A Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából hazánkban is megjelent Alice Oseman nagysikerű képregényének folytatása, a Heartstopper 3. része. Ennek örömére a Blogturné Klub bloggerei bemutatják Charlie és Nick csodálatos párizsi utazását, ami cseppet sem mentes zökkenőktől.
Tartsatok velünk, ismerjétek meg a történetet, annak szereplőit, és vigyétek haza a kiadó által felajánlott nyereménykönyv egy példányát.
Interjú Riesenberger Mónival
1) Az olvasók elsőként Alice Oseman Heartstopper c. képregénysorozata által találkozhattak a neveddel. Milyen érzés volt, amikor kiderült, hogy te fordíthatod ezt a világszerte bombasikernek számító történetet? Olvastad már korábban web-comic formában, vagy fordításkor találkoztál vele először? Riesenberger Móni: Alice Oseman képregénysorozatáról egy nemzetközi könyves webáruház hírleveléből szereztem tudomást 2021 elején/közepén, ennek hatására kezdtem bele az olvasásába Webtoonon. Szinte azonnal rabul ejtett, munkahelyi szüneteket és alvásidőt is feláldozva, gyakorlatilag együltőhelyemben olvastam végig az addig elérhető fejezeteket. A benne szereplő karakterek, de legfőképpen a pozitív, elfogadó iskolai közösség ábrázolása már az első olvasás közben újra és újra eszembe juttatta, hogy mennyire jó lenne, ha egy ilyen pozitív történet itthon, magyar nyelven is elérhető lenne a boltok és könyvtárak polcain, hogy ne csak azokhoz jusson el ez a fajta pozitív, támogató hozzáállás és elfogadás – aminek szerintem alapnak és természetesnek kellene lennie – akik interneten hozzáférnek, és kellően magabiztosnak érzik az angol nyelvtudásukat ahhoz, hogy neki merjenek állni egy több mint 1000 oldalas képregény angol nyelvű elolvasásnak. A következő napokban-hetekben újra és újra visszatértem a történethez, és a fenti gondolat továbbra sem hagyott nyugodni. Végül úgy döntöttem, e-mailben megkeresem a sorozat hivatalos angol gondozóját, a Hachette Children's könyvkiadó csoportot, hogy arról érdeklődjek, tárgyaltak, tárgyalnak-e már valakivel a sorozat magyarországi kiadásáról. Így tudtam meg, hogy a magyar fordítás jogait a Könyvmolyképző Kiadó kapta meg, így náluk érdeklődtem tovább arról, hogy mikor várható az itthoni megjelenés - tőlük pedig a lenti, magas labda érkezett válaszul:
"Valóban megvettük a Heartstopper könyvek jogait, de még nem került fordítóhoz.
El tudná vállalni a fordítását? Az első részét milyen határidővel?"
Bár angol nyelv és irodalomból diplomáztam, és egy átlagos napon talán többet beszélek, olvasok és írok angolul mint magyarul, fordítóként ezelőtt nem próbáltam még ki magam – a kezdeti lelkesedésem után viszont ezt a labdát nem lehetett nem leütni :) Megtisztelőnek érzem a kiadó belém vetett bizalmát, és remélem, hogy sem nekik, sem az olvasóknak nem okoztam csalódást a komfortzónámból kilépő buzgóságom nyomán született magyar fordítással :)
2) Említetted, hogy korábban még nem fordítottál könyvet, noha angol nyelv és irodalomból diplomáztál, és napi szinten használod is az angolt. Milyen élmény volt a Heartstopper fordítása? Könnyen sikerült belerázódnod ebbe a típusú munkába vagy sokban különbözött attól, amit csinálsz? Riesenberger Móni: Hú, abszolút ki kellett hozzá lépnem a komfortzónámból! Bevallom, sosem szerettem igazán fordítani – évtizedekben mérhető ideje nem fordítgatok fejben, amikor angolul beszélek, olvasok vagy írok, akkor angolul is gondolkodom, emiatt pedig néha nehéz tökéletesen passzoló magyar megfelelőt találnom bizonyos szavakra. Az angol diplomámat még az egységes, osztatlan képzés idején szereztem, az első perctől kezdve minden óránk angol nyelven volt (azóta ez tudtommal változott, és – legalábbis az elején – magyarul folyik az oktatás), szerintem ekkor végleg elengedtem azt, hogy magyar megfelelőt párosítsak a szavakhoz. „Civilben” a munkám során nemzetközi projekteket és csapatokat vezetek, támogatok, a maroknyi kis magyarországi csapatomon kívül szinte mindenkivel angolul kommunikálok, így fordításra, tolmácsolásra a munkahelyemen sincs szükségem egyáltalán.
A fentiek fényében tudtam, hogy nagy fába vágom a fejszémet, de úgy éreztem, ettől még képes vagyok rá, és szerettem volna bevállalni azért, hogy így segíthessek eljuttatni mind a történetet, mind az általa közvetített pozitív üzenetet egy olyan csoporthoz, akik a fordítás nélkül nem férnének hozzá. Az elején könnyebbnek tűnt a dolog, mint gondoltam: az első nyersfordítás nagyon gyorsan megvolt, viszont utána sokszor ennyi munka volt abban, hogy a kezdeti magyar szöveget olyanná formáljam, ami (mai!) fiatalos, lendületes, párbeszédszerű. Számtalanszor végigmentem a köteten, újra és újra végigolvasva a fordítást, célirányosan azt keresve, hogy a mondatok esetleg hol nem hangzanak úgy, ahogy az emberek, a mai fiatalok beszélnek – és nem én! Én – abszolút nem életszerűen – sokszor részletes, több tagmondatos, nehezen követhető körmondatokban beszélek :D Talán ez volt a legnehezebb: levetkőzni saját magamat, és mások fejével beszélni, nemcsak mai, fiatalos nyelven, de az egyes karakterek egyedi stílusát is figyelembe véve és azt következetesen visszaadva.
3) Tudom, hogy szívügyed a srácok története és arra törekszel, hogy az olvasók a legtökéletesebb élményben részesülhessenek. A Heartstopper fordítása során akadt olyan rész, aminek magyar nyelvre való átültetése kihívást jelentett számodra? Riesenberger Móni: Igen, több ilyen is akadt! Az egyik leggyakoribb példa ilyen típusú nehézségre az volt, amikor olyasmit kellett lefordítani, ami „intézményesen” máshogy működik Magyarországon. A nagy-britanniai iskolarendszerben az utolsó tanévek máshogy vannak csoportosítva, más életkorban jönnek el fordulópontok, vizsgák, máshogy működnek a kötelező és választott órák, mint a magyar oktatásban. Amikor a szereplők iskolai dolgokról beszélnek és bizonyos dolgokat konkrét, ottani nevekkel illetnek (mint pl. a Sixth Form, ami életkor tekintetében kb. a mi gimnáziumunk utolsó 2 évének felel meg, de kevesebb tárgyat tanulnak, és a tanulók választják ki ezeket), ott az angol kifejezést nem hagyhattam meg, mert az akadályozta volna a szöveg megértését, viszont egy az egyben lefordítani sem tudtam, hiszen a magyar oktatási rendszerben ennek nincs egy az egyben megfelelője. Ilyenkor olyan szófordulatot kellett helyette a szereplők szájába adni, ami kb. ugyanazt az időszakot, életkort adja vissza.
A másik, szerencsére kevesebbszer előforduló, ámde annál nehezebb szituáció az volt, amikor olyan szavakat és kifejezéseket használtak a szereplők, amik magyarul ugyanolyan színezettel nem léteznek egy az egyben. Erre talán a ’gay’ szó a történetben a legjobb példa – angolul ez a legáltalánosabban használt szó arra, ha valaki meleg, de kontextustól függően semleges és negatív színezete is lehet. Magyarul a meleg semlegesebb színezetű – negatív jelzőként, inzultusként tapasztalataim szerint inkább a ’buzi’ szó kerül elő. A kontextustól függően legtöbbször lehetett a szóhasználattal variálni a fordítás során, azonban konkrét példa akad arra is, amikor ezt nem sikerült jól eltalálnom: a második kötetbe becsúszott sajnos egy olyan szituáció, aminek a fordítása az utólagos visszajelzések alapján nem sikerült jól. Amikor Charlie és Nick a rögbis srácokkal moziba mennek, a 465. oldalon Charlie arról beszél, hogy szerintük ő biztosan egy „stréber buzi”, amit Nick visszaismétel:
(Charlie) "Nemtom... biztos mind azt hiszik, hogy egy... stréber buzi vagyok...
(Nick) Hát... kábé tényleg egy stréber buzi vagy"
Több olvasó jelezte, hogy ez a párbeszéd, és főleg ez a szó Nick szájából nagyon karakteridegen, és a szóhasználat erős, bántó. Abban én is biztos vagyok, hogy Nick magától sosem mondana ilyet, így senkinek, és a visszajelzések alapján valószínűleg most már máshogy fordítanám ezt a panelt. A szóhasználat problémája itt már a fordítás során felmerült, sokat agyaltam ezen a panelen munka közben én is, és a szerkesztőmnél, Róbert Katalinnál is rákérdeztem erre, mielőtt kiválasztottam a végleges változatot. Míg az eredetiben használt kifejezés ('gay nerd') kontextustól függően semlegesen és negatívan is működik, magyarul nem találtam egy az egyben ilyet: a 'stréber buzi' mindkét szava negatív töltetű, viszont a 'meleg kocka', amit pl. a sorozat Netflix szinkronja használt (jóval azután, hogy az első kötet fordítása véglegesedett) szerintem túl semleges ahhoz, hogy reálisnak hangozzon olyasvalaki szájából, aki célzottan negatív kommentnek szánja. Pedig az én olvasatomban Charlie itt Nick homofób haverjainak a valószínűsíthető gondolatait idézi fel ("They probably all just think I'm this... gay nerd..."), és egy ilyen szituációban szerintem reális, ha Charlie olyan kifejezést használ, amit a szóban forgó fiúk használnának rá. A fordításra ennek fényében háromféle lehetőséget láttam: éles, negatív kifejezést használok, abban reménykedve, hogy a szituáció, az arckifejezések, és a fiúk karaktere elég biztosíték arra, hogy a kifejezés ellenére az olvasók tudják: sem Charlie, sem Nick nem mondana magától ilyet, csak mást idézve. Vagy semlegesebb kifejezést adok mindkét fiú szájába, amivel viszont kicsit elveszik Charlie mondanivalójának az éle (tudjuk, hogy Charlie nem semleges hangvételű kommenteket kapott és élt meg negatívan, az pedig szerintem nem annyira reális, hogy egy korábban kapott, negatív felhangú kommentet "lefordítson", és más szavakkal utaljon rá vissza a beszélgetés során). Harmadik lehetőségként pedig használhattam volna más-más kifejezést a két mondatban, amit pedig azért vetettem el, mert szerettem volna megtartani, hogy a fiúk ugyanazt mondják, valahogy nem tűnt természetesnek egy olyan párbeszéd, hogy:
(Charlie) "Nemtom... biztos mind azt hiszik, hogy egy... stréber buzi vagyok...
(Nick) Hát... kábé tényleg egy meleg kocka vagy"
Ha most változtathatnék, szerintem egy negyedik lehetőség mellett döntenék: Nick válaszából teljesen kiszedném a kifejezést, és inkább valami olyan választ adnék neki, hogy "Hát... de kábé tényleg az vagy, nem?". Utólag úgy gondolom, hogy a tartalom szempontjából nem annyira fontos az, hogy a két fiú szájából ugyanaz hangozzon el, hogy a tisztább és érthetőbb végeredmény miatt ne lehessen ezt elhagyni. Így elkerülhető lenne, hogy a karakteridegen kifejezés, még ha idézetként is, de elhagyja Nick száját – mert nála még akár azt is esélyesnek látnám, hogy ha az eredetiben is olyan negatív felhangja lenne a ’buzi’ szónak, mint magyarul, akkor még akkor sem ismételte volna el, ha mást idéz.
