Augusztus 13-tól három állomáson keresztül mi is a fehér szoba rejtélyét kutatjuk az Összekuszálva főszereplőjével. Vajon mi történhetett vele? Tarts velünk, bár nem ígérjük, hogy eláruljuk! De a rejtély és a nyomozás önmagában is érdekes. Ha pedig ügyesek vagytok, a Könyvmolyképző Kiadónak hála egy példányt is nyerhettek a könyvből.
Kiadó: Könyvmolyképző
ISBN: 9789632456515
Oldalszám: 317 oldal
Fordító: Cziczelszky Judit
Fülszöveg:
A tizenhét éves Grace egy fehér szobában ébred, ahol nincs más, csak egy asztal, tollak és papír. Mindeközben pedig fogalma sincs, hogy került oda.
Ahogy lassan papírra veti összekuszálódott élete minden apró részletét, kénytelen felidézni azokat a dolgokat is, amiket inkább el akart felejteni. Kiderül, hogy reménytelenül szerelmes a lélegzetelállító Natbe. Ahogyan az is, hogy a legjobb barátnőjét Salnek hívják, és kettejük kapcsolata egyáltalán nem hétköznapi. Egy dolog azonban hiányzik.
Grace-nek szembe kell néznie a legfontosabb kérdéssel. Miért van itt?
Egy történet veszélyes titkokról, mély barátságról és ellenállhatatlan vonzalomról.
Drága Grace!
Hosszú-hosszú évek óta kíváncsi voltam a történetedre; noha nem ismertelek, valamiféle láthatatlan erő mégis vonzott feléd. Nem tudhatsz róla, de rengetegszer megfordultam a közeledben, valami pici, szánalmas indok miatt azonban minden egyes alkalommal leengedtem a kezem, és nem kopogtattam be hozzád. Talán nem véletlenül. Hiszek a sorsban, és abban is, hogy Neked és nekem most kellett találkoznunk. Most jött el az ideje annak, hogy ne csak hallgassalak, hanem meg is értselek. Át- és veled együtt érezzem mindazt, amik benned munkáltak. Fájdalom, magány, boldogság, düh, elkeseredettség, csalódás, vágyakozás, elhagyatottság, remény és reményvesztettség. Tengernyi érzelem.
Levél Grace-hez
Drága Grace!
Hosszú-hosszú évek óta kíváncsi voltam a történetedre; noha nem ismertelek, valamiféle láthatatlan erő mégis vonzott feléd. Nem tudhatsz róla, de rengetegszer megfordultam a közeledben, valami pici, szánalmas indok miatt azonban minden egyes alkalommal leengedtem a kezem, és nem kopogtattam be hozzád. Talán nem véletlenül. Hiszek a sorsban, és abban is, hogy Neked és nekem most kellett találkoznunk. Most jött el az ideje annak, hogy ne csak hallgassalak, hanem meg is értselek. Át- és veled együtt érezzem mindazt, amik benned munkáltak. Fájdalom, magány, boldogság, düh, elkeseredettség, csalódás, vágyakozás, elhagyatottság, remény és reményvesztettség. Tengernyi érzelem.
Kezdetben olyannak mutattad magadat, mint bárki. Egy tucatlánynak a tömegből, aki kortársaihoz hasonlóan átéli a tinilét összes nyűgjét, csak szélsőségesebb, drasztikusabb módon. Ahelyett, hogy duzzogtál, sírtál, üvöltöttél, divatos depresszióba süppedtél volna, majd néhány nap, hét vagy hónap elteltével új bekezdést nyitottál volna életed könyvében, levésted a pontot, és már majdnem belekezdtél a VÉGE feliratba is. Bevallom, nem értettelek. De hogyan is érthettelek volna, ha elzárkóztál előlem, sőt még önmagad elől is?
Akkor nem láttam, hogy bár készen álltál eldobni az életedet, valahol, a lelked mélyén arra vártál, hogy valaki számára legyél annyira fontos, hogy megmentsen a világban rejlő gonoszságtól és saját magadtól. Aztán amikor ez bekövetkezett, egy cseppnyi szeretetbe vegyített gyűlöletet éreztél Ethan iránt.
Ethannek volt képe elrabolni, bezárni egy idegesítően hófehér szobába, eléd tolni tucatnyi lapot, és egy évre elegendő tollat, és az kérni, írj. Olyasvalakinek, aki nem is ismer – mert nem ismer, ugye? -, nem állhatott jogában ilyesmit kérni. Pláne nem úgy, hogy fogva tartott, és bezsuppolt egy olyan világba, ahonnan nem nyílt kilátás, és az ágytól kezdve a fürdőszobáig minden idegesítően hófehér volt. Még az ő ruháiból is kivesztek a színek. Pedig te mindig is imádtad őket.
De ha jobban belegondolunk, mi mást tehettél volna egyedül, egymagadban? Bármennyire bosszantó is volt azt tenni, amit az az alak javasolt, csak így köthetted le magadat, amennyiben nem akartál begolyózni.
Írni. Állításod szerint, valaha ez volt a legkedvesebb hobbid, hát miért ne írhatnád meg a saját életedet?!
Akkoriban igazi kis lázadó voltál. Azzal párhuzamosan, hogy elfogadtad a menő lányok által kínált lehetőséget, egyben a könnyebb utat is választottad, még akkor is, ha ez helytelen volt, és olykor a saját károdra ment. Mennyivel egyszerűbb volt érzelmek nélkül, lazán, alkoholtól eltompítva élni? Elvenni, ami kell, és lubickolni az élvezetekben, amit az idegen fiúk kínáltak?
Aztán megjelent Sal, kiléptél a menők világából, és őt választottad naprendszered középpontjául. Körülötte keringtél, mintha rajta kívül senki más nem létezett volna. Mert ő elfogadott olyannak, amilyen vagy. Nem nézett le azért, mert vagdostad magad; inkább melléd állt, vigyázott rád, pátyolgatott. Hidd el, nem ítéllek el emiatt. Pontosan tudom, milyen egyetlen emberre és az ő barátságára alapozni a világodat. Mintha a kezébe adnál egy kardot, hogy megvédelmezzen a rád támadó csúnya sárkányoktól. Csakhogy nem tudhatod, ő maga nem sárkány-e. Kétélű fegyver.
De mindegy is, Sal mindig mindenben melletted állt, biztatott, jó volt hozzád. És te is segítettél neki. Akkor is, amikor terhes lett, és csak veled osztotta meg a hírt. Te kísérted végig az úton. Nem ítélkeztél az abortusz miatt, és bár fájt, hogy nem akarta megosztani veled, kitől és milyen körülmények között esett teherbe egy magafajta jókislány, mégsem panaszkodtál. Mit kaptál cserébe? A képedbe zúdított egy nagy rakás gusztustalanságot. Oda szúrt, ahol legjobban fájt, a gyengepontjaidra.
Az élet azonban kegyes volt veled. Az utadba sodorta Natet, ezt a jóképű, kedves, aranyos, okos, szenvedélyes fiút, aki megtanította neked, mi az a szerelem. Fenekestül felforgatta a világodat és a nézeteidet. Téged, az egyéjszakás kapcsolatok királynőjét térdre kényszerített, teljesen megbabonázott, sőt talán kicsit meg is változtatott a javadra. Sal ide vagy oda, boldog voltál. Minden kis összezörrenés ellenére. Édesapád halála-, és a rengeteg viszontagság után végre teljesen, önfeledten boldog.
Nat érintései felperzseltek, szavai megnyugtattak, még a kések is feledésbe merültek. Hiába vártad, mikor pottyansz le a magasból és esel pofára, minden nap csak jobbnak tűnt. Még Sal is bocsánatot kért, és újra az életed részévé vált. Mit számított hát a rideg anyád, aki csak vérségileg volt az, aki? Aki, ahelyett, hogy meghallgatott volna, törődött volna veled, inkább járta a világot, és tonnaszámra vásárolta az újabb és újabb göncöket? Semmit. Neked ott volt Nat és Sal. Más nem is kellett. Ja, de. Volt egy álmod, egy terved.
Hogy jó döntés volt-e, amit tettél? Talán igen, talán nem.
A szekrényben rejtegetett démonok ellen nem létezik megfelelő védelem. Ők könnyeket, fájdalmat, kétségbeesést, tompíthatatlan kínt okoznak. A húsodba mártott rozsdás kés nem kergeti el őket, csak újabbakat vonz. Esküszöm, ha ott lehettem volna melletted, megfogtam volna a kezedet, mielőtt magadba döföd újra és újra. Fájt látni, mit tettek veled a problémák. És haragszom rád, hogy így kerestél enyhülést. Azért viszont nem, aki voltál, és ahogyan cselekedtél.
Tudom, elsőre sokan úgy látnak téged, mint egy önző, hisztis lányt, aki csak és kizárólag önmagát helyezi előtérbe. De végül is, nem ezt csináljuk mindannyian?
És te, drága Grace, te igazán megérdemelted, hogy boldog legyél, mint ahogyan azt is, hogy ennek hangot adj. Ha egy fiatal lány hirtelen elveszti szeretett szülőjét, ráadásul úgy, ahogyan neked kellett, majd a másik keresztülnéz rajta, nem törődik vele, az önmagában is elég nagy törést jelent. Nem beszélve arról, ha nincs senki, aki a kétségbeesett vészjelzéseidet észrevenné – jelenesetben a vagdosást, a féktelen piálást és pasizást. Te csak azt akartad, hogy végre szeressenek, de úgy igazán. Ez sok minden, de nem önzőség.
Az önzőség az, amit azok tettek veled, akik közel álltak hozzád. Hogy mindannyijuknak volt képe a szakadék felé taszítani. Félre ne érts, ettől még te is hibás vagy azért, hogy Ethan fogságában, a fehér szobában kötöttél ki. Nem ez lett volna a megoldás. Te is tudod. Ethan is tudja. Ezért vagy ott, vele.
Meglehet sokáig tengernyi kérdés cikázott benned: Ki Ethan? Miért rabolt el? Mi ez a fehér szoba? Miért nincs kilincs a szoba ajtaján? Ethan honnan tudja, mik a kedvenc ételeid? Miért akarja, hogy írj? Miért ad alkalmat arra, hogy elszökj? Miért nincs bezárva az ajtó (mert tudod, hogy nincs)? Miért maradsz mégis? Mit érzel iránta? Miért hallod a fejedben a hangját? Miért álmodsz vele? És végül, de nem utolsó sorban, Ethan miért ösztökél arra, hogy végre eljuss oda, ahova kell, és rájöjj az igazságra? – A lelked mélyén mégis mindre tudod a választ. Most, hogy elmesélted nekik, nekem, magadnak mindezt, biztosan. És én is tudom.
Köszönöm, hogy megosztottad velem legbensőbb titkaidat, és tiszta szívből kívánom, hogy légy erős. Hiszem, hogy sikerülni fog elhagyni a fehér szobát, mert az a pont nem a történet lezárása volt, csak egy fejezeté. Még nagyon sok tiszta, hófehér lap vár rád, és arra, hogy teleírd. Csak rajtad áll, mivel töltöd meg!
Akkor nem láttam, hogy bár készen álltál eldobni az életedet, valahol, a lelked mélyén arra vártál, hogy valaki számára legyél annyira fontos, hogy megmentsen a világban rejlő gonoszságtól és saját magadtól. Aztán amikor ez bekövetkezett, egy cseppnyi szeretetbe vegyített gyűlöletet éreztél Ethan iránt.
Ethannek volt képe elrabolni, bezárni egy idegesítően hófehér szobába, eléd tolni tucatnyi lapot, és egy évre elegendő tollat, és az kérni, írj. Olyasvalakinek, aki nem is ismer – mert nem ismer, ugye? -, nem állhatott jogában ilyesmit kérni. Pláne nem úgy, hogy fogva tartott, és bezsuppolt egy olyan világba, ahonnan nem nyílt kilátás, és az ágytól kezdve a fürdőszobáig minden idegesítően hófehér volt. Még az ő ruháiból is kivesztek a színek. Pedig te mindig is imádtad őket.
De ha jobban belegondolunk, mi mást tehettél volna egyedül, egymagadban? Bármennyire bosszantó is volt azt tenni, amit az az alak javasolt, csak így köthetted le magadat, amennyiben nem akartál begolyózni.
Írni. Állításod szerint, valaha ez volt a legkedvesebb hobbid, hát miért ne írhatnád meg a saját életedet?!
Akkoriban igazi kis lázadó voltál. Azzal párhuzamosan, hogy elfogadtad a menő lányok által kínált lehetőséget, egyben a könnyebb utat is választottad, még akkor is, ha ez helytelen volt, és olykor a saját károdra ment. Mennyivel egyszerűbb volt érzelmek nélkül, lazán, alkoholtól eltompítva élni? Elvenni, ami kell, és lubickolni az élvezetekben, amit az idegen fiúk kínáltak?
Aztán megjelent Sal, kiléptél a menők világából, és őt választottad naprendszered középpontjául. Körülötte keringtél, mintha rajta kívül senki más nem létezett volna. Mert ő elfogadott olyannak, amilyen vagy. Nem nézett le azért, mert vagdostad magad; inkább melléd állt, vigyázott rád, pátyolgatott. Hidd el, nem ítéllek el emiatt. Pontosan tudom, milyen egyetlen emberre és az ő barátságára alapozni a világodat. Mintha a kezébe adnál egy kardot, hogy megvédelmezzen a rád támadó csúnya sárkányoktól. Csakhogy nem tudhatod, ő maga nem sárkány-e. Kétélű fegyver.
De mindegy is, Sal mindig mindenben melletted állt, biztatott, jó volt hozzád. És te is segítettél neki. Akkor is, amikor terhes lett, és csak veled osztotta meg a hírt. Te kísérted végig az úton. Nem ítélkeztél az abortusz miatt, és bár fájt, hogy nem akarta megosztani veled, kitől és milyen körülmények között esett teherbe egy magafajta jókislány, mégsem panaszkodtál. Mit kaptál cserébe? A képedbe zúdított egy nagy rakás gusztustalanságot. Oda szúrt, ahol legjobban fájt, a gyengepontjaidra.
Az élet azonban kegyes volt veled. Az utadba sodorta Natet, ezt a jóképű, kedves, aranyos, okos, szenvedélyes fiút, aki megtanította neked, mi az a szerelem. Fenekestül felforgatta a világodat és a nézeteidet. Téged, az egyéjszakás kapcsolatok királynőjét térdre kényszerített, teljesen megbabonázott, sőt talán kicsit meg is változtatott a javadra. Sal ide vagy oda, boldog voltál. Minden kis összezörrenés ellenére. Édesapád halála-, és a rengeteg viszontagság után végre teljesen, önfeledten boldog.
Nat érintései felperzseltek, szavai megnyugtattak, még a kések is feledésbe merültek. Hiába vártad, mikor pottyansz le a magasból és esel pofára, minden nap csak jobbnak tűnt. Még Sal is bocsánatot kért, és újra az életed részévé vált. Mit számított hát a rideg anyád, aki csak vérségileg volt az, aki? Aki, ahelyett, hogy meghallgatott volna, törődött volna veled, inkább járta a világot, és tonnaszámra vásárolta az újabb és újabb göncöket? Semmit. Neked ott volt Nat és Sal. Más nem is kellett. Ja, de. Volt egy álmod, egy terved.
Hogy jó döntés volt-e, amit tettél? Talán igen, talán nem.
A szekrényben rejtegetett démonok ellen nem létezik megfelelő védelem. Ők könnyeket, fájdalmat, kétségbeesést, tompíthatatlan kínt okoznak. A húsodba mártott rozsdás kés nem kergeti el őket, csak újabbakat vonz. Esküszöm, ha ott lehettem volna melletted, megfogtam volna a kezedet, mielőtt magadba döföd újra és újra. Fájt látni, mit tettek veled a problémák. És haragszom rád, hogy így kerestél enyhülést. Azért viszont nem, aki voltál, és ahogyan cselekedtél.
Tudom, elsőre sokan úgy látnak téged, mint egy önző, hisztis lányt, aki csak és kizárólag önmagát helyezi előtérbe. De végül is, nem ezt csináljuk mindannyian?
És te, drága Grace, te igazán megérdemelted, hogy boldog legyél, mint ahogyan azt is, hogy ennek hangot adj. Ha egy fiatal lány hirtelen elveszti szeretett szülőjét, ráadásul úgy, ahogyan neked kellett, majd a másik keresztülnéz rajta, nem törődik vele, az önmagában is elég nagy törést jelent. Nem beszélve arról, ha nincs senki, aki a kétségbeesett vészjelzéseidet észrevenné – jelenesetben a vagdosást, a féktelen piálást és pasizást. Te csak azt akartad, hogy végre szeressenek, de úgy igazán. Ez sok minden, de nem önzőség.
Az önzőség az, amit azok tettek veled, akik közel álltak hozzád. Hogy mindannyijuknak volt képe a szakadék felé taszítani. Félre ne érts, ettől még te is hibás vagy azért, hogy Ethan fogságában, a fehér szobában kötöttél ki. Nem ez lett volna a megoldás. Te is tudod. Ethan is tudja. Ezért vagy ott, vele.
Meglehet sokáig tengernyi kérdés cikázott benned: Ki Ethan? Miért rabolt el? Mi ez a fehér szoba? Miért nincs kilincs a szoba ajtaján? Ethan honnan tudja, mik a kedvenc ételeid? Miért akarja, hogy írj? Miért ad alkalmat arra, hogy elszökj? Miért nincs bezárva az ajtó (mert tudod, hogy nincs)? Miért maradsz mégis? Mit érzel iránta? Miért hallod a fejedben a hangját? Miért álmodsz vele? És végül, de nem utolsó sorban, Ethan miért ösztökél arra, hogy végre eljuss oda, ahova kell, és rájöjj az igazságra? – A lelked mélyén mégis mindre tudod a választ. Most, hogy elmesélted nekik, nekem, magadnak mindezt, biztosan. És én is tudom.
Köszönöm, hogy megosztottad velem legbensőbb titkaidat, és tiszta szívből kívánom, hogy légy erős. Hiszem, hogy sikerülni fog elhagyni a fehér szobát, mert az a pont nem a történet lezárása volt, csak egy fejezeté. Még nagyon sok tiszta, hófehér lap vár rád, és arra, hogy teleírd. Csak rajtad áll, mivel töltöd meg!
Szeretettel,
Lilla
Lilla
Pontszám: 5/5***
Kedvenc szereplő: Grace, (Ethan), Devon
Kedvenc jelenet:a vége, az Ethan-Grace jelenetek, és Grace mackóban
Negatívum: az a dolog, ami miatt Grace öngyilkos akar(t) lenni
Borító: 5/5
Borítók
Nyereményjáték
Grace semmiben sem lehet biztos, nem hihet a szemének és a gondolatainak sem. De még az emlékei is cserben hagyják. Mi a fehér szoba? Miért van ott? Ki a titokzatos srác?
Nos, most mi is próbára teszünk titeket. Ti sem hihettek a szemeteknek - vagy csak félig.
Nincs más feladatotok, mint megmondani mit láttok a képen! Csakhogy figyelem: sehol sem egyetlen dolgot! Mi minden esetben legalább két megoldást várunk.
Hajrá! Lássatok Ti is a dolgok mögé!
Figyelem! A kiadó csak Magyarország területén belül postáz, a nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben a nyertes nem jelentkezik 72 órán belül, újból sorsolunk.
Annyira örülök, hogy vannak olvasók, akikből hasonló érzéseket váltott ki a könyv, mint belőlem. :) Fantasztikus levél, öröm volt olvasni minden sorát!
VálaszTörlés