városának vendégei, ám nincs idő az ünneplésre, mert az Életfa felett megjelenik Vidfornir, az aranysas, aki az óriások eljöttét, s ezzel a világ pusztulását jelzi.
Csak egy módon lehet elkerülni a véget. Le kell győzni a mágikus erővel bíró aranyszarvasokat, mert csak az agancsukból készített varázspor tudja elpusztítani az óriásokat. Ám mindehhez a titokzatos, de annál zsugoribb törpéktől kell segítséget kérniük. Cserébe azok kristálykoponyákat követelnek, melyeknek megszerzése szinte lehetetlen… A csapat mégis elindul szent célja felé, ám máris Moro lidérceibe ütköznek. A túlerő reménytelen, hacsak az angyalok szövetségre nem lépnek a barbár vikingekkel…
De vajon Elijahé lesz-e végre Sophiel? Netán a viking vezér vagy Arshamon szerzi meg őt magának? Megmenthető-e még Gabriel lelke? Megesik-e Ariel szíve az iránta rajongó, nővé serdült Machielen? És vigaszra lel-e a hitevesztett Joshua?
A válaszért ezúttal is varázslatos helyszínekre kell repülnöd, kedves Olvasóm, de vigyázz! A mélyben rejlő kincs ragyogása, a hatalom íze és a szerelem mámora téged is megrészegíthet!

Saját véleményem:
Miután Sophielék visszatérnek a Pokolból, nem sok idejük marad a pihenésre. Épphogy lazíthatnának egy kicsit, amikor katonák jelennek meg, s köztük egy ismerős, fiatal férfi bukkan fel, aki nem más, mint Joshua.
Az időközben férfivá érett Joshua szembesíti az angyalok csapatát mindazzal, ami távollétük alatt történt. Többek közt megtudják, hogy, amit ők odalent pár napnak érzékeltek, az fent több évet ölelt fel, mialatt a Sötét Angyalok serege átvette az uralmat, s porig rombolták a föld jelentős részét, valamint hatalmuk alá kényszerítették az embereket.
Ám ez közel sem az egyetlen probléma, mivel megjelenik Vidfornir, az aranysas, aki az óriások eljöttét, s ezzel a világ pusztulását jelzi. Egyetlen módon állíthatják meg az óriásokat: le kell győzniük a cseppet sem veszélytelen aranyszarvasokat, és az agancsaikat el kell vinniük a törpékhez, hogy azok varázsport készíthessenek belőlük. Csakhogy a monda szerint három férfi, és egy nő kell a szarvasok elpusztításához, ám közülük mindössze egyetlen személy élheti túl a kalandot, méghozzá a nő.
Ezalatt megjelenik Arshamon, és a viking testeket kapott testvérei, Sahranferrel kiegészülve, és elhatározzák, hogy csatlakoznak a Sötét Angyalok seregéhez....

