Sabrina Jeffries - Diana és a herceg

A General Press Kiadó jelentette meg Sabrina Jeffries legújabb regényét, Az Elegáns Estélyek sorozat első részeként: Diana és a herceg címmel. Ebben a történetben fiatal hölgyek alapítanak vállalkozást, segítenek első bálozóknak a Társasági bemutatkozásban, és talán férjet is találni. De mi történik, ha egyikük vonzódni kezd a legújabb ügyfelük bátyjához? A történelmi romantikus műfaj kedvelőit szeretettel várjuk a játékunkra, kövessétek a blogturné állomásait, megnyerhetitek a regény egy példányát a kiadó felajánlásában!

 

 

Sabrina Jeffries: Diana és a herceg

 

Kiadó: General Press

ISBN: 9786151041888
Oldalszám: 328 oldal

Fordító: Melegh Erika

Fülszöveg:

Egy új sorozat szenvedélyes nyitánya jó modorról, előkelő társaságról és valódi érzelmekről... Geoffrey Brookhouse, a rátermett és tehetséges építőmérnök váratlanul megörökli a grenwoodi hercegséget. Egy titok azonban tönkreteheti a családját, ezért a húgát egy gondoskodó, tekintélyes vagyonú úriemberhez kívánja hozzáadni. Az újdonsült herceg felkéri az Elegáns Estélyek ügynökséget, hogy szervezzék meg a lány debütálását a londoni társaságban. Az ügynökség tagja Lady Diana Harper is, a temperamentumos divatszakértő, aki hamar rabul ejti Geoffrey szívét... Diana megpróbálja őt is szalonképes herceggé alakítani, bár fogalma sincs, mihez kezdjen a jóképű férfi elhanyagolt külsejével. Ráadásul egyre jobban vonzódik is hozzá. Geoffrey makacssága csak tovább ösztönzi a nőt, hogy megértesse a herceggel: az ellenállása lerombolhatja a húga esélyeit. Vajon egy olyan férfi, aki a szíve mélyéből gyűlöli az előkelő társaságot, együtt tud működni azzal a nővel, aki abból él, hogy kiszolgálja őket? 

Saját véleményem:

Vannak szerzők, akikhez időről időre szívesen visszatérek, mert pontosan tudom, mire számíthatok tőlük. Sabrina Jeffries határozottan ilyen. Ha egy könnyed, romantikus, történelmi romantikusra vágyom, amelyben adott egy makacs hős, egy talpraesett hősnő és néhány jól elhelyezett társasági bonyodalom, akkor jó eséllyel nem fogok csalódni.

"- Az a nő, aki ilyen szenvedéllyel tud rajzolni, a legkevésbé sem lehet "hideg"."

Annyit már most elárulok, hogy Sabrina Jeffries regénnyel nem lehet mellényúlni, és ez alól bizony a Diana és a herceg sem kivétel!
Vajon mi történik akkor, ha egy építészmérnök egyik napról a másikra hercegi rangot örököl, de fogalma sincs, miként kéne rangjához méltóan viselkednie? És ha mindemellett elegendő egyetlen titok ahhoz, hogy tönkretegye családját? Hát segítséget kér! Geoffrey Brookhouse, hogy védje szeretett húgát, úgy dönt, mindent elkövet annak érdekében hogy mielőbb megfelelő férjet találjon Rosabelnek - lehetőleg minél rangosabbat. Özvegy édesanyja és saját járatlansága miatt az Elegáns Estélyek ügynökséghez fordul, arra kérve a hölgyeket, hogy szervezzék meg húga, Rosabel debütálását a londoni társaságban. 

És itt lép színre Lady Diana Harper, az Elegáns Estélyek három alapítójának egyike, a temperamentumos, házasságellenes hölgy, aki bár első látásra komoly vonzalmat érez a jóképű herceg iránt, ugyanakkor végtelenül bosszantja is. Diana azonban nem retten vissza a kihívásoktól: ha úgy ítéli, hogy megbízójuk öltözködése és modora hagy maga után némi kívánnivalót, akkor bizony bátran megregulázza az illetőt. Még akkor is, ha történetesen egy nagy termetű, makacs hercegről is van szó, aki nem lelkesedik a társasági szabályokért. 
Heves szócsatákból garantáltan nem lesz hiány, mint ahogyan vonzalomból, szenvedélyből és romantikából sem. Hiába Diana elvei, Grenwood hercege olyan érzelmeket ébreszt fel benne, amiket saját magának sem mer bevallani. Hőseink első pillanattól kezdve képesek egymás idegeire menni, ami a zsánert tekintve csak még szórakoztatóbbá ( s nem mellesleg ígéretesebbé) teszi a történetet. Különösen azért, mert bár elsőre úgy tűnik, hőseink két külön világból érkeznek, de a regény előrehaladtával kiderül, hogy talán mégsem akkora a szakadék kettejük között. 
Még a Prológus során betekintést nyerhetünk abba, hogyan és miért születik meg ügynökségük. Édesanyjuknak köszönhetően születési rangjuk és a társadalomban betöltött szerepük megkérdőjeleződik, és ha csak nem akarják a társaság szemeitől messze, elszigetelten, megvetve leélni életüket, kézbe kell venniük saját sorsukat és biztosítani helyüket. 

Történelmi romantikus olvasmányaim során rengetegféle helyzettel találkoztam már, sok talpraesett vagy épp a társadalmi szabályokkal szembemenő hősnőt ismertem meg, de ehhez foghatóval még nem találkoztam. Az Elegáns Estélyek ügynökség létrejötte és mibenléte határozottan új színt jelent és egy független, erős feminista vonalat is. Nekem legalábbis tetszett ez a "csavar", az, hogy a bálok, a debütálás, férjfogás, társaság, botrányok és románc mellett kapunk valami újat, valamit, ami azt sugallja, megéri saját kezünkbe venni a sorsunkat és felülkerekedni azon, amibe az élet kényszerít. 

Ha szeretnétek egy jó történelmi romantikust olvasni, ami egyszerre hordozza a zsáner klasszikus elemeit, és mosolyogtat meg, akkor jó szívvel ajánlom a Designing Debutantes sorozat első, önállóan is olvasható részét. A Diana és a herceg egy szenvedéllyel és humorral átitatott romantikus történet, aminek szerves részét képezi a múlt és a jelen találkozása, nem hiányozhatnak belőle a titkok, na meg némi akció. Jó szívvel ajánlom!

Pontszám: 5/4

Kedvenc szereplő: Diana, Geoffrey és még páran

Kedvenc jelenet: a főszereplők szócsatái

Negatívum: -

Borító: 5/3
Sorozat: Designing Debutantes #1

Megtetszett? Vidd haza!

Nyereményjáték

A szerző három korábbi regényének címe a kérdés, rakjátok helyes sorrendbe a betűket, és írjátok be a megoldást a Tally megfelelő sorába.
Figyelem, a kiadó csak magyarországi címre postáz; a nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére, hogy válaszoljon, ellenkező esetben automatikusan újat sorsolunk!

chArgee thieves

Tally űrlap

Nézzetek be a többi állomásra is

08/15 Olvasónapló
08/18 Kelly és Lupi olvas
08/21 Dreamworld

Katherine Applegate - Ruby, a legkisebb

 

A Maxim Kiadó jóvoltából hazánkban is megjelent Katherine Applegate legújabb regénye, a Ruby, a legkisebb. Ennek örömére a Blogturné Klub tagjai bemutatják miként alakult Ruby, az elefánt élete miután átköltözött egy vadvédelmi parkba. 
Tartsatok velünk, kövessétek a turné állomásait és nyerjétek meg a kiadó által felajánlott regény egy példányát. 

