Interjú Kleinheincz Csillával

A mostani interjúalanyom nem más, mint Kleinheincz Csilla, az Ólomerdő írónője, akinek a 2014-es Könyvfesztiválon, a GABO kiadó jóvoltából, ismét megjelenik regénye, immár átdolgozott, és új köntöst kapott kiadásban. Ennek - valamint az Ólomerdőt népszerűsítő blogturnénak - apropójából kerestem meg őt egy interjúval, és nagyon készségesen igent mondott.

Az új kiadás nem véletlen, hiszen ez hivatott megágyazni a folytatásoknak, melyekről az interjúban is bővebben olvashattok.

Kleinheincz Csilláról, valamint az Ólomerdőről és annak folytatásairól még több információt találhattok Csilla facebook oldalán vagy blogján.

Az Ólomerdő első megjelenése óta közel 7 év telt el. Milyen érzés volt az átírás során újra találkozni a szereplőiddel és a világgal, melyet teremtettél?

Teljesen sosem engedtem el a világát, mert az elmúlt években folyamatosan kerestem a folytatást, de igazán akkor nyílt ki előttem ismét, amikor végre rátaláltam az Üveghegy történetére. Lóna és Emese drámája nemcsak a karaktereket árnyalta jobban, de a helyére tett egy sor ötletet, amik addig külön-külön éltek a fejemben. Most már mindig itt van a világ, csak befelé kell figyelnem hozzá – a gondot inkább az jelenti, hogyan és mennyit mutassak meg belőle.

Van olyan karakter, akit egy kicsit jobban kedvelsz, közelebb áll a szívedhez, mint a többiek, vagy egyformán szereted őket?

Mindig éppen azt a karaktert szeretem a legjobban, amelyik épp a fókuszban van, és ez jelenetről jelenetre változhat. De ennek így is kell lennie, ha nem az övé lenne az osztatlan figyelmem, ha unnám, az átjönne az íráson is.

De talán (érthető módon) Emese izgat a leginkább, benne van a legtöbb feszültség és rajta csapódik le a legtöbb esemény következménye.

Emese egy nagyon zárkózott lány, nem kimondottan társaságkedvelő, ráadásul korához képest érettebb, mint az átlag. Akár azt is mondhatnánk róla, hogy öreg, bölcs lélek, fiatal testbe zárva. Az élet, a származása és a családjával történtek formálták ilyenre, vagy egyszerűen ilyen típus? Gyerekként te mennyire hasonlítottál rá?

Emese más, mint én. Beemeltem ugyan olyan elemeket a személyiségébe, amik nálam is megtalálhatóak (én is szerettem rajzolni, metalt meg rockot hallgatok, háromszori iskolaváltás miatt pedig többször is kívülálló voltam az osztályomban), de ő sokkal zárkózottabb, bizalmatlanabb – egyrészt a származása, másrészt a vele történtek miatt. Hagyom, hogy a történet formálja őt és viszont, ettől a kölcsönhatástól lesz érdekes szereplő, még ha nem is kimondottan bájos vagy vicces. Aligha lehetne az ilyen élmények után. De azt remélem, hogy mások is meglátják benne az erőt, ami átsegíti a nehézségeken.

Az erdőkben lakó lények közül mind személyiségre, mind pedig kinézetre kitűnik Tartód és Firtos. Egyfajta átmenetet képeznek az emberek/tündérek és a többi mágikus lény között. Hogyan születtek meg a gondolataidban? Mennyire volt nehéz belelátni a fejükbe vagy egyikről a másikra váltani?

Őszintén szólva nem emlékszem pontosan, hogyan születtek meg, az első jelenetekben, amikor feltűnnek, még egy karakter járt a fejemben, akkor vált ketté, amikor találkozott Rabonbánnal, mert nem akartam egyszerű sidekicket teremteni az Özvegy mellé. Aztán megtalálta a helyét, mert minden szereplőben munkál a belső küzdelem – az övé egyszerűen jobban látható.

A Héterdőben mindegyik erdőnek megvan a maga uralkodója. Van valamilyen különleges jelentősége annak, hogy melyiket ki kapta?

Annak, hogy ki melyik fémerdőt kapta, nincsen jelentősége, bár az ólom jobban illik egy boszorkányhoz és a vas egy lovaghoz…

Ha választhatnál, melyikben szeretnél leginkább élni?

Igazság szerint egyik erdőben sem. Én továbbmerészkednék a tündérek birodalmába, és ott keresném meg a nekem való falut.

Az ígéretek megtartása a regény egyik legfőbb támpillére. Miért lett ez ilyen fontos és kiemelkedő?

Amikor elkezdtem a meséket olvasni és kutatni a regényhez, az egyik, ami (ismét) feltűnt, az, hogy a hősök és segítők mindig betartják az ígéreteiket, sőt, a legkisebb fiú sikere sokszor épp azon múlik, hogy a bátyjaival ellentétben, amikor segít másoknak, azok későbbi segítséget ígérnek neki. Egyszerűen elkezdtem gondolkodni azon, miért van ez így, ha a meséket valós történetek sematikus összefoglalójának tekintem, kényszeríti-e valamiféle törvény vagy mágia a szereplőket arra, hogy így viselkedjenek. Ez szépen passzolt a karma elvéhez, és a többi már adta magát.

A fogadalmak betartása mellett, kulcsfontosságú szerep jut a különféle átkoknak, babonáknak is. Te magad hiszel ezekben?

Átkokban nem hiszek, abban viszont igen, hogy számolni kell a következményekkel, ha úgy tetszik, „mindennek megvan az ára”.

Amennyiben Rapsonné elvarázsolna, milyen állat szeretnél lenni?

Gyerekkoromban biztos mondtam volna mindent őztől kezdve a fekete párducig… Nem tudom. Tartósan semmiféle állat nem szeretnék lenni, de rövid időre bármiféle madarat vagy emlőst el tudnék viselni. Legyen mondjuk vidra, őket szeretem.:)

Az Ólomerdő számos mesei elemet tartalmaz. Gyerekként mi volt a kedvenc meséd? Melyik volt rád a legnagyobb hatással? Esetleg akadt olyan, amelyiktől féltél?

A magyar népmesék közül A deszkavári királyfi volt a kedvencem, de sokat olvastam a különféle népek meséit és persze műmeséket is. Nagy hatással inkább már későbbi olvasmányok voltak rám, amiket saját magam olvastam, a leginkább talán A Végtelen Történet. Arra nem emlékszem, hogy mesétől féltem volna, de egy Stephen King novella miatt évekig széket toltam a szekrényajtó elé éjszakára.

Az első rész azt az érzést próbálja kelteni az olvasóban, mintha le lenne zárva, közben pedig rengeteg elvarratlan szál marad. A legfelcsigázóbb mégis sokunk kedvenc karakterének sorsa, aki továbbra is a szívére, valamint a megváltásra vár.

Elárulnál nekünk egy apró kulisszatitkot a második résszel kapcsolatban? Vagy Rabonbánról?

Azt hiszem, csalódást kell okoznom, mert az Üveghegy kötetben még nem jön vissza Rabonbán (csak egy cameóra), ugyanis időrendben haladok, és amíg Emese lassan felnő, Rabonbánnak nyoma vész. A szíve hiánya és az átok is kezdi megtörni, és ezért előbb le kell jutnia a pokolba. A harmadik kötet első történetének viszont egyértelműen ő lesz a sztárja, és a sorozat lezárásában is hangsúlyos szerepet kap.

Sokan kíváncsiak – köztük én is -, hogy mikorra várhatóak a folytatások? Hány részesre tervezed az Ólomerdőt?

Három kötet és öt történet, a második és harmadik kötet két-két kisregényt tartalmaz majd. A második kötet még idén megjelenik, a harmadikkal pedig igyekszem nem hét évet várni. De most tudom, honnan hova tartok, így talán könnyebb lesz haladni.

Köszönöm az interjút!