Aki rendszeres olvasója a blognak, az már tudhatja, hogy az Összetört glóriák az egyik kedvenc sorozatom (Cassandra Clare történetei mellett), és ezt a részt is nagyon vártam már, így amikor megkaptam, egyből rá is vetettem magam, és egy nap alatt befaltam a felét. És ugyanígy volt ez a második felével is (igaz, közbe kellett iktatnom egy pici szünetet, de a könyvtől kívülálló okok miatt). Most pedig itt ülök, és azon gondolkozom, hová tűnt az a cirka 5-600 oldal, ami az én könyvem végéből egészen biztosan kimaradt, merthogy első ránézésre nem tűnik olyan kegyetlen függővégnek a történet, mint az előzőek, de ez közel sem igaz, hiszen az utolsó mondatok annyira felpiszkálják az olvasó kíváncsiságát, hogy legszívesebben már venné is a kezébe a folytatást.
Történetünk főhősei, mint ahogyan azt már megszokhattuk, most sem ülhetnek sokáig a babérjaikon. Épphogy megérkeznek a Pokolból, máris újabb kalandokba csöppennek, melyek ezúttal sem mentesek a veszélyektől. Utuk során rengeteg újabb lény bukkan fel, akadnak köztük ismertebbek, és kevésbé népszerűek is.
Eszter történeteiben rettentően szeretem azt a természetességet, amivel képes több mitológiát összefűzni úgy, mintha azok valójában egyek lennének, és hozzá mer nyúlni olyan legendákhoz, mítoszokhoz, melyeket mások nem igen alkalmaznak. Ettől válnak a regényei egyedivé, izgalmassá, színessé és élettel telivé.
A negyedik kötetben pedig egyre inkább érződik, hogy az írónő mennyire szereti a skandináv kultúrát, beleértve a vikingeket. Ez számomra külön öröm, mert én is imádom őket, és jó volt olvasni egy kicsit az ő szokásaikról, életmódjukról, és harcmodorukról.
Valószínűleg nem mondok újat azzal, hogy olvasás közben megint úgy éreztem magam, mintha én is részese lennék annak a világnak, amelyben a szereplők mozogtak. Ez a vikinges jelenetekre különösen igaz volt. Szinte életre keltek előttem.
Amit velük kapcsolatban mindenképp ki szeretnék emelni, az a hitük. Ha valaki nem ismeri a temetési szokásaikat, akkor sokkoló lehet, és bár valójában az is, számomra mégis van benne valami megható. Nem mondom, hogy egyetértek velük, és támogatom ezt, de megértem őket. Viszont nagyon tetszett, ahogy megjelent Sophielnek és Ramodielnek köszönhetően a felháborodás, és a másik oldal, mely nem tudta ezt elfogadni. Az ottani érzelmek mind a két fél részéről hihetetlenül valósak voltak.
A vikingekhez hasonlóan ugyancsak megörültem a farkasnak, és az összes többi felbukkanó állatnak. Imádom őket, és megmutatták, hogy milyen sokfélék is tudnak lenni. Veszélyesek, szabadok, intelligensek, ösztönösek, és fensőségesek. A legjobban mégis Sophiel és Fenrir kapcsolata érintett meg. Ha valakinek volt/van kutyája, akkor pontosan tudja, milyen az, amikor szavak nélkül is megértenek mindent, vagy kiállnak a gazdájuk mellett. És ebből kifolyólag, egy olyan szoros kötelék jön létre a két fél között, ami egy kívülálló számára érhetetlen lehet. Ezzel pedig Sophielhez szeretnék kilyukadni, aki a farkas miatt sokszor máshogyan cselekedett, mint az elvárható lett volna.
Sophiel egyébként részről részre fejlődik, egyre ügyesebb harcos, és egyre inkább emberi. Noha még mindig megvan benne van az angyali oldala is. Remélem, a folytatásban megint egy kicsit több saját fejezetet/részt kap, én nagyon szerettem az ő gondolatairól olvasni, és kicsit hiányzik. Mostanra azonban annyira kinőtte magát a legtöbb szereplő, és annyi fele szóródtak, hogy belátom, jár nekik a saját fejezet. És igazából nincs is ezzel bajom, mert mindannyian másért érdekesek, és imádok róluk olvasni. Arról nem beszélve, hogy így fennmarad az egyensúly, és egyformán izgalmasak maradnak, egyik félből sem lesz túl sok. Nem is beszélve arról, hogy a maguk módján mindegyiküket szeretem. 
Sahranfer múltját eddig is imádtam, most ugyan kevesebb volt belőle, de az ugyanolyan izgalmas, és rejtélyes volt, mint eddig. (Az emlékeiből egyébként egy saját történetet is eltudnék képzelni.) És a sors fintora, hogy kezd újra a régi önmagává válni.
Aztán ott vannak még a többiek, Mizariel, Azrael, és Arshamon, akik mind fenyegetőek a maguk nemében. Velük és néhány másik szereplővel kapcsolatban viszont (számomra) két negatívumot muszáj megemlítenem. Tudom, hogy senki nem csak jó, vagy csak gonosz, és, hogy mindenki szívében ott lapul valami szeretet, de nekem most picit sok volt a szerelem. Rengeteg szereplő esett szerelembe, akár egy pillanat alatt is, és ettől sebezhetővé váltak a negatív figurák, kevésbé voltak félelmetesek a szememben.
A másik dolog a testiség. Eszter ugyan gyönyörűen írja le azokat a részeket, és néhány szereplőnél abszolút örültem is neki, de számukat tekintve sok volt, és ez néha elvitte a történetet más irányba. Ez egyébként leginkább a könyv közepére volt jellemző, aztán újra beindultak az események, és minden felpörgött.
Aminek viszont rettentően megörültem az a sok-sok Bardo rész. Egyszerűen imádom azt a pasit! Olyan dumája van, amitől mindenki kifekszik. Rengetegszer megnevettetett. És nem csak ő, de Ramodiel és Ariel is előtérbe került. Nekem pedig Bardo, Ramodiel és Ariel óriási szerelmeim voltak már a kezdetektől fogva. Volt pillanat, amikor képletesen szólva, tövig rágtam miattuk a körmeimet. De nem lenne teljes a hárem lista Elijah nélkül, aki még mindig a szívem csücske. Annak ellenére, hogy fülig szerelmes, nagyon férfias. Sőt! Most aztán kijött belőle a férfi. Tökéletes példája annak, hogy attól, hogy valaki szerelmes, még nem kell papuccsá válnia. A Sophiellel közös jeleneteik perzselőek, és elevenek, a lány miatti aggódása pedig rettentően intenzív, és valósággal érezni lehet a gyötrelmét, a legjobb értelemben értve. Ám legalább annyira szerettem azokat a pillanatokat is, amikor Bardoval beszélgetett, vagy éppen bohóckodott. A vízbe lökős jelenet pedig mindent vitt!
Összességében tehát megint egy remek történetet olvashattam, ami felkészítette a terepet egy jóval nagyobb, jelentőségteljesebb csatának.
Ajánlom mindenkinek, aki szereti a kalandokat, odáig van a különböző lényekért, a vikingekért, vagy egyszerűen csak egy fantasztikus történetre vágyik. És, ha ez nem győzött volna meg titeket, akkor olvassátok el Vág Bernadett ajánlóját. Tökéletesen összefoglalja mindazt, amit ez a sorozat nyújt az olvasóknak.
Végül, de nem utolsósorban köszönöm Eszternek, hogy olvashattam ezt a részt is! :)

