Vi Keeland sajtóbemutató - beszámoló & interjú

Egy napsütéses, őszi napon, épp azon tanakodtam, melyik bejegyzésemet írjam meg, amikor hagosat pittyent a telefonom. E-mailem érkezett. Nem is akármilyen! Meghívást kaptam Vi Keeland magyarországi sajtótájékoztatójára. Szinte még fel sem fogtam a hírt, máris regisztráltam, végtére is nem mindennap pottyan az ember lányának ölébe ilyen lehetőség, vétek lett volna lemaradni róla.

A levél azonban ennél sokkal többet is tartalmazott: esélyt arra, hogy interjút készítsünk a szerzővel.
Nos, ez megint egy olyan lehetőség volt, amiről úgy gondoltam, nem szabad kihagyni, így hát a bemutató reggelén (mikor máskor?) szépen nekiálltam összerakni a kérdéseimet, gyönyörűen felépítettem egy hat kérdéses interjút, bevezetéssel, lezárással, mindennel. Ezt követően bepakoltam a dedikáltatni kívánt könyveimet (az egyik természetesen a könyvkupacom legalján hevert - mert hát egy kis kardió sosem árt), és elindultam... könyvek nélkül (futhattam vissza értük). A minisportnap után szerencsésen megérkeztem a konferenciaterembe, ahova a meghívónk szólt; egy kicsit korábban is, mint kellett volna. Ezt az egy órát arra használtam, hogy átolvassam, átjavítsam az interjúmat, és kicsit próbáltam memorizálni is (mint utóbb kiderült, kevesebb, mint több sikerrel).

A gyorsaságomnak hála (vagy inkább átka?) megnyertem az első sor első helyét, ahol egy gyönyörű álomgyáros ajándékcsomag várt rám, benne Vi Keeland két legújabb regényével és novellájával. Közben R. Kelényi Angelikával, a kiadó szerzőjével és PR-vezetőjével megbeszéltük, hogy az interjús kérdéseimet feltehetném beszélgetés közben. Hangosan. Mindenki füle hallatára. Ha most arra gondoltok, hogy ott helyben, ülve kihordtam egy miniinfarktust, akkor meglepően közel jártok a valósághoz. Alapvetően van szám, de ilyen helyzetekben nyuszifül vagyok (és amúgy is borzalmas hangom van), főként úgy, hogy egyetlen ismerős sem volt a közelben, aki összekanalazhatott volna. Ekkor szerencsére még nem tudtam, hogy a kérdéseim feltételével szorosan együtt jár majd a mikrofon használata is. Meg Vi Keeland figyelő tekintete. 

Vi Keeland valóságos energiabomba! Vidám, nyitott, érdeklődő személyiségnek tűnt már a legelső percben, ahogy helyet foglalt az asztalnál, és később, a bemutató során is végig figyelt a közönségre, érdekelték az emberek, és minden, ami körülötte zajlott. Folyamatosan mosolygott, kereste mindenkivel a szemkontaktust, és olyan hihetetlen átéléssel mesélt, hogy szerintem még az is értette, mit mond, aki egy szót sem beszélt angolul. 

Ez utóbbi problémát egyébként remekül megoldotta a kiadó: Angelika magyarul tette fel a kérdéseket Vi Keelandnek, amiket a tolmács halkan lefordított neki, majd Vi válaszát hangosan a közönség felé is továbbította.

...aztán jöttem én és a mikrofon. Mivel az első kérdéseim, ha kicsit más formában is, de addigra elhangzottak már, rögtön a közepéről indítottam. Ez az első két alkalommal működött is, de harmadszorra, amikor lányos zavaromban megpróbáltam fejből feltenni a kérdést, akkora kuszaság lett belőle, hogy azt kívántam, bárcsak ott helyben megnyílna alattam a föld és elnyelne; a maradék két kérdést inkább el is engedtem.

