2020. március 29., vasárnap

Blogturné extra: Elképesztő egyiptomiak



A Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából ismét elérhetővé vált hazánkban a RRRrrrrettentő töri sorozat első kötete, az Elképesztő egyiptomiak. Ennek örömére a Blogturné Klub három bloggere elmélyült a tébolyult történelmi tények tárházában, hogy olyan dolgokról szerezzenek tudomást, melyekről egyetlen történelem órán sem esik szó.
Tart hát velünk, kövesd a turné állomásait, szórakozz, és vidd haza a kiadó által felajánlott könyv egy példányát.




Borítók


Az Elképesztő egyiptomiak sokszor, sok címmel és még annál is több borítóval látott napvilágot. Készült belőle múmiás változat, fáraós, piramis építős, kleopátrás-sorozatos, és hieroglifás is. Ezekből gyűjtöttem most össze nektek egy csokorra valót.


A piros háttér és a múmia visszatérő motívumnak tűnik, hol emberi, hol állati alakkal ábrázolva.



Az új kiadás fáraójával rengeteg verzió készült a nálunk is látható aranyszínű mellett.



 Az ikonikus fáraó alakja már a legelső kiadásokon is megjelent, igaz, akkor még rajzos formában.



Akadnak különleges kiadások is. Ilyen a sorozatos, női alakos kiadás, valamint személyes kedvencem, a hieroglifás.



 


Nyereményjáték


Játékunk során egy kis fejtörő kalandra hívunk benneteket. Minden állomáson találtok egy állítást, nektek pedig el kell döntenetek róla, hogy igaz vagy hamis. De egyet se féljetek, amennyiben hibáztok, nem fog rátok rontani egyetlen vérszomjas múmia sem!
Figyelem, a kiadó csak magyarországi címre postáz; a nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére, hogy válaszoljon, ellenkező esetben automatikusan újat sorsolunk!

Napóleon egy egész éjszakát töltött egyedül a Királyi kamrában. Másnap az embereinek kellett kihozniuk a furcsa állapotban lévő férfit, aki nem volt hajlandó elmesélni mi történt vele, mit látott odabent.




Nézzetek be a többi állomásra is

03/27 Spirit Bliss Sárga könyves út - Idézetek
03/28 Könyv és más
03/29 Dreamworld - Borítók
03/30 Spirit Bliss Sárga könyves út
03/31 Dreamworld

2020. március 28., szombat

Gail Carriger - Időtlen



A Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából hazánkban is megjelenik Gail Carriger nagysikerű sorozatának, a Napernyő Protektorátusnak a befejező része - Időtlen címmel. Ennek örömére a Blogturné Klub három bloggere bemutatja a megfélemlíthetetlen Alexia utolsó kalandját, mely ezúttal a titkokkal teli Egyiptomba, és megannyi megoldásra váró rejtélyhez vezet.
Tartsatok velünk, kövessétek a turné állomásait, és vigyétek haz a kiadó által felajánlott regény egy példányát.


Gail Carriger: Időtlen

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
ISBN: 9789634577430
Oldalszám: 384 oldal
Fordító: Miks-Rédai Viktória

Fülszöveg:
Alexia ​Tarabotti, azaz Lady Maccon boldog házasáletet él.
Persze, mivel Alexiáról van szó, ennek a boldogságnak része, hogy a farkasembereket bevezesse a londoni társaság krémjébe, miközben egy vámpír második legjobb ruhaszobájában él, és egy koraérett totyogóssal birkózik, aki lépten-nyomon alakítgatja a természetfelettieket.
Alexia annyira élvezi új londoni életét, hogy még Ivy Tunstell társulatának legújabb előadása (nem mondtunk sokat, ha katasztrofálisnak nevezzük) sem tudja kedvét szegni.
Ám egy este olyan meghívást kap Alexandriából, melyet nem hagyhat figyelmen kívül. Férjével, gyermekével és a Tunstell házaspárral súlyosbítva gőzhajóra száll, hogy átkeljen
a Földközi-tengeren. Egyiptom azonban talán több rejtélyt tartogat, mint amennyivel a megfélemlíthetetlen Lady Maccon elbír.
Mit akar tőle az alexandriai bolykirálynő valójában? Miért támad újra az Istenölő Átok? És hogyan lett Ivy Tunstell egyszerre a Brit Birodalom legnépszerűbb színésznője?
A népszerű sorozat régen várt befejező része.

