Gareth Hinds - Odüsszeia képregény

A Maxim kiadónak köszönhetően új formában vehetjük kézbe a régi, még a középiskolából megismert klasszikust, az Odüsszeiát: képregényként. Tartsatok Odüsszeusszal és blogturnés társainkkal a hosszú utazáson, és a turné végén ti is nyerhettek egy példányt a könyvből.

 

 

Gareth Hinds: Odüsszeia képregény

 

Kiadó: Maxim Kiadó

ISBN: 9789636903213
Oldalszám: 256 oldal

Fordító: Beke Zsolt

Fülszöveg:

Gareth Hinds merész képi világgal, de a homéroszi eposz zeneiségével értelmezi újra az ókori klasszikust.
Odüsszeusz, Ithaka királya a győztes trójai háború után végre haza akar térni szerető családjához. Tetteivel azonban magára haragítja Poszeidónt, a tengerek istenét, aki bosszúból elsüllyeszti a hős hajóját, akinek így esztendőkön át hontalanul kell vándorolnia. Odüsszeusznak emberevő szörnyetegekkel, viharokkal, valamint szirének és más természetfeletti lények csábításával is meg kell küzdenie. Minden erejére és ravaszságára szüksége van – meg némi segítségre is az Olümposz hegyéről –, hogy hazatérhessen, és visszaszerezhesse királyságát a trónjára és a felesége kezére áhítozó kérőktől.
Gareth Hinds az Odüsszeia mellett képregény-adaptációt készített már Edgar Allan Poe ismert műveiből, a Beowulfból, a Macbethből, a Lear királyból és A velencei kalmárból. Washington D.C. közelében él.

Saját véleményem:

Vannak történetek, melyek sosem merülnek feledésbe. Miközben a világ változik, mi, emberek is változunk, újabb és újabb történelmi korszakok váltják egymást, addig ezek a művek eltörölhetetlenül megmaradnak. Ugyanazt a történetet mesélik el újra és újra, mégis mindig egy kicsit mást, attól függően, hogy az adott kor embere miként értelmezi őket. Homérosz Odüsszeiája pontosan ilyen.

"Ezek a halandók folyton minket okolnak minden bánatukért, holott ők a felelősek a szenvedéseikért!"

Odüsszeusz történetével valószínűleg mindannyian találkoztunk már, ráadásul Christopher Nolan filmjének köszönhetően éppen reneszánszát éli Homérosz eposza. Felmerül a kérdés, mégis mit tud még ehhez hozzátenni Gareth Hinds. A válasz az, hogy semmit, mégis sokat. Hinds olyan módon nyúl ehhez a klasszikushoz, ami nem csak azok számára teszi befogadhatóbbá Homérosz eposzát, akik most ismerkednek vele, hanem azoknak is adhat valami újat, akik már jól ismerik. A képregényes formátumnak megvan az az előnye, hogy sokkal feszesebbé tudja tenni a sztorit,  a látványvilág által pedig olyan oldalait is megmutatja, amik felett olvasás közben könnyebben átsiklunk. 

Az Odüsszeia történetét valószínűleg senkinek sem kell bemutatni: Odüsszeusz a trójai háborút követően csapatával hazaindul Ithakába, ám az út, amelynek eredetileg néhány nap alatt véget kellene érnie, tíz évig elhúzódik. Odüsszeusz útja során küklopsszal, szörnyekkel, istenekkel, varázslónőkkel és tengeri veszélyekkel találkozik, miközben odahaza felesége, Pénelopé és fia, Télemakhosz várják és próbálják feltartóztatni a kérőket, akik mind arra várnak, hogy Ithaka új királyává léphessenek elő. Vagyis adott egy kalandtörténet, melyben egy férfi próbatételekkel és veszélyekkel tarkított utazáson vesz részt, amit végigkísér az emberi gyarlóság.
Csakhogy az Odüsszeia ereje szerintem sosem csak a kalandokban rejlett, hanem a hazatérésben. Nem véletlen a mesélési formája sem. Nem jelen időben követjük figyelemmel az eseményeket, legalábbis Odüsszeusz próbatételeit nem. 
Odüsszeusz számára Ithaka az otthon, a család és a régi élet szimbóluma. Olyan elképesztő hajtóerő, ami útja során végig segít neki kitartani, hogy ne adja fel a legnagyobb borzalmak vagy a legbujább ölelések közepette se. Egy évtizeden át vágyakozik a hazatérésre (plusz előtte tíz évig háborúzik Trójánál), otthona melegére, szerető felesége ölelésére, fiára, kutyájára, a valódi életére. Csakhogy húsz év után már ő sem az az ember, aki egykor hajóra szállt és útnak indult. És véleményem szerint pont ezért annyira időtálló ez a történet, mert mindannyian tudunk vele azonosulni. Mindannyiunk számára ismerős a régi élethez való ragaszkodás, miközben az idő és a tapasztalat akaratlanul is átformál minket.

Gareth Hinds adaptációjában különösen szerettem, hogy nem próbálja meg elrejteni a történet sötétebb oldalát. Az Odüsszeia sokszínű és izgalmas ugyan, sok esetben mégis kegyetlen és tragikus. Az istenek szeszélyesek, az emberek esendők, a hősiességnek pedig gyakran nagy ára van. Odüsszeusz nem hibátlan. Okos, leleményes és kitartó férfi, ugyanakkor büszke, önfejű, gyarló, és bizony előfordul, hogy saját döntéseinek következményeivel is meg kell küzdenie.
És persze ott van Pénelopé is.
Homérosz eposzát könnyű lenne Odüsszeusz történetének titulálni, ahogy azt rendszerint teszik is. De véleményem szerint tagadhatatlan, hogy a háttérben ott van a nő, aki kitartóan, hűségesen, reménykedve várja haza szeretett férjét, s minden asszonyi fortélyt bevet, hogy távol tartsa magától a kérőket és megőrizze férjének helyét és királyságát. 

Míg Odüsszeusz többnyire úton van, addig Pénelopé otthon maradva próbál időt nyerni neki. Gareth Hinds pedig nagyszerűen érzékelteti ezt a kettős utazást:míg Odüsszeusz térben halad előre (legalábbis többnyire), Pénelopé pedig érzelmileg éli át azt a tíz plusz tíz évet.

 

Magáról a történetről nem is szeretnék ennél többet mondani, hisz úgyis ismeritek, vagy hamarosan fogjátok. Hinds képregénye nyilván nem helyettesíti Homéroszét, annak jóval zanzásítottabb, feszesebb verziója, ami tényleg a lényeg magjára összpontosít, így téve még feszesebbé a történetet. Ugyanakkor van itt valami, amiről muszáj beszélnem: a vizuális tartalom. 
Elsőként, amikor kézbe vettem ezt a könyvet, súlya mellett az tűnt fel, hogy nagyon hasonlít a régi művészetismeretek könyvemre, az illusztrációk kevésbé tűntek realisztikusnak, kicsit tényleg olyan törikönyv feelingje volt. Aztán elkezdtem olvasni és nézni a lapokat, és rájöttem, hogy ennek direkt így kell lennie. A szerző által használt képi világ látványosan épít a görög mitológiára színek, kompozíciók és karakterábrázolás tekintetében. Mi több, a képek tökéletesen kiegészítették a kötött szövegi részeket, érzelmeket, életet lehelve a műbe. 

Mindent egybevetve szerintem ez a képregény egy jó belépési pont, ha eddig idegenkedtél a régies nyelvezetű eposz verziótól, de mégiscsak szeretnéd megismerni Homérosz klasszikusát mozivászontól függetlenül. Gareth Hinds saját vizuális nyelvén meséli el neked Odüsszeusz és a többiek viszontagságokkal teli történetét, melynek középpontjában mindvégig a hazatérés áll. De akkor is bátran elolvashatod, ha már volt szerencséd az eredeti változathoz, mert a képregényes formátum garantáltan új életet lehel bele.
Az Odüsszeia képregényben az a nagyszerű, hogy Gareth Hinds képes volt közelebb hozni a mai kor olvasójához ezt a több ezer éves történetet anélkül, hogy megfosztotta volna valódi erejétől. Megmaradt benne a kaland, a mitológia, a szörnyek és az istenek, de mindezek mögött ott maradt az emberi történet is. Odüsszeusz gyarlósága és elbizakodottsága, a kérők hataloméhsége, Pénelopé reménykedése és félelmei.
Talán ezért nem évül el az Odüsszeia. Mert nem arról szól, hogy milyen hosszú és viszontagságos az út Ithakáig, hanem arról, mit tesz velünk az út, amit járunk - fizikailag vagy érzelmileg. 

 

Pontszám: 5/5

Kedvenc szereplő: Pénelopé, Télemakhosz, kutya

Kedvenc jelenet: a kutyás jelenet (sorry, de ez a legmeghatóbb)

Negatívum: -

Borító: 5/3
Sorozat: -

Megtetszett? Vidd haza!

Nyereményjáték

Ezúttal néhány az Odüsszeiával kapcsolatos kérdésre kell válaszolnotok a játék során. Írjátok be a helyes választ a Tally megfelelő helyére.
Figyelem, a kiadó csak magyarországi címre postáz; a nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére, hogy válaszoljon, ellenkező esetben automatikusan újat sorsolunk!

Mely város királya Odüsszeusz?

Tally űrlap

Nézzetek be a többi állomásra is

08/11 Spirit Bliss Sárga könyves út
08/12 Dreamworld
08/14 Könyv és más
08/16 Kitablar
08/18 Kelly és Lupi olvas
08/20 Hagyjatok! Olvasok!
08/22 Utószó

Emma Steinkellner - Az éhes árnyék

A Maxim Kiadó jóvoltából megérkezett A kis boszi naplója második része, amelyben Luna ismét izgalmas – boszorkányos – kalandokba keveredik. Ismerd meg ezt a middle grade képregényt a blogturné során, és játssz velünk, hogy megnyerhesd Az éhes árnyék egy példányát!

 

 

Emma Steinkellner: Az éhes árnyék

 

Kiadó: Maxim Könyvek

ISBN: 9789636900069
Oldalszám: 256 oldal

Fordító: Bozai Ágota

Fülszöveg:

Luna Hush éppen kezdi megszokni nemrégiben megtalált boszorkányörökségét és erejét, azonban az iskolában továbbra is nehéz az élete. Még a legjobb barátja, Charlie sem érti meg igazán, milyen érzés, ha mindig ő az, akit gúnyolnak, és bármit tesz, csak súlyosabb lesz a helyzet. A dolgok pedig még rosszabbra fordulnak, amikor Luna anyukája randizni kezd az iskola legflúgosabb tanárával.
Mindenki azt mondja, csak legyintsen a csúfolódókra – de hogy lehet elfogadni, ha zaklatnak? A lányban fortyogó düh és mély elkeseredettség oda vezet, hogy mikor egy titokzatos talizmánra bukkan, ami elő tudja hozni lényének egy másik oldalát, egy olyat, aki magabiztos, laza, menő és rendkívül népszerű, Luna kérdés nélkül belemegy a varázslatba. De vajon jó ötlet egy mágikus és ismeretlen erőnek átadni az irányítást?

Saját véleményem:

Társadalmunk már egészen korán arra nevel minket, hogy bizonyos érzéseinket elnyomjuk. Ne haragudj, ne irigykedj, ne félj, ne sírj, ne legyél gyenge, ne lógj ki a sorból. Mintha léteznének jó és rossz érzések, amelyeket aszerint válogathatunk meg, hogy éppen melyik illik bele környezetünk elvárásaiba.  Emma Steinkellner Az éhes árnyék c. képregényében azonban egészen más üzenetet fogalmaz meg. Azt, hogy nem az érzéseink tesznek minket rossz emberré vagy nevetség tárgyává, hanem az, ha úgy teszünk, mintha nem is léteznének. De vajon mi történik akkor, ha annyira szeretnénk megfelelni másoknak, hogy közben lassan elveszítjük önmagunkat?

"(...) nem az érzéseiddel van baj. Éppen az visz előre, ha hagyod, hogy érezz."

Emma Steinkellner már az első kötet során bebizonyította, hogy a boszorkányság számára nem egyszerű díszlet. A mágia mögött, a tolerancia mentén mozogva olyan kérdések lapultak, amikkel előbb vagy utóbb mindannyian szembesülünk: kik vagyunk, hova tartozunk, hogyan fogadjuk el önmagunkat vagy másokat. Az éhes árnyék azonban ennél is tovább megy. Bár első pillanatra a folytatás is varázslatos kalandnak tűnik, valójában egy rendkívül érzékeny, a fiatal olvasók nyelvére kódolt történet az önazonosságról, a megfelelési kényszerről és azokról az érzéseinkről, amiket legszívesebben elrejtenénk mások elől. 
A történet középpontjában ezúttal is Luna áll, akinek a korábbinál nagyobb ellenséggel kell szembenéznie: önmaga démonával. Az előző kötet eseményei és a téli szünet biztonsága után Luna nehezen akar visszatérni iskolájába, ahol kiközösítés és gúnyolódás céltáblája. És amikor már az első napon beüt a krach, elszabadulnak a lány érzelmei. Elege lesz abból, hogy bármit tesz, osztálytársai rajta gúnyolódnak, és bármennyire is szeretné kifejezni nem tetszését, édesanyja és környezete csendre inti. Emma Steinkellner pedig tökéletesen egybeolvasztotta a lányban dúló érzelmi viharokat és a boszorkányos fantasy elemeket. Luna ugyanis ráakad nagymamájánál egy amulettre, ami segíthet elérni neki azt, amire vágyik: tiszteletet, megbecsülést, barátokat. Csakhogy ennek ára van. 

Emma Steinkellner olyan érzéseket ölt testbe, amikkel kivétel nélkül minden korosztály képes azonosulni, legfőképpen az a korosztály, akiknek íródott. Sajnos az iskolai zaklatások, csúfolások, kiközösítések nagyon is jelen vannak az iskolákban, számtalan gyerek életét keserítve meg - szélsőséges esetekben még öngyilkosságig is vezethet az út. Tehát az, hogy itt van nekünk Luna, aki egy boszorkányüldöző örökséggel rendelkező városban, boszorkányként és színes bőrűként próbál meg beilleszkedni, egyáltalán nem légből kapott konfliktus. Ellenkezőleg. A szerző egy boszorkányos fantasy történet keretei között beszél olyan valós problémákról, amelyek nap mint nap jelen vannak az iskolák folyosóin. Arról, milyen érzés kívülállónak lenni. Milyen, amikor bármit teszel, valaki mindig talál rajtad valami kifogásolnivalót. És arról is, milyen könnyű elhinni egy idő után, hogy valóban veled van a baj.

Erre nagyon jól reflektál Az éhes árnyék központi metaforája. A történetben megjelenő árnyék nem egyszerű gonosztevő. Persze, részben az (mégiscsak boszorkányokról, átkokról és talizmánokról van szó), ugyanakkor Luna elfojtott érzéseinek a megtestesülése is. Azé a sok haragé, dühé, csalódásé és ki nem mondott szóé, amit folyton folyvást lenyel. 
Míg az első kötetben jóval nagyobb hangsúlyt kapott a mágia és a boszorkányvilág, addig a befejező rész sokkal inkább Luna emberi oldalára koncentrál. Sajnálom, hogy a mérleg nem volt kicsit kiegyensúlyozottabb e téren, mert kifejezetten szerettem ezt a vonalat, ugyanakkor az volt az érzésem, hogy Emma Steinkellner a duológiával Luna emberi és boszorkány oldalát szerette volna bemutatni. És míg Luna az első részben felfedezte mágikus tehetségét, addig itt azt kellett megtanulnia, emberi érzéseit miként dolgozza fel anélkül, hogy mágiához folyamodna. 
Az ötlet, az üzenet dicséretes, de ha lehetek veletek őszinte, bennem a történet végére érve, maradt némi hiányérzet. Egy kicsit több akciót vártam talán. Persze így is élveztem az olvasottakat, szinte faltam a sorokat és oldalakat, az pedig különösen tetszett, hogy a feldolgozott téma kapcsán az író nem feledkezett meg a mellékszereplők fontosságáról sem. A történetben egyrészt megjelenik a kiközösítő, gúnyolódó közeg, azok az iskolatársak, akik szóban és érzelmileg bántalmazzák Lunát. Másrészt viszont ott van mellette egy támogató közeg is, akik folyamatosan emlékeztetik arra, hogy mindig lesznek olyan emberek, akik nem azt várják tőle, hogy valaki más legyen, hanem éppen azért szeretik, aki valójában. A két oldal pedig együttesen hat Lunára, szerintem meglehetősen életszerűen bemutatva, melyik milyen hatással van az adott szituációban lévő egyénre, és hogy mennyit jelent, ha valaki nincs egyedül. 
És ha már szóba került a történet érzelmi mélysége, nem mehetek el szó nélkül a képi világ mellett sem. Az illusztrációk a Heartstopper kötetekhez hasonlóan, tökéletesen támogatják a történet mondanivalóját. A karakterek mimikája, az árnyék ábrázolása, a színek használata sokszor többet mond bármilyen szónál. 