Ezzel a jelenettel kapcsolatban szeretném azt is megjegyezni, hogy sajnos tudomásomra jutott, hogy a 2. kötet nyomtatott változatába más verzió került, mint a fent idézett változat, amit elektronikus formában sokan olvastak és értékeltek. A nyomtatott változatban a következő párbeszéd hangzik el:
(Charlie) "Nemtom... biztos mind azt hiszik, hogy egy... meleg stréber vagyok...
(Nick) Hát... kábé tényleg egy stréber buzi vagy"
Ezúton szeretném jelezni, hogy a fenti változat NEM az én fordításom, és az én általam látott legutolsó változat után került megváltoztatásra, erről pedig én már csak a nyomtatott példányból szereztem tudomást. Így, ebben a formában ez a fordítás hibás, teljességgel karakteridegen, és még bántó is. A kiadónak joga van a fordításban módosításokat végezni, azonban ezt a változtatást egyáltalán nem értem és nem tartom elfogadhatónak, sem méltónak a kötetek által közvetített nyitott, elfogadó hozzáálláshoz. Szomorú vagyok a történtek miatt, és remélem, a jelenet nem rontja túl nagy mértékben az olvasási élményt, szóhasználata pedig nem bánt meg senkit.
Egy másik jó példa a nehezen fordítható dolgokra az angol „Shut up!”, ami a második kötetben gyakran előkerült. Míg az angol kifejezés a tinik körében látszólag elvesztette az élét, magyarul szerintem a fiatalok azért nem annyira dobálóznak zavarba jövős vagy cukkolós szituációkban a "Fogd be!" és "Kussolj!" felszólításokkal, ezért, ahol lehetett, inkább más, az adott szituációhoz hangulatban passzoló kifejezéssel helyettesítettem. Volt viszont, ahol megmaradt, például a fent idézett jelenetben is, és utólag lehet, hogy ezt is kevésbé élesre venném, hogy tovább finomítson a szituáción. Az arckifejezésekkel szerintem egyértelmű, hogy a két fiú csak oltja egymást, amibe beleférhet egy más kontextusban túl erős „Kuss!”, de ha ettől eltekintünk, a magyar változat akár úgy is olvasható, mintha Charlie megharagudna a válasz miatt Nickre, ilyesmi viszont nem történik.
Végezetül megemlítenék még egy teljesen más típusú, de fontos fordítási nehézséget: a szövegbuborékokat – összességében talán ezek nehezítették meg legjobban a dolgomat. Nagyon sokszor azért kellett valamit megváltoztatnom, mert a magyarul természetesen hangzó fordítás egyszerűen túl hosszú volt, és nem fért bele megfelelő méretben az angol szövegre szabott, kis szövegbuborékba: vagy a magyar szavak hosszúak voltak, a szövegbuborék pedig keskeny, egyszótagú angol szavakra szabott, és szótagonként el kellett volna választani a szót. Volt, hogy emiatt a szó szerinti mondandón változtatnom kellett kicsit, a tartalmat megtartva... lehet, hogy egy gyakorlott képregényfordítónak, vagy egy kötött formájú versfordítónak ez nem ekkora dilemma, de nekem nagyon nehéz volt ezt a szituációt kezelni, és megtalálni, hogy meddig lehet elmenni az ilyen jellegű „átírással”. Róbert Katalin csodás szerkesztő, és mindig szuper frappáns ötletekkel segített az ilyen szituációkban, de sajnos volt és van, ahol nem volt más választás, mint a szótagonkénti elválasztgatás. Példának (SPOILER!) álljon itt az a jelenet, amikor a negyedik kötetben Charlie végre összeszedi a bátorságát és elmondja Nicknek, hogy szereti:
Attól tartok, hogy ezt a panelt csak egy két helyen elválasztott, nem túl attraktív "Sze- ret- lek"-kel tudjuk megoldani :)
4) Mit gondolsz, miben rejlik a Heartstopper sikere? És miért kéne több emberhez eljutnia Charlie, Nick és a többiek történetének? Riesenberger Móni: Elsősorban az LMBTQ+ közösségről közvetített pozitív, elfogadó hozzáállást tartom a Heartstopper legnagyobb erényének. Egy ideális világban nem ezt a szálat emelném ki elsőként, egy ideális világban ugyanis ennek a hozzáállásnak természetesnek és magától értetődőnek kéne lennie. Egy ideális világban talán meg sem született volna így, ebben a formában ez a történet, hiszen az emberek nem állnának le azon gondolkodni, hogy vajon van-e bármi fura abban, ha egy szerelem nem fiú és lány között szövődik (nincs). Sajnos azonban mi még nem ebben az ideális világban élünk, addig pedig úgy gondolom, hogy lehetőségeinkhez mérten minden alkalmat meg kell ragadnunk, hogy megpróbáljuk a világot ebbe az irányba terelni. Úgy gondolom, hogy a Heartstopper ebben nagyon jó: könnyed, mindenki által érthető, egyszerű és szerethető formában mesél, emiatt pedig olyanokhoz is könnyebben eljuttathatja az általa közvetített üzenetet, olyanok számára is más megvilágításba helyezheti ezt a témát, akik előtte talán korábban máshogy gondolkodtak róla – kortól és nemtől függetlenül.
Nick és Charlie kapcsolata, a maximális megértés, egymás meghallgatása és támogatása, a nyílt és játszmáktól mentes kommunikáció, ami köztük létezik, számomra példaértékű. A világ sokkal boldogabb hely lenne, ha az emberek tanulnának egy kicsit ettől a két tizenéves, fiktív sráctól: mindenkinek, aki párkapcsolatra adja a fejét, olyan támogatóan, elfogadóan, megértően kéne hozzáállnia a másikhoz, ahogyan azt Nick és Charlie teszi egymással.
A fentiek mellett pedig szintén nagyon fontos megemlíteni azt, hogy a történet nem marad meg a tiniszerelem síkján, hanem komplex módon egy sor más témát is beemel, amik egy tizenévest közvetlenül vagy közvetve érinthetnek: ilyenek például a mentális egészség, egymás elfogadása úgy általánosságban, az iskolai mindennapok és a tiniélet nehézségei, vagy a gyermek-szülő kapcsolat. Ezekből egy csokor olyan példát hoz, amik sokszor nem túl kellemesek, de sajnos nagyon is valószerűek és mindennaposak – emiatt pedig nagyon könnyű azonosulni mind velük, mind a történéseket átélő karakterekkel. Mivel azonban Alice végig pozitív és támogató szerző marad, a történet hangvétele végig megmarad pozitívnak, azzal az üzenettel a középpontban, hogy mindig van fény az alagút végén. Egy boldog életre akkor is lehetősége, mi több, joga van mindenkinek, ha a szexuális irányultsága miatt az iskolában zaklatják, mint Charlie-t, ha ott, ahonnan származik, veszély leselkedhet rá, mint Elle-re, vagy ha a szülei nem megértők és támogatók, mint Darcy esetében. És még ha sokszor kilátástalannak tűnik is, igenis meg tudjuk találni azt a közösséget, azokat az embereket, akik ezt lehetővé teszik számunkra, és akik nem annak ellenére, hanem úgy fogadnak el és szeretnek minket, ahogy vagyunk. Erre az üzenetre szerintem kortól, nemtől, bármitől függetlenül minden embernek szüksége van.
5) Melyik szereplő áll legközelebb a szívedhez? Esetleg van olyan, akivel tudsz azonosulni? Riesenberger Móni: Nehéz kedvenc szereplőt választanom, mivel mindenki annyira komplex módon életszerű és szerethető, hogy mindenkiben van valami, amivel azonosulni tudok... Ha mégis megpróbálom, talán Nicket és Torit emelném ki. Nick annyira kedves, megértő, elfogadó, támogató és aranyos, hogy átlag emberi szívvel és ésszel szinte fel sem fogható az a mértékű pozitivitás, ami árad belőle. Egyszerűen nem tudsz vele mit kezdeni – az igazi pofon pedig akkor csattan, amikor rájössz, hogy valójában azért olyan nehéz befogadni Nick túláradó pozitivitását, mert annyira hozzá vagyunk szokva ahhoz, hogy az, amit körülöttünk látunk, sajnos nem ilyen. Torit pedig azért kedvelem nagyon, mert ő valahogy pont ehhez a reálisabb világunkhoz közelebbi karakter, mégis – vagy talán pont ezért nagyon jó példa arra, hogy hogyan lehet azért dolgozni, hogy megpróbáljuk azt jobbá tenni. Nyitott szemmel és két lábbal a földön jár, de nem csak megfigyel, hanem nyíltan és egyszerűen kimondja a dolgokat, és szót emel az ellen, ami nem elfogadható – mindezt határozottan, de úgy teszi, hogy közben nem lép át nem elfogadható határokat. Vagány, karakán, de közben melegszívű, megértő és védelmező. Ha csak kétszer annyi Nick és Tori járna közöttünk, mint ahány ilyen ember jelenleg van, akkor a világ egy sokkal élhetőbb és boldogabb hely lenne...
Charlie-val ugyan a konkrét problémájával kapcsolatban nem, de a mentális szálon általánosságban sajnos személyesen is tudok azonosulni. Szívbe markolóan átérzem, hogy milyen az, amikor olyan, mintha nem lenne megoldás, nem lenne a füstbe ment A és B-terv után többé C-terv, vagy amikor attól rettegsz, hogy még a hozzád legközelebb állók sem hisznek majd neked, ha mentális betegségről beszélsz. Hogy attól kell tartanod, hogy azok után, hogy végre összeszedted a bátorságot ahhoz, hogy egy ilyen nehéz témáról beszélj valakivel, ő nem veszi majd komolyan – nem vesz majd téged komolyan. Elszomorító, hogy 2022-ben még mindig mennyire általános az, hogy a mentális egészséget és ennek zavarait kevésbé komoly problémaként kezelik, mint a fizikai problémákat, és hogy még mindig egy olyan világban élünk, ahol ha valaki nem beszél a problémáiról, akkor a külvilág nem veszi azokat észre, ha viszont beszél róla, akkor komolytalannak gondolják – mintha legalábbis a betegség hitelét vesztené azzal, hogy felismered a tüneteket és ki tudod mondani, hogy nem vagy egészséges, és segítségre van szükséged.
6) Az eddig megjelent három kötet közül melyik a kedvenced? Van olyan jelenet, amit különösen szerettél akár olvasóként, akár fordítóként? Riesenberger Móni: Bár a történet a harmadik kötettől mélyül el és fordul komolyabbra, nekem szerintem mégis az első két kötet a kedvencem, és különösen a második. Ebben van valahogy a legtöbb olyan jelenet, amin megálltam, meghatódtam, elérzékenyültem, vagy csak túláradó öröm töltött tőle el. Természetesen fontos komoly dolgokkal is foglalkozni, ahogyan korábban is említettem, de valamiért olvasóként én elsősorban azt szerettem a Heartstopperben, amikor szívet melengetően örülhettem az olvasása közben. Jó érzés volt vele elmenekülni egy boldogabb világba a valós, borúsabból, amiben élek, élünk.
Kedvenc jelentként azt emelném ki, amikor Nick a második kötet elején átmegy Charlie-hoz, és végre kiderül, hogy mindketten ugyanazt akarják – Nick monológja és vívódása az ijesztő, új szituációban szívbemarkoló, az ember lánya legszívesebben magához szorítaná és együtt sírna vele egy sort, hogy utána megkönnyebbülhessen, amikor rájön, hogy valójában minden rendben van – vagy rendben lesz. De szintén imádtam, amikor Nick a kötet végén előbújt a végtelenül megértő anyukájának, és azt is, amikor a moziban dühében behúzott Harry-nek – amellett, hogy támogatóan kiállt Charlie mellett, itt a történet arra is rávilágított, hogy Nick sem tökéletes, neki is megvannak azok az emberi kvalitásai, gyengeségei, amik miatt azonosulni tudunk vele. Én személy szerint itt nagyon tudtam azonosulni Nickkel, bizonyos szituációkban és szavakra én is képes vagyok pöccre robbanni és olyasmit tenni, amit utólag, tiszta fejjel már nem tartok jó megoldásnak.
7) Akárcsak az írás, a fordítás is elképesztő odafigyelést igényel. Van bármilyen berögzült szokásod fordítás közben? Riesenberger Móni: Sajnos nem sikerült ilyenre szert tenni. Sokszor jól jött volna egy ismert szokás vagy körülmény, ami működik és segítségül hívható, amikor a fordításra kellett (volna) koncentrálnom, de ez inkább random ment vagy nem ment. Év elején egyszer hosszabb vonatútra kényszerültem, és az idő szűke miatt, meg praktikusságból is úgy gondoltam, hogy dolgozni fogok a vonatúton – ez ekkor meglepően jól működött, a vonatút, az ablakon keresztül elsuhanó táj adott a fordításhoz egy olyan alaphangulatot, ami mellett ott, akkor szuperhatékonyan tudtam haladni. Nyáron egy hasonló vonatútra ezek után már célirányosan a fordítással a „hónom alatt” mentem, és hasonlóan jól működött a dolog – azonban nemrég, ősszel, a negyedik kötet fordítása közben, egy hasonló úton és szituációban már nem sikerült ezt reprodukálni. Rá kellett jönnöm, hogy sajnos ez sem minden alkalommal beváló taktika – no meg amúgy se szállhatnék vonatra mindig, amikor szorít a határidő :)
8) Végezetül mesélnél néhány szót magadról, arról, hogy szabadidődben - netán fordítás mellett - mivel foglalkozol? NÉV: Riesenberger Móni
KI VAGY? A Heartstopper kötetek fordítója, nappal egy nemzetközi cégnél multialkalmazott és csapatvezető, este zenebolond gyűjtögető
ÉVFOLYAM: mindegy, csak ne gimi! ÉLETKOR: Sziutációtól függően néha 6, néha 60 :)
SZÜLETÉSNAP: június 15.
SZEMÉLYISÉGTÍPUS: ENFP (Kampányfőnök)
NÉHÁNY ÉRDEKES TÉNY RÓLAD: Napszaktól függetlenül feketében járok, de szeretem magamat csupa színes dologgal körülvenni. Babákat, pónikat és Furby-ket gyűjtök. Nagyon szeretem a zenét, koncertekre és bulikba járni, és utazni – meg ezeket egyszerre! Nem dohányzom, és mivel bolondulok az állatokért, nem eszem állatokat és állati eredetű összetevőket, és nem használok ilyesmit kozmetikai, öltözködési vagy bármi egyéb célból sem.
Köszönöm az interjút!
Nyereményjáték
Mostani játékunk során LMBTQ párokat keresünk. Minden állomáson megtaláljátok egy könyves karakter nevét, nektek pedig nincs más dolgotok, mint kitalálni, ki lehet a párja, és beírni annak a szereplőnek a nevét a rafflecopter doboz megfelelő sorába. Tehát minden esetben a páros hiányzó tagját keressük.
Figyelem, a kiadó csak magyarországi címre
postáz; a nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére, hogy válaszoljon,
ellenkező esetben automatikusan újat sorsolunk!
LAURENT HERCEG
Nézzetek be a többi állomásra is
10/04
Hagyjatok! Olvasok!10/05
Dreamworld10/06
Csak olvass!10/07
Csak olvass! - Könyvjelzők10/08
Spirit Bliss Sárga könyves út - Idézetek10/09
Spirit Bliss Sárga könyves út10/10
Utószó10/11
Fanni's Library10/12
Booktastic Boglinc10/13
Fanni's Library - Fanartok10/14
Könyv és más10/15
Sorok Között - Interjúfordítás
10/16 Dreamworld - Extra