 

 

Katherine Applegate: Ruby, a legkisebb

 

Kiadó: Maxim Kiadó

ISBN: 9789636900113
Oldalszám: 224 oldal

Fordító: Abrudán Katalin

Fülszöveg:

Miután a hurrikán elpusztította az állatkertet, ahol Ruby és barátai éltek, az állatokat egy vadvédelmi parkba költöztették. A kis elefánt boldog itt, de örömét beárnyékolja valami. Közeleg az agyarnap, amikor megünneplik, hogy kibukkantak az agyarai, felnőtt. Mindenki izgatottan várja a nagy eseményt, kivéve Rubyt. Rengeteg érzés kavarog benne, és nem tud rendet tenni közöttük. Miközben próbálja megúszni a közelgő ünnepséget, meglátogatja Jabori, aki az afrikai elefántházban nevelte őt, még egészen pici korában. A férfival való találkozás Rubynak a vadaspark és a cirkusz előtti életének egyszerre örömteli és szomorú emlékeit idézi fel, így mesélni kezd Ivannak és Bobnak az afrikai szavannán töltött időkről. Mindeközben pedig rájön, a felnőtté válás nem is igazán az agyarakhoz kapcsolódik, hogy a csorda valójában nem létszámfüggő, hanem szeretetből és a barátság erejéből áll össze, és hogy sokkal bátrabb, mint ahogy azt hitte. Ha pedig ez idáig sohasem menekült, hát most sem fog.

Saját véleményem:

Tizenegy évvel ezelőtt olyan mély benyomást gyakorolt rám Katherinre Applegate Ivanről, a híres gorilláról szóló története, amit sosem fogok elfelejteni – ahogyan Bob sztoriját sem. Tudni kell rólam, hogy kerülöm az állatos történeteket, legyen szó filmről vagy könyvről, de akkor annak valamiért esélyt adtam. És bár egy részem belehalt, és mind a mai napig belehal, ha arra gondolok, mi, emberek miként bánunk az élővilágunkkal, hogyan bántjuk az állatokat és irtjuk ki az élőhelyeiket, nem bántam meg. 

Több lettem azáltal, hogy megismerhettem Ivan valódi történetét és Bob kitalált, ám fájdalmasan szép meséjét. Mindezek szellemében nem volt kérdés, hogy a trió (igazából négyes) harmadik tagjának könyvére benevezek-e. Már nem rettegtem attól, hogy összetör. Tudtam, hogy így lesz.

"– Minden nap csendesedj el egy pillanatra – folytatja Akello néni – , és tedd fel magadnak a következő két kérdést: mivel ajándékozott meg ma engem a világ? Mit ajándékoztam én ma a világnak?"

A Ruby, a legkisebb történetének középpontjában természetesen Ruby, az elefánt áll, akit már a korábbi kötetekből ismerhetünk. Barátai után végre ő is megkapja a maga rivaldafényét és vele együtt Katherine Applegate az elefántok helyzetére, világára, múltjára és jelenére is kitér, külön hangsúlyt fektetve kiszolgáltatottságukra. Arra, mit jelent számukra a család, a közösség, az emlékezés, valamint arra, hogy bizonyos emberi beavatkozások, mekkora nyomot hagynak az állatok – mi több, egész generációk – életében. 
Ruby életében közeleg az agyarnap, a felnőtté válás kezdete, amikor megünneplik, hogy előbukkantak az agyarai, hogy a kínkeserves fájdalmak után végre növekedésnek indultak azok a "fogak", amikért az emberek képesek kiontani az állatok életét. Ruby számára azonban ez az ünnepség jóval többről szól: felnövésről, múltról, emlékezésről és nagy rádöbbenésekről. Na meg sok-sok bosszúságról, hisz a felnőttek furák és ünneprontóak! 

Katherinre Applegate kétszázhuszonnégy oldalon keresztül, hol humoros, hol fájdalmas köntösbe csomagolva, egy fiatal elefánt szemén keresztül tárja elénk a világot, és azt, mit jelent az elefántlét. Milyen érzés szabadnak születni, majd újabb és újabb helyre kerülni, hol rosszabb, hol jobb helyre. Mesél arról, mit jelent az elefántok számára az agyar, milyen érzés, ha megmondják mit tegyél és gátat szabnak a szórakozásnak, és bizony olyan dolgokat is megoszt velünk, amitől a szívünk garantáltan elfacsarodik. 

Ruby története azonban nem csupán arról szól, hogyan válik egy elefántborjúból felnőtt elefánt. Ahogy egyre többet tud meg a saját múltjáról, úgy tárul fel előtte a világ is, amelybe beleszületett. És talán ez az egyik legfájóbb része a történetnek: Ruby még olyan dolgokra is rácsodálkozik, amelyek számunkra már régóta ismert és szomorú valóság.
Katherine Applegate ezúttal sem szépíti a dolgokat. Megmutatja az elefántok közötti erős családi kötelékeket, az emlékezés fontosságát, a gyászt és azt, milyen következményekkel jár, amikor az ember saját önző céljai érdekében beavatkozik egy másik faj életébe. Meglepő, de ennek ellenére a történet nem válik szomorú, állatvédelmi kampánnyá, a fájdalom mellé mindig csepegtet valami reménykeltőt is. És azt hiszem, erre szükség is van. Szükség van, mert így legalább elhihetjük, hogy van még lehetőség a változtatásra, remény arra, hogy egyszer majd felébredünk és véget vetünk mindazon borzalmaknak, amiket teszünk. Hogy valahol megtörjük a generációk óta hordozott rosszat. 
És persze azt sem szabad elfelejteni, hogy ezek a könyvek elsősorban az ifjabb generációt célozzák meg, az ő nyelvükre kódolva igyekszenek fontos társadalmi és állatjóléti kérdéseket felvetni és körbejárni, miközben az emberi hangot kapott állatok az embergyerekek problmáit, érzéseit, élethelyzeteit is megjelenítik. Ruby esetében ilyen például a felnőttek ünneprontósága - hogy csak egy példával éljek. 

Korábbi bejegyzéseimben már említettem, de továbbra is azt gondolom, hogy ennek a sorozatnak kötelező olvasmányként kellene megjelennie minden iskolában. Mert igenis fontos a fiatal generáció edukálása, az, hogy a környezetvédelem, az állatok szeretete, tisztelete és megbecsülése alap legyen. Ezek a történetek pedig úgy képesek fontos társadalmi és állatjóléti kérdésekről beszélni, hogy közben ezer színnel és szívvel mesélnek. Hol egy gorilla, hol egy kutya, hol pedig egy kiselefánt történetén keresztül tanítanak minket és gyermekeinket. 
Mindent összevetve azt gondolom, hogy a Ruby, a legkisebb méltó folytatása a sorozatnak. Édes, bájos, informatív, azonosulásra alkalmas... és igen, szívszorító is. Ruby történetében ugyanúgy ott bujkál a fájdalom, mint a remény. Egyszersmind emlékeztet arra, hogy az ember nem az egyedüli faj ezen a bolygón. 

Pontszám: 5/5

Kedvenc szereplő: Ruby és mindenki

Kedvenc jelenet: első szótól az utolsóig minden

Negatívum: -

Borító: 5/5
Sorozat: Ivan, az egyetlen #3

Megtetszett? Vidd haza!

Nyereményjáték

Mostani játékunk során Rubyhoz hasonlóan olyan hazai, állatkerti elefántokat keresünk, akik lakóhelyükről tovább költöztek. Minden állomáson találtok egy rövid bemutatkozót az adott elefánttól, nektek pedig nincs más dolgotok, mint kitalálni, hogyan hívhatják őket. 
Figyelem, a kiadó csak magyarországi címre postáz; a nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére, hogy válaszoljon, ellenkező esetben automatikusan újat sorsolunk!

2024. április 24-én születtem a fővárosban, anya és apa harmadik borjaként. Hamar a látogatók kedvence lettem, szerették nézni, ahogy pancsolok. Májusban azonban fordulóponthoz érkezett az életem, kamaszkorba lépve el kellett hagynom születési helyemet, a fővárost. Azóta Veszprémben élek. Ki vagyok?

Tally űrlap

Nézzetek be a többi állomásra is

08/20 Dreamworld
08/22 Könyv és más
08/24 Csak olvass!

Carissa Broadbent - A bukottak és az alkonyat csókja

A Carissa Broadbent rajongók ismét visszatérhetnek a Nyaxia koronái világába, ahol a sötétség, az istenek játszmái és a mindent felülíró érzelmek ezúttal is kéz a kézben járnak. Carissa Broadbent The Fallen and the Kiss of Dusk – A bukottak és az alkonyat csókja című regénye folytatja Mische és Asar történetét, amely még nagyobb tétekkel, fájdalmas döntésekkel és lélegzetelállító kalandokkal várja az olvasókat.
Gyertek és a blogturnéval ismerjétek meg jobban a könyvet! Játszatok velünk és tiétek lehet a Maxim kiadó által felajánlott könyv egy példánya!

 

 

Carissa Broadbent: A bukottak és az alkonyat csókja

 

Kiadó: Maxim Kiadó

ISBN: 9789636903183
Oldalszám: 640 oldal

Fordító: Ladányi-Turóczi Csilla

Fülszöveg:

A szerelmükért küzdenek. De vajon meddig mennek el érte?
Mische meghozta a végső áldozatot, hogy megmenthesse azokat, akiket szeret – és örök éjszakába taszította a világot. Asar pedig most, hogy az istenek fogságába esett és a bosszú megszállottja lett, kétségbeesetten keresi kedvesét. Amikor egy istennő felajánlja nekik a végső utat a megváltáshoz, és vissza egymáshoz, Asar és Mische rendkívüli küldetésre indulnak. Meg kell szerezniük a Halál istenének hatalmát, hogy Asar végrehajtsa a lehetetlent: valódi isteni létbe emelkedjen.
Útjuk halandó és halhatatlan birodalmakon keresztül vezet, ahol régi barátaikkal és könyörtelen ellenségeikkel egyaránt találkoznak. De miközben az alvilág az összeomlás szélén áll, és az istenek háborúra készülnek, Asarnak és Mische-nek el kell döntenie, mit hajlandók feláldozni a hatalomért, hogy szembeszálljanak a halállal.
Azonban a bosszúálló istenek és ősi árulások játékában vannak olyan adósságok, amelyeket talán még a szerelem sem képes megfizetni.

Saját véleményem:

forrás: pinterest

Negyedik kötetéhez érkezett a Nyaxia koronái sorozat, ami egyben a Shadowborn Duet duológia lezárását is jelenti. Az énekesmadár és a kőszív befejezése után naná, hogy kíváncsi voltam a folytatásra/lezárásra, és arra, miként alakul a főszereplők sorsa azután, hogy Mische meghozta végső áldozatát.  

"Hányszor mondtam már, hogy bárkit meg lehet menteni? Hogy bárki választhat egy jobb utat a jövőre nézve, nem számít, milyen sötét múltat hagy maga után?"

A bukottak és az alkonyat csókja története ugyanott folytatódik, ahol az előző rész abbamaradt. Mische meghozva a végső áldozatot, meghalt és az összeomló Alvilágba került azért, akit szeretett, ezzel azonban örök éjszakába taszította a világot. 
Mindezzel párhuzamosan, A Fehér Pantheon fogságában lévő, bosszúszomjas Asar nem éppen békésen próbál beletörődni a történtekbe. Bármit megtenne, hogy ráleljen a lányra. Így amikor egy istennő felkínál számukra egy utolsó lehetőséget – a megváltásra és arra, hogy visszataláljanak egymáshoz –, kezdetét veszi egy olyan küldetés, amelyben nem kisebb feladat vár rájuk, mint megszerezni a Halál istenének hatalmát. Csak így kaphat Asar esélyt arra, hogy elérje a látszólag lehetetlent: valódi isteni létbe emelkedjen.

Ez persze már önmagában is elég nagy falat, de Broadbent nem éri be ennyivel. Halandók és halhatatlanok birodalmain át vezet hőseink útja, régi ismerősök és könyörtelen ellenségek között, miközben az alvilág az összeomlás szélére sodródik, az istenek pedig háborúra készülnek. És mindeközben ott van a kimondatlan kérdés: meddig vagyunk hajlandók elmenni azokért, akiket szeretünk?
Aki szerette Mische és Asar történetének első részét, valószínűleg pontosan tudja, mire számíthat: sötét hangulatú fantasyre, nagyívű érzelmekre, veszélyre és romantikára. Csakhogy ezúttal még nagyobb a tét. Nemcsak a világ sorsa, hanem Mische és Asar kapcsolata is azon múlik, hogy milyen áldozatokat hajlandóak meghozni jövőjük érdekében. Vajon van olyan ár, ami már túl nagy? A választ természetesen nem árulom el, de azt igen, hogy míg a korábbi értékelésemben nem éreztem Mische karakterét elég erősnek a főszerephez, mostanra ez jócskán megváltozott. Végre nem csak mellékszereplői mivoltában éreztem őt erősnek, hanem hősnőként is, még úgyis, hogy a duológia lezárása inkább Asart helyezi előtérbe. Bizony, végre mi, olvasók is jobban megismerhetjük ezt a kissé zárkózott férfit, kezdve az érzésein át a múltjáig. 

Összességében A bukottak és az alkonyat csókja méltó lezárása a Shadowborn Duetnek. Tökéletesen hozza azt a szintet, amit elvárhatunk a szerzőtől, mind hangulatában, mind tartalmában. Nem tökéletes, vannak üresjáratok és lassabb részek, ám ezeket tökéletesen kompenzálják a szereplők. Érzelmekből, veszélyből és kalandból nincs hiány, Carissa Broadbent pedig mesterien sodorja lehetetlen helyzetekbe kedvenceinket - sok esetben még nehezebb döntési helyzetbe kényszerítve őket. 
Fontos azonban kiemelni, hogy ha most találtál rá a sorozatra, véletlenül se ezzel a kötettel kezdj! A sorozat rajongóinak pedig jó hír, hogy bár Mische és Asar duológiája most lezárul, a Nyaxia sorozat tovább robog. Én pedig biztosan nem fogok habozni, ha a kezembe kerül az ötödik rész. 

Pontszám: 5/4

Kedvenc szereplő: Asar, Mische

Kedvenc jelenet: spoileres

Negatívum: lsd fentebb

Borító: 5/5
Sorozat: Nyaxia koronái #4, Shadowborn Duet #2

Megtetszett? Vidd haza!

Nyereményjáték

A mostani nyereményjátékban a könyv beleolvasójából tettünk fel kérdéseket, ha figyelmesen elolvassátok akkor könnyedén tudtok rájuk válaszolni.
Minden állomások újabb kérdésekkel találkoztok és a Tally megfelelő rubrikájába írjátok be a helyes megfejtést. Játékra fel!
Figyelem, a kiadó csak magyarországi címre postáz; a nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére, hogy válaszoljon, ellenkező esetben automatikusan újat sorsolunk!

Kit próbál feltámasztani Mische?

Tally űrlap

Nézzetek be a többi állomásra is

08/10 Insane Life 

08/13 Kitablar 

08/16 Dreamworld

Brigitte Knightley - Az ellenállhatatlan késztetés, hogy belezúgj az ellenségedbe

 

A Maxim Kiadó jóvoltából végre magyarul is olvasható Brigitte Knightley hatalmas sikert aratott romantasy regénye, Az ellenállhatatlan késztetés, hogy belezúgj az ellenségedbe. Ennek örömére a Blogturné Klub bloggerei bemutatják egy bérgyilkos és egy gyógyító humorral átitatott, izgalmas, lassú izzású románcát.
Tartsatok velünk a turné állomásain, lessetek be a kulisszák mögé, és játsszatok a kiadó által felajánlott nyereménypéldányért.