Mindent egybevetve örülök, hogy Emma Steinkellner duológiává bővítette Luna történetét (és annak is, hogy a kötet elején nem feledkezett meg egy rövid összefoglalóról az előzményekből). Bár számomra az első rész erősebb olvasmányélményt nyújtott, Az éhes árnyék olyan fontos témákhoz nyúlt, amelyekről nem lehet eleget beszélni – különösen annak a korosztálynak, amelynek ez a történet elsősorban szól. Emma Steinkellner nem próbálja meg elhitetni, hogy a harag, félelem vagy a csalódottság rossz érzések. Éppen ellenkezőleg: arra emlékeztet, hogy ezek ugyanúgy hozzánk tartoznak, mint az öröm vagy a szeretet. Mert végső soron nem az tesz bennünket erőssé, ha elrejtjük az árnyékainkat, hanem az, ha megtanulunk együtt élni velük. Hiszen csak így maradhatunk igazán önmagunk.

Pontszám: 5/4

Kedvenc szereplő: Luna, Charlie, Peter, cica

Kedvenc jelenet: a két pulcsis jelenet

Negatívum: kevés az akció

Borító: 5/5
Sorozat: Egy kis boszi naplója #2

Megtetszett? Vidd haza!

Nyereményjáték

Te is imádod a boszorkányos történeteket? Akkor bizonyára könnyedén kitalálod az idézetek alapján, hogy melyik könyvre gondoltunk! Ha pedig megvan a megfejtés, csak be kell írnod a címet a Tally form megfelelő sorába.
Figyelem, a kiadó csak magyarországi címre postáz; a nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére, hogy válaszoljon, ellenkező esetben automatikusan újat sorsolunk!

„Az még hagyján, hogy belegázolok Matthew magánéletébe, és erkölcsileg megkérdőjelezhetően viselkedem, de nem fogok megrongálni egy antik bútordarabot.”

Tally űrlap

Nézzetek be a többi állomásra is

07/20 Utószó
07/21 Csak olvass!
07/23 Dreamworld
07/24 Spirit Bliss Sárga könyves út
07/25 Könyv és más

Helen Scheuerer - Vér és acél

A Kossuth Kiadó egy izgalmas fantasyvel készült a műfaj rajongóinak! Egy profécia, ami miatt a nők nem foghatnak fegyvert Thezmarrban. És egy fiatal nő, aki ennek ellenére harcos akar lenni.
Ismerd meg bloggereinkkel a történetet, válaszolj az állomásokon található kérdésekre, és nyerd meg a Kiadó által felajánlott példányt!

 

 

Helen Scheuerer: Blood & Steel - Vér és acél

 

Kiadó: Kossuth Kiadó

ISBN: 9786156407535
Oldalszám: 576 oldal

Fordító: Nimila Zsolt

Fülszöveg:

Althea Zoltaire halálát előre megjövendölték: mindössze három éve maradt arra, hogy valóra váltsa az álmát, és legendás harcossá váljon. A nők számára tiltott a fegyverforgatás, ezért egész életében titokban kellett gyakorolnia. Versenyt futva az idővel próbál kiharcolni magának egy helyet az öt királyság védelmével megbízott elit céhben.
Az újoncokra váró megmérettetések során nemegyszer az életét kockáztatja, de ennél is nagyobb veszélynek teheti ki a felügyeletével megbízott harcos, a feladatát kelletlenül végző Wilder Hawthorne iránti növekvő vonzalma. Cselszövések sora zajlik körülöttük, és a távolban sötét erők gyülekeznek.
Vajon képes lesz Althea teljesíteni a veszedelmes beavatási próbát, és Thezmarr bajnokainak sorába lép – vagy a támadásba lendülő gonosz hatalom elorozza tőle az esélyt is?
A Vér és acél a szívszorítóan izgalmas, epikus romantasysorozat, a Thezmarr legendái első kötete.

Saját véleményem:

Egy újabb romantasy kötet került a kezembe, aminek nem tudtam ellenállni. Már a borító alapján éreztem, hogy ez most kicsit más lesz, mint az átlag. A hangsúlyos kard és pajzs, az acél és a komor hangulat sejtették, hogy a romantika mellett itt bizony a harc is legalább akkora szerephez jut, mint az érzelmek. És hogy Helen Scheuerer valóban képes-e valami újat mutatni a jól ismert romantasy receptből? A válaszom az, hogy igen!

"– A vér és az acél kovácsol legendává."

Ha követitek a blogomat, tudhatjátok, hogy alapvetően a romantikus és fantasy könyvek a kedvenceim. Egy ideje azonban elengedtem a realista vonalat azon egyszerű oknál fogva, hogy meguntam a regények sablonosságát. Ugyanakkor a romantasy könyvek egyre növekvő népszerűsége miatt ebben az alzsánerben is egyre jobban jellemző a kiszámíthatóság. Emiatt igyekszem egyre körültekintőbben válogatni és olyan művek felé fordulni, amik valamilyen módon pluszt adnak azáltal, hogy képesek felülkerekedni a kötelező elemeken. 

A Blood & Steel számomra nem azért emelkedett ki a romantasyk sorából, mert újraírta a zsáner alapszabályait, hanem azért, mert emlékeztetett rá, hogy egy jó történethez nem elég egy szenvedélyes romantikus kapcsolat vagy néhány látványos csata. Szükség van olyan karakterekre is, akik hibáznak, elbuknak, újra felállnak, és minden egyes lépésért és sikerért megdolgoznak.

Rengeteg emlékezetes hőssel és hősnővel találkozhattunk már fantasy/romantasy olvasóként. Akadtak köztük szinte legyőzhetetlen harcosok, és olyanok is, akik inkább esendőségükkel lopták be magukat a szívünkbe. Helen Scheuerer azonban más utat választott: olyan főszereplőt teremtett, akinek ereje nem különleges képességekben, hanem elszántságában rejlik. A Blood & Steel egyik legfontosabb üzenete számomra, hogy a legendák nem egyik napról a másikra születnek, hanem vér, acél és verejték által kovácsolódnak.
A történet hősnője Althea Zoltaire, akinek egy jóslat szerint mindössze három éve maradt arra, hogy valóra váltsa álmát, és legendás harcossá váljon mielőtt meghal. Thezmarr világában viszont a nők számára tiltott a fegyverforgatás, így marad a titokban gyakorlás. Fontos azonban megjegyezni, hogy Thea nem azért akar harcossá válni, hogy megmentse a világot, hanem egyszerűen azért, mert ez az álma. Talán emiatt vált annyira szerethetővé számomra. Thea nem egy kiválasztott, akinek hirtelen a vállára nehezedik a világ megmentésének terhe, hanem egy fiatal lány, aki elsősorban önmagának szeretné bizonyítani, hogy képes valóra váltani az álmait. 

A lelkem mélyén valahol mindig is élt egy lány, aki szeretne egy középkori világban kardot ragadni, harcossá válni, és megtanulni a fegyverforgatás minden csínját-bínját. Éppen ezért könnyen tudtam azonosulni Thea motivációjával. Ahogy az én álmom, úgy az övé sem külső kényszerből fakad, hanem belső indíttatásból jön. Ettől lesz annyira hiteles és más.
Csakhogy van egy apró bökkenő: Thezzmarban ezek az álmok önmagukban is lázadásnak számítanak. Theának pedig nem csak titokban kell gyakorolnia, hanem az idővel is versenyt kell futnia, miközben olyan megpróbáltatásokon kell átesnie, amelyek könnyen az amúgy is véges életébe kerülhetnek, ha valóban szeretné kiérdemelni a helyét a legendás harcosok között.  És akkor még nem ejtettünk szót edzőjéről, a meglehetősen mogorva Wilder Hawthorne-ról sem, aki finoman szólva sem örül hősnőnk felbukkanásának. 
Nem fogok zsákbamacskát árulni, romantasy kötetről lévén szó, nyilvánvaló, hogy Wilder és Thea között gyengéd érzelmek fognak szövődni, ám Helen Scheuerer nem siet. Történetvezetése egyik kulcseleme az idő, az, hogy bőven ad teret arra, hogy akár egy lassú, de mély izzású románc kialakuljon, és arra is, hogy hősnőnk harcossá fejlődjön. Filmekben és könyvekben általában ez az a pont, amikor felgyorsul az idő és gyorsított formában átélhetjük, milyen küzdelmes módon, hol megtörve, hol felállva, vért-verejtéket nem kímélve készül el a végső harcos. De nem a Vér és acélban! Itt bizony a cselekmény fontos részét képezi a felkészülés, amit én személy szerint imádtam! Vérpezsdítő volt végigkövetni a kiképzést, a fejlődést, a kételyeket, a kudarcokat és az apró sikereket. Ezáltal azt éreztem, hogy Thea valóban megdolgozik az álmaiért, a siker mögött ott rejlett a belefektetett munka. És kövezzetek meg, de én ezt ezerszer jobban élveztem a lepedőakrobatikánál. 
Vagyis, hogy pontosabban fogalmazzak: számomra élvezetesebb volt a képzés és a slow burn románc alakulása, mint az, hogy ötszáz oldalon keresztül tartalom nélküli erotikus jeleneteket olvassak. 
És akad itt még egy dolog, ami éppen ugyanannyira fontos, mint a romantika, ez pedig nem más, mint a bajtársiasság. Helen Scheuerer funkcióval látta el mellékszereplőit, akik ennek köszönhetően nem díszletként funkcionáltak, hanem valódi és fontos szerepet kaptak. A kiképzés során kialakuló kapcsolatok, rivalizálások és szövetségek sokat hozzáadnak a történethez, és persze Wilder esetében a mentor-tanítvány dinamika is fontos, nem csak a romantika. 
Mindezek mellett természetesen a fantasy vonal sem szorul a háttérbe. A próféciák, a  mágikus erők és a Vérkardok köré épített világ éppen annyi infót csepegtet az olvasó elé, hogy fenntartsa a kíváncsiságot. Tehát a szerző e téren sem zúdít ránk minden információt, hanem fokozatosan vezet be minket Thezmarr világába. Azt is mondhatnám, hogy a jéghegy csúcsát látjuk, de a valódi rejtélyek még csak ezután bontakoznak majd ki.

Mindent egybevetve úgy gondolom, hogy a Blood & Steel azért működik ennyire, mert nem akar többnek látszani annál, mint ami. Megtartja a romantasy kötelező elemeit, csak épp hitelesebben tárja az olvasó elé, emlékeztetve arra, hogy a legjobb történeteket mi, emberek írjuk vérrel, verítékkel - és olykor acéllal.

És van még valami, amiről eddig nem ejtettem szót. Bár a Blood & Steel egyáltalán nem Mulan-retelling, olvasás közben többször is eszembe jutott Mulan története. Nem a cselekmény miatt, hanem azért, mert ugyanaz a makacs elszántság hajtja Theát is, mint a Mulánt. Thea egy olyan világban szeretne kardot ragadni, ahol nőként erre nincs joga, és nem kiválasztottsága vagy különleges képességei révén szeretne legendává válni, hanem kitartással, munkával és rengeteg gyakorlással. De ide sorolhatnám még a bajtársi kapcsolataikat és a mentor-tanítvány szálat is. Ettől függetlenül nem szabad retellingként tekinteni rá, a Vér és acél egy teljesjogú, önálló történet, ami felsorakoztatja a romantasy szeretett elemeit, mégis képes frissnek hatni azzal, hogy a hangsúlyt nem a kiválasztottságra, hanem a kitartásra és a fejlődésre helyezi. Mert ahhoz a folytatáshoz, amelynek az első kötet végére Helen Scheuerer megágyaz, igenis kell egy ennyire jól és alaposan felépített hősnő, aki kiérdemelte a sikereit. 

Pontszám: 5/5

Kedvenc szereplő: Thea, Wilder, Kipp, Cal, Wren

Kedvenc jelenet: spoielres

Negatívum: -

Borító: 5/5
Sorozat: Thezmarr legendái #1

Megtetszett? Vidd haza!

Nyereményjáték

Játékunk során minden állomáson találtok egy kérdést, amire a helyes választ a beleolvasóban találjátok. A válaszokat a lenti kérdőív megfelelő sorába tudjátok beírni.
Figyelem, a kiadó csak magyarországi címre postáz; a nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére, hogy válaszoljon, ellenkező esetben automatikusan újat sorsolunk!

Hogy hívják a három Vérkardot, akit Thea kihallgatott?

Tally űrlap

Nézzetek be a többi állomásra is

07/13 Kelly & Lupi olvas 

07/17 Ambivalentina

07/19 Dreamworld  

Alice Oseman - Heartstopper 6.

Az utolsó részéhez ért az imádott Hearstopper könyvsorozat. Vegyél te is búcsút Nick és Charlie történetétől a Blogturné Klub bloggereivel, és ha szerencsés vagy, meg is nyerheted a könyv egyik példányát.

 

 

Alice Oseman: Heartstopper 6. - Fülig beléd zúgtam

 

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó

ISBN: 9786151172988
Oldalszám: 480 oldal

Fordító: Riesenberger Mónika

Fülszöveg:

TRUHAM ÉS HIGGS
VÉGZŐS BÁL
Kezdés: 19:00
St George's Hotel
1 fő részére
szia
szeretlek,
örökké :)
C x

Saját véleményem:

Vannak sorozatok, amiket egyszerűen nem akarunk elengedni. Számomra ilyen a Heartstopper is. Alice Oseman hat (teljes és néhány kiegészítő) köteten át mesélte el nekünk Nick és Charlie történetét, amely jóval túlmutat egyszerű tinirománcon. A fiúk által végigkövethettük, milyen felnőni, hibázni, félni, bátornak lenni, gyógyulni és szeretni, ráadásul több, a korosztályukat nagy mértékben érintő, fontos témával is szembesülhettünk. Nem túldramatizálva, hanem egyszerűen, a valóságnak megfelelően megjelenítve. 

"Ami köztünk van, talán változni fog, és lehet, hogy valaki eltűnik, vagy megint előkerül, nem tudom. Az életünk különböző irányt fog venni. De a szeretetünk szőtte háló összeköt minket, és nem szakad el soha. Mi szőttük. És összetart."

Ha visszatekintek arra az időszakra, amikor először fogtam a kezembe a Heartstoppert, és végigtekintek az elmúlt éveken, mindazon, ami az itthoni közéletben történt, kezdve a fóliázáson át, addig, hogy rengeteg könyvesboltból ki lettek tiltva az ilyen jellegű kötetek, szinte hihetetlen, hogy most a befejező kötetnél tartunk. De itt van. 

Vártam és tudtam, hogy egyszer elérkezik ez a pillanat, mégsem voltam rá felkészülve. És talán arra sem, amit végül kaptam. Alice Oseman még mindig képes meglepetést okozni, és olyan élethelyzeteket, témákat középpontba helyezni, amik ugyanúgy sorsdöntőek egy tini életében, mint az, hogy coming-outoljon, felismerje az egészségügyi vagy mentális problémáit, vagy egyszerűen eligazodjon az érzelmek útvesztőjében. A hatodik kötettel nem csupán a sorozat végéhez érkeztünk el mi, olvasók, hanem a fiúk is megkezdték a végzős évüket. A legkeserédesebb évet mind közül, mely egyszerre izgalmas és szomorú. Ennek megfelelően itt már nem a nagy romantikus egymásra találások kapják a rivaldafényt, hisz a srácoknak volt elég idejük megküzdeni a szerelmükért. Egy pillanatig sem kérdés, hogy Nick és Charlie szeretik-e egymást, viszont a végzős év magával hoz egy gyomorszorító, csendes bizonytalanságot. Közeledik az iskola vége, a jövő egyetemet, továbbtanulást hoz, s mindezekkel kérlelhetetlenül együtt jár az elszakadás gondolata is, ami bizony tengernyi kérdést, kétséget rejt magában. 
Évekig azért hajtunk, hogy az iskola végére érjünk, aztán, amikor ez kézzel fogható közelségbe kerül, legtöbbünket elfogja a kétség. Jól döntök? Merre induljak? Ki is vagyok én igazából, és ki akarok lenni, ha felnövök? Ez csak néhány gondolat, ami végigfut rajtunk. És akkor még nem beszéltünk az emberi kapcsolatainkról, a barátságokról és a szerelmekről, azokról, amik esetében minden korábbi próbatétel gyerekjátéknak tűnik. 

Nagyon szeretem, hogy Alice Oseman nem idealizálja a kapcsolatokat/élethelyzeteket, hanem őszintén kezeli őket. Ebben az esetben megmutatja, hogy egy egészséges, stabil párkapcsolatban is lehetnek félelmek, kimondatlan aggodalmak és nehéz beszélgetések. Ettől nem lesz kevesebb vagy rosszabb az adott kapcsolat, sőt! Nick és Charlie esetében kapcsolatuk erejét korábban is az adta, hogy nem elfutottak a problémák és beszélgetések elöl, hanem megpróbálták együtt megoldani őket. Tulajdonképpen itt is ezt láthatjuk. Miközben egyikük élvezi, hogy végre kinyílt és olyan ügy mellé állhatott, ami a szívügye, addig a másikukban bizony ott motoszkálnak azok a nagy, végzősöket foglalkoztató kérdések és kételyek, amiket nem könnyű kibökni, de szükséges. 
A Heartstopper azonban sosem csak Nickről és Charlie-ról szólt, hanem azokról a mellékszereplőkről is, akik az életükben fontos szerepet játszottak. A srácok barátai, osztálytársai egytől-egyig üde színfoltjai voltak ennek a történetnek, és a főszereplőkhöz hasonlóan rengeteg megélendő problémát és érzelmi állapotot hoztak magukkal. Még, ha nem is kerültek rivaldafénybe, a saját életük főszereplőiként nekik is meg kellett küzdeni a maguk démonaival, megélni mélységeket, magasságokat, így nem is volt kérdés, hogy a fináléban helyük van-e. Szerencsére Alice Oseman sem feledkezett meg róluk, így azt éreztem, hogy nem csak a srácoktól búcsúzom, hanem a teljes baráti társaságtól és a komplett iskolától, annak minden fontos karakterével. 

Talán a legelső Heartstopper postomban említettem nektek, hogy nem vagyok egy nagy képregényolvasós típus, így eleinte nem igazán tudtam, mire számíthatok majd, mennyire lesz képes ez a forma visszaadni azt az érzelmi mélységet, amit a téma megkövetel. A félelmeim azonban alaptalannak bizonyultak, Alice Oseman elképesztően jól tud mesélni apró gesztusok, kifejezések által. És az az igazság, hogy elképzelni sem lehetne jobb formát ennek a történetnek, mint ez, ahol írott gondolatok, szavak és vizuális ingerek keverednek egymással, és ahol sok esetben egyetlen apró gesztus felér több oldalnyi monológgal. Ha esetleg ez tartott volna vissza benneteket az olvasástól, akkor bátran vágjatok bele. És bár ezt mindig elmondtam, de nem lehet elégszer hangsúlyozni: ez a történet ugyan LMBTQ karakterek történetét meséli el, mégsem kizárólag erről szól. Alice Oseman pont azt szeretné megértetni az olvasóval, hogy a szerelem az szerelem mindenféle bélyeg vagy címke nélkül. 
A Heartstopper számomra mindig is több volt egy romantikus történetnél. A Heartstopper egy olyan sorozat, amely képes érzékenyen, mégis természetesen beszélni az önelfogadásról, családról, barátokról, mentális egészségről, és arról, milyen rögös út vezet a felnőtté váláshoz. Nem akar tökéletes lenni, nem akar hibátlannak tűnni, ezek helyett a hitelességre törekszik, arra, hogy a saját nyelvükön és valóságukon szólítsa meg olvasóit - és legfőképpen a fentebbi témákban érintett korosztályt. 
Fáj búcsút venni Nicktől, Charlie-tól és a többiektől, de örül a szívem, hogy olyan méltó lezárást kaptak, amilyet megérdemeltek. Bár talán nem is a lezárás a legjobb szó rá, hisz Alice Osrman nem lezárta őket, hanem elengedve kezüket hagyja, hogy tovább éljék az életüket. Lehet, hogy lesznek kapcsolatok, amik megváltoznak? Biztosan. Olyanok, amik megmaradnak? Biztosan. De a Heartstopper hatodik kötete nem azért született, hogy egy túlidealizált életvonalat mutasson be a sírig tartó happy enddel, hanem hogy megmutassa, az egymás felé fordulás mindig megéri, és hogy a bizonytalanság, aggodalmak, nehéz beszélgetések nem gyengepontjai egy kapcsolatnak, hanem ellenkezőleg: erőssége.
Az biztos, hogy bár a sorozatot most befejeztem, a Heartstopper kis családja örökre velem marad a szívemben. 

 

Pontszám: 5/5

Kedvenc szereplő: Nick, Charlie és a többiek

Kedvenc jelenet: az egész könyvet mondhatom?

Negatívum: -

Borító: 5/5
Sorozat: Szívdobbanás #6

Megtetszett? Vidd haza!

Nyereményjáték

Tudtad, hogy a Hearstopper írójának több regénye is megjelent magyarul? :) Most ezen kötetekből találtok idézeteket minden állomáson, a feladatotok pedig, hogy megtaláljátok melyik könyvhöz tartozik az idézet.
Figyelem, a kiadó csak magyarországi címre postáz; a nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére, hogy válaszoljon, ellenkező esetben automatikusan újat sorsolunk!

"– Jimmy – mondja Dave –, hogy érzel a rajongóiddal kapcsolatban?
Felvillan az elmémben a fénykép, mielőtt megállíthatnám. Egy rajongólány áll Rowan és fölöttem, miközben a hálószobámban alszunk, a szeme üres, fekete gödör, hegyes cápafogakkal vigyorog.
– Szeretem a rajongókat – mondom robothangon."

Tally űrlap

Nézzetek be a többi állomásra is

07/08 Sorok Között
07/09 Spirit Bliss Sárga könyves út
07/10 Booktastic Boglinc
07/12 Hagyjatok! Olvasok!

07/14 Utószó
07/16 Readinspo
07/18 Dreamworld
07/20 Ambivalentina
07/22 Könyv és más

Julie Leong - Csekély jövendők jósnője

A Kossuth Kiadó ismét egy hangulatos cozy fantasyvel készült a műfaj rajongóinak! Julie Leong Csekély ​jövendők jósnője című regényében egy rejtélyes múltú, magányos jósnőt ismerhetünk meg, aki útja során nem várt társakra lel, hogy közösen eredjenek egy eltűnt kislány nyomába. Ismerd meg bloggereinkkel a történetet, válaszolj az állomásokon található kérdésekre, és nyerd meg a Kiadó által felajánlott példányt!

 

 

Julie Leong: Csekély jövendők jósnője

 

Kiadó: Kossuth Kiadó

ISBN: 9789636368319
Oldalszám: 352 oldal

Fordító: Mile Csaba

Fülszöveg:

Tao bevándorló jósnő, aki egyedül, hű öszvére társaságában járja a falvakat. Csak „csekély” jövendőt mond: lesz-e jégeső jövő héten, melyik fiút csókolja meg a pincérnő vagy mikor ellik a tehén. Keserű tapasztalatból tudja, hogy a nagy jövendők súlyos következményekkel járnak…
Az élete magányos ugyan, azonban még mindig jobb annál, amit maga mögött hagyott. De amikor egy (félig-meddig) megjavult tolvaj és egy volt zsoldos belerángatja egy eltűnt gyermek utáni kétségbeesett keresésbe, egy apró jóslat váratlanul sokkal többé válik. Hamarosan csatlakozik hozzájuk egy kalandvágyó pék és egy macska, ami persze némi varázserővel bír.
Tao új útra lép olyan társakkal, akiknek legalább olyan nagy a szíve, mint amilyen kicsik az ő jövendölései. De ahogy leengedi a falait, a múlt árnyai utolérik – el kell döntenie, hogy mindent kockára tesz-e a családért, amiről soha nem hitte, hogy valaha is az övé lehet.

Saját véleményem:

Az utóbbi években egyre nagyobb teret hódít magának a cozy fantasy, ami a fantasy egyik alzsánere (magyarul barátságos fantasy néven is találkozhattok vele). Az ilyen típusú történetek elsősorban nem a világmegváltó küldetésekről szólnak, hanem a meghitt hangulatról,  az emberi kapcsolatokról és az érzelmi biztonság megteremtéséről.
A főszereplők többnyire kívülállók, magányosak, esetleg valami elől menekülnek, a gyógyulásuk kulcsát pedig az jelenti, hogy útjuk során rátalálnak egy közösségre, ahol végre elfogadják őket. Éppen ezért a cozy fantasy-k jelentős része a talált család trope-ra épül, ahogyan Julie Leong Csekély jövendők jósnője c. regénye is. 

"És mi más az otthon, mint egy hely, ahol nem érzed magad annyira egyedül?"

Nem véletlen, hogy ennyire megszaporodtak a cozy fantasy-k, hisz valljuk be, ebben a rohanó, kaotikus világban néhanapján különösen jól esik egy olyan történet, ami megnyugtat. Bármennyire is szeretek elmerülni egy jó kis romantasyben vagy egy világmegváltó, véres küzdelemben, időnként szükségem van némi szünetre is. És itt jön képbe a cozy fantasy, ami számomra olyan, mint meggyújtani néhány gyertyát, elmerülni egy kád forró, habfürdős vízben, és hagyni, hogy az izmaim ellazuljanak, a gondolataim lecsendesüljenek, a lelkem pedig feltöltődjön. 
A Csekély jövendők jósnője tökéletesen megtestesíti mindazt, amiről ez a zsáner szól, emellett Julie Leong egy érdekes koncepcióval építi tovább az alapot. Főszereplője, Tao nem egy harcos hercegnő, és még csak nem is a világ megmentésére kiválasztott hős, hanem egy vándorló jósnő, aki menekül a múltja elől és tudatosan csekély jövendőket mond. Tao tudja, hogy a nagy jövendők súlyos következményekkel járnak, így inkább olyan dolgokat jósol, amik az egyszerű emberek hétköznapjait teszik könnyebbé, legyen szó időjárásról, háztáji állat közelgő elléséről, aprócska balesetről vagy egy váratlan csókról. Ez egyszerre vet fel kérdéseket az olvasóban (mivel járnak a nagyok?), és támasztja alá azt, hogy az apró-cseprő dolgok is épp oly értékesek és fontosak lehetnek, mint a sorsfordító események. 

Sőt, talán ez a regény egyik legfontosabb alapüzenete. Mi, emberek hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy csak a nagy, drámai fordulatok számítanak igazán, miközben átsiklunk a valóban lényeges dolgok felett. Julie Leong azonban emlékeztet minket arra, hogy sokszor egy kedves szó, egy váratlan találkozás vagy segítség indít el bennünk valamit, ami végül mindent megváltoztat. A csekély jövendők valójában nem csak Tao jóslataira utalnak, hanem az életében felbukkanó apró szerencsékre is: egy meleg ételre, egy biztonságos éjszakra, egy új barátra, aki meghallgatja. Vagyis azokra a pillanatokra, amiket hajlamosak vagyunk természetesnek venni, holott ezek formálják leginkább a sorsunkat.  A Csekély jövendők jósnője tehát nem a világ megmentéséről szól, hanem azokról az emberekről, helyzetekről, akik/amik egymás életében jelentenek fordulópontot. 

Tao sosem marad túl sokáig egy helyen, szökevényként, csavargóként járja a falvakat és jövendöl, abban a reményben, hogy Eshtera varázsvilágában jelentéktelen porszem marad, aki nem érdemel figyelmet. Mielőtt csekély jóslatai teljesülhetnének, hű öszvére társaságában útra kel. Az élete magányos, de mégis biztonságosabb, mint az, ami mögötte van. Ám amikor csatlakozik hozzá egy többé-kevésbé megjavult tolvaj és egy volt zsoldos - akiket további tagok követnek -, és belecsöppen egy eltűnt gyerek utáni keresésbe, minden megváltozik. Noha útitársai kezdetben különböznek egymástól, akárcsak cipelt terheik, az együtt töltött idő szép lassan lebontja a köztük lévő falakat, és útitársakból családdá válnak. Egy olyan családdá, melyet nem a vér, hanem a kölcsönös bizalom és elfogadás tart össze. És ahogy Tao apró szerencséket jósol másoknak, úgy ő maga is szép lassan ráébred, hogy az igazi szerencse nem a jövő ismeretében rejlik, hanem azokban a társakban, akik mellett végre nem kell tovább menekülnie.
A talált család trope-ja közel áll hozzám, szerintem sokkal mélyebb érzelmeket képes közvetíteni, mint a vér szerinti családi kötelékek. Érdekes látni, hogy látszólag egymástól távoli figurák miként kovácsolódnak össze kis családdá. Ez a folyamat nem egyik pillanatról a másikra történik, a bizalom lassan épül fel azzal párhuzamosan, ahogyan lehullanak a magukra öltött szerepek is. Ehhez pedig tökéletes hátteret biztosít a szerző nyugodt, meghitt történetvezetése, az utazás, és a háttérvilág.

Julie Leong regénye azonban az érdekes és különleges világ ellenére is főként karakterközpontú, szóval ha aprólékos világépítésre vagy pergő cselekményre vágysz, akkor a Csekély jövendők jósnője egyértelműen nem a te könyved. Itt nincsenek észveszejtő kalandok, fordulatok, lassabb tempó és meghitt hangulat annál inkább. 

A Csekély jövendők jósnője emlékeztető, hogy életünk elsősorban nem a látványos, nagy pillanatok határozzák meg, hanem azok az apró szerencsék, amiket ritkán veszünk észre. Sokkal többet jelent egy véletlen, jó idejű találkozás, egy kedves szó, nem beszélve arról a felemelő érzésről, amikor azt érzed: végre tartozol valahová. 

Pontszám: 5/4,5

Kedvenc szereplő: Tao és a kis család

Kedvenc jelenet: több is van

Negatívum: -

Borító: 5/5
Sorozat:

Megtetszett? Vidd haza!

Nyereményjáték

Mostani nyereményjátékunkban a Kossuth Kiadó további regényei után nyomozunk! Minden állomáson találtok egy-egy idézetet, a ti feladatotok pedig, hogy a könyv címét beírjátok a Tally doboz megfelelő helyére!
Figyelem, a kiadó csak magyarországi címre postáz; a nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére, hogy válaszoljon, ellenkező esetben automatikusan újat sorsolunk!

“Aki nem viselkedik ostobán az állatokkal szemben – legalább négyszemközt –, abban nem lehet megbízni.”

Tally űrlap

Nézzetek be a többi állomásra is

07/08 Könyv és más
07/09 Kelly és Lupi olvas - extra
07/11 Dreamworld

Linsey Miller - Dal és tenger hercege

Ha neked is a kedvenc meséid közé tartozik A kis hableány, akkor ne hagyd ki Linsey Miller regényét, a Dal és tenger hercegét, amely Eric herceg történetét meséli el. Tarts bloggereinkkel a turnénk során, és akár egy példányt is nyerhetsz a könyvből a Manó Könyvek jóvoltából!

 

 

Linsey Miller: Dal és tenger hercege

 

Kiadó: Manó Könyvek

ISBN: 9789635848270
Oldalszám: 304 oldal

Fordító: Hartinger Emese

Fülszöveg:

Vellónia hercegét, Ericet egész életében kegyetlen átok sújtotta: ha bárki olyat csókolna meg, aki nem az igaz szerelme, a herceg meghal. Miközben a szomszédos királyság a legapróbb ürügyet is megragadná, hogy lerohanhassa a birodalmat, és kísértetkalózok rémtörténetei keringenek a tengereken, Eric kétségbeesetten kutatja, hogyan törheti meg az átkot és mentheti meg a népét. A megoldás végül egy levél formájában érkezik, amit rég elvesztett édesanyja hagyott hátra neki. A sorokból kiderül: Ericnek vagy meg kell találnia az igaz szerelmét, azt a lányt, akinek a lelke tiszta, a hangja pedig a tenger dallamával vetekszik, vagy el kell pusztítania a boszorkányt, aki egykoron megátkozta. Így hát a herceg útnak indul, hogy felkutassa Szerénia szigetét, a tengeri boszorkány legendabéli otthonát. De amikor egy hajótörött, lángvörös hajú lány sodródik az életébe, akinek mosolyától elcsendesül mind a hét tenger, Eric rájön, hogy az igaz szerelem talán mégsem olyan elérhetetlen, mint korábban hitte.

Saját véleményem:

A korai Disney mesék hercegei kifejezetten egysíkúnak mondhatóak és inkább funkcionális cselekményelemként szolgálnak, semmint kidolgozott, valódi karakterekként. Jellemfejlődésük és személyiségjegyeik minimálisak, inkább a hősnők jutalmaként szolgálnak - sok esetben még nevük sincsen. Ennek részben az az oka, hogy 1930-40 környékén még nehezen tudtak maszkulin, élethű karaktereket animálni és mozgatni, sokkal könnyebb dolguk volt a lágyabb női karakterekkel, állatokkal, törpékkel, stb.
Néhány évtizeddel később azonban mindez megváltozott, a férfi karakterek végre nevet, személyiséget, motivációt, sőt, sok esetben önálló történetet és főhős szerepet is kaptak, elég csak Aladdinra, Herculesre vagy Tarzanra gondolni, Nyálas Eugénről nem is beszélve. 

Visszakanyarodva az első hercegekre, Linsey Miller Hercegek c. sorozata viszont épp ezt az űrt igyekszik kitölteni. A szerző azért alkotta meg ezt a sorozatot, hogy esélyt, mélységet, saját motivációt és önálló történetet adjon a háttérbe szorultaknak. És milyen jól tette! Eric, Fülöp és Bájos herceg - a sorozat első három főhőse - mind olyan karakter, akik mellett könnyű elsiklani, akik lehetnek jóképűek, jó partik, de ezen túlmenően felejthetőek... tetteik sok esetben érthetetlenek is. 
A sort Eric herceg nyitja, A kishableány sármos hercege, akiről egészen mostanáig csak annyit tudtunk, hogy a szívére hallgatás helyett a hangokat követi, és hogy van egy irtó édes kutyája, Max. De vajon mi van mindezek mögött? Ki ő valójában és miért viselkedik úgy, ahogy? Milyen életet élt Ariel előtt, kik voltak a barátai, a családja, mi a hobbija? És miért habozik a csóknál?
Nos, az a jó hírem van, hogy minderre végre választ kaphatunk a Dal és a tenger hercegében, ami egész korrekt motivációt és érzelmi hátteret ad hercegünknek, ezáltal pedig jóval közelebb is hozza őt. A történet alapja a klasszikus Disney-féle A kishableány sztori, a trükk csak annyi, hogy ezúttal nem Ariel, hanem a herceg szemszögéből követhetjük végig az eseményeket, miközben őt magát is jobban megismerjünk. 

Ha lehetek veletek őszinte, engem valahogy mindig is hidegen hagyott Eric herceg, értetlenül álltam Ariel rajongása előtt, mi több, egy tesze-tosza férfit láttam magam előtt, akiért nemhogy az uszonyomat vagy hangomat nem áldoztam volna fel Ariel helyében, de még egy hajtincsemet sem. Mindezek tekintetében őszintén kíváncsi voltam, mit tud vele kezdeni Linsey Miller, hogyan kelti életre és szerethetővé. És tudjátok mit? Ezek után én voltam a legjobban meglepve, hogy már az első fejezetekben belopta magát a szívembe, és izgatottan faltam az oldalakat, hogy még jobban elmélyedjek ebben a történetben. Konkrétan ennyit jelent az, ha egy karakter személyiségjegyeket, motivációt és érzelmi hátteret kap - Eric pedig mindenből kap bőven, ráadásul mesebéli tetteire (vagy nem tetteire) is válaszokat kapunk. 
Ebben a feldolgozásban Ericet már születése előtt elátkozza egy boszorkány (vajon ki?), ami alapjaiban változtatja meg az élethez és az emberekhez való viszonyát. Az átok szerint, ha Ericet bárki megcsókolja, aki nem az őszinte és igaz szerelme, akkor a trónörökös azon nyomban életét veszti. Ez nem csak fiatalkorát határozza meg, de kihatással van koronázására és abbéli kötelezettségeire is, hogy trónra lépése előtt feleséget kell találnia, később pedig örökösöket nemzeni. Ráadásul az őt sújtó átkot titkolnia kell, hisz annak kitudódása az életébe kerülhet. 
Egy nap azonban a herceg rábukkan édesanyja titkos levelére, amiből még több információt tud meg az átokról, az átkot kivető boszorkányról és anyja ténykedéseiről, és persze az is kiderül, hogy két út áll előtte: még a koronázása előtt rátalál az igaz szerelemre vagy megpróbálja felkutatni a boszorkány lakhelyét és megtörni az átkot. És ez az a pont, ahol felbukkan Ariel, aki bár néma és ellent mond annak a papírra vetett igaz szerelemnek, amire a herceg vár, mégis megdobogtatja a szívét... Az átkot meg kell törni, a kérdés csak az: miként?

 

A szerző részéről szerintem nagyon ötletes és okos húzás volt ez az átok dolog, szépen összekapcsolja a már ismert történetet és választ ad, annak nyitott vagy nem értett kérdéseire, miközben lehetőséget teremt arra, hogy újabb kalandokat éljünk át. És persze arra is, hogy megismerjük Eric érzéseit, gondolatait, családját, királyságát, barátait. Utóbbiakat külön kiemelném, szerintem ez a szál erős lett, és további szerethető mellékszereplőkkel bővítette a világot. 

A történet egésze könnyed, olvasmányos, még ebben a rettentő nagy kánikulában is jól csúszik, valósággal felpezsdíti az ember. Nem mondom, hogy hibátlan mű, mert míg a történet eleje nagyon pörgős, szerethető és feszes tempójú, addig a másik, ami több ponton is messzebb rugaszkodik a már ismert alapoktól, picit megcsúszott. Ennek ellenére számomra abszolút pozitív élmény volt, tovább bővítette A kishableány történetét, hozta a nosztalgiafaktort, közben pedig tényleg esélyt adott Eric karakterének, hogy végre hallassa a hangját. Ez utóbbi pedig maximálisan sikerült is neki.
Bátran ajánlom minden gyereklelkű, Disney-rajongó felnőttnek és fiatalnak. A regény teljes mértékben Young Adult, annak határait egy percig sem lépi át, szóval akár nagyobb gyerekek, kiskamaszok is olvashatják, de az az igazság, hogy én harminc plusszosan is imádtam! Alig várom, hogy kezemben tarthassam a sorozat következő részét: Fülöp ugyanis végképp egy hidegen hagyós karakter, nulla karakterizálással. 

Pontszám: 5/4

Kedvenc szereplő: Ariel, Eric, Gabriella, Vanni, Max

Kedvenc jelenet: a baráti kardpárbaj 

Negatívum: a második fele cseppet döcögősebb

Borító: 5/5
Sorozat: Disney Hercegek #1, önállóan olvasható

Megtetszett? Vidd haza!

Nyereményjáték

Ismered A kis hableány minden szereplőjét? Akkor biztosan könnyedén kitalálod, hogy melyik szereplő bújt el az anagrammákban! Ha kitaláltad a megoldást, csak írd be a Tally form megfelelő sorába a helyes megfejtést!
Figyelem, a kiadó csak magyarországi címre postáz; a nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére, hogy válaszoljon, ellenkező esetben automatikusan újat sorsolunk!

cink áfa

Tally űrlap

Nézzetek be a többi állomásra is

06/24 Utószó 

06/26 Csak olvass!

06/27 Dreamworld

Margaret Rogerson - Vespertine

A Kossuth Kiadó jóvoltából hazánkban is megjelent Margaret Rogerson Vespertine - Holtak tisztítója c. regénye. Ennek örömére a Blogturné Klub bloggerei bemutatják Artemisia baljós történetét, melyben a Szürke Nővérnek tanuló apácanövendéknek egy visszajáró szellemmel, vagyis magával az ártó gonosszal kell szembe szállnia.
Tarts velünk, kövesd a turné állomásait és nyerd meg a kiadó által felajánlott regény egy példányát.

 

 

Margaret Rogerson: Vespertine - Holtak tisztítója

 

Kiadó: Kossuth Kiadó

ISBN: 9789636368357
Oldalszám: 416 oldal

Fordító: Rusznyák Csaba

Fülszöveg:

A holtak szellemei nem nyugszanak…
Artemisia Szürke Nővérnek tanul, vagyis olyan apácának, aki az elhunytak testét tisztítja meg, hogy a lelkük békében távozhasson – máskülönben éhes, veszélyes szellemként élednek fel. Artemisia szívesebben tölti idejét a holtakkal, mint az élőkkel, akik heges kezéről és zűrös múltjáról suttognak.
Amikor zárdáját megszállott katonák támadják meg, Artemisia egy szent relikviájához kötött ősi szellem felébresztésével védi meg otthonát. Ez egy visszajáró, rosszindulatú lény, melynek iszonyatos ereje csaknem felemészti őt – de eljöttek a holtak, és csak egy vespertine, azaz egy főrelikvia használatára kiképzett papnő állíthatja meg őket. Mivel a vespertine-ek minden tudása rég elveszett, Artemisia az utolsó még létező szakértőhöz fordul segítségért: magához a visszajáróhoz.
Miközben felgöngyölíti a szentek, a titkok és a sötét mágia baljós rejtélyét, Artemisia rájön, hogy az ártó gonosszal talán csak úgy szállhat szembe, ha elárul mindent, amiben hisz – feltéve, hogy a visszajáró nem árulja el őt még azelőtt.

Saját véleményem:

Margaret Rogerson neve a hazai olvasóközönség számára is ismerősen csenghet a Könyvek varázslata duológia, valamint a Hollók varázslata miatt. És bár utóbbi engem, személyesen annyira nem nyűgözött le, az előbbi kellően belopta magát a szívembe ahhoz, hogy újra és újra esélyt adjak a szerzőnek. Na, meg gyarló módon odáig vagyok a Charlie Bowater borítókért.

"– Néha, ha meg akarsz menteni valakit, először a saját túlélésedről kell gondoskodnod."

Az már a borítóból is kiderül, hogy a Vespertine esetében egy kellően komor és sötét hangulatú regénnyel lesz dolgunk, amit tovább erősít a fülszöveg is. És ez bizony így is van. A Vespertine egy igazán sötét hangulatú fantasy, melyben természetfeletti erők, ősi titkok és egy erős hősnő kapják a főszerepet. 

A történet főhőse Artemisia, egy fiatal novícia, aki Szürke Nővérnek tanul, vagyis olyan apácának, aki a holtak testét tisztítja meg, hogy a lelkük békében távozhasson. A világot holtak szellemei veszélyeztetik, amelyek megfelelő rituálé nélkül különböző erősségű, ámde pusztító fenyegetéssé válnak - akár meg is szállhatják egy-egy ember testét. Artemisia múltja, s jelenbéli törekvései miatt mindent elkövet, hogy életét e zárda falai között élhesse le, felkészítve a holtakat végső pihenésükre. Ám amikor a zárdáját megszállott katonák támadják meg, Artemisia kénytelen kapcsolatba lépni egy rendkívül hatalmas szellemmel, egy visszajáróval, akit egy szent relikviájához kötöttek. Ez a döntés viszont igen súlyos következményekkel jár, amik a lány identitásáról és erejéről alkotott képet is próbára teszik, amellett, hogy kihatással van világukra is. Ahhoz, hogy valaki egy ilyen hatalmas lényt kiszabadítson és uraljon, megfelelő képzettség kell, amivel Artemisia novícia lévén nem rendelkezik. Így hát bármennyire is sikeresnek bizonyul a mentőakciója, a következmények sokkal nagyobb horderejűvé válnak, alapjaiban megkérdőjelezve saját magát és a királyság sorsát. 

Artemisia egy visszahúzódó, rideg, magányos karakter, aki egész életében kívülállónak érezte magát. Nem találja a helyét más emberek között, kényelmetlenül érzi magát társaságban, így számára a zárda és az általuk végzett tevékenység mondhatni, hogy a biztonságot jelenti. Mindemellett viszont rendkívül okos, felelősségteljes, szomjazik a tudásra. Kimondom: nem egy hőstípus. Ő nem azért cselekszik, mert bátor vagy mert hírnevet szeretne, hanem azért, mert adott helyzetben azt a döntést ítéli helyesnek. 
Artemisia személyiségét tekintve különösen zseniális írói húzásnak tartom a szerző részéről azt, amit a visszajáró kiszabadításával okoz a lánynak. A kiszabadított lény veszélyes, gúnyos, ereje pedig hatalmas. Komoly fenyegetést jelent bárkire, kiváltképp hordozójára. Nagyon érdekes, ahogy kettejük kapcsolata fokozatosan alakul, ahogy e szellem, aki a világ rossznak ítél fokozatosan rávilágít dolgokra, melyek alapjaiban formálják hősnőnk személyiségét, világnézetét, miközben az egymás életében betöltött szerepük és megítélésük is folyamatos változásban van. Nehéz erről spoilerek nélkül beszélni, de az biztos, hogy a regény egyik legjobb része ez a kapcsolat, és az, ahogyan formálja a főszereplők karakterét. 

Összességében úgy gondolom, hogy a Vespertine egy izgalmas, nem teljesen tökéletes, ámde annál szerethetőbb történet. A sztori eleje kicsit döcögős, itt-ott vannak hiányosságai (főleg világépítés szempontjából), de amint beindul a buli, úgy válik egyre szerethetőbbé és érdekfeszítővé. Kimondottan ajánlom a sötét hangulatú történetek kedvelőinek, azoknak a középkori atmoszférát kedvelőknek, akik szeretik, ha egy fantasy történetben van nyomozás, titkok, sötét mágia és sok-sok morally grey vonás. Ráadásul muszáj kiemelnem, hogy a szerző ezúttal is remekel hangulatteremtésben - én legalábbis nagyon szeretem az érzékletes leírásait. Szerintem megéri adni neki egy esélyt, még azt is megkockáztatom, hogy remek őszi olvasmány egy borongós napon. 

Pontszám: 5/4

Kedvenc szereplő: Vespertine és a visszajáró

Kedvenc jelenet: spoileres

Negatívum: eleje kicsit lassabban indult be

Borító: 5/5
Sorozat:

Megtetszett? Vidd haza!

Nyereményjáték

Mostani játékunk során nincs más dolgotok, mint elolvasni a kiadó oldalán található beleolvasót és megválaszolni az állomásokon olvasható kérdéseket.
Figyelem, a kiadó csak magyarországi címre postáz; a nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére, hogy válaszoljon, ellenkező esetben automatikusan újat sorsolunk!

Kinek a szemében szentek a hollók?

Tally űrlap

Nézzetek be a többi állomásra is

06/02 Dreamworld - extra
06/04 Csak olvass!
06/07 Könyv és más
06/10 Dreamworld

Lauren Roberts - Powerful

Lauren Roberts Powerful című kötete ismét visszarepíti az olvasókat a Powerless - Hatalom nélkül világába, ahol a túléléshez nemcsak erőre, hanem bátorságra is szükség van. A kiegészítő kötet középpontjában most Adena - Paedyn legjobb barátnője - áll, aki varrónőként próbál boldogulni a veszélyekkel teli birodalom nyomornegyedében, de egy váratlan találkozás teljesen megváltoztatja az életét. Tartsatok velünk a blogturné állomásain, és ne felejtsetek el játszani, hiszen a turné végén egy szerencsés olvasó megnyerheti a kötet egy példányát!

 

 

Lauren Roberts: Powerful - Adena története

 

Kiadó: Lampion Könyvek

ISBN: 9789636148928
Oldalszám: 288 oldal

Fordító: Nánási Yvette

Fülszöveg:

A Powerless eseményei idején játszódó regényben a rajongók egyik kedvence, Adena kap saját történetet.
Miután Paedynt kiválasztották a Purgáló Próbatételekre, Adenának egyedül kell boldogulnia a Dézsma utcáin. Amikor egy lopási kísérlete balul sül el, egy titokzatos férfi menti meg. Mak nemcsak a vonzó külseje, hanem homályos múltja és titokzatos képessége miatt is kitűnik a nyomornegyed alacsony rangú Elitje közül. Adenával összefognak, hogy még a játszmák előtt találkozhassanak a szeretteikkel, ám arra nem számítanak, hogy a küldetés jócskán próbára teszi a hűségüket, a szerelmüket, sőt az életüket is.

Saját véleményem:

Ismeritek azt az érzést, amikor annak ellenére váltotok jegyet egy vonatra, hogy tudjátok, mi fog rátok várni? Megteszitek, mert tudjátok, hogy gyönyörű, felejthetetlen és kalandos lesz az odavezető út, az út, ami egyenesen egy tátongó szakadékba vezet, méghozzá egyre sebesebb tempóban. Nos, én pont így vágtam bele a Powerfulba, Adena történetébe... Nem fogok hazudni, fájt. 

"– Az égben találkozunk."

Most, hogy végére értünk a sorozatnak, furcsa, egyben nosztalgikus élmény volt visszacseppeni a kezdetekhez, oda, ahol minden kezdődött. A Powerfulban azonban nem Paedyn történetét követhetjük nyomon barátnője, Adena szemszögéből, hanem az életvidám varrólányt magát ismerhetjük meg. Ha te azok közé tartozol, akik olvasták a sorozatot, vagy legalább az első részt, akkor pontosan tudni fogod, hova futnak ki az események. Ha viszont úgy olvasod ezt a bejegyzést, hogy még nem volt szerencséd a fő sztorihoz, akkor azt javaslom, kezdj a Powerlesszel. Anélkül is értelmezhető persze, önmagában is megállja a helyét, de nem lesz teljes, nem fogod érteni a világot, a háttéreseményeket, stb. Szóval, ha van rá mód, irány az első kötet. 

Most, hogy ezt tisztáztuk, térjünk rá a Powerfulra, ami voltaképpen egy kisregény, egy kiegészítő sztori, melyben Adena, mint közönségkedvenc mellékszereplő megkapja a maga kis rivaldafényét. Mellé pedig csatlakozik Mak, a kovácsfiú. 

Adena - képessége ellenére - sosem bizonyult jó tolvajnak. Első alkalommal Paedyn mentette meg az őt üldözők karmai közül, majd Pae kiválasztása után Mak, a kovácsfiú sietett a segítségére. Míg Pae személyében Adena barátra és bajtársra lelt, addig a fiú valami egészen mást hozott az életébe: szövetségest, bajtársat, mestert és valamit, ami mindezeknél is több. És tulajdonképpen pontosan erről: Mak és Adena megismerkedéséről, s szokatlan kapcsolatuk rövidke időszakáról szól a Powerful. Titkok, tervek, mentési akció, árulás, szerelem, barátság, kegyetlenség, hatalom - ez mind visszaköszön a lapokon. 

A történet középpontjában a Mak és Adena által kötött alku áll, melynek értelmében Adena készít egy palotaőr ruhát a fiúnak, hogy beszökhessen a palotába, az pedig cserébe bejuttatja őt barátnőjéhez még a próbatételek előtt - és persze nem hagyja üresen a varrólány hasát sem. Egyszerű alku, mégis rengeteg bonyodalmat okoz... Azzal, hogy hőseink szinte minden idejüket együtt töltik, tanítják egymást, akarva-akaratlanul is hat rájuk. Ráadásul mind a ketten cipelik a maguk terheiket... 

A Powerful inkább az érzelmek könyve, semmint a cselekményé, ám pont ettől olyan erős, meg attól, hogy Damaklész kardja is ott lebeg felette. Nem fogok hazudni, lesz, amikor fájni fog, amikor úgy fogsz zokogni, akárcsak egy kisgyerek, miközben a szíved megszakad. De megéri. Megéri mindazért az érzelmi töltetért, üzenetért, amit adni fog. 

Aranyos, tanulságos, megható kisregény a Powerless világából. Olvassátok el, nem fogjátok megbánni!

Pontszám: 5/4

Kedvenc szereplő: Adena, Mak

Kedvenc jelenet: ütés tanítás, csillagos este

Negatívum: kicsit kaotikus időkezelés

Borító: 5/5
Sorozat: Hatalom nélkül #1,5

Megtetszett? Vidd haza!

Nyereményjáték

Figyelem, a kiadó csak magyarországi címre postáz; a nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére, hogy válaszoljon, ellenkező esetben automatikusan újat sorsolunk!

Ka_n  V_eg_r

Tally űrlap

Nézzetek be a többi állomásra is

06/02 Kitablar 
06/05 Könyv és más 

06/08 Dreamworld
06/11 Sorok között