A Maxim Kiadó jóvoltából hazánkban is megjelenik Elizabeth Richards Szárnyak című regénye, A Fekete Város krónikái trilógia befejező kötete. Ennek örömére a Blogturné Klub négy bloggere bemutatja Ash, Natalie és szövetségeseik sorsdöntő összecsapását Tiszta Rózsával.
2015. október 2-től minden másnap egy-egy blogger teszi közzé a véleményét a könyvről, illetve rengeteg, a történethez kapcsolódó érdekességgel is találkozhattok majd, ha velünk tartotok. Érdemes követni a turnét, ugyanis nem csak plusz információkat tudhattok meg a könyvről és szereplőiről, de ahogyan az lenni szokott, nyerhettek is!
2015. október 2-től minden másnap egy-egy blogger teszi közzé a véleményét a könyvről, illetve rengeteg, a történethez kapcsolódó érdekességgel is találkozhattok majd, ha velünk tartotok. Érdemes követni a turnét, ugyanis nem csak plusz információkat tudhattok meg a könyvről és szereplőiről, de ahogyan az lenni szokott, nyerhettek is!
Elizabeth Richards: Szárnyak
Kiadó: Maxim
ISBN: 9789632616513
Oldalszám: 372 oldal
Fordító: Szűr-Szabó Katalin
Fülszöveg:
Ash, a kevertvérű sötétfajzat és menyasszonya, a félvér szívű Natalie elszakadnak egymástól. Mindkettejüknek szembe kell nézni saját démonaival, és megtalálni a kiutat és egymást.
Ash, az Ember az Egységért polgári kampány jelképe, hazamegy Fekete Városba, hogy rendezze sorait. Közös célpontjuk a Tizedik, az a koncentrációs tábor, ahova Tiszta Rózsa a vámpír sötétfajzatokat és a velük szimpatizálókat börtönözte be. Emberi és nem emberi szövetségeseikkel ott találkoznak újra. Ash-nek rejtőzködnie kell, de nem hajlandó lemondani Natalie-ról, sem arról, hogy megdöntse Tiszta Rózsa borzalmas uralmát, és lerombolja a falakat, amelyek mögé a népét zárták. Eközben Natalie váratlanul ismét találkozik a szüleivel, akik kulcsfigurái az őrök Tiszta Rózsa elleni lázadásának. Velük, valamint egy barátjával, Elijah-val bujkál a lázadók föld alatti főhadiszállásán. Bár biztonságban és kényelemben él, Natalie másra sem vágyik, mint hogy megkeresse Ash-t, de az őt túlzottan óvó szülei nem hajlandóak kockára tenni a biztonságukat. De Natalie megesküszik, hogy felkutatja a fiút.
És a történéseket már nemcsak Ash és Natalie szemszögéből látjuk, hanem bekapcsolódik egy harmadik elbeszélő is: egy mélyen elrejtett, sötét titokkal élő, magányos fiú, Edmund, aki egy személyben ellenség és áldozat. A története harminc évvel ezelőttre nyúlik vissza a múltba, még a Tiszta Rózsa előtti időkbe...A Fekete Város krónikái című trilógia befejező kötete.
Ash, az Ember az Egységért polgári kampány jelképe, hazamegy Fekete Városba, hogy rendezze sorait. Közös célpontjuk a Tizedik, az a koncentrációs tábor, ahova Tiszta Rózsa a vámpír sötétfajzatokat és a velük szimpatizálókat börtönözte be. Emberi és nem emberi szövetségeseikkel ott találkoznak újra. Ash-nek rejtőzködnie kell, de nem hajlandó lemondani Natalie-ról, sem arról, hogy megdöntse Tiszta Rózsa borzalmas uralmát, és lerombolja a falakat, amelyek mögé a népét zárták. Eközben Natalie váratlanul ismét találkozik a szüleivel, akik kulcsfigurái az őrök Tiszta Rózsa elleni lázadásának. Velük, valamint egy barátjával, Elijah-val bujkál a lázadók föld alatti főhadiszállásán. Bár biztonságban és kényelemben él, Natalie másra sem vágyik, mint hogy megkeresse Ash-t, de az őt túlzottan óvó szülei nem hajlandóak kockára tenni a biztonságukat. De Natalie megesküszik, hogy felkutatja a fiút.