 

 

Brigitte Knightley: Az ellenállhatatlan késztetés, hogy belezúgj az ellenségedbe

 

Kiadó: Maxim Kiadó

ISBN: 9789636903121
Oldalszám: 480 oldal

Fordító: Szujer Orsolya

Fülszöveg:

A tét nagy, a szerelem tiltott, és a lassan kibontakozó vonzalom komoly szenvedéllyé válik.
Amikor Osric Mordauntot, a Fyren Rend elit bérgyilkosát ledönti a lábáról egy olyan betegség, amit még egy jól irányzott tőrdöfés sem old meg, a túléléshez sürgősen szüksége van egy kivételes gyógyítóra… a sors pedig, mert nyilván remek humorérzéke van, pont egy Haelan Rendbeli gyógyítót sodor elé — vagyis egy olyan embert, akinek normál esetben a közelébe sem szabadna mennie.
Aurienne Fairhrim és rendtársai egy gyerekeket sújtó halálos himlőjárvány megfékezéséhez igyekeznek kétségbeesetten pénzhez jutni – olyan kétségbeesetten, hogy amikor Osric betör a főhadiszállásukra, azért, hogy lefizesse Aurienne-t, gyógyítsa meg őt, a nő kénytelen elfogadni az ajánlatát.
Időközben Osric és Aurienne munkához látnak, hogy meggyógyítsák a férfit, és annak is a végére járjanak, miért ütötte fel a fejét a himlő, és azon kapják magukat, hogy hevesen tagadják az egymás iránti vonzalmukat – ami pedig csak még tovább tüzeli a köztük lévő szenvedélyt.

Saját véleményem:

forrás: pinterest

Általában kétféle módon találnak meg az olvasmányaim: vagy tudatosan várom őket, vagy egyszer csak meglátom és valamiért megfog, beleszeretek. Brigitte Knightley regénye egyértelműen az utóbbi kategóriába tartozik. 

És nem, nem azért mert az épp trendi Dramione-vonal vonzott, sokkal inkább a mókás cím és A Gonosz asszisztensére emlékeztető fedlap csábított el. Már első pillantásra azt sugallták, hogy egy könnyed, szórakoztató és kissé őrült történetre számíthatok. Ezek alapján úgy éreztem, hogy pontosan azt fogom kapni, amire vágyom: humoros fantasy-t, némi romantikával és az elmaradhatatlan enemies-to-lovers dinamikával.

"Mi is volt kettejük közt? Egyfajta apály-dagály, kíváncsiság és bűntudat, a ma végzetes álmodozása és a holnap hegei."

Mi történik, ha egy bérgyilkosnak éppen attól a gyógyítótól kell segítséget kérnie, akit elvileg gyűlölnie kéne? És mi történik akkor, ha éppen az a bérgyilkos kínálja fel az új kutatáshoz az anyagi forrást, akit gyűlölsz?  Brigitte Knightley Az ellenállhatatlan késztetés, hogy belezúgj az ellenségedbe c. regénye pontosan erre az alaphelyzetre épít, és egy olyan világba kalauzol, ahol a halálos betegség, az egymással rivalizáló rendek és a kimondatlan vonzalom bizony halálos elegyet alkot. 
A történet középpontjában Osric Mordaunt, a Fyren Rend bérgyilkosa, valamint Aurienne Fairhrim, a rivális Haelan Rend gyógyítója áll. Amikor Osric megbetegszik, kénytelen ahhoz az emberhez fordulni, aki ellen minden idegszála tiltakozik, és akinek normál esetben a közelébe se szabadna mennie. De ha már így alakult, úgy véli, könnyen ráveszi Aurienne-t arra, hogy segítsen - ha más nem, némi zsarolással. Csakhogy a lányt keményebb fából faragták. Egy kis zsarolás, fenyegetés nem fog ki rajta. Osric azonban olyat ajánl, amit Aurienne kénytelen elfogadni: pénzt, amelynek segítségével rendtársaival megpróbálhatják megfékezni a gyerekeket sújtó halálos himlőjárványt. Így hát hőseink akaratuk ellenére együttműködésre kényszerülnek. 

Klisésnek tűnik? Mi tagadás, az. Ellenségek, akik összefogásra kényszerülnek? Olvastunk már pár ilyen sztorit. Jogos lehet a kérdés, mégis mivel tud többet Knightley regénye? A válasz azonban meglepően egyszerű: a szórakoztatásra helyezi a fő hangsúlyt. Na meg persze a romantikára. A slow burn románc kellően lassan izzik ahhoz, hogy legyen időnk megismerni a szereplőket és átélni, ahogy a kezdeti ellenszenv fokozatosan valami egészen mássá alakul. És amíg erre várunk, bőven kapunk humort, szópárbajokat és sziporkázó párbeszédeket.
A romantika mellett persze akad itt némi akció és rejtély is, minek után Aurienne és Osric nem csak a bérgyilkos betegségének meggyógyításán dolgozik. Közösen erednek a rejtélyes, újra felbukkanó járvány nyomába is, miközben saját rendjeik ellentétei és a közöttük húzódó bizalmatlanság folyamatosan akadályozza őket. Nem beszélve a többi rendről. 
És akkor ezen a ponton megállnék egy pillanatra. Amikor kinyitottam a könyvet, egyből mindenféle összefoglalóval, leírással találkoztam, amik a regény során felbukkanó elnevezéseket, rendeket és miegymást voltak hivatottak elmagyarázni, csakhogy ez megfelelő szövegkörnyezet híján nem sokat segített. Aztán, ahogy belekezdtem a történetbe, úgy éreztem, mintha elfelejtettem volna bemagolni a kiosztott házimat. A szerző természetesnek vette a mindenféle fogalom, rend és konfliktus ismeretét, ami véleményem szerint hiba volt. A folyamatos ide-oda lapozás, puskázás kizökkentett és bosszantott. Szeretem a történet által megismerni az adott mű világát, annak felépítését és működését, élesben látni, mi mit is jelent pontosan. Sajnálom, hogy Knightley nem így gondolta, nekem ez határozottan rontott az élményen, ami ha nem is volt tökéletes, de szórakoztató mindenképpen. 

Az ellenállhatatlan késztetés, hogy belezúgj az ellenségedbe közel sem tökéletes, cserébe végtelenül sziporkázó. Az egész történet szellemes hangvételű, ami megjelenik a szereplők gondolataiban és párbeszédében is. Mindehhez pedig társul egy izgalmas fantasyvilág, egy jó konfliktus és a lassú izzású románc feszültséggel teli kialakulása. További jó hír, hogy duológiáról van szó, ami kifejezetten ideális, ha szeretitek a rövid sorozatokat. És igen, érezhetően a Dramione alapok is, ha valaki kifejezetten erre utazik. 
Mindent egybevetve én szerettem Osric és Aurienne történetét, szórakoztatott a civódásuk, érdekes volt a világ, a rendek és a kapcsolataik, na meg a rejtélyes járvány kérdése is. Ha szeretitek a humoros, könnyed, mégis izgalmas romantasy regényeket, akkor bátran ajánlom. Nem fogtok csalódni benne. 

Pontszám: 5/4

Kedvenc szereplő: Osric, Aurienne

Kedvenc jelenet: első találkozás

Negatívum: magyarázatok hiánya

Borító: 5/5
Sorozat: Dearly Beloathed #1

Megtetszett? Vidd haza!

Nyereményjáték

Brigitte Knightley legújabb regényében egy bérgyilkos és egy gyógyító kényszerül egy csapatba, a sorsuk pedig elválaszthatatlanul összefonódik. Ennek örömére a mostani játékunkban a fantasy irodalom gyógyító-beteg párosai előtt tisztelgünk.
A turné állomásain egy-egy olyan idézetet találtok, amelyek olyan népszerű könyvekből származnak, ahol a főhősök között gyógyító és beteg/sérült kapcsolat alakul ki. Találjátok ki, melyik könyvből származik az adott állomáson olvasható magyar idézet, majd a címét írjátok be a Tally megfelelő sorába.
Figyelem, a kiadó csak magyarországi címre postáz; a nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére, hogy válaszoljon, ellenkező esetben automatikusan újat sorsolunk!

“– Ugye tudja, hogy kerekesszékben ülök?
– És? A szája azért még működik.” 

Tally űrlap

Nézzetek be a többi állomásra is

08/13 Kelly & Lupi olvas
08/15 Utószó
08/17 Dreamworld

Gareth Hinds - Odüsszeia képregény

A Maxim kiadónak köszönhetően új formában vehetjük kézbe a régi, még a középiskolából megismert klasszikust, az Odüsszeiát: képregényként. Tartsatok Odüsszeusszal és blogturnés társainkkal a hosszú utazáson, és a turné végén ti is nyerhettek egy példányt a könyvből.

 

 

Gareth Hinds: Odüsszeia képregény

 

Kiadó: Maxim Kiadó

ISBN: 9789636903213
Oldalszám: 256 oldal

Fordító: Beke Zsolt

Fülszöveg:

Gareth Hinds merész képi világgal, de a homéroszi eposz zeneiségével értelmezi újra az ókori klasszikust.
Odüsszeusz, Ithaka királya a győztes trójai háború után végre haza akar térni szerető családjához. Tetteivel azonban magára haragítja Poszeidónt, a tengerek istenét, aki bosszúból elsüllyeszti a hős hajóját, akinek így esztendőkön át hontalanul kell vándorolnia. Odüsszeusznak emberevő szörnyetegekkel, viharokkal, valamint szirének és más természetfeletti lények csábításával is meg kell küzdenie. Minden erejére és ravaszságára szüksége van – meg némi segítségre is az Olümposz hegyéről –, hogy hazatérhessen, és visszaszerezhesse királyságát a trónjára és a felesége kezére áhítozó kérőktől.
Gareth Hinds az Odüsszeia mellett képregény-adaptációt készített már Edgar Allan Poe ismert műveiből, a Beowulfból, a Macbethből, a Lear királyból és A velencei kalmárból. Washington D.C. közelében él.

Saját véleményem:

Vannak történetek, melyek sosem merülnek feledésbe. Miközben a világ változik, mi, emberek is változunk, újabb és újabb történelmi korszakok váltják egymást, addig ezek a művek eltörölhetetlenül megmaradnak. Ugyanazt a történetet mesélik el újra és újra, mégis mindig egy kicsit mást, attól függően, hogy az adott kor embere miként értelmezi őket. Homérosz Odüsszeiája pontosan ilyen.

"Ezek a halandók folyton minket okolnak minden bánatukért, holott ők a felelősek a szenvedéseikért!"

Odüsszeusz történetével valószínűleg mindannyian találkoztunk már, ráadásul Christopher Nolan filmjének köszönhetően éppen reneszánszát éli Homérosz eposza. Felmerül a kérdés, mégis mit tud még ehhez hozzátenni Gareth Hinds. A válasz az, hogy semmit, mégis sokat. Hinds olyan módon nyúl ehhez a klasszikushoz, ami nem csak azok számára teszi befogadhatóbbá Homérosz eposzát, akik most ismerkednek vele, hanem azoknak is adhat valami újat, akik már jól ismerik. A képregényes formátumnak megvan az az előnye, hogy sokkal feszesebbé tudja tenni a sztorit,  a látványvilág által pedig olyan oldalait is megmutatja, amik felett olvasás közben könnyebben átsiklunk. 

Az Odüsszeia történetét valószínűleg senkinek sem kell bemutatni: Odüsszeusz a trójai háborút követően csapatával hazaindul Ithakába, ám az út, amelynek eredetileg néhány nap alatt véget kellene érnie, tíz évig elhúzódik. Odüsszeusz útja során küklopsszal, szörnyekkel, istenekkel, varázslónőkkel és tengeri veszélyekkel találkozik, miközben odahaza felesége, Pénelopé és fia, Télemakhosz várják és próbálják feltartóztatni a kérőket, akik mind arra várnak, hogy Ithaka új királyává léphessenek elő. Vagyis adott egy kalandtörténet, melyben egy férfi próbatételekkel és veszélyekkel tarkított utazáson vesz részt, amit végigkísér az emberi gyarlóság.
Csakhogy az Odüsszeia ereje szerintem sosem csak a kalandokban rejlett, hanem a hazatérésben. Nem véletlen a mesélési formája sem. Nem jelen időben követjük figyelemmel az eseményeket, legalábbis Odüsszeusz próbatételeit nem. 
Odüsszeusz számára Ithaka az otthon, a család és a régi élet szimbóluma. Olyan elképesztő hajtóerő, ami útja során végig segít neki kitartani, hogy ne adja fel a legnagyobb borzalmak vagy a legbujább ölelések közepette se. Egy évtizeden át vágyakozik a hazatérésre (plusz előtte tíz évig háborúzik Trójánál), otthona melegére, szerető felesége ölelésére, fiára, kutyájára, a valódi életére. Csakhogy húsz év után már ő sem az az ember, aki egykor hajóra szállt és útnak indult. És véleményem szerint pont ezért annyira időtálló ez a történet, mert mindannyian tudunk vele azonosulni. Mindannyiunk számára ismerős a régi élethez való ragaszkodás, miközben az idő és a tapasztalat akaratlanul is átformál minket.

Gareth Hinds adaptációjában különösen szerettem, hogy nem próbálja meg elrejteni a történet sötétebb oldalát. Az Odüsszeia sokszínű és izgalmas ugyan, sok esetben mégis kegyetlen és tragikus. Az istenek szeszélyesek, az emberek esendők, a hősiességnek pedig gyakran nagy ára van. Odüsszeusz nem hibátlan. Okos, leleményes és kitartó férfi, ugyanakkor büszke, önfejű, gyarló, és bizony előfordul, hogy saját döntéseinek következményeivel is meg kell küzdenie.
És persze ott van Pénelopé is.
Homérosz eposzát könnyű lenne Odüsszeusz történetének titulálni, ahogy azt rendszerint teszik is. De véleményem szerint tagadhatatlan, hogy a háttérben ott van a nő, aki kitartóan, hűségesen, reménykedve várja haza szeretett férjét, s minden asszonyi fortélyt bevet, hogy távol tartsa magától a kérőket és megőrizze férjének helyét és királyságát. 

Míg Odüsszeusz többnyire úton van, addig Pénelopé otthon maradva próbál időt nyerni neki. Gareth Hinds pedig nagyszerűen érzékelteti ezt a kettős utazást:míg Odüsszeusz térben halad előre (legalábbis többnyire), Pénelopé pedig érzelmileg éli át azt a tíz plusz tíz évet.

 

Magáról a történetről nem is szeretnék ennél többet mondani, hisz úgyis ismeritek, vagy hamarosan fogjátok. Hinds képregénye nyilván nem helyettesíti Homéroszét, annak jóval zanzásítottabb, feszesebb verziója, ami tényleg a lényeg magjára összpontosít, így téve még feszesebbé a történetet. Ugyanakkor van itt valami, amiről muszáj beszélnem: a vizuális tartalom. 
Elsőként, amikor kézbe vettem ezt a könyvet, súlya mellett az tűnt fel, hogy nagyon hasonlít a régi művészetismeretek könyvemre, az illusztrációk kevésbé tűntek realisztikusnak, kicsit tényleg olyan törikönyv feelingje volt. Aztán elkezdtem olvasni és nézni a lapokat, és rájöttem, hogy ennek direkt így kell lennie. A szerző által használt képi világ látványosan épít a görög mitológiára színek, kompozíciók és karakterábrázolás tekintetében. Mi több, a képek tökéletesen kiegészítették a kötött szövegi részeket, érzelmeket, életet lehelve a műbe. 

Mindent egybevetve szerintem ez a képregény egy jó belépési pont, ha eddig idegenkedtél a régies nyelvezetű eposz verziótól, de mégiscsak szeretnéd megismerni Homérosz klasszikusát mozivászontól függetlenül. Gareth Hinds saját vizuális nyelvén meséli el neked Odüsszeusz és a többiek viszontagságokkal teli történetét, melynek középpontjában mindvégig a hazatérés áll. De akkor is bátran elolvashatod, ha már volt szerencséd az eredeti változathoz, mert a képregényes formátum garantáltan új életet lehel bele.
Az Odüsszeia képregényben az a nagyszerű, hogy Gareth Hinds képes volt közelebb hozni a mai kor olvasójához ezt a több ezer éves történetet anélkül, hogy megfosztotta volna valódi erejétől. Megmaradt benne a kaland, a mitológia, a szörnyek és az istenek, de mindezek mögött ott maradt az emberi történet is. Odüsszeusz gyarlósága és elbizakodottsága, a kérők hataloméhsége, Pénelopé reménykedése és félelmei.
Talán ezért nem évül el az Odüsszeia. Mert nem arról szól, hogy milyen hosszú és viszontagságos az út Ithakáig, hanem arról, mit tesz velünk az út, amit járunk - fizikailag vagy érzelmileg. 

 

Pontszám: 5/5

Kedvenc szereplő: Pénelopé, Télemakhosz, kutya

Kedvenc jelenet: a kutyás jelenet (sorry, de ez a legmeghatóbb)

Negatívum: -

Borító: 5/3
Sorozat: -

Megtetszett? Vidd haza!

Nyereményjáték

Ezúttal néhány az Odüsszeiával kapcsolatos kérdésre kell válaszolnotok a játék során. Írjátok be a helyes választ a Tally megfelelő helyére.
Figyelem, a kiadó csak magyarországi címre postáz; a nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére, hogy válaszoljon, ellenkező esetben automatikusan újat sorsolunk!

Mely város királya Odüsszeusz?

Tally űrlap

Nézzetek be a többi állomásra is

08/11 Spirit Bliss Sárga könyves út
08/12 Dreamworld
08/14 Könyv és más
08/16 Kitablar
08/18 Kelly és Lupi olvas
08/20 Hagyjatok! Olvasok!
08/22 Utószó

Lia Riley - Puck and Prejudice

Magyarul is megjelent Lia Riley bohókás romantikus regénye, amiben egy hokisztár véletlenül időutazó lesz, és beleszeret Jane Austen legjobb barátnőjébe.
A kötetről a Blogturné Klub három bloggere mesél, és ha szerencséd van, meg is nyerheted az egyik példányt.

 

 

Lia Riley: Puck and Prejudice - Bodicsek és balítélet

 

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó

ISBN: 9789636758400
Oldalszám: 344 oldal

Fordító: Kereki Noémi

Fülszöveg:

Egy nem mindennapi érdekházasság története egy 21. századi profi jégkorongozó és Jane Austen pimasz barátnője között a régenskori Angliában, a 19. század elején. Hogy ez nem lehetséges? Dehogynem!
Tucker Taylor, az Austini Királyok hokicsapatának kapusa egy betegség miatt pihenőre kényszerül, ezért úgy dönt, hogy meglátogatja a húgát Angliában. Útközben azonban balesetet szenved, és egy jeges tóba hajt. Amikor kimászik, 1812-ben találja magát, és egy megbabonázó, kék szemű nő úgy bámul rá, mintha két feje nőtt volna.
Lizzy Wooddash egy könyvekkel és izgalmas beszélgetésekkel teli életről álmodik, olyan irodalmi példaképek, mint a barátnője, Jane Austen társaságában. És ami a legfontosabb – férj nélkül.
A régenskori Angliában azonban nőként kizárólag az özvegyek élvezhették
elvárásoktól mentesen a szabadságot és a társasági elfoglaltságokat. Az egyetlen módja, hogy Lizzy gyorsan özvegy legyen, ha összeházasodik egy haldokló férfival, vagy megöl egy teljesen egészségeset, bár egyikhez sem fűlik a foga.
Egy jövőből érkező férfi viszont álomférj lenne. Az esküvő után ugyanis kitalálhatják, hogyan juttassák vissza Tuckert a saját idejébe, és az eltűnése – vagyis halála – után Lizzy az az özvegy lehetne, aki mindig is szeretett volna lenni. De amint izzani kezd közöttük a levegő, rájönnek, hogy a szív ügyei ritkán követik az aprólékosan kidolgozott terveket. Kiállhatja a szerelmük az idő próbáját, vagy Lizzy pontosan azt kapja, amit akart – és egy összetört szívet?
Engedd, hogy téged is magával ragadjon!

Saját véleményem:

Szeretjük azt gondolni, hogy életünk legmeghatározóbb személyei véletlenül kerülnek az életünkbe. Egy váratlan találkozás, egy szerencsés egybeesés vagy egy közösen átélt pillanat, és máris megváltozik valami. De vajon tényleg a sorson múlik mindez?  Vagy részben rajtunk is, amikor úgy döntünk, hogy ahelyett, hogy elsétálnánk egymás mellett, maradunk és esélyt adunk a másiknak? Lia Riley regénye elsősorban erről szól számomra.

"– A sors hozhat embereket az életünkbe, de mi döntjük el, hogy kiktől nem vagyunk hajlandók elköszönni."

Ha követitek a blogomat, valószínűleg nem okoz meglepetést, hogy odáig vagyok a régenskori románcokért, különösen Jane Austen könyveiért (normális fordítással). De ugyanilyen lelkesedéssel vetem bele magam a hokirománcokba is – elég csak az Off-Campusra gondolni, ami teljesen levett a lábamról. Az utóbbi években ráadásul mindkét vonal új lendületet kapott: a sportrománcok egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek filmvásznon és könyvlapokon egyaránt, miközben a Bridgerton sorozatnak hála a régenskori történetek is reneszánszukat élik. Éppen ezért, amikor megpillantottam a Bodicsek és balítéletet, úgy éreztem, nekem találták ki. Jane Austen egyik (fiktív) barátnője és egy jelenkori hokis érdekházasságba keveredik a 19. század elején? Ide vele! 
Lelkesedésemet némileg beárnyékolták azon vélemények, melyekbe gyanútlanul botlottam bele az internet bugyraiban, de utólag visszagondolva, értetlenül állok előttük. Azt már így a bejegyzésem elején szeretném leszögezni, hogy Lia Riley regénye nem tökéletes. Te jó ég, messze nem az! De úgy gondolom, hogy ha valaki ránéz a borítóra, elolvassa a fülszöveget és magában összerakja a dolgot, akkor józan könyvmoly ésszel is érzi, hogy ez a képtelennek tűnő, cukormázas sztori eleve nem lehet túl komoly. 

A történet középpontjában Lizzy Wooddash áll, egy intelligens, kíváncsi fiatal nő, akinek – korának elvárásai szerint – hamarosan férjhez kellene mennie. Csakhogy Lizzy ennél többre vágyik. 

Másra. Egy olyan életre, ahol nem a házasság határozza meg a jövőjét, hanem a könyvek és izgalmas csevejek. A sors azonban különös fordulatot tartogat számára. Egy 2012-ben élő hokikapus, Tucker Taylor egy balesetet követően rejtélyes módon 1812-ben találja magát, és ezzel nem csak a saját életét, hanem Lizzyét is fenekestül felforgatja. Barátnői segítségével hősnőnk hamar felismeri, hogy a jövőből érkezett férfi akár a kiutat is jelentheti számára a társadalmi elvárások szorításából. Hiszen ki lehetne alkalmasabb érdekházasságra, mint valaki, aki – ha minden jól megy – egyszer úgyis visszatér a saját korába, és ezzel megadja Lizzynek azt a szabadságot, amire mindig is vágyott? Az özvegység szabadságát.