Saját véleményem:
A Napernyő Protektorátus sorozattal való kapcsolatom 2012. áprilisában kezdődött, amikor is eltökéltem, hogy beülök a hazai közönség számára akkor még ismeretlen szerző előadására, megveszem a könyvét és dedikáltatom vele. Bevallom, akkor és ott nem sejtettem, hogy nem sokkal később kedvenc sorozatot avatok általa, mégis így történt. Éppen ezért fáj, hogy itthon ennyire méltánytalanul alacsony érdeklődéssel van iránta a közönség. (Emberek, ez egy rohadt jó sorozat, baromi jó karakterekkel! Olvassátok!)
De tudjátok, mi fáj ennél is jobban? Az a négy év, ami az előző kötet és az Időtlen között eltelt. Egyetlen év is sokat számít sorozatrészek között, hisz a kisebb-nagyobb információk hónapról hónapra vesznek el a mindennapok tengerében, mígnem az ember ott találja magát a várva várt befejezéssel a kezében, de egyszerűen nem leli se a hangot, se a fonalat, fogalma sincs alapvető, a történettel kapcsolatos dolgokról. Nos, valahogy én is így éreztem magam az Időtlen első sorait olvasva. Semmi nem klappolt, nem találtam a helyem szeretett világomban, nem emlékeztem semmire, nem értettem, mi miért történik, és ez a tudatlanság frusztrált... egészen addig, míg Alexiáék szédületes kis csapata nem kezdett meztelen ámokfutásba Lord Akeldama háza előtt. Ott és akkor értettem meg, hogy eltelhet akárhány év, elfelejthetem, mi történt, de a lényeg, a sorozat lelke és motorja, az a semmi másra nem jellemző atmoszféra akkor is megmarad, és rég látott ismerősként üdvözöl, hogy aztán karon ragadva egy utolsó fergeteges utazásra invitáljon Egyiptomba.

"– Tessék? Nem is ellenkezel?
– Volna jelentősége, ha megtenném?
– Hát, igen, de attól még elmennék."

A történet egy rövidke időugrással a Szívtelen eseményei után veszi fel a fonalat. Alexia és Lord Maccon titkon továbbra is Lord Akeldama egyik gardróbszobájának vendégszeretetét élvezi, míg hivatalosan a híres vámpírúr neveli gyermeküket. E feladat egyik szülő számára sem könnyű, Prudence ugyanis meglehetősen különleges, nem mellesleg rettentően labilis képességekkel rendelkezik, többek között például képes megfosztani a természetfeletti lényeket halhatatlanságuktól néhány óra erejéig, így magának nyerve meg erejüket. A kislány tehát valóságos bajkeverő, totyogós mivolta ellenére seperc alatt elbánik Lord Akeldama egész háztartásával... egyetlen személy képes csak hatni rá, az anyja.
Már a könyv kezdetén világossá válik, hogy ez a kis totyogós a későbbiek során kellő galiba okozója lesz, s be kell vallanom, nem is csalódtam benne, imádtam a kiscsajt, a képességei kiismerhetetlenségét, és azt, hogy épp annyira őrült, mint az őt körülvevők. Rengetegszer csalt mosolyt az arcomra.
De természetesen nem lopja el a showt a régi kedvencektől sem, akik köszönhetően Alexia alexandriai meghívójának, és a módnak, ahogyan a Maccon família nekivág az útnak, még egyszer visszatérnek, hogy egy fergeteges fináléban búcsúzzanak el.

Magáról a történetről nem árulnék el annál többet, mint amennyit a fülszöveg elmond. Úgy vélem, aki eljutott eddig a részig, annak jár a meglepetés és újdonság varázsa, mert bizony a végjáték jócskán tartogat meglepetéseket, olyannyira, hogy még rettenthetetlen hősnőnk is kibillen megszokott stabilitásából.
Az Időtlenben újra támad az Istenölő Átka, tiszteletét teszi a legidősebb vámpír, vérig sértett vásárlók farolnak ki a kalapboltból, Lord Akeldama igyekszik hősiesen helyt állni, miközben gondok adódnak a falkában, Ivy-ék sziporkáznak, Lord Maccon morog, Alexia pedig fékevesztetten nyomoz. Olyan finálé ez, ami méltó módon zárja le Lady Maccon és barátai történetét, miközben új kapukat nyit a jövő generációjának.
Nincsenek tévképzeteim, hacsak nem történik valami csoda, akkor kétlem, hogy mi, hazai olvasók valaha is olvashatnák Biffy és Lyall professzor, valamint Prudence történeteit, mindazonáltal köszönöm a kiadónak, hogy kitartott a sorozat mellett, és ha nehezen is, de végigvitte.

