2013. szeptember 30., hétfő

Kevin Hearne - Hounded


Kevin Hearne nagysikerű Vasdruida sorozatának első része szeptember 30-án jelenik meg hazánkban Üldöztetve címmel a Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából. A Blogturné Klub néhány bloggere szeptember 23-től szeptember 30-ig minden nap egy-egy ajánlóval, valamint a történethez kapcsolódó érdekességekkel és nyereményjátékkal vár Benneteket!


Kevin Hearne: Hounded - Üldöztetve

Kiadó: Könyvmolyképző
ISBN: 9789633730492
Oldalszám: 288 oldal
Fordító: Acsai Roland

Fülszöveg:
Atticus O’Sullivan, a druidák utolsó képviselője, békésen éldegél Arizonában, és egy ezoterikus könyvesboltot vezet. Szabadidejében pedig alakot vált, hogy ír farkaskutyájával vadászatra induljon. Szomszédjai és vásárlói abban a hiszemben élnek, hogy ez a helyes, tetovált, ír srác egy nappal sem több huszonegynél – pedig éppen huszonegy évszázada él a földön. Azt már ne is említsük, hogy energiáját a földből nyeri, éles nyelve van, és egy még élesebb varázskardja: Fragarach, a Válaszadó.
Csak az a probléma, hogy egy fölöttébb dühös kelta isten is szemet vetett kardjára, és évszázadok óta üldözi. Ez a kitartó istenség Atticus nyomára lelt, és barátunknak minden erejére – továbbá egy csábító halálistennő segítségére, vámpír- és vérfarkas ügyvédeinek falkájára, egy szexi csapos lányra (akinek fejét egy hindi boszorkány bérelte ki), és egy adag régimódi, ír szerencsére – szüksége lesz, hogy szétrúgjon néhány kelta ülepet, és megszabadítsa magát a gonosztól…

Saját véleményem:
Már az elején egy nagyon izgalmas szituációba csöppenve ismerkedünk meg történetünk főhősével, Atticus O'Sullivannal. Miközben Atticus végzi mindennapi teendőit, vagyis dolgozik saját ezoterikus könyvesboltjában, megtámadja néhány tündér, és ezt tetézendő, a harc végeztével megjelenik Morrigan, a Halottválogató, a háború istennője, holló képében, hogy közölje vele jóslatát, mely szerint Atticust nem sokára megöli ősi ellensége, Aenghus Óg. Az istennő hiába győzködi, a druida nem hajlandó elhagyni Arizonát, és új helyre költözni. Helyette feltett szándéka végre szembenézni a veszélyt jelentő Aenghus Óggal.
Ezek után sorra jelennek meg otthonában és munkahelyén a legkülönfélébb istennők, boszorkányok, és egyéb teremtmények, még jobban bonyolítva Atticus amúgy sem egyszerű életét...

Ezidáig nem sok - sőt, semmilyen - kelta mitológián alapuló könyvvel találkoztam, és az, hogy az írónak sikerült ezt az ősi világot vegyíteni a manapság oly népszerű lényekkel, mint a vámpírok, vérfarkasok és társaik, szerintem forradalmi! Igaz, hogy az első ötven-hatvan oldalnál csak kapkodtam a fejemet, mert hatalmas mennyiségű információ zúdult a nyakamba, de később bőven jutott rá idő, hogy mindezt feldolgozhassam és megemészthessem. Viszont azt még most szeretném hozzáfűzni, hogy mielőtt belevágnátok a történetbe, érdemes vagy megtanulni a táblázatban lévő nevek, szavak kiejtését, vagy könyvjelzőzni, vagy kijegyzetelni, mert szükségetek lesz rá, és tekintve, hogy az ír szavak kiejtése teljesen más módon zajlik, mint az angolé, nem is olyan egyszerű feladat. Ám ezen túllendülve egy roppant érdekes és izgalmas, na meg egyedi sztoriba csöppenünk.
Atticus egy több mint kétezer éves vasdruida, aki a tetoválásai segítségével rengeteg dologra képes, többek között így nyeri energiáját a földből. Ráadásul van egy nyaklánca, melyet saját maga fejlesztett ki hétszázötven év alatt, és amely nem csakhogy megvédi őt a különféle varázslatoktól, de általa képes átlátni egy-egy álcán is, ő maga tündérszemüvegnek is nevezi ezt a képességet. És, ha mindez nem lenne elég, akkor az alakváltás művészetében is jártas. De mindettől függetlenül igyekszik hétköznapi életet élni. Úgy néz ki, mint egy átlagos 21 éves egyetemista, saját ezoterikus boltot vezet, és amikor csak teheti, egy idős brit ellenes özveggyel társalog. Nem mellesleg pedig van egy ír farkaskutyája, Oberon, akivel képes telepatikus úton társalogni. 

 

 ,,Atticus? Mit jelent a megkeresztelkedés?"
A pap belemárt egy kis vízbe, és amikor előbukkansz belőle, újjászületsz.
,,Tényleg? Ha engem megkeresztelnének, újra kölyökkutya lennék?"

Az Oberon és Atticus közötti párbeszédek halálosak! Az a kutya olyan poénokat nyom le, hogy az ember kifekszik tőle. Még akkor is tudja oldani a feszültséget, vagy az izgalmat, amikor egy sorsdöntő csata zajlik éppen. Egyszerre emberi, és hű valódi, kutya mivoltához, és én imádtam a pudlijaival, a kolbászaival és a vadászatmániájával együtt!

A szereplők egytől-egyig jók voltak, mindegyikőjüknek megvolt a maga karaktere és háttértörténete, nem folytak egymásba, és ez igen jelentős szempont egy olyan történetnél, ahol rengeteg figura megfordul, rövidebb vagy hosszabb időre. Senkinél nem lehet tudni, hogy mik a szándékai, vagy mit milyen céllal tesz, tehát az izgalom és a meglepetés garantált!
Tetszett, hogy bár az író egy ősi mitológiára alapozott, mégsem rekedt meg benne, nem rendelte alá magát, és bátran merte mindezt vegyíteni más kultúrákkal, hiedelmekkel, vagy lényekkel. És annak ellenére, hogy maga a történet fonala és valódi mivolta igen komoly, az Atticus általi narrációval, valamint a különféle párbeszédekkel rengeteg humort csempészett bele. Atticus narrációja külön jó volt olyan szempontból is, hogy sokkal személyesebbé, és olvasó közelibbé tette őt, egészen más volt a saját szájából hallani életének történetét.

Látszik, hogy férfi íróval állunk szemben, mert nem áll le oldalakon keresztül részletezni egy-egy dolgot (bár én néha örültem volna egy cseppnyivel több magyarázatnak, főleg a kelta isteneket illetően), és az erotikus részletekbe sem folyik bele. Tesz rá utalásokat, hogy éppen mi történik, de annál a pontnál vagy véget ér a fejezet, vagy egészen egyszerűen átugorjuk. És ez jól is van így, mert ehhez a fajta történethez ennél több abszolút nem is illene.
A harcoknál ugyanez a helyzet. Míg egy női szerző nagyobb hangsúlyt fektet a környezetre, a fegyverek csillogására, csapódására és minden egyébre, addig Kevin tényszerűen, nyersen, de roppant valóságosan tárja ezeket elénk. Atticus is megemlíti, hogy sokan úgy képzelik, hogy a csaták szépen megkoreografált tánclépésekből állnak, miközben a valóság sokkal durvább.

"A valódi harc közel sem olyan látványos, mint a mozikban. Azok megkoreografált küzdelmek, különösen a karatefilmek esetében, amelyekben olyan gyönyörűen mozognak, hogy azt már inkább táncnak lehet nevezni. Az igazi harc közben nincs időd megállni, pózolni vagy páváskodni. Egyszerűen meg kell ölnöd az ellenséged, mielőtt ő öl meg téged."

Tehát ajánlom mindenkinek, aki unja már a romantikus történeteket, és inkább valami izgalmasra és humorosra vágyik, valamint azoknak, akik kedvelik az ősi mitológiákat. Istenek, istennők, démonok, farkasemberek, boszorkányok, ősi fegyverek, rengeteg izgalom, és kiszámíthatatlan események...
Annyit azért még mindenképp hozzátennék, hogy nem csupán a srácok fogják élvezni Atticus történetét, hanem a lányok számára is abszolút élvezetes lehet.















Pontszám: 5/4
Kedvenc szereplő: Oberon és Atticus
Kedvenc jelenet: az Atticus és Oberon párbeszédek
Negatívum: az óriásokkal való harc
Borító: 5/5




Kedvcsináló idézetek


- És hogyan estek le? - kérdeztem Morrigant. 
- Négy lefelé mutatott - mondta, és megvárta, amíg ezt megemésztem. Nem néztem kellemes percek elé.
- Értem. És melyik fák beszéltek hozzád? 
Morrigan úgy nézett rám, mintha a következő szavaitól el kellene ájulnom, akárcsak egy fűzőben fuldokló Jane Austen-regényszereplőnek.

Goll Mac Morna és a Fianna nagy része  azt mondta, nem harcol napkelte előtt, és a becsületről makogtak valamit. Mintha harc közben bármi hasznát lehetne venni. A becsületesség a leggyorsabb út a halálba. Ott vannak például a britek, akiket szépen megskalpoltak e kontinens őslakosai a tizennyolcadik században, mert ragaszkodtak idióta katonai alakzatukhoz. 

,,Mesélsz nekem Dzsingisz kán bordélyairól fürdés közben?"
Nem bordélyáról, hanem hordájáról. De most, hogy mondod, volt neki mindkettő.
,,Elfoglalt fickó lehetett."
Ne is mondd!

,,Dzsingisz kán feketén itta a kávéját?" - kérdezte Oberon. A fürdetés közben halott történet óta ő akart lenni a kutyák Dzsingisz kánja. Francia uszkárokból álmodott magának háremet, és mindegyiküket vagy Fifinek, vagy Bambinak akarta elnevezni. Fölöttébb szórakoztatott ez a szokása: Oberon akart már karóba húzó Vlad lenni, Jeanne d'Arc, Bertrand Russel, szóval minden történelmi figura, akiről fürdetés közben meséltem neki. A Liberace-korszaka volt a legmulatságosabb. Nem láttál még semmit, ha nem láttál ír farkaskutyát strasszkövekkel kirakott, aranyszínű laméban parádézni.

- (...) Bár mi nem vagyunk közönséges halandók, nem vagyunk velük egy súlycsoportban, ha megenged egy sporthasonlatot. 
- Most az egyszer megengedem. De szórakoztatóbbnak találtam volna, ha videojáték-zsargonban adja elő: ,,Hiába aimelnénk a csítekre, nekünk úgy is game over lenne!" 

Brighid olyan volt, mint egy látomás. Bevallom, nem hittem, hogy létezik nála dögösebb özvegy a világon. Bár páncélja miatt csak a szemét és az ajkát láttam, kanos tinédzsernek éreztem magam a közelében. Minden vágyam az volt, hogy flörtöljek vele. De amikor eszembe jutott, hogy én tettem özveggyé, beláttam, hogy ez akadályt gördíthet kapcsolatunk elé.

- Ha akarja, őt is beavathatjuk. Téged is beavassunk, Druida?
- Én már nyakig benne vagyok, ahogy a mellékelt ábra mutatja.
- Akkor válassz, melyik oldalon harcolsz! És válaszd az enyémet!
- Megállapodtunk - vágtam rá egyből. Miféle erkölcsi dilemma jöhetett volna szóba? Ő azt akarja, hogy nálam maradjon a kard, Aenghus pedig el akarja venni. Ő életben akar tartani, Aenghus meg akar ölni. Brighid dögös, Aenghus nem a zsánerem.




Nyereményjáték

Játékleírás: A régi időkben egyes, kelta nyelveket beszélő népek a rovásíráshoz hasonló abc-t használtak: ez volt az ogham, melyet eredetileg feltehetőleg fába véstek.

Az ír mitológia szerint az írást Oghma, az ékesszólás istene találta fel; az ő nevéből származik az Ogham szó. A legenda úgy tartja, hogy Oghma egy nyírfaágba vésett üzenetet küldöttLughnak, az istenek ezermesterének, hogy az menekítse el a veszély elől Oghma feleségét.

A ti feladatotok, hogy a nyolc állomáson található képrejtvényeket megfejtsétek. Minden állomáson találtok egy képrejtvényt, melyre ogham írásmóddal egy, a könyvhöz illetve annak témájához szorosan kapcsolódó szót karcoltunk. A ti feladatotok, hogy megfejtsétek ezeket a szavakat, és helyesen kitöltsétek a rafflecopter dobozt! De azért nem voltunk teljesen kegyetlenek, minden szóhoz valamilyen segítséget kaptok: Keressétek a bejegyzésekben kiemelt betűket, amik a keresett szót alkotják, ám hogy ne legyen túl könnyű, a betűket nem sorrendben adjuk meg. Illetve minden kép tartalmaz egy újabb segítséget, ami körül írja, hogy mi is lehet a keresett szó. Emellett persze még azt a csodálatos találmányt - az internetet is segítségül hívhatjátok.

Minden megfejtéssel plusz egyszer kerül a nevetek a kalapba, így érdemes megoldani az összeset, hogy minél nagyobb esélyetek legyen a könyv megnyerésére!


a Rafflecopter giveaway


Nézzetek be a turné többi állomására


09/23. Függővég
09/24. Szilvamag olvas - Kevin Hearne
09/25. Deszy könyvajánlója - A druida tetoválások
09/26. Roni olvas - Álomcast
09/27. Kelly & Lupi olvas - Az ír farkaskutya
09/28. Nem harap a... - Hogyan készül a borító?
09/29. Angelika blogja - kettős nézőpont
09/30. Dreamworld - Idézetek

2013. szeptember 28., szombat

Rebecca Donovan - Elakadó lélegzet

Rebecca Donovan nagysikerű Breath sorozatának első része október 1-én jelenik meg magyarul Elakadó lélegzet címmel a Maxim Kiadó gondozásában. A Blogturné Klub 10 bloggere szeptember 21-től szeptember 30-ig minden nap egy-egy ajánlóval vár benneteket, valamint a történethez kapcsolódó extrákkal és nyereményjátékkal. A turné végén 3 példányt sorsolunk ki a Maxim Kiadó jóvoltából, Emma Thomas és Evan Mathews lélegzetelállító történetéből. A bejegyzések végén található Rafflecopter doboz kitöltésével szállhattok versenybe a könyvért.


Rebecca Donovan: Elakadó lélegzet

Kiadó: Maxim Kiadó
ISBN: 9789632612751
Oldalszám: 496 oldal
Fordító: Vass Alexandra

Fülszöveg:
„Senki sem próbált szóba állni velem, én is elvoltam magamban. Az volt az a hely, ahol mindennek biztonságosnak és könnyűnek kellett lennie. Hogy sikerült Evan Mathewsnak egy nap alatt lebontania az én állandó világomat?”
Weslynben, a connecticuti gazdag városban, ahol a lakosság többségének az a legfőbb gondja, hogy milyen benyomást kelt, és kivel előnyös mutatkozni, Emma Thomas a legszívesebben átváltozna levegővé, de addig is rögeszmésen ragaszkodik a tökéletesség látszatához: úgy öltözik, hogy senki se lássa rajta a zúzódásokat, nehogy kiderüljön, mennyire távol esik a tökéletességtől az élete. Egy napon váratlanul beköszönt a szerelem, amelynek hatására Emma kénytelen tudomásul venni a saját értékét, bár ez azzal fenyegeti, hogy kiderül a titok, amelyet olyan kétségbeesetten takargat… Egy lány története az életet megváltoztató szerelemről, a leírhatatlan kegyetlenségről, és a törékeny reményről. A Reason to breathe a nagy kritikai elismerést aratott Breathing-sorozat első kötete.

Saját véleményem:
Emma Thomas a külső szemlélő számára átlagosnak, már-már szürke kisegérnek tűnhet, csakhogy ez közel sem igaz. Édesapja meghalt, anyja pedig lemondott neveléséről, így a nagybátyja családjához került.
Szigorú és kegyetlen szabályok korlátozzák a mindennapjait, nem járhat buliba, nem sminkelhet, jóformán semmi olyat nem csinálhat, mint a korabeli tinédzserek. Egyetlen célja van: túlélni a gimnáziumból hátralévő napokat. Ez pedig nem is olyan könnyű feladat, mert nagynénje brutális módon bántalmazza. Emma számára az agyrázkódás, a véraláfutások, és a duzzanatok fogalma nagyon is ismerős. Neki nem az a boldogság, ha kap egy új ruhát, hanem az, ha sikerül átvészelnie egy napot anélkül, hogy a fejét az ajtókeretbe verték volna.
Egy napon viszont megjelenik Evan Mathews, és bár Emma mindent megtesz, hogy távol tartsa magától, és súlyos titkaitól a fiút, az mégsem tágít. Mindent megpróbál annak érdekében, hogy áttörje a lány köré épített védőburkot...

Ez a történet olyan, mintha tömény citromlébe áztatott pillecukrot enne az ember. Roppant intenzív, és képes az érzelmek igen széles skáláján mozgatni az olvasót. Vannak részek, amikor már lelkileg fáj olvasni, ugyanakkor olyanok is, amik igazán szívet melengetőek. Az biztos, hogy aki kezébe veszi Emma történetét, nem marad érzéketlen iránta. Készüljetek fel rá, hogy nem egy átlagos, cukormázas gimis történet, annál sokkal keményebb. És bármennyire is megrendítő ezt mondani, de sajnos nagyon is valósághű. Manapság nem ismeretlen téma a családon belüli erőszak... sajnos. 
A regényben Emma is nap, mint nap átéli. Nem elég, hogy olyan embertelen szabályok között kell élnie, mint az ötperces tusolás (hajmosással és mindennel együtt), vagy a legminimálisabb táplálék bevitele, de sohasem tudhatja, hogy a nagynénje éppen mitől kattan be. Kiváltó oknak elég lehet egyetlen lélegzetvétele is. Éppen ezért Emma igyekszik a lehető legtöbb időt a suliban tölteni. Különféle szakkörökre jár, focizik és kosarazik. Ráadásul a suli egyik legjobb tanulója. Nem érdekli, hogy az iskolatársai mit gondolnak róla, vagy, hogy strébernek tartják, mert számára az az egyetlen kiút a földi pokolból, ha ösztöndíjjal sikerül bejutnia egy minél távolabbi egyetemre. Ehhez pedig az kell, hogy hibátlanul teljesítsen órákon, és a plusz szakkörökön, sporteseményeken. Egyetlen barátnőjén, Sara-n kívül senkivel nem áll szóba. Fél ismertségeket kötni, mert az azt jelentené, hogy magyarázkodnia kéne a különféle sérüléseiről, amiket gondosan leplez. 

Emmát végig nagyon sajnáltam, mert szörnyű volt látni, hogyan kell élnie, és elszigetelődnie. El sem tudom képzelni, honnan volt lelkiereje mindehhez, úgy, hogy közben nem tört össze. Bámulatos, de egyben őrültség is volt részéről, hogy nem a maga, hanem unokatestvérei érdekeit helyezte előtérbe. Viszont volt egy rész, amikor szívesen betettem volna a zuhany alá, hogy térj már észhez!. Mindvégig - helyzetéből adódóan - érthetően viselkedett, ám ott mintha kifordult volna önmagából, saját magának és a szabályainak is ellent mondva. De szerencsére ez nem tartott sokáig. 
Evan pedig egyszerűen TÖKÉLETES. Igen, így csupa nagybetűvel. még akkor is, amikor alszik. *Épp nagyon szerelmes a srácba.*
Az egyik legnormálisabb pasikarakter. Kedves, vicces, pimasz, hűséges, kitartó, önzetlen, és még sokáig sorolhatnám. Annyira intenzív mindaz, ahogyan Emmáért küzd, és le a kalappal előtte. Soha nem tűnt tolakodónak a rámenőssége. Egyszerűen csak élveztem a közös pillanataikat, ahogy felszabadította a lányt, megtanította élni... és a vallomása meg az a vacsora, te jó ég! Sikerült hajrálánnyá varázsolnia, képzeletbeli pomponokat szorítva, erőteljesen hajrázva szurkoltam neki, annyira aranyosak voltak együtt.

"Az érintés nélküli érintések, a szótlan tudás és érzés nagyon bonyolult táncát jártuk."

Evan mellett pedig volt még egy kedvenc karakterem Sara személyében. Remek barátnő, Emma igazán hálás lehet érte én a fél karomat adnám egy ilyen őszinte és hű barátért; és mindenki megérdemelne egy saját Sarát.
Külsőre ugyan könnyen beskatulyázhatnánk a suli legmenőbb csajának, aki után csapatostól futnak a fiúk, de ennél jóval összetettebb személyiség.
Tény, hogy gyönyörű, népszerű, gazdag, és nem él apáca életet, de ezek mellett rengeteg pozitív tulajdonsága van. A legelső perctől a legutolsóig kiáll Emma mellett, mindent megtesz érte. Őszintén félti és óvja őt. Fizikai és lelkierején felül igyekszik élhetőbbé varázsolni barátnője napjait. A legrosszabb pillanatokban is mellette áll, még akkor sem futamodik meg, ha csúnyán megbántják. Kedves, aranyos csajszi, aki joggal megérdemelné, hogy a legjobb könyves barátnővé koronázzák, mert ellenfeleivel szemben nem az a tipikus idegesítő, nyávogós, ostoba lány. Erős karakter. 

Sara
A cselekményt illetően a hangsúly a karakterek fejlődésén, az érzelmek és a kapcsolatok alakulásán van. Mindezt pedig egy igen gördülékeny stílusban tálalva kapjuk. Rebecca csodálatosan fogalmaz, nincsenek elrugaszkodott, hiteltelennek és mesterkéltnek tűnő körítések, helyette minden úgy van, ahogyan a való életben is. És ez mindenre igaz, a helyszínektől elkezdve a párbeszédeken át, a reakciókig. A tinédzserek pontosan ugyanúgy viselkednek, mintha a saját egykori osztálytársaink lennének. Buliba járnak, megvannak a maguk klikkjei, pletykálkodnak, és olykor hajtják őket a hormonjaik. 

"Jobb-e a lehető legtöbbet kifacsarni egy pillanatból, tudva, hogy bármikor elillanhat? Jobb-e az élmény, mint az elkerülhetetlen következmény?"

A családon belüli erőszak nagyon kemény téma, és bár bőven kijut belőle Emmának és az olvasónak is, mégis úgy kezdtem, hogy pillecukor. Ugyanis találkozhatunk aranyos, megmosolyogtató és szívderítő jelenetekkel is, amikor egy kicsit talán előbújik a nap a felhők mögül. Ezek közül rengeteg kedvencem lett, például a motorozás, a párnacsata, a festékes csata, de még az exkluzív buli is.
A vége meg... hát az kegyetlenül brutális függővég, ami folytatásért ordít, de nagyon! És azt hiszem, hogy abban a pillanatban az olvasóra is igaz a cím, mert garantáltan elakad a lélegzetetek!
Ajánlom mindenkinek, aki unja a rózsaszín történeteket, és kíváncsi a valóságra, még ha az az árnyoldalát mutatja is.  

Pontszám: 5/5
Kedvenc szereplő: Evan, Sara
Kedvenc jelenet: párnacsata és a festékes csata/csók és Evan szülinapja
Negatívum: Emma és Drew viszonya
Borító: 5/5




Külföldi borítók






Nyereményjáték




Ismerd meg a többiek véleményét:

09/21 Kristina blogja - Ismerd meg Rebecca Donovant 
09/22 Deszy könyvajánlója -Story Behind The Story
09/23 MFKata gondolatai - Carol és George karakteréről
09/24 Nem harap a... - interjú az írónővel
09/25 Kelly&Lupi olvas - Drew és Sara karakteréről
09/26 Angelika blogja - Zenelista 
09/27 Book Heaven - idézetek
09/28 Dreamworld - Borítók
09/29 Szilvamag olvas - Karkötők
09/30 Roni olvas - Emma és Evan karakteréről

2013. szeptember 26., csütörtök

Kelly Creagh interjú


A mostani interjúalanyom nem más, mint Kelly Creagh, akinek első regénye (a tervezett szeptember 30. helyett) október 30-án, a Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából nálunk is megjelenik, Nevermore - Soha már címmel. (Ide kattintva meg is tudjátok rendelni.)

Kelly Louisville-ben született, és jelenleg is ott él. 2008-ban végzett a Spalding Egyetemen. Az írás mellett imád olvasni, és táncolni. Olyannyira rajong a közel-keleti táncokért, hogy profi hastáncoktatói végzettséget is szerzett. 
Az interjú során azt is elárulta hogy éppen gőzerővel dolgozik a Nevermore sorozat utolsó részén, mely külföldön 2014-ben fog megjelenni, Oblivion címmel. 

Íme az interjú: 

1. A regényed szerves részét képezi Poe és az ő művei. Miért éppen őt választottad? Illetve miért pont A hollóra és A vörös halál álarcára esett a választásod?
Poe and his works influenced your books. Why did you choose him and why did you put an emphasis on The Raven and The Masque of the Red Death? 

Kelly: Őszintén szólva nem én választottam Poe-t, hanem Varen. Mikor elkezdtem megírni a Nevermore-t, a fejemben csak egy pomponlány, egy goth srác és az az ötlet szerepelt, hogy össze kellene rakni őket egy közös angolórai feladatba.
A könyvet egy iskolai feladat részeként kezdtem, mivel éppen a Spalding egyetem tanulójaként a diplomamunkám megírására készültem. Ahogy egyre jobban belemélyedtem a történetbe, el kellett döntenem, hogy kiről tanuljon Varen, és hirtelen Edgar Allan Poe ugrott be. Folytattam a könyvet, így kénytelen voltam legalább felületesen megvizsgálni Poe munkásságát. Ekkor állt minden a feje tetejére. Tanulmányoztam Poe különös halálát, az érdekfeszítő alakot, akit csak Poe Köszöntő néven emlegetnek, és akinek a mítoszáról Reynolds-ot mintáztam, illetve Poe öt napos eltűnésének is alaposan utánanéztem. Ahogy jelentről jelenetre felépítettem a sztorit, Poe egyre inkább beitta magát a történetbe, így mire az első vázlat elkészült, ő adta a könyv gerincét. Ugyanakkor furcsaságok is történtek velem a Nevermore írása közben. Egyszer például, kaptam egy születésnapi köszöntőkártyát Poe-tól, egy évvel azután, hogy meglátogattam baltimore-i házát. A kártyán egy rólam készült kép volt, és még a mai napig sem tudtam felfedni a kártya feladójának a kilétét. Emellett voltak még különös álmaim is, illetve egy félig-meddig paranormális élményt vettem alapul, amikor Reynolds-ot a halott rózsa illatával ruháztam fel. Miközben a Nevermore folytatásán, az Enshadowed-on dolgoztam, egész párbeszédeket írtam le, amelyeket abból az emlékből vettem. Kísérteties élmény volt, az tény. 
Actually, I didn’t choose Poe. Varen did. When I began writing Nevermore, all I had was a cheerleader and a goth and the idea to pair them together for an English project. I began the book as more of a writing exercise for school (I was enrolled in Spalding, working toward my M.F.A. in Writing.) As I got farther into the novel, I pondered who Varen would pick to study and, immediately, Edgar Allan Poe came to mind. As I continued to write, I began researching Poe on a surface level. Then the weirdness set in. I learned about Poe’s mysterious death, about the strange figure known as the Poe Toaster, the lore concerning Reynolds and Poe’s five day disappearance. As I kept going with the story, moving on from scene to scene, Poe began to invite himself into the story more and more. By the time I had a first draft, Edgar Allan Poe had become the entire backbone of the novel. Also, strange things happened to me during the writing of Nevermore. For instance, I got a birthday card from Poe a year after visiting his home in Baltimore. The card contained a photograph of me. Today, I still don’t know who sent the card. I also had odd dreams, too, and one semi-paranormal experience that led to me giving the character of Reynolds the scent of dead roses. During the writing of Enshadowed, the sequel to Nevermore, I even work up remembering whole lines of spoken dialogue. It’s been a spooky experience.


2. Mikor olvastál először Edgar Allan Poe-tól? Emlékszel még, hogy melyik volt az első műve, amivel találkoztál? 
When was the first time you have read something from Edgar Allan Poe? Do you remember what was the first work you read?

Azt hiszem, úgy nőttem fel, hogy ismertem Poe-t, hallottam A holló című művéről és munkásságáról is, és úgy emlékszem, középiskolában olvastam először tőle. Elsőéves egyetemistaként angol szakon azt a feladatot kaptuk, hogy válasszunk ki egy Poe művet, amelyről úgy gondoltuk, hogy "beszél hozzánk", és mutassuk is be az osztály előtt. A Lee Annácskát választottam, és emlékszem, hogy mikor felolvastam az osztálynak, a többiek nem értették, hogy miért ezt választottam, hiszen egyetértettek abban, hogy ez a mű nemhogy nem romantikus, de meglehetősen morbid. Nem értettem egyet velük, de megtartottam magamnak a véleményem, ugyanis eléggé csendes tanuló voltam. Úgy gondolom, ekkor kezdett érdekelni Poe világa, azonban a Nevermore írása előtt szinte semmit sem tudtam róla.
I think I grew up knowing who Poe was, hearing about The Raven and a bit about Poe the writer, too. But the first memory I have of reading his work happened in high school. In Freshman English, we were all assigned to find a poem that spoke to us, and bring it to the class to share. I picked Annabel Lee. I remember reading the poem aloud in class. Many of my classmates couldn’t understand why I liked the poem. I remember my classmates all agreeing that the subject matter was morbid, and not romantic. I disagreed but only in my head, since I was a quite student. From that point on, though, I think I became more interested in Poe. I never knew much about him however, until I began writing Nevermore.


3. Van olyan karakter, akit egy kicsit jobban megkedveltél, vagy egyformán szereted mindet? 
Is there any character that you loved a little bit more than others in your book or do you love them equally? 
Varen
Néha elgondolkozok azon, hogy ez vajon egyértelmű-e. Van egy szereplő, akiről igazán szeretek írni, és aki mindig viccesen viselkedik, ha épp a jelenetbe kerül. Varen is kivételesen vicces, főként a dialógusokban, azonban a kedvencem Pinfeathers. Ugyan ő egy szörnyeteg, de a személyisége teljesen ellentétes ezzel, és éppen ez teszi őt különösen érdekessé. Még engem is meglep a cselekedeteivel és megszólalásaival.
Sometimes I wonder if it’s obvious. There is one character in particular who I love to write and who always makes things fun when he is on the page. Varen is very fun, too, especially when it comes to dialogue. But my favorite Nevermore character is Pinfeathers. He’s a monster but a conflicted one. And that makes him fascinating. He surprises me with his dialogue and with his actions.


4. Pinfeathers és a többiek, amellett, hogy félelmetesek, igazán bámulatosak, és nagyon látványosra sikerültek. Ők miként születtek meg a fejedben? Volt valamilyen alapod, vagy csak úgy jöttek?
Although Pinfeathers and the other characters are really scary, they are truly stunning and amazing. Where is the idea from? Was there any basis or did they just come to your mind in one moment?

Pinfeathers egyszerűen csak megjelent a papíron, őszintén, fogalmam sincs, honnan jött az ötlet. Amint "életre kelt", már fűzte is össze azokat a szálakat, amelyeket mindenképp bele akartam építeni a történetbe, mint például Izzy jelenetét a parkban. Mikor ennek a jelenetnek az első vázlatával kész lettem, még fogalmam sem volt a démonkákról (szerk, megjegyzés - könyvben: hullarablók), amelyek véleményem szerint hasonlítanak az emberek személyes démonaihoz. Ők képviselik azon részeinket, amelyek társadalmilag elfogadhatatlanok, illetve lelkünk azon sötét darabkáit, amelyek pontosan azért akarnak megtenni valamit, mert tisztában vannak vele, hogy az nem lenne helyes cselekedet. Elfojtott érzelmeinket, elrejtett érzéseinket és titkos sóvárgásainkat testesítik meg. A démonkák lélektani megvilágításának alapja Poe elbeszélései, A Perverzió Démona, és A fekete macska voltak. Külső tényezőiket részben egy gyerekkoromban látott film befolyásolta, a Visszatérés Óz földjére, amely az Óz, a csodák csodája folytatása. Igazán sötét és misztikus film, amelyet ugyan imádtam, mégis megrémisztett. Különösképp a Kerekesek voltak rám nagy hatással, olyannyira, hogy azt hiszem, belőlük merítettem ihletet.
I got the idea for Pinfeathers right about the time he showed up. I honestly do not know where he came from. He popped into existence and totally started to tie up plot points I’d laid down before that I didn’t yet have answers to, like the scene where Izzy is in the park. When I wrote that scene in the first draft, I didn’t yet know about the Nocs. In essence, I think the Nocs are like personal demons. They’re personifications of all those parts of us that are not socially acceptable. The Nocs are the bits of our personas that want to do something simply because they know they’re not supposed to. They are repressed emotions, hidden feelings and secret yearnings all rolled into one. Poe’s short stories, The Imp of the Perverse, and The Black Cat influenced the psychological aspects of the Nocs. The outward appearance of the Nocs were partially influenced by an old movie I watched as a kid. The Return to Oz, a sequel Disney made to The Wizard of Oz, and it was really quite dark. Of course, I loved it, but it also scared me. Especially The Wheelers, who really made an impression on me. So much so that I think I drew some inspiration from them.


5. A többi dologhoz hasonlóan a hajrálányokról is átfogó képet kapunk. Te magad is voltál pompon lány, vagy minek köszönhető, hogy ilyen részletesen, és valósághűen sikerült őket bemutatni?
As about other things as well, we get an overall picture about cheerleaders. Have you ever been a cheerleader or did you inquire about it?

Pomponlány sosem voltam, azonban én voltam a csapat kabalaállata, Sam, a Kos. Egy vörös kosjelmezt viseltem, aminek hatalmas feje és mindkét oldalán egy-egy szarva volt. Mivel sosem voltam túlságosan népszerű, és mindig a művészlelkekkel, mint például gothokkal és drámakörösökkel lógtam, nem akartam, hogy kitudódjon, én vagyok a kabalaállat. Azonban jelmezbe bújtatva, szabadon beszélgethettem a pomponlányokkal. A Nevermore írásánál történő kutatómunkám során visszatérhettem a gyökereimhez és részt vettem a pomponlányok egy edzésén, így rengeteget tanulhattam arról, hogy milyen is ez a társaság. Ezek a lányok legtöbbször gonoszkodónak, és szemétnek tűnnek, főleg a YA könyvek felvázolásai alapján, azonban nem mindig azok. Azt hiszem, igazán formabontó ötlet volt tőlem, hogy egy olyan pomponlány karaktert hoztam létre, aki bátor, erős jellemű, és minden tőle telhetőt megtesz, hogy tisztázza a félreértéseket.
I was never a cheerleader, though I was my school mascot, Sam the Ram. I wrote a bright red ram’s costume with a huge head that had enormous curling horns on either side. Since I was not too popular and hung out with the more artsy crowd like the goths and the theatre kids, I didn’t want anyone to know I was the mascot. But, while I was in costume, I would hang out and chat with the cheerleaders. During my research for Nevermore, I was able to attend a cheerleading practice session at my alma-mater. I learned a lot about what it meant to be a cheerleader. Sometimes, I think cheerleaders tend to have reputation for being mean and snotty, especially in YA fiction thought not always. But it was really rewarding for me to create a cheerleading character who is courageous and strong and who is willing to defy misconceptions.


6. Ha egyszer megfilmesítenék a Nevermore-t, akkor van olyan színész, akit szívesen látnál benne? Esetleg rendező? (Én magam végig úgy éreztem, hogy Tim Burton ölni tudna ezért a történetért.)  
Is there any actor/actress who you would like to see in the Nevermore movie (if there will be one)? Or do you have any idea who should be the director? (I always felt that Tim Burton could kill to this story)

Szeretném, hogy a Nevermore egyszer megjelenjen film változatban, de egyelőre még nincsenek ilyen tervek. Tim Burton az egyik kedvenc rendezőm és színészem, el lennék ragadtatva, ha érdekelné a dolog. Álmodni szabad! Ami a színészeket illeti, nem vagyok benne biztos, de talán Dakota Fanning csodálatosat alkotna Isobel szerepében, főként, hogy ő maga is pompomlány (ráadásul flyer*) volt középiskolás korában. Varen szerepére egy ismeretlen színészt választanék szívem szerint, hiszen fantasztikus lenne látni egy új karrier elindulását. Talán egy nap mindez valóra válik!
*flyer: az a lány, aki a piramisok és kunsztok tetején áll, illetve akit dobálnak
I would love to see Nevermore become a movie! As of right now, there are no film plans in the works. However, since Tim Burton is one of my all-time favorite directors and artists, I would be ecstatic if he were to show interest. I can dream! As for cast, I’m not sure. I think Dakota Fanning would make a lovely Isobel, especially since she was a high school cheerleader (and flyer) herself. As for Varen, I think I would like to see an unknown actor take the role. I’d love to see it start a young artist’s film career. Maybe one day, it will happen!   


7. Ha esélyed nyílna rá, te melyik történetbe csöppennél legszívesebben? (Nem feltétlenül csak Poe műveire gondolok.)
If you could become part of any stories (not just Poe's works) which one would you choose? 

Jaj, istenkém. Poe nem minden művének van boldog vége, úgyhogy azokat inkább kerülném - haha. Szeretnék Christine lenni az Operaház Fantomjából, mert szeretném azt hinni, hogy én másképp is tudnám kezelni a dolgokat, mint ahogyan azt ő tette. Ugyanakkor őrületesen szeretnék eltölteni egy évet a Roxfortban! Teljesen egyértelműen a Hollóhátba kerülnék (nem meglepő, igaz?). Tulajdonképpen ezen változtatnék, és inkább egy roxforti tanár szeretnék lenni, mert így megismerhetném Pitont, és a többieket. Belle is szívesen lennék a Szépség és a Szörnyetegben. Felismered, mi a közös ezekben? Azt hiszem, a meg nem értett szörnyetegek a gyenge pontjaim.
Oh goodness. Not many of Poe’s stories end happily so I might not want to become a part of those. Ha ha. Hm… I would love to be Christine in The Phantom of the Opera. I would like to think I would handle things quite a bit differently that she did. No offence, Christine. I would also LOVE to spend a year at Hogwarts!! I’m a total Ravenclaw (are you surprised?) Actually, change that. I’d like to be a professor at Hogwarts, so I could get to know Snape and give him the huge hug he desperately needs. He’s my favorite character. I really love him to pieces. And I’d also like to be Beauty in Beauty and the Beast. Are you noticing a pattern? I guess I have a soft spot for misunderstood monsters...


8. Van valamilyen szokásod írás közben?
Do you have any special customs while you are writing? 

Imádok kávézókban írni. Elsősorban azért, mert kávéfüggő vagyok, másrészt így emberek közt lehetek anélkül, hogy társaságom lenne. Az írás egy egyszemélyes munka, mégis úgy érzem, hogy könnyebben megy, ha az élet éppen zajlik körülöttem, így mostanában elég sok időt töltök kávézókban, ahol az összes kávépincér és rengeteg vendég név szerint ismer már. Néhányan odajönnek hozzám, mikor meglátnak a kávézóban és megkérdezik, hogy mennek a dolgaim mostanában, és már ez is segít, hogy érezzem a közösség szeretetét. 
I like to write in coffee shops. First, because I am a coffee addict! Secondly, because it’s a way to have company without having company. Writing is a solitary act, but I find I can work more easily if there is life happening around me. So I spend quite a lot of time in coffee shops these days. All the baristas know me by name and many of my fellow customers do too! Several of them have taken to asking me how things are going when they see me at the shop, so it also helps to give me a sense of community. 


9. Végezetül, szeretnél üzenni a magyar olvasóidnak? 
And finally, would you like to send a message to your Hungarian readers? 

Szeretném elmondani nekik, hogy néhány Poe mű olvasása mennyivel megemeli a Nevermore olvasásának élményét. Különösképp A holló, a Ligeia, A vörös halál álarca, Álomország, Ulalume, és A Perverzió démona. Van még néhány Poe mű, amelyet felhasználtam a Nevermore-ban, ilyen például a Bice-Béka, William Wilson, A győztes féreg (amelyet a Ligeia foglal magában), A kísértetes palota, Egyedül és az Álom az álomban.
I would love to tell them how reading a few of Poe’s works will enhance their experience of reading Nevermore. Specifically, The Raven, Ligeia, The Masque of the Red Death, Dreamland, Ulalume and The Imp of the Perverse. There are other smaller things in Nevermore that I’ve taken inspiration for from other Poe works such as Hop-Frog and William Wilson, The Conqueror Worm (which is included in Ligeia,) The Haunted Palace, Alone and A Dream within A Dream.  


Köszönöm az interjút! :)
Thanks for the interview! :)


A fordításért és a démonkákért pedig külön köszönet Sunshoney-nak!  



Elizabeth Richards - A sötétség városa


Október 1-én jelenik meg A Sötétség Városa a Maxim Kiadó jóvoltából a Dream válogatás keretében. Az újszerű disztópikus fantasytörténet bemutatását tette céljául a Blogturné Klub. Szeptember 26 és október 1. között hat blogger hat állomáson írja meg a véleményét a könyvről, miközben érdekes információkkal lát el Titeket a frissen megjelenő könyvről!

Az izgalmas könyvbemutatáson túl nyereménykönyvekkel is gazdagodhattok. A blogturné keretében három könyvet sorsolunk ki. A nyereményjátékok részleteiről a poszt alján olvashattok!


Elizabeth Richards: A sötétség városa

Kiadó: Maxim Kiadó
ISBN: 9789632612959
Oldalszám: 392 oldal
Fordító: Béresi Csilla

Fülszöveg:
Egy véres, brutális háború után, a Fekete Város még füstölgő romjai között a tizenhat éves Natalie Buchanannal és Ash Fisherrel megtörténik az elképzelhetetlen: egymásba szeretnek. Natalie ember és egy kormánytisztviselő lánya. Apját megölte egy hibbant Sötétfajzat, és a lány még nem tért magához az egész életét felforgató megrázkódtatásból. Hogyan lehetséges ezek után, hogy belezúgott Ashbe, ebbe a Sötétfajzat félvér fiúba? Pedig szíve varázslatosan megdobban a közelében, megtagadva mindent, amiben a lány addig hitt. Ez a felkavaró szerelem választásra kényszeríti családja és Ash között. A fiú sem adja könnyen át magát érzéseinek elvágyik saját vérei közé, a Határfal túloldalára. Ekkor lép az életébe Natalie, így neki is választania kell. Szenvedélyes románc veszi kezdetét ebben a lepusztult, mégis lenyűgöző világban, amelynek hangulata szinte magába szippantja az olvasót. Letehetetlen könyv, semmiképpen ne hagyd ki!

Saját véleményem:
A történet elején éppen a kijárási tilalom idejébe csöppenünk, és egy sötét híd alatt találkozunk először Ashsel, a kevertvérű sötétfajzat fiúval, aki egy új kliensre vár, ugyanis a jobb megélhetés érdekében, kénytelen Köddel kereskedni. A Köd egyfajta drog az emberek számára, amitől elkábulnak és jól érzik magukat, ráadásul így a sötétfajzatok, illetve a kevertvérűek is táplálékhoz juthatnak a vérük által. Ám a lány rosszul lesz, és mialatt Ash azon agyal, hogy mitévő legyen, megjelenik Natalie, akit katonák keresnek. Miután kiderül, hogy Natalie a Parancsnok lánya, Ash megfenyegeti, hogy megöli, ha az elárulja, mit látott, mivel a Köddel való kereskedés bűncselekménynek számít. 
Másnap Natalie anyja meglepő ötlettel áll elő: lányának a köznép iskolájába kell járnia. A sors furcsa fintora, hogy Natalie és Ash itt találkozik újra. Bár mind a ketten igyekeznek kerülni a másik társaságát, mégis valami nagyon furcsa és szokatlan történik kettejükkel, amire nem találják a megfelelő magyarázatot...

Hónapokkal ezelőtt, amikor a kiadó facebook-os játékában kiderült, hogy nálunk is megjelenik a könyv,  hihetetlenül megörültem, mert amellett, hogy a disztópia, mint műfaj, igen közel áll a szívemhez, még a fülszövege is ígéretesnek tűnt. Így talán nem is meglepő, ha azt mondom, hogy óriási hévvel vágtam bele az olvasásba.
Már rögtön az elején érezni lehetett, a történeten átívelő sötét, komor hangulatot. Egyrészt ott volt a kijárási tilalom, a járőröző katonák, és az illegális droggal kereskedő Ash, másrészt a várost beborító hamuréteg, lebombázott épületek, és a diktatúra, mely jelentős mértékben korlátozta az embereket, és mindenki mást is. Viszont bevallom, hogy rettentően megijedtem attól az óriási mennyiségű információtól, ami az első ötven oldalon szakadt a nyakamba, mert úgy éreztem, hogy bedobtak egy számomra teljesen új világba, ahol semmit sem tudtam arról, mik a szabályok, melyik tisztség kit képvisel, avagy, hogy egyes élőlények miként is néznek ki, milyen tulajdonságokkal rendelkeznek. Ráadásul a legkülönfélébb helynevek cikáztak körbe-körbe. De aztán ráakadtam az írónő által készített térképre, és minden a helyére került, ami pedig nem, az a későbbiekben kibontakozott. (A térképet lentebb megtaláljátok magyarosítva.)
Ami viszont nagyon tetszett, az a régi és az új keverése. Szöges ellentétben állt egymással a turnűr és a katonai uniformis, mint ahogyan a hintó és a tankok is, ám ettől függetlenül mégis megfértek együtt. Imádtam, hogy az emberek többsége 18-19. századi ruhákat hordott, itt-ott gótikus épületek terpeszkedtek, de közben pedig jelen volt a mobiltelefon, a síkképernyős kivetítő, és a többi rengeteg egyéb kütyü.
És az írónő által megteremtett világ... Egek! Hát az fenomenálisra sikeredett. A történet elejétől a végéig, komplett képet kapunk az egész állam felépítéséről, működési elveiről, hajtórugójáról. Ebbe beletartozik Tiszta Rózsa, az elnök kormányának, valamint a különféle ellenszegülőknek, illetve Sötétfajzatok birodalmának működése is. Sok más disztópiával ellentétben itt nem kötetről-kötetre ismerjük meg mindezt, hanem fokozatosan már most, így a későbbiekben nagyobb tér jut az akció számára. Bár abból most sem volt hiány.
Ráadásul az írónő nem csupán egy új államrendszert alkotott meg, hanem újfajta lényeket is, a sötétfajzatokkal. Rengeteg fajtában léteznek, akadnak köztük szárnyas teremtmények vagy macskaszerűek, de alapvető működésükben megegyeznek. Kivétel nélkül mindegyikőjük vérrel táplálkozik, hegyes agyaraik vannak (ezekben található a Köd), nem bírják a napot, és nem dobog a szívük. Valójában hasonlítanak a vámpírokra, de mégis teljesen mások. Saját szertartásaik, dalaik, és törvényeik vannak, továbbá akadnak köztük kevertvérűek is. Ők az emberek és a sötétfajzatok keveredéséből születnek

"Ez a szív kezdete, ez életünk dele. Vérem lesz véreddé, örökkön örökké"

Ami pedig a karaktereket illeti, mindannyian megfeleltek a szerepüknek. Akit utálni kellett, az garantáltan tett is róla, hogy az olvasó szívből gyűlölhesse, akit meg imádni... hát az gondoskodott róla, hogy beférkőzzön a szívekbe.
Ash igen összetett személyiség. Törvénytelen dolgokat művel, de mindezt nem élvezetből teszi, hanem azért, hogy megélhessenek az apjával, és mindennek tetejébe rendkívül hányattatott élet jutott számára osztályrészül. Anyja elhagyta őket, sötétfajzat rokonai a Fal túloldalára szorultak, az emberek megvetik, féregnek hívják, és az állam állatként kezeli. Ám ő ezek ellenére apjával ételt oszt a rászorulóknak, igyekszik leszoktatni legjobb barátját, Céklát a Ködről, és csupán egyetlen álma van, hogy végre igazán élhessen és önmaga lehessen. 
Ashben azt szerettem, hogy megvoltak a saját elvei, és a legtöbb esetben racionálisan gondolkodott, nem játékként kezelte az életét. Persze volt egy-két alkalom, amikor szívesen képen töröltem volna, mert szemét módon viselkedett Natalie-val, de végül mindig sikerült jóvá tennie azt. 
Natalie eleinte kicsit irritált, de ő gyönyörű karakterfejlődésen esett át. Egy elkényeztetett, gazdag lányból, aki bár nem volt rosszindulatú, sekélyes vagy buta, de a legtöbb dolgot a szolgálónőjére hagyta, átalakult egy akaraterős, bátor lánnyá. És ami a legfontosabb, hogy nem volt idegesítő, nem hisztizett, ha a helyzet úgy kívánta, akkor nem várta tátott szájjal, hogy minden megoldódjon, hanem tett érte.

Ez a kötet egyébként egy akciódús prológusként fogható fel, amiben az írónő előkészítette a terepet egy sokkalta monumentálisabb küzdelemre, hisz a valódi háború még csak ezután kezdődik. És egészen biztos vagyok benne, hogy tartogat még számunkra jó néhány meglepetést, ha abból indulok ki, hogy már az első kötetben mennyi csavart kaptunk. 
Rengeteg olyan fordulat volt, amire nem számítottam, vagy ha volt is sejtésem, végül úgyis teljesen másként alakult, én meg csak kapargattam az államat. És a vége... hát az abszolút nem olvasóbarát volt :D

Mindenkinek ajánlom, aki vágyik egy igazán jó disztópiára, szereti az izgalmakat, vagy szeretne részese lenni  valami pörgős és fordulatokban bővelkedő történetnek. Továbbá egész biztos, hogy azok az olvasók is imádni fogják, akik szerették Marie Lu Legendáját. 
Röviden összefoglalva pedig: komor hangulat, pattanásig feszült helyzet, titkok, árulás, szerelem, (kereszt)halál, fajok közti gyűlölet, kísérletek

Pontszám: 5/5*
Kedvenc szereplő: Ash
Kedvenc jelenet: Ash éneke az anyukájának (hüpp)
Negatívum: túl sok infó az elején
Borító: 5/5




Térkép

  
Nagyobb méretért katt a képre




Nyereményjáték


1) 2 db könyv + 5 db könyvjelző - Csak töltsd ki a Rafflecopter dobozt, lájkolj minket és már nyerhetsz is.
2) 1 db könyv + 5 db könyvjelző - Még egy esély a nyereménykönyvre. Keresd minden nap a betűket mutató képeket a blogturnéban résztvevő blogok posztjaiban. Ha mindet megtaláltad, egy értelmes szót tudsz kirakni. Ezt kell beírnod az utolsó Rafflecopter mezőbe!
Nézzetek be a turné többi állomására


09/26 Dreamworld - Térkép
09/27 Deszy Könyvajánlója - Tiszta Rózsa
09/28 Roni Olvas - Fajhatározó + Aegeus és Zanthia
09/29 MFKata gondolatai - Ash karakterinterjú
09/30 Kelly és Lupi olvas - Natalie karakterinterjú
10/01 Nem harap a… - Interjú az írónővel




2013. szeptember 25., szerda

Lauren Kate - Fallen film: Cam


Sziasztok!


Egy régebbi bejegyzésben már írtam arról, hogy eladták "Lauren Kate Fallen" című könyvsorozatának a megfilmesítési jogait, és, hogy a készítők nem is teketóriáztak sokáig, ugyanis Lauren Kate augusztus 16-án közzétette a Luce-t és Daniel-t alakító színészek neveit. És 11 perce az is kiderült, hogy ki kapta Cam szerepét, aki egy vérbeli rosszfiú. A befutó pedig nem más, mint....
 

Harrison Gilbertson

1993-ban született az ausztráliai Adelaide-ben.
Hat éves korában kezdte a színészkedést, ugyanis egy helyi darabban ő alakította Sorrow-t a Pillangókisasszonyban. 
Azonban első jelentősebb szerepét csak 2002-ben kapta meg, az Australias Rules c. filmben, ám karrierjében a 2009-es Mindenkit érhet baleset c. mozifilm hozott valódi áttörést. Billy Conway megformálásáért rengetegen dicsérték színészi képességeit. 
2010-ben megnyerte az az évi AFI (Australian Film Institute) Fiatal Színészeknek Díját, a Beneath Hill 60 c. filmben Frank Tiffin szerepében nyújtott alakításával.
Végül 2012-ben Callum Ormond szerepében tündökölt a 12 részes Conspiracy 365 c. sorozatban, mely Gabrielle Lord könyvéből készült.
A forgatási naptára pedig már most tele van. Az elkövetkezendő években várható filmjei: The Turning, Haunt, My Mistress, Need for Speed. Ez utóbbiban olyan hírességek mellett tündökölhet, mint Dakota Johnson (A szürke 50 árnyalata Anastasiája), vagy Dominic Cooper (Mamma Mia).


Ti ilyennek képzeltétek Camet?

2013. szeptember 24., kedd

Divergent film: bepillantás a kulisszák mögé


Sziasztok!

Most találtam rá egy 2,5 perces videóra, amiből ugyan már láthattunk részleteket, de rengeteg új jelenet is van benne.
Várjátok már a filmet?


2013. szeptember 20., péntek

Kelly Creagh - Nevermore


A Könyvmolyképző Kiadó gondozásában szeptember 30-án megjelenik Kelly Creagh: Nevermore - Soha már című regénye, mely egy trilógia első része. A Blogturné Klub nyolc bloggere  a Nevermore  blogturné keretein belül bemutatja Isobel és Varen világok közt átívelő történetét.  

Szeptember 18-i kezdéssel minden nap egy-egy blogger teszi közzé a véleményét a könyvről, illetve rengeteg, a történethez kapcsolódó érdekességgel találkozhattok, ha velünk tartotok.

Érdemes követni a turnét, ugyanis nem csak plusz információkat tudhattok meg a könyvről és szereplőiről, de nyerhettek is! A Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából, a turné végén kisorsolunk 2 példányt a Nevermore-ból! A bejegyzések végén találtok egy Rafflecopter dobozt, aminek egyszeri, helyes kitöltésével versenybe szállhattok a könyvekért (nem kell minden állomáson kitölteni!).


Kelly Creagh: Nevermore - Soha már

Kiadó: Könyvmolyképző
ISBN: 9789633733394
Oldalszám: 528 oldal
Fordító: Farkas János

Fülszöveg:
Isobel Lanley, a pom-pom lány elborzadva veszi tudomásul, hogy Varen Nethers-szel kell megírnia az angol dolgozatát. A dolgozat leadási határideje hihetetlenül igazságtalan módon a rivális focicsapat elleni nagy mérkőzés napjára esik. A hűvös és tartózkodó, cinikus és éles nyelvű Varen már az elején tisztázza, hogy a dolgozaton kívül nem akar a lánytól semmit. Isobel azonban hamarosan kifogásokat kezd keresni, hogy Varen-nel találkozhasson, miközben egyre jobban elszakad barátaitól és az erőszakos és féltékeny barátjától. Isobel egyre mélyebbre merül Varen álomvilágába, ami a jegyzetfüzetébe írt sorokból kelt életre, egy világba, ahol Edgar Allan Poe félelmetes történetei válnak valóra.
Ahogy egyre jobban felfordul körülötte a virág, Isobel felfedezi, hogy az álmoknak és a szavaknak sokkal nagyobb az erejük, mint azt gondolta és, hogy a legijesztőbb valóság az, amit az elme annak hisz. Képes lesz megmenteni Varent az Őrülettől, ami fogva tartja őt vagy mindkettőjüket felemésztik Varen rémálmainak árnyai?

Saját véleményem:
A történet elején megismerkedünk Isobellel, a főhősnőnkkel, aki éppen angol órán ül, és kénytelen rádöbbenni, hogy az élet olykor nagyon igazságtalan, ugyanis nem elég, hogy dolgozatot kell írniuk, de annak leadási határideje, pont a nagy meccs napjára esik. És, ha mindez már önmagában nem lenne elegendő, akkor ott van az a számára szörnyen megalázó helyzet, hogy a tanár Varent, a csoport fekete bárányát - akiről mindenki azt pletykálja, hogy koporsóban alszik -, kapja párjául. Kettejük feladata lesz, hogy összehozzanak egy dolgozatot, valamint egy előadást Edgar Allan Poe-ról. Ám Isobel még csak nem is sejti, hogy ezáltal mibe is csöppen. Semmi nem lesz ugyanaz, mint régen... soha már. 
Legjobb barátaitól és pasijától elszakad, kiközösítetté válik, teljesítménye a pompom csapatban egyre csak romlik, hibát-hibára halmoz, az apja tombol és szobafogságra ítéli, de őt mégis hajtja valami. Napról-napra közelebb kerül Varenhez, ezzel nem várt problémákat zúdítva saját nyakába. Furcsa alakokat kezd látni, álmában új világokba csöppen, és elmosódik a határ álom és valóság között. 

Amikor megláttam Edgar Allan Poe nevét a fülszövegben, hirtelen nagyon kíváncsi lettem arra, hogy az írónő miként tudta beleszőni őt, vagy a műveit a történetbe, hiszen Poe nem az az átlagos költő (író) volt.
Bár a sztori eleinte kicsit lassabban indul be, de egy ponttól olyan mértékben begyorsul, hogy az olvasó nem győzi kapkodni a fejét, és falni a sorokat. Ezek alapján két nagy részre osztható az egész regény. 
Az első felében megismerkedünk a szereplőkkel, főként Isobellel, aki a pompom csapat legnagyobb reménysége, ő hajtja végre a leglátványosabb ugrásokat, és egyéb akrobatikus elemeket, valamint évek óta együtt van a suli focicsapatának kapitányával, Braddel. Tehát Isobel pontosan olyan, mint a filmekből ismert vezérszurkolók többsége, fennhordja az orrát, lenézi azokat, akik nem a baráti köréhez tartoznak, és a hajrázáson kívül semmi más nem érdekli. Most kapásból azt mondhatnátok, hogy áh, ez a könyv csupa klisékből áll, de nem, mert bekúszik a Poe szál, és amellett, hogy betekintést nyerünk abba, milyen is a szurkolólányok élete, edzései, szép lassan elkezdjük megismerni Edgar Allan Poe munkásságát is, ami a későbbiekre nézve nagyon fontos, mert ez képezi a történet alapját, amire majd építkezik a cselekmény. 
Így kúszik be a képbe Varen, a különös goth srác, aki állandóan feketét hord, ajkát piercing díszíti, és sosem szólal meg angol órán. Szüntelenül egy könyvet cipel magával, bárhová is megy, de soha senkinek nem mutatja meg azt. 
Miután Isobellel találkozgatni kezdenek, a lány egy óvatlan pillanatban, amikor azt hiszi, hogy Varen nem látja, belekukkant, ám a srác hirtelen felbukkan, és mérgesen kikapja kezéből a rajzokkal és írásokkal teli könyvet. Isobel ugyan meglepődik, de különösebb jelentőséget nem tulajdonít neki, helyette belevágnak a dolgozatuk elkészítésébe, ami nem is annyira egyszerű dolog, mint amilyennek hangzik. Valamiért mindenki azon mesterkedik, hogy elszakítsa és megakadályozza őket a munkában. Brad, és a lány többi barátja, lépten-nyomon beleköt és megfenyegeti Varent, míg az apja szobafogságra ítéli, meggátolva ezzel, hogy találkozzanak.
A könyv második felében viszont egy teljesen új világba csöppenünk, amit leginkább úgy tudnék jellemezni, hogy olyan az egész, mintha egy Tim Burton filmben kószálnánk  Rémisztő figurák, szürreális események és helyszínek, lenyűgöző látványvilág. A regény receptje akár az is lehetne, hogy: végy ki néhány szereplőt a Hajrá csajok filmekből, dobd be őket Tim Burton képzeletébe és a díszleteket változtasd meg a Poe műveik helyszíneivé. Egyszóval káprázatos! 

Az írónő bámulatos részletességgel tárja elénk a különféle helyszíneket, eseményeket, és a szurkolócsapat életébe is úgy kalauzol el minket, mintha mi magunk is részesei lennénk. Ahelyett, hogy pusztán csak megemlíti, hogy a főszereplőlány ezt a sportot űzi, beenged bennünket a próbákra, megmutatja miként is zajlanak az edzések, milyen koreográfiák léteznek, és hogyan kell őket végrehajtani. Nálam ez mindenképpen pluszpontot érdemel, mert, érdekes. Mint ahogyan az is, hogy rengeteg Poe költemény részletét csempészte a sorok közé. Ezzel egyrészt megismerteti azokkal is Poe művészetét, akik eddig nem olvastak tőle, másrészt mindezt úgy teszi, hogy nem lesz sok. Ha szükség van egy vers teljes ismeretére, akkor ugyan mutat belőle részleteket, de Isobel segítségével összefoglalja az unalmasabb sorokat, úgy, hogy azok ne legyenek szárazak, csak és kizárólag tényszerűek.
Mindezek mellett nagyon tetszett az a fajta kettősség, ami a normális, hétköznapi élet és a szürrealisztikus világ között húzódott. Eltérőek voltak, de mégis sikerült hihetően egybeolvasztani őket azzal, hogy már az elején jelentek meg furcsa alakok, és nem hirtelen bukkant fel mindenki.
Ami számomra még külön öröm volt, az az új lények megteremtése. Igen, szeretem a vámpírokat, vérfarkasokat, boszorkányokat és minden más közismert lényt is, de üdítő új, a képzelet szülte teremtményekről olvasni. Ráadásul az írónő olyan fantasztikusan megírta őket, hogy filmként elevenedtek meg előttem, és hűha! De ugyanez igaz a másik világban zajló eseményekre is. Egyszerre volt félelmetes, izgalmas, horrorisztikus és érdekfeszítő. Le a kalappal előtte!
És még mindenképp kiszeretném emelni a kiismerhetetlenséget, a rejtélyességet, mert Kelly mesteri fokon műveli. Amikor már azt hittem, hogy tudom, ki kicsoda, vagy kinek az oldalán áll, akkor tuti biztos, hogy jött valami, ami romba döntött mindent, és a végén is csak néztem nagyokat, hogy most akkor jól látok? Volt egy dolog, amit ugyan lehetett tudni, de még azt is úgy megkavarta, hogy váó!
Ami pedig a végét illeti... hát az kegyetlen. Rengeteg szál marad elvarratlanul, kérdések áradata sikítozik válaszra várva, én pedig a folytatásért. De az tény, hogy gyönyörűen zárta le az első részt.

Ajánlom mindenkinek, aki szereti a Tim Burton avagy a Poe féle világokat, nem fél egy-egy horrorisztikusabb jelenettől, valamint vágyik valami újra, mert bár igaz, hogy klisével indít a regény, de nagyon hamar megmutatja, hogy mennyire is nem az. Poe rajongóknak pedig egyenesen kötelező!


Pontszám: 5/4,5
Kedvenc szereplő: Varen, Gwen (halálosak a beszólásai), Pinfeathers
Kedvenc jelenet: Varen és Isobel csókja, valamint a Prológus
Negatívum: Isobel néha fájdalmasan szőke tud lenni
Borító: 5/5




 Meglepetés


Zenelista helyett egy kis meglepivel jövök, viszont a zenék sem maradnak ki a turnéból, keressétek őket 23-án Angelika blogján. Most pedig íme egy kis részlet az írónővel készült interjúból, melyet teljes egészében szeptember 26-án olvashattok majd a blogon. 
A regényed szerves részét képezi Poe és az ő művei. Miért éppen őt választottad? Illetve miért pont A hollóra és A vörös halál álarcára esett a választásod?

Kelly Creagh: Őszintén szólva nem én választottam Poe-t, hanem Varen. Mikor elkezdtem megírni a Nevermore-t, a fejemben csak egy pomponlány, egy goth srác és az az ötlet szerepelt, hogy össze kellene rakni őket egy közös angolórai feladatba. A könyvet egy iskolai feladat részeként kezdtem, mivel éppen a Spalding egyetem tanulójaként a diplomamunkám megírására készültem. Ahogy egyre jobban belemélyedtem a történetbe, el kellett döntenem, hogy kiről tanuljon Varen, és hirtelen Edgar Allan Poe ugrott be. Folytattam a könyvet, így kénytelen voltam legalább felületesen megvizsgálni Poe munkásságát. Ekkor állt minden a feje tetejére. Tanulmányoztam Poe különös halálát, az érdekfeszítő alakot, akit csak Poe Köszöntő néven emlegetnek, és akinek a mítoszáról Reynolds-ot mintáztam, illetve Poe öt napos eltűnésének is alaposan utánanéztem. Ahogy jelentről jelenetre felépítettem a sztorit, Poe egyre inkább beitta magát a történetbe, így mire az első vázlat elkészült, ő adta a könyv gerincét. Ugyanakkor furcsaságok is történtek velem a Nevermore írása közben. Egyszer például, kaptam egy születésnapi köszöntőkártyát Poe-tól, egy évvel azután, hogy meglátogattam baltimore-i házát. A kártyán egy rólam készült kép volt, és még a mai napig sem tudtam felfedni a kártya feladójának a kilétét. Emellett voltak még különös álmaim is, illetve egy félig-meddig paranormális élményt vettem alapul, amikor Reynolds-ot a halott rózsa illatával ruháztam fel. Miközben a Nevermore folytatásán, az Enshadowed-on dolgoztam, egész párbeszédeket írtam le, amelyeket abból az emlékből vettem. Kísérteties élmény volt, az tény.

 



Nyereményjáték



 Nézzetek be a turné többi állomására


09/18. Kelly Lupi olvas - Könyves idézetek