Pontszám: 5/5

Kedvenc szereplő: Elijah, Bardo, Ramodiel, Ariel, Sophiel és Erik

Kedvenc jelenet: a vízbe dobós, Sophiel vívása Bardoékkal, Sophiel tánca, és egy spoieleres Elijah-Sophiel jelenet

Negatívum: picit sok testiség

Borító: 5/5*

A.O. Esther - Hívogat a fény

A. O. Esther: Összetört glóriák - Hívogat a fény 

Kiadó: Decens
ISBN: 9789630847445
Oldalszám: 464 oldal

Fülszöveg:
Miután Sophiel kiszabadította az üvegcsékbe zárt lelkek millióit, a Mágus gyűlöletes haragjával kell szembenéznie, sőt, annak három nővérével is, akik a fekete mágia papnői. Az Igézőfiú, Joshua megkínzásával zsarolják Sophielt, hogy megkaparintsák angyali nyakékét, melyet csak ő képes levenni magáról, és ami a földi létéhez szükséges erőt nyújtja számára. Joshua és Sophiel egy időre megmenekülnek a varázslók karmai közül, de hiába. A nyaklánc nélkül a lány egyre erőtlenebb, és teste elkezd fénnyé válni…

A Jó és a Rossz küzdelme eközben tovább folyik a Földön, a cél a Mindenség Térképének megszerzése. A három papnő a Pokol urának szánja a kincset, aki végzetes háborúra készül a Mennyek Országa ellen.
Sophiel is útra kel – bár egyre erőtlenebbül –, hogy segítsen angyaltársainak a misszió teljesítésében, de miközben a világot szeretné megmenteni, ő is megmentőre szorul. Élet és halál közt sodródik, amikor egy gyógyító asszony fura jóslatot mond neki, de a fénnyé válást ő sem tudja megállítani. Sophiel élettelenül omlik össze egy öreg malom elhagyatott padlásán.
Eközben ketten is keresik, akik akár az életüket adnák, hogy megmentsék a földi haláltól. Egyikük, persze, Elijah, a Sötét Angyalok vezére – pedig mennyi, de mennyi fájdalmat okozott már a lánynak-, a másik Elijah ősi ellensége, a szelíd Gabriel arkangyal, aki szintén Sophielben talál rá a szerelemre. 

Vak gyűlölet és víztiszta szerelem, halálos csapdák és gyilkos merényletek, lüktető szenvedély és pokoli féltékenység, ördögi mágiák és égből jövő csodák színezik a rengeteg kalandot, melyek az angyali és kevésbé angyali hősökre várnak. 

De vajon ki birtokolja majd a Mennybe vezető út térképét, és megérkezik-e a segítség, amikor már minden veszni látszik? Meddig képes kitartani a bizalom? Túlélheti-e a szerelem a leggonoszabb ármánykodást, begyógyulhatnak-e a halálvágyba kergető csalódás sebei? Megbocsáthat-e egymásnak két ősi ellenség, ha ugyanaz a fájdalmuk, és küzdenek-e egymás életét védve, ha tudják, a harc után egyikük elveszíti, ami az életénél is fontosabb? És végül, képes-e lemondani saját boldogságáról az, aki igazán szeret?

Saját véleményem:

Diril, Lanazir és Rashan

Az írónő ott vette fel a történet fonalát, ahol az első rész véget ért. 

Sahranfer elkapta Sophielt, aki előzőleg szabadon engedte a Mágus erőforrását jelentő lelkeket. A vénember ezért irdatlan haragra gerjed, mindenáron megakarja kaparintani a lány égi nyakláncát, csakhogy megcsappant ereje híján képtelen rá. Ezért segítséghez folyamodik... a nővéreihez.

   Elsőként Diril, a legidősebb, ámde annál gyönyörűbb boszorkány érkezik meg, majd kisvártatva Rashan és Lanazir is megjelenik.

   Miáltal csak Sophiel képes levenni nyakékét, megzsarolják, hogy megölik Joshuát, és a Sötét Angyalt. Sophiel látva a meggyújtott máglyarakáshoz kötözött kisfiút, átadja erejét jelentő ékszerét. Majd miután a gonosz testvérek eltűnnek, egy újonnan szerzett - égi ajándék - képessége által, sikerül kiszabadulnia, és kimentenie Joshuát, és bár a kisfiú meghal, Raphael arkangyal visszahozza őt az élők sorába. 

   Ezután Sophielnek és Joshuának igen sürgetővé válik, hogy megtalálják Gabrielt, és a többi Térítőt, mert az angyallány ereje fokozatosan csökken. Csakhogy nem mehetnek arra, amerről érkeztek,ezért hát kénytelenek a Holdszirének világán keresztülvágni, ami nem kis bonyodalommal jár. Ám hiába jutnak át, Sophiel számára egyre megerőltetőbb az ütemes séta. Így kénytelenek elválni.

   Míg Joshua a Térítőkhöz indul, Sophiel pihenőhelyet keresve, rábukkan manó barátai lakhelyére, azonban a házak üresen állnak. De végül a tündérek segítségével sikerül rájuk lelnie. 

Sophiel lánca

   Mitsukóék egy különleges termést gyűjtenek ve, ami képes életerővel feltölteni őket, ezenfelül pedig csemegeként szolgál számukra. Sophielnek is adnak belőle, csakhogy ez sem használ, így a lány apránként kezd fénnyé válni. 

