Heartstopper - Interjú a fordítóval

A Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából hazánkban is megjelent Alice Oseman nagysikerű képregényének folytatása, a Heartstopper 3. része. Ennek örömére a Blogturné Klub bloggerei bemutatják Charlie és Nick csodálatos párizsi utazását, ami cseppet sem mentes zökkenőktől.
Tartsatok velünk, ismerjétek meg a történetet, annak szereplőit, és vigyétek haza a kiadó által felajánlott nyereménykönyv egy példányát.

Interjú Riesenberger Mónival

1) Az olvasók elsőként Alice Oseman Heartstopper c. képregénysorozata által találkozhattak a neveddel. Milyen érzés volt, amikor kiderült, hogy te fordíthatod ezt a világszerte bombasikernek számító történetet? Olvastad már korábban web-comic formában, vagy fordításkor találkoztál vele először?

Riesenberger Móni: Alice Oseman képregénysorozatáról egy nemzetközi könyves webáruház hírleveléből szereztem tudomást 2021 elején/közepén, ennek hatására kezdtem bele az olvasásába Webtoonon. Szinte azonnal rabul ejtett, munkahelyi szüneteket és alvásidőt is feláldozva, gyakorlatilag együltőhelyemben olvastam végig az addig elérhető fejezeteket. A benne szereplő karakterek, de legfőképpen a pozitív, elfogadó iskolai közösség ábrázolása már az első olvasás közben újra és újra eszembe juttatta, hogy mennyire jó lenne, ha egy ilyen pozitív történet itthon, magyar nyelven is elérhető lenne a boltok és könyvtárak polcain, hogy ne csak azokhoz jusson el ez a fajta pozitív, támogató hozzáállás és elfogadás – aminek szerintem alapnak és természetesnek kellene lennie – akik interneten hozzáférnek, és kellően magabiztosnak érzik az angol nyelvtudásukat ahhoz, hogy neki merjenek állni egy több mint 1000 oldalas képregény angol nyelvű elolvasásnak. A következő napokban-hetekben újra és újra visszatértem a történethez, és a fenti gondolat továbbra sem hagyott nyugodni. Végül úgy döntöttem, e-mailben megkeresem a sorozat hivatalos angol gondozóját, a Hachette Children's könyvkiadó csoportot, hogy arról érdeklődjek, tárgyaltak, tárgyalnak-e már valakivel a sorozat magyarországi kiadásáról. Így tudtam meg, hogy a magyar fordítás jogait a Könyvmolyképző Kiadó kapta meg, így náluk érdeklődtem tovább arról, hogy mikor várható az itthoni megjelenés - tőlük pedig a lenti, magas labda érkezett válaszul:

"Valóban megvettük a Heartstopper könyvek jogait, de még nem került fordítóhoz.
El tudná vállalni a fordítását? Az első részét milyen határidővel?"

Bár angol nyelv és irodalomból diplomáztam, és egy átlagos napon talán többet beszélek, olvasok és írok angolul mint magyarul, fordítóként ezelőtt nem próbáltam még ki magam – a kezdeti lelkesedésem után viszont ezt a labdát nem lehetett nem leütni :) Megtisztelőnek érzem a kiadó belém vetett bizalmát, és remélem, hogy sem nekik, sem az olvasóknak nem okoztam csalódást a komfortzónámból kilépő buzgóságom nyomán született magyar fordítással :)


2) Említetted, hogy korábban még nem fordítottál könyvet, noha angol nyelv és irodalomból diplomáztál, és napi szinten használod is az angolt. Milyen élmény volt a Heartstopper fordítása? Könnyen sikerült belerázódnod ebbe a típusú munkába vagy sokban különbözött attól, amit csinálsz?

Riesenberger Móni: Hú, abszolút ki kellett hozzá lépnem a komfortzónámból! Bevallom, sosem szerettem igazán fordítani – évtizedekben mérhető ideje nem fordítgatok fejben, amikor angolul beszélek, olvasok vagy írok, akkor angolul is gondolkodom, emiatt pedig néha nehéz tökéletesen passzoló magyar megfelelőt találnom bizonyos szavakra. Az angol diplomámat még az egységes, osztatlan képzés idején szereztem, az első perctől kezdve minden óránk angol nyelven volt (azóta ez tudtommal változott, és – legalábbis az elején – magyarul folyik az oktatás), szerintem ekkor végleg elengedtem azt, hogy magyar megfelelőt párosítsak a szavakhoz. „Civilben” a munkám során nemzetközi projekteket és csapatokat vezetek, támogatok, a maroknyi kis magyarországi csapatomon kívül szinte mindenkivel angolul kommunikálok, így fordításra, tolmácsolásra a munkahelyemen sincs szükségem egyáltalán.

A fentiek fényében tudtam, hogy nagy fába vágom a fejszémet, de úgy éreztem, ettől még képes vagyok rá, és szerettem volna bevállalni azért, hogy így segíthessek eljuttatni mind a történetet, mind az általa közvetített pozitív üzenetet egy olyan csoporthoz, akik a fordítás nélkül nem férnének hozzá. Az elején könnyebbnek tűnt a dolog, mint gondoltam: az első nyersfordítás nagyon gyorsan megvolt, viszont utána sokszor ennyi munka volt abban, hogy a kezdeti magyar szöveget olyanná formáljam, ami (mai!) fiatalos, lendületes, párbeszédszerű. Számtalanszor végigmentem a köteten, újra és újra végigolvasva a fordítást, célirányosan azt keresve, hogy a mondatok esetleg hol nem hangzanak úgy, ahogy az emberek, a mai fiatalok beszélnek – és nem én! Én – abszolút nem életszerűen – sokszor részletes, több tagmondatos, nehezen követhető körmondatokban beszélek :D Talán ez volt a legnehezebb: levetkőzni saját magamat, és mások fejével beszélni, nemcsak mai, fiatalos nyelven, de az egyes karakterek egyedi stílusát is figyelembe véve és azt következetesen visszaadva.


3) Tudom, hogy szívügyed a srácok története és arra törekszel, hogy az olvasók a legtökéletesebb élményben részesülhessenek. A Heartstopper fordítása során akadt olyan rész, aminek magyar nyelvre való átültetése kihívást jelentett számodra?

Riesenberger Móni: Igen, több ilyen is akadt! Az egyik leggyakoribb példa ilyen típusú nehézségre az volt, amikor olyasmit kellett lefordítani, ami „intézményesen” máshogy működik Magyarországon. A nagy-britanniai iskolarendszerben az utolsó tanévek máshogy vannak csoportosítva, más életkorban jönnek el fordulópontok, vizsgák, máshogy működnek a kötelező és választott órák, mint a magyar oktatásban. Amikor a szereplők iskolai dolgokról beszélnek és bizonyos dolgokat konkrét, ottani nevekkel illetnek (mint pl. a Sixth Form, ami életkor tekintetében kb. a mi gimnáziumunk utolsó 2 évének felel meg, de kevesebb tárgyat tanulnak, és a tanulók választják ki ezeket), ott az angol kifejezést nem hagyhattam meg, mert az akadályozta volna a szöveg megértését, viszont egy az egyben lefordítani sem tudtam, hiszen a magyar oktatási rendszerben ennek nincs egy az egyben megfelelője. Ilyenkor olyan szófordulatot kellett helyette a szereplők szájába adni, ami kb. ugyanazt az időszakot, életkort adja vissza.

A másik, szerencsére kevesebbszer előforduló, ámde annál nehezebb szituáció az volt, amikor olyan szavakat és kifejezéseket használtak a szereplők, amik magyarul ugyanolyan színezettel nem léteznek egy az egyben. Erre talán a ’gay’ szó a történetben a legjobb példa – angolul ez a legáltalánosabban használt szó arra, ha valaki meleg, de kontextustól függően semleges és negatív színezete is lehet. Magyarul a meleg semlegesebb színezetű – negatív jelzőként, inzultusként tapasztalataim szerint inkább a ’buzi’ szó kerül elő. A kontextustól függően legtöbbször lehetett a szóhasználattal variálni a fordítás során, azonban konkrét példa akad arra is, amikor ezt nem sikerült jól eltalálnom: a második kötetbe becsúszott sajnos egy olyan szituáció, aminek a fordítása az utólagos visszajelzések alapján nem sikerült jól. Amikor Charlie és Nick a rögbis srácokkal moziba mennek, a 465. oldalon Charlie arról beszél, hogy szerintük ő biztosan egy „stréber buzi”, amit Nick visszaismétel:

(Charlie) "Nemtom... biztos mind azt hiszik, hogy egy... stréber buzi vagyok...
(Nick) Hát... kábé tényleg egy stréber buzi vagy"

Több olvasó jelezte, hogy ez a párbeszéd, és főleg ez a szó Nick szájából nagyon karakteridegen, és a szóhasználat erős, bántó. Abban én is biztos vagyok, hogy Nick magától sosem mondana ilyet, így senkinek, és a visszajelzések alapján valószínűleg most már máshogy fordítanám ezt a panelt. A szóhasználat problémája itt már a fordítás során felmerült, sokat agyaltam ezen a panelen munka közben én is, és a szerkesztőmnél, Róbert Katalinnál is rákérdeztem erre, mielőtt kiválasztottam a végleges változatot. Míg az eredetiben használt kifejezés ('gay nerd') kontextustól függően semlegesen és negatívan is működik, magyarul nem találtam egy az egyben ilyet: a 'stréber buzi' mindkét szava negatív töltetű, viszont a 'meleg kocka', amit pl. a sorozat Netflix szinkronja használt (jóval azután, hogy az első kötet fordítása véglegesedett) szerintem túl semleges ahhoz, hogy reálisnak hangozzon olyasvalaki szájából, aki célzottan negatív kommentnek szánja. Pedig az én olvasatomban Charlie itt Nick homofób haverjainak a valószínűsíthető gondolatait idézi fel ("They probably all just think I'm this... gay nerd..."), és egy ilyen szituációban szerintem reális, ha Charlie olyan kifejezést használ, amit a szóban forgó fiúk használnának rá. A fordításra ennek fényében háromféle lehetőséget láttam: éles, negatív kifejezést használok, abban reménykedve, hogy a szituáció, az arckifejezések, és a fiúk karaktere elég biztosíték arra, hogy a kifejezés ellenére az olvasók tudják: sem Charlie, sem Nick nem mondana magától ilyet, csak mást idézve. Vagy semlegesebb kifejezést adok mindkét fiú szájába, amivel viszont kicsit elveszik Charlie mondanivalójának az éle (tudjuk, hogy Charlie nem semleges hangvételű kommenteket kapott és élt meg negatívan, az pedig szerintem nem annyira reális, hogy egy korábban kapott, negatív felhangú kommentet "lefordítson", és más szavakkal utaljon rá vissza a beszélgetés során). Harmadik lehetőségként pedig használhattam volna más-más kifejezést a két mondatban, amit pedig azért vetettem el, mert szerettem volna megtartani, hogy a fiúk ugyanazt mondják, valahogy nem tűnt természetesnek egy olyan párbeszéd, hogy:

(Charlie) "Nemtom... biztos mind azt hiszik, hogy egy... stréber buzi vagyok...
(Nick) Hát... kábé tényleg egy meleg kocka vagy"

Ha most változtathatnék, szerintem egy negyedik lehetőség mellett döntenék: Nick válaszából teljesen kiszedném a kifejezést, és inkább valami olyan választ adnék neki, hogy "Hát... de kábé tényleg az vagy, nem?". Utólag úgy gondolom, hogy a tartalom szempontjából nem annyira fontos az, hogy a két fiú szájából ugyanaz hangozzon el, hogy a tisztább és érthetőbb végeredmény miatt ne lehessen ezt elhagyni. Így elkerülhető lenne, hogy a karakteridegen kifejezés, még ha idézetként is, de elhagyja Nick száját – mert nála még akár azt is esélyesnek látnám, hogy ha az eredetiben is olyan negatív felhangja lenne a ’buzi’ szónak, mint magyarul, akkor még akkor sem ismételte volna el, ha mást idéz.

Ezzel a jelenettel kapcsolatban szeretném azt is megjegyezni, hogy sajnos tudomásomra jutott, hogy a 2. kötet nyomtatott változatába más verzió került, mint a fent idézett változat, amit elektronikus formában sokan olvastak és értékeltek. A nyomtatott változatban a következő párbeszéd hangzik el:

(Charlie) "Nemtom... biztos mind azt hiszik, hogy egy... meleg stréber vagyok...
(Nick) Hát... kábé tényleg egy stréber buzi vagy"

Ezúton szeretném jelezni, hogy a fenti változat NEM az én fordításom, és az én általam látott legutolsó változat után került megváltoztatásra, erről pedig én már csak a nyomtatott példányból szereztem tudomást. Így, ebben a formában ez a fordítás hibás, teljességgel karakteridegen, és még bántó is. A kiadónak joga van a fordításban módosításokat végezni, azonban ezt a változtatást egyáltalán nem értem és nem tartom elfogadhatónak, sem méltónak a kötetek által közvetített nyitott, elfogadó hozzáálláshoz. Szomorú vagyok a történtek miatt, és remélem, a jelenet nem rontja túl nagy mértékben az olvasási élményt, szóhasználata pedig nem bánt meg senkit.

Egy másik jó példa a nehezen fordítható dolgokra az angol „Shut up!”, ami a második kötetben gyakran előkerült. Míg az angol kifejezés a tinik körében látszólag elvesztette az élét, magyarul szerintem a fiatalok azért nem annyira dobálóznak zavarba jövős vagy cukkolós szituációkban a "Fogd be!" és "Kussolj!" felszólításokkal, ezért, ahol lehetett, inkább más, az adott szituációhoz hangulatban passzoló kifejezéssel helyettesítettem. Volt viszont, ahol megmaradt, például a fent idézett jelenetben is, és utólag lehet, hogy ezt is kevésbé élesre venném, hogy tovább finomítson a szituáción. Az arckifejezésekkel szerintem egyértelmű, hogy a két fiú csak oltja egymást, amibe beleférhet egy más kontextusban túl erős „Kuss!”, de ha ettől eltekintünk, a magyar változat akár úgy is olvasható, mintha Charlie megharagudna a válasz miatt Nickre, ilyesmi viszont nem történik.

Végezetül megemlítenék még egy teljesen más típusú, de fontos fordítási nehézséget: a szövegbuborékokat – összességében talán ezek nehezítették meg legjobban a dolgomat. Nagyon sokszor azért kellett valamit megváltoztatnom, mert a magyarul természetesen hangzó fordítás egyszerűen túl hosszú volt, és nem fért bele megfelelő méretben az angol szövegre szabott, kis szövegbuborékba: vagy a magyar szavak hosszúak voltak, a szövegbuborék pedig keskeny, egyszótagú angol szavakra szabott, és szótagonként el kellett volna választani a szót. Volt, hogy emiatt a szó szerinti mondandón változtatnom kellett kicsit, a tartalmat megtartva... lehet, hogy egy gyakorlott képregényfordítónak, vagy egy kötött formájú versfordítónak ez nem ekkora dilemma, de nekem nagyon nehéz volt ezt a szituációt kezelni, és megtalálni, hogy meddig lehet elmenni az ilyen jellegű „átírással”. Róbert Katalin csodás szerkesztő, és mindig szuper frappáns ötletekkel segített az ilyen szituációkban, de sajnos volt és van, ahol nem volt más választás, mint a szótagonkénti elválasztgatás. Példának (SPOILER!) álljon itt az a jelenet, amikor a negyedik kötetben Charlie végre összeszedi a bátorságát és elmondja Nicknek, hogy szereti:

 

Attól tartok, hogy ezt a panelt csak egy két helyen elválasztott, nem túl attraktív "Sze- ret- lek"-kel tudjuk megoldani :)


4) Mit gondolsz, miben rejlik a Heartstopper sikere? És miért kéne több emberhez eljutnia Charlie, Nick és a többiek történetének?

Riesenberger Móni: Elsősorban az LMBTQ+ közösségről közvetített pozitív, elfogadó hozzáállást tartom a Heartstopper legnagyobb erényének. Egy ideális világban nem ezt a szálat emelném ki elsőként, egy ideális világban ugyanis ennek a hozzáállásnak természetesnek és magától értetődőnek kéne lennie. Egy ideális világban talán meg sem született volna így, ebben a formában ez a történet, hiszen az emberek nem állnának le azon gondolkodni, hogy vajon van-e bármi fura abban, ha egy szerelem nem fiú és lány között szövődik (nincs). Sajnos azonban mi még nem ebben az ideális világban élünk, addig pedig úgy gondolom, hogy lehetőségeinkhez mérten minden alkalmat meg kell ragadnunk, hogy megpróbáljuk a világot ebbe az irányba terelni. Úgy gondolom, hogy a Heartstopper ebben nagyon jó: könnyed, mindenki által érthető, egyszerű és szerethető formában mesél, emiatt pedig olyanokhoz is könnyebben eljuttathatja az általa közvetített üzenetet, olyanok számára is más megvilágításba helyezheti ezt a témát, akik előtte talán korábban máshogy gondolkodtak róla – kortól és nemtől függetlenül.

Nick és Charlie kapcsolata, a maximális megértés, egymás meghallgatása és támogatása, a nyílt és játszmáktól mentes kommunikáció, ami köztük létezik, számomra példaértékű. A világ sokkal boldogabb hely lenne, ha az emberek tanulnának egy kicsit ettől a két tizenéves, fiktív sráctól: mindenkinek, aki párkapcsolatra adja a fejét, olyan támogatóan, elfogadóan, megértően kéne hozzáállnia a másikhoz, ahogyan azt Nick és Charlie teszi egymással.

A fentiek mellett pedig szintén nagyon fontos megemlíteni azt, hogy a történet nem marad meg a tiniszerelem síkján, hanem komplex módon egy sor más témát is beemel, amik egy tizenévest közvetlenül vagy közvetve érinthetnek: ilyenek például a mentális egészség, egymás elfogadása úgy általánosságban, az iskolai mindennapok és a tiniélet nehézségei, vagy a gyermek-szülő kapcsolat. Ezekből egy csokor olyan példát hoz, amik sokszor nem túl kellemesek, de sajnos nagyon is valószerűek és mindennaposak – emiatt pedig nagyon könnyű azonosulni mind velük, mind a történéseket átélő karakterekkel. Mivel azonban Alice végig pozitív és támogató szerző marad, a történet hangvétele végig megmarad pozitívnak, azzal az üzenettel a középpontban, hogy mindig van fény az alagút végén. Egy boldog életre akkor is lehetősége, mi több, joga van mindenkinek, ha a szexuális irányultsága miatt az iskolában zaklatják, mint Charlie-t, ha ott, ahonnan származik, veszély leselkedhet rá, mint Elle-re, vagy ha a szülei nem megértők és támogatók, mint Darcy esetében. És még ha sokszor kilátástalannak tűnik is, igenis meg tudjuk találni azt a közösséget, azokat az embereket, akik ezt lehetővé teszik számunkra, és akik nem annak ellenére, hanem úgy fogadnak el és szeretnek minket, ahogy vagyunk. Erre az üzenetre szerintem kortól, nemtől, bármitől függetlenül minden embernek szüksége van.


5) Melyik szereplő áll legközelebb a szívedhez? Esetleg van olyan, akivel tudsz azonosulni?

Riesenberger Móni: Nehéz kedvenc szereplőt választanom, mivel mindenki annyira komplex módon életszerű és szerethető, hogy mindenkiben van valami, amivel azonosulni tudok... Ha mégis megpróbálom, talán Nicket és Torit emelném ki. Nick annyira kedves, megértő, elfogadó, támogató és aranyos, hogy átlag emberi szívvel és ésszel szinte fel sem fogható az a mértékű pozitivitás, ami árad belőle. Egyszerűen nem tudsz vele mit kezdeni – az igazi pofon pedig akkor csattan, amikor rájössz, hogy valójában azért olyan nehéz befogadni Nick túláradó pozitivitását, mert annyira hozzá vagyunk szokva ahhoz, hogy az, amit körülöttünk látunk, sajnos nem ilyen. Torit pedig azért kedvelem nagyon, mert ő valahogy pont ehhez a reálisabb világunkhoz közelebbi karakter, mégis – vagy talán pont ezért nagyon jó példa arra, hogy hogyan lehet azért dolgozni, hogy megpróbáljuk azt jobbá tenni. Nyitott szemmel és két lábbal a földön jár, de nem csak megfigyel, hanem nyíltan és egyszerűen kimondja a dolgokat, és szót emel az ellen, ami nem elfogadható – mindezt határozottan, de úgy teszi, hogy közben nem lép át nem elfogadható határokat. Vagány, karakán, de közben melegszívű, megértő és védelmező. Ha csak kétszer annyi Nick és Tori járna közöttünk, mint ahány ilyen ember jelenleg van, akkor a világ egy sokkal élhetőbb és boldogabb hely lenne...

Charlie-val ugyan a konkrét problémájával kapcsolatban nem, de a mentális szálon általánosságban sajnos személyesen is tudok azonosulni. Szívbe markolóan átérzem, hogy milyen az, amikor olyan, mintha nem lenne megoldás, nem lenne a füstbe ment A és B-terv után többé C-terv, vagy amikor attól rettegsz, hogy még a hozzád legközelebb állók sem hisznek majd neked, ha mentális betegségről beszélsz. Hogy attól kell tartanod, hogy azok után, hogy végre összeszedted a bátorságot ahhoz, hogy egy ilyen nehéz témáról beszélj valakivel, ő nem veszi majd komolyan – nem vesz majd téged komolyan. Elszomorító, hogy 2022-ben még mindig mennyire általános az, hogy a mentális egészséget és ennek zavarait kevésbé komoly problémaként kezelik, mint a fizikai problémákat, és hogy még mindig egy olyan világban élünk, ahol ha valaki nem beszél a problémáiról, akkor a külvilág nem veszi azokat észre, ha viszont beszél róla, akkor komolytalannak gondolják – mintha legalábbis a betegség hitelét vesztené azzal, hogy felismered a tüneteket és ki tudod mondani, hogy nem vagy egészséges, és segítségre van szükséged.


6) Az eddig megjelent három kötet közül melyik a kedvenced? Van olyan jelenet, amit különösen szerettél akár olvasóként, akár fordítóként?

Riesenberger Móni: Bár a történet a harmadik kötettől mélyül el és fordul komolyabbra, nekem szerintem mégis az első két kötet a kedvencem, és különösen a második. Ebben van valahogy a legtöbb olyan jelenet, amin megálltam, meghatódtam, elérzékenyültem, vagy csak túláradó öröm töltött tőle el. Természetesen fontos komoly dolgokkal is foglalkozni, ahogyan korábban is említettem, de valamiért olvasóként én elsősorban azt szerettem a Heartstopperben, amikor szívet melengetően örülhettem az olvasása közben. Jó érzés volt vele elmenekülni egy boldogabb világba a valós, borúsabból, amiben élek, élünk.

Kedvenc jelentként azt emelném ki, amikor Nick a második kötet elején átmegy Charlie-hoz, és végre kiderül, hogy mindketten ugyanazt akarják – Nick monológja és vívódása az ijesztő, új szituációban szívbemarkoló, az ember lánya legszívesebben magához szorítaná és együtt sírna vele egy sort, hogy utána megkönnyebbülhessen, amikor rájön, hogy valójában minden rendben van – vagy rendben lesz. De szintén imádtam, amikor Nick a kötet végén előbújt a végtelenül megértő anyukájának, és azt is, amikor a moziban dühében behúzott Harry-nek – amellett, hogy támogatóan kiállt Charlie mellett, itt a történet arra is rávilágított, hogy Nick sem tökéletes, neki is megvannak azok az emberi kvalitásai, gyengeségei, amik miatt azonosulni tudunk vele. Én személy szerint itt nagyon tudtam azonosulni Nickkel, bizonyos szituációkban és szavakra én is képes vagyok pöccre robbanni és olyasmit tenni, amit utólag, tiszta fejjel már nem tartok jó megoldásnak.


7) Akárcsak az írás, a fordítás is elképesztő odafigyelést igényel. Van bármilyen berögzült szokásod fordítás közben?

Riesenberger Móni: Sajnos nem sikerült ilyenre szert tenni. Sokszor jól jött volna egy ismert szokás vagy körülmény, ami működik és segítségül hívható, amikor a fordításra kellett (volna) koncentrálnom, de ez inkább random ment vagy nem ment. Év elején egyszer hosszabb vonatútra kényszerültem, és az idő szűke miatt, meg praktikusságból is úgy gondoltam, hogy dolgozni fogok a vonatúton – ez ekkor meglepően jól működött, a vonatút, az ablakon keresztül elsuhanó táj adott a fordításhoz egy olyan alaphangulatot, ami mellett ott, akkor szuperhatékonyan tudtam haladni. Nyáron egy hasonló vonatútra ezek után már célirányosan a fordítással a „hónom alatt” mentem, és hasonlóan jól működött a dolog – azonban nemrég, ősszel, a negyedik kötet fordítása közben, egy hasonló úton és szituációban már nem sikerült ezt reprodukálni. Rá kellett jönnöm, hogy sajnos ez sem minden alkalommal beváló taktika – no meg amúgy se szállhatnék vonatra mindig, amikor szorít a határidő :)

8) Végezetül mesélnél néhány szót magadról, arról, hogy szabadidődben - netán fordítás mellett - mivel foglalkozol?

NÉV: Riesenberger Móni

KI VAGY? A Heartstopper kötetek fordítója, nappal egy nemzetközi cégnél multialkalmazott és csapatvezető, este zenebolond gyűjtögető

ÉVFOLYAM: mindegy, csak ne gimi! ÉLETKOR: Sziutációtól függően néha 6, néha 60 :)

SZÜLETÉSNAP: június 15.

SZEMÉLYISÉGTÍPUS: ENFP (Kampányfőnök)

NÉHÁNY ÉRDEKES TÉNY RÓLAD: Napszaktól függetlenül feketében járok, de szeretem magamat csupa színes dologgal körülvenni. Babákat, pónikat és Furby-ket gyűjtök. Nagyon szeretem a zenét, koncertekre és bulikba járni, és utazni – meg ezeket egyszerre! Nem dohányzom, és mivel bolondulok az állatokért, nem eszem állatokat és állati eredetű összetevőket, és nem használok ilyesmit kozmetikai, öltözködési vagy bármi egyéb célból sem.

Köszönöm az interjút!

Nyereményjáték

Mostani játékunk során LMBTQ párokat keresünk. Minden állomáson megtaláljátok egy könyves karakter nevét, nektek pedig nincs más dolgotok, mint kitalálni, ki lehet a párja, és beírni annak a szereplőnek a nevét a rafflecopter doboz megfelelő sorába. Tehát minden esetben a páros hiányzó tagját keressük.
Figyelem, a kiadó csak magyarországi címre postáz; a nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére, hogy válaszoljon, ellenkező esetben automatikusan újat sorsolunk!

LAURENT HERCEG

a Rafflecopter giveaway

Nézzetek be a többi állomásra is

10/04 Hagyjatok! Olvasok!
10/05 Dreamworld
10/06 Csak olvass!
10/07 Csak olvass! - Könyvjelzők
10/08 Spirit Bliss Sárga könyves út - Idézetek
10/09 Spirit Bliss Sárga könyves út
10/10 Utószó
10/11 Fanni's Library
10/12 Booktastic Boglinc
10/13 Fanni's Library - Fanartok
10/14 Könyv és más
10/15 Sorok Között - Interjúfordítás
10/16 Dreamworld - Extra

Interjú Farkasházi Rékával, Elza szinkronhangjával

Júniusban megjelent a Sorsfordító történetek legújabb kötete Ne érezz, ne kérdezz! címmel, mely a Jégvarázs világába kalauzolja el olvasóját. A könyv blogturnéja kapcsán beszélgettem Farkasházi Rékával, Elza magyar hangjával. Az interjú során szó esett szinkronizálásról, könyvekről, és a színésznő méltán legnépszerűbb szinkronmunkájáról, a Jégvarázsról is.

kép forrása: http://www.farkashazireka.hu

Az elmúlt évek során számos szerepben kipróbálhatta már magát, színházban, filmekben és tévében egyaránt. Milyen út vezetett a szinkronizálásig? Mindig is érdekelte a filmgyártásnak ezen része?

Magyarországon a színészek minden műfajban dolgoznak, nagyon kevés az a színész, aki ténylegesen specializálódik csak a filmekre, vagy csak a színházra - de egyébként a szinkronra kivételesen jellemző, hogy vannak, akik csak szinkronizálnak.
Nekünk a tanodában (- szerk. megj.: Gór Nagy Mária Színitanoda) alkalmunk nyílt megtanulni szinkronizálni - én is akkor kezdtem el dolgozni ebben az ágazatban -, de a legtöbbet egyértelműen a Barátok közt időszaka alatt tanultam Dezsőffy Rajz Katalintól és Aprics Lászlótól. Ezt követően már egyik munka hozta a másikat; volt idő, amikor sokat szinkronizáltam, most azért kevesebbet a harmadik gyerek születése óta.

Milyen kihívásokkal szembesült szinkronszínészként?

Minden munkának vannak nehezebb részei. Egy hosszabb sorozat esetében kihívást jelent hosszú heteken, hónapokon keresztül ugyanazt a karaktert hozni, míg ha Disney filmet csinál az ember, akkor a rajzfilmfiguránál nagyon jól ki kell találni a hangot. Talán ez a legnehezebb, hisz a Disney filmeknél talán még magasabbak az elvárások. De volt olyan is, amikor orosz akcentussal kellett beszélnem, az sem volt mindennapos feladat.

Elza az első részben hatalmas jellembeli változáson esik át, ennek köszönhetően a második filmben már egy jóval erősebb, kiforrottabb figurával találkozhatunk. Ez okozott bármilyen nehézséget a szinkronizálás során? A hangnak együtt kellett változnia a karakterrel?

Nem, mert az eredeti elvárások szerint ugyanannak a hangnak kellett lennie, mint évekkel ezelőtt. Ez viszont lehet nehézség, hiszen az ember ahogy idősödik, változhat a hangja. Ha jól tudom, az eredeti színésznőnek például jócskán kellett már dolgoznia a szinkronhangján.
A szinkronizálást úgy kell elképzelni, hogy nem egy egész filmet csinálunk meg folyamatában, hanem apró kicsi jeleneteket. Így aztán a karakter megformálása sem úgy működik, mint egy színházi szerepnél. Nagyon sokat segít, amit látunk a vásznon, és persze a szinkronrendező instrukciói a legerősebb támpont.

A színészet és szinkronizálás mellett a könyvek világában is nagy népszerűségnek örvend. Mit gondol, a gyerekek életében mennyire játszanak meghatározó szerepet a nekik- és általuk olvasott könyvek?

Azt szoktam mondani, amikor a zenei munkásságunkról beszélek, hogy minden alkotónak, aki gyerekekhez szól - legyen az író, zeneszerző, előadó, rendező -, annak óriási a felelőssége, merthogy ízlést formálunk. Ezt gondolom a könyvekről is. Nagyon nem mindegy, hogy mit adunk a gyerekek kezébe, még úgy sem, ha az ember felolvassa nekik. Én azért jártam már úgy népszerűbb gyerekkönyvvel, hogy mint egy botcsinálta szerkesztő, élőben kellett szerkesztgetnem kicsit a mondatokat, hogy ne legyen nagyon gügyögős, és hogy ne arra tanítsa a gyereket, ami nem a magyar nyelv része.
A Szívünk rajta program - ami a Bookline és az UNICEF közös kezdeményezése - is ezt a célt szolgálja; hosszú évek óta jómagam is tagja vagyok a zsűrinek. Hónapról hónapra begyűjtjük a legújabb könyvmegjelenéseket, és kiválogatjuk a legjobbakat. Szerencsére nagyon sok, nagyon jó minőségű könyv születik ma gyerekeknek.


Végezetül, várhatunk Öntől mostanában új mesekönyvet?

Igen, de még erősen dolgozom rajta. Korai lenne még megjelenésről beszélni, de valamikor mindenképpen jönni fog. Szerencsére nagyon jók a visszajelzések az első könyvemről is, sokan kérdezik, mikor jönnek új mesék. Rajta vagyok, de azért nem egyszerű kitalálni egy új könyvet; most még az elsővel van dolgunk, a dalokkal is, meg a szöveggel is.

Köszönöm az interjút!

Interjú a Fairy Lights megalkotójával

Az elmúlt években Magyarországot is meghódították a könyves szójaviaszgyertyák. Változatos színekben és finomabbnál-finomabb illatokban idézik meg kedvenc fandomjainkat vagy karaktereinket. Hatalmas rajongójukként az a megtiszteltetés ért, hogy májusban én lehetek a Fairy Lights egyik repje. Ennek apropóján beszélgettem Fannival, a cég (és a csodásabbnál-csodásabb gyertyák) megálmodójával.

Interjú

Gyönyörűek a gyertyáid. Mi vezetett el odáig, hogy eldöntsd, ezzel szeretnél foglalkozni?

Köszönöm! Több dolog is közrejátszott ebben, kezdve azzal, hogy mindig is szerettem alkotni, kreatívkodni, és persze olvasni. Talán az első esemény, ami hozzájárult a Fairy Lights létrejöttéhez,, az pár éve karácsonykor történt. Gondolom mindenkinek ismerős, amikor semmi ötlete sincs, mit ajándékozzon a szeretteinek. Én általában minden évben kitaláltam valami kézzel készített ajándékot, és akkor a gyertyákra esett a választásom. Semmit nem tudtam akkor a gyertyaöntésről, de azt már akkor is láttam, hogy Magyarországon elég szegényes a kínálat alapanyagok terén. Paraffinviaszt rendeltem, találomra pár illatot és színezéket hozzá, és nulla tudással nekiálltam elkészíteni őket. A végeredmény persze rettenetes lett. Hatalmas lyuk keletkezett a gyertyában, végül amennyire tudtam kijavítottam, de az óta se lettek meggyújtva ezek a gyertyák (talán jobb is így :D). Aztán eltelt 1-2 év, és egy ideje éreztem, hogy kellene nekem valami új hobbi, amiben kiélhetem a kreativitásom, mert sajnos elég gyakran éreztem úgy, hogy unatkozom, nincs semmi ami igazán lekötne. Segítségül hívtam hát legjobb barátomat, a Google-t. Valami olyasmit gépelhettem be, hogy “kreatív hobbik”.... Így visszanézve elég vicces, de akkor kétségbeesetten kerestem valamit, amivel elüthetném az időt. És persze az egyik weboldalon ott is volt a megoldás: gyertyaöntés. Erre egyből felcsillant a szemem, és mivel már Magyarországon is megjelentek a könyves gyertyák, egyből eldöntöttem, hogy én is szeretnék ilyesmit csinálni. Imádom a könyveket, sorozatokat, szeretek alkotni is, ez volt a tökéletes hobbi. Napokig nézelődtem honnan tudnék alapanyagokat rendelni, mennyibe kerülne ez az egész. Eldöntöttem, hogy szeretnék egy kis vállalkozást indítani, és hirtelen felindulásból körülbelül 2-3 hét alatt meg is valósult az egész. Nagyon meggondolatlan voltam, nem törődtem a lehetséges buktatókkal, de szerencsére mindenki támogatott. Rengeteg internetes oldalt olvastam a gyertyaöntésről, és még több Youtube videót néztem meg. Aztán megérkeztek az alapanyagok, és megkezdődött a tesztelés. A semmiből kezdtem neki az egésznek, rengeteget hibáztam. De szerencsére mára már magamba szívtam a lehető legtöbb tudást ezzel kapcsolatban.


Hogyan képzeljük el egy-egy új termék születését? Mennyit kísérletezgetsz, mire egy gyertya elnyeri végleges formáját? Előbb megszületik az ötlet, hogy melyik könyvhöz, karakterhez, helyszínhez szeretnéd készíteni, vagy az illat után társítasz hozzá nevet?

A legelső alkalommal megrendeltem pár olyan illatot, ami jól hangzott, tetszett. Nem igazán törődtem azzal, hogy mihez használom majd fel. Az illathoz kerestem valami tervet. Most már rutinosabb vagyok, és megtanultam, hogy nem szabad kapkodni, és meggondolatlanul berendelni mindenfélét, amit aztán sosem fogok felhasználni. Általában először kigondolom milyen fandomhoz szeretnék gyertyát készíteni, aztán jöhet a címke elkészítése. Van, hogy a könyvborítóról inspirálódok, vagy a karakter/helyszín egy-egy kiemelkedő vonását próbálom megragadni. De elég hosszú procedúra, mire a végleges terv megszületik. Volt olyan terv, ami már készen volt, kinyomtattam, felragasztottam, és azt mondtam, hogy tetszik. Aztán pár nappal később, kitaláltam valami sokkal jobbat, és az egész kezdődött újra. De amikor már a második verziót ragasztottam fel az üvegre, akkor éreztem, hogy ez az igazi. Aztán jöhet a gyertyakészítés. A szín legtöbb esetben adja magát a címke színéből fakadóan. De sajnos a gyertyaszínezés nem olyan egyszerű, ugyanis nincs egy színskála, ami megmondja, hogy mennyi viaszhoz mennyi színezék szükséges. Nekem kell kipróbálnom, hogy mennyivel növeljem, vagy csökkentsem a mennyiséget, hogy a megfelelő árnyalatot kapjam. Most már legtöbbször elsőre eltalálom az árnyalatot is, de ha nem, akkor kezdődhet elölről. Az illattal szerencsére nem kell sokat kísérletezni, ugyanannyi mennyiséget használok szinte minden illatból. De a tökéletesen passzoló illat megtalálása azért nem olyan egyszerű.

Mennyire befolyásol egy-egy fandom vagy karakter szeretete? Előtérbe helyezed a kedvenceidet, vagy inkább a vásárlóid kérését igyekszel teljesíteni?

Azt kell mondanom, hogy eléggé befolyásol, de nem teljesen. Elsőként persze a saját kedvenceimet valósítom meg, hiszen ezeket ismerem a legjobban. De azt is igyekszem figyelembe venni, hogy a többség milyen fandomokat szeret, ezért is készült el a második Cassandra Clare gyertya is, holott én magam nem szeretem az árnyvadászok világát. Illetve azért próbálok figyelni a többi könyves gyertyás vállalkozásra is, és igyekszem főként olyan gyertyákat megvalósítani, ami még nincs máshol (oké, vannak kihagyhatatlanok, mint az Éjszaka udvara). Sajnos mostanában elég kevés időm van olvasni, ezért az újdonságokkal már nem vagyok annyira képben, ezeket nehezebb elkészíteni, de szerencsére mindig akad valaki, aki lelkesen segít ötletelni ilyen esetben.


Egyedi, különleges grafikákkal dolgozol. Ezeket te magad rajzolod, vagy már meglévő alapokat használsz?

Nem, sajnos a digitális rajzolás terén nem vagyok elég képzett, de már egy ideje próbálok foglalkozni vele, és talán egyszer eljutok arra a szintre, hogy a gyertyákon is szerepelhessen saját grafika. Legtöbbször kész stock fotókból, vektorképekből dolgozom (ezek természetesen szerzői jogtól mentes képek, tehát szó sincs más munkájának eltulajdonításáról). Ezeket szerkesztem át, illetve össze, valamint Photoshop effektekkel, alakzatokkal is bővítem őket. A megfelelő kép megtalálása azért így is elég nagy feladat, gyakran több óra, vagy napok keresgélése, mire meglesz a tökéletes.


Melyik gyertya áll legközelebb a szívedhez, és miért?

Nehéz kérdés, bár az igaz, hogy vannak gyertyák, amelyekkel jobban, illetve amelyekkel kevésbé vagyok elégedett. Érdekes módon, azok sokkal közelebb állnak hozzám, amelyeknek a terve nem egy stock fotóból áll, hanem amelyet több kisebb elemből szerkesztettem össze, és több munka volt vele. Ott van például a Stranger Things gyertya, ami mindig is az egyik kedvencem lesz, mert az első tervek közül való, és az óta sem változtattam rajta (a többi korai tervvel ellentétben). Úgy érzem ez az egyik legjobban sikerült terv, imádom a címkét, hiszen első pillantásra látszik rajta, hogy melyik fandomhoz kapcsolódik. Az illata pedig a mai napig a legnagyobb kedvencem. De van olyan terv is, amelyik egyszerű, de mégis annyira imádom, hogy a saját könyvespolcomon is ott van. Ilyen most például a “The North Remembers” gyertya, aminek az illatát is imádom, és a külsejét is.


Végül, de nem utolsósorban, a csodás gyertyáitok mögött ott rejletek ti, a készítők. Mesélnétek magadról/magatokról és a közös munkáról néhány szót?

Valószínűleg ezidő alatt már sokan rájöttek, hogy főként egyedül dolgozom - ez szerintem egy ilyen magányos munka. Szeretek többes számban beszélni, mert annak ellenére, hogy a gyertyákat egyedül készítem, rengeteg segítséget kapok a családomtól, páromtól, minden tekintetben. Általában a csomagok feladásában segédkeznek, ötletelésben, stb. És persze elviselik a hatalmas rendetlenséget, amikor készülnek a gyertyák. :) Nincs még kialakított műhely, így nagyrészt mindenhol zajlik a gyertyakészítés, a csomagolásról nem is beszélve. De ami késik nem múlik, és jelenleg az egyik legnagyobb vágyam, hogy egy napon annyira ismertté váljunk, hogy egy egész gyár kelljen a rendelések teljesítéséhez. :D De ez egy 10-20 éves projekt, szóval egyelőre csak egy kis családi vállalkozásról van szó. Remélem valamennyire sikerült belátást engednem a háttérmunkálatokba, és jobban megismertétek a Fairy Lights célját és történetét. :)

Köszönöm az interjút!

A Fairy Lights elérhetőségei:
Honlap: https://fairylights.hu/
Instagram: https://www.instagram.com/fairylightscandles/
Kód, amivel 10% kedvezményt kaptok a vásárlásotok végösszegéből: DREAMWORLD10

Interjú Leigh Bardugo-val

November 18-án, a Nyugati téri Alexandra boltban dedikált Leigh Bardugo, akinek a nevéhez nem kisebb címek kötődnek, mint az Árnyék és csont trilógia, vagy a Hat varjú duológia. 

A Könyvmolyképző jóvoltából néhányan esélyt kaptunk arra, hogy kettesben - illetve a mi esetünkben hármasban - tölthessünk az írónővel tíz percet, és interjút készíthessünk vele. A beszélgetésről videó is készült, feliratos formában a bejegyzés alján találjátok, ha inkább teljes valójában szeretnétek átélni azt a hihetetlen élményt, amiben részünk volt. Mert Leigh Bardugo bizony egy csoda!

1) Jelenleg Budapesten forgatják az Árnyék és csontot, aminek te vagy az egyik executive producere. Milyen érzés látni, ahogy a fejedben élő világ szép lassan megelevenedik a filmforgatáson? 

Q: Currently Shadow & Bone is being shot in Budapest and you are one of the executive producers. How does it feel to see your whole Grishaverse, your so unic universe from your own imagination comes to life on film?

Leigh Bardugo: Igen, tényleg az vagyok. Nagyon furcsa, egyben csodálatos is. Őszinte leszek, rendkívül ideges voltam amiatt, hogy megfilmesítik, hiszen tudjátok, ha egy fantasy film nem jó, az tényleg nagyon nem jó. De izgatott és elégedett vagyok mindennel, amit eddig láttam: egy gyönyörű és gazdag világot – nem ahogyan én megalkottam, hanem ahogy most megelevenedik, ahogyan bemutatják; szépen felépített és meggyőző. Őszintén, furcsa így, teljes életnagyságban látni.

A: Yeah. I am. How does it feel too see your Grishaverse, your so uniqueuniverse comes to life on a movie?-Very strange, but also very wonderful. I’llbe honest, I was very nervous from it went into a show, you guys know, when fantasy isn’t good, it’s really not good. But I’ve been so thrilled with everything I’ve seen so far, it’s such a beautiful, rich world –not the way I made it, but the way, they’re making it, the way they’re representing it, feels so rich and beautiful and textured and convincing. It’s honestly strange to see it all in the flesh.

2) A könyvek megjelenése, íróvá válásod előtt úgy tudjuk, sminkelésse és speciális effektekkel is dolgoztál. Nem csábító, hogy ezeket a tapasztalataidat, tudásodat felhasználd most, hogy zajlik a filmforgatás? 

Q: Before become a writer you worked in makeup and special effects. Is it not tempting to use these experiences and knowledge at the filming?

Leigh Bardugo: Nem! Nem voltam valami jó sminkes. Őszintén remélem, hogy sokkal jobb író vagyok, mint amilyen sminkes voltam, úgyhogy egyáltalán nem érzek késztetést rá. Vannak ebben nálam sokkal tehetségesebbek; és a minap kifejezetten élmény volt, hogy amikor a színfalak mögött dolgoztam, csodálatos fodrászunk és sminkesünk, Debbie és Sarah elkészítette a frizurámat és a sminkemet. Kényeztetve éreztem magam. Sokkal szórakoztatóbb, amikor ezeket valaki más csinálja. 

A: No! I wasn’t a very good makeup artist, I was not, I hope I’m a much better writer than makeup artist, so, yeah, I’m not, I’m never tempted.There are people who are much better at that. And it was a joy the other day –I was doing some behind the sceen stuff and one of our wonderful hair people and makeup people, Debbie and Sarah did my hair and makeup and I felt soluxurious. Much more fun when somebody else’s doing it.

3) Az Árnyék és Csonthoz írtál egy gyönyörű dalt, a Winter Prayert. Számíthatunk arra, hogy viszonthalljuk a sorozatban? 

Q: You have written a beautiful (sooooo epic!) song, Winter Prayer for Shadow & Bone. Please tell us it will be heard in the Netflix series! Please...!

Leigh Bardugo: Nem hiszem... senkinek nem mutattam, szóval valószínűleg nem... Még mindig elég szégyenlős vagyok miatta.

A: I don’t think so... I haven’t played that for anyone (laughing) so, probably not...Still feel quite shy about that.


Csodaszép!
Q: It's beautiful!

Leigh Bardugo: Köszönöm, köszönöm! A barátom, Aaron szervezett meg mindent, a kórus pedig egy barátom, Lora és a barátja a nappalijukban, csak megduplázták a hangjukat. Le voltam nyűgözve, hogy milyen szépet alkottak. Remek munkát végeztek.

A: Thank you,thank you! My friend, Aaron didall the arrangement for that and the choir that singing it is actually my friend, Lora and her friend in their living room. They just doubled their voices, I mean, I was amazed that they made such a beautiful thing. They did a good job.

4) David Peterson, aki a Trónok harcán is dolgozott, segített neked Ravka nyelvének megalkotásában, a szavak fonetikájában, kiejtésében és helyesírásában. Mesélnél néhány szót a közös munkáról, arról, hogyan született meg Ravka nyelve? 

Q: David Peterson, who had also worked on Game of Thrones, helped you create Ravka language (Russian & Mongolian), phonetics of words, pronouncination, spelling. Could you tell us a bit about this cooperation, how the Ravka language was born?

Leigh Bardugo: David és én évekkel ezelőtt a Worldcon-on találkoztunk, mielőtt az első könyvem megjelent. A Dothraki nyelvről tartott egy előadást és én hatalmas Trónok harca rajongó vagyok – inkább a könyveké, mint a sorozaté – és önként jelentkezőket kért. Persze sok ember jelentkezett, engem is kihívott, és bár mindenki másnak csak egy-egy szót kellett mondania dothrakiul, velem egy egész bekezdést felolvastatott, egy kész beszédet. És aztán, ha már úgy belejöttünk, mindannyiunk nevéből egy dothraki szót alkotott, így az én keresztnevemből is. Barátok maradtunk, és minden idők legjobb születésnapi ajándékaként a vezetéknevemet egy felső valyriai igévé változtatta, mégpedig az „írni” igévé [szerk. megj.: bardu-gon “írni” → bardīlen]. Szóval ez azért elég menő. Nem szakadt meg köztünk a kapcsolat, és bár sokáig csak viccelődtünk, hogy majd egyszer, egy nap talán, ez a nap eljött és David megalkotta nekünk a Fjerda, a Kerch és Ravka nyelveket.

A: David and I met at Worldcon years ago, before I was published, he was doing a presentationon Dothraki and I’m a huge Game of Thrones fan –the books more than the show –andhe asked for volunteers. Lots of people volunteered, than he brought me up and everybody just had to say a word in Dothraki and he made me read an entire paragraph, a whole speech, and for being such a good sport, he actually made all of our names words in Dothraki, so my first name is a word in Dothraki. And then we stayed friends and as like the best birthday gift ever, he made my last name a verbin High Valerian, it’s actually the verb „to write”.So that’s pretty cool. And we just stayed in touch, and we joked about someday, someday... And then the day came, and now he’s built Fjerdan and Kerch and Ravkan for us.

5) Melyik a kedvenc ravkai szavad/kifejezésed? 
Q: Do you have a favourite Ravkan word or expression? What are they?

Leigh Bardugo: Ó, te jó ég! Amire leginkább emlékszem: „E’ya Razrushost” [szerk. megj.: magyarul - Éja razrusoszty] ami az „Én nem vagyok tönkretett. Én teszek tönkre másokat.” idézet egy része. Ezt néha kérik az emberek, hogy írjam bele Ravka nyelven a könyvükbe. Ez számomra egy nagyon fontos idézet, ami mindig velem marad. És van még egy szél, „Gruzeburya”, aminek nagyon szeretem a hangzását. A filmben el is neveztünk egy ravkai sörözőt „Gruzeburya”-nak.

A: Oh my goodness!You know, the only Ravkan I really tend to remeber is, it’s the part: „E’ya Razrushost”, the part that’s a genuine quote „I am not ruined. I am ruination.” That sometimes people askme to write that in Ravkan in books and it’s a very important quote for me and so that one always stays with me. Also there’s a wind that is called „Gruzeburya”, which I love the brute, I just love the sound of it, and we actually named a Ravkan beer hall„Gruzeburya” inthe show.

Beszélsz oroszul?

Q: Do you know Russian?

Leigh Bardugo: Nem. Egy hangyányit. De igazából szörnyű vagyok az idegennyelvekkel.

A: I don’t! No. I know a tiny little, but I’m genuinly terrible with languages.

6) Részemről az első percben beleszerettem az Éjúrba. Neked van olyan karaktered, akibe bele tudsz szeretni? Akár más történetekből? 

Q: I have fallen in love with the Darkling at the very first moment. J Do you have a character you love? A fictional boyfriend from any other stories?

Leigh Bardugo: Saját? Vagy mások által írt karakter? Mármint, nagyon szeretem Howl-t A vándorló palotából, és tulajdonképpen mindenkit Holly Black A kegyetlen hercegéből. Mindannyian szörnyetegek, de imádom mindannyiukat. Van egy Halál nevű karakter, akit Neil Gaiman alkotott, aki a gyengém volt, valamint kamaszkoromban odáig voltam egy Raistlin nevű varázslóért a Sárkánydárda Krónikákból.

A: That I wrote? Or other people wrote? I mean I love Howl from Howl’s Moving Castle, I love pretty much everyone in The Cruel Prince by Holly Black.They’re all such monsters and I love every single one of them.There’s a character called Death that Neil Gaiman created that I had a soft spot for and when I was growing up I had a huge crush on a character named Raistlin from the Dragonlence series.

Őt ismerem!
Q: I know him!

Leigh Bardugo: Ismered? Hát igen, nagyon bele voltam zúgva Raistlin-be, aki egy elég problémás fickó volt. És volt filmbéli szerelmem is: van egy Fantasztikus labirintus című film, nem egy hatalmas alkotás, de a mi korunkban, bizonyos emberek...

A:  Yeah, you do? Yeah, so I had a big crush on Raistlin, he was a very troubled fellow. And I had from movies:There’s a movie called Labyrinth, it’s not a great movie, but I think certain people, maybe of our age...

Amiben David Bowie is szerepel?

Q: With David Bowie in it?

Leigh Bardugo: Bizony, David Bowie... Szerelmes voltam Jareth-be fiatalkoromban, aki egyértelműen a legjobb a filmben. Szerintem felnőtté válásom kulcsfontosságú része volt. 

A: With David Bowie... Fell in love with Jareth, when we were young.He’s definitely the best part of the film.So that was definitely a pivotalpart of my adult lessons. 

7) Mit gondolsz van olyan tulajdonság, ami mindenképp hozzátartozik egy gonosz karakter alakjához, személyiségéhez? Sötét ruhák, sebhely az arcon, ördögi kacaj...?

Q: Do you think there is a MUST HAVE personality mark in an evil character? (Wearing all black, scar on the face, evil laugh..?)

Leigh Bardugo: Nem csak a gazfickók hordanak ám feketét! Nem, szerintem a fontos az, hogy a szereplők akarjanak valamit. Nem arról szól, hogy hős vagy gonosz vagy épp antihős. A karaktereidnek akarniuk kell valamit. És ez lehet épp egy rossz dolog, vagy valami, amit rossz célból akarnak, akár hogy rossz módon akarják megszerezni. De valamit mindenképpen erőteljesen akarniuk kell.

A: Not just villains wear all black! No, I mean for all characters, they need to have something they want. And it’s not about writing hero or villain or even an antihero, it’s about your characters have to want something. And it maybe the wrong thing, or they may have the wrong reasons or they may have the wrong method of trying to obtain that thing, but they need to want something powerfully.

8) Szerinted melyik Grisha Rendbe tartoznál, és milyen erővel rendelkeznél?

Q: What do you think, which Grisha Order you would belong to and what kind of power you would have?

Leigh Bardugo: Ezt gyakran kérdezik, és mindig azt mondom, Korporál lennék, de azt hiszem, ettől elég vérszomjasnak tűnök... talán az is vagyok.

A:  People always ask me this and I always say Corporalki, but I think it makes me sound bloodthirsty... maybe because I am.

9) Mi ad erőt egy nehéz napon?

Q: What gives you energy on a bad day?

Leigh Bardugo: Ez nehéz. Legfőképp most, hogy krónikus fájdalommal élek. Rá kell szánni egy percet, hogy lassítsunk, becsukjuk a szemünket, mélyeket lélegezzünk. Néha zenét hallgatok, hogy találjak magamban egy csendes helyet. És nagyon szerencsés vagyok, hiszen hihetetlenül segítőkész és szerető emberek vesznek körül, akik megadják nekem azt a kis lökést, amikor szükségem van rá.

A: That’s a hard one. I don’t... especially now that I’m living with more chronic pain, that definitely be a difficult one. I think taking a minute to slow down, close your eyes, breath deeply, you know, sometimesI listen to music to just try to find a placeof quiet in myself. And also I’m very lucky, because I’m surrounded by incredibly supportive, loving people and there are times when I’m pretty sure I would not have kept going if they’ve hadn’t been,somebody there to give me a gentle push up, yeah.

Köszönöm az interjút!

Az interjú létrejöttéért kiemelt köszönet illeti a Könyvmolyképző Kiadót, valamint @schesztit, aki nélkül ez a beszélgetés nem valósulhatott volna meg. Ő volt olyan bátor, hogy bevállalta, felteszi az írónőnek a kérdéseket, később pedig segít lefordítani. Köszönöm!

Vi Keeland sajtóbemutató - beszámoló & interjú

Egy napsütéses, őszi napon, épp azon tanakodtam, melyik bejegyzésemet írjam meg, amikor hagosat pittyent a telefonom. E-mailem érkezett. Nem is akármilyen! Meghívást kaptam Vi Keeland magyarországi sajtótájékoztatójára. Szinte még fel sem fogtam a hírt, máris regisztráltam, végtére is nem mindennap pottyan az ember lányának ölébe ilyen lehetőség, vétek lett volna lemaradni róla.

A levél azonban ennél sokkal többet is tartalmazott: esélyt arra, hogy interjút készítsünk a szerzővel.
Nos, ez megint egy olyan lehetőség volt, amiről úgy gondoltam, nem szabad kihagyni, így hát a bemutató reggelén (mikor máskor?) szépen nekiálltam összerakni a kérdéseimet, gyönyörűen felépítettem egy hat kérdéses interjút, bevezetéssel, lezárással, mindennel. Ezt követően bepakoltam a dedikáltatni kívánt könyveimet (az egyik természetesen a könyvkupacom legalján hevert - mert hát egy kis kardió sosem árt), és elindultam... könyvek nélkül (futhattam vissza értük). A minisportnap után szerencsésen megérkeztem a konferenciaterembe, ahova a meghívónk szólt; egy kicsit korábban is, mint kellett volna. Ezt az egy órát arra használtam, hogy átolvassam, átjavítsam az interjúmat, és kicsit próbáltam memorizálni is (mint utóbb kiderült, kevesebb, mint több sikerrel).

A gyorsaságomnak hála (vagy inkább átka?) megnyertem az első sor első helyét, ahol egy gyönyörű álomgyáros ajándékcsomag várt rám, benne Vi Keeland két legújabb regényével és novellájával. Közben R. Kelényi Angelikával, a kiadó szerzőjével és PR-vezetőjével megbeszéltük, hogy az interjús kérdéseimet feltehetném beszélgetés közben. Hangosan. Mindenki füle hallatára. Ha most arra gondoltok, hogy ott helyben, ülve kihordtam egy miniinfarktust, akkor meglepően közel jártok a valósághoz. Alapvetően van szám, de ilyen helyzetekben nyuszifül vagyok (és amúgy is borzalmas hangom van), főként úgy, hogy egyetlen ismerős sem volt a közelben, aki összekanalazhatott volna. Ekkor szerencsére még nem tudtam, hogy a kérdéseim feltételével szorosan együtt jár majd a mikrofon használata is. Meg Vi Keeland figyelő tekintete. 

