2020. január 24., péntek

Blogturné extra - Arany és ónix


A 8. Aranymosás Irodalmi Válogató nyertes regénye, az Arany és Ónix tavaly év végén jelent meg a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában. A fantasy és a történelmi romantikus műfaj elemei keverednek a történetben, Asarella és Dhelward kalandjait ismerhetjük meg benne. Ha kíváncsiak vagytok a könyvre, tartsatok ismét a blogturné tagjaival, és játsszatok a könyvért. 




Idézetek


"– Bízom magában.
Dhelward szája félmosolyra rándult.
– Ahhoz képest, hogy pár órával ezelőtt még menekült előlem, egy evezőlapáttal leütött, majd az ágyhoz kötözött, és majdnem elvágta a torkomat…"

"– Van más módszer is. Featherrel lemegyünk, és garantálom, két perc, és meglesz Esther tartózkodási helye.
– És ha hazudik?
– Hidd el, Rell, nem fog.
Asarella csak bólintani tudott. Dhelward intett az éginek, aztán Asarella már csak a mögöttük csukódó ajtó hangját hallotta.
A többi három FOKA-tag közelebb lépett hozzá.
– Mióta beszél önnel közvetlenül? – kérdezte Snowdon, hanja éles vakkantásnak tűnt.
Lord Brightwell pillantása bejárta tetőtől talpig.
– Mióta hívja a keresztnevén?
– Ráadásul becézve? – tette hozzá Lord Merryweather."

"– Igazán sajnálom – hátrált egy lépést. – Egyébként is a maga hibája.
Hogy micsoda?
– Tessék? Már hogy lenne a én hibám, amikor maga köpte ki a teáját?!
– Mert olyan badarságot mondott, hogy ennek a lőrének jó az illata!"

"– Megölte?! – sikított fel, mire Dhelward összerezzent. – De miért?
– Én nem végzek trehány munkát – dörzsölte meg a fülét Dhelward. – Akit én megölök, az ott is marad. Ez él."

"– Egy úriember az ilyen esetekre mindig tart magánál egy patyolatfehér, a monogramjával hímzett zsebkendőt – magyarázta hűvösen. Fejét magasra tartotta, és lenéző pillantást vetett az earlre. A férfi megvetően felhorkant.
– Nevetséges. Nem sasszézom körbe a szobát egy rongydarabért."

"– Hogy mi vagyok? – vágta rá zsigerből, és megpróbált tanácstalan arckifejezést magára ölteni.
– Értékelem az erőfeszítését, Miss Fane. – Az earl hangja vágott, akár a penge. – De remélem, nem gondolja, hogy bolond vagy valamiféle fényes páncélú lovag vagyok fehér lovon, aki csupa nagylelkűségből nyújt kezet a bajba jutott nemes kisasszonynak?"

"– Nem is kellett volna lefognunk – állapította meg Gareth.
– Örülök, hogy végre észrevetted – morgott Dhelward.
Aiden és Shin értetlenül meredtek rájuk.
– Csak a vágy tombol benne, nem akarja bántani
– Akkor igazam volt!
– Miben? – lépett be Cian, és leült az egyik székre.
– Szereti a feleségét.
A tündér egy hümmögéssel felelt.
– Ne mondd, hogy te már tudtad! Akkor az előbb miért nem mondtad el, hogy nem kell lefogni?
– Most mi van? Talán én nem szórakozhatok? – vont vállat a tündér. – Kiváncsi voltam, mikor jöttök rá. És főleg, hogy ő mikor jön rá. A feleséged elindult."




Nyereményjáték


Az Arany és Ónix az Aranymosás Irodalmi Válogató nyertes regénye, így a nyereményjátékunkban is erre fogunk koncentrálni. Minden állomáson egy olyan szerzőről fogtok találni képet, akinek a könyve az Aranymosás keretében jelent meg. A Rafflecopter doboz megfelelő soraiba a szerző nevét várjuk.
Figyelem, a kiadó csak magyarországi címre postáz; a nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére, hogy válaszoljon, ellenkező esetben automatikusan újat sorsolunk!






Nézzetek be a többi állomásra is

01/18 Könyvvilág
01/20 Fanni’s Library
01/22 Sorok Között
01/24 Dreamworld
01/26 Kelly és Lupi olvas

2020. január 23., csütörtök

Blogturné extra - Igazán szerelem



Egy átlagos lány és a popsztár szerelméről írt a Royal fiúk sorozattal sikert arató Erin Watt. A könyvről egy extra-hosszú és extra állomásokkal is dúsított blogturnén olvashatsz. Sőt, ha szerencsés vagy, három példányt meg is nyerhetsz a kötetből.




Borítók


A klónok - Az ausztrálok (bal) ugyan megtartották az eredeti borítót, ám a cím tipográfiáján változtattak kicsit. Velük ellentétben az olaszok (jobb) saját fedlapot készítettek, megtartva az eredeti stílusjegyeket, köztük a csillag formájú csillagszórót is, melynek a közepébe azért belesuvasztottak még egy romantikus stock párost is a giccs jegyében.



Love, love, love - A cseh (bal), német (középső) és orosz (jobb) tervezők többé-kevésbé ugyancsak megmaradtak az eredeti borító koncepciójánál, ám csillag forma helyett szív alakú csillagszóróval. A németeké egész jól sikerült, ellentétben a másik kettővel.



Eredeti ötlet - A bolgárok (bal) és a franciák (jobb) saját tervekkel rukkoltak elő, egy merőben új szemszögből közelítve meg a történetet. Míg előbbiek a zenére és a romantikára fókuszáltak, addig a franciákét sejtelmesség jellemzi. És ha egészen őszinte akarok lenni, az övéket még a polcomon is szívesen látnám.





Nyereményjáték


A kötet főhőse, Oakley Ford egy fiatal popsztár, akiért milliók rajonganak. A mostani játékunk során fiatal popsztárok képeit láthatjátok majd, a feladatotok, hogy beírjátok a Raflecopter doboz megfelelő sorába az adott sztár nevét.
Figyelem, a kiadó csak magyarországi címre postáz; a nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére, hogy válaszoljon, ellenkező esetben automatikusan újat sorsolunk!






Nézzetek be a többi állomásra is

01/12 Sorok Között
01/14 Fanni's Library
01/16 Sorok Között - Idézetek
01/18 Csak olvass!
01/20 Readinspo
01/22 Deszy könyvajánlója
01/23 Dreamworld - Borítók
01/24 Kelly & Lupi olvas
01/26 Pandalány olvas
01/28 Veronika's Reader Feeder

2020. január 9., csütörtök

Brandon Mull - Vadnak született


Brandon Mull: Vadnak született

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
ISBN: 9789633990971
Oldalszám: 238 oldal
Fordító: Pék Zoltán

Fülszöveg:
Te vadnak születtél?
Négy gyermek, akiket hatalmas távolság választ el, mind átesnek ugyanazon szertartáson, melyet zöld köpenyes idegenek felügyelnek. Négy fényvillanásból négy vadállat jelenik meg, és a gyerekek, valamint a világ sorsa egy csapásra megváltozik.
Lépjetek be Erdász világába, ahol tizenegy évesen minden gyerek megtudja, hogy azon kevesek közé tartozik-e, akinek szellemállata van. Ez az ember és állat közti ritka kapcsolat mindkét felet különös erővel ruházza fel.
Közben távoli, elfeledett földeken sötét erő támad, és megkezdte a világ feldúlását. Erdász sorsa a négy ifjú vállán nyugszik, de vajon sikerrel járnak-e?

Saját véleményem:
Nagyjából a hazai megjelenéssel egyidőben figyeltem fel a Szellemállatokra, egyszerűen megbabonázott az első kötet csodaszép borítója, és maga a téma is izgalmasnak tűnt. De őszinte leszek, nem hittem volna, hogy a sorozat életképes lesz itthon, így hát én magam is mellőztem. Egészen mostanáig!

A történet egy - a miénken alapuló - több kontinensből álló, fiktív fantasy világban játszódik, ahol minden tizenegyedik életévét betöltött gyermeknek át kell esnie a felnőtté válás ceremóniáján, mely során kiderül, meg tud-e idézni bármilyen szellemállatot. Ezek a különleges lények aktív állapotukban különféle erővel látják el gazdájukat, passzív formájukban pedig tetoválásként pihennek valamely testrészén. Ám akad köztük néhány kivételesen nagy tiszteletnek örvendő Nemes Vad is, például az Elesettek négyese.
A legenda szerint egykor egy Pusztító nevű ellenség megpróbálta uralma alá vonni a világot, de a nagy négyes segítségével és önfeláldozásával végül legyőzték őt a zöld köpenyesek. Ezt követően viszonylagos béke köszöntött be Erdászban... egészen mostanáig, amikor is újabb támadások tizedelik az országokat, miközben váratlanul ismét felbukkannak az Elesettek. Ezzel mintegy párhuzamosan pedig elindul a verseny, ki tudja maga mellé állítani a vadak gazdáit, s melyik fél szerzi meg a legtöbb amulettet.

A négy egymástól igen eltérő társadalmi osztályból és világból származó kamasz - akiket nem csupán mentalitásuk, de kultúrájuk is elválaszt - kénytelen együttműködni, ha meg akarják menteni a világot... pontosabban három, mivel egyikük rossz oldalra kerül. Ám az út, míg a ceremóniától eljutnak az első amulettig, kalandokkal, veszélyekkel és kihívásokkal teli.
Bevallom, nem számítottam rá, hogy ennyire szeretni fogom, de teljesen magába szippantott a történet, jóformán le se tudtam tenni. Imádtam a világot, a legendákat, az állatokat, és a kincskeresős hangulatot, na meg különbözőséget, amit a srácok hoztak.
Mind a négy főszereplő izgalmas háttértörténettel rendelkezik, olyannal, mely nagyban meghatározza jellemét, és azt, ahogyan a kialakult helyzetet kezeli - beleértve szellemállatát vagy a toborzó csapatát. Van köztük szegény sorból származó juhászfiú, maximalista ázsiai harcoslány, árva, aki megjárta a börtönt, és afrikai vadászlány, akit a családja mindig is lenézett. Ők négyen alkotják tehát a csapatot, és igyekeznek köteléket kialakítani állataikkal, valamint feldolgozni azt, mire hivatottak. Van, amelyiküknek könnyebben megy, és olyan is, akinek nehéz elfogadnia szellemállatát, vagy a kötöttségeket.

A Vadnak született noha inkább amolyan bevezető, mely nagyobb részt a főszereplők és szellemállataik megismerésére fókuszál, nem mentes a kalandoktól; ízelítőt ad abból, mire számíthatunk a folytatások során. És azt kell mondanom, ha ilyen a felütés, rengeteg izgalomban lesz még részünk.
A Szellemállatok egy rendkívül komplex, izgalmakkal, bonyodalmakkal és rejtélyekkel teli, pergő történet, melynek fontos részét képezik a legendák és a kincskeresés. Tiszta szívből ajánlom kisebbeknek és nagyobbaknak, én huszonnyolc éves fejjel is ittam minden sorát, és alig várom, hogy a kezemben tarthassam a folytatást!


Pontszám: 5/5
Kedvenc szereplő: Rollan, Briggan, Uraza
Kedvenc jelenet: a csata
Negatívum: -
Borító: 5/5
Sorozat: Szellemállatok #1

2020. január 7., kedd

Blogturné extra - Álruhában



A Könyvmolyképző Kiadó elhozta nekünk On Sai legújabb történetét, a Vágymágusok első részét, mely az Álruhában címet viseli. Ennek örömére a Blogturné Klub hat bloggere bemutatja Szépvölgyi Rianna grófkisasszony izgalmakkal teli kalandját, melyben férfiként kell helytállnia, miután egy katonai toborzás során összecserélik ikertestvérével, Roannal.
Tartsatok velünk, ismerjétek meg a Vágymágusok világát, és vigyétek haza a kiadó által felajánlott könyv egy példányát




Kedvcsináló idézetek


"A hegytetőn álltam, és próbáltam kacéran viselkedni a széllel, de valljuk be,túl hűvös volt hozzá. A balladák szerint az ősanyáim egy szál fátyolban táncoltak az erdőkben. Kezdem érteni, miért van a füveskönyvben ötféle recept a felfázásra."

