Ebben a bejegyzésben már az meglepő, hogy éppen pötyögöm, ugyanis egyáltalán nem terveztem kilátogatni a Könyvhétre - és vásárolni sem állt szándékomban. Nos, ez némileg megdőlt öt plusz két könyv és két napos csatangolással, de hát a vér nem válik vízzé.
No, de ne ugorjunk ennyire előre!
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Könyvfesztivál, ami - a társaságot leszámítva - annyira siralmasan sikerült a leszűkített hely, streetfood fesztivál és Alexandra balhé triójának köszönhetően, hogy alig vettem valamit, mi több, rettentő csalódottan battyogtam haza. A kedvem pedig olyan szinten elment az egésztől, hogy a Könyvhetet, amit egyébként is egy fokkal kevésbé szeretek, nem is igazán vártam. Majd minderre rátett egy lapáttal a számomra igencsak gyér megjelenési lista is. Félreértés ne essék, számtalan jó könyv jött ki, csak éppen nekem legtöbbjüket volt már szerencsém olvasni, a maradék pedig vagy nem érdekelt, vagy nem éreztem annyira égető vágyat a mielőbbi megszerzésükhöz, így eljutottam arra a pontra, hogy kihagyom a Könyvhetet - a semmiért nem utazgatok másfél órát.
Igen ám, de last minute beindult a Blogturné Klub berkein belül a nosztalgiázás, milyen jó is volt régen, amikor mindannyian összefutottunk véletlenül és spontán találkozók, nevetgélések kerekedtek ki a dologból. Ez az egész addig fokozódott, hogy megbeszéltünk gyorsan egy szombati találkozót, és így, egy másik barátnőmmel való találkával összefűzve már láttam értelmét kicsatangolni.
Szépen el is terveztem magamban, hogy szombaton Dórival jól kisétáljuk, -nézelődjük magunkat mindenfelé, legyen szó Könyvhétről, ruhaüzletről vagy a korzóról, majd összeülünk a btk-sokkal és nem hazudtoljuk meg magunkat; péntekre pedig megbeszéltünk Fummie-val egy találkozót (Könyvhét-menteset).
Igen ám, de van úgy, hogy a sors közbeszól... Pénteken égető szükségét éreztem egy kis fej- és lélekszellőztetésnek, és úgy voltam vele, ha már Fummie-val egyébként is a Deákon találkozunk, kilesek a Könyvhétre.
11 óra magasságában érkeztem meg a Vörösmartyra, ahol azonnal belevetettem magam az akkor még igen baráti forgatagba, elsőként becélozva az Animus standot, hátha három év után végre mákom lesz és ráakadok ezer forintért két HP kötetre, de nem lett - hiába ballagtam el hozzájuk hatszor is aznap. Ezek után némileg csalódva sorba vettem a Librit, General Presst (itt fejben legalább 6 akciós könyvet is megvettem), majd a szökőkutat megcsodálva lekanyarodtam az Édesvíz irányába.
Igen ám, de van úgy, hogy a sors közbeszól... Pénteken égető szükségét éreztem egy kis fej- és lélekszellőztetésnek, és úgy voltam vele, ha már Fummie-val egyébként is a Deákon találkozunk, kilesek a Könyvhétre.
11 óra magasságában érkeztem meg a Vörösmartyra, ahol azonnal belevetettem magam az akkor még igen baráti forgatagba, elsőként becélozva az Animus standot, hátha három év után végre mákom lesz és ráakadok ezer forintért két HP kötetre, de nem lett - hiába ballagtam el hozzájuk hatszor is aznap. Ezek után némileg csalódva sorba vettem a Librit, General Presst (itt fejben legalább 6 akciós könyvet is megvettem), majd a szökőkutat megcsodálva lekanyarodtam az Édesvíz irányába.
Az Édesvíz állandó támpont, jókislány látszatát keltve mindig meglesem, hátha találok anyunak valamit. Pechemre viszont én akadtam rá egy igazán vonzó kötetre, nevezetesen az Avalon ködbe vészre, ami egy több mint 1000 oldalas monstrum, és az Arthur mondakörről szól, amiért élek-halok. Vagy háromszor megtapiztam, közben fejben vitatkoztam magammal néhány menetet a kell-de úgysem olvasod el-de akkor is kell-nem lehet-de olcsó érveket felsorakoztatva. Végül mégis visszatettem és átballagtam a GABO-hoz, ahol áttúrtam az akciós dobozt, amiben nem találtam semmi számomra izgit (szerencsére), így jöhetett a Jaffa. Ők is biztos pontot jelképeznek a könyves eseményeimen, mindig Rachel Vincent Sikoltók sorozatának legújabb köteteit kutatom az ötszázas állványaikon, csakhogy itt sem jártam sikerrel.
Ezen a ponton kezdtem büszke lenni magamra, hogy eljutottam a tér feléig, de még mindig nem vettem semmit... az érzés úgy további három percig tartott ki, a Cicerósoknál totálisan elvesztem. De most komolyan, ki tudna ellenállni egy 50%-os ládának, ami hemzseg az olyan könyvektől, amik KELLENEK? Hát én nem, szóval jött megint az ördög-angyal meccs, immár a vegyem meg mind a kettőt vagy csak az egyiket témában. Egyetlen, apró, pici hajszálon múlott, de végül szomorúan visszacsúsztattam Kenneth Oppel duológiájának 2. kötetét, és kifizettem gyerekkorom kedvenc meséjének könyvváltozatát, Az utolsó egyszarvút (1100 kemény forint volt). Kicsit letörve tovább bandukoltam, hogy aztán az AGAVE ötszázas asztalánál újfent bevásároljak anyunak, és szerezzek magamnak egy Lángvető könyvjelzőt.
Ezek után úgy éreztem, ideje megkeresnem Fummie-t vagy a Fumaxot - mindegy melyiket, egy és ugyanaz -, ami egy icike-picike C&A-s kitérővel sikerült is. Nem mondanám, hogy nehéz dolgom volt, Fummie-t a tér felétől hallani lehetett, tehát csak mentem a hang után.
Ezen a ponton kezdtem büszke lenni magamra, hogy eljutottam a tér feléig, de még mindig nem vettem semmit... az érzés úgy további három percig tartott ki, a Cicerósoknál totálisan elvesztem. De most komolyan, ki tudna ellenállni egy 50%-os ládának, ami hemzseg az olyan könyvektől, amik KELLENEK? Hát én nem, szóval jött megint az ördög-angyal meccs, immár a vegyem meg mind a kettőt vagy csak az egyiket témában. Egyetlen, apró, pici hajszálon múlott, de végül szomorúan visszacsúsztattam Kenneth Oppel duológiájának 2. kötetét, és kifizettem gyerekkorom kedvenc meséjének könyvváltozatát, Az utolsó egyszarvút (1100 kemény forint volt). Kicsit letörve tovább bandukoltam, hogy aztán az AGAVE ötszázas asztalánál újfent bevásároljak anyunak, és szerezzek magamnak egy Lángvető könyvjelzőt.
Ezek után úgy éreztem, ideje megkeresnem Fummie-t vagy a Fumaxot - mindegy melyiket, egy és ugyanaz -, ami egy icike-picike C&A-s kitérővel sikerült is. Nem mondanám, hogy nehéz dolgom volt, Fummie-t a tér felétől hallani lehetett, tehát csak mentem a hang után.
A nap további részében hol a Fumax standnál ácsorogtam és újabb csatákat vívtam a kell nekem az az AC könyv - nem kell neked fronton, amikor pedig vesztésre álltam, elmentem sétálni egyet a téren. Nagyjából négyszer tértem vissza az Édesvízhez és az avalonos könyvhöz, amit negyedik alkalommal tüzetesebben is megvizsgáltam, azon tipródva, mi legyen. A végső lökést az adta meg, hogy kinyílt a kezemben, és az első szó, amit megláttam, a NIMUE volt. Minthogy néhány nappal korábban gyűrtem le az OUAT 5. évadának nimués részeit (amiket nem mellesleg imádtam), úgy éreztem, ennél több jel nem kell, Merlin is nekem teremtette a könyvet, 990 forint pedig nem pénz érte. Sajnos akkor még nem sejtettem, hogy kérhettem volna marketingesi állást a kiadótól, tekintve, hogy a Fumax standhoz visszaérve kiderült, A. M. Aranth pl. ezer éve keresi, és hogy később szájról-szájra terjedni kezd a híre.
A nap további részét még egy egészen kicsit fedje homály - pusztán babonaságból. Néhány nap múlva ígérem, elárulom, milyen csodálatos élményben lesz részem szeptember végén.
Pénteken este jött egy mail, hogy átvehetem a kmk-s gyereknapi akcióban rendelt könyvemet (A nyertes átka), amit két másik mollyal összefogva rendeltünk, így gyorsan lebeszéltem egyikükkel egy átvételes talit.
Délben felkerekedtem (esernyővel felvértezve, mert ha szombati könyvhét, akkor eső), és már a buszmegállóban összefutottam Libricicával (egymás melletti utcákban lakunk), majd az átvétel miatt Pennmeneliennel, aztán rohantam is a Dórival való találkámra.