   Időközben megérkezik Joshua, Gabriel, Ariel és Sariel is, hogy segítsenek a lányon. Ariel látomásának köszönhetően a három angyal elindul a vikingekhez, hogy felkeressenek egy Astrid nevű földangyalt, aki segíthet az angyallánynak. Nem sokkal később Sophiel, és az érzelmeivel igencsak küszködő Gabriel is utánuk ered...

Mindeközben a boszorkányok és Sahranfer sem tétlenkednek, készek beépülni, és átverni a Térítőket, hogy megszerezhessék a Mindenség Térképét.

Azt kell mondanom, hogy az írónő rendkívül jó megoldást talált arra, hogy azok is feleleveníthessék az első részben történteket, akik már nem, vagy nem teljesen emlékeznek rá. Ugyanis egy pár oldalas, rövid, ámde igen velős összefoglaló található a kötet elején, elfüggetlenítve a második résztől. Így, ha valaki nem szereti a visszaemlékezést, könnyedén átlapozhat rajta.

   Míg az Elveszett lelkekben a szereplőket, az érzelmeiket, feladataikat, és a világukat ismerhettük meg, addig a Hívogat a fényben az akcióé, és a pergő izgalmaké lett a főszerep. 

   Folyamatosan fenntartja az olvasó érdeklődését. Mindig történik valami, ami rátromfol az előzőre, így egy pillanatra sem lélegezhetünk fel. 

Cyrus

   De nem csak az állandó adrenalinlöket az, amiben megváltozott ez a rész, hanem a különféle szemszögek is. Immár nem pusztán Sophiel és Elijah szemén keresztül látjuk a dolgokat, és szerintem ez sokat segített abban, hogy még az előzőeknél is komplexebb képet kapjunk a történtekről, és a háttérben zajló eseményekről.

A három boszorkány színrelépése szintén a pozitív újdonságok közé sorolható. Felbolygatják, és nem kicsit összekuszálják a szálakat. Sőt, ők azok, akik rávilágítanak a férfiak legfőbb gyenge pontjára: a nőre! Hisz a mágián kívül létezik más fegyver is, sokkal pusztítóbb.

   Hármójuk közül Diril volt az, aki a leginkább megtestesítette a főgonoszt. Képes volt elhitetni velem, mint olvasóval, hogy ő sokkalta ördögibb, mint Sahranfer, vagy bármelyik általam eddig olvasott anti karakter. Minden adottsága megvan ehhez, teljes lényéből sugárzik a veszélyesség. 

   És külön örültem, hogy megismerhettük Sahranfer és a lányok múltját, mert lebilincselő volt, mintha egy újabb világba csöppentem volna  Így a Mágus is teljesen új megvilágítást nyert, a történetük által megértettem, miért lett olyan, amilyen. És szívesen olvastam volna tovább is. 

Sophiel

Ami pedig Sophielt illeti, hát neki bőven kijutott a negatív élményekből. Egyik csapás éri a másik után, mégsem adja fel, folyamatosan küzd a világért és önmagáért, az életéért.

   Becsületre méltó, hogy bár számtalanszor érik lelki és testi sérülések, ő mindig talpra áll. A teste törékeny, de a lelke gyémánt keménységű.

   Lehet, hogy olykor sír, de azokban a helyzetekben ki ne tenné?

Ő amúgy sem az a harcos amazon, aki minden útjában állót lekaszabol, és pont ez teszi hitelessé, ettől hiszem el azt, hogy ő egy tiszta, jóérzésű angyal, aki még hisz az emberekben, és a jóban.

Mindazonáltal neki is meg kell küzdenie emberi érzéseivel, akárcsak Gabrielnek, akiben eddig még - általa - nem ismert dolgok kavarognak.

Az arkangyalban éledező érzelmek fokozatos kibontakozása - ahogy a hasához kap, amikor az furcsán nyilall, vagy elkalandozik a figyelme, miközben a többiek hozzá beszélnek -, megint egy olyan momentum, ami szörnyen jól el lett találva.

Gabriel

"– Szó sem lehet róla! Sietnünk kell! Sophiel a végét járta, amikor magára hagytam!
A gyermek utolsó mondatától Gabriel gyomrába nyilallt a fájdalom. Óvatosan a hasához nyúlt, hogy kitapogassa, mi baja lehet, aztán felhúzta durva kötésű ingét, hogy meg is nézze a testét, de nem talált semmilyen fizikai sérülést.
Vajon akkor honnan ered ez a különös fájdalom? – gondolta.
Alászállása óta először érzett ilyesmit, és fogalma sem volt, mi lehet az oka."

 Tetszett, ahogy Sophielhez viszonyult, óvta és védte, ha kellett a karjában cipelte, vagy épp a lány boldogsága végett lemondott róla. Támasza volt, ha úgy hozta a sors.

   Talán akkor látszik igazán, hogy mit is érez Gabriel, mikor Diril szórakozik vele. Azok a jelenetek rettentően fájdalmasak. 

De szívfacsaró élményeket nem csak az arkangyal tud okozni, hanem Elijah is. És bár a Sötét Angyal csak a történet vége felé jelenik meg, mégis ő képes a legintenzívebb érzéseket kiváltani.

   Ebben a részben új oldalát ismerhetjük meg, beleláthatunk a szíve legmélyébe. 

Elijah roppant férfias, szinte minden mozdulatából árad a tesztoszteron, de az írónő vele kapcsolatban is mutatott valami újat. Lecsupaszította a lelkét, megtörte és összezúzta a szívét.

Elijah

   A vallomása, a tehetetlenségéből fakadó lelki vívódása, az elvei feladása a nő miatt, akit szeret, sőt még az áldozata is, mind-mind olyan tett volt, amitől a szívem szakadt meg érte.

"- A szívem ott van, ahol te vagy, Sophiel. Hát nem érzed, mit jelentesz nekem? Amióta megismertelek, megfordult velem a világ. Már semmi sem olyan, mint régen. Értelmét veszítette minden, ami régebben lázba hozott. Nem akarom már mindenáron megváltoztatni a világot. Veled akarok lenni. Téged szomjazlak. A csókodra, az érintésedre, a szerelmedre vágyom."

Azt meg már le sem írom, hogy mennyire kedvelem Elijah egyedi látásmódját. 

A káprázatosabbnál káprázatosabb tájak most sem maradnak el. Mesebeli és valós helyszíneken egyaránt kalandozunk, ugyanúgy, mint térben és időben. A.O. Esthernek sikerült megtalálnia egy olyan tökéletes egyensúlyt, amivel össze tudta kapcsolni a Perzsa Birodalom régmúltját a jelennel (amire most szintén választ kapunk - évszámmal), valamint a vikingek különleges kultúráját. Kaptunk egy kis ízelítőt a szokásaikból, hitvilágukból (Thor, Loki és a többiek) és úgy általában az egész kultúrájukról, ünnepségeikről. (Ők is tartogatnak ám meglepetéseket!)

Egyébként az egész könyv olvastatja magát, nem lehet letenni, csak a végén, utána pedig követelni a folytatást!  

Nekem olvasás közben hol darabjaira hullott a szívem, hol újra egy egésszé formálódott, de csak azért, hogy újfent összetörhessen. Mint egy hullámvasút. 

Pontszám: 5/5*

Kedvenc szereplő: Elijah, Diril és Ariel

Kedvenc jelenet: Elijah kétségbeesése, reményvesztettsége, fájdalma

Negatívum:Kicsit több Sophiel szemszög :)

Borító: 5/5*

Megjegyzés: A végén lévő kis függelék az angyalok nevével, képességeikkel és nevük jelentésével, valamint a különféle helyszínek rövid leírásával nagyon jó ötlet volt.