2015. március 29., vasárnap

A. O. Esther - Gombnyomásra 2.


A. O. Esther: Gombnyomásra 2.

Kiadó: Decens
ISBN: 9789631211665
Oldalszám: 494 oldal

Fülszöveg:
Mia és Russel a megalopolisz egy távoli szegletében, Talbot házában raboskodva a szökésüket tervezik, ám minden rezdülésüket a ház intelligens számítógépe, Veronica figyeli. Elég egy rossz lépés, és a csuklójukon villogó bilincsen keresztül megbüntetik őket.
Liam és Dylan a cellájukban üldögélve várják a pillanatot, hogy a többi halálraítélttel együtt száműzzék őket a dzsungelbe, amikor megtudják, a mutánsokat előre beetették a kapu előtt, hogy senki ne élje túl a kivégzést. A két, mindenre elszánt vadásznak azonban sajátos terve van a szabadulásra…
A Hobbs-birtok feketébe öltözik, miután a fényújságban levetítik a kintieknek a 268-as kapunál történt mészárlást. Stella valósággal belerokkan a gyászba, amikor Hobbs dokiék hírt kapnak Russelékről. A lány végső kétségbeesésében Ryannel Manipurába utazik, hogy segítsen a bátyjának és Miának a szökésben, ám nem sejti, hogy ezáltal az ő élete is veszélybe kerül.
Doktor Cohen sem tud békében nyugodni: ismét Miához fordul, és arra kéri, segítsen megtalálni a mágikus követ, amelyet egy legendás, sumér királynő titka rejt, és amely megoldást jelenthet a Manipurában kialakult önkényuralom megdöntésére.
De vajon sikerül-e Miának és Russelnek elmenekülnie Manipurából? Hogyan élik túl a vadászok a kivégzést? Létezik-e olyan seb, amelyet nem gyógyít be az idő sem és valósággá válhat-e egy égben köttetett szerelem?

Saját véleményem:
A történet ott veszi fel a fonalat, ahol az első - galád módon - véget ért. Mia és Russel Manipurában reked, míg Liam, Dylan és Amanda arra vár, hogy kivessék őket a vadonba, a mutánsok közé.
Az előbbi párost Talbot házába szállítják, ahol az ezredes távollétében Miát gyógyszerekkel és mindenféle módszerekkel arra próbálják felkészíteni, hogyan legyen jó menyasszonya, majd felesége az öreg, kegyetlen és perverz férfinek, Russel pedig fontos feladatot kap. 
Esélyük sincs megszökni, hisz fegyveres őrök, biztonsági kerítés, egy különleges karperec, valamint Veronica, a ház intelligens számítógépe figyeli minden lépésüket, és bünteti őket, ha valamit nem az előírtaknak megfelelően tesznek. Ráadásul barátaik és családjaik hiányában nem számíthatnak senkire, csak és kizárólag egymásra. De ha kütyükről, számítógépekről és egyéb tudományos dolgokról van szó, akkor Russel nem ismer lehetetlent...
A srác egy zseni, aki végre teret kapott a kibontakozásra (és hozta magával Emmát, a szintén intelligens számítógépszoftvert, aki óriási figura). Miával együtt, ők képviselik a manipurai vonalat, s általuk pörög tovább az egész sorozatot mozgató szál. 
Miközben egyik veszélyből a másikba csöppennek, újabb és újabb titkokat fedeznek fel a tökéletesség képét mutató várossal kapcsolatban, melyek alapjaiban rengetik meg az eddigieket. Kiderül, hogy hiába gyönyörű kívülről az alma, belül igencsak rohadt. 

Továbbra is nagyon élveztem a Manipurában való kalandozást, eddig ismeretlen részei bukkantak fel, melyek valami egészen elképesztőek, Eszter fantáziája pedig káprázatos! A különböző negyedek, az üvegépületek, a világító törzsű fák, a különféle színekben pompázó dolgok, mind-mind erről tesznek tanúbizonyságot. De, ami minden közül kiemelkedik, az a faleveles-csúszkálós központ (kicsit úgy képzeltem el, mint az Oroszlánkirály 2. részében Upendit). 
Annyira jó lenne, ha valaki megvalósítaná! Szabályos késztetést éreztem arra, hogy valamilyen - lehetetlen - módon bepasszírozzam magam a lapok között ebbe a történetbe, hogy ne csak lelkileg és vizuálisan lehessek ott, hanem fizikailag is. Ugyanakkor továbbra is a kinti világ az, ami az én szívemhez közel áll. Manipurának rengeteg érdekessége van, vonzó a csillogó-villogó épületeivel és mindenével együtt... de csak ideig-óráig. Főként úgy, hogy most végre bepillanthattunk a felszín mögött rejlő valódi életbe. Az ottani emberek számára a tökéletesség, a testi jólét, harmónia mindennél fontosabb, de már egészségtelen szinten. Valahol útközben kiveszett belőlük a lélek, a mások iránti szeretet. Csak és kizárólag a saját jólétük fontos, ami számtalan érdekes erkölcsi kérdést vet fel.
Ellenben Russelnek és Miának helyt kell állnia, bármit is sodorjon eléjük az élet, és bizony nem kevés bonyodalom gördül eléjük, melyek ráadásként igencsak kimozdítják őket a komfortzónájukból, tekintve, hogy két hasonlóan jólelkű, kedves természetű emberről van szó. Az ő feladatuk - a kutatáson és a kijutáson kívül -, hogy megtanuljanak küzdeni az életükért, hinni és megbízni egymásban, legyen szó akár gyilkolásról, elvesztett szülőkről, vagy bármilyen egyéb szörnyűségről. És ha valamiből, hát szörnyűségből bőven kijut ebben a kötetben.

"Azért nem baj, ha szembenézünk a rosszal, mert akkor fel tudunk rá készülni, és nem ér váratlanul minket, érted?"

Kezdésnek rögtön ott van Liamék problémája, akiket elfogásuk után egy konténerbe zsúfolnak a többi lázadóval együtt, hogy majd kidobják őket a vadonba. Nem is akárhogyan!
Manipura kegyetlenségét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy vérrel tucatnyi mutánst csalogatnak az egyes körzetekhez, és úgy, mindenféle fegyver nélkül engedik ki az embereket, akik félelmükben bevizelnek...
Nyilván tudjuk, hogy Liam és Dylan túléli ezt az egészet, mégis iszonyú durva olvasni a mészárlásról.
A könyv kilencven százalékában áldás, hogy Eszter varázslatos képességének, írásmódjának hála filmként látjuk magunk előtt a helyszíneket, történéseket, itt mégis inkább átok. Hallani lehet a csontok recsegését, a hús szakadását, a csámcsogó fenevadakat, a halálsikolyokat, a bűzt és minden egyebet. Az a néhány oldal lelkileg baromi megterhelő, szívszorító; görcsben tartja az ember gyomrát.
Lélegzetvisszafojtva figyeltem, hogyan alakulnak az események, és miként menekülnek meg Dylanék. Én kis butus, azt hittem, ennél rosszabb nem lehet... de rá kellett döbbennem, hogy mutánsok ide vagy oda, az emberi kegyetlenség, mindent felülmúl.

"(...) a könny a lélek vére. Ha néha megengeded, hogy kicsorduljon, magával viszi a fájdalmadat, érted?"

A sorozat kulcsszereplője minden kétséget kizárólag Mia, ugyanakkor a Gombnyomásra 2. része Stelláé és Dylané, az indiáné. Míg a háttérben zajlanak a főesemények, addig ez a két karakter kicsit előrelép, és megmutatja magát.
Nem véletlenül mondtam, hogy az emberi kegyetlenségnél nincs rosszabb. Stellával történik egy olyan dolog, ami egy nő számára majdhogynem mindennél szörnyűbb. Még a legerősebbeket is megviselné az ilyesmi, hát még egy ártatlan, naiv, jólelkű, álmodozó, törékeny kislányt, aki hisz az igaz szerelemben, és az emberekben.
Ez az esemény pedig teljesen összetöri a kicsi lányt. Groteszk módon meg kell tapasztalnia mindazt, amit az anyja és legjobb barátnője átélt. A kérdés csak az, túl tudja-e élni ezeket a borzalmakat? Elmúlnak valaha a lelki sebei? Lehet-e még ép az, ami megsérült?

