Leigh Bardugo - Pusztulás és felemelkedés

Leigh Bardugo: Ruin and Rising - Pusztulás és felemelkedés

 

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó

ISBN: 9789634577775
Oldalszám: 392 oldal

Fordító: Sziklai István

Fülszöveg:

Katona. Idéző. Szent.
Az ország sora egy megtört idézőn, egy kegyvesztett nyomkeresőn és egy egykori nagy mágikus sereg szétvert maradványain múlik.
Az Éjúr árnytrónján ülve uralkodik, míg a meggyengült és sebesült Alina Sztarkov igyekszik felépülni, az őt szentként imádó Apparátus kétes védelme alatt. Minden reményét egy rég eltűnt ősi lény mágiájába veti, és abba az esélybe, hogy egy bizonyos törvényen kívüli herceg még életben van.
Ahogy a szövetségesei és az ellenségei a háborúba sodródnak, egyedül Alina áll az ország és világ örök rabságával fenyegető, áradó sötétség között. Hogy megnyerje ezt a harcot, meg kell szereznie egy legendás lény hatalmát – ám a tűzmadár utáni hajsza váratlan fordulatot tartogat.
Kövesd végig sorsa minden fordulatát!

Saját véleményem:

Hét évvel ezelőtt, amikor a kezembe vettem az Árnyék és csontot, még nem sejtettem, hogy egy olyan olvasmánnyal lesz dolgom, ami belevési magát a szívembe-lelkembe, és örökre bennem marad. Hét évvel ezelőtt elképzelni sem tudtam, hogy ennyi idő fog eltelni, míg Alina, Mal és az Éjúr történetének végére érek. Mint ahogyan arra sem számítottam, hogy mindezt egy megfilmesítésnek hála tehetem majd. De ha volt valami, amiről végképp álmodni sem mertem, az az, hogy személyesen is találkozhatok Leigh Bardugoval, és másodmagammal beszélgethetek vele. De mindez megtört, s mindeközben a Grisha univerzum váratlanul többé vált számomra.

"– Téged a sors arra szánt, hogy az ellensúlyom légy, Alina. Te vagy a világon az egyetlen, aki velem uralkodhat, aki kordában tarthatja a hatalmamat."

Idestova öt kerek esztendő telt el azóta, hogy végigizgultam az Otrom és vihar eseményei (és szerelembe estem Nyikolajjal) - és valljuk be, ez elég hosszú idő ahhoz, hogy kisebb-nagyobb részek megfakuljanak, netán teljesen el is tűnjenek. Nehéz úgy felvenni a fonalat, hogy miközben a szereplőkben még frissen lüktet a legutóbbi összecsapás eredménye, én arra se emlékszem már, mi történt, csak meglepve konstatálom, hogy Alináék a föld alatt bujkálnak az Apparátussal egyetemben. A szerző jól időzített emlékmorzsáinak hála azonban - ha nem is könnyen, de - visszacsalogathatóak az emlékek, és mindenféle feszengés nélkül olvasható a Pusztulás és felemelkedés. 

Megjegyzem, roppant találó a cím, ugyanis Alináék az Éjúrral való összecsapást követően a lányt szentként imádó Apparátus búvóhelyén próbálnak megerősödni, és kitalálni, hogyan tovább. Ám ténykedéseiket nagyban gátolja a fanatista vallási szervezet feje, aki mindent elkövet, hogy irányítása alá vonja Alinát. Barátainak hála azonban sikerül megmenekülnie, s első útjuk egy rég látott ismerős menedékébe vezet, ahol az események váratlan, és nem kevéssé tragikus fordulatot vesznek, amit aztán újabb menekülés, és hasonlóan meghökkentő csavarok követnek. 

A Grista trilógia utolsó része a várttal ellentétben igen lassú lefolyású, hiába vannak a szereplők folyamatos mozgásban, olvasóként könnyű úgy érezni, mintha voltaképp nem történne semmi a menetelésen és a veszekedésen meg a szenvedésen kívül. Ráadásul két kulcsszereplő is háttérbe szorul - melyek közül Nyikolaj fájó hiánya többé-kevésbé még elfogadható, de az Éjúré nem.
Mindig is úgy gondoltam, hogy a trilógia zárórésze nagy és epikus lesz, olyan, ami kitépi a szívemet és maximumra pörgeti a pulzusomat. Ehelyett temérdeknyi bandukolást, keresést és nyűglődést kaptam mindenféle komolyabb előkészület nélkül a végső csatára. Egyedül az utolsó erősítővel kapcoslatos meglepetés rántotta ki a talajt a lábam alól, ám sajnálatos módon mire ez megtört, elvesztettem az érzelmi kapcsolatot a szereplők jelentős részével, így már csak azt vártam, hogy túlessünk rajta. 

A végső ütközet azonban még ennél is jobban felbosszantott a maga gyerekes és karakteridegen módján. Hónapoknak kellett eltelniük ahhoz, hogy meg tudjam írni ezt a bejegyzést, de még most sem értem mi történt: ki gondolta úgy, hogy ez a befejés oké egy olyan sorozathoz, mint ez? Csalódott és végtelenül mérges vagyok, egyszerűen nem találok magyarázatot arra, miként történhetett ez meg. Leigh Bardugo-tól mind minőségben, mind minden egyéb tekintetben többet vártam. Olyan, mintha határidőre le akarta volna darálni az egészet, és az sem érdekelte, hogy ezzel a saját történetét és karaktereit tiporja sárba. 

Természetesen voltak és vannak szép, sokszor szívet tépő pillanatai a Pusztulás és felemelkedésnek, Éjúr nevének a leleplezése, a Nyikolajjal és Baghrával történtek, vagy a harmadik erősítő is ilyen. Akárcsak a befejezés keserédessége. Ezek azok a dolgok, amik segítettek átvészelni minden mást.  A csalódottságom azonban mit sem csorbít a sorozat iránti szeretetemen, Alina, Mal, az Éjúr és a többiek örökre velem maradnak, titeket pedig arra buzdítalak, hogy még egy ilyen lezárás tudatában is bátran vágjatok bele a sorozatba, hisz Leigh Bardugo olyan szépségesen szomorú utazásra invitál, amivel ritkán találkozni.

Pontszám: 5/3

Kedvenc szereplő: Baghra, Zoya, Nyikolaj, Éjúr

Kedvenc jelenet: temetés

Negatívum: lásd fentebb

Borító: 5/5
Sorozat: Grisa trilógia #3, Grisa univerzum

Megtetszett? Vidd haza!