"Nem az erőszak az igazi erő, hanem a szeretet. Ez az, ami erejével láncba köt, és leigáz mindent."

"– Miért mindig a halál? Miért nem a szeretet az út?"

"– Mást nem üzent Kimcse néne, te gyerek?
– De. – A kölyök elvigyorodott. – Azt, hogy ne beszéljen csúnyán az úrfi, mert kimossa a száját!
Értetlenül néztem rá. Miért kéne szitkozódnom?
Aztán hirtelen fölfogtam.
A gyerek több vendégről beszélt.
– Ki van az úrhölggyel? – kérdeztem gyanakodva-
– Imola kisasszony, és még két úr.
Fini bizonyára a hódolójával jött. Roan nem sejthette. Beengedte őket a zeneszobába, és most ott ülnek egy féltékeny mágus mellett.
– A lépfene csókolná homlokon azt az ostoba libát! – szaladt ki a számon."

"Nincs ijesztőbb, mint a természet, ez az őserő, amit észre sem veszünk, de körbevesz."

"– Az én kastélyom is él, de sose viselkedne így! Nem akarna rám omolni! Elegem van ebből az egész nyomorult katonaságból! Békét akarok, könyveket, zenét! Három napja nem ittam teát! Érted?! Még teám sincs! 
Felzokogtam. Csak sírtam és sírtam, a kicsi szipoly a hatalmas kőtömeg tövében.
(…)
Hatalmas csend terült el az udvaron.
– Valaki adjon teát ennek a gyereknek! – mondta rekedt hangon Amron kapitány. – Nekem meg pálinkát! Sokat."

"– Fél aranyért annyi könyvet lopok neked, amennyit szeretnél – suttogta a fülembe Lidérc nesztelenül mögém kerülve.
Ennél szebbet még sosem hallottam férfitól."

"– Halljam, mit mondtál nekik!
– Mi ez a hangnem? – Megcsóválta a fejét. – Kezdd úgy, hogy csodálatos Lidérc, akinek mély hálával adózom…
– Balladát ne írjak hozzád?
– Most, hogy mondod… – Lidérc látványosan elgondolkozott. Aztán a megrökönyödött arcom láttán vidáman vállat vont."

"– Villámlik? Idebújhatsz – mondtam az öcsémnek, ahogy éveken át gyerekkorunkban.
Nem jött válasz, de az ágyra leült valaki.
Kinyitottam a szemem.
Azonnal kerekre is tágult, ahogy Lidércet láttammeg az imbolygó, sárgás gyertyafényben. Félmeztelen volt, mindössze egy darócnadrágot viselt. Alóla kilátszott a vágykendő szalagja.
– Én... nem neked mondtam! Nem hívok négynapi ismeretség után az ágyamba egy férfit!
– Miért? Hány nap kell hozzá? – érdeklődött, elnyomva egy pimasz mosolyt."

"– Roan, egy kicsit visszafogottabbnak kéne lenned.
– Láttad a vágykendőjét?
– És te láttad Lidérc arcát? –kérdezte halkan Zaher. Megállt az udvar közepén. –Én... eleinte irigyeltelek, hogy ilyen bátor vagy, és kimutatod, ha valakihez vonzódsz. De te mindkettejükkel kikezdesz!
– Én?! Lidérc csak szórakozik velem. Mort meg állandóan vetkőzik! Persze, hogy zavarba jövök.
– Miért ne vetkőznének fiúk egymásközt? Ez teljesen normális."




Nyereményjáték


Mostani játékunk során olyan, Riannához hasonló lányokat, nőket keresünk, akik a másik nem uralta területeken úgy próbálnak meg érvényesülni, hogy férfinak álcázzák magukat.
Minden állomáson találtok egy képet az adott álruhás hölgyről, nektek pedig azt kell kitalálnotok, mi az illető álneve. Fontos: csak és kizárólag álnévre vagyunk kíváncsiak!
Figyelem, a kiadó csak magyarországi címre postáz; a nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére, hogy válaszoljon, ellenkező esetben automatikusan újat sorsolunk!






Nézzetek be a többi állomásra is

01/05 Dreamworld
01/07 Dreamworld - Idézetek
01/09 Könyv és más
01/11 Könyvvilág
01/13 Hagyjatok! Olvasok!
01/15 Spirit Bliss Sárga könyves út
01/17 Kelly és Lupi olvas

2020. január 5., vasárnap

On Sai - Álruhában



A Könyvmolyképző Kiadó elhozta nekünk On Sai legújabb történetét, a Vágymágusok első részét, mely az Álruhában címet viseli. Ennek örömére a Blogturné Klub hat bloggere bemutatja Szépvölgyi Rianna grófkisasszony izgalmakkal teli kalandját, melyben férfiként kell helytállnia, miután egy katonai toborzás során összecserélik ikertestvérével, Roannal.
Tartsatok velünk, ismerjétek meg a Vágymágusok világát, és vigyétek haza a kiadó által felajánlott könyv egy példányát.


On Sai: Álruhában

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
ISBN: 9789634577270
Oldalszám: 304 oldal

Fülszöveg:
Lehet barátság férfi és nő között?
Szépvölgyi Rianna egy eldugott völgy grófkisasszonya, aki bogaras atyjával és zenész ikeröccsével él. Rianna férfiruhában van, amikor balszerencséjére találkozik Ras parancsnokkal, aki a hazaérkező hírhedt Kartal hercegnek gyűjt katonákat.
Riannát összecseréli az ikertestvérével, és magával viszi.
Ha rájönnek, hogy Rianna lány, kiirthatják felségárulásért a családját.
Vajon sikerül visszacserélnie magát, mielőtt lelepleződik?
De mit tegyen addig a férfiasan vonzó Ras, a magát mutogató jóképű Mort és a vad Lidérc közelében,
ha a mágiája csalogatja a férfiakat?
Míg a hercegre várnak, valaki vadászni kezd a csapatra.
Rianna nem számíthat másra, csak az eszére, és egy hajmeresztő szövetségesre,
miközben őket lesi a természet, ami hol a halálukat akarja, hol pedig illetlenül valami mást.
„…amikor reggelente álmosan felnézel a tornyokra vagy megcirógatod a falat, az ember azt kívánja, bárcsak ő lenne a kezed alatt.”