A bemutató végén lehetőségünk nyílt dedikáltatni és fotózkodni is az írónővel. Jómagam kétszer is sorba álltam, első alkalommal nem mertem túl sok könyvet az orra alá tolni, és fotózkodni is elfelejtettem vele, de legalább neves papírkám volt. Vi Keeland irtó aranyos volt, mosolygott, a két kmk-s könyv láttán különféle - aranyos - megjegyzéseket tett, második körben pedig már meg is ismert. Készségesen aláfirkantotta a maradék két könyvemet, novellás füzetemet, a saját fotóját (amit nektek kértem és hamarosan ki fogom sorsolni), majd felpattant, hogy fotózkodjunk. Ezúton is köszönöm a tolmács hölgynek, hogy segített a fényképezésben. 

És hogy a beszélgetés miről is szólt? Az alább elolvashatjátok, vagy ha magatok hallgatnátok és néznétek meg, akkor ide kattintva megtehetitek.

R. K. Angelika: Az európai turnéd közepén látogattál el hozzánk, Magyarországra. Elmesélnéd, merre jártál eddig és hová mész legközelebb?

Vi Keeland: Két hete kezdtem ezt a turnét Európában, Londonban, a RARE eseményen voltam - Nem tudom, valaki ismeri, esetleg? -, aztán Rómába mentem, most itt vagyok, ezután pedig Lengyelországban fogok eltölteni három napot.

Már három napja Budapesten vagy, hogyan tetszik neked a város? Mit láttál eddig a városból? Egyáltalán jártál-e valamerre?

V.K.: Gyönyörű! Tegnap éjszaka hajóztunk a Dunán, nagyon szép volt este. Jártunk a Parlamentnél, sétáltunk a rakparton, illetve megnéztük a Budai várat is.

Melyik történeted jelentette számodra a legnagyobb kihívást, azok közül, amiket eddig írtál?

A Hate Notes volt az, amit nagyon nehéz volt megírnom, mert valaki meghal benne. Sajnos két héttel azután hunyt el az édesapám, hogy befejeztem a könyvet, illetve az anyukámat is rákkal diagnosztizálták. Ezért volt nagyon személyes és érzelmes számomra.

Nagyon szenvedélyes, romantikus regényeket írsz, és természetesen van benne mindig egy csodálatos férfi karakter. Milyen tulajdonságokkal kell bírnia egy olyan férfi karakternek, amelyik a te könyvedben szerepelhet?

Legyen hűséges, megbízható és jó humorú.

Honnan meríted az ihletet? Honnan inspirálódsz?
Mindenhonnan. Tévét nézve, embereket figyelve, az olvasmányaimból. Akárhová megyek, hatással van rám, akárcsak az engem körülvevő emberek. Őket látva néha csak úgy kipattan egy történet a fejemből.

Miért kezdtél el írni? Mi motivált arra, hogy írj?
Igazából mindig is nagy olvasó voltam. Mielőtt író lettem, ügyvédként dolgoztam, és már ekkor is írogattam, csak nem ennyire szexi dolgokat. Később úgy döntöttem, inkább az írás fele veszem az irányt. A bakancslistámon mindig is szerepelt egy könyv.

Három gyerek édesanyja vagy, hogyan tudod összeegyeztetni az írást a gyerekneveléssel? Egyáltalán, milyen idősek a gyermekeid?
A gyermekeim már nagyobbak, de amikor még kisebbek voltak, akkor nagyon szigorú, katolikus iskolába jártak, úgyhogy nem mondtam el senkinek, hogy írok. Most már, hogy igazából felnőttek, úgy gondolom, akárkinek elmondhatom, hogy írok, és a gyermekeim is igazán büszkék rám.

Olvassák a regényeidet?

NEEEM! Egyszer odaadtam édesanyámnak az egyik könyvemet, amit Penelope-val közösen írtam, és azt mondtam neki, hogy a szexi jeleneteket ő írta, nem pedig én.

A karaktereidet valós személyekről mintázod, összemixeled vagy teljesen fiktív személyeket jelenítesz meg a könyveidben?

Vannak olyan jelenetek, karakterek, amik a valóságot tükrözik. Ilyenek például az elvált testvérem randijai, azokat szeretem beleírni a regényembe. Néha a férjem párbeszédeiből is idézek.

A férjed ezt nem sérelmezni?
Nincs választása, szóval nem.

Soha nem kellett megküzdened azzal, hogy szenvedélyes regényeket írsz? Családdal, az anyukáddal, férjeddel, gyerekeiddel, bárkivel?
Mindenki nagyon elfogadó volt ezzel kapcsolatban. Nem igazán tudják, miket, milyen történeteket... De amikor az édesapám kórházba került, megkért, hogy vigyek be néhány könyvet, amiket aztán az éjjeliszekrényén tartott. A nővéreknek kérdezgették róla, ő meg ajánlgatta nekik, végül még vásároltak is belőlük. Apukám nagyon büszke volt magára, hogy ezáltal tudott segíteni nekem.

A rajongóiddal tartod a kapcsolatot? Vagy esetleg olyan sok van, hogy asszisztens ír a Facebookodra, instádra?
Nem, mindent én csinálok, én válaszolok a közösségi oldalakon a kérdésekre, üzenetekre. Nagyon sok barátot szereztem a könyves világ által, és azáltal, hogy írok. Illetve van egy nagyon jó blogger ismerősöm, egy barátnőm, akit mindenféle eseményre elhívok és minden dedikálásomon ott van. [A tömeg hátrafordult, és a barátnő valóban ott mosolygott hátul.]

Volt már olyan érzésed, hogy nem jut eszedbe semmi? Hogy nincs több történet?
Soha nem történt még velem olyen, hogy ne lett volna ötletem. Viszont huszonnyolc könyv után néha hasonlónak érzem őket. Ilyenkor kicsit hátralépek, olvasok, kikapcsolódok, hogy mielőbb újult erővel kezdhessek neki az írásnak.

Lilla (ez lennék én): Ha esélyed nyílna rá, melyik történetedbe csöppennél legszívesebben, és milyen szerepet töltenél be?
A most megjelent új regényembe, az All Grown Upba, amiben egy idősebb nő és egy fiatalabb srác a főszereplő. Bár elég vicces lenne, mert a fiú körülbelül annyi idős, mint az én fiam most.

Lilla: Az önálló regényeid mellett több olyan is van, amit Penelope Warddal közösen írtál. Mennyire nehéz egy szerzőtárssal együtt dolgozni? Hogyan képzeljük el ennek a folyamatát?
Könnyebb együtt dolgozni, mint egyedül. Mind a ketten írunk mind a két szereplőhöz, és mint egy labdát, passzolgatjuk egymásnak a word dokumentumot.
Az írás valójában egy elég magányos tevékenység, ezért nagyon örülök neki, hogy Penelope-val írhatok, rendkívül inspiráljuk, ösztönözzük egymást. Természetesen sokkal viccesebb is így.

Lilla: Egy regény születésekor van olyan személy, akinek adsz a szavára, vagy már az írás első szakaszában megjelenik a történet a fejedben és utána azon senki sem képes változtatni? [ez akart lenni az eredeti kérdés]

A szerkesztőmmel szoktam még írás előtt átbeszélni a legújabb regényem alapötletét. Valamint a csodálatos ügynökömnek, Kimberly-nek mutatom meg.

Milyen a munkamódszered? Van benne rendszeresség? 
Minden reggel korán kelek, 4:30 körül. Nyolc óráig megpróbálom elrendezni az adminisztratív munkáimat, aztán felmegyek az emeletre és délután 5 óráig írok.

A magyarul megjelent regényeid közül melyiknek a magyar borítója tetszik a legjobban?
A beosztotté!

Melyik volt életed legromantikusabb pillanata?
Talán az, amikor a férjem megkérte a kezem.

Köszönöm ezt a fantasztikus napot az Álomgyárnak, örök emlék marad. :)

Vi Keeland könyveit beszerezhetitek innen és innen.