És a történéseket már nemcsak Ash és Natalie szemszögéből látjuk, hanem bekapcsolódik egy harmadik elbeszélő is: egy mélyen elrejtett, sötét titokkal élő, magányos fiú, Edmund, aki egy személyben ellenség és áldozat. A története harminc évvel ezelőttre nyúlik vissza a múltba, még a Tiszta Rózsa előtti időkbe...A Fekete Város krónikái című trilógia befejező kötete.
Saját véleményem:
Féltem, hogy Elizabeth Richards a második kötettel olyan magasra emelte a lécet, amit képtelen lesz megugrani, féltem a veszteségektől, de leginkább a búcsútól rettegtem. Noha Ash, Natalie, Cékla, Elijah és a többiek kiszakíthatatlanul belopták magukat a szívembe, ahol mindig is helyük lesz, mégsem álltam készen a végső búcsúra.
De itt van, eljött, el kellett engednem őket.
Nem mondom, hogy azt kaptam, amit vártam, mert nagyon nem (ami nem baj), és azt sem, hogy maradéktalanul elégedett vagyok a lezárással, mert nem teljesen.
Kettős érzések keringenek bennem, mióta becsuktam a Szárnyakat. Egyrészt kitépte a lelkemet, érzések százait váltva ki belőlem a székbe szögezett, és addig el sem eresztett, míg be nem fejeztem. Másrészt viszont miután leülepedtek az olvasottak, és a tudatom felocsúdott az Elizabeth Richards-féle kábulatból, tisztábban, racionálisabban láttam az egészet.
Ugyanakkor tagadhatatlan, hogy a Szárnyak egy pörgős, igazán drámai, meglepő csavarokban bővelkedő zárókötet, mely a grandiózus összecsapások, véres harcok helyett a karakterekre helyezi a legnagyobb hangsúlyt.
Rögtön a történet elején visszarepülünk az időben, és megismerünk egy teljesen új szereplőt, Edmundot.
Eleinte nem tudtam őt hova tenni, nem értettem, miként kapcsolódik Ash és Natalie sztorijához, arról nem beszélve, hogy alig vártam az ő színrelépésüket, így egy picit dühített is, hogy ilyenekkel húzzuk az értékes időt. Aztán egyszer csak arra eszméltem, hogy valósággal szomjazom Edmund fejezeteire, amik tulajdonképpen egy önálló sztorit alkottak, amolyan történet a történetben jelleggel.
Edmund személyében egy igazán különleges figurát ismertem meg. Magányos, sokak által megvetett, szeretetre éhes srácot, aki csak arra vágyott, hogy kis faluja lakói elfogadják, és egyetlen barátnője ne barátként tekintsen rá, miközben lepleznie kellett valódi származását is. Azt, hogy sötétfajzat vér is csörgedezik ereiben. Engem teljesen levett a lábamról, mi több, kedvencemmé avanzsált.
Ám Edmund segítségével nem pusztán egy érdekes, szívszorító és drámai szálat alkotott az írónő, hanem bemutatta az évtizedekkel korábbi életet. Hogy az általunk ismert világ előtt milyen hierarchia és szabályok szerint csoportosultak és éltek az emberek és mindenféle lények.
Olyan, mint egy kalandos történelemlecke emberekről, Sötétfajzatokról, és Hegyifarkasokról. Én teljesen elvesztem benne, alig vártam, hogy újra egy Edmund fejezethez érjek. Érdekes volt a harminc évvel korábbi csatározásokról és karakterdrámákról olvasni. Mindemellett rengeteg pluszt adott korábbi ismereteimhez. Az Edmund-történet karakterei pedig legalább olyan érdekesek – ha esetenként nem érdekesebbek -, mint Ashék. Megkockáztatom, hogy akár önálló könyvet is érdemeltek volna.