Végezetül: nem ajánlom senkinek az Időtlent. Én az egész sorozatot ajánlom! Ha szeretnétek egy angol humorban bővelkedő, egyedi, viktoriánus korban játszódó, steampunk elemeket felsorakoztató, izgalmas történetet olvasni, mely mentes az elcsépelt kliséktől, akkor ne habozzatok! A Napernyő Protektorátus minden idők egyik legzseniálisabb sorozata!


Pontszám: 5/5
Kedvenc szereplő:Alexia, Lord Maccon, Lord Akeldama, Prudence, és még sokan mások
Kedvenc jelenet: Prudence és Lord Maccon alakváltós futkorászása
Negatívum: -
Borító: 5/4
Sorozat: Napernyő Protektorátus #5




Nyereményjáték


Játékunk során arra vagyunk kíváncsiak, mennyire ismeritek a sorozatot, és annak karaktereit. Ennek értelmében minden állomáson találtok egy kérdést, nektek pedig nincs más dolgotok, mint a helyes megoldást beírni a Rafflecopter doboz megfelelő sorába, és máris esélyetek nyílik megnyerni a kiadó által felajánlott regény egy példányát.
Figyelem, a kiadó csak magyarországi címre postáz; a nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére, hogy válaszoljon, ellenkező esetben automatikusan újat sorsolunk!


Milyen híres, fegyverként is használt kiegészítője volt Alexiának?




Nézzetek be a többi állomásra is

03/20 Betonka szerint a világ…
03/22 Angelika blogja
03/24 Dreamworld - Idézetek
03/28 Dreamworld

2020. március 24., kedd

Blogturné extra - Időtlen



A Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából hazánkban is megjelenik Gail Carriger nagysikerű sorozatának, a Napernyő Protektorátusnak a befejező része - Időtlen címmel. Ennek örömére a Blogturné Klub három bloggere bemutatja a megfélemlíthetetlen Alexia utolsó kalandját, mely ezúttal a titkokkal teli Egyiptomba, és megannyi megoldásra váró rejtélyhez vezet.
Tartsatok velünk, kövessétek a turné állomásait, és vigyétek haz a kiadó által felajánlott regény egy példányát.




Idézetek


"– Szép ez a ruha, szerelmem, nagyon hízelgő.
Alexia a dicséretért finoman megharapdálta a férje fülcimpáját.
– Köszönöm, szívem. Mindazonáltal tudnod kell, hogy a ruha legjobb tulajdonsága, hogy milyen könnyen lehet le- és felvenni.
Floote megköszörülte a torkát, hogy emlékeztesse a házaspárt a jelenlétére.
– Feleség, szándékomban áll ezen állításod igazságtartalmát megvizsgálni, miután visszatértünk erről a te kiruccanásodról. "

"– Te jóságos ég! – kiáltott fel meglepetten. – Ott, annak az istennek a feje csak egy toll!
– A neve Ma’at – válaszolta Alexia, akit különösen érdekelt az ősi mitológia. – Az igazság istennője.
– A beceneve lehetne Tollseprű – vetette fel Tunstell, általános derültségre. Ezzel az őket körülvevő ősi világ áhítata meg is tört."

"– Bocsánatot kérek a férjem viselkedéséért.
– Savanyú uborkám, farkasemberek mindig voltak és mindig lesznek. Csak ügyelni kell, hogy a gerincünk mindig merev legyen.
– Drága Lord A, önnek bármi merev, amit szeretne. Mindig."

"Hunyorogva nézte a szomszéd házat, láthatta-e egy kíváncsi szempár Conall átalakulását Lord Akeldama küszöbén. Ha igen, akkor még komolyabb bocsánatkérésre lesz szükség, és ajándékra is. Talán gyümölcstortára. Másfelől Lord Maccon hátsó felének látványa esetleg ellensúlyozhatja a szükséges bocsánatkérés mértékét – Mrs. Colindrikal-Bumbcruncher ízlésétől függ."

"– Tessék? Nem is ellenkezel?
– Volna jelentősége, ha megtenném?
– Hát, igen, de attól még elmennék."

"– Nem kedvelte, uram?
– Ó, Biffy, nem gondolja, hogy most már szólíthatna Randolphnak?
– Jó ég, muszáj?
– A falkában mindenki más így tesz.
– Attól még nem fog jobban a számra állni. Adhatnék más nevet magának?
– Mennyire hasonlít Lord Akeldamához. Csak ne Dollyt, kérem.
– Randy?
Savanyú csend.
– Akkor Lyall. Megválaszolja a kérdésemet, uram, vagy elkerüli inkább?"

"A térde mindenesetre szép volt. A skót férfiaknak, mint azt többször is alkalma nyílt megfigyelni, gyakran szép a térde. Talán ezért ragaszkodnak a kilthez."

"– Miért, hogyan fogadtam volna?
– Rosszul – sóhajtott Alexia. – Tudtam, hogy rosszul fogadnád.
– Rosszul! Fogalmad sincs, mennyivel lesz még ez rosszabb.
– Na látod?
– Szóval azt gondoltad, hogy vársz vele, hátha nem is jövök rá magamtól?
– Hát, azt hittem, hogy halandó lévén előbb meghalok majd.
– Asszony, ne akarj az érzelmeimre hatni. Nagyon is jól tudom, hogy nálamnál előbb fogsz meghalni – morogta a gróf, aztán sóhajtott."

"Alexia biccentett.
– Én akkor visszamegyek a kikötőkhöz, rendben? Hátha a női bájaim segítségével ki tudom deríteni, kinek fizetett Madame Lefoux, és hova vitette magát.
– Neked vannak női bájaid? – kérdezte a gróf őszinte meglepetéssel. – Azt hittem, egyszerűen addig nyaggatod a fickót, amíg be nem adja a derekát. Alexia sötét pillantást vetett Conallra, aki erre felhorkant."

"Rémesen élvhajhász dolog volt ez a feltétel nélküli önfeladás, soha senkinek nem is vallotta volna be. A házaséletnek, akármilyen ragacsos tudott lenni, volt jó oldala is. Alexia éppolyan mindennapos szükségét érezte a férje érintésének, mint a teájának. Erről talán még nehezebben is mondott volna le."




Nyereményjáték


Játékunk során arra vagyunk kíváncsiak, mennyire ismeritek a sorozatot, és annak karaktereit. Ennek értelmében minden állomáson találtok egy kérdést, nektek pedig nincs más dolgotok, mint a helyes megoldást beírni a Rafflecopter doboz megfelelő sorába, és máris esélyetek nyílik megnyerni a kiadó által felajánlott regény egy példányát.
Figyelem, a kiadó csak magyarországi címre postáz; a nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére, hogy válaszoljon, ellenkező esetben automatikusan újat sorsolunk!


Ki adoptála Alexia és Maccon kislányát?




Nézzetek be a többi állomásra is

03/20 Betonka szerint a világ…
03/22 Angelika blogja
03/24 Dreamworld - Idézetek
03/26 Dreamworld

2020. március 23., hétfő

Ilsa Madden-Mills - Dirty English




Mi történik, ha egy erőszakot nem kedvelő, háttérben meghúzódó srácokat és egyéjszakás kalandokat kergető, irányításmániás lánynak éppen egy nagymenő, illegális mérkőzéseken harcoló, tetovált srácon akad meg a szeme? Elizabeth Bennett tudja, hogy távol kellene tartania magát Declantől, de képtelen kikerülni a vonzáskörzetéből… Sőt, cseppet sem szégyenlős módon fel is ajánlkozik neki! Tartsatok bloggereinkkel, hogy megtudjátok, mit gondolnak a legújabb szexi Rubin Pöttyös regényről, és ne felejtsétek, hogy ha mázlitok van, megnyerhetitek a Könyvmolyképző kiadó által felajánlott három nyereménypéldány egyikét!


Ilsa Madden-Mills: Dirty English - Balhés Brit

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
ISBN: 9789634573647
Oldalszám: 320 oldal
Fordító: Szőke Julianna

Fülszöveg:
Egy sebhelyes bunyós…
Egy lány a saját szabályaival…
Egy emlékezetes éjszaka…
Három dolgot érdemes tudni Elizabeth Bennettről:
vág az esze, mint a borotva,
mindig ő irányít,
és a saját, gondosan megszerkesztett szabályai szerint él.
Kemény lecke árán tanulta meg, hogy akiket a legjobban szeretünk, végül mindig fájdalmat okoznak.
Aztán találkozik Declan Bayjel.
Egy tetovált, brit illegális bunyóssal, az egyetem rosszfiújával, akit messze el kéne kerülnie. De amikor a srác a segítségére siet egy rosszul elsült egyetemi bulin, minden szabály mehet a kukába, amit Elizabeth addig a szerelemben és a szexben követett.
A lány egyetlen éjszakára féktelen szenvedéllyel ajándékozza meg Declant, de ő ennél többet akar.
Arról álmodik, hogy ez a sebezhető lány, akitől csak egy papírvékony fal választja el, örökké az övé lesz.
Egy éjszaka. Két összetört szív. Egy életre szóló szenvedély.
Vesd bele magad!

Saját véleményem:
Egy ideje már tudatosan kerültem a New Adult sztorikat (tavaly megcsömöröltem tőlük), a Balhés Brittel mégis kivételt tettem. Hogy miért? Nos, az az igazság, hogy Büszkeség és balítélet vonal kellően felpiszkálta a fantáziámat ahhoz, hogy ha óvatosan is, de visszatérjek a zsánerhez. És tudjátok mit? Nem bántam meg! Ilsa Madden-Mills visszaadta a kedvemet: élvezettel faltam sorait, és szinte fizikai fájdalmat okozott, ha néhány órára el kellett szakadnom az olvasómtól.

"A nagy pillanatok szinte észrevétlenül esnek meg, és sokszor csak utóbb látjuk világosan az egészet, de most abban a pillanatban tudtam, hogy előbb-utóbb a szívem Declané lesz. És ez egyszerre ejtett kétségbe, és izgatott fel."

Nem arról van szó, hogy a Balhés Brit tökéletes. Sőt... ezer sebből vérzik - a dramaturgia kaotikus és sokszor hiteltelen, akárcsak Declan hangja, vagy a főhősnő, Elizabeth viselkedése, a szöveg pedig angol részen szerkesztőért kiált -, mégis viszi magával az olvasót. És tulajdonképpen ez a lényeg, nem? Ha egy szerző képes azt elérni, hogy valósággal fald a lapokat, akkor mit sem számít a többi! Ilsa Madden-Mills pedig határozottan kiszakít a világodból, szórakoztat, megnevettet vagy éppen sóhajtozásra késztet, miközben meglehetősen kemény témákat boncolgat. Van itt gyászfeldolgozás, megfelelési kényszer, saját álmok megvalósítása, és mind közül a legkeményebb: a nemi erőszak.

Elizabeth élete egyetlen éjszaka leforgása alatt megváltozik. Az ambiciózus, okos, álmokkal és tervekkel teli lányt barátja megfosztja mindentől, ami valaha fontos volt számára: hobbijától, boldogságától, ártatlanságától, önbecsülésétől. Ő mégis talpra áll, és megpróbálja új szabályok szerint élni egy olyan valaki életét, aki tulajdonképpen nem is ő, mindezt abban a tudatban, hogy hibázott azon az éjszakán.
Elizabeth szabályai egyszerűek: nem enged az érzelmeinek, nem bonyolódik kapcsolatokba, kerüli a helyes, gazdag és piáló srácokat, csak egyéjszakás kalandokat keres, és mindig ő irányít a szexben. Mindez egészen jól is működik addig, míg új szomszédja, az egyetem legszexibb pasija, be nem toppan az életébe.
Declan maga a két lábon járó tilalom: gazdag, helyes, igazi alfahím, imád verekedni, ketrecharcos, csakhogy mindeközben érzékeny, rendes, művelt, és piszkosul izgató is.

Declan és Elizabeth Bennett kapcsolata egy az egyben nem feleltethető meg a Büszkeség és balítélet párosának, és voltaképp a történet sem egy retelling, itt-ott mégis megjelenik, és a híres ős alapesszenciáját is tartalmazza. A Balhés Britben azonban legelső pillanattól kezdve jelen van a heves vágy. Mind a két főhős nagyon vágyik a testi kontaktusra, amit Declan kemény erőfeszítéssel igyekszik hárítani, ezzel is védve a lányt, akiről lerí, hogy komoly gondjai vannak. Meg-megjelenő pánikrohamai, jellemével éles ellentétben álló nyíltsága csupa olyasmi, ami ösztönzőleg hat a ketrecharcosra, és a szenvedély mellett egyfajta védelmező ösztönt is előhív belőle. Ennél fogva Elizabeth és Declan kapcsolata baromi perzselő, idegőrlő, ugyanakkor rendkívül mély is. Bár bevallom, nem mindig éreztem úgy, hogy egy erőszak áldozatáról olvasok. És ez nem csak Elizabeth érthetetlenül felcsapó vágyai során volt így, hanem apró, háttérdolgokban is. Máskor meg nagyon! A pillanat, ahogy Elizabeth az elején ráébred, mi történt vele, a később kialakult gátlásai, önvédelmező reakció, mind-mind húsba maróan őszintén és nyersen vágják az olvasó képébe a kegyetlen valóságot.

Mindent összevetve tehát, a Balhés Brit kedvenc ugyan nem lett, de határozottan visszahozta a zsáner iránti lelkesedésemet, kikapcsolt, szórakoztatott, és minden felesleges sallangot mellőzve megadta, amit egy NA könyvtől várok. Izgatottan várom Declan Szex Lord ikertestvérének, a bulikirály Daxnek a történetét!


Pontszám: 5/4
Kedvenc szereplő: Declan, Dax
Kedvenc jelenet: esős jelenet, és a szitakötős vonal
Negatívum: Declan feminimebb megszólalásai
Borító: 5/5
Sorozat: Azok a csodálatos angolok #1, de önállóan is olvasható




Nyereményjáték


A kiadó Rubin Pöttyös könyvek sorozatában több olyan romantikus-erotikus regény is van, amiben az egyik főszereplő sportoló! Mivel bloggereink kifejezetten szeretik a Balhés ​Brithez hasonló történeteket, úgy döntöttünk, hogy ki kell találnotok, hogy az egyes állomásokon melyik RP regény borítójának a részletét láthatjátok. A kitalált könyvcímet pedig írjátok be a rafflecopter megfelelő rubrikájába!
Figyelem, a kiadó csak magyarországi címre postáz; a nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére, hogy válaszoljon, ellenkező esetben automatikusan újat sorsolunk!






Nézzetek be a többi állomásra is

03/13 Hagyjatok! Olvasok!
03/15 Hagyjatok! Olvasok! - Idézetek
03/17 Sorok között - Borítók
03/19 Deszy könyvajánlója
03/21 Sorok között
03/23 Dreamworld

2020. március 21., szombat

Nicolas Barreau - Piciny csodák kávézója



Nicolas Barreau legújabb romantikus történetében ezúttal Velencébe kalauzolja el olvasóit. A Piciny csodák kávézója a Park Kiadó gondozásában jelent meg idén februárban, amelyben az egyébként mindig megfontolt Nelly maga mögött hagyja Párizst és a szerelmi csalódását, hogy Itália egyik legszebb városában találjon rengeteg kalandot.
Ha felkeltettük érdeklődéseteket, tartsatok a turné három bloggerével, és játsszatok a könyvért!


Nicolas Barreau: Piciny csodák kávézója

Kiadó: Park Kiadó
ISBN: 9789633556078
Oldalszám: 280 oldal
Fordító: Fodor Zsuzsa

Fülszöveg:
„Igazán remélem, gyermekem, hogy egy nap majd találsz egy olyan embert, akivel a magasba szállsz…”
A 25 éves Nelly retteg a repüléstől, hisz a jelekben, és nem az a típus, aki egyszer csak kiveszi minden megtakarított pénzét a bankból, vásárol magának egy méregdrága piros táskát, majd egy hideg januári reggelen hanyatt-homlok otthagyja Párizst, és Velencébe utazik. De olykor történnek dolgok, melyek felborítják az ember életét. Például egy fájdalmas szerelmi csalódás vagy egy régi könyvben olvasott, talányos mondat. Néha el kell veszítenünk a talajt a lábunk alól ahhoz, hogy a hetedik mennyországba jussunk…
Nicolas Barreau (1980) Párizsban született, a Sorbonne-on tanult romanisztikát és történelmet. Párizsban, a fény városában játszódó, könnyed, romantikus regényeivel világszerte lelkes olvasók tömegeit hódította meg. A Piciny csodák kávézója a hetedik magyarul olvasható könyve.

Saját véleményem:
Nicolas Barreau nélkül nem telhet el február - mondhatnám, de az az igazság, hogy a Piciny csodák kávézója esetében jóval több lapult a háttérben, mint puszta megszokás. A fülszöveget olvasva olyasféle felfedezést-, valamint az életemmel kapcsolatos párhuzamot véltem felfedezni, ami finoman szólva is kíváncsivá tett. Ráadásul jómagam is jártam néhány éve Velencében, érdekelt tehát, milyen élmény lehet úgy olvasni egy Barreau kötetet - melynek mindig szerves részét képezi a helyszín -, hogy ismerem a fókuszban lévő várost.

"Néha fontos, hogy egyszerűen valóra váltsuk egy álmunkat, akkor is, ha sok minden, ha ugyan nem minden, aminek köze van az észhez, ellene szól."

A történet hősnője a huszonöt éves, zárkózott Nelly, aki retteg a repüléstől, nem kenyere a spontaneitás, mindazonáltal hisz a különféle jelekben, és fülig bele van zúgva csúnyácska professzorába. Olyannyira, hogy gondosan tervezgeti a napot, amikor végre mindent bevallhat a férfinak... csakhogy számításaiba hiba esik, egy általa elszalasztott út során a professzor összejön Nelly kolléganőjével, és Franciaországot elhagyva Olaszországba költözik. Ám míg ez bekövetkezik, hosszú-hosszú, sokszor unalomba hajló, felesleges eszmefuttatásokkal teli fejezetek taglalják hősnőnk plátói érzelmeit, félelmeit, melyeket néha megtör a múlt, mintegy magyarázatként Nelly viselkedésére, valamint a mókás akcentussal beszélő, amerikai világutazó-zenész srác.
Őszintén bevallom, az első nagyjából száz oldalt halálosan untam (annyira, hogy több alkalommal bekezdéseket ugrottam át). Fárasztottak a soha véget nem érő monológok, az ilyen-olyan egyetemi tanok, és a hősnő szenvelgése, egyedül Sean, meg a múlt emlékeiben feltünedező nagymama kecsegtetett némi reménnyel. S végül a nagyi rejtélye lett a megmentőm, egyben a cselekmény beindítója is.
Miután Nelly a szerelmi bánat mocsarában dagonyázva rátalál egy érdekes könyvre, mely összefüggésben áll a nagymamájától kapott gránátköves gyűrűjével, önmagát meghazudtoló bátorsággal és spontaneitással felkerekedik, hogy Velencébe utazzon, ahol egy hónapot szán a titok kiderítésére.

Aki járt már Velencében (vagy Olaszországban), az tudja, hogy tele van élettel, nyíltsággal és lehetőséggel. Velencében gyakorlatilag bármi megtörténhet... és meg is történik. Nelly előbb egy olasz Casanovának tűnő srác karjaiba pottyan, majd elveszíti piros táskáját - benne az életével -, hogy aztán a férfi segítségét kérve, annak nyomába eredhessen. E filmszerű találkozás akkora lavinát indít el a lány életében, mely elől képtelen elmenekülni, korábbi élete és elvei pedig megkérdőjeleződni látszanak, ráadásul a nagymamájával kapcsolatos rejtély is újabb pontokkal bővül.
Velence szellemiségéhez hűen a történet ezen része jóval könnyedebb, habókosabb, és azt leszámítva, hogy lényegében elvesztődik az elsődleges cselekmény - pontosabban új fókuszt kap, nagyon élvezetes. Az ottani mentalitásnak köszönhetően hősnőnk jelleme is hatalmas fejlődésen esik át, olyannyira, hogy nyomozgatás helyett ez a karakteri változás kerül fókuszba, némi romantikával és félreértésekkel fűszerezve. Míg a város varázsa erősen átitatja a lapokat, méghozzá olyan módon, amire én magam sem számítottam.
Nicolas Barreau ahelyett, hogy a mindenki által ismert Velencét jelenítette volna meg, könyvében olyan arcát mutatja meg a városnak, amit csak azok ismerhetnek, akik ott élnek - vele, benne. Csodálatos az egész!

A Piciny csodák kávézója közel sem tökéletes, az utolsó oldalhoz érve azonban olyan lélekmelengető, lúdbőröztető kis csodává válik, amire nincsenek szavak. Megtanít élni, hinni, és megmutatja, hogy a változás igenis jó dolog - még akkor is, ha a világban nem minden végződik happy enddel. Generációk története ez, hol keserű, hol édes szerelemmel, mérhetetlen szabadságvággyal és élni akarással fűszerezve. Szívből ajánlom a szerző rajongóinak, és a különleges szerelmi történetek kedvelőinek.


Pontszám: 5/4
Kedvenc szereplő: Valentino, Sean
Kedvenc jelenet: a nagymama történetének vége
Negatívum: fárasztó és túlnyújtott bevezető
Borító: 5/5
Sorozat: -




Nyereményjáték


Velence nevezetességeit fogjuk bebarangolni a turné során. Minden állomáson találni fogtok egy képet a város egyik híres látnivalójáról, a feladat pedig mindössze annyi lesz, hogy beírjátok a Rafflecopter doboz megfelelő sorába az épület nevét.
Figyelem, a kiadó csak magyarországi címre postáz; a nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére, hogy válaszoljon, ellenkező esetben automatikusan újat sorsolunk!






Nézzetek be a többi állomásra is

03/16 Könyvvilág
03/20 Spirit Bliss Sárga könyves út
03/21 Dreamworld

2020. március 19., csütörtök

Disney - 5 perces húsvéti történetek



A Kolibri Kiadó gondozásában megjelent a Walt ​Disney – 5 perces húsvéti történetek című mesekönyv, amely néhány szeretett Disney karakter húsvéti és tavaszi kalandjaiba enged bepillantást nyerni. A megjelenés alkalmából a Blogturné Klub bloggerei mesélnek a könyvvel kapcsolatos élményeikről. Tartsatok velünk, és nyerjétek meg a kiadó által felajánlott két példány egyikét!