Saját véleményem:
Előszeretettel hangoztatom, hogy Varga Beának még a bevásárlólistáját is elolvasnám; elképesztően izgalmas és egyedi történetek kerülnek ki a keze alól, képes a legegyszerűbbnek tetsző dolgot is szédítő kalanddá varázsolni. Így talán nem meglepő, hogy ezúttal is befizettem egy körre az On Sai hullámvasútra (vagy inkább centrifugára?)... azonban a Vágymágusok esetében több is lapult a háttérben. A könyvfesztivál idején figyelgettem már a regénnyel kapcsolatos infómorzsákat, és azt hittem, kialakult bennem egy kép arról, mit várhatok. Elképzelni sem tudjátok, mekkorát tévedtem! És hogy ez baj lenne? Cseppet sem, sőt!

"Nincs ijesztőbb, mint a természet, ez az őserő, amit észre sem veszünk, de körbevesz."

A történet kulcsfigurája a vagyonától jócskán megfosztott Szépvölgyi család elsőszülöttje, Rianna grófkisasszony, aki gyakorta bújik ikerfivére bőrébe, hogy úgy kérlelje a természetet. A lány családjuk pillére, habókos, nagyothalló apja, és gyáva öccse helyett intézi a birtok ügyeit, gondoskodik arról, hogy az adót kifizethessék, ám egy napon minden balul sül el. Otthonukban megjelenik Ras parancsnok, aki a kegyetlen, szipolygyilkos Kartal herceg számára toboroz máguskatonákat, és egy véletlen próbatétel során a férfiruhás Riannát rángatja magával Roan helyett. A grófkisasszony kénytelen fivérének kiadva magát vele tartani, és tucatnyi férfi között helyt állni, hisz ha kiderül róla, hogy szipoly, az egész családját Vérbálba küldik.

"Nem az erőszak az igazi erő, hanem a szeretet. Ez az, ami erejével láncba köt, és leigáz mindent."

Beától rengeteg történetet olvastam már, ám a Vágymágusok bizonyos értelemben másabb, mint a többség, sokkal érzelemközpontúbb és természetközelibb, akárcsak az Esővágy c. novella. Mindkét műben hangsúlyos szerepet kap a vágy, mely valamilyen módon szimbiózisban áll a természettel. Hatalmat és teremtő erőt szimbolizál, ami egy egészen érdekes elgondolás, főként úgy, ha nemek szerint is megoszlik. Ebből kifolyólag, noha tényleges együttlét nem történik, sok esetben hihetetlenül fülledt jeleneteknek lehetünk tanúi, melyeknek az az érdekessége, hogy Rianna a társai szemében férfiként jelenik meg.
Az, hogy Rianna Roanként vonzza és zavarja össze a fiúkat, és áztatja el azok vágykendőit, rengeteg bonyodalmat és persze mókás pillanatot okoz, hisz szőlőcskeként olyan férfias férfiakat is megingat, akik megvetik a másságot. Hosszan belemehetnék a témába, mindez mennyire értékes háttértartalommal bír, akárcsak a szerző itt-ott elrejtett, elgondolkodtató, aktuális üzenetei a világgal, természettel és háborúkkal kapcsolatban, de ahhoz ez a bejegyzés kevés lenne.

Fentebb említettem, hogy egészen másra számítottam, mint, amit végül kaptam, hisz a könyvfesztiválos képek által kialakult bennem egy kép, amit a sztori nyomokban sem tartalmazott. Zsonglőrök és középkori mutatványosok helyett viszont kaptam egy Fekete vár és Éjjeli őrség szerű mágustanonc csapatot (némi Mulan felhanggal), akik, miközben vizsgáik teljesítésével bajlódnak, olyan külső-belső fenyegetésekkel is kénytelenek szembenézni, mint az életükre törő áruló.
Fogalmam sincs, hogy szándékos, vagy merő véletlen a Trónok harcával és a Mulannal való egyezések sora, de őszintén szólva nem is igazán érdekel. A falak közé összezárt, csetlő-botló, egymást szívató srácok közössége önmagában is baromi élvezetes, akárcsak a sok rejtély, fenyegető veszély, vagy a mágia megnyilvánulása, hogy Riannáról és kis barátairól ne is beszéljünk.
Világéletemben rajongtam az olyan típusú történetekért, melyekben a lányok álruhába bújva, férfiként próbálnak érvényesülni, és ha valahol, hát ezt itt bőven megkaptam. Izgalmas volt látni, ahogy Rianna akaratán kívül kényszerült egy számára több ponton is veszélyes helyzetbe, s szinte egyedüli lányként kellett érvényesülnie, és megküzdenie a tiszteletért, amit nem adtak könnyen, miközben lépten-nyomon veszélyben forgott az élete.

Összességében imádtam a Vágymágusok bevezető részét, és majd' meghalok a folytatásért. Vannak hibái, igen, érződik rajta, hogy inkább amolyan prológus valami nagyobb horderejű előtt, mindeközben nagyon is él. Elcsábít, felpezsdít, körbeölel, lágyan simogat és jól képen töröl. Lelke és ereje van. Meg egy Lidérce, aki hozzám is jöhetne kísérteni...


Pontszám: 5/5
Kedvenc szereplő: Rianna, Lidérc
Kedvenc jelenet: Lidérc és Rianna összes jelenete, de főleg a tornyos-éjszakás, meg az aszalás
Negatívum: a csattanók, rejtélyek könnyen kitalálhatóak, és a szájamok
Borító: 5/1
Sorozat:  Vágymágusok #1
Megtetszett? Vidd haza!




Nyereményjáték


Mostani játékunk során olyan, Riannához hasonló lányokat, nőket keresünk, akik a másik nem uralta területeken úgy próbálnak meg érvényesülni, hogy férfinak álcázzák magukat.
Minden állomáson találtok egy képet az adott álruhás hölgyről, nektek pedig azt kell kitalálnotok, mi az illető álneve. Fontos: csak és kizárólag álnévre vagyunk kíváncsiak! Figyelem, a kiadó csak magyarországi címre postáz; a nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére, hogy válaszoljon, ellenkező esetben automatikusan újat sorsolunk!






Nézzetek be a többi állomásra is

01/05 Dreamworld
01/07 Dreamworld - Idézetek
01/09 Könyv és más
01/11 Könyvvilág
01/13 Hagyjatok! Olvasok!
01/15 Spirit Bliss Sárga könyves út
01/17 Kelly és Lupi olvas

2020. január 4., szombat

Penelope Bloom - Megnyalnám


A Maxim Kiadónál jelent meg Penelope Bekapnám sorozatának első két darabja a Passion válogatás keretein belül. Vajon hogyan vélekedik a Blogturné Klub három bloggere a Bekapnám és a Megnyalnám regényekről? Kövesd a blogturné állomásait, és a játékunk megfejtéséért cserébe esélyes lehetsz megnyerni e két provokáló regény egyik példányát.


Penelope Bloom: Her Cherry - Megnyalnám

Kiadó: Maxim Kiadó
ISBN: 9789634991540
Oldalszám: 224 oldal
Fordító: Stier Ágnes

Fülszöveg:
Hogy hogyan találkoztam vele?
Hát, egy úriember sosem kérkedik.
De szerencsére én nem vagyok az.
Először is fizettem a cseresznyéjéért (vagyis a pitéjéért, de nem ez a lényeg).
Aztán megfosztottam a virágaitól.
Végül otthagytam a névjegyemet, majd kisétáltam, mintha az enyém lenne a hely.
Ja, mondhatni, hogy erős indítás volt.
Hailey
Hogyan találkoztam Williammel? Besétált a pékségbe, vett egy cseresznyés pitét, ellopott egy virágokkal teli vázát, és végül otthagyta a névjegykártyáját. De mielőtt elmondom, mit csináltam a névjegykártyával, valamit tisztázzunk: William rosszabbkor be sem léphetett volna az életembe. A pékségem a csőd szélén állt. A bizarr exem nem akart békén hagyni. Ó, és amúgy egy 25 éves szűz voltam – igen, a tény, amit a barátaim minden adandó alkalommal a fejemhez vágtak. Ha a szüzességproblémámat Williammel oldottam volna meg, az olyan lett volna, mint egy kalapáccsal lecsapni egy legyet. Brutális túlzás, bár a legjobb fajta. De William őrülten dögös volt, ami hülye tettekre készteti a nőket. Engem is… Szóval felhívtam. Egyből tudtam, hogy bajban vagyok, amint meghallottam a szexi, mély hangját a vonalban, ahogyan azt mondta: „Még mindig őrülten kívánom a cseresznyédet. Kiszállítást vállalsz?”

Saját véleményem:
Ha az ember egyszer már bekapja, akkor meg is nyalja. Viccet félretéve, a banános móka után naná, hogy kíváncsi voltam a másik Chamberson testvér történetére is.

"Te vagy a legjobb cseresznye, akit valaha loptam."

William laza, nagydumás, nőcsábász fickó, aki két kanállal falja az életet, kényszeres öccsével ellentétben sokkal fesztelenebb típus. Imád trófeákat gyűjteni, mind az ágyban, mind pedig titkos szobájában, ezzel mintegy borsot törve az emberek orra alá. Willnek ugyanis van egy furcsa hobbija, imád lopni. Na nem mintha nem tudná kifizetni, amit szeretne, sokkal inkább a hecc kedvéért tulajdonít el olyan apróságokat, mint zsebkendő, banán, félpár zokni (a rendszerető tesótól), vagy egy váza virág a pékségből.
E tulajdonsága amellett, hogy hihetetlenül vicces szituációkat eredményez, még a cselekményre is hatással van, hisz az eltulajdonított virágok a történet női főszereplőjének üzletéből származnak, s szolgálnak a "gyere és vedd vissza" kihívás alapjául.

Hailey (vagy ahogy William hívja, Cherry) egy huszonöt éves lány, aki a csőd szélén álló kis pékségét vezetgeti. Az üzlet és a sütés a mindene, állandóan a receptjeit - és legfőképp cseresznyés pitéjét - tökéletesíti, szinte nem is csinál mást szabadidejében. Nem érdekli a társasági élet, a párkapcsolatok, még azzal se igen törődne, hogy szűz, ha húga és munkatársa nem piszkálnák vele állandóan. Ám amikor végre beleegyezik, hogy megpróbál flörtölni a legelső férfival, aki a cseresznyés pitéjét akarja, az élete fenekestül felfordul. A vásárló ugyanis nem más, mint a szoknyapecér, pimasz milliomos, William Chamberson, aki nem elég, hogy teljesen összezavarja a fejét, de még a vázáját is ellopja egy névjegykártyáért cserébe. Az a kis papírdarab pedig olyan lavinát indít el, amire Hailey és az ártatlansága nem készült fel...

Penelope Bloom ezúttal sem komplikálja túl a cselekményt, ráadásul egy, az előzőre nagyban emlékeztető recepttel dolgozik, mégis képes túlszárnyalni azt, kikapcsolni és szórakoztatni. William laza stílusa sokkal oldottabb hangulatot teremt, mint amivel az első részben találkozhattunk, hiába társul mellé a visszafogott Hailey. Ez a nagyra nőtt gyerek végig viszi a hátán a showt, nevetésre és sóhajtozásra késztetve azokat az olvasókat, akik nyitottak a szertelen álmodozásra.
Persze a humor és a lightosra vett erotika mellett komolyabb témák is megjelennek, mindkét szereplő múltjában van egy ex, aki igyekszik megkeseríteni a páros életét, mint ahogyan a fiúk szülei is felbukkannak - ezúttal jóval nagyobb szerepet kapva. Az előző részben már kiderült, hogy míg a pénzéhes Chamberson szülök Bruce-nál zárt ajtókra lelnek, addig a lágyszívűbb Willnél már más a helyzet. A Megnyalnámban ezt kihasználva komolyan megbonyolítják a srác életét, valamint a Hailey-vel való viszonyát. De azért nem kell megijedni, a szerző ezúttal is a szórakoztatást helyezte előtérbe, nem pedig a drámát. Abból épp csak annyi jut, amennyi előrébb gördíti az eseményeket.

Mindent egybevetve bevallom, én ezt a részt egy picivel jobban élveztem, mint az előzőt, kiforrottabb volt a stílusa, a cseresznyéseket leszámítva jobban ütöttek a poénjai is, és hát William is közelebb került a maga kis kleptomániájával a szívemhez. A Megnyalvában van minden, ami szem szájnak - és olvasónak - ingere: romantika, szenvedély, kiskutya, cseppnyi bonyodalommal és sok-sok humorral nyakon öntve. Ha a tíz ujjatokat nem is, de nyolcat mindenképp megnyaltok utána, már amennyiben vevők vagytok az agyalást nélkülöző, szórakoztató olvasmányokra.


Pontszám: 5/4,5
Kedvenc szereplő:William, a nagyi
Kedvenc jelenet: Will kleptomániája
Negatívum: itt-ott "egykaptafa" érzésem volt
Borító: 5/5
Sorozat: Bekapnám #2, de önállóan is olvasható




Nyereményjáték


Banánok és cseresznyés piték várják, hogy megszámold őket! Minden bejegyzésben találsz egy rejtett linket, ami egy képhez vezet, melyen meg kell számolnod mennyi banánt illetve pitét látsz. Nincs más dolgod, mint beírni a rafflecopter doboz megfelelő sorába. Sok szerencsét!
Figyelem, a kiadó csak magyarországi címre postáz; a nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére, hogy válaszoljon, ellenkező esetben automatikusan újat sorsolunk!




Nézzetek be a többi állomásra is

12/20 Kelly és Lupi olvas - Bekapnám
12/22 Kelly és Lupi olvas - Megnyalnám
12/27 Betonka szerint a világ... - Bekapnám
12/29 Betonka szerint a világ... - Megnyalnám
01/02 Dreamworld - Bekapnám
01/04 Dreamworld - Megnyalnám

2020. január 2., csütörtök

Penelope Bloom - Bekapnám


A Maxim Kiadónál jelent meg Penelope Bekapnám sorozatának első két darabja a Passion válogatás keretein belül. Vajon hogyan vélekedik a Blogturné Klub három bloggere a Bekapnám és a Megnyalnám regényekről? Kövesd a blogturné állomásait, és a játékunk megfejtéséért cserébe esélyes lehetsz megnyerni e két provokáló regény egyik példányát.


Penelope Bloom: His Banana - Bekapnám

Kiadó: Maxim Kiadó
ISBN: 9789634991427
Oldalszám: 224 oldal
Fordító: Stier Ágnes

Fülszöveg:
Az új főnököm szereti a szabályokat. Van egy, amit senki nem mer megszegni… Senki sem érhet a banánjához. Én persze megérintettem.
És nemcsak megfogtam, hanem a számba is vettem. Megrágtam… és még le is nyeltem. Tudom… Rossz, rossz lány vagyok.
Ezután vettem észre őt, és higgyétek el, nem úgy lehet a legjobb első benyomást tenni, ha épp a pasi banánjától fuldokolsz. De ugorjunk vissza az időben! Mielőtt még megfogtam egy billiomos banánját, végre megkaptam az első igazi kiküldetésemet üzleti riporterként. Itt volt a lehetőség, hogy bebizonyítsam, több vagyok, mint egy két lábon járó katasztrófa. Be kellett épülnöm a Galleon Enterpriseshoz, hogy bebizonyítsam a korrupciós gyanút. (Ide jöhet is a James Bond-zene.) Csak annyit kellett tennem, hogy felvetetem magam gyakornoknak Bruce Chamberson mellé. De fel kellett volna készülnöm rá, hogy ez a pasi úgy néz ki, mint akit direkt a női vágyak megtestesítésére faragtak. Vissza a jelenbe, a konferenciaterembe, a banánjával a számban. A banánjával, amin még a neve is rajta volt nagy, fekete betűkkel. Pár perccel miután ezt észrevettem, bejött, és rajtakapott. Pár perccel ezután már fel is vett.
Hát igen… Nekem sem tűnt túl jó jelnek.

Saját véleményem:
Még jóval a molyos balhé előtt a kötet címe keltette fel a figyelmemet, míg bohókás fülszövege végképp meggyőzött arról, hogy olvasni akarjam. Mert hát egy ilyen, pikantériával fűszerezett, humoros-romantikus sztori mindig jól jön, ha az ember lánya épp ki akarja kapcsolni az agyát, anélkül, hogy épp valami komoly, nagy filozófiai igazságokat rejtő könyvet tartana a kezében. Úgyhogy hölgyeim, ha helyén tudjátok kezelni eme művet, garantáltan jól fogtok szórakozni - anélkül, hogy másnap a főnök banánjára pályáznátok, netán banán splittel próbálnátok beugrani az ágyába.

"Szerintem még soha nem láttam Bruce-t olyan komolynak, mint amikor a banán jellemzőit sorolta. Legalább 25 centi hosszú. Kemény. Semmi ütődés. Semmi zöld."

A Bekapnám hősnője a kétbalkezes Natasha, aki állandóan szerencsétlenkedik, de amikor új megbízatást kap munkahelyén, úgy érzi, eljött a kiugrás ideje, végre változtathat sorsán. Nincs más dolga, mint beépülni a Chamberson testvérek cégéhez, kideríteni és cikket írni arról, milyen korrupt ügyletei is vannak Bruce-nak. Noha Nat könnyen elcsípi a gyakornoki állást, de nem teljesen úgy, ahogyan tervezi... ugyanis sikerül elfogyasztania a beosztás- és ütemtervmániás Chamberson fivér tízórás banánját, aki ettől olyannyira dühbe gurul, hogy eltökéli, megkeseríti a nő mindennapjait.

A történet voltaképp emiatt a banános incidens miatt válik izgalmassá, egyben szerethetővé; nagy előnye, hogy nem veszi komolyan magát. Penelope Bloom kellő humorral - és öniróniával - kezeli a kialakult konfliktust, ami ennek köszönhetően habkönnyű szórakozást nyújt olvasójának. A kétbalkezes, állandóan csetlő-botló lány, valamint a karót nyelt, rendszerező férfi csatározásai mulatságosak, néha már-már könnyfakasztóan, s míg ezek ketten végigsétálnak az utálat, szimpátia, heves vágy lépcsőfokain, nem kevés vidám pillanatot okoznak nekünk. A humor pedig eközben olyannyira meghatározó elemévé válik a regénynek, hogy erotikus részek épp csak elvétve fordulnak elő benne. Sokkal nagyobb hangsúly kerül Bruce és Nat rabszolgakapcsolatára, mely egyaránt feszegeti mindkettejük tűréshatárát a maga pikáns módján.
Én a magam részéről imádtam, ahogy a szeleburdi Nat állandó galibát okozva folyamatosan kizökkentette karót nyelt főnökét a megszokásai alkotta monotonitásból, míg Bruce kezdeti tervei dacára napról napra egyre jobban igyekezett összerakni a lány életét. Szeretem az olyan történeteket, ahol a felek észrevétlenül hatnak egymásra, pláne akkor, ha két végpontról indulnak. És természetesen ott van még a kérdés, hogy mi fontosabb, az önérdek vagy a szív szava; egyáltalán létezik második esély?

Sablonos sztori? Igen. Túlidealizált? Naná. Elnagyolt? Persze. De tudjátok mit? Mindez egy percig sem érdekelt! Örömmel bekaptam és kiélveztem ennek a kissé tökéletlen banán splitnek minden egyes falatkáját. Megmosolyogtatott, ellazított és kiragadott a szürke hétköznapokból.
Bátran ajánlom mindenkinek, aki szeretne néhány órányi önfeledt szórakozást, sok-sok humorral, pikantériával és némi erotikával fűszerezve. A Bekapnám garantáltan megmozgatja a szádat.


Pontszám: 5/4
Kedvenc szereplő:  Nat, William
Kedvenc jelenet: amikor Nat berúg; a banánvásárlások
Negatívum: a vége kissé összecsapott
Borító: 5/5
Sorozat: Bekapnám #1, önállóan is olvasható




Nyereményjáték


Banánok és cseresznyés piték várják, hogy megszámold őket! Minden bejegyzésben találsz egy rejtett linket, ami egy képhez vezet, melyen meg kell számolnod mennyi banánt illetve pitét látsz. Nincs más dolgod, mint beírni a rafflecopter doboz megfelelő sorába. Sok szerencsét!Figyelem, a kiadó csak magyarországi címre postáz; a nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére, hogy válaszoljon, ellenkező esetben automatikusan újat sorsolunk!




Nézzetek be a többi állomásra is

12/20 Kelly és Lupi olvas - Bekapnám
12/22 Kelly és Lupi olvas - Megnyalnám
12/27 Betonka szerint a világ... - Bekapnám
12/29 Betonka szerint a világ... - Megnyalnám
01/02 Dreamworld - Bekapnám
01/04 Dreamworld - Megnyalnám

2020. január 1., szerda

2019 legjei


Az év könyve: Holly Black -A gonosz király

Megválasztani az év könyvét még sosem tűnt annyira nehéz feladatnak, mint idén. Alapvetően kapásból A tűz örökösét írtam volna, de minthogy arról nem született bejegyzés, kiesett (minden évben csak és kizárólag olyan címek versenyeznek, amikről az adott évben született itt bejegyzés). Maradt tehát Az utolsó Namsara, A századik királyné, az Egy birodalom végzete, valamint A gonosz király
Noha mindegyiket imádtam, a kalózok és szirének világa felé pedig különösen húzott a szívem, mégis A gonosz király mellett döntöttem. Holly Black valami egészen elképesztően zseniálisat alkotott, olyat, amire nincsenek szavak. Egyértelműen övé a cím.


Az év legrosszabb könyve:
Abbi Glines - Beléd esve

Összecsapott, gyerekes, kidolgozatlan.




Legjobb női főszereplő: Márika (Böszörményi Gyula - Szer'usz világ)

Évről évre egyre erősödnek a női karakterek, akik talpraesettségükkel, bátorságukkal jócskán maguk mögé utasítják a srácokat. De hiába a vérszomj, a fegyverforgatásban szerzett jártasság, furmányosság, erő és elszántság, ha ott áll mellettük egy felvágott nyelvű, csacska, energiabomba társaskodónő. Ebben a felállásban még jó, hogy szer'usz világ mindenkinek! Márika a legjobb!


Legjobb férfi főszereplő: Luc (Jennifer L. Armentrout - A legsötétebb csillag)

Meglepő módon 2019-ben a férfi főszereplők (sajnos) nem hagytak bennem mély nyomot, valahogy megmaradtak a háttérben... egyet kivéve. Lucöt senki sem ültetheti a sarokba! Eszméletlen dumája és kisugárzása van, ő az én mini maffiózóm.


Legjobb női mellékszereplő: Maram (Somaiya Daud: Mirage - A tökéletes hasonmás)

Maram a regény legjobb karaktere. Kellően összetett és árnyalt. Lenyűgöző, ahogyan a kegyetlen hercegnőről hagymaként hullanak le a rétegek, és egy végtelenül illékony kapcsolatba lép az egyszerű parasztlánnyal, a hasonmásával. Nem csupán kidolgozott, valós figura, de a kezdet és vég között is gyönyörű ívet ír le a fejlődése.


Legjobb férfi mellékszereplő: Árnyék (Kristen Ciccarelli - Az utolsó Namsara)

Valószínűleg sokat elárul rólam, hogy egy sárkányt választottam a kategória győztesének, de nagyon szerettem őt, a hősnővel való viszonyát, az egész lényét és úgy nagyjából minden megnyilvánulását.




Legjobb szerelmespár: Ro és Jack (Leylah Attar: A Serengeti köde)

Az egyik leggyönyörűbb szerelmi sztori! A történet két főhősét, Ro-t és Jacket kontinenseken átívelve egy tragikus délután eseményei kötik össze, és sodorják közös kalandba Afrika vadregényes tájain.


