Vaják forgatási helyszínek/The Witcher filming locations - I. rész

2019. december 20-án debütált a Netflixen az Andrzej Sapkowski által jegyzett Vaják c. könyvsorozat film- vagy ebben az esetben inkább sorozatadaptációjának első évada, mely leginkább Az utolsó kívánság címet viselő novellásköteten alapult. A történet főszereplője - a Henry Cavill által alakított - Ríviai Geralt a vajákok maréknyi csapatához tartozó szörnyvadász, aki hosszan tartó kiképzésének, mágikus képességeinek, valamint egy titokzatos elixírnek köszönhetően könyörtelen harcos hírében áll. Célpontjai vérszomjas szörnyetegek és aljas fenevadak, amelyek mindenütt hatalmas pusztítást végeznek, és megtámadják az ártatlanokat. Ám Geralt története ennél jóval összetettebb: keveredik benne fájdalom, múlt, szerelem, veszteség, kötelesség, barátság, és megannyi veszedelem. 

Hibái ellenére a színészek kiemelkedő alakításának, a történet atmoszférájának, valamint az elképesztően látványos helyszíneknek hála méltán vált világszerte sikeressé e sorozat (első évada), melyet javarészt hazánkban forgattak. Ezzel pedig el is érkeztünk ennek a bejegyzésnek az apropójához, ugyanis már 2019-ben elhatároztam, hogy következő tavasszal-nyáron bejárom a különféle forgatási helyszíneket, épp csak arra nem számítottam, hogy addigra feje tetejére áll a világ... Idén viszont végre alkalmam nyílt rá, hogy elkezdjem megvalósítani ebbéli terveimet.
Minthogy tényleg rengeteg magyarországi helyszínről van szó, több posztot fogok hozni nektek, annak szellemében, éppen mit vagy miket sikerül bejárnom (időközben sajnos több rész is bezárt vagy nem látogatható már/most). 

Az első helyszínek közé a Vajdahunyad vára és Pilisborosjenő került - utóbbi a Netflix sorozatok esetében igazán kedvelt környezet, több sorozatukban is visszaköszön. Ez részben annak tudható be, hogy közel van a fővároshoz, csöndes, nyugodt, maga a vidék, illetve annak természeti adottságai pedig tökéletesen beleillenek a fantasy sorozatok világába. Ha ellátogattok ide, megértitek majd mire gondolok, tényleg olyan, mintha az ember egy másik világban barangolna. 

Pilisborosjenő egyébként a budapesti agglomeráció tagja, az Árpád-hídtól könnyen megközelíthető a 840-es és 848-as távolsági buszokkal is (oda-vissza 5-600 forint a jegy), mindössze harminc percnyi utazással. A kirándulást érdemes egybekötni a Kevély-hegyi levendulamező tulipán- és/vagy levendulaszüretével, melyek minden év áprilisában és júniusába kerülnek megrendezésre (igazán kár lenne kihagyni őket, nem mindennapi látványnak számítanak).

 

 

Pilisborosjenő, Kőfülke

A kevély-hegyi levendulamezőtől mindössze 600 méterre, egy könnyű, földúton át vezet az út a Kőfülkéig, ami Vaják-turista szemmel igazi paradicsom. Mélyre nyúló barlangja, különleges fái és sziklái többszörösen is visszaköszönnek az első évad hatodik részében, amikor is Geralt és Kökörcsin Borch, azaz Három csóka, a törpök, a martalócok és Yenneferék társaságában elindul sárkányt vadászni. A Kőfülke környéke a rész 14. percétől látható, amikor a megfáradt csapatok leülnek pihenni és falatozni. (Nagyobb méretért kattintsatok a képekre.)

Még mindig a Kőfülkénél maradva, elég picit jobbra fordulnunk, hisz az ott található szikla ugyancsak látható, méghozzá akkor, amikor a kamera Geralt felé fordul, nagyjából 14:28-kor.

Pilisborosjenő, Teve-szikla

Ha a Kőfülkétől visszatértek a kijelölt gyalogútra, akkor azon továbbhaladva, 110 méternyi séta után eléritek a Teve-szikla lenti, barlangokkal övezet részét, mely ugyancsak az első évad hatodik részében tűnik fel, méghozzá az elején (00:15-től), amikor Kökörcsin arra vár, hogy Geralt végezzen a baziliszkusszal. A helyszín kicsit trükkös, többféle kamerapozícióból is látható, ráadásul az azóta jócskán besűrűsödött növényzet is nehezít a dolgon, de a keresendő rész a Teve-szikla alja és a nagy barlang (ahol a Shadow & Bone egyik jelenetét is felvették) között található.

Pilisborosjenő, Az Egri vár másolata

A Teve-sziklától 750 méterre, a Nagy-Kevély lejtőjénél található Az Egri vár másolata, amit annak idején az Egri csillagok forgatásához építettek fel, de olyan filmeket is forgattak még itt, mint a Magyar vándor, Angyalbőrben vagy a Rab ember fiai. A Teve-sziklától viszonylag egyenes és egyenletes út vezet idáig, de érdemes felkészülni a sűrű növényzetre, eső esetén pedig dagonyára, na meg arra, hogy jóval hosszabban kell kutyagolni, mint ahogyan azt az útvonaltervező írja. Akkor fogjátok elérni, amikor úgy érzitek, végtelen idők óta mentek már és soha nem leltek rá.
Az Egri vár másolata Vaják szempontból igen fontos megálló, ugyanis többnyire itt forgatták az első évad utolsó részének epikus csatajeleneteit, vagyis a Soddeni csatát. Persze némi CGI és egyéb kellékekkel felturbózva, de ha képesek vagytok ezeken túllátni és elfogadni, hogy létra vagy emelvény hiányában nem kapjátok ugyanazt a látószöget, akkor gyakorlatilag az egész várat - pontosabban várromot - bebarangolhatjátok, és minden centiméterén felfedezhettek valamit, ami a soddeni csatához köthető.

Budapest, Vajdahunyad vára

Talán meglepő, de maga a vár nem szerepelt a sorozatban, ellentétben a Jáki kápolna melletti kerengővel (amiről hosszas nyomozás után sikerült kiderítenem, hogy nem a kápolnához, hanem a Magyar Mezőgazdasági Múzeumhoz tartozik). Ez a kerengő adott helyett Geralt és Stregobor első évad, első részbeli találkájának. A dolog érdekessége, hogy néhány fedetlen hölgyön kívül semmiféle extra kiegészítőt nem használtak forgatáskor, így teljes valójában tekinthető meg a helyszín. Az egyetlen bökkenő csupán, hogy jelenleg belülről nem látogatható, tehát a kutas, belső részt csak ímmel-ámmal lehet látni, viszont az a jó hír, hogy a rácsokon keresztül nyugodtan be lehet kukucskálni és minden mást megtekinteni.

A bejegyzés a saját szellemi termékem, ennek szellemében kérek mindenkit, hogy használjon forrásmegjelölést, ha szeretné továbbosztani, ugyanez érvényes az általam készített fotókra. A sorozatos képek forrása: Netflix, The Witcher

Vi Keeland sajtóbemutató - beszámoló & interjú

Egy napsütéses, őszi napon, épp azon tanakodtam, melyik bejegyzésemet írjam meg, amikor hagosat pittyent a telefonom. E-mailem érkezett. Nem is akármilyen! Meghívást kaptam Vi Keeland magyarországi sajtótájékoztatójára. Szinte még fel sem fogtam a hírt, máris regisztráltam, végtére is nem mindennap pottyan az ember lányának ölébe ilyen lehetőség, vétek lett volna lemaradni róla.

A levél azonban ennél sokkal többet is tartalmazott: esélyt arra, hogy interjút készítsünk a szerzővel.
Nos, ez megint egy olyan lehetőség volt, amiről úgy gondoltam, nem szabad kihagyni, így hát a bemutató reggelén (mikor máskor?) szépen nekiálltam összerakni a kérdéseimet, gyönyörűen felépítettem egy hat kérdéses interjút, bevezetéssel, lezárással, mindennel. Ezt követően bepakoltam a dedikáltatni kívánt könyveimet (az egyik természetesen a könyvkupacom legalján hevert - mert hát egy kis kardió sosem árt), és elindultam... könyvek nélkül (futhattam vissza értük). A minisportnap után szerencsésen megérkeztem a konferenciaterembe, ahova a meghívónk szólt; egy kicsit korábban is, mint kellett volna. Ezt az egy órát arra használtam, hogy átolvassam, átjavítsam az interjúmat, és kicsit próbáltam memorizálni is (mint utóbb kiderült, kevesebb, mint több sikerrel).

A gyorsaságomnak hála (vagy inkább átka?) megnyertem az első sor első helyét, ahol egy gyönyörű álomgyáros ajándékcsomag várt rám, benne Vi Keeland két legújabb regényével és novellájával. Közben R. Kelényi Angelikával, a kiadó szerzőjével és PR-vezetőjével megbeszéltük, hogy az interjús kérdéseimet feltehetném beszélgetés közben. Hangosan. Mindenki füle hallatára. Ha most arra gondoltok, hogy ott helyben, ülve kihordtam egy miniinfarktust, akkor meglepően közel jártok a valósághoz. Alapvetően van szám, de ilyen helyzetekben nyuszifül vagyok (és amúgy is borzalmas hangom van), főként úgy, hogy egyetlen ismerős sem volt a közelben, aki összekanalazhatott volna. Ekkor szerencsére még nem tudtam, hogy a kérdéseim feltételével szorosan együtt jár majd a mikrofon használata is. Meg Vi Keeland figyelő tekintete. 

Vi Keeland valóságos energiabomba! Vidám, nyitott, érdeklődő személyiségnek tűnt már a legelső percben, ahogy helyet foglalt az asztalnál, és később, a bemutató során is végig figyelt a közönségre, érdekelték az emberek, és minden, ami körülötte zajlott. Folyamatosan mosolygott, kereste mindenkivel a szemkontaktust, és olyan hihetetlen átéléssel mesélt, hogy szerintem még az is értette, mit mond, aki egy szót sem beszélt angolul. 

Ez utóbbi problémát egyébként remekül megoldotta a kiadó: Angelika magyarul tette fel a kérdéseket Vi Keelandnek, amiket a tolmács halkan lefordított neki, majd Vi válaszát hangosan a közönség felé is továbbította.

...aztán jöttem én és a mikrofon. Mivel az első kérdéseim, ha kicsit más formában is, de addigra elhangzottak már, rögtön a közepéről indítottam. Ez az első két alkalommal működött is, de harmadszorra, amikor lányos zavaromban megpróbáltam fejből feltenni a kérdést, akkora kuszaság lett belőle, hogy azt kívántam, bárcsak ott helyben megnyílna alattam a föld és elnyelne; a maradék két kérdést inkább el is engedtem.

A bemutató végén lehetőségünk nyílt dedikáltatni és fotózkodni is az írónővel. Jómagam kétszer is sorba álltam, első alkalommal nem mertem túl sok könyvet az orra alá tolni, és fotózkodni is elfelejtettem vele, de legalább neves papírkám volt. Vi Keeland irtó aranyos volt, mosolygott, a két kmk-s könyv láttán különféle - aranyos - megjegyzéseket tett, második körben pedig már meg is ismert. Készségesen aláfirkantotta a maradék két könyvemet, novellás füzetemet, a saját fotóját (amit nektek kértem és hamarosan ki fogom sorsolni), majd felpattant, hogy fotózkodjunk. Ezúton is köszönöm a tolmács hölgynek, hogy segített a fényképezésben. 

És hogy a beszélgetés miről is szólt? Az alább elolvashatjátok, vagy ha magatok hallgatnátok és néznétek meg, akkor ide kattintva megtehetitek.

R. K. Angelika: Az európai turnéd közepén látogattál el hozzánk, Magyarországra. Elmesélnéd, merre jártál eddig és hová mész legközelebb?

Vi Keeland: Két hete kezdtem ezt a turnét Európában, Londonban, a RARE eseményen voltam - Nem tudom, valaki ismeri, esetleg? -, aztán Rómába mentem, most itt vagyok, ezután pedig Lengyelországban fogok eltölteni három napot.

Már három napja Budapesten vagy, hogyan tetszik neked a város? Mit láttál eddig a városból? Egyáltalán jártál-e valamerre?

V.K.: Gyönyörű! Tegnap éjszaka hajóztunk a Dunán, nagyon szép volt este. Jártunk a Parlamentnél, sétáltunk a rakparton, illetve megnéztük a Budai várat is.

Melyik történeted jelentette számodra a legnagyobb kihívást, azok közül, amiket eddig írtál?

A Hate Notes volt az, amit nagyon nehéz volt megírnom, mert valaki meghal benne. Sajnos két héttel azután hunyt el az édesapám, hogy befejeztem a könyvet, illetve az anyukámat is rákkal diagnosztizálták. Ezért volt nagyon személyes és érzelmes számomra.

Nagyon szenvedélyes, romantikus regényeket írsz, és természetesen van benne mindig egy csodálatos férfi karakter. Milyen tulajdonságokkal kell bírnia egy olyan férfi karakternek, amelyik a te könyvedben szerepelhet?

Legyen hűséges, megbízható és jó humorú.

Honnan meríted az ihletet? Honnan inspirálódsz?
Mindenhonnan. Tévét nézve, embereket figyelve, az olvasmányaimból. Akárhová megyek, hatással van rám, akárcsak az engem körülvevő emberek. Őket látva néha csak úgy kipattan egy történet a fejemből.

Miért kezdtél el írni? Mi motivált arra, hogy írj?
Igazából mindig is nagy olvasó voltam. Mielőtt író lettem, ügyvédként dolgoztam, és már ekkor is írogattam, csak nem ennyire szexi dolgokat. Később úgy döntöttem, inkább az írás fele veszem az irányt. A bakancslistámon mindig is szerepelt egy könyv.

Három gyerek édesanyja vagy, hogyan tudod összeegyeztetni az írást a gyerekneveléssel? Egyáltalán, milyen idősek a gyermekeid?
A gyermekeim már nagyobbak, de amikor még kisebbek voltak, akkor nagyon szigorú, katolikus iskolába jártak, úgyhogy nem mondtam el senkinek, hogy írok. Most már, hogy igazából felnőttek, úgy gondolom, akárkinek elmondhatom, hogy írok, és a gyermekeim is igazán büszkék rám.

Olvassák a regényeidet?

NEEEM! Egyszer odaadtam édesanyámnak az egyik könyvemet, amit Penelope-val közösen írtam, és azt mondtam neki, hogy a szexi jeleneteket ő írta, nem pedig én.

A karaktereidet valós személyekről mintázod, összemixeled vagy teljesen fiktív személyeket jelenítesz meg a könyveidben?

Vannak olyan jelenetek, karakterek, amik a valóságot tükrözik. Ilyenek például az elvált testvérem randijai, azokat szeretem beleírni a regényembe. Néha a férjem párbeszédeiből is idézek.

A férjed ezt nem sérelmezni?
Nincs választása, szóval nem.

Soha nem kellett megküzdened azzal, hogy szenvedélyes regényeket írsz? Családdal, az anyukáddal, férjeddel, gyerekeiddel, bárkivel?
Mindenki nagyon elfogadó volt ezzel kapcsolatban. Nem igazán tudják, miket, milyen történeteket... De amikor az édesapám kórházba került, megkért, hogy vigyek be néhány könyvet, amiket aztán az éjjeliszekrényén tartott. A nővéreknek kérdezgették róla, ő meg ajánlgatta nekik, végül még vásároltak is belőlük. Apukám nagyon büszke volt magára, hogy ezáltal tudott segíteni nekem.

A rajongóiddal tartod a kapcsolatot? Vagy esetleg olyan sok van, hogy asszisztens ír a Facebookodra, instádra?
Nem, mindent én csinálok, én válaszolok a közösségi oldalakon a kérdésekre, üzenetekre. Nagyon sok barátot szereztem a könyves világ által, és azáltal, hogy írok. Illetve van egy nagyon jó blogger ismerősöm, egy barátnőm, akit mindenféle eseményre elhívok és minden dedikálásomon ott van. [A tömeg hátrafordult, és a barátnő valóban ott mosolygott hátul.]

Volt már olyan érzésed, hogy nem jut eszedbe semmi? Hogy nincs több történet?
Soha nem történt még velem olyen, hogy ne lett volna ötletem. Viszont huszonnyolc könyv után néha hasonlónak érzem őket. Ilyenkor kicsit hátralépek, olvasok, kikapcsolódok, hogy mielőbb újult erővel kezdhessek neki az írásnak.

Lilla (ez lennék én): Ha esélyed nyílna rá, melyik történetedbe csöppennél legszívesebben, és milyen szerepet töltenél be?
A most megjelent új regényembe, az All Grown Upba, amiben egy idősebb nő és egy fiatalabb srác a főszereplő. Bár elég vicces lenne, mert a fiú körülbelül annyi idős, mint az én fiam most.

Lilla: Az önálló regényeid mellett több olyan is van, amit Penelope Warddal közösen írtál. Mennyire nehéz egy szerzőtárssal együtt dolgozni? Hogyan képzeljük el ennek a folyamatát?
Könnyebb együtt dolgozni, mint egyedül. Mind a ketten írunk mind a két szereplőhöz, és mint egy labdát, passzolgatjuk egymásnak a word dokumentumot.
Az írás valójában egy elég magányos tevékenység, ezért nagyon örülök neki, hogy Penelope-val írhatok, rendkívül inspiráljuk, ösztönözzük egymást. Természetesen sokkal viccesebb is így.

Lilla: Egy regény születésekor van olyan személy, akinek adsz a szavára, vagy már az írás első szakaszában megjelenik a történet a fejedben és utána azon senki sem képes változtatni? [ez akart lenni az eredeti kérdés]

A szerkesztőmmel szoktam még írás előtt átbeszélni a legújabb regényem alapötletét. Valamint a csodálatos ügynökömnek, Kimberly-nek mutatom meg.

Milyen a munkamódszered? Van benne rendszeresség? 
Minden reggel korán kelek, 4:30 körül. Nyolc óráig megpróbálom elrendezni az adminisztratív munkáimat, aztán felmegyek az emeletre és délután 5 óráig írok.

A magyarul megjelent regényeid közül melyiknek a magyar borítója tetszik a legjobban?
A beosztotté!

Melyik volt életed legromantikusabb pillanata?
Talán az, amikor a férjem megkérte a kezem.

Köszönöm ezt a fantasztikus napot az Álomgyárnak, örök emlék marad. :)

Vi Keeland könyveit beszerezhetitek innen és innen.

Könyvhét (2017)

Ebben a bejegyzésben már az meglepő, hogy éppen pötyögöm, ugyanis egyáltalán nem terveztem kilátogatni a Könyvhétre - és vásárolni sem állt szándékomban. Nos, ez némileg megdőlt öt plusz két könyv és két napos csatangolással, de hát a vér nem válik vízzé. 

No, de ne ugorjunk ennyire előre!

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Könyvfesztivál, ami - a társaságot leszámítva - annyira siralmasan sikerült a leszűkített hely, streetfood fesztivál és Alexandra balhé triójának köszönhetően, hogy alig vettem valamit, mi több, rettentő csalódottan battyogtam haza. A kedvem pedig olyan szinten elment az egésztől, hogy a Könyvhetet, amit egyébként is egy fokkal kevésbé szeretek, nem is igazán vártam. Majd minderre rátett egy lapáttal a számomra igencsak gyér megjelenési lista is. Félreértés ne essék, számtalan jó könyv jött ki, csak éppen nekem legtöbbjüket volt már szerencsém olvasni, a maradék pedig vagy nem érdekelt, vagy nem éreztem annyira égető vágyat a mielőbbi megszerzésükhöz, így eljutottam arra a pontra, hogy kihagyom a Könyvhetet - a semmiért nem utazgatok másfél órát. 

Igen ám, de last minute beindult a Blogturné Klub berkein belül a nosztalgiázás, milyen jó is volt régen, amikor mindannyian összefutottunk véletlenül és spontán találkozók, nevetgélések kerekedtek ki a dologból. Ez az egész addig fokozódott, hogy megbeszéltünk gyorsan egy szombati találkozót, és így, egy másik barátnőmmel való találkával összefűzve már láttam értelmét kicsatangolni. 

Szépen el is terveztem magamban, hogy szombaton Dórival jól kisétáljuk, -nézelődjük magunkat mindenfelé, legyen szó Könyvhétről, ruhaüzletről vagy a korzóról, majd összeülünk a btk-sokkal és nem hazudtoljuk meg magunkat; péntekre pedig megbeszéltünk Fummie-val egy találkozót (Könyvhét-menteset).
Igen ám, de van úgy, hogy a sors közbeszól... Pénteken égető szükségét éreztem egy kis fej- és lélekszellőztetésnek, és úgy voltam vele, ha már Fummie-val egyébként is a Deákon találkozunk, kilesek a Könyvhétre.

11 óra magasságában érkeztem meg a Vörösmartyra, ahol azonnal belevetettem magam az akkor még igen baráti forgatagba, elsőként becélozva az Animus standot, hátha három év után végre mákom lesz és ráakadok ezer forintért két HP kötetre, de nem lett - hiába ballagtam el hozzájuk hatszor is aznap. Ezek után némileg csalódva sorba vettem a Librit, General Presst (itt fejben legalább 6 akciós könyvet is megvettem), majd a szökőkutat megcsodálva lekanyarodtam az Édesvíz irányába. 

Az Édesvíz állandó támpont, jókislány látszatát keltve mindig meglesem, hátha találok anyunak valamit. Pechemre viszont én akadtam rá egy igazán vonzó kötetre, nevezetesen az Avalon ködbe vészre, ami egy több mint 1000 oldalas monstrum, és az Arthur mondakörről szól, amiért élek-halok. Vagy háromszor megtapiztam, közben fejben vitatkoztam magammal néhány menetet a kell-de úgysem olvasod el-de akkor is kell-nem lehet-de olcsó érveket felsorakoztatva. Végül mégis visszatettem és átballagtam a GABO-hoz, ahol áttúrtam az akciós dobozt, amiben nem találtam semmi számomra izgit (szerencsére), így jöhetett a Jaffa. Ők is biztos pontot jelképeznek a könyves eseményeimen, mindig Rachel Vincent Sikoltók sorozatának legújabb köteteit kutatom az ötszázas állványaikon, csakhogy itt sem jártam sikerrel.
Ezen a ponton kezdtem büszke lenni magamra, hogy eljutottam a tér feléig, de még mindig nem vettem semmit... az érzés úgy további három percig tartott ki, a Cicerósoknál totálisan elvesztem. De most komolyan, ki tudna ellenállni egy 50%-os ládának, ami hemzseg az olyan könyvektől, amik KELLENEK? Hát én nem, szóval jött megint az ördög-angyal meccs, immár a vegyem meg mind a kettőt vagy csak az egyiket témában. Egyetlen, apró, pici hajszálon múlott, de végül szomorúan visszacsúsztattam Kenneth Oppel duológiájának 2. kötetét, és kifizettem gyerekkorom kedvenc meséjének könyvváltozatát, Az utolsó egyszarvút (1100 kemény forint volt). Kicsit letörve tovább bandukoltam, hogy aztán az AGAVE ötszázas asztalánál újfent bevásároljak anyunak, és szerezzek magamnak egy Lángvető könyvjelzőt.
Ezek után úgy éreztem, ideje megkeresnem Fummie-t vagy a Fumaxot - mindegy melyiket, egy és ugyanaz -, ami egy icike-picike C&A-s kitérővel sikerült is. Nem mondanám, hogy nehéz dolgom volt, Fummie-t a tér felétől hallani lehetett, tehát csak mentem a hang után. 

A nap további részében hol a Fumax standnál ácsorogtam és újabb csatákat vívtam a kell nekem az az AC könyv - nem kell neked fronton, amikor pedig vesztésre álltam, elmentem sétálni egyet a téren. Nagyjából négyszer tértem vissza az Édesvízhez és az avalonos könyvhöz, amit negyedik alkalommal tüzetesebben is megvizsgáltam, azon tipródva, mi legyen. A végső lökést az adta meg, hogy kinyílt a kezemben, és az első szó, amit megláttam, a NIMUE volt. Minthogy néhány nappal korábban gyűrtem le az OUAT 5. évadának nimués részeit (amiket nem mellesleg imádtam), úgy éreztem, ennél több jel nem kell, Merlin is nekem teremtette a könyvet, 990 forint pedig nem pénz érte. Sajnos akkor még nem sejtettem, hogy kérhettem volna marketingesi állást a kiadótól, tekintve, hogy a Fumax standhoz visszaérve kiderült, A. M. Aranth pl. ezer éve keresi, és hogy később szájról-szájra terjedni kezd a híre.

A nap további részét még egy egészen kicsit fedje homály - pusztán babonaságból. Néhány nap múlva ígérem, elárulom, milyen csodálatos élményben lesz részem szeptember végén. 

A szombatot illetően elhatároztam, ha már úgysincs pénzem, többet nem költök könyvekre, csak és kizárólag élvezem a barátnőim, ismerőseim társaságát, és minden élményt magamba szívok. Gondolom, már most sejtitek, hamvába holt ötlet volt részemről ez az elgondolás is...
Pénteken este jött egy mail, hogy átvehetem a kmk-s gyereknapi akcióban rendelt könyvemet (A nyertes átka), amit két másik mollyal összefogva rendeltünk, így gyorsan lebeszéltem egyikükkel egy átvételes talit.
Délben felkerekedtem (esernyővel felvértezve, mert ha szombati könyvhét, akkor eső), és már a buszmegállóban összefutottam Libricicával (egymás melletti utcákban lakunk), majd az átvétel miatt Pennmeneliennel, aztán rohantam is a Dórival való találkámra.
Dórival is belevetettük magunkat a forgatagba (előtte még pont összefutottunk mindenki angyalával,  scheszti-vel, akinek megcsodálhattam az új, csodaszép tetoválását - gyönyörű! azt a talit pedig mielőbb össze kell hoznunk :)), leginkább nagyimnak keresgéltünk "valamit" (indulás előtt megkért, vegyek neki két könyvet mindegy mit, milyen műfajban instrukciókkal), aminek az lett a vége, hogy én őrült módjára túrtam egy bizonyos dobozt, míg Dóri a nos... hm... tájban (fehér pólós, helyes úriemberben) gyönyörködött. Aztán újfent meglátogattuk az Animust hátha alapon..., végül pedig a csodálatos véletlennek köszönhetően kikötöttünk a C&A előtt.
A beszámolómból itt most kihagynék cirka 1 órát - bár meglepő módon, itt is láttam ismerőst Nita személyében, aki annyira elmerült a nézelődésben, hogy nem mertem megszólítani, szóval, ha olvasnád a posztot, innen is szia. 

A kis kitérőnk ellenben olyan jól sikerült, hogy az üzletből kiérve elcsíptük az első esőcseppeket, így míg a rutinos kiadósok, akik szombaton már előre feltették a ponyvákat, éppen azokat hajtották le, mi becéloztuk a mekit - annyira zseniális időzítéssel, hogy pont elkezdett szakadni és villámlani, mire beértünk. Az étterem viszont olyan jó kis menedéknek bizonyult (tudtátok, mennyi kmk-s szerzőt találni ott?), hogy a további 2-2,5 órát is odabent töltöttük el. Előbb Dórival fagyiztunk és a később befutó barátnőjével beszélgettünk, majd átültem a turnés-kerekasztalos beszélgetésbe, ami alatt sikerült leszűrnöm, hogy a hosszú láb olykor bizony átok. 

A rapid szervezés ellenére meglepően sokan voltunk (Kelly, Toffy, Deszy, Lupi, Zsófi, Tibi, Ivett és jómagam, valamint Lizzyke), annyira, hogy még panoráma képbe se fértünk bele, bár a fotósunk gyanítom, zseniális képeket lőhetett a mellünkről (ne lepődjetek meg, ha ez lesz a következő játék - csak viccelek). És nem fogjátok elhinni, de még a találkozó alatt is sikerült könyvet vennem, ugyanis Toffy volt olyan kedves, és korábban megvett nekem egy Elizabeth Hoytot a könyvtárukban. 

A találkozó végeztével néhányan megindultunk, hogy körbenézzünk odakint (vagy az én esetemben kibotladoztam zsibbadozó lábakkal - mondtam, hogy a hosszú láb szűk helyen átok), ami végül egy párcserélős bolyongássá fajult, hol összeszedve újakat, hol leválva. Ami engem illett, én Toffy-val meglátogattam a Twistert, akiknél ha csak távolról is, de megszemléltem a gyönyörű könyvheti újdonságaikat, majd megnéztük a Ciceró akciós dobozát, végül pedig útra keltünk, hogy megkeressük Toffy unokatestvérét, a tiszteletbeli BTK tagunkat, ami részben sikerült, részben viszont ügyesen elsodródtam a Jaffához, és totálisan véletlenül kiszúrtam a Sikoltók legújabb kötetét az ötszázas állványon. *sóhaj* Igen, megvettem. Ne is mondjatok semmit. A karmámat viszont némileg helyreállítottam azzal, hogy a Könyvtündérnél nagyimnak is találtam könyvet. 

Az utolsó forintjaimat elköltve még találkoztam a turnés lányokkal, elköszöntünk, nekem viszont nem volt kedvem hazamenni, így sutba vágva minden fogadalmamat, ígéretemet, tiltakozásomat, és sok egyéb dolgot, amit most nem fejtenék ki, elindultam megkeresni Dóriékat, akik egy olyan dedikálásra vártak, aminek a tartama alatt szerettem volna másfelé bóklászni... A társaságuk viszont többet ért, így ha csak az oldalvonalra is, de beálltam hozzájuk... 2 órára. Maradjunk annyiban, hogy Dóri felé kiegyenlítettem a pepés 4 órás tartozásomat, és olyasmi élményekben volt részem, melyeknek hála kipipálhattam a nyári kihívás "tegyél meg egy számodra őrült dolgot" pontját. A társaság ellenben abszolút kárpótolt a 2 órás masszív nevetéssel. 

Úgyhogy bár az idei Könyvhétből kimaradtak a jól megszokott emberekkel, kiadós ismerősökkel való találkozók, mégsem lehet okom panaszra, hiszen minden korábbinál több élményben volt részem, és olyan sztorikkal gazdagodtam, amikkel még 90 évesen is lehet szívatni.
Köszönöm mindenkinek, aki részese volt ilyen vagy olyan formában. 

Könyvmolyképzős könyvbemutató - élménybeszámoló

Sokadik éve, immár hagyományként idén is megrendezésre került a Könyvmolyképző Kiadó magyar szerzőinek bemutatója, ahol debütáló- és új megjelenéses írók mutatták be elkészült műveiket. Tegnap ráadásul egyszerre két helyszínen is folytak a programok. A WestEndben lévő Pop Up Store-ban a gyerekkönyvesek, míg a Darshan udvarban a Middle Grade, Young Adult, New Adult és Felnőtt műfajok szerzői állták a rohamot. 

Talán nem lepek meg vele senkit, jómagam az utóbbi rendezvényt választottam, amire már napokkal korábban készültem. 

A bemutatóknak mindig van egyfajta különleges varázsa, hangulata, atmoszférája, ami semmi máshoz nem fogható. Ilyenkor összegyűlnek a könyvmolyok, új szerzők lépnek ki a "világot jelentő deszkákra", hogy félelemmel vegyes örömmámorban útjára engedjék fantáziájuk szülte gyermekeiket, míg a tapasztaltabbak egyre bátrabban mutatják be a saját újdonságaikat; amit aztán dedikálások, beszélgetések, fotózkodások követnek. De van még valami, amitől ez az egész az, ami: a könyves barátokkal való találkozás (és az azt övező bohóckodás, mély diskurálás, stb.). Szóval ezek összessége volt az, ami miatt a napokat számlálva vártam, hogy az a fránya naptár december 13-át mutasson. Ráadásul a MondoCon szervezőinek jóvoltából újfent meghívást kaptam a téli Animekarácsonyra is, amire nem lehetett nemet mondani - Fummie-val meg is beszéltük, hogy a dedikálások után átruccanunk néhány órára.

Tegnap végre elérkezett a várva várt vasárnap reggel, én pedig jó korán kipattantam (értsd: zombiként kikúsztam) az ágyból, hogy időben odaérjek a blogturnés lányokkal megbeszélt találkozóra. De hát ugye Lilla tervez, szomszéd idegbeteg, harapós kutyája végez... 40 perces késéssel sikerült kimenekülnöm az utcánkból. Ekkor már paráztam rendesen, hogy úgy el fogok késni megint, mint a sicc, ám valamilyen csoda folytán egy jó 10 perccel előbb is odaértem a Rákóczi térre, mint kellett volna (persze közben megküzdöttem a buszon, láttam Pikachu-t, életem kockáztatásával mentem két megállót a szellem Négyessel, és végül levegőre értem a Bátrak központját is meghazudtoló 4-es metró barlangjából). Ennek az lett az ára, hogy egyszem magamban, egy gigantikus fa tövében ácsorogtam, egészen addig, míg az ötödik ember is úgy nem nézett rám, mintha ősi mesterséget űzve várakoznék - ekkor úgy döntöttem, arrébb sétálok. Természetesen hova máshova, mint egy sarokra... Ne is mondjatok semmit... 

Mikor már minden reményemet feladtam, végre felbukkant Fummie, Deszy és Toffy, akiknek a vezényletével elindultunk a Darshan udvar felé - közben megismerkedtünk Deszy GRoby-jával (ez volt az a pont, ahol éreztem, volt értelme a napnak, nem halok meg hülyén). 

A Darshan udvar első pillantásra nagyon hangulatosnak-, és egyben valóságos útvesztőnek tűnt, így jó barátok módjára hagytuk Fummie-t kibontakozni, térképezze fel ő, merre is kell menni a bemutatóra, majd mikor biztos volt, hogy nem égünk be, követtük a meghitt, meleg terembe, ahol már ezer ismerős arc köszöntött minket. Kaptunk szendvicsre és üdítőre/kávéra jogosító kupont, körbeköszöntünk, majd leültünk egy hosszú asztalhoz., s nem sokkal később Lupi is befutott.

Az első előadás kezdetéig dumáltunk, bolondoztunk, jól átbeszéltük, kinek mennyi szabadideje van turnézás terén (semennyi, kivéve Fummie-t, de ő marsi), megosztottuk a könyves- és egyéb élményeinket, amivel hihetetlen módon elrepült az idő, mígnem már csak arra eszméltünk, hogy Bea (On Sai) felkonferálja a debütáló duót (Demi Kirschner, Bessenyei Gábor) és Kae Westát.

Jó blogger módjára Lupi készült füzettel, tollakkal, hogy tudjon jegyzetelni, én meg rossz blogger módjára kértem tőle lapot és tollat, amiért ezúton is örök hálám. Rengeteg információ hangzott el azalatt a 30-40 perc alatt, aminek a felét biztos nem sikerül volna megjegyeznem, ha nem körmölök szorgalmas kisdiákként. 

Általánosságban mindhárom szerző bemutatkozott, mesélt néhány szót regényéről, annak világáról és cselekményéről, a várható folytatásokról, jövőbeni tervekről; elhangzott egy-két kulisszatitok, legvégül pedig mindannyian felolvastak/felolvastattak néhány oldalt történetükből.

Demi Kirschnerről megtudtuk, hogy tévésorozat írást tanul, mi több, nemrégiben fejezett be egy forgatókönyvet, amiből a kész sorozat adásba is fog kerülni  Majd ezt követően elárulta, hogy az Öld meg Jana Robinst! színhelyeiül előbb Németország, később pedig Lengyelország szolgál, mivel úgy vélte, az angolszász vidékeken játszódó történeteket előtte már sokan kiaknázták. De a műnek nem ez az egyetlen egyedisége, a fiatal írónő ugyanis minden sztereotípia dacára nem a romantikára és a szerelmi háromszögre helyezte a hangsúlyt, hanem a sorskulcsos dologra, amit részben az árnyékkormányok, és az előre "megírt" sorsunk témakörei ihlettek.

Demi egyébiránt már elkészült a sorozat második (munkacím: Szörnyek és ketrecek) és harmadik kötetével, jelenleg a negyediket írja. Először ezekkel szeretné megörvendeztetni olvasóit, ám már van egy Budapesten játszódó, misztikus-thriller ötlete is, mágusokkal.

Bessenyei Gábor büszke apuka és Juventus szurkoló. A dolog érdekessége, hogy határozottan elzárkózik attól, hogy saját magából bármit is belevigyen karaktereibe, egyetlen dolgot kivéve. Elmondása szerint mindig akad egy olyan figurája, aki által valamit becsempész a Juventus imádatából, legyen szó karkötőről, focimeccsről, vagy bármiről. Szóval ne lepődjetek meg, ha a könyveiben ilyesmivel találkoznátok.

A jövő harcosai révén azonban a görög mitológiai alap az, amiről rengeteg szó esett. Gábor világéletében kedvelte ezt a mitológiát, elsőként a Marvel képregényekben találkozott vele. A történet megírásához ennél azonban lényegesen több kellett.
Eleinte interneten böngészett mindenféle ehhez kapcsolódó dolgok után kutatva, majd beszerzett egy igen részletes könyvet, mely mindvégig nagy segítségül szolgált számára. 

A saját könyvéről még annyit érdemes tudni, hogy kezdetben a jelenben játszódik (nem bevallottan Magyarországon - ám a második kötetben erről már lesznek konkrétabb infók is), de a Földre érkező Istenek, és a kialakuló bonyodalmak miatt a múlt sem marad ki.

Kae Westát azt hiszem, nem nagyon kell bemutatni, ő már tavaly bizonyított A démon és papnővel (de még mennyire!). S rögtön fel is vetődött a kérdés: A démon és a papnő és a Karvalyszárnyon összefüggnek? A rövid válasz: nem. 

Hosszabban: Kae korábban megalkotott egy saját, epikus világot, melynek keretein belül alkotta műveit. Ennek a világnak a DP is tagja, míg a Karvalyszárnyon nem annyira. Mindössze *ide képzeljetek valami nagyon sci-fis hangzású, mágiával kevert jelzőáradatot* a kígyók köszönnek majd vissza a folyam során.

Kae emellett elárulta, hogy a Karvalyszárnyon ötleti fázisában eszébe jutott, mi lenne ha kiemelne megszokott közegéből egy grófkisasszonyt, és lepottyantaná a zsoldosok között. Ezt leszámítva azonban nem voltak határozott elképzelései a cselekmény kimenetelét illetően. Már azon kívül, hogy a főszereplő lány, Calina számára több pasit is el tudott képzelni, csakhogy az egyik férfiú határozottan, s ellentmondást nem tűrve magának követelte a hölgyeményt. Hogy kicsoda az illető, az maradjon titok, ám ettől függetlenül Kae kedvence a kapitány figurája.

Ami engem leginkább meglepett, az az, hogy a Karvalyszárnyonnak van folytatása. Kae jelenleg a második részen dolgozik, és szeretné, ha ennyiben meg tudna állni a sztori, de nem kizárt, hogy trilógiává növi ki magát. És hogy utána mi lesz? Semmi pánik, az írónőnek legalább 6-7 terv van még a fejében, tehát néhány évig még boldogan lubickolhatunk írásaiban. (Én nagyon-nagyon várok egyet, amiről a halloween-i interjúmban olvashattatok. De türelmes vagyok. Jövőig képes vagyok várni. :D )

Megjegyezném, hogy a fentebbi infók csak összefoglaló jellegűek, minthogy jóval több minden hangzott el, de sajnos előfordult, hogy nem igazán hallottam a kérdéseket (mikrofon hiányában) és az azokra adott válaszokat. De a lényeg azért megvan. :)

Az előadások után nagyon ötletes módon, külön kis bokszokat kaptak a szerzők, ahol lehetett velük dedikáltatni, fotózkodni, beszélgetni. A csajokkal mi is átvettük a magunk könyveit, majd leginkább Lupival és Toffyval karöltve nekivágtunk a nagy kalandnak. Elkaptuk Bessenyei Gábort, akitől 3 csodaszép könyvjelzőt is bezsebeltünk, majd míg a lányok tartották a helyet, én elfutottam Demihez, ahol újabb könyvjelző járt az aláírás mellé. Végül újra átverekedtem magam a Kae Westához kígyózó soron, és míg vártunk, Toffyékkal folytattunk nagyon mélyenszántó beszélgetést, korunkhoz illő komolysággal (mázlimra erősek a szobám falai, nem szakad rám a plafon).

Egyre közelebb érve Kae asztalához, egyből felfigyeltünk az írónő ötletes és roppant egyedi tollára, ami madártollban végződött. Rögvest meg is állapítottuk, hogy ezt muszáj lefotóznunk.
Ami magát a dedikáltatást illeti... hát az egy másik történet. A rövidített verzió szerint elég annyit tudnotok, hogy az Insane Life bloggere bolondos, így az eleve nem kimondottan fotogén arcomra sikerült olyan hülye vigyorokat varázsolnia, hogy azokkal már zsarolni lehetne... arról nem beszélve, hogy szegény Kae félig meg is vakult a sok vakuzástól. De nagyon köszönöm neki, hogy hősiesen állta a sarat. Én tényleg csak szuperlatívuszokban tudok róla beszélni. Nagyon kedves, közvetlen, mindenkire odafigyelő hölgy, aki nem csupán stílusos pennával és könyvjelzővel készült, hanem idézetes papírkákkal is, amiket zsákbamacskaszerűen lehetett kihúzni. És a legjobb, hogy mindegyik idézethez és szereplőhöz fűzött néhány figyelemfelkeltő infót.

Üröm az örömben, azzal, hogy a szerzők minden dedikáltatóval tartalmas, baráti hangulatú beszélgetésbe elegyedtek, nem pedig futószalagszerűen letolták a rájuk várakozó sort, lekéstünk a második körös bemutató háromnegyedéről, ahol Felkai Ádám, Róbert Katalin és Rácz-Stefán Tibor művei voltak terítéken. Azért annyi infót mégiscsak sikerült elcsípnem, hogy Tibi nemrégiben adott le egy kéziratot, melynek főszereplője egy roma származású lány, valamint, hogy a Túl szép közkedvelt mellékszereplőjével, Botonddal is tervez egy regényt.
A Para körútról meg kiderült, hogy bár egy sorozat részét képezi, a kötetek mégsem függnek majd össze - mindegyikük egy-egy önálló sztorit dolgoz majd fel.

Miután Tibiék bemutatója is véget ért, útra keltünk, hogy megszerezzük Bea (On Sai) bevásárlólistáját. Na, jó, nem - de azért belegondoltatok milyen izgalmas lehet az is, tekintve kiről van szó? Komolyra fordítva a szót, letámadtuk Beát, hogy dedikálja a könyvét. Ő pedig Calderont megszégyenítő hősiességgel állta a sarat.

A napom további része sajnos hirtelen Mennyországból Pokollá vált, egy telefonhívást követően, úgyhogy a tervezett beszélgetésekkel és mondoconos mókával ellentétben még gyorsan Tibi orra alá toltam a Túl szépet, hogy dedikálja nekem, majd fejvesztve rohantam haza, hogy az estémet az állatorvosi rendelőben töltsem. 

A könyvbemutató mindazonáltal fergeteges élmény volt. Kivétel nélkül mindegyik szerző előtt le a kalappal, hogy annyira kedvesen, odaadó figyelemmel kezeltek minket. Mintha nem is egy író-olvasó találkozón, hanem baráti összejövetelen lettünk volna. Mindannyiuknak sok-sok könyvet kívánok a jövőben!


Néhány fotó a szerzeményeimről: