Adventi blogturné (2022) - Szépség és a Szörnyeteg fanfic

„Van a csoda... Karácsony csodája. Amire várunk. És ami teljesedik. De ez a csoda nem a színes szalagokkal átkötött dobozokban rejlik. Nem a feldíszített zöld fenyő alatt találod. Ezt a csodát másutt kell keresni, másutt lehet megtalálni. Ez a csoda a kedves szavakban, őszinte, szívből jövő kívánságokban, szerető érzésben érkezik. És kell ennél nagyobb ajándék? A következő háromszázhatvanöt napban ezek kísérnek, ezek adnak erőt. Nem a csomagokban lapuló tárgyak, hanem csakis ezek. Csak ezek... Ez a karácsony csodája.”

Te vajon hiszel a karácsony csodájában? Hiszel a zöld fenyő varázsában?
Mi, a Blogturné Klub tagjai, több mint kétezer turnéval a hátunk mögött minden kétséget kizáróan hiszünk benne! S hogy bebizonyítsuk Neked is, hogy létezik, egy rendhagyó, karácsonyváró turnézásra invitálunk!

December elsejétől egészen szentestéig minden nap valami új meglepetéssel kényeztetünk. Lesznek könyvajánlóink, zenelistáink, ínycsiklandó receptjeink, de újra elkalandozunk kedvenc karaktereink világába is, ahonnan meg sem állunk a legjobb adventi programokig.
Természetesen képzeletbeli puttonyunk sem maradt üres! Ha egy kicsit közelebb merészkedsz és vetsz bele egy gyors pillantást, láthatod, mennyi kincs lapul még benne: sok-sok könyv, ami csak és kizárólag arra vár, hogy szebbé tegye olvasóink karácsonyát.
Tárd hát ki szívedet, kedves olvasó, és engedd, hogy a boldogság melege átjárjon.

Szépség és a Szörnyeteg fanfic

A szörnyeteg felmarkolt egy kevéske havat és hatalmas mancsai közt szétmorzsolta.
Gyűlölte az életét.
Önmagát gyűlölte.
A kastély rideg toronyszobájának ablakában állva az odakint szállingózó hópihéket kémlelte, melyek rendre emlékeztették arra, mit veszített: az életet. Valahol a sűrű erdő mögött aprócska falu húzódott, tele nyüzsgéssel. Utcáit nap, mint nap megtöltötték az élet hangjai: gyerekek hócsatáztak, asszonyok nevetgéltek, rozoga szekér gördült végig a latyakos kockaköveken, csizmatalpak nyikorogtak, korsók koccantak, s olykor egy-egy hangosabb szó vagy pofon is elcsattant. Csupa olyasmi, amiben neki és a kastély többi lakójának már soha többé nem lehet része. Az átok választotta el őket jövőjüktől, amiért kizárólag önmagát hibáztathatta.
Üvöltésébe beleremegtek a falak, s ijedten rikoltozó madarak röppentek szét a fákon, újabb emlékeztetőjéül annak, hogy mindenkit elriaszt maga mellől. Egykor fényűző életet élt, mindene megvolt: vagyon, rang; férfitársai irigyelték, míg a hölgyek állandóan a kegyeit lesték. A kastélyt élet töltötte meg, pazar bálokat, lakomákat rendeztek, muzsika szó szállt a levegőben, s ezernyi gyertya lángja világította be a termeket.
‒ És mi lett a vége? – dörmögte ingerülten, mintha rajta kívül bárki hallhatná szavait. Egyedül volt, tudta jól, hisz korábban nyomatékosan a személyzet értésére adta, hogy ne zavarják.
A mai a szokottnál is nehezebb napnak bizonyult számára.
Mint ahogy Mrs. Pottsnak, Lumiére-nek, Tik-Tak úrnak... és Csészikének is.
Felmordult. A közelébe eső legközelebbi bársonyfüggöny felé kapott, s oly könnyedén, mintha az csak papírból lett volna, leszaggatta. Hatalmas mancsai közé fogva fejét, arrébb tántorgott.
‒ Elég! Elég, elég, elég…
Azt kívánta, bárcsak átaludhatná ezt a napot ‒ a szeretet ünnepét. Akkor nem kellene szembenéznie tettei következményeivel. Bárcsak elvette volna a józan eszét az az átkozott boszorkány! Könnyebb lenne öntudatlan fenevadként létezni, mint egy szörnyeteg testébe zárva, tudatának teljes birtokában... Vele ellentétben ugyanakkor a kastély többi lakóját még éltette a remény, hogy uruk a kiszabott idő letelte előtt rátalálhat az igaz szerelemre, de ő nem hitt a tündérmesékben. Hisz ki szeretne bele egy magafajta szörnyetegbe? Rút, félelmetes bestia volt, önnön tükörképét sem állhatta. Hogyan várhatná el bárkitől is – különösen egy finom hölgytől ‒, hogy megérintse, megcsókolja, szeresse?
Rátámaszkodott az üres szoba közepén álló egyetlen bútordarabra, egy öreg, faragott lábú asztalkára és közelebb hajolt a rajta lévő búrához. Leheletétől bepárásodott az üveg, eltakarva előle a szirmait hullató mágikus rózsát. Amint az utolsó szirma is lehull, az utolsó reménye is tovaszáll és végérvényesen egyedül marad.
Furcsa érzés szorította össze a mellkasát.
Nem akart a jövőre gondolni, inkább felkapta az asztalon heverő varázstükröt és rámordult:
‒ Mutasd!
A tükör felszíne fodrozódni kezdett, mígnem tucatnyi, nyüzsgő ember képe jelent meg benne ott, ahol tükörképének kellett volna lennie. A falusiak a szokottnál is nagyobb sürgés-forgásban voltak. Némelyik férfi fenyőt cipelt a vállán, míg az asszonyok roskadásig rakott kosarakkal rohangáltak. A szörnyeteg szinte beleszédült a főtéren kavargó forgatagba: az emberek idegesen, ingerülten viselkedtek, egymást lökdösték, s azon marakodtak, kié legyen az utolsó hal. Bármerre mozdult a kép, tülekedő tömeg, lármázás és pattanásig feszült hangulat fogadta. Szinte már megnyugtató volt a tudat, hogy az elmúlt év sorát mit sem változtak az emberek. Egyszerre szánta és irigyelte őket. Még ha azok a szerencsétlen parasztok nem is vették észre, hogy épp az ünnep meghittségét veszítik el, voltak céljaik, álmaik: vacsorát készíteni a családnak, szebbé varázsolni az estét. Ezzel szemben számára egyetlen elfoglaltság létezett, amit titkon minden karácsonykor megtett: a varázstükrén keresztül figyelte azt a világot, aminek immár soha többé nem lehet részese és várt.
A sors furcsa fintora, hogy most pont arra vágyott, amit egykoron, hercegként megvetett. Azt az énjét a hideg rázta volna az efféle alantas ünnepléstől, kizárólag a pompa és a fényűzés éltette, a kérkedés, na meg a szépség.
‒ Kérem, Horace, szükségem van a répára!
A lány kétségbeesett hangja szakította ki töprengéséből a szörnyeteget. Hát itt van! A kissé furcsa lány, aki hozzá hasonlóan rajong az irodalomért. Szüntelen mosolyra kunkorodó ajka bánatosan lekonyult, a piaci zöldségest azonban nem hatotta meg.
A szörnyeteg mancsa összeszorult a tükör körül, ajkát morgás hagyta el.
‒ Fizess vagy tűnj el innen! ‒ felelte Horace, de a lány nem hagyta magát.
‒ Ígérem, holnap megadom az árát! Papa ajándéka drágább volt, mint számítottam, de ha megvárja, hazafutok és…
A mogorva árus azonban félbeszakította:
‒ Záróra, fizesd ki vagy engedj utamra!
‒ Horace, ne tegye ezt velem! Hát mit adok Fülöpnek karácsonyra? Tudja, mennyire odáig van a répáért.

***

Belle szíve elfacsarodott. Ha Horace nem könyörül meg rajta, Fülöp, a lovuk bánatos lesz. Bárcsak több pénzt hozott volna magával! Nem gondolta, hogy Papa ajándéka olyan sokba fog kerülni, hogy nem marad majd répára való. Pedig már mindent jó előre eltervezett: este, miután Papával elfogyasztották szerény ünnepi vacsorájukat, átadja neki az ajándékát – egy új, Párizsból érkezett szerszámot, amivel könnyebben tud majd bütykölni –, aztán kilátogat az istállóba Fülöphöz és odaadja neki az ízletes répákat. Most azonban mindez füstbe menni látszott.
‒ Horace, drága cimbora! ‒ harsant a háta mögött egy túlságosan is jól ismert hang. Belle megborzongott. Már csak ez hiányzott! ‒ A jövendőbelimnek szüksége van azokra a répákra, add szépen oda, én majd kifizetem helyette.
Belle a szemét forgatta.
‒ Gaston, már megmondtam, hogy én nem… ‒ kezdte volna.
‒ Csacska kislány, ne szerénykedj! Mellettem soha nem kényszerülnél nélkülözésre – azzal Gaston átkarolta Belle bordó kabátba bujtatott vállát és arrébb irányította, közel a szabó boltjának kirakatához, aminek visszatükröződő üvegfelületében a fajankó szabadon csodálhatta magát.
Megfeszíttette bicepszét, hangos sóhajtozásra késztetve lányok egy csoportját, majd addig csücsörített és pózolt, míg sikerült megtalálnia a szerinte legelőnyösebb pózt. Csakhogy Belle-t nem érdekelte sem Gaston, sem a mondandója, Fülöp ajándéka viszont annál inkább.
‒ Nos, élmény volt veled társalogni – hátrált egy lépést –, de ha megbocsátasz, várnak rám a répák.
‒ Ne siess, még nem fejeztem be! LeFou, te félkegyelmű, fizesd ki és hozd utánunk azokat a nyavalyás répákat! ‒ utasította alacsony termetű barátját Gaston, aki a farkasordító hideg ellenére most is ugyanazt a testre feszülő vörös felsőt viselte, derekánál széles övvel, mint máskor. Belle nem emlékezett, látta-e valaha másban.
Gyorsan végigmérte: a termetes férfi vállán ott lógott hatalmas puskája, haja olajtól fénylett, míg az őt körbelengő illat… émelyítően soknak bizonyult. A lánynak hányingere lett.
Gaston félreérthette ezt, ahelyett hogy útjára engedte volna Belle-t, szembependerítette magával, mélyen a szemébe nézett, mintha ezáltal megbűvölhetné, akárcsak holmi távol keleti kobrát, majd rávillantotta megnyerőnek hitt mosolyát.
‒ Mondd csak, szép hölgy, hát nem lenne kedvedre valóbb, hogy a férjedet várd ünnepi lakomával, minthogy a bolond Maurice-t szolgáld? Lőnék neked nyulat, őzet, bármit, amit csak megkívánok, te pedig cserébe fényesre sikálnád a csizmám és csókokkal köszöntenél! Az ég szerelmére, Belle, hát meddig kéreted még magad?
Belle-nek hányingere lett, ahogy elképzelte a férfi által lefestett jövőt. Csókokra gondolni sem akart!
‒ Gaston, értsd meg, nem megyek hozzád, és most hagyj, fontosabb dolgom is akad! ‒ azzal kitépte LeFou kezéből a répákat és futásnak eredt. A háta mögött hallotta, ahogy Gaston szeretett könyveit és az olvasás iránti szenvedélyét sértegeti, ám nem törődött vele. Állatokat gyilkoló, ostoba, felszínes férfinak tartotta, szíve legmélyéről megvetette. Ugyanakkor Belle pontosan tudta, hogy az egész falu ugyanolyan álmodozó bolondnak tartja, mint Papát. De ez sem érdekelte, szerette a könyveit, akárcsak az édesapját.
Amikor kellő távolságra ért, a LeFou kezéből elcsent répákat gyorsan bedugta kopottas táskájába, és előhúzta a frissen kikölcsönzött könyvét. Végigsimított gyönyörű, zöld borítóján. Egy hercegnőről és egy békáról szólt, akik felülemelkedve az emberi alantasságon és a külső szépségen, egymásba szerettek. Őszinte, tiszta és igaz szerelem volt, épp olyan, amilyenre ő is vágyott. Alig várta, hogy hazaérjen, bekucorodjon kényelmes fotelébe és egy bögre forró tea kíséretében elmerüljön kedvenc meséjében. Elképzelni sem tudott volna szebb karácsonyt annál, minthogy Papával együtt vannak, és azt teszik, amit leginkább szeretnek.
Még utoljára visszafordult a megtébolyult falu felé és egy szomorú mosolyt vetett azokra az emberekre, akik elfelejtették, miről is szól az ünnep: arról, hogy azokkal legyünk, akiket igazán szeretünk. Belle-t nem érdekelték az ajándékok, neki csak Papa és Fülöp, na meg egy könyv kellett a boldogsághoz.

***

A szörnyeteg megérintette a tükör felületét, mintha így érezhetné a lány bőrének puhaságát. Bolondság! Nem tudta, ki lehet Belle, de évek óta, minden egyes karácsony reggelén figyelemmel kísérte, ahogy elsétál a könyvtárba, majd új szerzeményébe temetkezve hazabandukol. Általában nem tett kitérőket, mint ma.
Különös szerzet volt, mindenkihez akadt egy-két kedves szava, s mit sem törődött a lépteit követő szánakozó tekintetekkel vagy megjegyzésekkel. Mintha a saját varázslatos világában élt volna.
A szörnyeteg tudta, hogy a lány sosem lehet az övé, mégis elégtétellel töltötte el, hogy faképnél hagyta azt a szűknadrágos pojácát. Ha nem félt volna bevallani önmagának, talán beismerte volna, hogy jobb kedvre derült tőle. Mellkasa melegséggel telt meg. A szépséges leány volt az ő meg nem érdemelt ajándéka. Minden percét kiélvezte hát míg figyelte, hogyan feledkezik ismét a könyvébe, énekel, táncol, pörög-forog a hazafelé tartó havas úton. Azt kívánta, bárcsak sose érne haza, akkor élete végéig bámulhatná. A lány azonban elérte aprócska házukat, ami azt jelentette, hogy ideje elbúcsúznia tőle. Nem érezte volna illőnek, ha tovább figyelni.
‒ Igazad volt, mama – suttogta a szoba magányába. Az édesanyja mindig azt mondogatta, hogy az otthon nem egy hely, hanem az a személy, akiért bármit megtennénk. És bár nem ismerte ezt a lányt, tudta, hogy érte képes lenne felülkerekedni önmagán.
Este, ha szerencséje lesz, talán álmaiban viszontláthatja, és akkor eltölthet vele egy szeretetteljes karácsony estét. Elképzelte, hogy felolvasna a lánynak, míg az Mrs. Potts forró kakaóját kortyolgatja, majd együtt néznék, ahogy Csészike kibontja az ajándékát, Lumiére és Babette pedig táncot lejt.
‒ Badarság!
Figyelmét ismét az üvegbúra alatt lévő mágikus rózsára függesztette, nem vette észre, hogy a háta mögött lévő ajtó finoman becsukódik Lumiére és Mrs. Potts mögött.

Nyereményjáték

Ünnepi turnénkhoz hasonlóan mostani játékunk is rendhagyó formát ölt. Minden állomáson találsz egy kérdést, ami irányulhat az ünnepre és annak fontos “kellékeire”, kapcsolódhat az adott poszthoz, de olyan is előfordulhat, hogy a te véleményedre, élményeidre, kedvenceidre leszünk kíváncsiak.
A turné végén, a Blogturné Klub bloggereinek felajánlásáből hat ajándékkötet kerül kisorsolásra (a kötetek címeit a rafflecopter doboz tetején találjátok) azok között, akik minden állomást teljesítenek.
Figyelem, a bloggerek csak magyarországi címre postáznak; a nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére, hogy válaszoljon, ellenkező esetben automatikusan újat sorsolunk!

Ki a kedvenc Szépség és a Szörnyeteg karaktered?

a Rafflecopter giveaway

Nézzetek be a többi állomásra is

12/01 Kelly és Lupi olvas - Karácsonyi vásárok
12/02 Booktastic Boglinc - Playlist
12/03 Dreamworld - Programajánló
12/04 Betonka szerint a világ… - Karácsonyi könyvek
12/05 Veronika's Reader Feeder - Babaróka karácsonya
12/06 Csak olvass! - Karácsonyi történet
12/07 Olvasónapló - Képeslapok
12/08 Fanni’s Library - Szívmelengető könyvek
12/09 Spirit Bliss Sárga könyves út - Rajzok és fanartok
12/10 Olvasónapló - Filmajánló
12/11 Utószó - Sütemény recept
12/12 Readinspo - Booktag
12/13 Csak olvass! - Könyvjelzők
12/14 Könyvvilág - Booktag
12/15 Könyv és más - Társasjáték ajánló
12/16 Kelly & Lupi olvas - Puzzle-k

12/17 Könyvvilág - Történet
12/18 Csak olvass! - Last minute ajándéktippek
12/19 Veronika’s Reader Feeder - Ünnepi DIY
12/20 Függővég
12/21 Hagyjatok! Olvasok! - Harry Potter fanfic
12/22 Szaffi polca - Mézeskalács
12/23 Dreamworld - Történet

12/24 Közös karácsonyi meglepetés