Beszámoló a 91. Oscar-díjátadóról

Az elmúlt néhány évben hagyományommá vált az Oscar-díjátadó élőműsorának követése, noha sosem sikerült a végéig ébren maradnom. Idén viszont elhatároztam, hogy akkor is végignézem, ha cellux segítségével kell is felragasztanom a szemhéjamat. 

Ehhez mérten kipihentem magam, éjjel fél egykor pedig frissen, üdén, vörösszőnyeg-kompatibilisen lecsüccsentem a képernyő elé. Némi bonyodalom és infarktus közeli pillanat után (nem találtam rá a Moziverzumra a csatornáink között) végre előbukkant Ördög Nóra a vendégeivel, én meg szépen kényelembe vackoltam magam némi koffein és egy-két brownie társaságában.

Na mármost... értem én, hogy kellenek a vendégek meg valahogy műsort is kell csinálni, de a vörös szőnyeges bevonulásból jó, ha negyedóránként egy-két percet kaptunk, helyette viszont végighallgathattuk a dadogó cukrászt, az irritáló hangú ruhatervező hölgyet, a magát félistennek gondoló színészt, és még pár olyan embert, akik azt se tudták hogyan vagy miről is kéne beszélniük, miközben Nóra folyamatosan Rómázott. 

Egyedül Jason Momoa interjúja tartotta bennem a lelket, s töltött fel annyi energiával, hogy kihúzzam a díjátadó gála kezdetéig. Bár bevallom, elsőre elég megdöbbentő látvány volt Aquaman és Khal Drogo megformálóját, a bőrdzsekis ősférfit lazacrózsaszín, fodros kézelőjű ruhában megpillantani, ami mint kiderült, a nemrégiben elhunyt Karl Lagerfeld legutolsó tervezéseinek egyike, akárcsak a színész feleségének harmonizáló ruhája. Ők ketten így tisztelegtek a híres divattervező előtt. Tagadhatatlanul szép gesztus, és hát az is biztos, hogy Momoa bármit felvehet, akkor is egy isten marad. 

Az idei gála több okból is rendhagyónak mondható. Amellett, hogy végre popkulturálisabb, könnyebben befogadható, szórakoztató filmek is felbukkantak a jelöltek listáján, úgy alakult, hogy sok-sok év után, ismételten nem volt házigazda. Eleinte elképzelni se tudtam, miként fogják mindezt kiküszöbölni, de hazudnék, ha azt mondanám, nem örültem a hírnek. Az előző évek házigazdái annyira irritálónak és fárasztónak bizonyultak, hogy legbelül fellélegeztem, hogy végre nem kell jópofáskodó, izzadságszagú, ugyanakkor semmitmondó átkötőket hallgatnom, és az az igazság, mindez baromi jót is tett az egésznek. Az idei díjátadó sokkal feszesebb, gördülékenyebb lett, mellőzött minden sallangot, a díjátadók-felkonferálók pedig ügyesen és mókásan kitöltötték a hézagokat.
Egyedül az olyan dalbetétek lógtak ki, mint az Adam Lambert-féle Queen szám, vagy a texasi farmról odateleportált country énekesek, ám ennyi baki bőven belefért.

Az esemény az elfogadás mottójának jegyében telt; jelentős szerepet kapott a nemi identitás, a faji hovatartozás, a migráció és a politika kérdésköre is. Hogy a világ lett nyitottabb az ilyesfajta produkciókra, vagy az akadémia tagjai szerettek volna ezzel valamiféle üzenetet közvetíteni, azt mindenki döntse el maga, én - lehetséges, hogy túlságosan idealista módon - szeretném azt hinni, hogy a döntéshozók a minőség és a változás figyelembevételével tették le voksaikat. Mindenesetre az biztos, hogy az új kultúrát felkaroló Fekete párduc, a több témát is ötvöző Bohém rapszódia, vagy a történelem sötét korszakát firtató Csuklyások több díjat is bezsebelt, akárcsak a Roma. (Igen, kedves Nóri, ez még mindig Roma, nem pedig Róóóma.)

Beszédek tekintetében igen széles választékkal szembesülhettünk: előfordultak szokványos, anyának-apának-feleségemnek-gyerekeimnek címzett köszöntők, olyanok akik remegő kézzel igyekeztek minden ismerőst felsorolni a cetlijükről, nem törődve azzal, hogy esetleg társaik is felszólnának. Aztán akadtak olyanok, akik némileg megtébolyodva, összegyűrt A4-es papírt lebegtetve igyekeztek kipipálni mindent, amit felírtak (elég kínosan), míg mások elegáns, nem mellesleg diszkrét puskával oldották meg ugyanezt. Olyanok is elhangzottak, amik a világot buzdították szavazásra, arra, hogy merjenek hinni; más annyira meglepődött önön győzelmén, hogy csak habogott és közben aranyosan kifigurázta magát... és aztán mindennek tetejébe jött Rami Malek és letarolta a világot, a legjobb férfi főszereplő oscarja mellé bezsebelve a legelképesztőbb, legszívhezszólóbb beszéd díját is:

"Azon gondolkodtam, milyen lett volna elmondani ezt a kisgyerek Raminak, hogy egy nap ez megtörténhet vele. Azt hiszem, a kis göndör fejébe mindez nehezen fért volna bele. Az a kisgyerek küzdött az identitásával, próbálta megtalálni magát. És bárkinek, akinek hasonló problémái vannak, aki küzd saját magával, és próbálja megtalálni a hangját, figyeljetek: csináltunk egy filmet egy meleg férfiról, egy bevándorlóról, aki úgy élte az életét, hogy nem kért elnézést azért, hogy önmaga maradt. És az a tény, hogy ma este itt állhatok, és veletek együtt ünnepelhetem, ez a bizonyíték, hogy vágyunk az ilyen történetekre. Én egyiptomi bevándorlók gyereke vagyok, első generációs amerikai, és az én történetem egy részét éppen most írják. Én pedig nem lehetnék ennél hálásabb egytől egyig mindenkinek ezért a pillanatért, amelyre életem hátralévő részében emlékezni fogok."

(forrás. valamint teljes beszéd: nlcafé)

Igaz, másként, de Rami Malekhez hasonlóan Lady Gaga és Bradley Cooper érzelmektől fűtött duettje is maradandó élményt nyújtott a gála résztvevőinek és nézőinek egyaránt. A kettejük közt feszülő kémia, illetve az az őszinteség és letisztultság, ami végig körbelengte őket, mindenkit megérintett. Egészen lehengerlő előadásban hallhattuk tőlük a Shallowt, amiért Gaga később be is zsebelte a jól megérdemelt aranyszobrocskát.
Bevallom, Lady Gaga munkásságát mindig is nagyon szerettem, úgyhogy baromi jóérzés volt látni, hogy annyi viszontagság után, maga mögött hagyva rögös útját, végre Hollywood is elismerte a tehetségét és, hogy ezt a jelenlévők állva, őszinte mosollyal arcukon ünnepelték. Tony Benett és Bradley Cooper elérte, hogy egy boldogságtól sugárzó, gyönyörű, sallangoktól mentes, erős nő álljon a színpadon - a gála legszebb ruhájában.

Végezetül kiemelnék még néhány momentumot, ami valamilyen okból kifolyólag emlékezetessé tette számomra az idei díjátadót, vagy egyszerűen csak megmelengette a szívemet.

• Jason Momoa önmagában is elegendő ahhoz, hogy elolvadjak, nem is mertem többet remélni annál, minthogy felkonferálás közben láthatom. Ám mindezt sikerült megkoronáznia spontán, csibészes örömével, amikor felolvasta a legjobb dokumentumfilm nyertesét, a magyar vonatkozású Free Solo-t. Mi, magyarok szeretünk mindenhol ott lenni, picit magunkra húzni az elismerést, ez pedig extrán jól jött ki. 
• Felcsendült a Karib-tenger kalózai zenéje, méghozzá az első Marvel oscar után. (Mondtam már, hogy Johnny Depp fangirl vagyok?)
• Emilia Clarke. Imádom azt a csajt, és bár jó lett volna az ő khaljával együtt látni, önmagában is remekelt. Gyönyörű volt, akárcsak a ruhája; elsütött egy-két khaleesis-sárkányos poént. Hát kell ennél több? Megkaptam a Trónok harca adagomat is.
• A Marvel sikere önmagában is szívet melengető, ám látni, hogy az univerzum színészei úgy örülnek egymás sikerének, mint a családtagok... leírhatatlan. Chris Evans ökölbe szorított spontán öröme, miközben felolvasta, hogy a Fekete Párduc nyert; Brie Larson és Samuel L. Jackson összemosolygós-belső poénos pillanatai, Letitia Wright (Shuri) állandó vigyora, ahányszor Marvel esélyes volt, a stáb összetartása... Egyedül azt fájlalom, hogy egyszer sem említették meg Stan Lee-t a köszöntőkben. 

Tények:

• Glenn Close az előzetes várakozásokkal ellentétben a hetedik jelölését sem váltotta díjra.
• A legszebb ruha képzeletbeli díját Emilia Clarke, Lady Gaga, Brie Larson veheti át.
• A legelőnytelenebb ruha díjáért Charlize Theron és Queen Latifah indult...
• ...a legborzalmasabb ruha díját azonban toronymagasan Rachel Weisz nyerte.

Mindent egybevetve, a 91. díjátadó szerintem szuperül sikerült, megmutatta, hogy a hírességek is emberek, miközben nem feledkezett meg társadalmilag fontos kérdésekről sem, ráadásul rengeteg meglepetést tartogatott a bevált papírforma helyett. Bízom benne, hogy jövőre is ennyire nyitott, őszinte Oscart kapunk, ahol a jelöltek között egyre több szórakoztató film is felbukkan majd. Végezetül pedig hadd mondjam el, mennyire örülök Lady Gaga, a Fekete Párduc, Rami Malek és a Bohém rapszódia sikerének. Illetve ide sorolnám még Viggo Mortensent is, aki a legjobb film főszereplőjeként sétálhatott fel a színpad szélére, és mosolyoghatott félszegen.

Most pedig következzenek a díjazottak:

Legjobb film:
Zöld könyv - Útmutató az élethez

Legjobb rendező:
Alfonso Cuarón (Roma)

Legjobb férfi főszereplő:
Rami Malek (Bohém rapszódia)

Legjobb férfi mellékszereplő:
Mahershala Ali (Zöld könyv - Útmutató az élethez)

Legjobb női főszereplő:
Olivia Colman (A kedvenc)

Legjobb női mellékszereplő:
Regina King (If Beale Street Could Talk)

Legjobb idegennyelvű film:
Roma (Mexikó)

Legjobb animációs film:
Pókember: Irány a Pókverzum

Legjobb adaptált forgatókönyv:
BlacKkKlansman - Csuklyások

Legjobb eredeti forgatókönyv:
Zöld könyv-Útmutató az élethez

Legjobb operatőri munka:
Roma (Alfonso Cuarón)

Legjobb vágás:
Bohém rapszódia (John Ottman)

Legjobb eredeti filmzene:
Fekete Párduc (Ludwig Goransson)

Legjobb eredeti betétdal:
Shallow (Csillag születik - Lady Gaga)

Legjobb vizuális effektus:
Az első ember

Legjobb díszlet:
Fekete Párduc

Legjobb jelmez:
Fekete Párduc

Legjobb smink és haj:
Alelnök

Legjobb rövidfilm:
Skin

Legjobb animációs rövidfilm:
Bao

Legjobb hangvágás:
Bohém rapszódia

Legjobb hangkeverés:
Bohém Rapszódia

Legjobb dokomentumfilm:
Free Solo

Legjobb dokumentum-rövidfilm:
Period. End of Sentence

Julie Klassen - A társalkodónő titka

A General Press kiadó jóvoltából hazánkban is megjelent Julie Klassen - A társalkodónő titka című regénye. Ennek örömére a Blogturné Klub három bloggere bemutatja Lady Marianna és Hannah utazását, mely örökre megváltoztatja és gyökeresen felforgatja mindkettejük életét.

Julie Klassen: A társalkodónő titka

Kiadó: General Press
ISBN: 9789634522157
Oldalszám: 360 oldal
Fordító: Fügedi Tímea

Fülszöveg:

Lady ​Marianna Mayfieldet hatalmas meglepetésként éri, amikor a férje bejelenti: még aznap elhagyják bathi házukat, és egy távoli vidékre költöznek. A féltékeny férfi így akarja megszakítani a csalfa neje és annak szeretője közötti viszonyt. Mariannának nehezére esik a gyors váltás, ráadásul hites ura parancsa szerint senkit sem vihet magával a személyzetből. Ez a nap azonban nem csak kellemetlen meglepetéseket tartogat számára: váratlanul betoppan az egykori társalkodónője, a zárkózott Hannah Rogers. Marianna mindig is kedvelte a lányt, aki korábban felmondás nélkül, titokban távozott; de az utolsó találkozásuk óta mintha megváltozott volna… Vajon miért kellett Hannah-nak elhagyni a házat? Talán csak nem ejtették rabul a szívét?
Lady Mayfieldnek kapóra jön az alkalom: rábeszéli Hannah-t, hogy szegődjön újra a szolgálatába, és kísérje el a nemkívánatos útra. Azt azonban egyikük sem gondolja, hogy ez az utazás örökre megváltoztatja és gyökeresen felforgatja mindannyiuk életét – és a kalandok végére két zaklatott szív is megnyugvásra talál.

Saját véleményem:

Julie Klassen munkásságával ezidáig nem akadt dolgom, ám A társalkodónő titka hangulatos borítója és izgalmas fülszövege meggyőzött arról, hogy épp ideje változtatnom rajta. Mindazonáltal azt már most leszögezném, hogy a rövidke ismertető rendkívül félrevezető, azt sugallja, hogy a történet főszereplője Marianna Mayfield. Ez azonban távolabb nem is állhatna az igazságtól, hisz az események csomópontjában Hannah Rogers, a lady társalkodónője áll, aki úrnője eltűnésével, akarva-akaratlanul is kénytelen átvenni annak szerepét.

A regény kezdetén Sir John, Marianna férje bejelenti, hogy még aznap elhagyják bathi otthonukat és egy távoli, ismeretlen birtokra költöznek annak reményében, hogy így véget vethet hűtlen felesége viszonyának. Az utazás napján azonban váratlanul betoppan a hölgy egykori társalkodónője, Hannah, aki néhány hónappal korábban mindenféle magyarázat nélkül eltűnt, s ez épp kapóra jön Mariannának, hogy valakit magával rángathasson és megmeneküljön a férjével való összezártságtól. Ám az út során balesetet szenvednek, hintójuk beleborul a tengerbe, de az új otthonukhoz közeli orvos rájuk talál és kimenekíti a férfit és az egyik asszonyt.
Sir John élet-halál között lebeg eszméletlenül, amikor a hölgy, akiről mindenki azt feltételezi, Marianna, magához tér. Hannah-t először meglepi a dolog, végül mégsem javítja ki a tévedést, ami kapóra jön számára, hogy visszaszerezhesse kisfiát. Abban reménykedik, hogy még azelőtt megszökhet gyermekével, mielőtt lelepleződne, ám színjátékában egyre mélyebbre süpped, hála a nem várt sorozatok láncolatának. Mariannaként a birtokon reked, s mialatt Sir John öntudatlanul fekszik, sorra bukkannak fel a hármójuk életében fontos szerepet betöltő személyek és bonyodalmak, új és régi szerelmeket szökkentve szárba.

A történet elég lassú ütemű, szépen csordogál a maga medrében, olyannyira, hogy nagyjából feléig fogalmam sem volt, Julie Klassen hova szándékozik kilyukadni. Mindeközben tele van fordulatokkal, legalább annyival, hogy azt még a szappanoperák készítői is megirigyelhetnék. Egészen elképesztő a cselekmény szövevényessége. Imádtam, hogy fejezetről fejezetre kaptam valamit, ami feje tetejére állította Hannah amúgy sem  egyszerű helyzetét, s olyan megmérettetés elé állította, ami tíz embernek is sok lett volna. Hannah karaktere azonban ügyesen vette az akadályokat, szépen ellavírozott köztük, a végére olyan hazugsághegyet halmozva fel, ami kellően csattanós végjátékot tartogatott. Épp ezért sajnálom, hogy a romantikus szál csúfosan elbukott. Na nem a történetben, hanem nálam, az olvasónál.
Nagyjából a kétszázadik oldalnál járhattam, amikor valamiféle halovány szálacska megcsillant. Akkor még úgy véltem, lehet esélye a dolognak, ám miután a semmiből két-három esélyes is felbukkant, Miss Rogers pedig úgy ingadozott közöttük, mint gyenge virágszál a tavaszi szélben, sok jóra nem számítottam. Sajnos igazam lett. Egyik férfi sem tudott a másik fölébe kerekedni, vagy ha már itt tartunk, valós érzelmet prezentálni: egyiküket a kétségbeesés hajtotta, másikukat a frissen fellobbanó szenvedély, harmadikukat pedig a gyermeki múlt. Ám ami rosszabb, hogy magán a főhősnőn sem éreztem, hogy valóban komoly érzelmeket táplálna bármelyik irányába is; ide-oda csapódott, attól függően melyik kapcsolat kínált jobb lehetőségeket.
Julie Klassen Hannah személyével elsősorban a gyermekéért mindent feláldozó, tűzön-vízen átgázoló anya képét szerette volna megjeleníteni, ami önmagában működött is, de a romantikát valahogy nem sikerült hozzáidomultatnia. Mint anya, mint harcos asszony, szerettem őt, ám később, a férfiakkal való viselkedése miatt rettentően meggyűlöltem - sajnos a történelem egyik legirritálóbb hősnőjévé nőtte ki magát.

Hogy mégis, mindennek ellenére miért kedveltem és ajánlom a műfaj szerelmeseinek A társalkodónő titkát? A szövevényessége miatt. Annyira komplex és jól felépített, hogy a romantika döcögőssége és az utálatos hősnője ellenére is szórakoztató olvasmány, olyan, ami garantáltan nem engedi, hogy letegyék, és cselekménye jogán is élvezhető tud lenni.

Pontszám: 5/3,5

Kedvenc szereplő: -

Kedvenc jelenet: a tárgyalás

Negatívum: Hannah és a romantikus szál

Borító: 5/5
Sorozat: -

Helyszínek

"A regény első vázlatát még azelőtt megírtam, hogy felkerestem volna Lyntont és Lynmoutht, az angliai Devon megye északi részében fekvő ikervárosokat. Az Exmoor Nemzeti Park vízparti fekvése miatt választottam ezt a területet, és mert meredek sziklák szegélyezik a Bristoli-csatorna mentén. 2014-ben a régi barátnőmmel, Sara Ringgel abban a megtiszteltetésben részesültünk, hogy oda-látogathattunk. A táj, a falu és a helyiek még annál is bájosabbnak bizonyultak, mint amilyennek képzeltem őket.
Sarával túrázni mentünk a Lyn folyó mellett, megnéztük a gyönyörű sziklavölgyet: a Valley of Rocksot, majd továbbhaladtunk a több száz éves kocsiúton, amely veszedelmesen közel fut a szikla széléhez a Woody-öböl mentén. Együtt megkerestük a tökéletes helyet, ahol a hintó lebukdácsolhatott a csatornába. A szél az arcunkba csapkodta a hajunkat, letépte a kapucninkat a fejünkről, és majdnem lehetetlenné tette, hogy halljuk, mit mondunk azon a videón, amelyet Sara vett fel. A barátnőm emellett számos gyönyörű fotót is készített a környéken (többek között engem is lefényképezett a kalodában, amely a könyvben is szerepel)."

(képek forrása: Julie Klassen)

 

Nyereményjáték

Mostani játékunk során arra vagyunk kíváncsiak, mennyire ismeritek Julie Klassen munkásságát. Minden állomáson találtok egy párost, akiknek a neve alapján ki kell találnotok, melyik regényhez tartoznak, majd a könyv címét beírni a rafflecopter megfelelő sorába.
Figyelem, a kiadó csak magyarországi címre postáz; a nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére, hogy válaszoljon, ellenkező esetben automatikusan újat sorsolunk!

Alec Valcourt & Julia Midwinter

a Rafflecopter giveaway

Nézzetek be a többi állomásra is

02/14 Könyvvilág
02/16 Szembetűnő
02/18 Dreamworld

Valentin Book Tag

Február 14-ét a szerelem napjaként tartják számon. És hát hol is jelenhetne meg legtöbbször ez a gyönyörű, mindent felemésztő érzelem, mint a könyvekben? 

Úgy gondoltam, jó lenne megünnepelni a mai napot egy Book Taggel, ami kifejezetten a Valentin napra fókuszál. Veronika's ReaderFeeder blogján rátaláltam a tökéletes verzióra.

Csoki - kedvenc RomCom

Tara Sives Csokiimádók sorozatának mindhárom tagja tökéletesen beleillik a kategóriába: könnyfakasztóan vicces, ugyanakkor kellően pikáns sztorik sok-sok édességgel, különféle játékszerekkel fűszerezve, melyek a képtelenségük ellenére reális témákat feszegetnek.

Gyertya - érzelmes történet

Will, Jem és Tessa szerelmi történeténél érzelmesebbel életemben nem találkoztam még, és valószínűleg nem is fogok. Cassandra Clare a Pokoli szerkezetekkel megmutatta, milyen mély, lángoló, bonyolult és önfeláldozó is tud lenni a szeretet, egyszersmind darabokra tépte a szívemet-lelkemet. A fenébe is, száz oldalt masszívan végigbömböltem! Hát mi ez, ha nem érzelmes történet?

Csokiba mártott eper - tökéletes párosítás

Malec. Rengeteg lehetőséget végigfuttattam a fejemben, sok fantasztikus párossal, de egyikük sem volt annyira elemi, magától értetődően tökéletlenül tökéletes, mint Magnus és Alec duója. Kapcsolatuk egyszerre könnyed, szertelen, civódásokkal teli, miközben vadul lángoló, mégis, mindennek a hátterében olyan mélység lakozik, ami épp ésszel felfoghatatlan.

Utazás - kedvenc utazós könyv

A soha határa J. A. Redmerski-től. Az első, egyben legcsodálatosabb és legmeghatározóbb road trip könyvem.

Koncert jegyek - kedvenc rocksztáros románc

Ha azt mondom, Stage Dive sorozat, akkor az nagyon átlátszó? Egy rockbandányi románc. Tinikori álmok megtestesülése. Pont.

Édességek - legédesebb páros

Daemon és Katy. Imádom a szócsatáikat, ahogy ugratják egymást. Iszonyúan cukik együtt.

Rózsa - kedvenc páros néhány tüskével

Megint átlátszó leszek, ugyanis Feyre és Rhys tökéletesen illik ide a bennem lévő tüskék miatt.
Rhyst megelőzte a híre, annyira, hogy már azelőtt megcsömörlöttem és megundorodtam tőle, mielőtt találkozhattam volna vele. Ráadásul Tamlint is megszerettem, és mai napig hiszem, hogy ő is tökéletes társa lehetett volna Feyre-nek, ha Sarah J. Maas nem csavar egyet kettejük történetén... Közben megszerettem Rhyst, elérte, hogy odáig legyek tőle, de a Tamlin tüske megmaradt (mint ahogy a Chaol tüske is...).

Fehérnemű - szexi románc

Ki mást is választhatnék ide, mint Deant, a testi örömök császárát, aki imádja mások előtt csinálni, nem veti meg az édes hármas-négyeseket, és nagyjából minden izgatja, ami szexszel kapcsolatos?  Elle Kennedy - The Score c. regénye végtelenül pimasz, szexi és perzselő.

Azért Colleen Hoover Maybe Someday - Egy nap talánját is muszáj megemlítenem - másként, de legalább annyira szexi, mint A pont.

Fotóalbum - kedvenc második esély történet

Cseresznyepiros nyár. Lehengerlő, vicces, új és eredeti New Adult történet első szerelemről, második esélyről, megbocsátásról és továbblépésről.

 Ékszer - rejtett kincs, amit nem ismernek sokan

Sabaa Tahir - Szunnyadó parázs c. kötete a legnagyobb kedvenceim egyike. Zseniális történet, világfelépítés, karakterek. Óriási szívfájdalmam, hogy az Alexandra Kiadó nem siet a folytatással, pedig kincset dédelgetnek....

Iklódi Dóra - Cukormentes örömök

A BOOOK Kiadó jóvoltából megjelent Iklódi Dóra - a Wander. Food. Wonder bloggere - első receptkönyve, Cukormentes örömök címmel. Ennek örömére a Blogturné Klub négy tagja fakanalat ragadott, hogy kipróbálja az inzulinrezisztensek, cukorbetegek és egészséges életmódot folytatók számára összeállított gyűjteményt.
Tartsatok velünk és kényeztessétek magatokat egészséges ételekkel!

Iklódi Dóra: Cukormentes örömök

Kiadó: BOOOK Kiadó
ISBN: 9786155417436
Oldalszám: 186 oldal

Fülszöveg:

Amikor valaki megtudja, hogy cukorbetegségben vagy inzulinrezisztenciában szenved, az első gondolatok egyike az, hogy mennyi lemondással jár majd az életmódváltás. A szerző megmutatja, hogy a cukor és egyéb finomított élelmiszerek elhagyása a táplálkozásból nem egyenlő az önsanyargató diétával!
Iklódi Dóra – a Wander. Food. Wonder bloggere, aki maga is IR-es – hetven, többségében hagyományos fogás receptjét gondolta újra a cukormentesség és az egészségtudatosság jegyében. Reggelik, tízóraik és uzsonnák, péksütemények, saláták, főételek és desszertek: egyszerűen és gyorsan összeállítható finomságok könnyen beszerezhető, szezonális alapanyagokból, hogy a rohanó hétköznapokon is saját készítésű, ízletes és egészséges ételekkel kényeztethessük magunkat és családunkat.
A kötetet cöliákiában, laktózintoleranciában vagy tejfehérje érzékenységben szenvedők is haszonnal forgathatják. Emellett ajánljuk a 160 gramm szénhidrát diétát követők részére is.

Saját véleményem:

Másfél évvel ezelőtt, amikor egyik napról a másikra kiderült, hogy édesanyám cukorbeteg és el kell hagynia a fehér lisztes, cukros ételeket, ott álltunk ledöbbenve, tapasztalatlanul, kétségbeesésben fuldokolva. Szegénynek nem csak a vele maradó betegség tényét kellett feldolgoznia, hanem azt is, hogy bizonyos ételekről örökre le kell mondania. Fogalmunk sem volt, mit és hogyan, milyen alapanyagokból kéne sütnünk-főznünk, hogy az minden szempontból belesimuljon a 160 grammos diétájába. Hosszú, sikertelen próbálkozásokkal teli hónapok kellettek ahhoz, hogy kitapasztaljuk mik a határok, felfedezzük a lehetőségeinket, és kísérletezzünk. Mostanra már bátrabban alakítjuk át a régi receptjeinket úgy, hogy azok számára is fogyaszthatóak legyenek, de még most is vannak homályzónák.

És itt jön képbe a Cukormentes örömök.
Régóta szerettem volna beszerezni egy receptkönyvet, ami jó cukorbetegeknek, beleépíthető a 160 grammos diétába, ráadásul átlagemberek pénztárcájából süt-főz, mellőzve az egzotikus, méregdrága alapanyagokat. A betegségek nincsenek tekintettel arra, milyen vastag az ember pénztárcája, viszont manapság egyáltalán nem olcsó mulatság, ha valaki egészségesen akar étkezni. Egy kiló liszt, vagy 25-30 dkg édesítőszer valahol ezer forint környékén kezdődik.
Épp ezért örültem annyira, amikor átlapozva Iklódi Dóra receptkönyvét, abszolút átlagos, megfizethető alapanyagokra bukkantam, amikből ráadásként nem is sokat használt fel egy-egy étel elkészítéséhez, úgyhogy ezért abszolút pluszpont jár. (A drágább alapanyagok pedig, kis leleményességgel simán helyettesíthetőek mással.)

A Cukormentes örömök hetven receptet tartalmaz, reggelitől a vacsoráig, hét kategóriára osztva az ételeket: reggelik, péksütemények, kisétkezések, saláták, levesek, főételek, desszertek. A választék tehát elég széleskörű, ráadásul az sem elhanyagolható szempont, hogy mindegyik receptnél feltünteti, mennyi energiát, szénhidrátot, fehérjét és zsiradékot tartalmaz az adott étel (hol az egész mennyiség, hol darabonként). Számomra ez újabb pozitívumként könyvelődik el, hisz megspórolja a számolást, ami elengedhetetlen része az egészséges életmód ezen formáinak. Mondjuk itt-ott nem bántam volna, ha konkretizálja a dolgot, mert azért egy kuglóf szeletet elég sokféleképpen el lehet képzelni... Amivel viszont már nagyobb gondom volt, az-az egyes ételekben fellelhető szénhidrátok mennyisége. A 160 grammos diétát követőknek (akiknek részben a fülszöveg is ajánlja a könyvet) viszonylag elég jól be van osztva, mennyi CH-t vihetnek be az egyes étkezésekkor, így egy darab keksz 25-ös CH-val, vagy egy szelet kuglóf 31 CH-val, sok.

Maga a kötet kivitelezése szép, masszív, a benne lévő fotók gyönyörűek (igaz, csalókák). Elöl található egy tartalomjegyzék a kategóriákba osztott receptekből, némi bevezető, miről is szól a könyv, illetve ez az egész egészséges életmód, hátul pedig ugyancsak helyet kapott egy tartalomjegyzék-útmutató, ám itt alapanyagok szerint keresgélhetünk, attól függően, mit szeretnénk mindenképp felhasználni.
Ahogy lentebb látni fogjátok, én ezidáig négy receptet készítettem el, előnyben részesítve a péksütemények és kisétkezések kategóriákat, de még akad néhány, amit mindenképp ki szeretnék próbálni. Egyetlen szívfájdalmam, hogy a nasik hűen tükrözik azt a sztereotípiát, miszerint az ilyen betegséggel élőknek már csak a fűrészpor jut. Átlapozva a kötetet, nem találtam egyetlen krémes, öntetes finomságot se, és ezt őszintén sajnálom. Az viszont mindenképp jó, hogy a könyv egyszerűen, gyorsan elkészíthető recepteket tartalmaz, olyanokat, amiket bárki el tud készíteni anélkül, hogy szakács- vagy cukrász mesterdiplomája lenne.

Mindent összevetve, ugyan nem vagyok maradéktalanul elégedett a Cukormentes örömökkel, de hasznos segítségnek tartom. Megfizethető alapanyagokkal és könnyen elkészíthető receptekkel dolgozik. Mind kezdőknek, mind azoknak, akik szeretnének kipróbálni valami mást a megszokott, standard ételeken kívül, jó választás lehet.

Pontszám: 5/3,75

Kedvenc recept:kakaós csiga

Negatívum: az uborkasaláta "recept"

Borító: 5/4
Sorozat: -

Kipróbált receptek

1) Márványkuglóf

Életem első kuglófja, olyannyira, hogy korábban nem is nagyon ettünk még kuglófot. Meg is lepett, mennyire könnyű elkészíteni, ráadásul keleszteni sem kell, és alapanyagok tekintetében is abszolút a minimalizmus jellemzi. Mindösszesen annyit változtattam rajta, hogy nem a vajjal habosítottam fel az egész tojásokat, hanem külön felvertem a fehérjét (utólag látva, csináltam magamnak egy plusz, ámbár totálisan felesleges kört), édesítőként  pedig glukonont használtam (tudom, a glukonon nem jó választás).
Az eredmény egy gyönyörűen felnőtt, szép kuglóf lett, ami színeiben ugyan egyáltalán nem hasonlít a képen látható aranysárgához, de annyi baj legyen... Viszont mindenképp kell hozzá valami krém, öntet, nutella, gyümölcs vagy lekvár, mert önmagában kicsit tikkasztó.

