Yoho, kalóznak lenni jó!

... jó? Igen, amennyiben Jack Sparrow a neved, vagy legalábbis rendelkezésedre áll egy kalózhajó. De még ebben az esetben is bűncselekménynek minősül. 

Kezdjük az elején...

Alapjában véve békés embernek tartom magam, ami egészen addig igaz is, míg nem tipornak a becsületembe, vagy húzkodják az oroszlánbajszomat, mert olyankor tényleg olyanná válok, mint a horoszkópom (oroszlán). 

Blogos pályafutásom alatt - és előtt - megéltem már számtalan blogger vitát. Voltam külső szemlélő, és érintett, de minden alkalommal csendben maradtam, puffogtam magamban egy kicsit - vagy sokat -, mégis megtartottam a véleményemet, mert mint tudjuk, a vitageneráló számára bármit mondhatsz, úgysem fogja meglátni a fától az erdőt. 

Szeretek önmagam ura lenni, azt tenni, amihez és ahogyan kedvem van, ráadásul azt az elvet vallom, hogy éppen elég nagy az internet mindannyiunk számára, bőven megférünk benne. Egyikünk sem áll a másik felett, hogy igazságot teremtsen, vagy megszabja mit hogyan lehet csinálni. Nem.  Mindenki csinálja csak úgy, ahogyan szeretné, annak megfelelően, mire vágyik, mit szeretne elérni.

Persze nem mondom, hogy nem vonom fel a szemöldökömet a manapság már minden bokorban termő lájk+megosztás=giganyeremény blogok és bloggerek esetében, ahol a lényegi tartalom igencsak elenyésző, az ajándékok számához képest... Ó, nem. Mint magánember van véleményem, de mint blogger egy szavam sem lehet. Ha az illetőnek az a fontos, hogy a követői és szponzorai száma nőjön, hát egészségére. Nekem ettől semmi sem lesz rosszabb vagy jobb. 

Ami viszont engem illett, én tartom magam ahhoz, amit a kezdetektől követek: az élményeim bemutatásához.

Idestova három éve azért vágtam bele a blogolásba, hogy leírhassam és megoszthassam a hozzám hasonló érdeklődésű könyvmolyokkal a benyomásaimat, élményeimet egy-egy regénnyel vagy filmmel kapcsolatban. Netán friss infókat hozzak kedvenceimről, megjelenő újdonságokról, stb. 

Egyáltalán nem voltak olyan céljaim, hogy közismert, népszerű blogger legyek. Nem akartam és nem akarok népszerűvé válni, tökéletesen meg vagyok elégedve a magam átlagosságával. Sőt, hogy őszinte legyek, még mind a mai napig meglep, így is milyen sokan követitek az oldalt - amit egyébként köszönök. Anno úgy voltam vele, ha legalább egy embernek tudtam segíteni a véleményemmel (fontos: soha nem írok kritikát, mindig csak véleményt!), és találni számára egy olyan könyvet, amit egyébként lehet, hogy elkerült volna, és ezáltal megfosztotta volna magát egy remek élménytől, akkor már megérte. Közhely, de igaz. 

Büszke vagyok arra, hogy önerőből jutottam el oda, ahol most vagyok. 

Ne értsetek félre, nem vagyok olyan, aki bort iszik és vizet prédikál, minthogy a blogturnék során, ha nem is tőlem, de tőlünk - vagyis legtöbb esetben a kiadóktól - nyerhettek. De a móka mögött kemény "munka" áll (mielőtt bárki kiforgatná a szavaimat, nem, nem munkának érzem a blogolást, ámde összerakni egy bejegyzést, nem kis feladat, mindjárt rátérek erre is). Mint ahogyan amögött is, hogy eljutottam odáig, hogy jó-, esetéenként baráti kapcsolatot ápoljak némelyik kiadóval, kiadói munkatárssal, részese legyek a blogturnés csapatnak, és még sokáig sorolhatnám. 

Tisztán emlékszem arra a napra, amikor viszonylag friss újoncként megkeresett az egyik kiadó munkatársa - direkt nem szeretnék nevesíteni -, és felkínált számomra egy lehetőséget. Minden túlzás nélkül mondom, madarat lehetett volna fogatni velem abban a pillanatban. Ám még ekkor sem potyogtak az ölembe recik. Nem kértem semelyik kiadótól, és nem is igazán kaptam, leszámítva egy-kettőt - akiknek szintén hálás leszek a belém vetett bizalmukért. (Egyébként manapság sem kérek recenziós könyveket, ha felajánlják, örülök neki, de a blogturnés regényeimet leszámítva, általában én magam veszem a drágáimat.)

Na, de nem akarok esti mesét tartani, lényeg: önerőből, rengeteg ráfordított energiával és még annál is több idővel értem el mindent, és erre büszke vagyok. Mindenkit arra buzdítok, aki valóban könyves - tartalmi - blogger szeretne lenni, vágjon bele. Lehet, hogy eleinte döcögni fog,  nem lesz tökéletes, de ez nem baj (mint sok más az életben, a blogolás is egy örök tanulási folyamat). Idővel megtaláljátok a saját stílusotokat, lesz egy kiforrott bejegyzéssablonotok. 

Fontos: magatokért, ne pedig az ingyen könyvért vagy a népszerűségért csináljátok! Ha kitartóak vagytok, akkor igenis elérhettek valamit. Ne irigykedjetek arra, akinek most az ölébe hullik minden földi jó, hosszú távon lehet, hogy pont az lesz a kifizetődő, ha minőségi, vagy lelkiismeretes módon, hobbiból, szeretetből csináljátok, amit csináltok. És legalább elmondhatjátok, hogy akik olvasnak, követnek titeket, azok önmagatok- és saját szellemi értéketek miatt teszik. Ha meg népszerűvé szeretnétek válni, az sem elítélendő vagy rossz dolog, viszont a celebség nem az én műfajom, abban más tud segíteni nektek. 

És, hogy mindez miként kapcsolódik a címhez?

Szerettem volna bemutatni nektek, hogy egy blogger számára mit és mennyit jelképez a "gyermeke", a blogja. Ahhoz, hogy valami pluszt tudjunk nyújtani az olvasóink számára, bele kell adnunk szívünket-lelkünket. 

A könyves bloggerkedés nem annyiból áll, hogy elolvasol egy könyvet, és hirtelen "na jó, írjunk valamit, tudjuk le" alapon összedobunk egy értékelést. Nem. Hogy tartalmilag, vizuálisan, esztétikailag és a létező összes értelemben szépet, jót adjunk ki a mancsaink közül, alaposan át kell gondolni, mit, és hogyan írunk le, figyelni arra, hogy valóban a saját érzéseinket, élményeinket, véleményünket tükrözze. Ne legyen száraz, elfuserált, stb. 

... és akkor még nem beszéltünk a képekről. Szinte minden blogger használ fotókat. Ki ilyet, ki olyat. Bár nagyon egyszerű feladatnak tűnik, mégsem az. Általában ez a legidőigényesebb folyamat. Megtalálni a legmegfelelőbb fotókat, amik szerintünk hűen tükrözik a művet, annak hangulatát, tartalmát, vagy karaktereit. Ráadásul nem ritka, hogy belevetjük magunkat a képgyártásba is, hosszú perceket szöszölve egy-egy montázs összerakásával. 

Ezzel meg is érkeztünk főtémánkhoz. 

Nem olyan régen szembejött velem (több platformon) a saját munkám, forrás és minden egyéb féltüntetése nélkül. Csendben maradtam, lenyeltem, de figyeltem. Aztán egyre több és több képemet, szellemi termékemet láttam viszont, úgy, mintha az illető sajátja lett volna. Sőt, nem csak a sajátomat, az ismerőseimét is. 

Én még ekkor is megálltam, hogy szóljak, de nem is lett volna értelme. Ugyanis hiába jelezték mások, hogy ennek nem ez a menetrendje, vagy legalább egy forrásmegjelöléssel megtisztelhetné a valódi tulajt, még a másik fél háborodott fel. Ráadásul, ami ennél is sokkolóbb, az emberek java neki adott igazat. 

Igen, jól sejtitek, még itt is kussban maradtam, bár azon azért elmerengtem, hová fajul a világ? Mióta az a rosszfiú, aki magát és az értékeit védi? De aztán rájöttem, manapság sok más helyen is így van. 

Azt viszont nem tudom hova tenni, hogy mások munkáján-hátán felkapaszkodva érjen el sikereket valaki. Emberek, tényleg erre van igény? Ezt kell támogatni? Nem számít a becsület, az emberség, csak az, kitől jön a nagyobb reklám vagy több ajándék? Attól függően, kiadó, szerzői, vagy olvasói szemmel nézem. 

És mielőtt megkapnám: nem, nem az ajándékokat vagy a reciket sajnálom tőlük. Az bosszant, milyen úton jutnak el idáig egyesek. És, hogy tényleg erre van igény. Szomorú.

Én a magam részéről elkönyveltem, amit kellett, nem fogok a jövőben semmilyen szokásomon változtatni, a trendiség jegyében sem kívánok átalakulni. Egy dolgot ígérhetek csak: mindig azt és úgy fogok tenni, ahogyan én jónak látom, vagy amit én szeretnék. Mert ez az én blogom, az én hobbim. Nem tartom magam példaképnek, istennek, megmondóembernek. Egy egyszerű lány vagyok, aki önmaga kedvéért, az élmény miatt blogol.

Végül, de nem utolsó sorban, a fentebb írtak esetében a valósággal való bármilyen egyezés a véletlen műve. Vagy nem. De, mint tudjuk, akinek nem inge... 

Nem azért írtam, hogy vitát generáljak, vagy bárkinek is megmondjam, mit és hogyan tegyen. Csak annyit kérek, ne lopjunk. Tőlem bármit lehet vinni, nem harapok. Mindössze annyit tegyetek cserébe, hogy írtok nekem, elkéritek, vagy megjelölitek a forrást. És akkor én nagyon boldog leszek.

Köszönöm, hogy elolvastad a gondolataimat, és köszönöm mindannak, aki követ, olvasgat, vagy figyeli az oldalt! :-)