Bevallom, legvadabb álmaimban sem gondoltam, hogy Eszter meglépi azt, amit. De amikor megtörtént, az még a mutánsok mészárlásánál is borzasztóbb volt a valóságossága miatt. Merthogy sajnos ilyesmi a mi világunkban is megtörténhet, és meg is történik.
Talán nem is a tényleges folyamat a legdurvább, hanem az, ami utána marad. Szinte elképzelhetetlen, ami az elszenvedő alanyban végigmegy ezután. De azért Eszternek sikerült kellően jól bemutatnia. Porig rombolta Stellát, majd elemről-elemre újjáépítette Dylan és a többiek segítségével. És bár nem számítottam arra, hogy ekkora hangsúlyt kap ez az egész, mégis boldog vagyok, mert Stella és Dylan két olyan figura, akiket az első részben a szívembe zártam, és titkon mindig is több Dylant szerettem volna. Megkaptam, és emiatt hálás vagyok - egyúttal szeretném jelezni, hogy kérnék egy külön kötetnyi Russelt és Masont is! -, még úgyis, hogy Liam a háttérbe szorult.

Dylan és Stella kapcsolata olyan, mint egy tánc, ahol a felek kezdetben óvatosan, puhatolózva közelítenek egymáshoz, majd kiélvezik a tapintás minden örömét, mígnem elmosódik a határ, és végül arra eszmélnek, hogy szenvedélyes ritmusra mozognak... együtt.
Megható és szívet melengető, ahogyan az indián megpróbálja elnyerni a lány bizalmát, majd szép lassan, kézenfogva vezeti lépésről-lépésre a gyógyulás ösvényére.
Rengeteg szomorú vagy éppen boldog percet okoznak. Kedvem lett volna az összes jelenetüket kiidézni a paintball meccstől kezdve az úszáson át a festésig, vagy a hiúzig. Minden lánynak olyan pasit kívánok, mint Dylan!
Ettől függetlenül nehogy valaki azt gondolja, hogy más sincs, csak lelkizés, ó nem! Egyik akcióból csöppenünk a másikba. Vérből, pusztításból, harcból, menekülésből legalább annyi jut, mint a jóból. S régi mutánsaink mellé újabb ellenség is csatlakozik, feje tetejére állítva mindent. 

Mindent egybevetve nekem ez a rész még az elsőnél is jobban tetszett. Most, hogy már ismertük a főbb momentumokat, és a karaktereket, több tér jutott a kibontakozásukra.
Egyre több és több szeletét ismerhetjük meg Manipurának, a Hobbs-birtoknak és a kinti világnak, Eszter gyönyörű részletgazdag, érzékletes leírásában.
A Gombnyomásra 2. az első szótól az utolsóig izgalmas, tele van fordulatokkal, sötét titkokkal, emberi kegyetlenséggel, szerelemmel, misztikummal, humorral és fájdalommal. A disztópia és a romantikus műfaj kedvelői egyaránt megtalálják benne, amit keresnek. Egyikből sincs túl sok vagy túl kevés. Én például külön örültem, hogy ezúttal az erotika picit kevésbé volt jelen, és inkább a különféle emberi kapcsolatokra fókuszáltunk. A végével kapcsolatban pedig senkinek ne legyenek illúziói.... amikor már azt hihetnéd, hogy végre nem kell a kelleténél is jobban falat kaparnod a folytatásért, akkor jön még egy oldalnyi érdekfeszítő párbeszéd, ami mikor is maradna félbe, ha nem a legizgalmasabb kérdésnél?
Tiszta szívből ajánlom mindenkinek ezt a sorozatot. Egyedi, önálló személyiséggel rendelkező, cseppet sem hibátlan, ámde annál szerethetőbb karakterek, ~ 500 oldalnyi pergő cselekmény, csodálatos tájak,  perzselő szerelem, igaz barátságok, rengeteg humor, olvasmányos, gördülékeny írásmóddal fűszerezve - ez mind a Gombnyomásra.


Pontszám: 5/5*
Kedvenc szereplő: Liam, Dylan, Stella, Russel, Emma, Mason, Ria mama
Kedvenc jelenet: Dylan-Stella minden jelenete; Stella a lovával; a Ria mamánál töltött idő
Negatívum: Pamela
Borító: 5/5

2015. március 27., péntek

Garth Nix - Sabriel


A Gabo kiadó jóvoltából március 11-én megjelent Garth Nix varázslatos könyve, ami a Sabriel címet viseli.

Sabriel történetét négy plusz egy extra állomásos turné keretein belül megismerhetitek, mi több, ha játszotok velünk, akár tiétek lehet a kiadó által felajánlott három példány egyike.


Garth Nix: Sabriel

Kiadó: GABO
ISBN: 344 oldal
Oldalszám: 9789636899936
Fordító: Békési József, Juhász Viktor

Fülszöveg:
Sabriel, akit gyerekkorában küldtek Ancelstierre egyik bentlakásos iskolájába, nem sokat tud a zabolátlan mágiáról vagy a holtakról, akik a Régi Királyságban nem hajlandók halottak maradni. Utolsó tanévében azonban apjának, Abhorsennek nyoma vész, és Sabrielnek be kell lépnie a Régi Királyságba, hogy megkeresse. Hamarosan társául szegődik Mogget, a macska, akiben komisz lélek lakozik, és Harlekin, egy fiatal chartamágus. Ahogy egyre mélyebbre hatolnak a birodalomba, úgy növekszik a fenyegetés, amely a halál kapuin túlnyúlva már az élők világát veszélyezteti.
Sabrielnek szembe kell néznie végzetével egy olyan világban, ahol az élők és holtak közti határvonal néha nehezen látható – és időnként el is tűnik.

Saját véleményem:
Sabriel élete születése pillanatától kezdve különleges, akárcsak ő maga. Nekromantaként egészen egyedi képességekkel rendelkezik, amiket azonban nem kamatoztathat az ancelstierre-i bentlakásos iskolában élve. 
Egy éjjel viszont minden megváltozik. Túlvilági lény ront iskolájára, hogy átadjon a lánynak egy kivételes csomagot, mely Sabriel apjának chartaglifákkal teli kardját, valamint csengőit tartalmazza. Ám az üzenet, melyet az ajándékok jelentenek, közel sem olyan nagyszerű...
Az, hogy Sabriel megkapta Abhorsen felszerelését, annak a jele, hogy a férfi nagy bajban van, vagy meghalt, ezért a lány sorsdöntő lépésre szánja el magát: apja után ered, hogy megkeresse őt. Ehhez azonban be kell lépnie a Régi Királyságba, mely ezernyi veszélyt és titkot rejt magában. S ahogy Sabriel átlépi a két birodalmat elválasztó kaput, egyből belecsöppen az események sűrűjébe. Túlvilági, rémisztő teremtmények erednek a nyomába, és törnek az életére, míg el nem jut Abhorsen házába, ahol megismerkedik Mogettel, a beszélő macskával. Ám az igazi kaland még csak ezután következik...