2) Expressz teljes kiörlésű kenyér

Másodikként a kenyérre esett a választásom. Félve, de bizakodva álltam neki, figyelembe véve, hogy legutóbbi kenyérsütési próbálkozásom a kukában landolt... Ugyanakkor azt kell mondanom, nem csalódtam. Hihetetlenül egyszerű, hat alapvető alapanyagból készült finomság. Oké, a kókuszolajat olívára cseréltem, de hát formát kikenni az is tökéletes volt. Amit a mostani fejemmel változtatnék (és azt hiszem, Dóra a blogján írja is), az az élesztő. Instant helyett frissel fogok próbálkozni a jövőben, mert így elég sűrű lett a kenyér belseje.

3) Narancsos-csokis zabpelyhes keksz

Az előzőekhez hasonlóan ez is könnyen elkészíthető, kevés hozzávalós történet, amiben az olvasztott kókuszolajat olvasztott margarinra, az eritritet pedig glukononra cseréltem. A végeredmény nyomokban sem hasonlított a könyvben látottakhoz, ízben a narancs nem pikánssá, hanem észbontóan savanyúvá tette (pedig nagyon figyeltem, hogy csak a héj kerüljön bele, az alatta található fehér rész ne), és tipikus keksz állag helyett puha lett, de két-három keksz után stockholm szindrómás kapcsolatot alakítottam ki vele. Miután elfogyott, rögvest sütöttem egy újabb adagot, immár narancshéj nélkül, cukorral... na, úgy ne próbáljátok ki (=kemény, morzsa, a cukor égett ízű, stb.). Mindennek dacára tutira el fogom még készíteni az eredeti felállás szerint, mert laktató uzsi vagy tízórai címén. És mert megkedveltem.

4) Pihepuha kakaós csiga

Végül, de nem utolsósorban ovis barátnőm - és nagyjából mindenki - kedvencét, a kakaós csigát készítettem el. Mind a tészta, mind a töltelék hihetetlenül egyszerű, minimalista hozzávalós (az eritritet glukononra, a kókuszolajat pedig margarinra cseréltem). Egyetlen  bonyodalmat a pihentetés okozta. Én, mint kezdő, azt hittem, ha kell bele élesztő és még meleg helyen pihentetjük is, majd szépen megkel... Aha, hát harminc perc elteltével nagyjából ugyanúgy festett a dolog. Visszafektettem pihenni, amíg körbenéztem neten, hogy mi lehet a baj. Végül Iklódi Dóránál a fahéjas változatot találtam meg (ugyanez), ami 30 helyett 15 perc pihentetést írt, és kiemelte, hogy kelesztés nélküli, csupán pihentetős.
Innentől mondhatni, sínen voltam. Kinyújtottam, megkentem az egészet... pontosabban csak kentem volna, mert nem lett elég a töltelék. Gyorsan reprodukáltam egy újabb adagot, amibe készlethiányos, por állagú édesítő helyett folyékonyat nyomtam, és a némileg hígabb (értsd=folyós) csokimmal megkentem.
A gyönyörű kis csigáimat beraktam sülni, majd amikor megláttam, hogy a folyékony krém kifolyt, mi több, kicsapódott belőle az olaj, pánikolva átpakoltam másik tepsibe...
Szerencsére a végeredmény bőszen kárpótolt a bénázásom miatt. Mázlinkra nem 12, hanem 17 db csiga lett, ami ennek hála megélt úgy 20 percet, mielőtt a család elpusztította volna... (Megjegyzem, tegnap újra elkészítettem, a tésztám is felnőtt, a krémem is elég lett, de szárazabb, keményebb lett így, hogy a folyós krémem nem puhította meg.)

Nyereményjáték

Mostani játékunk során édesítőszereket keresünk. Minden állomáson olvashattok egy leírást, mely alapján ki kell találnotok, milyen édesítőre gondoltunk, majd a helyes választ beírni a rafflecopter doboz megfelelő sorába. Ha mind a négyet eltaláljátok (vagy legalább megpróbáljátok), esélyetek nyílik megnyerni a Cukormentes örömök egy példányát.Figyelem, a kiadó csak magyarországi címre postáz; a nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére, hogy válaszoljon, ellenkező esetben automatikusan újat sorsolunk!

Természetes cukoralkohol. Édesítőereje 60-80%-a a közönséges cukorénak. Íze hűs és édes. 160°C-ig nem veszíti el édes ízét, és nincs utóíze.

a Rafflecopter giveaway

Nézzetek be a többi állomásra is

02/06 Dreamworld
02/08 Hagyjatok! Olvasok!
02/10 Spirit Bliss Sárga könyves út
02/12 A Szofisztikált Macska