Rebecca Hamilton - Az öröklétű

Rebecca Hamilton: Az öröklétű - The Forever Girl

Kiadó: IPC Mirror
ISBN: 978963635449
Oldalszám: 416 oldal

Fülszöveg:

A wicca Sophia Parsons egy Sziklás-hegységben fekvő kisvárosban él. A közösség kitaszítottjaként tengeti mindennapjait: az emberek kerülik, mert kapcsolatot feltételeznek közte és néhány megoldatlan gyilkossági ügy között. Sophia egyetlen vágya, hogy megszabaduljon a fejében duruzsoló zajtól. Ennek érdekében ártatlan bűbájhoz folyamodik, és elvégzi vallása egyik szertartását, aminek következtében az alapzaj suttogó hangokká változik. Amikor már végképp úgy véli, hogy kezd elmenni az esze, őrületéhez különös társak szegődnek, akik ráadásul veszélyesek. Az egyikük Charles, akibe Sophia maradék józansága ellenére beleszeret. A férfinak köszönhetően egy sokkal rejtélyesebb valóság tárul fel előtte, mint amiben valaha hinni mert. Ebben a világban a túlélés érdekében tilos kérdéseket feltenni, és illik kitérni a halhatatlanok útjából. Ám ő már réges-régen átlépte a határt…

Saját véleményem:

Sophia

A történet elején belecsöppenünk Sophia hétköznapjába, majd hamar kiderül, hogy mégsem az az átlagos lány, mint ahogy elsőre gondolnánk. Ugyanis wicca vallása miatt igencsak kilóg a városlakók közül. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy megjelenik a seriff és egy alaptalan vád miatt behívja Sophiát a rendőrségre. Bár Sophiának sikerül tisztáznia magát, mégsem ez és a vallása az egyetlen furcsaság vele kapcsolatban. Édesanyja halála óta hangokat hall a fejében, melyek szinte állandóan jelen vannak. Ezért úgy dönt, hogy elvégez egy szertartást, annak reményében, hogy kiűzheti fejéből a furcsa zajokat. 

Miután majdnem mindent beszerzett, neki lát otthonában a varázslásnak, ami nem sok sikerrel jár. Ám közben Spohia megpillant négy csuklyás alakot és egy férfit, aki őt bámulja. Nem sokkal később, az erdőben is úgy érzi, figyelik, és miközben menekülni próbál, álltai tetemek tömkelegére bukkan. Végül megjelenik barátnője, Ivory, így a lány már biztonságban tudhatja magát, újra emberek közt. 

Ivory elhívja Sophiát egy klubba, ahol azt ígéri, hogy bemutatja neki egy ismerősét, aki ért a salemi boszorkányperekhez, és egyéb hasonló dolgokhoz. Sophiának ez kapóra jön, így beleegyezik, mert az a feltevése, hogy a fejében motoszkáló hangoknak köze van egykori őséhez, Elizabethez, akit boszorkányság vádjával felakasztottak az 1600-as évek végén.

A szórakozóhelyen szembetalálkozik Charlesszal, azzal a sráccal, akit szertartás közben látott. Némi huzavona után a parketten kötnek ki, csakhogy az események nem várt fordulatot hoznak, és Sophiának menekülnie kell.

Innentől kezdve egész eddigi élete megváltozik, fenekestül felfordul, és helyét átveszi egy új, számára ismeretlen világ, melyben nem kevés természetfeletti lény van jelen.

Charles

A történet első harmada igazán egyedire és izgalmasra sikeredett. Nagyon tetszett a wicca vallás használata, mert eddig még nem sok helyen találkozhattunk hasonlóval, és ez jó alapot adott a sztorinak. 

Rebecca remekül képes használni a különféle háttéreszközöket, melyek segítségével az olvasó különböző ingereire hat. Itt olyanokra gondolok, mint az illatok, ízek, hanghatások és a természet. 

"Egy pókháló csipkefinom válaszfalat képezett két összekarmolt fa között, a délutáni zápor emlékeztetője pedig gyöngyözve maradt hátra a selyemfonalakon, s csillogott a holdfényben."

Az erdős, menekülős rész egyenesen zseniális lett, kellően hátborzongató volt. 

Mindezeken kívül, Rebecca rendkívül választékosan fogalmaz, a mondatai könnyedek, a stílusa gördülékeny. Sőt még a humora is nagyon jó. Ez leginkább Sophia és Charles találkozásánál mutatkozik meg, de az előbbi esetében szinte végigkíséri a karaktert, és olykor, egy-egy komorabb, nehezebb szituációt felold egy viccesebb megjegyzéssel, gondolattal. 

Ám a második harmadban, körülbelül onnan, hogy Sophia beköltözött Charleshoz, és sorra kerültek felszínre az újabb tények, valami megváltozott. Kicsit olyan érzésem volt, mintha az írónő túl sok mindent szeretett volna egybe zsúfolni, holott a kevesebb, néha tényleg több. És ebbe sajnos ő maga is belegabalyodott kissé. Számtalan logikai baki bukkant elő, illetve több párhuzam is felfedezhető volt más könyvekkel. 

Talán azért is hatott számomra furcsán az egész világfelépítés, mert az elementálokról nekem elsőre a hagyományos értelemben vett fogalmuk ugrott be. Nem számítottam arra, hogy Rebecca olyan lényeket ruház fel az őselemekkel, mint a vámpírok, alakváltók, boszorkányok, tündérek vagy a koboldok. Hozzá kell tennem, hogy ez nem feltétlenül jelent rosszat, inkább meglepő. 

föld, levegő, tűz, víz, lélek

Ami viszont tényleg nem tetszett, az az, hogy miként, illetve, miért teremtettek ezek a lények. Kicsit olyan magyar népmese érzésem lett tőle, hisz mindig jött egy újabb elementál csoport, aki azért teremtetett, hogy elpusztítsa az előtte lévőben gonosszá fajzottakat. 

És ami egyszerre bír pozitív- és negatív töltéssel: az időben való ugrálás. Egyrészt jó, mert sokkal hihetőbbé vált a történet attól, hogy nem pár nap leforgása alatt játszódik le, hanem hosszú hetek, sőt hónapok telnek el. Viszont negatív is, mert fontos részeken ugrunk át (Sophia és Charles kapcsolatának kialakulása, stb), amik azért elbírtak volna legalább egy rövidebb magyarázatot. 

Végül jött a harmadik harmad, egy múltba való visszatekintéssel, ami rendkívül ütős lett. Látszik, hogy Rebecca mélyebben beleásta magát a salemi boszorkányság ügyébe, és mintha ezt egy kicsit közelebb is állna a szívéhez, kidolgozottabb, kiforrottabb, mint az előtte lévő részek. 

Kiragadott a sztoriból, és egy új történetbe repített, ami egyszerre volt kegyetlen, fájdalmas, szomorú és érdekes. És nem félt hozzányúlni egy igen kényes témához, amit most nem fejtenék ki, mert nem szeretném lelőni a poént. De legalább akkora tabu volt akkoriban (ha nem nagyobb), mint manapság. Jó példa arra, hogy az évszázadok során nem sokat fejlődött az emberiség ilyen téren. Viszont részemről ez mindenképpen hatalmas pluszpontot érdemel. Szívesebben olvastam volna Elizabeth történetéről hosszabban, mert rengeteg kiaknázatlan lehetőséget látok még benne. 

Ivory

És a csavar, amit ez a történet jelentett, megdöbbentett, mert mindvégig ott volt előttem, én mégsem láttam meg. 

Bár a vége jelenetben volt némi - létszámból adódóan - hiteltelen rész, mégis azt leszámítva, egész izgalmasra sikeredett. Az pedig már a Rebeccával készített interjúm során kiderült, hogy van a regényben egy szereplő, aki eddig a háttérbe húzódott, de tartogat még rejtélyeket, nem is keveset. (Ha érdekel, ki lehet ő, akkor katt ide.)

A szereplők közül leginkább Sophiát és az egyik barátnőjét, Ivory-t emelném ki, mert bár igen különböző karakterek, mégis érdekesek, ki így, ki úgy.

Valamint Adrian is ide sorolható. Hozzá kapcsolódóan íme az egyik kedvenc idézetem:

– Azt akarja mondani, hogy valamiféle szörny próbált engem felfalni?
– Most ez úgy hangzott, mintha a fajtánk amolyan… vérengző típus volna.
– Miért, nem azok?
… – Bevallom, nem egyszerű a kérdés. Jelenleg a természetes ösztönöm azt diktálná, hogy átszakítsam kegyed nyakában az ütőeret, és táplálkozzam belőle. Ugyanakkor megtenni nem fogom, mert békés vagyok, és mert ma már ettem.

 Ezúton is köszönöm a kiadónak, hogy olvashattam!

Pontszám: 5/3

Kedvenc szereplő: Ivory

Kedvenc jelenet: Elizabeth története, Charles és Sophia első találkozása a bárban

Negatívum:vámpírűző nárcisz, karós orrú orrszarvú

Borító: 5/5