Ha a Sabriellel kapcsolatban ki kéne emelnem valamit, akkor az egyértelműen a világ és a hangulat lenne, ugyanis mind a kettő rettentően erős. Viszont hazudnék, ha azt mondanám, kezdetben nem tányérnyira kerekedett szemmel bámultam a könyvre. 
Az első néhány fejezetben halványlila gőzöm nem volt arról, mit olvasok. Egyszerre rengeteg információ zúdult a nyakamba, amivel alapvetően semmi gondom nem lett volna, csakhogy magyarázat nem igen tartozott hozzájuk. Garth Nix úgy kezelt, mintha mindig is ott éltem volna az általa kitalált világban.
Hogy érezzétek, mire gondolok, körülbelül ennyi jutott el hozzám (ha zavarosnak tűnik, nem baj, ez a célom): halott kisbaba; idegen mágus, aki magával viszi a csecsemőt - de hopp, mégsem csak mágus, hanem nekromanta - NEKROMANTA?! -; Abhorsen bedobja a babát a vízbe, ahol a kislányt elragadja egy túlvilági démon, de a férfi megmenti, majd visszaviszi oda, ahonnan hozta és kiderül, hogy ő az apja - MI?. Ugrunk pár évet, Sabriel felnő, feltámaszt egy nyuszit, mögötte autók járnak, és jön egy egyenruhás lány - várjunk? nem középkori világban voltunk az imént? -, akivel visszamennek a középkori kolostorra hajazó bentlakásos suliba; éjjel rájuk tör egy lény, akivel Sabriel küzd, de végül csak egy csomagot kap tőle. Sabriel útnak indul egy busszal(!), hogy megmentse apját. Stb, stb. 
Szóval igen, kicsit összezavarodtam. Ezzel párhuzamosan pedig jött a pánik, hogy mi lesz úgy velem, ha semmit sem értek? Aztán, amikor Sabriel megérkezett a Régi Királysághoz, megvilágosodtam. Szép lassan elkezdtek összeállni a mozaikdarabkák. 
A történetben két, egymástól elkülönülő birodalom van. Az egyik Ancelstierre, amit leginkább az általunk ismert világhoz tudnék hasonlítani a maga modernebb dolgaival, a másik pedig a Régi Királyság.
A Régi Királyság kapuján átlépve egy mágikus birodalomba csöppenünk, ami kimeríti a fantasy minden fogalmát. Az itt élő emberek számára a varázslat szinte mindennapos. Ruhájuk, fegyverzetük, épületeik, mentalitásuk és úgy minden sokkal közelebb áll a középkori világképhez, mint az ancelstierre-i. Ráadásul itt az időjárás is teljesen más. Mintha Ancelstierre-t és a Régi Királyságot egy üvegfal választaná el egymástól.
A Régi Királyság egészen egyszerűen bámulatos! Jól kidolgozott, színes, izgalmas és egyedi. Garth Nix pedig olyan fantáziával rendelkezik, mely igazi kincs. Részletgazdag és élethű leírásainak köszönhetően Sabriellel együtt mi is átléphetünk a Falon, s magunk mögött hagyhatjuk a valóságot, hogy egy lehengerlő, lelkiszemünk előtt megelevenedő helyszínre csöppenjünk. Komolyan mondom, ennek a birodalomnak lelke van! Mondatról mondatra egyre hátborzongatóbban ölel körbe minket, s válik valóssá. És az a sok minden, ami ezt elősegíti... te jó ég, szinte felsorolhatatlan!
Imádtam a havas, kietlen tájat, a titkos ajtókat, a lélegzetelállító vízesést és Abhorsen házát, a chartaglifákat, és az ezek által díszített dolgokat, a különféle lényeket, mítoszokat, fegyvereket, és végül, de nem utolsósorban a csengőket! Utóbbiak ötlete, funkciója egyszerűen fenomenális! Látszólag hét kis csengettyű, a hatalmuk mégis óriási... feltéve, ha tudjuk mikor melyiket és hogyan használjuk.
A regényt egyébként erősen átitatja a mágia, de nem hagyományos értelemben. Tekintve, hogy hősnőnk nekromanta, rengeteg mentális, túlvilági utazáson vehetünk részt. 

 "A vándor választja az ösvényt, vagy az ösvény a vándort?"

A cselekmény fő részét Sabriel apjának felkutatása képzi. Mindazonáltal a férfiig vezető út elég rögös, tele iszonyattal, kalanddal, veszéllyel, titkokkal, tanulással, izgalommal... és Mogettel, a beszélő macskával, aki óriási figura! 
Nem vagyok valami nagy cicás, de ő jóval több is annál. Számos alkalommal megmosolyogtatott, emberi és állati tulajdonságainak váltakozása. Míg az egyik pillanatban fellengzősen viselkedett, a másikban nyávogva menekült, nehogy víz érje a bundáját. 
De nem ő az egyetlen, aki/ami rácáfolt az ízlésemre. Őszinte leszek, amikor olvasás közben kiderült, hogy nekromanciáról van szó, megijedtem. Nem szeretem az ilyen témájú könyveket, távol áll tőlem, és az elején fenntartásokkal kezeltem az egészet, mindazonáltal Sabriel rácáfolt minden félelmemre. A sötét hangulat kifejezetten jó alapot adott a sztorihoz, építette és még intenzívebbé varázsolta azt. Élőholtak ide vagy oda.
Összességében tehát úgy gondolom, jó kis bevezetője volt ez a sorozatnak, ha eltekintünk Sabriel péklapátos pillanataitól, valamint az egy-két ellentmondásos, logikátlan résztől. 
Aki szereti a dark fantasy-t, a jól felépített világot, a kalandokat, az egyedi kellékeket felvonultató történeteket, vagy pont a nekromantákat, az semmiképp ne hagyja ki. Arra viszont felhívom a figyelmeteket, a Sabriel nem egy fantasy elemekkel operáló ifjúsági regény, hanem színtiszta fantasy!


Pontszám: 5/4
Kedvenc szereplő: Mogett
Kedvenc jelenet: Sabriel első napja Abhorsen házában
Negatívum: az információkavar az elején
Borító: 5/4




Térkép


Nagyobb méret eléréséért, kattintsatok a képre




Nyereményjáték


A könyv csupa mágiával és misztikummal teli történetet nyújt az olvasóinak. Halál és mágián kívül találkozhatunk Moggettel, aki az egyik főszereplő és egy beszélő macska.

A mostani játékban nektek a feladatotok megtalálni a mitikus lényeket, akiket elrejtettünk a különböző állomásokon.
Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz! A nyertesek jelentkezésére 72 óra áll rendelkezésre a megküldött e-mailre válaszolni, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk.






Nézzetek be a többi állomásra is

03/21 Insane Life
03/23 Extra állomás
03/25 Deszy könyvajánlója
03/27 Dreamworld
03/29 CBooks

2015. március 25., szerda

A lázadó - film


Nyelv: magyar szinkronos
Hossz: 119 perc

Tartalom:
Tris (Woodley) szövetségeseket és válaszokat keres a futurisztikus Chicago romjai között. Négyessel (James) együtt menekülniük kell a műveltek csoportjának hataloméhes vezetője, Jeanine (Winslet) elől. Az idővel versenyt futva Trisnek rá kell jönnie, hogy családja milyen titok miatt áldozta fel életét és miért próbálja meg a műveltek vezére megállítani őket mindenáron. Múltbeli választásai kísértik, de megtenne mindent azért, hogy megvédje szeretteit. Trisnek Négyessel az oldalán lehetetlen feladatok sorával kell szembeszállnia, hogy feltárja a múlt igazságát.

Saját véleményem:
Közel egy évvel ezelőtt, amikor A beavatott premier előtti vetítésére igyekeztem, azon elmélkedtem, miként fogom én azt úgy végignézni, hogy tudom, mi a trilógia vége, hisz anno, a külföldi megjelenés első napjaiban megnéztem, mi a sorozat legvége, s így egyszerűen képtelen voltam belekezdeni a második kötetbe. És ez az elmúlt év során egyáltalán nem változott. Rettentően olvastam volna, de közben mégsem. 
A lázadó előtti 1-2 hónapban azon töprengtem, belekezdjek-e a film előtt vagy se? Végül úgy döntöttem, nem teszem. Mégpedig azért nem, mert szerény véleményem szerint, a létező legrosszabb, amit egy adaptáció előtt tehetünk, ha (újra)olvassuk a szeretett regényt, mert annak nagy valószínűséggel koppanás lesz a vége. Most pedig örülök, hogy így döntöttem. Tehát mielőtt komolyabban belemélyednék, tudnotok kell, hogy a véleményem csak és kizárólag a filmre koncentrálódik. Nem fogom a könyvvel összehasonlítani, mert nem tudom. 

Ma, miközben a mozi felé tartottam, a buszon folyamatosan ugyanoda tértek vissza a gondolataim: arra gondoltam, hogy az írónő, jól döntött a trilógia végével kapcsolatban. Még akkor is... Tökös volt, hogy bevállalta. De azért azt elárulom, a moziban, egy bizonyos jelenetnél, amikor valamiféle ízelítőt kaphattam abból, ténylegesen mit is fog ez jelenteni, szívem szerint sírva fakadtam volna... És nem csak akkor. Konkrétan 3x jött rám a sírhatnék. Lehet, hogy érzékenyebb vagyok, mint az átlag, ugyanakkor A lázadó érzelmileg sokkalta jobban megérinti a közönségét, mint az első rész. Olyan belsőséges hangulata van, amilyen A beavatottnak nem volt. Egyszerre vegyül benne a parányi remény, a kilátástalanság, a légkörben vibráló feszültség, a félelem, a szerelem, a kétségbeesés, szomorúság, düh, bánat, és a gyász. Ez egy nagyon erős pontja a filmnek. 
Ám mindez nyilván nem jöhetett volna létre zseniális színészek nélkül, akik kivétel nélkül, a legutolsó mellékszereplőig remekeltek. Bravúros játékot produkáltak, mintha nem pusztán szerepet játszottak volna, hanem maguk lettek volna az adott figurák. Az arcmimikájuk, a gesztusaik, a mozdulataik, minden, minden azt az érzést sugallta, hogy ők nem Shai vagy Theo (vagy a többiek), hanem Tris és Négyes. 
De közülük is kiemelném Shai-t. Valami egészen elképesztő tehetség van ebben a lányban. A kisujjából kirázza az egészet. Egyik pillanatban a badassnél is badassebb, a következőben törékeny, biztonságra vágyó lány, míg a harmadikban utálatos hárpia. Olyan gyorsan képes váltani, hogy az már ésszel felfoghatatlan. Biztos vagyok benne, szép karrier vár még a mi Trisünkre.