Vi Keeland valóságos energiabomba! Vidám, nyitott, érdeklődő személyiségnek tűnt már a legelső percben, ahogy helyet foglalt az asztalnál, és később, a bemutató során is végig figyelt a közönségre, érdekelték az emberek, és minden, ami körülötte zajlott. Folyamatosan mosolygott, kereste mindenkivel a szemkontaktust, és olyan hihetetlen átéléssel mesélt, hogy szerintem még az is értette, mit mond, aki egy szót sem beszélt angolul. 

Ez utóbbi problémát egyébként remekül megoldotta a kiadó: Angelika magyarul tette fel a kérdéseket Vi Keelandnek, amiket a tolmács halkan lefordított neki, majd Vi válaszát hangosan a közönség felé is továbbította.

...aztán jöttem én és a mikrofon. Mivel az első kérdéseim, ha kicsit más formában is, de addigra elhangzottak már, rögtön a közepéről indítottam. Ez az első két alkalommal működött is, de harmadszorra, amikor lányos zavaromban megpróbáltam fejből feltenni a kérdést, akkora kuszaság lett belőle, hogy azt kívántam, bárcsak ott helyben megnyílna alattam a föld és elnyelne; a maradék két kérdést inkább el is engedtem.

A bemutató végén lehetőségünk nyílt dedikáltatni és fotózkodni is az írónővel. Jómagam kétszer is sorba álltam, első alkalommal nem mertem túl sok könyvet az orra alá tolni, és fotózkodni is elfelejtettem vele, de legalább neves papírkám volt. Vi Keeland irtó aranyos volt, mosolygott, a két kmk-s könyv láttán különféle - aranyos - megjegyzéseket tett, második körben pedig már meg is ismert. Készségesen aláfirkantotta a maradék két könyvemet, novellás füzetemet, a saját fotóját (amit nektek kértem és hamarosan ki fogom sorsolni), majd felpattant, hogy fotózkodjunk. Ezúton is köszönöm a tolmács hölgynek, hogy segített a fényképezésben. 

És hogy a beszélgetés miről is szólt? Az alább elolvashatjátok, vagy ha magatok hallgatnátok és néznétek meg, akkor ide kattintva megtehetitek.

R. K. Angelika: Az európai turnéd közepén látogattál el hozzánk, Magyarországra. Elmesélnéd, merre jártál eddig és hová mész legközelebb?

Vi Keeland: Két hete kezdtem ezt a turnét Európában, Londonban, a RARE eseményen voltam - Nem tudom, valaki ismeri, esetleg? -, aztán Rómába mentem, most itt vagyok, ezután pedig Lengyelországban fogok eltölteni három napot.

Már három napja Budapesten vagy, hogyan tetszik neked a város? Mit láttál eddig a városból? Egyáltalán jártál-e valamerre?

V.K.: Gyönyörű! Tegnap éjszaka hajóztunk a Dunán, nagyon szép volt este. Jártunk a Parlamentnél, sétáltunk a rakparton, illetve megnéztük a Budai várat is.

Melyik történeted jelentette számodra a legnagyobb kihívást, azok közül, amiket eddig írtál?

A Hate Notes volt az, amit nagyon nehéz volt megírnom, mert valaki meghal benne. Sajnos két héttel azután hunyt el az édesapám, hogy befejeztem a könyvet, illetve az anyukámat is rákkal diagnosztizálták. Ezért volt nagyon személyes és érzelmes számomra.

Nagyon szenvedélyes, romantikus regényeket írsz, és természetesen van benne mindig egy csodálatos férfi karakter. Milyen tulajdonságokkal kell bírnia egy olyan férfi karakternek, amelyik a te könyvedben szerepelhet?

Legyen hűséges, megbízható és jó humorú.

Honnan meríted az ihletet? Honnan inspirálódsz?
Mindenhonnan. Tévét nézve, embereket figyelve, az olvasmányaimból. Akárhová megyek, hatással van rám, akárcsak az engem körülvevő emberek. Őket látva néha csak úgy kipattan egy történet a fejemből.

Miért kezdtél el írni? Mi motivált arra, hogy írj?
Igazából mindig is nagy olvasó voltam. Mielőtt író lettem, ügyvédként dolgoztam, és már ekkor is írogattam, csak nem ennyire szexi dolgokat. Később úgy döntöttem, inkább az írás fele veszem az irányt. A bakancslistámon mindig is szerepelt egy könyv.

Három gyerek édesanyja vagy, hogyan tudod összeegyeztetni az írást a gyerekneveléssel? Egyáltalán, milyen idősek a gyermekeid?
A gyermekeim már nagyobbak, de amikor még kisebbek voltak, akkor nagyon szigorú, katolikus iskolába jártak, úgyhogy nem mondtam el senkinek, hogy írok. Most már, hogy igazából felnőttek, úgy gondolom, akárkinek elmondhatom, hogy írok, és a gyermekeim is igazán büszkék rám.

Olvassák a regényeidet?

NEEEM! Egyszer odaadtam édesanyámnak az egyik könyvemet, amit Penelope-val közösen írtam, és azt mondtam neki, hogy a szexi jeleneteket ő írta, nem pedig én.

A karaktereidet valós személyekről mintázod, összemixeled vagy teljesen fiktív személyeket jelenítesz meg a könyveidben?

Vannak olyan jelenetek, karakterek, amik a valóságot tükrözik. Ilyenek például az elvált testvérem randijai, azokat szeretem beleírni a regényembe. Néha a férjem párbeszédeiből is idézek.

A férjed ezt nem sérelmezni?
Nincs választása, szóval nem.

Soha nem kellett megküzdened azzal, hogy szenvedélyes regényeket írsz? Családdal, az anyukáddal, férjeddel, gyerekeiddel, bárkivel?
Mindenki nagyon elfogadó volt ezzel kapcsolatban. Nem igazán tudják, miket, milyen történeteket... De amikor az édesapám kórházba került, megkért, hogy vigyek be néhány könyvet, amiket aztán az éjjeliszekrényén tartott. A nővéreknek kérdezgették róla, ő meg ajánlgatta nekik, végül még vásároltak is belőlük. Apukám nagyon büszke volt magára, hogy ezáltal tudott segíteni nekem.

A rajongóiddal tartod a kapcsolatot? Vagy esetleg olyan sok van, hogy asszisztens ír a Facebookodra, instádra?
Nem, mindent én csinálok, én válaszolok a közösségi oldalakon a kérdésekre, üzenetekre. Nagyon sok barátot szereztem a könyves világ által, és azáltal, hogy írok. Illetve van egy nagyon jó blogger ismerősöm, egy barátnőm, akit mindenféle eseményre elhívok és minden dedikálásomon ott van. [A tömeg hátrafordult, és a barátnő valóban ott mosolygott hátul.]

Volt már olyan érzésed, hogy nem jut eszedbe semmi? Hogy nincs több történet?
Soha nem történt még velem olyen, hogy ne lett volna ötletem. Viszont huszonnyolc könyv után néha hasonlónak érzem őket. Ilyenkor kicsit hátralépek, olvasok, kikapcsolódok, hogy mielőbb újult erővel kezdhessek neki az írásnak.

Lilla (ez lennék én): Ha esélyed nyílna rá, melyik történetedbe csöppennél legszívesebben, és milyen szerepet töltenél be?
A most megjelent új regényembe, az All Grown Upba, amiben egy idősebb nő és egy fiatalabb srác a főszereplő. Bár elég vicces lenne, mert a fiú körülbelül annyi idős, mint az én fiam most.

Lilla: Az önálló regényeid mellett több olyan is van, amit Penelope Warddal közösen írtál. Mennyire nehéz egy szerzőtárssal együtt dolgozni? Hogyan képzeljük el ennek a folyamatát?
Könnyebb együtt dolgozni, mint egyedül. Mind a ketten írunk mind a két szereplőhöz, és mint egy labdát, passzolgatjuk egymásnak a word dokumentumot.
Az írás valójában egy elég magányos tevékenység, ezért nagyon örülök neki, hogy Penelope-val írhatok, rendkívül inspiráljuk, ösztönözzük egymást. Természetesen sokkal viccesebb is így.

Lilla: Egy regény születésekor van olyan személy, akinek adsz a szavára, vagy már az írás első szakaszában megjelenik a történet a fejedben és utána azon senki sem képes változtatni? [ez akart lenni az eredeti kérdés]

A szerkesztőmmel szoktam még írás előtt átbeszélni a legújabb regényem alapötletét. Valamint a csodálatos ügynökömnek, Kimberly-nek mutatom meg.

Milyen a munkamódszered? Van benne rendszeresség? 
Minden reggel korán kelek, 4:30 körül. Nyolc óráig megpróbálom elrendezni az adminisztratív munkáimat, aztán felmegyek az emeletre és délután 5 óráig írok.

A magyarul megjelent regényeid közül melyiknek a magyar borítója tetszik a legjobban?
A beosztotté!

Melyik volt életed legromantikusabb pillanata?
Talán az, amikor a férjem megkérte a kezem.

Köszönöm ezt a fantasztikus napot az Álomgyárnak, örök emlék marad. :)

Vi Keeland könyveit beszerezhetitek innen és innen.

Interjú Sárközi Erika Nillával

Húsz novella, húsz pillanat az ünnep és emelkedett hangulat jegyében, a Könyvmolyképző Kiadó szerzőitől és íróiskolai hallgatóitól. Fedezd fel a Meghitt pillanatok antológia sokszínű történeteit a Blogturné Klub hat bloggerének tolmácsolásában, és légy te az a szerencsés, aki megnyerheti a könyv egy példányát.

Interjú Nillával

1) Tizennégy éves korod óta foglalkozol írással, 2012-ben pedig megjelent első regényed, Három akkord az élet címmel.

Noha ezt követően, a Meghitt pillanatokig nem érkezett tőled újabb, nyomtatásban megjelent történet, nem tétlenkedtél. Mesélnél arról, mivel foglalkoztál az elmúlt hat évben?

Húha, a számokat nézve ez valóban elég régen történt. De időközben, ahogy mondod, nem tétlenkedtem, sőt valójában rengeteget írtam. Picit több, mint két éve bekerültem a Könyvmolyképző írósulijába, ami fordulópontot jelentett – ekkor találkoztam először a tanulható írástechnikával és szuper élmény volt. Elkezdődött egy jelentős fejlődési folyamat, ami noha még mindig tart, már elképesztő a változás. Néha előveszem a régi szövegeimet, és csak pislogok, hogy ezeket valójában én írtam? :D

Összegezve azt mondanám, hogy az elmúlt éveim tanulással teltek. Nem csak az írás területén, hanem máshol is.

2) Ha írásról van szó, nálad alázatosabb, kitartóbb és fejlődni vágyóbb embert nem ismerek. Lételemed a tanulás, önmagad csiszolása, a hibáid kijavítása és mások segítése (például az írástechnikai cikksorozatoddal). Mit gondolsz, mi kell ahhoz, hogy valaki jobb szerzővé válhasson? Mennyire tanulható ez a szakma? Milyen nehézségekkel kell megküzdeni?

Abszolút tanulható. Sokan azt hiszik, hogy az írástechnika egyfajta sablon, és ha az ember története valahol kilóg belőle, túlnő azon, akkor azt kötelezően meg kell nyirbálni, és beleszuszakolni az adott formába. Pedig ez nem így van. Az írástechnika igazából nem más, mint mankó, segítség ahhoz, hogy az író pontosan azt a történetet tudja elmesélni, ami a fejében él. És hogy ez a történet az olvasó számára óriási élmény legyen. Minden egyes regénynek saját ”szabályai” vannak, nincsenek konkrét törvények vagy ilyesmi. ☺

Nehézségek minden szinten felbukkannak. Szóval szerintem ez attól függ, hogy az író milyen fejlődési szinten áll. Az út elején inkább gond lehet, hogy nem tudja jól kifejezni magát, nem él a leírások adta lehetőségekkel, ugrál jelenetről jelenetre, elbeszélteti egymás mellett a szereplőket, hajlamos üres jeleneteket írni. Ez persze nálam is megvolt, évekig ilyesmiket írtam. Minden egyes szint és az író elé gördülő akadály nehéz. Épp ez a szép benne, hogy egy bizonyos átgondolás, átdolgozás után ezek a problémák megoldhatóak. Hogy aztán jöjjenek újabbak... ☺

A jobb szerzővé válásról azt gondolom, hogy legnagyobbrészt alázat kell hozzá, na meg kitartás, és egy adag fejlődni vágyás. De tudod, ez nem csak az íráskézség fejlesztéséről szól, hanem a jellemről is. Az is ápolásra szorul ☺ Sokszor magunkba kell nézni, és helyretenni dolgokat, mert az írás és minden, ami vele jár, lelkileg megterhelőek. Minél előbb elfogadjuk ezt, annál könnyebb lesz a folyamat.

3) Kitartásodnak idén végre meglett az eredménye: az Aranymosás pályázat végén, Rakéta projektesként esélyt kaptál arra, hogy megfelelő javítást követően megjelenhessen Nordlys - Északi fény c. regényed, majd a Meghitt pillanatok antológiába is bekerültél. 

Melyik áll hozzád közelebb, a novella- vagy regényírás?

Érdekes kérdés, mert az írósuli előtt elég kevés novellát írtam. Ott meg, tudod, néha muszáj volt :D És rájöttem, hogy valójában szeretek novellát írni, de nehezen megy, mert kell hozzá egy erős ötlet vagy alapérzés. Ha ezek nincsenek meg, akkor nem tudok ilyet írni. Ellenben a regényben könnyebben szárnyra kapok, nagyobb a tér, és akkor is el tudok kezdeni egyet, ha lényegében még semmit sem tudok a történetről vagy a szereplőkről. Más kérdés, hogy ez mennyire jó... Tehát mindkettőt szeretem, ötlettől függ, mi kerekedik ki belőle.

4) Amikor meghirdették a Meghitt pillanatok pályázatot, tudtad, milyen novellával akarsz nevezni vagy menet közben állt össze?

Azt tudtam, hogy szeretnék írni valami karácsonyit, volt is egy ötletem, de nem működött, kevésnek bizonyult. És időközben lejárt a határidő :D Amit, szerencsére, meghosszabbítottak pár nappal, és akkor beugrott az ötlet. Ez éppen a költözésünk és egy borzasztóan nehéz dramaturgia kurzus kellős közepén történt, tehát semmi időm nem jutott novellát írni, úgyhogy először fejben raktam össze a darabokat, hogy amikor lesz pár órám a nap végén, csak pötyögni kelljen, és ne agyalni.

5) Az Egy lámpa fénye látszólag szimpla sulis-karácsonyi húzásos sztori, ám a hátterében jóval több bujkál. Mesélnél erről néhány szót?

Amikor Zsófira – a főszereplőre – gondoltam, egy éppen komolyodó, szomorú lányt láttam magam előtt. Az, hogy miért is szomorú és mi legyen a novella vezérfonala, csak később állt össze. Spoilerek nélkül nehéz erről beszélni, de szeretek emberi sorsokról írni, és azt hiszem, hogy ebben a novellában rengeteg emberi érzelem van.

6) A legtöbb olvasó számára könnyű azonosulni az iskolai közeggel, te viszont középiskola helyett hoztál egy merész döntést, és egészen az általánosig nyúltál vissza. Honnan jött az ötlet? Mennyire volt nehéz visszarepülni az időben és megragadni a tizennégy évesek érzelemvilágát, visszaidézni jellegzetes beszédstílusukat és habitusukat - azt a korszakot, amikor minden szertelen, bohókás, viszont a legapróbb dolgok is felnagyítódnak és egészen más súllyal esnek latba?

Viszonylag kevés írás születik kifejezetten ennek a korosztálynak, pedig ahogy te is mondod, csodálatos időszak. A novellám egy apró bólintás ennek a korszaknak. Számomra nosztalgikus visszatekintés volt, és imádtam minden sorát.
Én több, mint tíz éve jártam általánosba, és a szerkesztés során pont ez volt az egyik szál, amit javítanunk kellett – modernizáltuk az utalásokat, egy picit a szlenget. Az unokahúgom majdnem ebben a korban jár, úgyhogy szakértői segítséget kaptam a javításokhoz ☺

7) Ha újra iskolás lehetnél és karácsonyi húzásra kerülne sor, melyik regényszereplőt (lehet saját, kedvenc, gyűlölt, stb.) ajándékoznád meg, és mit adnál neki?

De jó kérdés!
Azt hiszem, A könyvtolvaj Lieselét ajándékoznám meg egy – minő meglepetés – könyvvel. ☺

8) Több éve már, hogy Svédországban élsz. Milyen hatással van rád az ottani kultúra, az emberek, és ez mennyire köszön vissza a műveidben? 

Teljesen átformálta a stílusomat és engem is. Sőt, igazából folyamatosan formál, mert mindig tanulok valami újat, egy picit jobban hozzászokom az itteni hangulathoz, és ez elkerülhetetlenül beleolvad a történeteimbe is. Sokat írok skandináv helyszínnel, de a hovatartozás kérdése is foglalkoztat, az integrálódás, a honvágy.

9) Elárulod nekünk, jelenleg min dolgozol? 

Jelenleg? Semmin. ☺ Nemrég fejeztem be a Nordlys komolyabb átírását, úgyhogy egy kis pihenőre ítéltem magam. Viszont januártól szeretnék nekiállni az új projektnek – vagy egy hokis New Adultnak, vagy egy dzsinnes fantasynek. Hogy melyik lesz, az hamarosan eldől. ☺

10) Végezetül: mit jelent számodra az írás?

Kalandot.

Köszönöm az interjút!

Nyereményjáték

A Meghitt Pillanat antológiába a már publikáló szerzők mellett a Könyvmolyképző Kiadó íróiskolai hallgatóinak munkáiból válogattak történeteket. Játékunk során ők kerülnek fókuszba.
Minden állomáson láthatjátok egy, az Aranymosás oldalra kikerült novellájuk vagy regényrészletük címét. Nektek pedig nincs más dolgotok, mint kitalálni a szerző nevét, majd beírni a Rafflecopter doboz megfelelő sorába.
Figyelem, a kiadó csak magyarországi címre postáz; a nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére, hogy válaszoljon, ellenkező esetben automatikusan újat sorsolunk!

Lord Eisenwell titka

a Rafflecopter giveaway

Nézzetek be a többi állomásra is

12/05 Spirit Bliss Sárga könyves út - Interjú Chiarával
12/06 Könyv és más
12/08 Deszy könyvajánlója - Interjú Róbert Katalinnal
12/09 Könyvvilág
12/10 Spirit Bliss Sárga könyves út - Interjú Beninával
12/12 Dreamworld
12/14 Never Let Me Go
12/16 Deszy könyvajánlója
12/18 Dreamworld - Interjú Sárközi Erika Nillával