Valószínűleg sejtitek, hogy az érdekházasság a kölcsönös beleegyezés ellenére sem lesz zökkenőmentes, mint ahogyan érzelemmentes sem. Sőt, tulajdonképpen meglehetősen érzelemgazdag kis történet ez, ami finoman szólva sem marad az austeni ártatlan kézfogások szintjén. És itt jön a képbe az, amitől Lia Riley regénye más lesz, mint a megszokott időutazós könyv. Az időutazás csupán ürügy arra, hogy a szerző két teljesen eltérő világot ütköztessen egymással. Egy modern férfiét, aki számára – múltbéli társaival ellentétben – természetes a nemek közti egyenlőség, a testi és lelki szabadság és közvetlenség, valamint egy fiatal nőét, aki egy olyan korban él, ahol az életét szigorú társadalmi elvárások határozzák meg. Kettejük találkozása nemcsak humoros félreértéseket, hanem rengeteg elgondolkodtató helyzetet is szül.
A Bodicsek és balítélet nem akar mindenáron a történelmi regény lenni. Sokkal inkább egy könnyed, romantikus "mi lenne, ha..." történet, ami helyenként teljesen képtelen, máshol sziruposan édes, míg megint máskor szabad. Játékos tisztelgés Jane Austen előtt. Akárcsak maga Lizzy karaktere, aki részben tökéletesen megfelel annak a kornak, melyben él, másfelől viszont kellően nyitott és álmodozó, ahhoz, hogy elfogadja az időutazás tényét és lázadás helyett szabadságra és önállóságra vágyjon. Talán ezért is ennyire jó választás mellé egy Tucker típusú férfi a múltból, aki számára Lizzy álmai és vágyai nem természetellenesek. Párosuk dinamikájához rengeteget ad az, hogy Tucker olyan módon érti meg a lányt, ahogyan egy korabeli férfi nem. 

Lizzyben ott van Elizabeth Bennet makacssága, kíváncsisága és éles nyelve, miközben saját történetének főszereplőjeként próbálja megtalálni a helyét egy olyan világban, ahol a nőket gyakran inkább dísznek tekintették, mint önálló személyeknek. Ugyanakkor Lia Riley nem próbálja modern nőként visszahelyezni őt a régenskori díszletbe. Lizzy továbbra is a 19. század szülötte, éppen ezért érdekes látni, hogyan reagál egy olyan férfira, aki teljesen más értékrendet képvisel, mint az, amihez szokott.
Tucker első pillantásra tipikus sportoló főhős: jóképű, sikeres (legalábbis betegsége előtt), vonzó személyiség. Ám, ha mindezek mögé nézünk, rájövünk, több is rejlik benne. Persze, jól néz ki, karizmatikus, talán a múltat illetően "kicsit" tudatlan, korábbi betegsége miatt viszont jóval empatikusabb, fejlődésre és változásra hajlamosabb, aki nem csak 21. századi szemléletét hozza magával, hanem nyitottságát is egy olyan korba, ami homlokegyenest más, mint a sajátja. Az pedig igazán szerethetővé teszi Tuckert, hogy nem akarja megváltoztatni Lizzyt, hanem teret ad neki ahhoz, hogy az lehessen, aki mindig is szeretett volna. Csak hát azok a fránya bálok és botláb ne lenne... 
A könyv egyik legnagyobb erőssége számomra egyértelműen a humora volt. Lia Riley pontosan tudja, milyen abszurd helyzeteket teremthet egy 21. századi hokis és egy 19. századi fiatal nő találkozása. Tucker számára meglepőek a kor szabályai, Lizzy számára pedig legalább ennyire furcsa a mi világunk és annak minden hozadéka. Mégis... ezekből a kulturális különbségekből rengeteg könnyed pillanat születik, miközben a történet sosem felejti el, hogy a humor mögött valódi konfliktusok húzódnak. Akár az is, hogy hőseink eltérő korban léteznek.

Mindent egybevetve a Bodicsek és balítélet pontosan azt adja, amit a fülszöveg és a borító együttese ígér: könnyed, romantikus, kissé őrült, szeleburdi romantikus történetet, melyben Jane Austen világa találkozik a hokis sportrománcokéval. Nem akar komoly lenni, sem mélyenszántó, egyetlen célja a szórakoztatás. És ezt tökéletesen hozza is. 
A történet üzenete egyébként nem az, hogy életünk legfontosabb személyeit a sors sodorja-e az utunkba, hanem az, hogy képesek vagyunk-e ott maradni és szembenézni a sorsunkkal, ahelyett, hogy elsétálnánk. Mert végső soron nem az számít, hogy a sors hogyan hoz össze két embert, hanem az, hogy amikor ott állnak egymással szemben, felismerik-e egymásban azt, amiért érdemes maradni. A sors hozhat embereket az életünkbe, de azt már mi döntjük el, hogy kiktől nem vagyunk hajlandók elköszönni.

Pontszám: 5/4

Kedvenc szereplő: Lizzy, Tucker

Kedvenc jelenet: Tucker tanulása

Negatívum:-

Borító: 5/5
Sorozat: Regals Hockey #1

Megtetszett? Vidd haza!

Nyereményjáték

A kötet egyik főbb mellékszereplője maga Jane Austen, így a nyereményjátékunk is rá koncentrálódik. Ismerd fel, hogy melyik kultikus regényéből idéztünk, és írd be a Tally megfelelő sorába. Egy szerencsés megnyerheti a könyv egyik példányát.
Figyelem, a kiadó csak magyarországi címre postáz; a nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére, hogy válaszoljon, ellenkező esetben automatikusan újat sorsolunk!

Az emberiség egyik fele nem érti meg, amiben a másik fele örömét leli.

Tally űrlap

Nézzetek be a többi állomásra is

07/24 Sorok Között 
07/30 Hagyjatok! Olvasok!

07/31 Dreamworld

Emma Steinkellner - Az éhes árnyék

A Maxim Kiadó jóvoltából megérkezett A kis boszi naplója második része, amelyben Luna ismét izgalmas – boszorkányos – kalandokba keveredik. Ismerd meg ezt a middle grade képregényt a blogturné során, és játssz velünk, hogy megnyerhesd Az éhes árnyék egy példányát!

 

 

Emma Steinkellner: Az éhes árnyék

 

Kiadó: Maxim Könyvek

ISBN: 9789636900069
Oldalszám: 256 oldal

Fordító: Bozai Ágota

Fülszöveg:

Luna Hush éppen kezdi megszokni nemrégiben megtalált boszorkányörökségét és erejét, azonban az iskolában továbbra is nehéz az élete. Még a legjobb barátja, Charlie sem érti meg igazán, milyen érzés, ha mindig ő az, akit gúnyolnak, és bármit tesz, csak súlyosabb lesz a helyzet. A dolgok pedig még rosszabbra fordulnak, amikor Luna anyukája randizni kezd az iskola legflúgosabb tanárával.
Mindenki azt mondja, csak legyintsen a csúfolódókra – de hogy lehet elfogadni, ha zaklatnak? A lányban fortyogó düh és mély elkeseredettség oda vezet, hogy mikor egy titokzatos talizmánra bukkan, ami elő tudja hozni lényének egy másik oldalát, egy olyat, aki magabiztos, laza, menő és rendkívül népszerű, Luna kérdés nélkül belemegy a varázslatba. De vajon jó ötlet egy mágikus és ismeretlen erőnek átadni az irányítást?

Saját véleményem:

Társadalmunk már egészen korán arra nevel minket, hogy bizonyos érzéseinket elnyomjuk. Ne haragudj, ne irigykedj, ne félj, ne sírj, ne legyél gyenge, ne lógj ki a sorból. Mintha léteznének jó és rossz érzések, amelyeket aszerint válogathatunk meg, hogy éppen melyik illik bele környezetünk elvárásaiba.  Emma Steinkellner Az éhes árnyék c. képregényében azonban egészen más üzenetet fogalmaz meg. Azt, hogy nem az érzéseink tesznek minket rossz emberré vagy nevetség tárgyává, hanem az, ha úgy teszünk, mintha nem is léteznének. De vajon mi történik akkor, ha annyira szeretnénk megfelelni másoknak, hogy közben lassan elveszítjük önmagunkat?

"(...) nem az érzéseiddel van baj. Éppen az visz előre, ha hagyod, hogy érezz."

Emma Steinkellner már az első kötet során bebizonyította, hogy a boszorkányság számára nem egyszerű díszlet. A mágia mögött, a tolerancia mentén mozogva olyan kérdések lapultak, amikkel előbb vagy utóbb mindannyian szembesülünk: kik vagyunk, hova tartozunk, hogyan fogadjuk el önmagunkat vagy másokat. Az éhes árnyék azonban ennél is tovább megy. Bár első pillanatra a folytatás is varázslatos kalandnak tűnik, valójában egy rendkívül érzékeny, a fiatal olvasók nyelvére kódolt történet az önazonosságról, a megfelelési kényszerről és azokról az érzéseinkről, amiket legszívesebben elrejtenénk mások elől. 
A történet középpontjában ezúttal is Luna áll, akinek a korábbinál nagyobb ellenséggel kell szembenéznie: önmaga démonával. Az előző kötet eseményei és a téli szünet biztonsága után Luna nehezen akar visszatérni iskolájába, ahol kiközösítés és gúnyolódás céltáblája. És amikor már az első napon beüt a krach, elszabadulnak a lány érzelmei. Elege lesz abból, hogy bármit tesz, osztálytársai rajta gúnyolódnak, és bármennyire is szeretné kifejezni nem tetszését, édesanyja és környezete csendre inti. Emma Steinkellner pedig tökéletesen egybeolvasztotta a lányban dúló érzelmi viharokat és a boszorkányos fantasy elemeket. Luna ugyanis ráakad nagymamájánál egy amulettre, ami segíthet elérni neki azt, amire vágyik: tiszteletet, megbecsülést, barátokat. Csakhogy ennek ára van. 

Emma Steinkellner olyan érzéseket ölt testbe, amikkel kivétel nélkül minden korosztály képes azonosulni, legfőképpen az a korosztály, akiknek íródott. Sajnos az iskolai zaklatások, csúfolások, kiközösítések nagyon is jelen vannak az iskolákban, számtalan gyerek életét keserítve meg - szélsőséges esetekben még öngyilkosságig is vezethet az út. Tehát az, hogy itt van nekünk Luna, aki egy boszorkányüldöző örökséggel rendelkező városban, boszorkányként és színes bőrűként próbál meg beilleszkedni, egyáltalán nem légből kapott konfliktus. Ellenkezőleg. A szerző egy boszorkányos fantasy történet keretei között beszél olyan valós problémákról, amelyek nap mint nap jelen vannak az iskolák folyosóin. Arról, milyen érzés kívülállónak lenni. Milyen, amikor bármit teszel, valaki mindig talál rajtad valami kifogásolnivalót. És arról is, milyen könnyű elhinni egy idő után, hogy valóban veled van a baj.

Erre nagyon jól reflektál Az éhes árnyék központi metaforája. A történetben megjelenő árnyék nem egyszerű gonosztevő. Persze, részben az (mégiscsak boszorkányokról, átkokról és talizmánokról van szó), ugyanakkor Luna elfojtott érzéseinek a megtestesülése is. Azé a sok haragé, dühé, csalódásé és ki nem mondott szóé, amit folyton folyvást lenyel. 
Míg az első kötetben jóval nagyobb hangsúlyt kapott a mágia és a boszorkányvilág, addig a befejező rész sokkal inkább Luna emberi oldalára koncentrál. Sajnálom, hogy a mérleg nem volt kicsit kiegyensúlyozottabb e téren, mert kifejezetten szerettem ezt a vonalat, ugyanakkor az volt az érzésem, hogy Emma Steinkellner a duológiával Luna emberi és boszorkány oldalát szerette volna bemutatni. És míg Luna az első részben felfedezte mágikus tehetségét, addig itt azt kellett megtanulnia, emberi érzéseit miként dolgozza fel anélkül, hogy mágiához folyamodna. 
Az ötlet, az üzenet dicséretes, de ha lehetek veletek őszinte, bennem a történet végére érve, maradt némi hiányérzet. Egy kicsit több akciót vártam talán. Persze így is élveztem az olvasottakat, szinte faltam a sorokat és oldalakat, az pedig különösen tetszett, hogy a feldolgozott téma kapcsán az író nem feledkezett meg a mellékszereplők fontosságáról sem. A történetben egyrészt megjelenik a kiközösítő, gúnyolódó közeg, azok az iskolatársak, akik szóban és érzelmileg bántalmazzák Lunát. Másrészt viszont ott van mellette egy támogató közeg is, akik folyamatosan emlékeztetik arra, hogy mindig lesznek olyan emberek, akik nem azt várják tőle, hogy valaki más legyen, hanem éppen azért szeretik, aki valójában. A két oldal pedig együttesen hat Lunára, szerintem meglehetősen életszerűen bemutatva, melyik milyen hatással van az adott szituációban lévő egyénre, és hogy mennyit jelent, ha valaki nincs egyedül. 
És ha már szóba került a történet érzelmi mélysége, nem mehetek el szó nélkül a képi világ mellett sem. Az illusztrációk a Heartstopper kötetekhez hasonlóan, tökéletesen támogatják a történet mondanivalóját. A karakterek mimikája, az árnyék ábrázolása, a színek használata sokszor többet mond bármilyen szónál. 

Mindent egybevetve örülök, hogy Emma Steinkellner duológiává bővítette Luna történetét (és annak is, hogy a kötet elején nem feledkezett meg egy rövid összefoglalóról az előzményekből). Bár számomra az első rész erősebb olvasmányélményt nyújtott, Az éhes árnyék olyan fontos témákhoz nyúlt, amelyekről nem lehet eleget beszélni – különösen annak a korosztálynak, amelynek ez a történet elsősorban szól. Emma Steinkellner nem próbálja meg elhitetni, hogy a harag, félelem vagy a csalódottság rossz érzések. Éppen ellenkezőleg: arra emlékeztet, hogy ezek ugyanúgy hozzánk tartoznak, mint az öröm vagy a szeretet. Mert végső soron nem az tesz bennünket erőssé, ha elrejtjük az árnyékainkat, hanem az, ha megtanulunk együtt élni velük. Hiszen csak így maradhatunk igazán önmagunk.

Pontszám: 5/4

Kedvenc szereplő: Luna, Charlie, Peter, cica

Kedvenc jelenet: a két pulcsis jelenet

Negatívum: kevés az akció

Borító: 5/5
Sorozat: Egy kis boszi naplója #2

Megtetszett? Vidd haza!

Nyereményjáték

Te is imádod a boszorkányos történeteket? Akkor bizonyára könnyedén kitalálod az idézetek alapján, hogy melyik könyvre gondoltunk! Ha pedig megvan a megfejtés, csak be kell írnod a címet a Tally form megfelelő sorába.
Figyelem, a kiadó csak magyarországi címre postáz; a nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére, hogy válaszoljon, ellenkező esetben automatikusan újat sorsolunk!

„Az még hagyján, hogy belegázolok Matthew magánéletébe, és erkölcsileg megkérdőjelezhetően viselkedem, de nem fogok megrongálni egy antik bútordarabot.”

Tally űrlap

Nézzetek be a többi állomásra is

07/20 Utószó
07/21 Csak olvass!
07/23 Dreamworld
07/24 Spirit Bliss Sárga könyves út
07/25 Könyv és más