Disney: 5 perces húsvéti történetek

Kiadó: Kolibri Kiadó
ISBN: 9789634376682
Oldalszám: 100 oldal
Fordító: Horváth M. Zsanett

Fülszöveg:
Itt a tavasz!
Indulj húsvéti kalandra kedvenc mesehőseiddel! Ezek a könnyed történetek bármikor képesek elrepíteni téged a mesék birodalmába – akár öt perc alatt!

Saját véleményem:
Minden, ami Disney, az jöhet elv alapján egyből lecsaptam erre a tündéri, tavasz illatú mesegyűjteményre, mely fiúk és lányok számára egyaránt való. Sőt... még a hozzám hasonló, gyermeklelkű felnőttek is bátran kézbe vehetik, hisz ha imádtátok a klasszikus Disney meséket, akkor itt az alkalom, hogy újra elmerüljetek a régi és új hősök világában, ahol minden csupa báj és derű.

A kötet hat mesét tartalmaz, három kimondottan húsvétit, és három, tavasszal kapcsolatosat. Az előbbiekből kiderül, milyen a húsvéti tojásgyűjtögetés a Zootropolis világában, hogyan várja Matuka a Húsvéti Bogarat, és hogy Micimackóék közül ki gyűjti a legtöbb tojást. De ha a tapsifüleses sztorik helyett kevésbé ünnep specifikusokra vágynátok, akkor beleshettek a Kívánságok kútjába Hófehérkével, balettezhettek Hamupipőkével - aki ezúttal gondosan ügyel a cipellőjére -, végezetül pedig egy jó nagyot bulizhattok Annával és Elzával a Tavaszi parádén. Egyszóval csupa móka és kacagás vár az olvasóra, csipetnyi izgalommal fűszerezve. A hangulatot tovább erősíti a csodaszép, rajzos illusztráció, ami hűen tükrözi az egész estés rajzfilmek képi világát.

Maguk a történetek nem túl hosszúak, nagyjából 15 oldal jut minden mesére, melynek köszönhetően egyik történet sem túl bonyolult, de azért kivétel nélkül tartalmaznak fontos háttérüzenetet. Azt hiszem, ez a mai világban nem elhanyagolható szempont.
Nekem egyébként leginkább Micimackóék és Matukáék húsvéti kalandja tetszett, mind a kettő végtelenül bájos volt, az előbbi amolyan micimackósan bugyuta és szívet melengető, az utóbbi pedig szimplán csak mókás. (Persze ez nem jelenti azt, hogy a többi ne lett volna aranyos, csak ez a kettő kiemelkedően az volt számomra.)

Összességében tehát bátran ajánlom lányos és fiús szülőknek, és a felnőtt testbe zárt örök gyerekeknek. Az 5 perces húsvéti történetek egy végtelenül bájos és üde, tavasz illatú mesegyűjtemény. Móka, kacagás és vidámság csokra a szeretet szalagjával átkötve.


Pontszám: 5/5
Kedvenc mese: a verdás és micimackós
Kedvenc jelenet: Matuka lankadatlan lelkesedése-próbálkozása
Negatívum: -
Borító: 5/5
Sorozat: -




Nyereményjáték


Mostani játékunk során az egyes állomásokon egy-egy Disney rajzfilmről találtok érdekességeket. A feladat az, hogy a rafflecopter doboz megfelelő helyére beírjátok, hogy az adott állomáson melyik animációs filmről van szó.
Figyelem, a kiadó csak magyarországi címre postáz; a nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére, hogy válaszoljon, ellenkező esetben automatikusan újat sorsolunk!


2010-ben bemutatott amerikai 3D-s számítógépes animációs film, amely az 50. Disney-filmként igencsak nagy hangsúlyt kapott a stúdió életében. Ez a Grimm-mese ihlette alkotás minden idők eddigi legdrágább animációs filmje lett. Legjobb eredeti betétdal kategóriában Oscar-díjra és Golden Globe díjra is jelölték.




Nézzetek be a többi állomásra is

03/09 Veronika’s Reader Feeder
03/11 Csak olvass!
03/13 Nem félünk a könyvektől
03/15 Utószó
03/17 Könyv és más
03/19 Dreamworld
03/21 Spirit Bliss