Edmund mellett azonban nem szabad elfeledkezni Ashékről sem, akik mindeközben továbbra is azért küzdenek, hogy megdöntsék Tiszta Rózsát. Na meg, hogy újra megtalálják egymást.Natalie – akárcsak mi – megdöbbenve tapasztalta az előző kötet végén, hogy anyja és kezdetektől fogva halottnak hitt apja nagyon is életben van.
Lányuk távollétében egy titkos, földalatti szervezet élén, azon fáradoztak, hogy megdöntsék Rózsát, ami még kapóra is jön a lánynak, ám az már kevésbé, hogy családja mindentől óvja, beleértve Ash-t is, akit néhány sikertelen keresési kísérlet után, nem is próbálnak megtalálni. De mint tudjuk, Natalie-t nem olyan fából faragták, hogy békésen üldögéljen babérjain, kertészkedjen, vagy hátradőlve pihengessen. Nem. Eltökéli, hogy kezébe veszi az ügyet, és szüleit kicselezve saját csapatot toboroz, majd életmentő kezeléseit is hátrahagyva megszökik a bázisról.
Ash pedig ezalatt előbb a Fekete Városba, majd közös célpontjukba, a Tizedik rettegett koncentrációs táborába utazik Elijah testvéreivel, és újdonsült foglyával.
Útjuk során mind a ketten számos bajba keverednek, rengeteg új dolgot fedeznek fel, veszteségek érik őket, és hajmeresztő kalandokba bonyolódnak, melyekben jócskán szükség van talpraesettségükre és ügyességükre. Akárcsak segítőkre. Új és régi kedvencek tűnnek fel… és el. De ezek az emberek/lények hiába képezik szerves részét egy-egy küldetésnek, a korábbi kötetekkel ellentétben valahogy kevésbé tűnnek élőnek. Ha nem ismertem volna kezdetektől Cékláékat vagy Elijah-t, nem éreztem volna a fontosságukat, és ezt sajnáltam, mert ők igenis szerves részei ennek a sorozatnak. Elijah például rengeteg szörnyűségen esik át, mégsem jutott idő arra, hogy megismerjük a benne lejátszódó folyamatokat.
A másik dolog, amit még kifogásoltam, az az akadálymentesség. Valahogy – a gyomorszorító érzés dacára is – vártam, hogy Ashék több akadályba ütközzenek, nehezebben birkózzanak meg a feladatokkal, mert legtöbbször túl egyszerűen elérték, amit kellett. Egy disztópia zárókötetétől több szenvedést, grandiózusabb összecsapásokat vártam volna, pláne az első két rész- és a cél nagyságának tekintetében.
Félreértés ne essék, szenvedett ám a pici szívem eleget, csak az érzelmi vonal miatt.
Azt viszont nagyon értékeltem, hogy Elizabeth Richards nem Ash és Natalie szerelmét helyezte előtérbe, hanem Tiszta Rózsa megbuktatását. Tetszett, hogy még utoljára körbejártuk a régi, ismerős helyszíneket, ahonnan elindultunk, és végre megismerhettük azokat is, amikről csak hallottunk. Ráadásul egészen új, eddig ismeretlen búvóhelyek is felbukkantak.
Mindegyik színtér más és más volt. Felépítésében és működésében is tükrözte az ottani élet színvonalát, hangulatát, szabályozottságát, vagy éppen kegyetlenségét.
A Tizedik koncentrációstábora hátborzongató volt. Valahogy úgy képzeljétek el, mint azt a bizonyos, általunk is ismert, történelmi haláltábort – csak disztópiásítva.