Legjobb barátság: Elian és a Szaád legénysége (Alexandra Christo: To Kill a Kingdom - Egy birodalom végzete)

Ha egy legénység olyan hűséges, hogy holmi mesék miatt képesek a halálba is követni a kapitányukat, akkor egyértelműen dobogón a helyük. Ráadásul Elian és a legénysége között lévő kapcsolat jóval szorosabb kapitány-beosztottnál. Imádtam az összetartásukat.


Legjobb szerelmi háromszög: Benvolio - Rozalin - Escalus herceg (Melinda Taub: Still Star-Crossed - Elátkozott szerelmesek)

Szerencsére (vagy sem) kezdenek lecsengeni a szerelmi háromszöges sztorik, talán Melinda Taub regénye az egyetlen, amiben ilyennel találkoztam 2019-ben. Ugyanakkor Benvolio, Rozalin és a herceg viszonya rettentő izgalmas, csavarokkal és érzelmekkel teli.


Legjobb főgonosz: Gorr (Jason Aaron - Thor: A mennydörgés istene)

Árnyalt, nagyhatalmú és mindenre elszánt - kissé fanatikus - karakter, aki kellő indokkal rendelkezik ahhoz, hogy véghez vigye a célját.




Legjobb nyitókötet: Emily R. King - A századik királyné

"Elvarázsolt az arab világ színessége-sejtelmessége, az indiai és sumer hitvilág spiritualitása, mely úgy idomult a fantasy vonalhoz, mintha mindig is onnan eredt volna; miközben élvezettel lubickoltam a bhuták utáni nyomozás izgalmaiban, és borzongással vegyes lelkesedéssel szemléltem a sok kegyetlenséget. Tetszett, hogy a szerző nem félt kegyetlenkedni, brutalitást és lélekfacsaró kihívásokat csempészni a művébe."


Legjobb zárókötet: Emma Chase - A királynő férjet keres

"A királynő férjet keres magasan a legjobb része a sorozatnak. Szerelem, barátság, gyász, család és kötelesség vegyül benne léleksimogatóan szép, helyenként szomorkás vagy éppen megmosolyogtató, máskor perzselő vagy épp megbotránkoztató pillanatokat tartogatva az olvasó számára."


Legjobb standalone: Alexandra Christo: To Kill a Kingdom - Egy birodalom végzete

Kalózok, szirének és sellők, kincskeresés, A kishableány egy újragondolt, dark retelling formájában. Kell ennél több? Nekem nem.


Legjobb magyar borító: Melinda Taub: Still Star-Crossed - Elátkozott szerelmesek

Kicsit újraértelmeztem a kategóriát, mivel az utóbbi években sajnos egyre kevesebb magyar szerzős regényt olvasok, és azok borítói... hát nem mindig sikerülnek jól. Úgyhogy idén minden olyan regény beszállt a küzdelembe, aminél újra lett tervezve a borító.
A Still Star-Crossed letisztult, meseszép borítója első látásra megnyert magának. Illik a történethez, az eredeti sztorihoz, visszafogott, mégis megragadja az ember tekintetét.


Legjobb eredeti borító: A gonosz király, Stepsister, A századik királyné

Nos, ez megint nehéz döntés volt. Szerencsére a külföldi tervezők lélegzetelállító fedlapokkal rukkolnak elő, főleg a fantasy regények esetében. Ennek az lett az eredménye, hogy sehogy sem tudtam választani A gonosz király, a Stepsister és A századik királyné közül, de még simán idesorolhatnám Az utolsó Namsarát is. Mindegyik fantasztikus!




Legjobb kitalált világ: Tündérfölde (Holly Black - A gonosz király)

Annyira komplex, a legapróbb részletekig kidolgozott világgal, mint Tündérfölde, nem is tudom, mikor találkoztam utoljára. Egészen elképesztő, egyben lélegzetelállító a Holly Black által nem csupán megteremtett, de le is festett világ.
Tündérfölde él, lélegzik és figyelmet követel.


Legjobb díszlet: Stepsister (Jennifer Donnelly)

A jól ismert Hamupipőke világ gótikus, már-már horrorrfilmszerű elemekkel, félelmetes, nyuszikat marcangoló Tündérkirálynővel, sorsszövő párkákkal, Sansz márkival és különleges mutatványos csapatával. Szürreális, sötét, mégis meseszerű.


Legjobb harcjelenet: Lira és Elian kardpárbaja (Alexandra Christo: To Kill a Kingdom - Egy birodalom végzete)

Az egymással szembenálló, egymásra vadászó szirén és sziréngyilkos játékos kardpárbaja pergő, akciódús, egyben humorral fűszerezett.


Legdrámaibb pillanat: A robbantás (Leylah Attar: A Serengeti köde)

Testközelből, a szereplők narrációjában átélni egy terrortámadást, mely több ember tragédiájával végződik, gyomorszorító.


Legviccesebb pillanat: Fallon és Ben első találkozása (Colleen Hoover - November 9.)

Imádtam, ahogy az apjával kínos csevejt folytató Fallon mellé hirtelen lehuppant a vadidegen, jóképű Ben, és mindenkit meglepve, a pasijának adta ki magát. Mi több, olyan elegánsan oltogatta a lányát bántó, seggfej apukát is, hogy öröm volt olvasni.


Legjobb akciójelenet: Aréna küzdelem (Kristen Ciccarelli: Az utolsó Namsara)

Nehéz erről spoilerek nélkül beszélni, mindenesetre az én szívem végig a torkomban dobogott.




Legjobb Young Adult: Holly Black -A gonosz király



Legjobb New Adult: Colleen Hoover - November 9.



Legjobb történelmi romantikus: Julia London - A vad skót



Legjobb fantasy: Kristen Ciccarelli - Az utolsó Namsara



Legjobb kalandkönyv: Leylah Attar - A Serengeti köde



Legjobb gyerekkönyv: Matt Haigh - Az Igazmondó Glimpi



Legjobb ismeretterjesztő: Alastair Fothergill & Keith Scholey - A mi bolygónk



Leghumorosabb könyv: Böszörményi Gyula - Szer'usz világ