Ami viszont a film további részét illeti, voltak kifogásolnivalóim... Az egyik sarkalatos pont, a rettegett és sok helyen említett vizuális effektek. Tény, hogy a látványvilág bámulatos, a helyszínek káprázatosak (3D-ben pláne!), és ha a készítők megelégszenek a romos Chicago és az egyes színterek nyújtotta lehetőségekkel, akkor nagyot üthettek volna, csakhogy sokat akart a szarka... 
Fogalmam sincs, a regényben miként jelenik meg az az ötlépcsős szimulációs teszt, ami a doboz kinyitásához kell, ám az biztos, hogy a vásznon túl sok volt. 
Hiába beszélünk szimulációról, ahol megengedett, hogy picit elrugaszkodjunk a valóságtól és szürreálisabb elemeket vizualizáljunk, baromi fullasztó és elrugaszkodott az, ahogyan ezt tálalták. És mindezt ÖTSZÖR! Mert oké, játsszuk el kétszer-háromszor, na, de ne ennyiszer! Érdekes módon az első részben tök jól működött a madársereg, vagy a kutya; nem kellett a szórakozáshoz lángoló, repülő, forgó épület, ami ide-oda szálldos, vagy az a sok töredező beton, szétrobbanó szilánkok.
Nem mondom, hogy közben a fejemet akartam a karfába ütögetni, mert nem. Aláírom, a székbe tapasztott, elkápráztatott és izgultam, mint állat, de... ott megcsappant a varázs.

A másik dolog pedig a cselekmény. Vagyis  annak a hiánya, ami tulajdonképpen mégsem keltett bennem negatív érzéseket (leszámítva 1-2 momentumot).
Amit most fogok mondani, az eléggé paradox lesz, aláírom, de ennél jobban nem tudom megfogalmazni. 
A film mind a 119 perce lebilincselő, lenyűgöző és érdekfeszítő volt. Soha, egyetlen pillanatra sem tudtam másfele pillantani, olyan szinten pörögtek az események. Akció, akció hátán. Ha éppen nem menekültek hőseink, akkor betörni készültek, vagy összetűzésbe keveredtek más csoportbeliekkel, és így tovább. Én pedig hiába nem mertem levegőt venni, szűkült össze a gyomrom az izgalomtól és a félelemtől, imádtam ezt a tempót! Látványos volt és jó ritmust adott. De kijőve a teremből szöget ütött a fejemben, hogy hé, tulajdonképpen miről is szólt ez az egész? Menekültünk, oké. Vissza akartuk kapni a társainkat, oké. Na, de mi a fittyfene volt itt a lényeg? A beavatottban a beavatás, a beilleszkedés és a titkon készülő háború képezte a főcselekményt, míg itt mindenből jutott kicsi, de semmiből sem sok. (Már Jeanine céljait leszámítva, de hát mégsem ő a főszereplőnk!) Úgy átnyargaltunk a Barátságosak, a Csoport nélküliek és az Igazságosak bázisain, mint valami F1-es versenyautó. Egyik pillanatban még Trisék ott tevékenykedtek xy helyen, a másikban már szedték a sátorfájukat. Egy szó, mint száz, hiányoltam ezeknek a csoportoknak a kicsit bővebb bemutatását, hisz potenciál bőségesen volt bennük, és látszatra klasszul felépítették őket. Kár, hogy nem éltek a lehetőségeikkel.
Na, de kanyar vissza azon gondolataimhoz, hogy miről is szólt A lázadó. Pontosabban kiről. Trisről. Az ő fejlődéséről, az önmaga és a hibái, bűnei elfogadásáról, beismeréséről. Shai pedig 100%-osan visszaadta ezt a lelkivívódást. Csak magamat tudom ismételni: le a kalappal ezelőtt a lány előtt. Én elhittem neki mindent, és sokszor azt éreztem, mint ő, hisz Shai, az alakításával egészen a szívemig nyúlt. (A megtépázott szívemig!)

Összességében úgy vélem, A lázadó inkább amolyan összekötő A beavatott és A hűséges között, amiben kiderül egy olyan dolog, ami mindent más megvilágításba helyez.
Ha el tudunk tekinteni a kapkodástól és a rengeteg CGI-től, akkor egy igazán remek filmet kapunk, tele adrenalinnal, titkokkal, baromi meglepő fordulatokkal (ha nem olvastátok a könyvet, úgy fogtok tátogni, mint egy hal - legalábbis én csak úgy kamilláztam, nem is egyszer), zseniális színészekkel, jó zenével, és humorral. És sok-sok Négyessel! Bár a jövőben egy kicsit több (úgy 2 órányi) meztelen Négyes hátat kérek!

Izgatottan, ugyanakkor félve várom a folytatást, hisz a tét minden eddiginél nagyobb. Kíváncsi leszek az új szereplőkre, és fájón búcsúzom azoktól, akik már nem térnek vissza. Főleg Tőle! Amikor megölték SPOILER! Ericet SPOILER VÉGE, nem akartam elhinni! Óriási kedvencem volt. 
Ha a teremben kérdezi valaki, kérdés nélkül azt mondom, öt csillagos alkotás. Onnan kijőve és átgondolva viszont már csak Négyest adok rá. 
A végére pedig egy utolsó gondolat: ha tudjátok, 3D-ben nézzétek meg, mert az egyik legjobban sikerült 3D-s film. Már csak a helyszínek miatt is megéri. Na, meg Négyes majdnem kézzelfogható valódiságáért!



2015. március 23., hétfő

Garth Nix - blogturné extra


A Gabo kiadó jóvoltából március 11-én megjelent Garth Nix varázslatos könyve, ami a Sabriel címet viseli.

Sabriel történetét négy plusz egy extra állomásos turné keretein belül megismerhetitek, mi több, ha játszotok velünk, akár tiétek lehet a kiadó által felajánlott három példány egyike is.


Garth Nix: Sabriel

Kiadó GABO SFF
ISBN: 9789636899936
Oldalszám: 344 oldal
Fordító: Juhász Viktor, Békési József

Fülszöveg:
Sabriel, akit gyerekkorában küldtek Ancelstierre egyik bentlakásos iskolájába, nem sokat tud a zabolátlan mágiáról vagy a holtakról, akik a Régi Királyságban nem hajlandók halottak maradni. Utolsó tanévében azonban apjának, Abhorsennek nyoma vész, és Sabrielnek be kell lépnie a Régi Királyságba, hogy megkeresse. Hamarosan társául szegődik Mogget, a macska, akiben komisz lélek lakozik, és Harlekin, egy fiatal chartamágus. Ahogy egyre mélyebbre hatolnak a birodalomba, úgy növekszik a fenyegetés, amely a halál kapuin túlnyúlva már az élők világát veszélyezteti.
Sabrielnek szembe kell néznie végzetével egy olyan világban, ahol az élők és holtak közti határvonal néha nehezen látható – és időnként el is tűnik.




Blogturné Exta: 
Gyakran ismételt kérdések és válaszok a regénnyel és az íróval kapcsolatban


Garth Nix tényleg a valódi neved?

Igen. Szerintem azért teszik fel ezt a kérdést ennyien, mert tökéletes álnévnek hangzik egy fantasy író számára. Azonban ez az igazi nevem!


Tervezel újabb könyvet Sabrielről?

Nem látom nagy valószínűséget egy másik olyan regénynek, amiben Sabriel lenne főszereplő. Noha, visszatértem a Régi királysághoz és Ancelstierre, Clairel könyvében, de az egy másik történet, ami a „Nicholas Sayre és a lények a dobozban” után játszódik, nem sokkal Abhorsen után.


Hogyan ejted ki a Sabriel, Lirael és az Ancelstierre szavakat?

Mindig azt mondom, úgy ejted ki a neveket, ahogyan szeretnéd. Néha én is máshogy ejtem ki őket. Itt egy lista:

Sabriel: SAB-ree-ELLE vagy SAY-bree-ELLE
Lirael: LI-ray-ELLE (az angol lift szó ‘Li’ szótagjával)
Ancelstierre: AN-sell-stee-AIR
Clariel: KLA-ree-ELLE
 

Várható, hogy a Sabrielt, vagy a trilógia többi részét megfilmesítik?

Talán. Ez nem olyan dolog, amit az író irányít. Mindig érdeklődtek a könyveim után, de az érdeklődök dátumot még nem szögeztek le a film készítésére, ami nem lenne se könnyű, se olcsó. Sabriel többször is közel került ezekhez a tervekhez az elmúlt öt évben, de különböző okokból, mindig meghiúsultak az utolsó pillanatban. Tipikus dolog a filmes szakmában.
Shade gyermeke és a Királyság kulcsa sorozat szintén fel lett vetve film vagy tévésorozat adaptációnak. Szóval sosem tudhatni. Megírtam a filmes forgatókönyvet a Sabrielhez és nyitott vagyok a különböző közeledésekre.


Mi Harlekvin eredeti neve?

Nézd meg az utolsó fejezetet az Abhorsenben (ne az epilógust), amikor a Hetek megpróbálják lekötni Orannist. Harlekvin az igazi nevét használja.


A térkép az első oldalon egy térséget mutat be, több is van ebben a világban? 


Igen. Mind a két Ancelstierre világban sokkal több van (néhány másik ország feljön a Lirael és Abhorsenben) és a Régi Királyság világában is. A Régi Királyság alapvetően hatást gyakorol két másik világra is, a déli határ a Fal és az északi határ (hosszú út vezet a Clayr Gleccserig) a Gorge folyónál ér véget. 


Mit gondolsz a könyvedre épült rajongói írásokról?

Nincs problémám a rajongói írásokkal, amik a könyvemre és karaktereimre épülnek, de ha meg akarod jelentetni (máshol mint egy közösségi nem fizetős lapon), vagy eladni, akkor engedélyre van szükséged. De ha ez szimplán szórakozás és szeretsz írni, akkor nyugodtan. Csak kérlek ne küldd el nekem, mert nem fogom elolvasni.


A fordításért köszönet Toffynak!





Nyereményjáték


A könyv csupa mágiával és misztikummal teli történetet nyújt az olvasóinak. Halál és mágián kívül találkozhatunk Moggettel, aki az egyik főszereplő és egy beszélő macska.
A mostani játékban nektek a feladatotok megtalálni a mitikus lényeket, akiket elrejtettünk a különböző állomásokon.
Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz! A nyertesek jelentkezésére 72 óra áll rendelkezésre a megküldött e-mailre válaszolni, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk.








Nézzetek be a többi állomásra is
03/21 Insane Life - A magyar borítóról
03/23 Dreamworld - Extra állomás
03/25 Deszy könyvajánlója
03/27 Dreamworld - Térkép
03/29 CBooks

2015. március 19., csütörtök

Rachel Hartman - Seraphina



A Scolar Kiadó jóvoltából a Blogturné Klub 5 bloggere egy különleges retro turnéra invitálja olvasóit, melynek témája Rachel Hartman debütáló regénye a Seraphina. 2015. március 9-től minden másnap egy-egy blogger teszi közzé a véleményét, valamint olvashattok érdekességeket a Seraphina-val kapcsolatban, illetve nem maradhat el a nyereményjáték sem!
Tartsatok velünk!


Rachel Hartman: Seraphina

Kiadó: Scolar
ISBN: 9789632444482
Oldalszám: 440 oldal
Fordító: Simonyi Ágnes

Fülszöveg:
Képes egyetlen lány egyesíteni két világot?
A négy évtizednyi béke alig-alig enyhítette a goreddi királyságban élő emberek és sárkányok közötti bizalmatlanságot. Bár a magukat emberi alakba préselő sárkányok racionális agyukkal tudósokként és tanárokként hajtanak hasznot az egyetemeknek, nem lehetnek teljes értékű polgárai a királyságnak – kivéve akkor, ha eltitkolják sárkány mivoltukat… Ahogy közeledik a két faj közötti egyezmény évfordulója, melyre a sárkányok legfőbb vezetője is ellátogat Goreddbe, a feszültség tovább fokozódik.
A tizenhat éves Seraphina Dombegh okkal tart mindkét oldaltól. A rendkívüli tehetségű muzsikuslány épp akkor szegődik el az udvarba, amikor a királyi család egyik tagját gyanúsan a sárkányokra valló módszerrel megölik. A Királynő Őrségének kapitánya, a veszélyesen éles szemű Lucian Kiggs társaként bevonja a nyomozásba Seraphinát. Miközben nekilátnak a béke lerombolására irányuló aljas összeesküvés leleplezésének, Seraphina azért küzd, hogy megóvja gyermekkora óta hordozott titkát – amely olyan szörnyű, hogy felfedése az életébe kerülhetne.Rachel Hartman remekül megírt debütáló regényében fantasztikusan gazdag, eredeti és hiteles világot alkot, melyet a sárkányok és az ember mellett például kvigutlok, Szentek, lovagok és Cenzorok népesítenek be. A történet nem csupán rendkívüli érzékenységgel vázolja fel Seraphina belső vívódását és fejlődését, de szinte szociológiai pontossággal jeleníti meg a kikényszerített együttélés folyamatát és buktatóit. A történet végére érve az olvasók még sokáig fognak emlékezni a tekervényes útra, amelyet Seraphina önmaga elfogadása érdekében végigjár.

Saját véleményem:
Seraphinának fiatal kora ellenére sikerül megszereznie álmai munkáját, amikor megkapja a segédi posztot az udvari zeneszerző mellett - hisz ezáltal legalább szenvedélye közelében lehet.
A tizenhat éves lány rendkívül tehetséges zenész, ám édesapja kérésének megfelelően, nyíltan nem engedhet teret művészi énjének. Így ahelyett, hogy a kórus tagjaként csillogtatná meg tudását, a zsémbes zeneszerző által rá kijelölt feladatokat kénytelen elvégezni, illetve az ő feladatai közé tartozik még a hercegnő okítása is.
Csakhogy minden mozdulatára oda kell figyelnie, nehogy kitudódjanak súlyos titkai, melyek egész addigi életét meghatározták, és melyek napvilágra kerülése végzetes körülményekkel járna rá és családjára nézve...
Rejtőzködésére fokozottan oda kell figyelnie, amikor a negyedik évtizednyi békekötés évfordulója előtt, sárkányokra jellemző módon meggyilkolják a királyt, és az egyébként is illékony béke, méginkább megtörni látszik az emberek és sárkányok népe között. Főként, hogy a nyomozást nem más, mint az éles szemű Lucian Kiggs, vezeti. És, hogy Seraphinának mennyire sikerül meghúzódnia a háttérben? De talán ennél is fontosabb kérdés: Seraphinának sikerül elfogadnia önmagát?

A történet elején rögtön az események sűrűjébe csöppenünk. A királyi udvar gyászolja brutálisan meggyilkolt királyát, miközben minden jel arra utal, hogy sárkányok tették ezt a szörnyűséget. Ráadásul mindez az emberek és sárkányok közti békekötés negyvenedik évfordulóját megelőző napokban történik, így a helyzet mégjobban kiéleződik. A goreddi királyságban ennek következtében meglehetősen forrongó hangulat alakul ki, s a két faj látszólagos békéje szétfoszlani látszik, mindenki az alkalmat keresi, mikor köthet bele a másikba.  Főhősnőnk pedig a búcsúztatási ceremónia után sikeresen belefut egy saarantras - porphyriai nyelven sárkányt jelent emberi alakban - bántalmazásába, s ha ekkor még csak látszólag is, de megalapozza szerepét a konfliktusban.
Ezek alapján azt gondolhatnánk, hogy egy ütemes nyitással van dolgunk, holott mégsem. Nagyon lassan indul be a sztori. Hosszú-hosszú oldalakon át nem igazán történik semmi.
Körülbelül a könyv negyedénél járhattam, amikor elkezdtem pánikolni, hogy nem látom, merre szeretnénk haladni. Volt néhány morzsánk, de annyi.
Ennek ellenére nem tudom azt mondani, hogy untam volna, mert nem, és ez az írónő által kreált világnak volt köszönhető, amit úgy imádtam, ahogy volt.
Rendkívül jól és alaposan kidolgozott világgal van dolgunk, aminek minden pici eleme, előre, gondosan meg lett tervezve - értve ezalatt a valós és fantasy részt.
A Seraphinában sárkányok, emberek és egyéb félszerzetek élnek együtt, immár közel negyven éve békében. Ám ez a szövetség, inkább amolyan kényszermegoldás mind a két fél részéről. A sárkányok ugyanúgy megvetik az embereket, mint azok őket. Csak és kizárólag egyvalamiben értenek egyet, a kettejük keverékéből létrejött ivadékok gyűlöletében. Na, és vajon mi is lehetne a mi drága hősnőnk? Naná, hogy Ityasaar, vagyis félsárkány.

Seraphina élete jelentős részét úgy élte le, hogy a háttérbe kellet húzódnia, amit egészen addig nem is értett, míg rá nem jött mi is ő valójában. Mindössze annyit látott, hogy apja rideg, távolságtartó vele. Ám miután megtudta, hogy ityasar, és testén megjelentek ennek jelei, nem esett kétségbe, hanem megtanulta kezelni és elfogadni helyzetét. S ebben nagy segítségére volt tanítója, a saar Orma - aki egyébként egy fantasztikus figura, rengeteg lehetőséggel.
Ami Seraphinát illeti, ő egy talpraesett, bátor, okos lány, aki ha kell, kezébe veszi a dolgokat, nem rettenve meg semmitől. Hamar belopja magát az olvasó szívébe... De! Seraphinának van egy extra érdekessége, mégpedig az elméjében lévő kert, amit ájulásai során lát.
Nos, bevallom, ezzel sokáig nem tudtam mit kezdeni. Nem illett a történetbe és a világba. És egészen egyszerűen baromi szürreális volt Gyümölcsdenevérekről, és mindenféle lényekről olvasni, akiket menetrendszerűen kellett a lánynak gondoznia, terelgetnie saját mentális világában. Ezeknél a részeknél - főként az elején - a szemöldököm valahol a hajam vonalát verdeste. A végére azért tisztult a kép, de kellett hozzá idő...
Utóbbi jellemző az egész történetre. Sok idő kell, mire minden összeáll a fejünkbe, hisz kapásból rengeteg idegen kifejezést kapunk - amikért én személy szerint rajongok -,  és a társadalom összetétele sem egyszerű: alakváltó sárkányok, csengővel vagy anélkül - attól függően, tanítók, tudósok-e -, kolduló gyíkok, szentek, stb, stb.
Nem is csoda, ha hősnőnk nehezen találja helyét. Egyszerre tartozik mind a kettőbe és egyikbe sem. Egyetlen menedéke a zene - amiből bőven kapunk szép és élvezetes részeket -, de még azt is tiltják tőle. És bár a gyilkosság utáni nyomozás révén kapunk izgalmas cselekményszálat (Lucian Kiggsszel ♥), leheletnyi romantikával fűszerezve, mégis azt mondanám, hogy a regény inkább karakterközpontú. Seraphina önmegtalálása mindent felülír. Megjegyzem minden karakter zseniális! Az én személyes kedvenceim mégis Orma, Seraphina és Lucian lettek.
Szóval, ha szeretnétek egy remek sárkány-alakváltó történetet, gondosan felépített, hangulatos világgal, gyönyörű leírásokkal, és izgalmas nyomozással, aktívan jelenlévő művészettel, cselszövésekkel, akkor ez a Ti könyvetek!


Pontszám: 5/4,5
Kedvenc szereplő: Seraphina, Orma, Lucian
Kedvenc jelenet: amikor és ahogy Seraphina megtudta, hogy mi ő
Negatívum: Seraphina kertje
Borító: 5/4




Szentek


Szent Capiti: a tudósok női védőszentje, a fejét tálon hordozza

Szent Clare: a jó ítélőképességűek női védőszentje

Szent Gobnait: a szorgalmasak és az állhatatosak női védőszentje. A jelképe a méh.

Szent Ida: a muzsikusok és az előadók védőszentje

Szent Masha és Szent Daan: a szerelmesek; az emberek gyakran mérgükben kiáltanak hozzájuk, talán mert ez biztonságos - nehéz elképzelni, hogy a romantikus szerelem példaképei bárkire is valóban lesújtsanak

Szent Ogdo: a drakomachia megalapítója; a lovagok és egész Goredd védőszentje

Szent Vitt: a hit bajnoka; le kíván sújtani az emberekre, kiváltképp a hitetlenekre

Szent Willibald: a piacterek és a hírek védőszentje




Nyereményjáték


A Seraphina világában rengeteg idegen szóval, kifejezéssel találkozhatsz. Hogy könnyebben megtanuljátok, hogy mi mit jelent, egy játékra invitálunk titeket. Minden blogon találtok egy leírást, melynek az idegen megfelelője a megfejtés. Természetesen a blogokon a bejegyzésekben segítséget is találtok!
Ahhoz, hogy esélyetek legyen a könyvnyereményre, mind az öt feladványt teljesítenetek kell!
Figyelem! A kiadó csak Magyarország területén belül postáz, valamint ha a nyertes 72 órán belül nem válaszol az e-mailben küldött értesítőre, akkor automatikusan új nyertest sorsolunk.


porphyriai szó, a jelentsége "sárkány emberi alakban"




Nézzetek be a turné többi állomására is

03/09 MFKata gondolatai - Borítók
03/11 Függővég - Miért pont sárkány?
03/13 Kelly Lupi olvas -
03/15 Deszy könyvajánlója - Interjú az írónővel
03/19 Dreamworld- Szentek

2015. március 18., szerda

Shannon Hale - Ever After High 1.



Ki ne akarná megismerni a mesehősök gyermekeit? Itt az alkalom, hogy a Móra Könyvkiadó jóvoltából belepillantsunk a híres utódok középiskolai életébe az Ever After High sorozatban. 
Vajon az összes tini korú csemete elfogadja a neki szánt sorsot, vagy esetleg fellázad a már megírt története ellen? Megtudhatjuk A Mesehősök Végzetkönyve segítségével, amely az első regény a sorozatban.
Tartsatok a Blogturné Klub öt bloggerével és fejtsétek meg az állomások feladványait! A sorozat első két megjelent részét mutatjuk be az olvasóknak összesen tíz állomáson keresztül.


Shannon Hale: Ever After High - A Mesehősök Végzetkönyve

Kiadó: Móra
ISBN: 9789631197532
Oldalszám: 320 oldal
Fordító: Bottka Sándor Mátyás

Fülszöveg:
Az Ever After High varázslatos gimi! Itt készülnek fel a híres mesehősök tinigyermekei arra, hogy beteljesítsék előre elrendelt végzetüket, és átvegyék szüleik helyét a mesékben. Belőlük lesz majd a következő Hófehérke, Daliás Herceg vagy éppen Gonosz Királynő – akár tetszik, akár nem. Az örökség napján ugyanis ünnepélyesen el kell fogadniuk a Mesehősök Végzetkönyvében megírt sorsukat, és mindenki tudja, hogy aki ezzel szembeszegül, annak örökre eltűnik a meséje.
A Gonosz Királynő lánya, Raven Queen is hamarosan anyja nyomdokaiba lép, de éppen a kellő rosszindulat hiányzik belőle. Mi lenne, ha átírná élete meséjét?
Az előkelő Apple White a vidék legszebb lánya. Gondosan eltervezte, hogyan él majd boldogan, amíg meg nem hal, de ehhez el kell fogadnia Raventől a mérgezett almát, ahogyan a mese szól.
Ám ha Raven nem írja alá a Mesehősök Végzetkönyvét, mindkettejük számára…

Saját véleményem:
Raven Queen élete nem egyszerű. Már születésekor elrendeltetett a sorsa, ugyanis Holnemvoltországban az a szokás, hogy amint a mesehősök gyermekei betöltik megfelelő életévüket, ünnepélyes keretek között alá kell írniuk a Mesehősök Végzetkönyvét, s ezzel együtt elfogadniuk szüleik sorsát. Csakhogy Raven egyáltalán nem szeretne anyja, a Tükörbörtönben sínylődő, velejéig romlott Gonosz Királynő nyomdokaiba lépni. Ő inkább olyan, mint jóságos édesapja, mégis minden osztálytársa úgy kezeli, mintha máris mérgezett almákkal járkálna. De nem pusztán az emberek rettegnek tőle, hanem az állatok is. 
Raven ennek ellenére mindent elkövet, hogy bebizonyítsa, ő nem olyan, mint az anyja. Ráadásul képtelen elfogadni a neki szánt sorsot. Igyekszik minden követ megmozgatni, hogy megváltoztathassa végzetét. Ezt azonban nem csak a tanárai, de Apple White, Hófehérke lánya sem nézi jó szemmel. Apple már mindent előre eltervezett, elfogadta a rögös utat, ami rá vár az élete végéig tartó boldogság előtt, és ebből nem hajlandó engedni. Bármire képes, hogy meggyőzze Ravent, írja alá a könyvet, akár még súlyos szabályokat is áthág... Hisz, ha az egyik szereplő nem fogadja el a sorsát, a mese és annak további szereplői is megszűnnek...

"Minden mesébe kell egy gonosz! Egy ellenfél, aki miatt a hős nem kaphatja meg túl gyorsan azt, amire vágyik. Ellenfél nélkül nem is lenne mese!"

Mint a legtöbb gyerek a korosztályomból, úgy én is Disney meséken nőttem fel: Hamupipőke, Hófehérke, A kishableány, Csipkerózsika - hogy csak a hercegnőseket említsem. Ráadásul a Grimm mesék sem hiányozhattak az esti meseolvasós repertoáromból. És bár már közel sem vagyok kislány, a lelkem mélyén még mindig gyerek vagyok. A szívemnek örökké kedvesek lesznek azok a karakterek, akik hosszú-hosszú éveken át szórakoztattak, és akikből sosem volt elég. Így hát amikor megláttam az EAH fülszövegét, teljesen bezsongtam. Most komolyan: ki ne akarna Hófehérke, Ariel, a Gonosz Királynő vagy a többiek gyerekeiről olvasni? A szerző személye pedig már csak extra hab volt azon a bizonyos képzeletbeli tortán (Shannon Hale írta az Austenlandet is, ami nálam nagy kedvenc lett).

Az Ever After High egy bűbájos történet! Ciki, nem ciki, vállalom, EAH fan lettem, túl a két x-en. Nem is kicsit! Olyan szinten elvarázsolt ez az egész, hogy órákat töltöttem el az EAH weblapján, teszteket töltve, videókat nézegetve, sőt még regisztráltam is. Ó, és nekem kell egy Maddie és Raven baba! *kikapcsolja a fangirl énjét*
Ami a mesét illeti, hát az Csipkejó! Nem is tudnék konkrétan egy dolgot kiemelni belőle, mert minden tetszett az első szótól az utolsóig, beleértve a szóközöket és az írásjeleket is.
A helyszín varázslatos. Visszaköszönnek a mesékből jól ismert elnevezések, gyönyörű parkokban, csodaszép kastélytermekben, titkos szobákban vagy félelmetes erdőkben bolyonghatunk, miközben felbukkannak az olyan, mai korban divatos kiegészítők, amik manapság már a fiatalabb tinik körében is divatosak és nélkülözhetetlenek, gondolok itt elsősorban a facebookra, mobilra vagy a tabletre. De nehogy azt higgyétek, hogy csak így szimplán jelennek meg, ó nem! Mesésítve: Talebook, tükörfon, stb.
Mindemellett a suli és az órák is a szerző szédületes képzelőerejéről tesznek tanúbizonyság, hisz Shannon Hale olyan tanórákat talált ki, mint a grimmnasztika, általános gonoszkodás, kémitológia, mérgezettgyümölcs-tan, rémuralom-tan, megmentőre várás, vagy a  mesebédlő.
És ha már itt tartunk, egyúttal meg is ragadnám az alkalmat, hogy őszinte elismerésemet fejezzem ki a fordító irányába, amiért ilyen fantasztikusan sikerült átültetnie ezt a cseppet sem egyszerű szöveget a mi nyelvünkre. Ugyanis annyi beszélő név és elnevezés van benne, amik fontosak a hangulat megteremtéséhez, hogy nem lehetett kis munka ezt ennyire korrekten összehozni. Bár van egy olyan érzésem, hogy a gyerekek nem fognak minden, az eredeti mesékre utaló kis plusz poént észrevenni, de ettől függetlenül a mi szívünket melengetni fogja.

A történet látszólag Ravenről és Apple-ről szól, a döntéseik mégis kihatással vannak osztályukra, sőt, ha jobban belegondolunk egész világukra.
Raven egyébként egy aranyos, kedves, szerethető lány, akit végzete és gonosz édesanyja miatt beskatulyáznak. A legtöbb diák fél tőle, kerüli őt, s hiába tartozik az uralkodói réteghez, az kiveti magából. Mindössze két barátnője van, akik látják igazi valóját, egyikük Pinokkió lánya, Cedar,  másikuk a Bolond Kalaposé, Maddie.
Maddie hatalmas figura, nekem óriási kedvencem lett! Származását tekintve, gondolom nem lepődtök meg, ha az mondom: őrült egy csaj. Elképesztő dolgokat művel, furán beszél, tonnányi dolgot húz ki a kalapjából, a falon ülve teázik, és még sokáig sorolhatnám. Ráadásul az írónő remekül játszott a karakterével, hisz ő volt az egyetlen, aki képzeletbeli szócsatákat tudott vívni a mesélővel - mert naná, hogy még olyanunk is van -, s ezáltal még interaktívabbá vált a mese, hisz szegény mesélő bizony néha-néha elkotyogta magát...
A többi karakter elemzésébe azonban nem mennék bele, mert akkor egy soha véget nem érő bejegyzésbe torkollnánk. Röviden annyi, hogy mindannyian megfelelnek mesebeli szüleiknek. Irtó jókat nevettem egy-egy megmozdulásukon. De őszintén szólva szavakkal kifejezhetetlen az az élmény, amit ez az egész nyújt.
Ám akad még valaki, aki mindenképpen fontos: Apple. Elvileg ő lenne a jókislány, a megmentésre szoruló, szegény, meghurcolt hercegnő... Ellenben szerény véleményem szerint ő egy buta, sekélyes, önző lány, aki csak a saját érdekeit nézi. Neki legyen jó, aztán más le van ejtve. És bár utáltam őt, a Ravennel való kapcsolatát imádtam.  
Raven és Apple groteszk módon együtt igyekszik kideríteni, hogy meg lehet-e változtatni végzetüket, s ebben a kalandban noha végig összetartanak, támogatják egymást, mégis két ellenpólust képviselnek. Egyikük ragaszkodik a hagyományokhoz, másikuk viszont nem hajlandó beletörődni a kijelölt sorsába. Raven az, aki mer nyitni az új felé. Tulajdonképpen ő képviseli a döntési szabadság jogát. És ezzel egy olyan üzenetet közvetít, hogy merjünk önmagunk lenni, és harcoljunk az álmainkért. Ne engedjük, hogy olyasmit kényszerítsenek ránk, amik nem mi vagyunk, vagy nem tudunk azonosulni vele.
Mindent egybevetve tehát azt mondom, ha szeretnétek egy hihetetlenül bájos, vicces, varázslatos, izgalmas, fordulatos könyvet, melyben a modern és a régi mesevilág elemei keverednek, vagy egyszerűen egy kis kikapcsolódásra vágytok, akkor az EAH a Ti könyvetek. Nullától kilencvenkilenc éves korig, a család apraja-nagyja élvezni fogja! Ez a könyv kívül-belül csodálatos!


Pontszám: 5/5***
Kedvenc szereplő: Maddie, Raven, Dexter, Nevermore
Kedvenc jelenet: a harkályos
Negatívum: -
Borító: 5/5
Tetszett? Rendeld meg!




Kedvcsináló jelenet a könyvből


"Ekkor egy harkály reppent ki az erdőből, meglátta Cedart, és vidám, éles hangot hallatott.
- Ááá! - A lány futásnak eredt. A túl barátságos harkály utána. - Ááá! Harkály! Segítség! Harkály! Fából készült lány! Nem illik össze!
- Megmentelek! - kiáltotta Hunter.
- És kezdődik! - dörzsölte a tenyerét Cupid. - Jön az ingtépés!
Hunter valóban letépte az ingét, és hősies pózba vágta magát. Láthatatlan hangszerek dicső fanfárt zengtek. A fiú felkapta a fejszéjét, és üldözni kezdte a harkályt, ami Cedart üldözte.
- Ááá! Fejsze! - sikítozott Cedar még hangosabban futás közben. - Harkály! És fejsze! Ááá!
Egyre gyorsabban futott. A harkály vidáman libben utána, Hunter pedig fejszéjét lóbálva loholt a nyomukban.
Maddie ugrált és tapsikolt örömében."




Ever After High babák


balról: Briar, Apple, Raven és Maddie





Nyereményjáték


Minden állomáson egy-egy szereplő nevét rejtettük el, nincs más dolgod, mint helyes sorrendbe rakni a kiemelt betűket, és beírni a rafflecopter doboz megfelelő sorába. Segítenek a karakterképek!
A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz. A nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére válaszolni a megküldött értesítő levelünkre. Sok szerencsét!






Nézzetek be a többi állomásra is

03/10 Kelly Lupi olvas - Youtube sorozat
03/12 Deszy könyvajánlója - Az írónőről
03/14 Insane Life
03/16 Függővég
03/18 Dreamworld - Rövid jelenet & babák

2015. március 17., kedd

Alan Snow - A vaszoknis ember



A Kolibri kiadó jóvoltából hazánkban is megjelenik Alan Snow: A vaszoknis ember című regénye, a Doboztrollok sorozat második része. Ennek örömére a Blogturné Klub három bloggere továbbkíséri Sajthida város lakóinak kalamajkával és titkokkal teli életét, melyben Arthur veszélyes feladatra vállalkozik.

2015. március 13-tól egy-egy blogger teszi közzé a véleményét a könyvről, illetve rengeteg, a történethez kapcsolódó érdekességgel is találkozhattok majd, ha velünk tartotok. Érdemes követni a turnét, ugyanis nem csak plusz információkat tudhattok meg a könyvről és szereplőiről, de ahogyan az lenni szokott, nyerhettek is!


Alan Snow: A vaszoknis ember

Kiadó: Kolibri
ISBN: 9786155234545
Oldalszám: 192 oldal
Fordító: Pék Zoltán

Fülszöveg:
Arthur és kalóz barátai nekivágnak, hogy kiszabadítsák a Willbury otthonából elrabolt doboztrollokat és káposztafejet. Eközben minden erejükkel azon vannak, hogy megakadályozzák Suvasz ördögi tervét. De vajon bemerészkednek a baljóslatú Sajtpalotába is? Ha igen, vajon mit – és kit – találnak ott? És miféle alak az, aki vasból készült zoknit hord?

Saját véleményem:
Arthurék mindent megtesznek, hogy kiszabadíthassák eltűnt barátaikat, ezért szobát bérelnek a Sajtpalotával szemközti szállóban, hogy szemmel tarthassák azt, és az ott zajló eseményeket.
Első este Arthur, Muki és Tom vállalják a felügyeletet, s várakozásuk rögtön sikerrel is zárul, ugyanis megpillantják Suvaszt és embereit, amint eltűnnek a palotában.
Ezek után Arthur eltökéli, hogy egyedül beoson az épületbe és felderíti azt. A Sajtpalota pedig számtalan meglepetést tartogat a fiú számára: titkos laboratóriumokat, ahol többek között megleli elrabolt repülőszerkezetét, egy börtönt, tele alantvilági lényekkel és elrabolt barátaival, egy rejtélyes zárkát, amitől mindenki retteg, és ezernyi más meglepetést, melyet a palota, annak lakói, valamit szobái rejtenek. 
Arthur pedig bátran nekivág a mentőakciónak. Nagypapája segítségével tervet kovácsol, s ügyesen lavírozva a zegzugos épületben igyekszik megvalósítani azt. Ám Willbury és kalóz barátai sem ülnek karba tett kézzel, minden tőlük telhetőt megtesznek a kis hős, és az eltűnt lények kimenekítéséért

Az első rész befejezése után úgy vártam a folytatást, mint egy kisgyerek. Alan Snow remek steampunk világot épített fel, tele sajátos és izgalmas lényekkel, emberekkel és meglepő fordulatokkal. Az eseményeket kísérő kis illusztrációi pedig még mindig zseniálisak! Egy-egy képet percekig lehet elemezgetni, annyi érdekesség bújik meg bennük.
A vaszoknis ember mozgalmasság tekintetében viszont más, mint az első rész. Míg ott bejártuk szinte az egész várost a több nézőpontnak köszönhetően, addig itt leginkább a Sajtpalotára koncentrálódott a történet jelentős része.
Szerencsére a Sajtpalota azonban elég összetett, zegzugos épület, ahol rengeteg titokzatos szoba található, így mindig van valami olyan momentum, ami fenntartja a figyelmet és gondoskodik az izgalomról.
Alan Snow egyébként mestere az olvasó izgalomban tartásának. Minden alkalommal éppen annyit mutat, hogy többet akarj tudni, de a válaszokkal jóval fukarabban bánik. Inkább csak elhinti az apró információmorzsákat, húzza-húzza az idegeidet, és amikor már azt hinnéd, hogy na, most végre megtudod, paff, otthagy kétségek és kérdések között. Ez abból a szempontból jó, hogy a gyerekek nem vesztik el az érdeklődésüket, nem kalandoznak el másfelé, de ha nem gyerekként olvasod...

A vaszoknis emberben az eltűnt alantvilági lények megmentése mellett kicsit bővebb betekintést nyerünk Suvasz ördögi terveibe, és az annak megvalósítását elősegítő folyamatokba. Ez utóbbiak felnőtt fejjel bizonyos értelemben hátborzongatóak - szegény sajtok! -, mégis annyira virágnyelven vannak tálalva, hogy egy gyerek sem fog sírva fakadni. De egyébként is, Alan Snow nem az az író, aki félne merészebb eszközökhöz nyúlni. Elég csak Madame Frufrura gondolni, akinek a kiléte nekem csak a film miatt esett le.
És itt engedjetek meg egy kisebb kitérőt a film irányába: őszintén bevallom, a filmet nem szerettem. Egyrészt szerintem egy gyereknek túl félelmetes lett, másrészt akkor alig láttam benne valamit a Doboztrollok első részéből.
Ám most, a második rész olvasása közben egyre több olyan elemet fedeztem fel, ami ha megváltoztatva is, de ott megjelent, pl.: a doboztrollok kimenekítése a raktárból. De annak, hogy a mozifilmbe a három regény elemeit gyúrták bele, megvannak a hátrányai. Például a vaszoknis ember kiléte, akivel kapcsolatban vannak tippjeim... Ezzel csak azt akarom mondani: előbb a könyveket olvassátok el! Sokkal, de sokkal többet adnak élményben, világban, humorban és mindenben.

A Doboztrollok könyvek legnagyobb erősségei kétség kívül a kissé zizi, ámde annál viccesebb és szerethetőbb karakterekben, valamint a steampunkos világban rejlik. Imádom a sok kütyüt, furfangos szerkezetet! Akárcsak a szürreális lényeket, akiknél minden alkalommal elcsodálkozom, hogyan is pattanhattak ki a szerző fejéből! És emiatt (is) külön öröm, hogy ezúttal még többjüket ismerhetjük meg. Gondolok itt leginkább a Nyúlasszonyokra, vagy az Alantvilágban egyre inkább mozgolódó csoportokra, akik most, hogy otthonaikat elárasztotta a víz, egyre fentebb kénytelenek vándorolni, illetve a mosodás kalózokra, akik Arthurék pártjára állva, masszívabb jelenlétnek örvendhetnek.
Összességében tehát azt mondom, ha egy humoros, pörgős, rejtélyes és tartalmas mesekönyvet szeretnétek akár magatoknak, akár gyerekeknek, akkor a Doboztrollok tökéletes választás! Az írásmód nem túlkomplikált, könnyen megérthető, mégsincs lebutítva, a fordítás zseniális, a rajzok pedig gondoskodnak a vizuális élményekről. De előre szólok: a vége brutális! Megint olyan helyen és módon marad félbe, hogy legszívesebben falat kaparnék. Tudni akarom a titkokat és mindent!


Pontszám: 5/4
Kedvenc szereplő: Arthur, Hal, Nyúlasszonyok
Kedvenc jelenet: kalózhajós szökés és a Nyúlasszonyok világa
Negatívum: a sajtokkal történtek :'(
Borító: 5/4,5




Here be Monsters


A Doboztrollok világa megunhatatlan, és ha a gyerekek, vagy akár mi magunk, a könyv mellett egyéb, vizuális élményre vágynánk Sajthida városainak lakóival, akkor ellátogathatunk az alábbi weboldalra, ahol ha csak egy kicsit is, de megelevenedik előttünk a város, és különféle extra tartalmak között böngészhetünk.   http://www.here-be-monsters.com/flash/







Nyereményjáték


Mostani játékunk során arra vagyunk kíváncsiak, mennyire ismeritek a Johnson-féle rendszertan-, és a Doboztrollok világának különleges teremtményeit.
Nincs más dolgotok, mint az állomásokon található rövid ismertetők alapján kitalálni, mely lény(ek)re gondoltunk, és a helyes megfejtést beírni a rafflecopter megfelelő sorába.
Ha mind a három állomást sikerült megfejteni, esélyetek nyílik megnyerni a Doboztrollok második részét, A vaszoknis ember című meseregényt, a Kolibri kiadó felajánlásának hála.
Figyelem! A kiadó csak magyarországi címre postáz! Amennyiben a nyertes 72 órán belül nem válaszol a sorsolás után kiküldött értesítő emailre, úgy új nyertest sorsolunk!


“A közhiedelem szerint mélyen a föld alatt élnek, ők az Alantvilág dolgos méhei. Jelenleg keveset tudunk róluk, azon kívül, hogy kedvelik a káposztaféléket.”




Nézzetek be a többi állomásra is

03/13 Deszy könyvajánlója - Színező képek
03/16 Dreamworld - Here be Monsters
03/19 Kelly Lupi olvas - Képes jelenetek a könyvből