Ettől függetlenül persze, az ide-oda rohangálás közepette sem veszett el teljesen a romantika, mindössze kisebb adagban vegyült el. Ezáltal viszont sokkal hitelesebbé tette a művet, mert azért valljuk be, két bombarobbanás, fegyveres támadás között senki nem áll meg rózsaszín ködben úszkálni.
Ash és Natalie nem dobálóztak giccses szavakkal, inkább gesztusaik, jól irányzott, rövid mondataik, aggályaik, és tetteik beszéltek őszinte, igaz és mély szerelmükről. Az írónő nagyon jól elkapta az egymás iránti érzéseiket, és az őket mardosó kétségeket. Az én szívem nem egyszer tört darabokra, amikor Natalie életben maradása, az őket összekötő fizikai kapocs eltávolítása, vagy a fensőbb célokat szolgáló dilemmák kerültek szóba. Mert ugye tudjuk, a disztópiák nem mindig, vagy legalábbis nem teljesen érnek boldog véget.
Továbbá amiből szintén nincs hiány, az a meghökkentő csavarok és váratlan pálfordulások özöne. Komolyan mondom, Elizabeth Richards engem úgy bevitt a málnásba, mint még senki. Minden ott volt előttem, mégsem vettem észre, utána meg nem győztem hápogni. Brutális ez a nő, de tényleg. Utálom és imádom emiatt. Előre szólok, készüljetek fel, hogy fenekestül felfordít szinte minden eddigi ismeretet. És ha most azt hiszitek, tudjátok, mire gondolok, elárulom: tévedtek. Fogalmatok sincs. De garantálom, hogy újra akarjátok majd olvasni az egész sorozatot.
Összességében tehát azt tudom mondani, amíg a kezemben volt a könyv, minden érzékemet megdolgoztatta, és csak vitt és vitt magával a történet, a lendület és a karakterek, és ha akkor kérdeztek, azt mondom, ez a legjobb rész. Így, leülepedve viszont látom a hibáit, hiányosságait, ám dacára mindennek továbbra is tartom, hogy zseniális mű, ami, ha megugrani nem is tudta a Főnixet, de azt a szintet mindenképp hozta.
Mindazonáltal én nem vagyok hajlandó megelégedni ezzel a befejezéssel. Nem. Csomó dolog van még, amire válaszokat akarok, látni bizonyos eseményeket, és… oké, befogom, nem spoilerezek. Olvassátok el.
Ash, Natalie, Cékla, Elijah, Edmund és a többiek élete, története mindig is a szívem része lesz – akármi történt is velük –, hisz a hibái ellenére ez a trilógia marad az egyik legjobb – ha nem a legjobb – disztópia sorozat, amit valaha olvastam. Ash, téged pedig bármikor férjemül fogadlak.
Pontszám: 5/5*
Kedvenc szereplő: Ash, Edmund, Elijah, Natalie
Kedvenc jelenet: Edmund fejezetei, Ash felajánlása
Negatívum: a kivégzés
Borító: 5/5Tetszett? Vidd haza!
Idézetek
"Nincs miért aggódnod. A kortyolgatók már régen eltűntek - harapok az almába. - Nem maradtak, csak az emberevő hegyifarkasok.
- Ettől mindjárt ezerszer jobban érzem magam!
- Szeretek a kedvedben járni - vigyorgok színlelt udvariassággal."
"Hm... nem kéne ezt valamihez rögzíteni? - mutatok a fémtárcsára Acelot kezében.
Szégyenlősen vigyorog rám. - De igeeen, bocs, talán véletlenül levertem. De ne izgasd magad, nem olyan fontos - teszi hozzá sietve, amikor látja a megrökönyödést az arcomon. - Szerintem a hőcserélő tartozéka, amely az ülések fűtését vezérli. - Megfordítja a kezében, aztán lehervad a mosolya. - Hacsak nem a hűtőrendszer alkatrésze. Akkor komoly gondba kerülhetünk.
- Mifélébe? - kérdezem gyanakvóan.