Dórival is belevetettük magunkat a forgatagba (előtte még pont összefutottunk mindenki angyalával, scheszti-vel, akinek megcsodálhattam az új, csodaszép tetoválását - gyönyörű! azt a talit pedig mielőbb össze kell hoznunk :)), leginkább nagyimnak keresgéltünk "valamit" (indulás előtt megkért, vegyek neki két könyvet mindegy mit, milyen műfajban instrukciókkal), aminek az lett a vége, hogy én őrült módjára túrtam egy bizonyos dobozt, míg Dóri a nos... hm... tájban
A beszámolómból itt most kihagynék cirka 1 órát - bár meglepő módon, itt is láttam ismerőst Nita személyében, aki annyira elmerült a nézelődésben, hogy nem mertem megszólítani, szóval, ha olvasnád a posztot, innen is szia.
A kis kitérőnk ellenben olyan jól sikerült, hogy az üzletből kiérve elcsíptük az első esőcseppeket, így míg a rutinos kiadósok, akik szombaton már előre feltették a ponyvákat, éppen azokat hajtották le, mi becéloztuk a mekit - annyira zseniális időzítéssel, hogy pont elkezdett szakadni és villámlani, mire beértünk. Az étterem viszont olyan jó kis menedéknek bizonyult (tudtátok, mennyi kmk-s szerzőt találni ott?), hogy a további 2-2,5 órát is odabent töltöttük el. Előbb Dórival fagyiztunk és a később befutó barátnőjével beszélgettünk, majd átültem a turnés-kerekasztalos beszélgetésbe, ami alatt sikerült leszűrnöm, hogy a hosszú láb olykor bizony átok.
A rapid szervezés ellenére meglepően sokan voltunk (Kelly, Toffy, Deszy, Lupi, Zsófi, Tibi, Ivett és jómagam, valamint Lizzyke), annyira, hogy még panoráma képbe se fértünk bele, bár a fotósunk gyanítom, zseniális képeket lőhetett a mellünkről (ne lepődjetek meg, ha ez lesz a következő játék - csak viccelek). És nem fogjátok elhinni, de még a találkozó alatt is sikerült könyvet vennem, ugyanis Toffy volt olyan kedves, és korábban megvett nekem egy Elizabeth Hoytot a könyvtárukban.
A találkozó végeztével néhányan megindultunk, hogy körbenézzünk odakint (vagy az én esetemben kibotladoztam zsibbadozó lábakkal - mondtam, hogy a hosszú láb szűk helyen átok), ami végül egy párcserélős bolyongássá fajult, hol összeszedve újakat, hol leválva. Ami engem illett, én Toffy-val meglátogattam a Twistert, akiknél ha csak távolról is, de megszemléltem a gyönyörű könyvheti újdonságaikat, majd megnéztük a Ciceró akciós dobozát, végül pedig útra keltünk, hogy megkeressük Toffy unokatestvérét, a tiszteletbeli BTK tagunkat, ami részben sikerült, részben viszont ügyesen elsodródtam a Jaffához, és totálisan véletlenül kiszúrtam a Sikoltók legújabb kötetét az ötszázas állványon. *sóhaj* Igen, megvettem. Ne is mondjatok semmit. A karmámat viszont némileg helyreállítottam azzal, hogy a Könyvtündérnél nagyimnak is találtam könyvet.
Az utolsó forintjaimat elköltve még találkoztam a turnés lányokkal, elköszöntünk, nekem viszont nem volt kedvem hazamenni, így sutba vágva minden fogadalmamat, ígéretemet, tiltakozásomat, és sok egyéb dolgot, amit most nem fejtenék ki, elindultam megkeresni Dóriékat, akik egy olyan dedikálásra vártak, aminek a tartama alatt szerettem volna másfelé bóklászni... A társaságuk viszont többet ért, így ha csak az oldalvonalra is, de beálltam hozzájuk... 2 órára. Maradjunk annyiban, hogy Dóri felé kiegyenlítettem a pepés 4 órás tartozásomat, és olyasmi élményekben volt részem, melyeknek hála kipipálhattam a nyári kihívás "tegyél meg egy számodra őrült dolgot" pontját. A társaság ellenben abszolút kárpótolt a 2 órás masszív nevetéssel.
Úgyhogy bár az idei Könyvhétből kimaradtak a jól megszokott emberekkel, kiadós ismerősökkel való találkozók, mégsem lehet okom panaszra, hiszen minden korábbinál több élményben volt részem, és olyan sztorikkal gazdagodtam, amikkel még 90 évesen is lehet szívatni.
Köszönöm mindenkinek, aki részese volt ilyen vagy olyan formában.
Köszönöm mindenkinek, aki részese volt ilyen vagy olyan formában.
