Megjelent az izgalmas Hurst amulett sorozat 4. része a General Press Kiadó gondozásában. Hosszú út vezetett a hősöknek, hogy eljussanak addig a pillanatig, amíg megtalálják a család varázslattal bíró elveszett ékszerét, ám a sorozat utolsó része méltó befejezést kapott. A makrancos hercegnő egyedi és különleges történetéről szóló turnéra invitálunk minden történelmi romantikus rajongót február 18. és 24. között.
Kiadó: General Press
ISBN: 9789636439736
Oldalszám: 272 oldal
Fordító: Bánki Vera
Fülszöveg:
Michael Hurst, a híres egyiptológus leghőbb vágya, hogy megtalálja az ősi családi amulettet. Amikor a különc felfedező rájön, hogy az ereklye Skóciában lehet, úgy dönt, nélkülözhetetlen, ám kissé házsártos munkatársával, Jane Smythe-Haughtonnal együtt odautazik. A mindig magabiztos lányt alaposan felkavarja az utazás gondolata, és ahogy közelednek úti céljuk, a vadregényes Barra szigete felé, egyre különösebben kezd viselkedni. Kísértik a múltja árnyai, és a jóképű munkaadója iránti vonzalmát sem tudja többé elfojtani. Miközben a családi ereklye után nyomoznak, a férfi is rádöbben, hogy Jane többet jelent számára egy megbízható munkatársnál. Az amulettre azonban mások is fenik a fogukat. Vajon Jane és Michael még azelőtt megtalálják a kincset, hogy az illetéktelen kezekbe kerülne? És megfejtik-e életük másik nagy rejtélyét, hogy mit is éreznek valójában egymás iránt?
Saját véleményem:
A Hurst amulett sorozathoz a harmadik résznél csatlakoztam, ami ugyan aranyos kis limonádé volt, de nem estem hasra tőle, és pont ezért nem is vártam katarzist a finálétól. Amikor viszont belekezdtem A makrancos hercegnőbe, többször is elgondolkoztam azon, ezt vajon tényleg ugyanaz írta, mint A veszély vonzásábant? Biztos, hogy ugyanannak a sorozatnak két kötetéről van szó? Merthogy ez sokkal kidolgozottabb, összeszedettebb, élvezetesebb és viccesebb volt, illetve a karakterek és a köztük lévő érzelmek is jobban - mit jobban? zseniálisan! - működtek.
A történet mozgatórugója ezúttal is a Hurst amulett, ami most végre tényleges közelségbe kerül kutatói számára. Annyi kálvária, annyi megpróbáltatás és keresgélés után, a fogságból kiszabadított Michael és segítője, Jane rábukkan a végső nyomra, mely elvezeti őket a családi ereklyéhez. Csakhogy a nő számításaival ellentétben nem egy angliai célponthoz visz a térkép, hanem a skóciai Barra szigetére, mely oly' sok titkát rejti. És ha mindez nem lenne eleve elegendő fenyegetés számára, egy skót fogadósné majdnem lebuktatja, ráadásul utazásuk során társa is megcsókolja, összekuszálva annyi év közös munkáját.
A mindig higgadt, problémamegoldásáról híres, jó szervezőképességű, megfontolt, ámde kalandvágyó hölgy hirtelen óriási slamasztikába keveredik. Gyengéd érzései próbára teszik munkatársi kapcsolatát Michaellel, noha amennyire csak lehet, igyekszik hű maradni önmagához, és tisztán a célra koncentrálva szervezni a kutatás minden részletét. Feladatát viszont nehezíti múltja, és az aziránt meglehetősen érdeklődő főnöke.
Michael él-hal a rejtélyekért, így amikor tudomást szerez makrancos, perlekedő alkalmazottja eltitkolt múltjáról, melyben szerepel egy vár, szellem, rejtélyes eltűnés, valamint szövevényes családi kapcsolatok tömkelege, új, megoldandó ügyre bukkan a Hurst amulett mellett. Amivel viszont ő is nehezen jut dűlőre, az a hirtelen feltámadt vonzalma...
Így történik, hogy Michael és Jane mókás harcba keveredik egymással, melyben az egyik fél minden erejével azon van, hogy megakadályozza a másikat céljai elérésében, míg idejük további részében közösen kutatnak az amulett után.
A két főszereplő jelleme és kapcsolata nagyban eltér az átlagtól. Évek óta ismerik egymást, mondhatni együtt élnek, s mindketten megszállottan rajonganak a kalandokért, régészetért, szeretnek új helyeket felfedezni, veszélyes helyzetekbe keveredni. Vérbeli kutatók, ebből fakadóan egészen más a habitusuk. Akár azt is mondhatnám, koruk lázadó szellemei.
Számomra már ez üdítő újdonságnak bizonyult, nem is beszélve az egyiptológusi vonatkozásukról (korábban szerettem volna régész vagy egyiptológus lenni). Tetszett, hogy másként tűntek ki koruk átlagos képviselői közül, mint az ilyen regényeknél megszokott szegények, gazdagok, katonák, rosszfiúk, harcos amazonok. Pusztán személyiségük elegendő volt ehhez (ha ismeritek a kutató típust, akkor tudjátok, miért). És ha a felek még félig-meddig skótok is, tele titkokkal és szenvedéllyel, akkor garantált a szórakozás.
Ebben az esetben két erős jellem feszült egymásnak, ami megszámlálhatatlan vicces szituáció forrásául szolgált. Félelmetesen jókat szórakoztam Michaelék szóváltásain, ugratásain, a másik bajba keverésén, és önnön érzéseik szavakba öntésének félelmén.
Elképesztően dinamikus páros, jól működő kémiával. Annyira, hogy tulajdonképpen ők viszik hátukon a sztorit, lévén - szerintem - sokkal érdekesebb a viszonyuk, mint a nyomozás. Persze abból sincs hiány; mind Jane élete, mind az amulett bőven tartogat izgalmakat. Ezeket pedig a sziget történelme és földrajzi adottságai teszik még szebbé, még lebilincselőbbé. Barra gyönyörű (fel is került a bakancslistámra), ahogy találkozik rajta a skót és viking kultúra, a sok vár és rom, a lankák, a homokos tengerpart és a zöldellő mezők, az valami egészen elképesztő. A legérdekesebb - történet szempontjából - mégis az apály-dagály uralta barlang és a benne rejlő válaszok.
A makrancos hercegnőben csupán egyetlen dolog nem tetszett, mégpedig az összecsapott lezárása. Amennyiben önálló könyvként nézem, akkor is kicsit hirtelen, és bizonyos pontjait tekintve meseszerű, de közel sem annyira, mint sorozatként. Ha az első résztől kezdve követtem volna a Hurst amulett felkutatását, most bizony csalódott lennék, hogy "csak ennyi". Nem mondom, hogy nem értem az üzenetét, csak hát... Picit nagyobb bumm nem ártott volna. Ám ettől eltekintve A makrancos hercegnő fergeteges! Humoros, kalandos, szövevényes, szenvedélyes. Nem most volt utoljára a kezemben.
Pontszám: 5/4,5
Kedvenc szereplő: Michael, Jane
Kedvenc jelenet: Michael és Jane szócsatái, és a fogadós jelenet a szellemmel
Negatívum: összecsapott befejezés
Borító: 5/5Sorozat: Hurst amulett 4. - egyben utolsó - része, de önállóan is olvasható
Barra
Barra a skóciai Külső-Hebridák (Na h-Eileanan Siar) legdélibb lakott szigete. Területe 58,75 km2, a legnagyobb település Castlebay (Bàgh a' Chaisteil).
A sziget nyugati oldalát fehér homokos tengerpart határolja, mögötte nagy kagylóhéj tartalmú, termékeny, gyepes legelővel, keleten pedig számtalan sziklás szigetecske található.
Az írországi O'Neillek leszármazottai, a MacNeilek, szoros szálakkal kötődnek a szigethez. Ross grófja, Alexander of Islay, aki a szigetek ura volt, adományozta Barrát 1427-ben a MacNeill-klánnak. Egészen 1838-ig megtartották, ám ekkor Roderick MacNeil, a 40. családfő, eladta a szigetet Gordon of Cluny tábornoknak.
A sziget nyugati oldalát fehér homokos tengerpart határolja, mögötte nagy kagylóhéj tartalmú, termékeny, gyepes legelővel, keleten pedig számtalan sziklás szigetecske található.
Az írországi O'Neillek leszármazottai, a MacNeilek, szoros szálakkal kötődnek a szigethez. Ross grófja, Alexander of Islay, aki a szigetek ura volt, adományozta Barrát 1427-ben a MacNeill-klánnak. Egészen 1838-ig megtartották, ám ekkor Roderick MacNeil, a 40. családfő, eladta a szigetet Gordon of Cluny tábornoknak.
Barra 1937-ben került vissza a MacNeil-család tulajdonába, mikor a Barra-birtokot, mely felölelte csaknem az egész szigetet, megvásárolta egy amerikai építész, Robert MacNeil, aki a klán 45. főnöke volt.
2003-ban a Barra-birtok tulajdoni jogát Ian MacNeil átadta a skót kormánynak. Ha igénylik, a terület a jövőben a szigetlakók birtokába kerülhet. MacNeil, a 46. klánfőnök még 2000-ben átadta Kisimul várát a Historic Scotland nevű szervezetnek.
Kisimul vára (Kisimul Castle) a castlebay-i öbölben, egy kis szigeten helyezkedik el, innen ered a Castlebay név.
Kisimul vára (Kisimul Castle) a castlebay-i öbölben, egy kis szigeten helyezkedik el, innen ered a Castlebay név.
A várra vonatkozó legkorábbi feljegyzés a 16. század közepéről származik. A várat minden oldalról víz veszi körül és sohasem tudták elfoglalni.
Kisimult 1838-ban hagyták el lakói, mikor a szigetet eladták. Ettől kezdve a vár állapota rohamosan romlani kezdett. Köveinek egy részét halászhajók nehezékéül használták fel, sőt, még Glasgow járdáinak burkolására is került belőlük. A maradványokat – a sziget nagy részével egyetemben – 1937-ben vásárolta vissza a MacNeil-klán és hozzákezdett az újjáépítéshez.
2001-ben a klán főnöke 1000 évre bérbe adta a várat a Historic Scotland nevű szervezetnek, évi 1 font és egy üveg whisky fejében.
Kisimul várában régészeti kutatásokat végzett a Historic Scotland megbízásából a Headland Archaeology nevű társaság. Az ásatások az udvar területére, a torony alapjaira és az alagsori börtönre összpontosultak. Az udvar keleti felén nagy mennyiségű épület-törmeléket találtak, közvetlenül a felszín alatt, sok kődarab habarccsal volt összeerősítve. Ebből arra lehetett következtetni, hogy volt egy korábbi – lerombolt vagy leomlott – épület, melynek anyagát felhasználták a későbbi udvar feltöltéséhez. Ez azelőtt történt, hogy a jelenleg konyhaként ismert épületet felépítették. Az udvar másik részén egy – a nagyterem alá vezető – kőből készült csatornát tártak fel, valamint egy kővel burkolt felületet. A legizgalmasabb lelet az egyik – tornyon belüli – kutatóárokból került elő. Ez egy majdnem tökéletes állapotú, nagyon finoman kidolgozott aranytárgy. Jelenleg szakértők vizsgálják, hogy megállapítsák a korát és funkcióját.
Kisimult 1838-ban hagyták el lakói, mikor a szigetet eladták. Ettől kezdve a vár állapota rohamosan romlani kezdett. Köveinek egy részét halászhajók nehezékéül használták fel, sőt, még Glasgow járdáinak burkolására is került belőlük. A maradványokat – a sziget nagy részével egyetemben – 1937-ben vásárolta vissza a MacNeil-klán és hozzákezdett az újjáépítéshez.
2001-ben a klán főnöke 1000 évre bérbe adta a várat a Historic Scotland nevű szervezetnek, évi 1 font és egy üveg whisky fejében.
Kisimul várában régészeti kutatásokat végzett a Historic Scotland megbízásából a Headland Archaeology nevű társaság. Az ásatások az udvar területére, a torony alapjaira és az alagsori börtönre összpontosultak. Az udvar keleti felén nagy mennyiségű épület-törmeléket találtak, közvetlenül a felszín alatt, sok kődarab habarccsal volt összeerősítve. Ebből arra lehetett következtetni, hogy volt egy korábbi – lerombolt vagy leomlott – épület, melynek anyagát felhasználták a későbbi udvar feltöltéséhez. Ez azelőtt történt, hogy a jelenleg konyhaként ismert épületet felépítették. Az udvar másik részén egy – a nagyterem alá vezető – kőből készült csatornát tártak fel, valamint egy kővel burkolt felületet. A legizgalmasabb lelet az egyik – tornyon belüli – kutatóárokból került elő. Ez egy majdnem tökéletes állapotú, nagyon finoman kidolgozott aranytárgy. Jelenleg szakértők vizsgálják, hogy megállapítsák a korát és funkcióját.
Eoligarry:
MacLeod torony (Dun Mhic Leoid)
Videó Barráról (érdemes végignézni, ha van 5 percetek, illetve ha jobban elmélyednétek ennek a gyönyörű szigetnek a tanulmányozásával, akkor látogassatok el ide: http://www.isleofbarra.com/):
Nyereményjáték
A történet fontos elemét képezte a térkép részeinek összeillesztése, ezért a nyereményjátékon is vaktérképekkel játszunk. Országok, országrészek, és városok lesznek a megoldások. Mindegyik a sorozatban szerepelt, színteret adtak a szereplők kalandjainak. Segítségként mindegyik blogon találtok majd egy-egy mondatot, amely közelebb visz a megfejtéshez.
Figyelem! Felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.
Figyelem! Felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.
“A Temze folyó két partján terül el.”
Nézzetek be a többi állomásra is
