Dreamworld

2021. július 10., szombat

Tittel Kinga - Kilátók és miniszobrok


Tittel Kinga először a Mesélő Budapest című kötettel mutatkozott be a hazai olvasóközönségnek, majd elkezdte megjelentetni Mesélő Zsebkönyvek című sorozatát, melyek a főváros egy-egy kiemelt témájára épülnek. A Várnegyed titkai és a Duna kincsei után már kezünkbe foghatjuk a Kilátók és miniszobrok című darabot is, melyből jobban megismerhetjük hazánk csodaszép panorámát kínáló helyeit és Kolodko Mihály egyre népszerűbb, miniatűr alkotásait. Tartsatok négy bloggerünkkel, és nyerjétek meg a Kolibri Kiadó által felajánlott példányt!
 
 
Tittel Kinga: Kilátók és miniszobrok
 
Kiadó: Kolibri Kiadó
ISBN: 9789634377986
Oldalszám: 200 oldal
Illusztráció: Kecskés Judit

Fülszöveg:
Tudod-e, hogyan jelezték régen a toronyőrök, ha a városban tűz ütött ki? Miért Normafa a Normafa? Vajon ki lehetett a híres angyalszobrász, aki vasárnaponként habos kakaóval vendégelte meg a környékbeli gyerekeket?
Tittel Kinga Mesélő Zsebkönyvek sorozatának harmadik kötete különleges utazást ígér – szó szerint a magasba repít. Ezúttal kilátókból és tornyokból tekinthetünk le fővárosunkra, miközben templomokba térünk be.
Mindazt pedig, ami odaföntről nézve rejtve maradna – az izgalmas, apró, emberi részleteket – a híres gerillaszobrász, Kolodko Mihály miniszobrai révén tárja elénk a szerző.

Saját véleményem:
Tittel Kinga nevével az utóbbi néhány évben többször is találkoztam már, ám ez idáig mindig legyintettem, mondván, számomra nem annyira releváns egy gyerekeknek szóló útikalauz. Ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna! A Mesélő Zsebkönyvek remek társai lehetnek bárkinek - legyen az kicsi vagy nagy -, aki szeretné felfedezni fővárosunkat.

"A 2020-as év váratlan fordulatot és számos kihívást hozott mindannyiunk életébe – soha nem látott módon és mértékben fordult feje tetejére a világunk, átértékelődtek a korábban megszokottnak, magától értetődőnek tartott dolgok, köztük az utazás és az élményszerzés is."

Világéletemben pesti lány voltam, a szüleim válásáig azonban jóformán nem is ismertem Budapestet. Jócskán elmúltam már  tizennégy, amikor először jártam a Budai várban vagy a Normafánál, az ennél egzotikusabb helyekről már nem is beszélve. Onnantól kezdve viszont évről évre egyre aktívabban kutattam azokat a helyeket, amik itt vannak, körülvesznek minket, mégsem olyan közismertek, mint mondjuk a Városliget. Most, közelítve a harmadik ikszhez, elmondhatom, hogy még mindig találok új, felfedezésre váró látványosságokat, anélkül, hogy elhagynám a város közigazgatási határát. Budapestben sokkal, de sokkal több rejlik, mint amit elsőre látunk, a szerző pedig nagyszerűen rávilágít erre.

A zsebkönyvek sorozat minden kötetben más perspektívából kívánja bemutatni a fővárost: ezúttal madártávlatból és békaperspektívából ismerkedhetünk meg Budával és Pesttel, vagyis a kilátókat és Kolodko Mihály gerillaszobrait vesszük górcső alá. 
A kötetet kinyitva rögtön egy budai kilátópontok térképpel találjuk szemben magunkat, melynek pesti párját a könyv végén leljük, a szerző előszava után pedig máris elkezdhetjük felfedezni a város érdekesebb kilátóit, magaslatait, képekkel, érdekességekkel, remek illusztrációkkal tűzdelve. Akadnak köztük ismertebbek (pl.:Szent-István bazilika), amik Tittel Kinga rövid, ámde annál velősebb összefoglalói által rengeteg új információval vagy izgalmas történelmi ténnyel szolgálnak (tudtátok, hogy a 18. század végén a bazilika helyén egy, a kolosszeumhoz hasonló heccszínház állt, ahol állatviadalokat tartottak?), ám számos kevésbé közismert hellyel is találkozhatunk benne (zikkurat, Oroszlán-szikla). E kötetet olvasva garantáltan élettel telnek meg a kőfalak, míg egy-egy szobor, csempe vagy kupola izgalmas történetet suttog el számunkra Jézus születésétől, a török uralmon át, egészen a világháborúkig. 
Egészen elképesztő ilyen alaposan, faragványról faragványra tekinteni a bazilikára, megismerni a harangok szívszorító történetét, megérteni, egyes templomokban melyik szobor miért ott áll, ahol, vagy mit szimbolizál,  s rádöbbenni, mennyi csoda húzódik még a fák takarásában, fölénk magasodó domboldalakon, hegyeken, és mindeközben értékes történelmi tényekkel, eseményekkel, személyekkel és az ő tetteikkel találkozni. A legmegdöbbentőbb élmény számomra mégis az volt, amikor a Mátyás-templomról és annak falai közt megbúvó befalazott szobrokról olvashattam. Másfél éven át, heti rendszerességgel dolgoztam ott, mi készítettünk a templom virágdekorációit, így olyan helyekre is betekintést nyertem, amikre egy hétköznapi embernek nem feltétlenül nyílik rálátása... Tittel Kinga sorait olvasva mégis azon vettem észre magam, hogy új helyeken barangolok, az általam oly nagyon ismert oltár hirtelen többletjelentést kap, akárcsak a falfestmények.
 
A kilátókat magunk mögött hagyva, a kötet második részének fókuszában már Kolodko Mihály és az általa készített szobrok állnak. Amennyiben követitek az instámat, vagy olvastátok itt egy korábbi bejegyzésemet, akkor tudhatjátok, mennyire rajongok a - többnyire - aprócska gerillaszobrokért, és hogy az egyik legnagyobb álmom egyszer összehozni egy olyan túrát, amikor az összeset meg tudom nézni egyszerre. Ebből a szempontból tehát ugyancsak csodás kis útikalauz a Kilátók és miniszobrok, térképet és pontos címeket tartalmaz a miniszobrok felkutatásához... Ám ennél valójában sokkal, de sokkal többet ad. 
Tittel Kinga és Kolodko Mihály együttműködésének hála a szobrok immár nem csupán szobrok, hanem valóságos mesekönyvek, melyek hol szívszorító, hol megmosolyogtató történeteket regélnek a múltunkból, jelenünkből, s néha még a jövőnkről is.
Lehet, hogy már ti magatok is találkoztatok ezekkel az aprócska alkotásokkal, de elgondolkoztatok valaha azon, miért ott, olyan szögben és úgy állnak, ahogy és ahol? Belegondoltatok abba, mit szimbolizál a lufikutya, az ugró lány, a tank vagy a többiek? Hallottatok már az usánka és a kalapács, vagy a sárga Simpson történetéről és eltűnéséről? És egyáltalán: hogyan és mikor kerülnek a helyükre ezek az alkotások? Minderre választ ad a könyv. 

Mindent egybevetve tehát: tiszta szívből ajánlom mindenkinek a Kilátók és miniszobrokat, mely méretéből adódóan simán befér bármilyen táskába. Ha szeretnétek otthonról kimozdulni, jó társatok, s idegenvezetőtök lesz. A mostani, feje tetejére állt világban pedig az sem elhanyagolható szempont, hogy többnyire olyan látnivalókat kínál, amik bármikor, kötöttségek nélkül megszemlélhetőek.
Én a magam részéről biztosan beszerzem majd az előző részeket is, s titeket is erre buzdítalak, ha még nem tettétek meg.


Pontszám: 5/5
Kedvenc kilátó: Szent-István bazilika, Mátyás-templom, zikkurat
Kedvenc miniszobor: Szomorú tank, Hungarian Yellow, Főkukac, Kockásfülű nyúl, Lufikutya
Negatívum: -
Borító: 5/5
Sorozat: Mesélő zsebkönyvek, önálló kötet
Megtetszett? Vidd haza!




Nyereményjáték


Mostani nyereményjátékunkban Kolodko Mihály miniszobrainak nyomába eredünk. Minden állomáson megtaláljátok egy-egy szobor nevét, a ti dolgotok pedig, hogy leírjátok a rafflecopter doboz megfelelő helyére, hogy pontosan milyen címen található az adott alkotás!
Figyelem, a kiadó csak magyarországi címre postáz; a nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére, hogy válaszoljon, ellenkező esetben automatikusan újat sorsolunk!


Seress Rezső




Nézzetek be a többi állomásra is

07/08 Könyv és más
07/10 Dreamworld
07/12 Hagyjatok! Olvasok!
07/14 Zakkant olvas

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése