Isaac Marion - Eleven testek

Isaac Marion: Eleven testek

Kiadó: Libri
ISBN: 9789633100660
Oldalszám: 312 oldal

Fülszöveg:

R egy fiatal férfi. Éppen egzisztenciális válságban van – ő egy zombi. Keresztülverekszi magát a háborúban megsemmisült, összeomlott Amerikán, és az eszüket vesztett, éhes társai között mégis valami többre vágyik, mint vér és agyvelő. A többiekkel ellentétben ő tud beszélni – néhány felmordult szótagot ugyan, de a belső élete csupa mélység, csupa csoda és vágy. Nincsenek emlékei, nincsen személyisége, nincs pulzusa sem, de vannak álmai.

Ijesztő, vicces, és meglepően szívbemarkoló. Az Eleven testek arról szól, milyen élni, hogy milyen meghalni, és arról, hogy milyen az elmosódott határ a kettő között.

Saját véleményem:

M és R

A történet elején belecsöppenünk R életébe, az ő szemén keresztül ismerjük meg a zombik világát, társadalmát. 

Elmeséli, miként tengetik a hétköznapjaikat, hogyan élnek, mivel töltik az idejüket, és, hogy milyen, ha az ember zombi. Nincsenek emlékeik, nem tudják a nevüket, sőt még beszélgetni sem tudnak. De R más. Kilóg a többiek közül, szeretne kitörni az őt körülölelő korlátokból, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a fejében lejátszott monológok, ahogy minden szembejövő társáról megpróbálja kitalálni, hogy milyen foglalkozása lehetett mielőtt átalakult, vagy ahogy M-mel, a barátjával beszélget. Persze ezeken kívül megvannak a szükségletei, ugyanúgy, mint a többi zombinak; ő is Eleveneket eszik.

Egyik élelemszerző túrájuk során R, és a többiek egy fiatal begyűjtő/felderítő csoporttal találkoznak, de az emberek túl kevesen vannak, így esélyük sincs a túlélésre. Miután R megöl egy srácot, Perryt, és elkezdi enni az agyát, képek villannak be a fiú múltjából (ami egyébként nem lenne szokatlan, hisz az elfogyasztott agy által a zombik részesülnek az emberek emlékeiből), méghozzá egy szőke lányról, Julieról, akivel Perry együtt járt. 

R és Julie

A dolog pikantériája, hogy Julie is ott van a laboratóriumban, reszketve kuporog az egyik sarokban. R nem képes megölni, kötődni kezd hozzá, ezért úgy dönt, hogy magával viszi. Bekeni a lányt a saját vérével, hogy elrejtse az Eleven illatát a többi zombi elől. 

Otthon a 747-es repülőjében szállásolja el a még mindig rettegő Julie-t.
Mialatt R próbálja élni a megszokott életét, immáron újdonsült feleségével és két örökbefogadott gyerekével, egyre többször látogat el a repülőben bújtatott lányhoz. Minél többet fogyaszt el Perry agyából, annál több emlékébe csöppen bele, és egy idő után úgy vágyik ezekre a képekre, mint egy drogfüggő a napi adagjára. És részben ez az oka annak, hogy egyre közelebb kerülnek Julie-val egymáshoz. Ám R felett mindvégig pallosként lebeg az a tény, hogy Julie nem maradhat vele örökké, vissza kell térnie a Stadionba... 

Érdekes volt végre egy férfi által írt pasi karakter szemével látni a világot, még akkor is, ha R nem teljesen emberi. Teljesen új megvilágításba helyezte a dolgokat, hisz egy nő/lány mindig is más oldalról szemléli a dolgokat.  Viszont Isaac Marion nem finomkodott, ha kellett, akkor az olvasó elé tárta a rideg valóságot, azt, hogy a zombik igenis aggyal és emberi testrészekkel táplálkoznak, legyen ez bármennyire gusztustalan, és nem azt nézik, hogy az áldozatuk milyen lelki válságokon megy keresztül. DE! Azt is szeretném leszögezni, hogy ez nem ment a történet rovására, nem lett az egész könyv egy öntudatlan csoportól álló, eszetlenül mészárlós sztori. Így a hölgyek is könnyű szívvel elolvashatják.
Már csak azért is, mert tűnjön bármilyen groteszknek is, de garantálom, hogy R minden női szívet megdobogtat, és egyenesen az álompasi listák élére repül. Rendkívül érdekes és nem egyszer szívbemarkolóan gyönyörű meglátásai, gondolatai vannak a világról és az emberiségről. És, ha ezeken egy kicsit elgondolkozunk, akkor magunk is rájövünk, hogy mennyire igazak is ezek az állítások.
Amit még roppant jó megoldásnak tartok az író részéről, hogy míg a történet elején számtalan humorosabb részt kapunk, addig bár a vége felé a történet komolysága kerül előtérbe, mégis képes volt olyan észrevétlenül belecsempészni egy-egy viccesebb mondatot, ami oldott a helyzet merevségén, kicsit fellazította azt.

Perry Kelvin

A zombik társadalma kifejezetten érdekes volt. Isaac Marion megtartotta a hétköznapi dolgokat, mint például az iskola, templom, vagy a házasság intézménye, ugyanakkor egyedivé is varázsolta azáltal, hogy olyan új tulajdonságokkal és szabályokkal ruházta fel, mint a véletlenszerűen odalökött zombigyerekek az újdonsült házaspárnak, vagy a meglepő Hogyan öljünk Elevent? tanórák. A házasságról nem is beszélve.
Ezzel szemben a Stadionban élő emberek, akikre még nem sújtott le a kor, mintha épp az ellenkezőjét csinálták volna. Igaz, náluk is voltak iskolák, ahol a holtakhoz hasonlóan ők is ölést tanultak, de mindvégig az volt az érzésem, hogy számukra nem volt már akkora jelentősége a templomoknak, házasságnak és a különféle kapcsolatoknak. Mindaz amibe a zombik még kapaszkodtak, egykori életük halvány másolata, itt már nem jelentett semmit.
Ezt bizonyítják Perry gondolatai is.
Érdekes, mert kivételesen előbb láttam a filmet, mint, hogy olvastam volna a könyvet, és ott kifejezetten rühelltem Perry-t, míg itt üde színfoltot jelentett, sőt még meg is kedveltem. Tetszett, hogy megismerhettük a múltját, hogy mi zajlott le benne, és, miért jutott el arra a pontra, hogy már nem akart életben maradni. És mindeközben még Julie-ról is rengeteg új dolgot tudtunk meg.

R és Julie

A karakterek mind-mind egyediek voltak. Julie esetében azt szerettem, hogy nem egy szőke cicababa, aki kesereg azért, hogy így alakult az élete, helyette egy nagyon talpraesett, akaraterős csaj, aki nem fél kiállni önmagáért, az elveiért és a szeretteiért. Vannak álmai, és nem törődik bele abba, ami van, mindig keresi a megoldást. Persze a kemény páncél mögött, egy megsebzett lélek is lakozik, neki is megvannak a lelki sebei, amiket igyekszik elrejteni a külvilág elől, és csak nagyon ritkán mutatja meg azokat. A legjobb példa az ő törékenységére a temetős jelenet.


Viszont R az egyértelmű kedvenc. Ő az, aki a legnagyobb fejlődésen megy keresztül. Míg a történet elején alig tud egy-két szótagot kinyögni, addig a cselekmények előrehaladtával egyre többet és többet présel ki magából, míg a végére már majdhogynem folyékonyan tud beszélni.
És, ha mindez nem lenne elég, akkor ott van az az aranyos naivitása, amivel a világot szemléli, a törődése Julie iránt, ahogy óvja és védi mindentől, a belső lelkifurdalása amiatt, hogy megölt valakit, aki egykor élt. Minden. A vállvonogatásai, a gyűjtögető szenvedélye és az önzetlensége. Hát kell ennél több?


Összességében tehát azt gondolom, hogy ez az a könyv, ami egyaránt megállja a helyét a fiúk és a lányok körében, mert mind a két csoport megtalálja benne azt, amire vágyik. Az öldöklős részek bár nem túl szépek, mégsem ízléstelenek, és a romantikus szál noha jelen van, mégsem az a fő mozgatórugó, és a legfontosabb: nem csöpögős!
Tele van értékes mondanivalóval, itt-ott fellazítva néhány viccel, izgalmas, kalandos és garantáltan letehetetlen!

Pontszám: 5/5*

Kedvenc szereplő: R

   Kedvenc jelenet: az összes R és Julie jelenet

   Negatívum:-

   Borító: 5/5*

   Érdekesség: A fejezetek előtt különféle rajzok találhatóak - imádom!