- Előfordulhat egy pici robbanás, amikor begyújtjuk a motort.
- Mennyire pici? - faggatom.
- Majdnem biztos, hogy az ülésfűtőhöz tartozik - tér ki a válaszadás alól."
"- Nem csak az ő hibája, hogy ilyen - folytatja Acelot. - Csak ez a vége, ha valaki kiváltságosként éli az életét. Azt képzeli, hogy az övé a világ.
- Te nem vagy ilyen - emlékeztetem.
- Idősebb vagyok, és... azt nem állítom, hogy bölcsebb is, de kevésbé szemétláda, mint régebben voltam, bár odahaza a volt barátnőim ezt talán nem írnák alá."
"(...) Acelot a kardfogával beleharap a csuklójába, és a vérét egy pohárba csorgatja. Több régebbi fognyom is van a karján, az értem tett felajánlása nyomai. Hálásan elveszem tőle a poharat - gyomrom hangosan korog az éhségtől -, és egy hajtásra kiiszom a tartalmát.
- Köszönöm - törlöm meg a számat.
Acelot rongyot teker a csuklójára. - Nia probleme - mondja anyanyelvén. - Nem szívesen ébrednék arra, hogy a nyakamat szívod. Ne érts félre, jóképű fickó vagy, de szeretem, ha előbb elvisznek vacsorázni - vigyorog rám, én meg nevetek."
"Marcel meglepően szórakoztatóan ad elő egy mulatságos történetet Acelotról, akit a szüleik rendkívül kompromittáló helyzetben találtak az egyik szobalányukkal.
- Azt bizonygatta, hogy csak a padlót segített neki sikálni - kuncog Marcel. - Apa csak állt ott elszörnyedve! És mama mit is mondott?
Acelot női hangot mímel: - Ott hagytál egy piszokfoltot, drágám!"
"- Könnyű gyűlölni. A szívünk igazi próbatétele a megbocsátás."
"A szerelem nem múlik el, ha a szív megszűnik dobogni."
"- Nem ítélhetsz meg egy egész fajt egyetlen ember tettei alapján."
Nyereményjáték
Mostani játékunk során Tiszta Rózsáé, és a hozzá hasonló fanatikus, diktátori hajlamokkal rendelkező könyves karaktereké lesz a főszerep.
Feladat:
1) Minden állomáson találtok egy idézetet, nektek pedig nincs más dolgotok, mint kitalálni, melyik népszerű, könyves antihős szájából hangozhatott el az adott napi részlet, majd ha megvan, beírni a nevét a rafflecopter megfelelő sorába. Érdemes figyelni az idézet tartalmára is, ugyanis a figurára, valamint annak céljaira jellemző idézeteket válogattunk össze.
2) Ahhoz, hogy megnyerjétek a Maxim kiadó által felajánlott könyv egy példányát, vagy az írónő által dedikált könyvjelzőcsomagot, mind a négy állomást teljesítenetek kell. De még ekkor sem dőlhettek hátra, egy feladat még hátra van!
3) Látogassatok el a www.blogturneklub.com oldalára, azon belül pedig keressétek a Szárnyak összesítő bejegyzését. Látni fogtok egy szókeresőt; a hozzátartozó feladatról pedig ott olvashattok bővebben. De természetesen annak megfejtését is a rafflecopter erre kijelölt mezőjébe kell majd beírnotok.
4) Amit várunk: 4 db könyves karakter neve, valamint a szókereső megfejtése.
5) Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz. A nyertesnek pedig 72 óra áll rendelkezésére válaszolni a megküldött értesítő levelünkre, ellenkező esetben újat sorsolunk.
Mai karakter:
“Néha a fertőzött növényt gyökerestől kell kitépni, hogy megóvjuk a kertet”
Nézzetek be a többi állomásra is
10/04 Kelly & Lupi olvas
10/06 Deszy könyvajánlója
10/08 MFKata gondolatai
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése