2017. május 19., péntek

Cinda Williams Chima - Lángvető



Az Agave Kiadó jelentette meg Cinda Williams Chima: Lángvető című regényét, mely a Megrendült Királyságok sorozat első része. Négy blogger véleményét olvashatod erről a vérbeli high-fantasy-ről, amely uralkodók és mágusok intrikákkal és cselszövésekkel teli történetét meséli el, amely a titokzatos Lángvető körül forog. Kövesd az állomásokat és játékunkon esélyed lesz megnyerni a kiadó által felajánlott nyereménykönyvet.


Cinda Williams Chima: Lángvető

Kiadó: Agave
ISBN: 9789633995532
Oldalszám: 416 oldal
Fordító: Török Krisztina

Fülszöveg:
Hán ​sarja Adrián, röviden Ád, Zordonföld uralkodóházának sarja, a Szürke Farkas vérvonalának őrzője. Gyógyításra képezték, nagy varázserővel rendelkezik és bosszúra szomjas. Sokáig bujkálnia kellett, mivel egy gyilkosságsorozat veszélybe sodorta az egész birodalmat, most azonban kevés választja el attól, hogy végezzen az öldöklések felelősével, Elán kegyetlen királyával. Hamarosan gyötrő kérdéssel kell szembenéznie: képes-e az erejét a gyógyítás mellett pusztításra is használni?
Lángszín Szonja egy delphi kocsmáros lánya, a tarkóján különös mágusjellel, amiért egyesek képesek tűvé tenni érte a Hét Királyságot, sőt talán az egész világot is. Amikor hajtóvadászat indul ellene, Szonja úgy véli, hogy a dolognak több köze van a szabotőr tevékenységéhez, semmint a születéskor kapott átkához. Szonja ugyanis robbantó a bányában, aki lelkében sárkányokkal társalog. Nem kaphatják el, ezért kénytelen menekülni.
Ád és Szonja útja a hatalmas birodalom különböző szegleteiből indul, de miután Elánban összetalálkoznak, minden megváltozik. Nem csak egymást menthetik meg oly módon, ahogy soha nem gondolták volna, de talán még a reményt is felébreszthetik a kietlen vidéken.
A Lángvető nagy ívű és lélegzetelállító fantasy a többszörös New York Times Bestseller írónő, Cinda Williams Chima tollából, aki ezzel végre Magyarországon is bemutatkozik. Gonosz erők és bizonytalan próbálkozások ütköznek meg, sárkányok sziluettje hasítja az égboltot, barátok és váratlan szövetségesek fognak össze, titokzatos mágusok járják a vidéket, és még egy császárnő is készülődik valahol a távolban, minden tengereken túl.

Saját véleményem:
Sárkányokkal jóformán bármit el lehet adni számomra. A Lángvető azonban jóval többet kínált ennél; egy nagy ívű, lélegzetelállító fantasy-t, mágusokkal, tengernyi kalanddal, és sárkányokkal (való társalgással) fűszerezve. Szinte elepedtem, hogy végre kezemben tarthassam a kötetet, és elmerülhessek a világban. Éppen ezért sajnálom, hogy végül elsiklottunk egymás mellett. Annyira szerettem volna szeretni, de valahogy minden ellenünk játszott... kezdve a magyarítástól. Komolyan mondom, elképesztő, ami ebben a kötetben van, és nem jó értelemben.
Hazánk fordítói előszeretettel magyarítják a beszélőneveket, ami hol jól, hol kevésbé jól sül el, de legalább van valamiféle logikája a dolognak. Na, ez a Lángvető esetében elfelejthető. Fogalmam sincs, mit gondolt a hölgy (vagy bárki, aki elkövette), de mintha a hasára ütve, random nevezte volna át a karaktereket (pl: Jennából Szonja). De még talán ezzel se lett volna gond, ha 1) legalább mindenkit magyarított volna, és 2) nem olyan neveket talált volna ki, amik finoman szólva is röhejesek (pl.: Dúsfontor Metód, Cövek, Magdó, Bálám). Ezek után már csak hab volt a tortán, amikor a fantasy közegbe oda nem illő, modern szavak bukkantak fel.
Mindezen tényezők összessége egyszerre késztetett nevetésre, sírásra, hovatovább eleinte komolyan nem tudtam eldönteni, hogy ez most egy magyar népmese lesz, vagy komoly fantasy. A fordításnak tehát nem kevés köze volt ahhoz, hogy elidegenedtem a sztoritól.

Amennyiben a történetet lecsupaszítva nézzük, egy átlagos fantasy-t kapunk, annak kötelező és megszokott elemeivel. Megjelenik benne az elnyomó hatalom, a sérült főszereplők, akik dacolnak vele, s igyekeznek a maguk sérelmeit megtorolva, revansot venni. A többit illetően pedig érdemes elolvasni a fülszöveget, gyönyörűen összefoglalja a lényeget. A lényeget, mely nagyjából a regény első felét alkotja.
Aki olvasott már high fantasy-t, az tudja, kell némi idő, mire minden és mindenki felsorakozik, helyére áll. Ez a szakasz rendszerint lassabb lefolyású. A Lángszívű esetében is így van, de itt ez az eseménytelenség rengeteg kuszasággal is párosul, ami az előzménysorozatból fakad. Érezhető, hogy az írónő igyekezett találni egy olyan aranyközéputat, ami a világot már ismerők számára nem unalmas, de az újonnan csatlakozóknak is segít kiigazodni benne - és ez inkább az utóbbi csoport hátrányára vált. Kezdetben fogalmam sem volt róla, mit olvasok. Ilyen-olyan kapcsolatok, titulusok, szövetségek, rangok, amik önmagukban is idegenül hangzottak, de amikor a szerző három másik idegen kifejezéssel igyekezett elmagyarázni, hát végképp kikészültem.
Kell 100-150 oldal, mire az ember belerázódik, és elkezd derengeni neki valami. Ám a regény második fele már jóval több izgalmat tartalmaz. Onnan, hogy mindenki a helyére kerül, kezdetét veszi a valódi történet, tele mindenféle mágiával, taktikával, titokkal.

A Lángvető legnagyobb pozitívuma a négy főbb karakterben rejlik, ők azok, akik személyes elhivatottságukkal, vágyaikkal, keresztjükkel előbbre gördítik az eseményeket. Egytől egyig kidolgozott, érdekfeszítő figurák.
Ádról sokszor a Trónok harca Arya-ja jutott eszembe. Hozzá hasonlóan végignézi, ahogy végeznek apjával, majd elmenekül, hogy kitanulja a varázslás minden csínját-bínját, ami bosszújához kell, s amikor elérkezik az idő, minden lehetőséget megragad, hogy közelebb férkőzzön ellenségéhez. Egyszóval olyan, klasszikus karakter, akit könnyű kedvelni, megérteni, ráadásul a mágiával való kapcsolata is tartogat érdekfeszítő pillanatokat.
A női főszereplő, Szonja jóval titokzatosabb karakter, lassan bontakozik ki, és akkor sem teljesen. Hozzá nehezebb érzelmileg közel kerülni, ugyanakkor a múltjával és jelenével kapcsolatos események miatt fenntartja az olvasó figyelmét.
Az én kedvencem mégis Lilla lett (és nem a névrokonság miatt). Ízig-vérig high fantasy karakter, talpraesett, okos, fondorlatos, bátor csaj.

Mindent egybevetve úgy vélem, a Lángvetőben van potenciál. Korosztályilag nehéz besorolni, nem kimondottan YA, de nem is az a nagy ívű high fantasy, szóval elsősorban azoknak ajánlom, akik szeretik a lassan csordogáló, kiforrott világgal rendelkező, szövevényes történeteket.


Pontszám: 5/3
Kedvenc szereplő: Lilla
Kedvenc jelenet: -
Negatívum: a magyarosított nevek... brr
Borító: 5/5
Sorozat: Megrendült királyságok 1.




Nyereményjáték


Négy állomás - Négy mágus. Találjátok ki a jellemző szópárok alapján, hogy melyik híres mágusra gondoltunk egy-egy állomáson. Nincs más dolgotok, mint beírni a megoldást a rafflecopter doboz megfelelő sorába! Figyelem! A kiadó csak magyarországi címre postáz! A nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésére, hogy a megkapott értesítő levélre válaszoljanak, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk.


Artúr - Camelot




Nézzetek be a többi állomásra is

05/15 Kelly és Lupi olvas
05/17 Bibliotheca Fummie
05/19 Dreamworld
05/21 Deszy könyvajánlója

2017. május 16., kedd

Charlie N. Holmberg - A papírmágus



A GABO SFF jóvoltából hazánkban is megjelent Charlie N. Holmberg A papírmágus című regénye. Ennek örömére a Blogturné Klub öt bloggere bemutatja a késő viktoriánus kori Angliában játszódó, különleges, egyszerre sötét és szeszélyes kalandokkal teli történetet, melyet a Disney tervez megfilmesíteni.


Charlie N. Holmberg: A papírmágus

Kiadó: Gabo SFF
ISBN: 9789634064633
Oldalszám: 240 oldal
Fordító: Márton Zsófia

Fülszöveg:
Ceony Twill összetört álmokkal érkezik meg Emery Thane mágus házába. A varázslóképző iskolában évfolyamelsőként végzett lány fémmágusnak készült, most mégis papírmágiára kárhoztatják - de hát mi haszna a papírnak egyáltalán?
Azonban a varázslatok, amelyeket Ceony a csodabogár Thane keze alatt megtanul, rácáfolnak előítéleteire. Ahogy kibomlik előtte a papírmágia csodálatos világa, megismeri tanára sötét múltját és egy olyan tiltott és veszedelmes mágiafajtát, amellyel szemben szinte semmi reménye nem lehet felvenni a versenyt. Mégis muszáj megtennie, mert hamarosan szó szerint Thane szíve lesz a tét.
A papírmágus különleges, egyszerre sötét és szeszélyes kaland, amelyet a Disney tervez megfilmesíteni.

Saját véleményem:
Borongós hangulatú, viktoriánus kori Angliában játszódó történet, melyet átitat a mágia? Kell!
Élek-halok a hasonló típusú regényekért, a papírmágia pedig önmagában is izgalmasan hangzik. De nem tagadom, annak ellenére, hogy felkeltette a figyelmemet a mágiának ez a formája, Ceony-hoz hasonlóan bennem is támadt némi kétség. Mert hát azért valljuk be, bármennyire is szép és kreatív az origami, elég korlátozottak a lehetőségek. A szemfényvesztésen kívül látszólag semmire sem jó. Ebből kifolyólag kíváncsi voltam, mit tud vele kezdeni az írónő, milyen, eddig nem ismert előnyeit tárja elém, s legfőképpen arra, mit kínál a papírmágusok élete.

Ceony, a történet hősnője reményfosztottan érkezik meg Emery Thane mágus magányos otthonába, mivel hiába küzdött oly' keményen álmaiért, lett évfolyamelső a varázslóképző iskolában, törekvései visszájára sültek el. Ahelyett, hogy az általa hőn áhított fémhez köthetné magát, s annak mesterségét tanulhatná, kénytelen egy mellőzött ágnak szentelni egész életét. Minek által, ha egy mágust hozzákötnek valamelyik anyaghoz, nincs visszaút. És hát ki szeretne mindenféle haszontalanságot hajtogatni, ha fegyvereket, töltényeket, és ezernyi más, izgalmas dolgot is megformálhatna?
Ceony karaktere remekül visszaadja a csalódottságtól kissé durcás, kötelességtudó lány figuráját. Olvasóként könnyű azonosulni aggályaival, és megérteni érdektelenségét. Ugyanakkor megfigyelhető benne a kor által elvárt illemtudás, s a behódolás az őt irányító emberek (tanárok) akaratának.
Ceony, akárcsak újdonsült mestere, sokrétű figura, személyisége lapról lapra bontakozik ki az olvasó előtt; a kezdetben csendesen háborgó lány nagy utat tesz meg a sztori végéig. Ugyanez elmondható Thane mesterről is, aki a lánnyal ellentétben sokáig árnyként funkcionál, egyetlen feladata a lány okítása.
Emery vonzó, ámde komor, kimért, titokzatos karaktere, különleges teremtményei, kertje, zord lakása, valamint  rejtélyes emeletének együttesével engem leginkább a Szörnyetegre emlékeztetett. Sőt... tulajdonképpen az írónő által felvázolt helyzetek is magukban hordoztak a mese néhány elemét.
Ezek után azt hiszem, senkit nem lep meg, ha azt mondom, imádtam Ceony és Thane mágus összecsiszolódásának folyamatát, ahogy kerülgették és ismergették egymást, a mágus tanításai pedig elkápráztattak. Nem akarok spoilerezni, de szerintem nincs olyan könyvmoly, aki egyik-másik varázslatnak ne szeretne birtokában lenni.

Egy regény viszont nem regény, ha nincs valamiféle bonyodalom benne, ami előre lendíti. Ebben az esetben ez nagyjából középtávon üti fel a fejét, egy olyan csavar képében, amit szerintem még Tim Burton is megirigyelhetne. Charlie N. Holmberg részéről brutális, s egyben zseniális ötlet volt a forma, mellyel rétegről-rétegre csupaszította le Emery Thane-t. Bár bevallom, nálam egy idő után némi unalomba fulladt a dolog, nem bántam volna, ha rövidebbre veszi a kalandozást, vagy legalább olyan eseményeket tár elém, melyek valóban tartalmasak. Illetve volt egy kis hiányérzetem a világfelépítés kapcsán is. Ezzel együtt mélyen meghajlok a szerző fantáziája előtt, az általa életre keltett díszlet valami eszméletlen. Egészen új szintre emeli a hajtogatás fogalmát, és az origami figurák jelentőségét, melyek a maguk egyszerűségében korábban nem látott világot nyitnak meg.

A papírmágus lélegzetelállító, komor hangulatú történet némi Szépség és a Szörnyeteg, valamint Óz, a nagy varázsló beütéssel, na meg jóadag fantáziával megspékelve. Papír-steampunk a javából.
Elsősorban azoknak ajánlom, akik szeretik a különleges, kalandos, egyszerű, de nagyszerű történeteket, vagy rajonganak a korral párosuló atmoszféráért. Engem a hibáival együtt is elvarázsolt, úgyhogy kíváncsian várom a folytatást - ami úgy hiszem, meghozza a hiányzó lendületet és tartalmat.


Pontszám: 5/4
Kedvenc szereplő: Thane mágus, Emery, Kömény
Kedvenc jelenet: a kanyonos, és a regény eleje úgy unblock
Negatívum: elnyújtott kaland
Borító: 5/5
Sorozat: A papírmágus 1.




Nyereményjáték


Játékunk során megismerkedünk a papírmágia csodálatos világával.Minden állomáson találtok egy hajtogatási útmutatót, nektek pedig nincs más dolgotok, mint kitalálni, milyen alakzat jön ki belőle. Extra pontokért természetesen el is készíthetitek őket (a képi dokumentációt a rafflecopter doboz megfelelő részébe illesszétek be).






Nézzetek be a többi állomásra is

05/16 Dreamworld
05/18 Könyvvilág
05/20 Insane Life
05/22 KönyvParfé
05/24 Kelly & Lupi olvas

2017. május 12., péntek

J. K. Rowling - Legendás állatok és megfigyelésük



J. K. Rowling: Legendás állatok és megfigyelésük - Az eredeti forgatókönyv

Kiadó: Animus Kiadó
ISBN: 9789633244913
Oldalszám: 304 oldal
Fordító: Tóth Tamás Boldizsár

Fülszöveg:
1926-ot írunk. Amikor az ifjú magizoológus, Göthe Salmander megérkezik New Yorkba, még csak nem is sejti, hogy az eseményeknek milyen különös láncolatát indítja el. Mágikus bőröndjéből ugyanis kiszökik néhány varázslény, akiknek üldözése közben ő és újdonsült barátai sokkal nagyobb veszedelmekkel is szembekerülnek, mint amekkorát egy szerelmes randalór vagy egy aranytól megrészegült orrontó furkász jelent.
A Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola könyvtárának népszerű darabja, a Göthe Salmander által írt Legendás állatok és megfigyelésük adott ihletet J.K. Rowlingnak, a Harry Potter-könyvek szerzőjének e forgatókönyv megírásához. Rowling csodálatos világának rajongói lapról lapra élvezhetik az írónő megkapó humorát, varázsvilág-építő fantáziájának működését és mély, megértő szeretetét úgy a pálcaforgató, mint a varázstalan emberek iránt.
Lebilincselő olvasmány és igazi kuriózum minden gyűjtő számára.

Saját véleményem:
Vallomással tartozom, a film előtti időszakban jócskán a szkeptikusok táborát erősítettem. Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy korai éveim antikönyvmolyságának hála valahogy kimaradtam a Harry Potter-lázból (azóta igyekszem pótolni a hiányosságomat, és amint lehet, beszerezni a még hiányzó köteteket), így az elmúlt egy-két évben némileg szájhúzogatva szemléltem az univerzum újabb és újabb bőrének lehántását, amibe a Legendás állatok is beletartozott. Ha akkoriban valaki azt mondta volna nekem, fangirl üzemmódba kapcsolok Göthe és a többiek hallatán, biztos megmosolygom. Pedig az a szörnyű valóság, hogy menthetetlenül elvesztem.
Valahol Johnny Depp felbukkanása és az egyik ütős trailer között úgy döntöttem, adok egy esélyt a sztorinak. A többi immár történelem.

"Minden búcsú egy kis halál."

Hazudnék, ha azt mondanám, nem rettentem meg a szövegkönyvtől; tartottam tőle, hogy a maga egyszerűsége közel sem fogja visszaadni a filmvásznon látottakat. Elárulom: minden félelmem alaptalannak bizonyult.
J. K. Rowling valószínűleg saját maga is varázsló, minek által néhány rövid sorral képes az olvasó elméjében filmszerű képi világot életre kelteni. De tényleg. A legminimálisabb környezet vagy karakterleírással ugyanolyan hatást ér el, mintha hagyományos regényformában mondatokon-oldalakon keresztül részletezné, építgetné őket, s ugyanez elmondható a cselekményről, illetve annak dinamikájáról is. Elképesztő!
Az élményhez valószínűleg hozzáadódik a film ismerete is, de azt hiszem, ennek a forgatókönyvnek pont ez a lényege. Együtt működik a belőle született csodával, s kart-karba öltve, vagy éppen kiegészítve a másikat, adnak komplex élményt.
Sőt! A forgatókönyv sok esetben egészen más jelentést ad egy-egy szituációnak vagy karakteri megnyilvánulásnak - főleg Göthe és Graves esetében. Kettejüknél éreztem azt, hogy olyan információkkal gazdagítottak, amik korábban nem jöttek át; az egyébként is színes figurájuk még inkább elmélyült.
Göthe egy igazán kiismerhetetlen fickó, Eddie Redmayne pedig tökéletesen eggyé vált vele, olyannyira, hogy a néző számára is ugyanazt az arcát mutatta, mint filmbeli környezetének, ilyetén viszont a némelyik gesztusa mögötti érzelem rejtve maradt... mostanáig. Nem nagy dolgokról van szó, én mégis fontos az ő megismeréséhez.
Természetesen a másik oldalra is van példa. Van, ami vizuális alakot követel, például a párzási rítus a randalórral. Ám ahogy fentebb említettem, ez a jó a film-forgatókönyv párosában, kiegészítik egymást. Egyik sem rosszabb vagy jobb, egyszerűen csak más fronton nyújtanak többet. A párbeszédek, a karakteri interakciók, a humor, a cselekmény gördülékenysége, csavarossága mind a két esetben hasonlóan zseniális.

"Nekem az a felfogásom, hogy aki aggódik, az kétszer szenved."

Mindent egybevetve örülök, hogy adtam egy esélyt ennek a kötetnek. Nem bántam meg. Jó volt újra elmerülni a történetben, új dolgokat fedezni fel, legyenek azok bármilyen csekélyek is.
Ráadásul formailag is újdonságként hatott rám a Legendás állatok és megfigyelésük - ezidáig nem volt még szerencsém forgatókönyvet olvasni. Így a történeten kívül érdekes volt megtapasztalni, mennyi mindent kell látnia az írónak - beállásokat, vágóképeket, közelítéseket, díszletet, stb. -, és hogy a cselekmény mellett instruálnia kell a színészeket, filmeseket is. Momentán tehát egy egész filmet kell fejben megkreálnia. Minden tiszteletem Rowlingé.
Végül, de nem utolsó sorban engedjétek meg, hogy kitérjek a könyv küllemére. Egyszerűen gyönyörű! Minőségi munka kívül-belül (a fotókon láthatjátok). Merthogy bizony nem csak a borító kapott lélegzetelállító kivitelezést, hanem a belív is, amit jócskán tarkítanak illusztrációk. Csak ajánlani tudom, rajongóknak egyenesen kötelező!


Pontszám: 5/5
Kedvenc szereplő: Göthe, Queenie, Jacob, a furkász, Pickett
Kedvenc jelenet: ékszerboltos furkász hajkurászás
Negatívum: -
Borító: 5/5
Sorozat: Legendás állatok és megfigyelésük 1.


2017. május 11., csütörtök

Sarah Andersen - Puha boldog puffancs



A Fumax kiadó jóvoltából hazánkban is megjelent a Sarah Andersen képregényeit tartalmazó második kötet, a Puha Boldog Puffancs. Ennek örömére a Blogturné Klub tíz bloggere hosszas könyvtapizást követően, figyelmen kívül hagyva a való világbeli kötelezettségeit, elmerült a fiatal felnőtt-lét ádáz érzelmi hullámvasútjának magasságait-mélységeit rejtő gyűjteményben.
Tartsatok velünk, ismerjétek meg a pulcsilopás ősi hagyományát, és vigyétek haza a kiadó által felajánlott könyv egy példányát.


Sarah Andersen: Puha boldog puffancs

Kiadó: Fumax Kiadó
ISBN: 9786155514951
Oldalszám: 128 oldal
Fordító: Tót Barbara

Fülszöveg:
Itt a fürdőruha-szezon! Készítsd fel a strandoláshoz a tested! Dolgozz azon a hasfalon! Emeld meg a feneked!
… Őöö, vagy mégse. Felejtsd el, és légy inkább puffancs. Puha boldog puffancs!
A Sarah Andersen összegyűjtött képregényeit tartalmazó második kötet ott folytatódik, ahol az előző abbamaradt – vagyis összegömbölyödve egy kupac paplan alatt, figyelmen kívül hagyva a való világ kötelezettségeit. Ezek az új képregények és rajzokkal ellátott személyes jegyzetek a fiatal felnőtt-lét ádáz érzelmi hullámvasútjának magasságait-mélységeit követik: anyagi problémák, nyűglődések, a pulcsilopás rejtelmei, és egy otthonmaradós- pizzázós nap örömei. Mindenki a fedélzetre!
Sarah Andersen egy fiatal brooklyni képregényrajzoló és illusztrátor. Igazából menő és kiegyensúlyozott életet él. De tényleg.

Saját véleményem:
A Puha boldog puffancs úgy kellett nekem, mint éhezőnek egy falat kenyér... vagy, hogy stílusosabb legyek, mint didergőnek a pulcsi - tekintve, hogy a blogturnés lányok néhány hónappal ezelőtt olyan lejtőn indítottak el, melynél nincs megállás. Hiába kezdtem el követni a magyar Doodle Time oldalt, mind többre és többre vágytam, mert hát valljuk be, Sarah tanulságos kis képkockáival nem lehet betelni. Így amikor kiderült, hogy érkezik a folytatás, kis híján indiántáncot jártam örömömben. És ami a legfontosabb: szőrös a borítója! Amolyan imádni- és simiznivalóan szőrös (kezdem érteni a macskák-gombolyag dolgot); nem lehet vele betelni, az ember csak simizi és simizi és... Szóval ja, kellett néhány perc... khm, óra... míg átvergődtem magam a beltartalomig.

Ez a kötet kicsit másabb, mint a Felnőni kiábrándító. Persze Sarah most is megdöbbentő hitelességgel és humorral ábrázolja a hol kínos, hol pedig emberi dolgokat, amik mindegyikünk sajátjai, ám ezúttal a gyűjtemény második fele tematikusabb lett, vagyis immár összefüggőbb sztorik is helyet kaptak benne. Ilyetén két részre osztható a Puha boldog puffancs.
Az első felében mindenféle random, rövid történetet találhatunk, melyek legtöbbje a női-férfi ellentétekre, kapcsolatokra épít, de mellettük előfordulnak érzelmi, iskolai, illetve emberi (anti)aktivitással kapcsolatos igazságok is.
Fogalmam sincs, Sarah miként csinálja, mindazonáltal minden egyes alkotása olyan, mintha a lényem legmélyéből került volna a lapokra. Az emberi görbetükör effektus pedig, amit alkalmaz, felszínre hozza az idióta kislány énemet, és eléri, hogy sipítozva ismételgessem magamban, "ez én vagyok, ez én vagyok!".

De ahogy fentebb említettem, a PBP tematikailag két részre osztható; a második felében, a címhez kapcsolódóan két hosszabb, összefüggő történet található. Az első a nők és macskák viszonyát prezentálja (amiben még úgyis magamra ismertem, hogy 1) kutya párti vagyok, 2) habár szeretem a cicákat, nem tudnék velük egy lakásban élni), míg a második egy ősi, női ösztönt mutat be, nevezetesen a párunk pulcsijához(/ruhadarabjához) való ragaszkodásunkat. Ez utóbbi olyasmi, ami szerintem legtöbbünkbe genetikailag kódolt, kívülről nézve mégis rettentő vicces.

A PHP összességében felhőtlen szórakozást nyújtott, ugyanakkor muszáj megemlítenem, párszor azért belefutottam egy-két képregénybe (nem vagy igazi rajongó, kismadár, április 20., stb.), amit akárhányszor olvastam át, nem sikerült megfejtenem. És bár ezen képsorok kicsit kizökkentettek, azért félelmetesen jól mulattam.
A Sarah's Scribbles-gyűjtemény jobb, mint bármilyen önismereti vagy életmód könyv; a maga egyszerű (és azáltal felettébb szórakoztató) valójában szembesíti olvasóját saját magával.
Szívből ajánlom mindenkinek, aki néhány percnyi felhőtlen boldogságra, szórakozásra vágyik, illetve nem riad vissza attól, hogy magáról olvasson. A női lét ebben a formában is igencsak élménydús. 


Pontszám: 5/4,5
Kedvenc szereplő: Sarah
Kedvenc jelenet: középsuli, rövid haj, pubertás, önbecsülés
Negatívum: akadt néhány (számomra) érthetetlen kép, ami kizökkentett
Borító: 5/5
Sorozat: Sarah's Scribbles-gyűjtemény második része, de abszolút önálló kötet




Nyereményjáték


A Puha Boldog Puffancsban jelentős szerep jut a macska- és pulcsilopásnak. És hát ki tudna ellenállni egy édes puffancsnak vagy puha, pasi illatú pulcsinak? Mi biztosan nem, úgyhogy mostani játékunkhoz eltulajdonítottunk néhány cicát és ruhadarabot.
A feladatotok egyszerű, az egyes állomásokon látható képek alapján találjátok ki hogy:
a) ki a pulcsi eredeti tulajdonosa (lehet filmes vagy könyves szereplő).
b) ki a macska eredeti gazdája (lehet könyves, filmes, valós - több gazdi esetén mindegy, melyiket írjátok).
Azok között, akik minden állomást teljesítenek, kisorsolunk egy, a kiadó által felajánlott Puha Boldog Puffancs c. képregényt.
Figyelem! Felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.






Nézzetek be a többi állomásra is

05/08 Deszy könyvajánlója
05/09 Always Love a Wild Book
05/10 Zakkant olvas
05/11 Dreamworld
05/12 Bibliotheca Fummie
05/13 Angelika blogja
05/14 Olvasónapló
05/15 Sorok között
05/16 Insane Life
05/17 Szembetűnő

2017. április 29., szombat

Morgan Rhodes - Falling Kingdoms



A világon Trónok harca YA változataként emlegetett high fantasy sorozat megérkezett hazánkba is a Menő könyvek jóvoltából. Tartsatok ti is a Blogturné Klubbal a birodalmak csatájába, és ha velük játszotok, lehetőségetek nyílik megnyerni a kiadó által felajánlott példányt Morgan Rhodes: Királyok harcából.


Morgan Rhodes: Falling Kingdoms - Királyok harca

Kiadó: Menő Könyvek
ISBN: 9789634033523
Oldalszám: 416 oldal
Fordító: Nagy Boldizsár

Fülszöveg:
Mytica három királyságában már rég a feledés homályába merült a mágia. Bár évszázadok óta béke uralkodik a birodalmak között, a felszín alatt most megmozdul valami fenyegető sötétség.
Mindhárom királyság vezetője egyeduralomra tör, így az alattvalóik élete nagy fordulatot vesz. A főszereplők - köztük a királyi családok tagjai és a lázadók - ráébrednek, hogy sorsuk visszafordíthatatlanul összefonódik. Cleo, Jonas, Lucia és Magnus egy olyan új, őrült világban találják magukat, ahol gátlástalan árulók, hidegvérű gyilkosok és titkos szövetségesek keresztezik útjukat. Utazásuk során egyre több váratlan fordulattal, titokkal és ismeretlen érzéssel találják szembe magukat.
Az egyetlen dolog, amiben biztosak lehetnek, hogy az egyik birodalom el fog bukni. De vajon lehet bárki győztes, amikor minden széthullik körülöttük?
A Trónok harca YA verziójaként emlegetett Falling Kingdoms végre magyarul!

Saját véleményem:
Már így a legelején fontos tisztáznunk: nem, ez nem a Trónok harca YA verziója, köszönőviszonyban sincsenek egymással. Jómagam ezt már azelőtt sejtettem, hogy belevágtam volna az olvasásba.
Élek-halok a high fantasyért, és az ígéretes borító alapján úgy gondoltam, újabb gyöngyszemre bukkantam. Vannak fedlapok, amik mesélnek, a Falling Kingdomsé pedig határozottan ilyen volt, a képre nézve rengeteg gondolatom támadt, s a fülszöveg kíséretében jócskán nekilódult a fantáziám. Kár volt. Egyrészt másra számítottam, mint amit a kötet nyújtani tudott, másrészt a körülötte kialakult hype is bekavart - és mint tudjuk, ha magas elvárásokkal fogunk hozzá valamihez, ellenben az nem hozza az elvártakat, jön a csalódás. Félre ne értsetek, nem rossz könyv ez, csupán lehetne jobb is (és ahogy nézegettem, később lesz is).
Rengeteget agyaltam rajta, mit is írhatnék róla, mert bár számtalan dologba tudnék belekötni, és sok minden meg is akasztott, valahogy mégis vitt magával a történet. Van benne potenciál.

A Falling Kingdoms minden ízében sorozatkezdő kötet. Olyan, mint egy hosszúra nyúlt prológus, mely elsősorban az alapok lefektetésére szolgál. Így történhet meg az, hogy a könyv negyedénél még csak kezdetlegesen formálódik a cselekmény. Mi több, erre még a négy plusz egy nézőpontkarakteres mesélés is rátesz egy lapáttal.
Mytica három királyságból áll, és bár látszólag béke honol köztük, a háttérben - ha szolidan is, de - zúgolódnak a népek; elég egy rossz lépés, máris kész a háború. Ez a kis ballépés pedig nem is várat sokáig magára...
Történetünk főhősei a három királyság hatalmi részéből származnak, vagy legalábbis kapcsolatba kerülnek vele, így megismerhetjük mindegyik birodalom sajátosságait, szabályrendszerét, életszínvonalát, valamint különféle családi modellekkel is találkozhatunk, melyek számtalan érdekességet tartogatnak. Ez így egyben képezi egy-egy karaktercsoport mozgatórugóját, kiegészülve egyéb konfliktusokkal.
Az epilógusban tanúi lehetünk egy gyermekrablással egybekötött gyilkosságsorozatnak, melyből kiderül, hogy a mágia is fontos részét képezi a világnak. Pontosabban annak a hiánya. Az elrabolt csecsemő viszont kulcsszerepet tölt be a későbbiekben, ugyanis egy jövendölés szerint ő lesz majd az, aki megmenti valamely birodalmat.
És akkor ehhez társul négy főszereplő, két fiú, két lány, akiket kezdetben nem köt össze semmi, távoli világokban élnek, idővel ilyen vagy olyan módon, mégis összefonódik a sorsuk.

Négy fiatal, négy különböző jellem és életút. Egyikük sorsa sem kifejezetten felhőtlen, még ha annak látszik is.
Van köztük olyan hercegnő, aki bár szerető nővér és apa mellett nőtt fel, mégis gúzsba köti egy titok. Egy titok, mely megannyi negatív következménnyel jár. Az, hogy Cleo-t meggátolják a félelmei, nem csupán gyilkossághoz vezet, de utóbbi miatt belekényszerül az undorító gyilkossal való eljegyzésbe, ráadásul kettejük tette miatt a birodalmak közti béke is megbomlik. Mindennek tetejébe pedig egy közelgő tragédia is árnyékot vet a szeleburdi hercegnő életére, s olyan lépésre sarkallja, mely kész őrültség - nevezetesen: visszatérni abba a birodalomba, ahol részben miatta lelte halálát egy ártatlan fiú.
A gyilkosság Jonas, a másik nézőpontkarakter szempontjából is lényeges mozgatórugó, ugyanis a szegénységben élő fiú bosszút esküszik bátyja gyilkosai ellen. A bosszúvágy hevében pedig igyekszik lázadó testvére helyébe lépni.
A maradék két főszereplő egy testvérpár, az északi királyság uralkodójának két gyermeke. Az ő életük látszólag eseménytelen, vallásos, megrögzött, rideg szüleik, és az általuk hozott szabályok szerint viszont vajmi kevés boldogság jut osztályrészükül. Ilyetén nem csoda, ha egymásban találják meg a szeretet forrását. Csakhogy míg Lucia bátyjaként tekint Magnusra, addig a fiú mocskos titkot őrizget szívében - gyengéd érzelmeket táplál húga iránt.
Talán nem fogtok meglepődni, ha azt mondom, Magnus a legizgalmasabb szereplő az egész sztoriban. Ő kezdettől fogva él, míg a többiek... kétdés alakban lézengenek. A karakterizálás, mint olyan, nincs a toppon. Van egy sor kecsegtető figura - akár fő-, akár mellékszereplő- -, de a tetteik mögül hiányzik az indíték, ami részben a kiforratlanságuknak köszönhető. Túl hirtelenek, érzelemmentesek, vagy éppen idegesítőek, és ez sem a romantikának, sem a magas halálozási ráta drámaiságának nem tesz jót. Bár megjegyzem, fejlődőképesek, szóval a jövőre nézve még nem írtam le őket.

Fentebb említettem, hogy számtalan dologba lehetne belekötni, ilyenek a logikai bakik, vagy a wtf pillanatok. Engem legjobban mégis a fordításból eredő hibák zökkentettek vagy éppen akasztottak ki. Tudjátok, nem szokásom kötözködni, de basszus milyen az a görbe tekintet? Vagy a megvágott torok helyett az átvágott? A halálom pedig a páros szervek többesszámozása... És bőven sorolhatnám tovább.

Ettől eltekintve nagyon tetszett a világ, a családi kapcsolatok és az azokból adódó konfliktusok, a Figyelők, a vallás, és a bravúrosan összefonódó szálak. Kedvelem a saját világgal rendelkező történeteket, és ha azok történelmében még fontos szerep jut a legendáknak, vallásnak, mágiának, akkor a szerző jó úton halad a megnyerésem felé. Persze ehhez elengedhetetlen a minőség, ám ilyen szempontból nincs gond a Falling Kingdomsszal. A lassan formálódó cselekmény, valamint a hosszas bemutatások eredményeként jócskán el lehet merülni a világban.

Mindent egybevetve, a Falling Kingdoms nem tökéletes, de kecsegtető pilotja a sorozatnak. Megítélésem szerint azok a dolgok, amik most visszafogták mind a cselekményt, mind a karaktereket, szükségesek voltak ahhoz, hogy a későbbiekben egy jóval kiforrottabb, epikusabb történetnek lehessünk részesei. A potenciál mindenképp megvan benne, én pedig kíváncsian várom, hogyan tovább. 


Pontszám: 5/3,75
Kedvenc szereplő: Magnus, Theon
Kedvenc jelenet: -
Negatívum: élettelen karakterek
Borító: 5/5
Sorozat: Falling Kingdoms 1. része




Térkép






Nyereményjáték


Morgan Rhodes debütáló regénye YA high fantasy, így a mostani játékban kicsit körültekintünk ebben a műfajban. A feladatotok az lesz, hogy az állomásokon található kulcsszavak alapján kitaláljátok, melyik hasonló műfajú regényre gondoltunk, a helyes választ pedig beírjátok a Rafflecopter megfelelő sorába. A megfejtők között kisorsolunk egy darabot a Királyok harcából.
Figyelem! Felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.


orosz, Árnyzóna, mágia, Éjúr




Nézzetek be a többi állomásra is

2017. április 27., csütörtök

Madeline Hunter - Lady Cassandra meghódítása



A General Press kiadó jóvoltából megjelent Lady Cassandra meghódítása című könyv, ami a nemzetközileg elismert írónő, Madeline Hunter legújabb kötete. Izgalmas történet egy társadalmilag kirekesztett nőről és egy férfiról, akit a rejtélyek nem hagynak nyugodni. Ha tetszett a Csendestárs, ne hagyd ki ezt se!


Madeline Hunter: Lady Cassandra meghódítása

Kiadó: General Press
ISBN: 9789636439972
Oldalszám: 312 oldal
Fordító: Melis Pálma

Fülszöveg:
Lady Cassandra Vernham amilyen szép, legalább olyan makacs is. Fittyet hány a társadalmi elvárásokra. Szabados életmódjáért azonban nagy árat kell fizetnie: a családja elhidegül tőle, és megannyi pletyka kap szárnyra nem éppen szűzi erényeit illetően. Anyagi nehézségeit a Fairbourne Aukciósház legutóbbi árverése egy időre valamelyest enyhíti ugyan, de a legmagasabb áron elkelő ékszeréért az új tulajdonos, a meglehetősen jóképű és kicsapongó életet élő, ám rendkívül eszes férfi hírében álló Lord Ambury egy pennyt sem fizet. És erre meglehetősen jó oka van: azt gyanítja ugyanis, hogy az ékszert valaki eltulajdonította a családjától - talán éppen maga Cassandra. A férfi elhatározza, hogy nyomozásba kezd a gyönyörű fülbevaló eredetét illetően. Lady Vernhammel számtalanszor keresztezi egymást az útjuk, és egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a legkevésbé sem közömbösek egymás iránt. Csakhogy mindketten mást akarnak: Cassandra a pénzét, Lord Ambury pedig az igazságot. Egy váratlan fordulatot követően végül mégis kénytelenek lesznek egymást segítve küzdeni, és még csak nem is sejthetik, hogy a múltról, a családjukról és az érzéseikről mennyi titokra derül fény.
Madeline Hunter legújabb, szenvedélyes és fordulatosan szőtt regényében folytatódik A csendestársban már megismert szereplők története.

Saját véleményem:
Madeline Hunter munkássága mostanáig kimaradt számomra, és ha nincs a Lady Cassandra gyönyörű (magyar) borítója, ez így is maradt volna. Pedig a történelmi romantikus könyvek mostanra havi szükségletemmé váltak, muszáj minden hónapban beiktatnom egyet. Ráadásul mióta a kiadó arculatot váltott, előszeretettel kísérletezek újabbnál újabb szerzőkkel. Ebből kifolyólag mostanra rengeteg stílust ismertem meg; korábban nem is gondoltam volna, hogy ugyanazon műfajon belül ilyen széles lehet a paletta. Ez már csak azért is fontos, mert Madeline Hunter egy egészen újjal ismertetett meg. A Lady Cassandra meghódítása lassan csordogáló, drámai cselekményektől és lángoló érzelmektől mentes történet családi titkokról, valamint a társadalom általi megbélyegzésről, némi vonzalommal fűszerezve.

Cassandra, a történet női főszereplője vérbeli lázadó jellem. Az életet egykor két kanállal habzsoló nénikéjével él és utazgat együtt, melynek következtében a társadalom nagyvilági nőnek titulálja. Helyzetén pedig a kétes pletykák, illetve a pár évvel korábbi, halállal végződő párbaj sem segít; mindenki megvetően tekint rá. Ám Cassandrát mindez egy percig sem bántja, barátnőjén és szeretett nénikéjén kívül nem foglalkozik a közvéleménnyel.
Hozzá hasonlóan egyébként a férfi főszereplő is nagyvilági férfi hírében áll, csakhogy Cassandrától eltérően Lord Ambury köztiszteletnek örvend. Mint tudjuk, más a férfiak, és más a nők megítélése, Madeline Hunter regényében pedig ez gyönyörűen meg is mutatkozik az azonos "bűnökkel" rendelkező párosnak hála.
Ebből a szempontból roppant tanulságos és korhű történetről beszélhetünk, mely remekül prezentálja milyen lehetett akkoriban a hölgyek és urak élete, vagy hogy mennyire bábként tekintettek a gyengébb nem képviselőire. Szerelmi házasságról álmodozni például egyet jelentett a bolondsággal; az ember lánya jóformán már annak is örülhetett, ha nem egy birkapásztorhoz vagy öregemberhez adták feleségül.  

Ahogy korábban említettem, a történetben fontos szerepe van a szabályoknak és a társadalmi megítélésnek. Mind a két főszereplő tudatos, tisztában vannak döntéseik következményeivel, s voltaképpen az életüket is jócskán meghatározza ez az egész.
Lord Ambury tipikus férfi, s mint ilyen elég vaskalapos, kötelességtudó, barátaihoz, családjához lojális ember. Vele ellentétben Cassandra az, aki amennyire csak lehet, igyekszik feszegetni a határait. Nagyjából tehát semmi közös nincs bennük, barátaikat és üzleti ügyüket leszámítva. Ám e ként pont bőven elegendő ahhoz, hogy kialakuljon köztük valamiféle kapcsolat. A nagyobb lökést mégis a fülbevaló jelenti, melytől Cassandra igyekszik megválni némi pénz reményében. Lord Ambury egy aukció során le is csap rá, csakhogy hiába telik az idő, nem hajlandó fizetni érte, egyre csak az ékszer eredetéről faggatózik. "És erre meglehetősen jó oka van: azt gyanítja ugyanis, hogy az ékszert valaki eltulajdonította a családjától - talán éppen maga Cassandra." Végül alkut ajánl a nőnek: egy hónapot kapnak, mely során vagy kiderítik a fülbevaló történetét, vagy semmisnek veszik az üzletet. Próbálkozásaik és sorsuk azonban számos ponton kereszteződik, s akarva-akaratlanul részeseivé válnak a másik életének...

A regény első harmada többnyire eseménytelen, jómagam ekkor még azt se igazán értettem, mit szeretne kihozni belőle az írónő, mivel se az ékszer, se a romantika, se semmi nem emelkedett ki. Így bizony előfordult, hogy elkalandozott a figyelmem, azt se tudtam, miről szólt az előző mondat. Egyszerűen nem kötött le - kivéve egy bizonyos kemény hátsós részt, azon jókat mosolyogtam. Szerencsére Toffy megnyugtatott, hogy olvassak tovább, s nem is kellett sok, az események elkezdtek beindulni. A szereplők közelebb kerültek egymáshoz, és izgalmas csavarok szorították görcsbe a gyomromat.

Cassandra nem véletlenül szeretne pénzt szerezni. Bátyja megzsarolja, hogy bolondok házába záratja szeretett nénikéjét, amennyiben a házasságot elutasító lány nem megy hozzá az általa választott kérőhöz... Ambury pedig fékezhetetlen vágyainak hála, belegabalyodik az ügybe, és kezdetét veszi egy ezerfelé ágazó hajsza. Cassandráéknak innentől fogva egy sor olyan döntést kell meghozniuk, ami ellen korábban tiltakoztak, az új élmények hatására pedig akaratlanul is elindulnak a változás útján.
Ám még így sem beszélhetünk tipikus romantikáról. Lord Ambury és Cassandra kapcsolata nem kifejezetten az a tündérmesékbe illő, rózsaszín ködös fajta. Inkább mondanám józannak. A vonzalmuk tagadhatatlan, testileg remekül funkcionálnak, én mégis úgy éreztem, hogy nem nagyon szakadnak el a kor általános szabályaitól. Valahogy hiányoltam a katarzist, az álomszerű ígéreteket. Hogy értsétek, mire gondolok, itt nem az hangzik el, hogy x év múlva sem lesz szeretőm, mert csak te kellesz, hanem az, hogy most úgy gondolom, x év múlva nem csallak meg. Tehát Madeline megmarad a realitások talaján, ami kifejezetten üdítő újdonságnak bizonyul a történelmi romantikusok tengerében - még azzal együtt is, hogy én vattacukor lelkem jobban örült volna a másik variációnak.

A Lady Cassandra meghódítása olyan történelmi romantikus, ami egyszerre próbál meg lázadni a kor társadalmi elvárásaival szemben, s mégis igyekszik megfelelni annak a maga módján. És tulajdonképpen ez, a szabályokkal dacoló-azoknak sajátosan behódoló játék a legfőbb érdekessége. A cselekmény is eköré összpontosul, míg a nyomozás és a romantika kiegészítő jelleggel követi. Ám még így is tud meglepetést okozni!


Pontszám: 5/4
Kedvenc szereplő: Cassandra, Sophie, Lord Ambury
Kedvenc jelenet: egyértelműen a leskelődős rész
Negatívum: kicsit sajnálom, hogy az igazán jó ötletek, csavarok nem kaptak nagyobb hangsúlyt, vagy bonyolultabb megoldást
Borító: 5/5
Sorozat: Fairbourne kvartett 2. része, de önállóan is olvasható




Nyereményjáték


Madeline Hunternek hazánkban ezzel a kötettel együtt hat könyve jelent meg. Külföldön gyakran emlegetik több ismert írónővel együtt nevét, így a játék ehhez fog kapcsolódni. Kivételesen nem egy könyv címére leszünk kíváncsiak, hanem egy írónőjére. Mostani turné minden állomásán egy könyv címmel és egy karakter nevével találkoztok a sok közül. A könyv címe nem biztos, hogy kapcsolódik a karakteréhez, de egy közös mindenképpen lesz bennük - az írónő neve.
Figyelem! Felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.


Könyv címe: Merész Álmok
Karakter neve: Daphne Joyes




Nézzetek be a többi állomásra is

04/19 Insane Life
04/20 Deszy könyvajánlója
04/22 Kelly & Lupi olvas
04/23 Könyvvilág
04/24 Olvasónapló
04/25 Kristina blogja
04/26 Szembetűnő
04/27 Dreamworld

2017. április 26., szerda

Jennifer L. Armentrout - Oblivion 3.



A Könyvmolyképző kiadó jóvoltából megjelent a közkedvelt Luxen sorozat Daemon szemszögéből megírt sorozat utolsó kötete. Végre megismerhetjük a történet másik oldalát is! - Ha olvastad és szereted a Luxen sorozatot, semmiképpen ne hagyd ki!

Jennifer L. Armentrout: Oblivion 3. - Feledés

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
ISBN: 9789633999882
Oldalszám: 280 oldal
Fordító: Miks-Rédai Viktória

Fülszöveg:
Senki sem ér fel Daemon Blackhez.
Amikor elszántam magam arra, hogy bizonyítsam az érzéseimet, komolyan beszéltem.
Katy soha többé nem kételkedhet bennem – és most, hogy túljutottunk a zökkenőkön, újra és újra fellobbannak köztünk a lángok.
Csakhogy még én sem védhetem meg a családtagjaimat, ha eltökélik, hogy kiszabadítják a szeretteiket.
Mindazok után, amiken keresztülment, Katy sem ugyanaz már, mint azelőtt. Még mindig változik, és fogalma sincs, mi lesz a folyamat vége. Lépésről lépésre fedezzük fel az igazságot, és amikor szembekerülünk a hibridek vizsgálatára és kínzására kiépült titkos kormányzati szervezettel, ráébredünk, hogy nincsenek határok.
A halál a mindennapjaink része lett. Onnan kapunk segítséget, ahonnan a legkevésbé várnánk, és a barátainkról is kiderülhet, hogy halálos ellenségeink – de nem fordulunk vissza.
Akkor sem, ha az eredmény örökre összetöri a világunkat. Egységben az erőnk – és ezt ők is tudják.

Saját véleményem:
Daemonból nem létezik olyan, hogy sok, vele egyszerűen lehetetlenség betelni. Azt hiszem önmagában már ez is kellő magyarázat arra, miért is van létjogosultsága az Oblivion trilógiának, még úgy is, ha néha pont a lényeg hiányzik belőle.
A tükörregényekben mindig van egyfajta kockázat, így bármennyire is reneszánszukat élik az effajta folytatások, írói szempontból szerintem simán nevezhetjük őket kétélű fegyvernek. Hiába van ott a szerző előtt egy kész alapanyag, jobb esetben pedig még a korábbi siker is, azért valljuk be, nehéz ugyanazt a sztorit másodszorra is úgy eladni, hogy legalább akkorát robbantson, mint az első. Az olvasók már ismerik a csavarokat, végkifejletet, egyszóval mindent; tehát kell bele valami extra izgalom, csattanó, titok, ami lázba hozza az embert. Jennifer esetében ez nem más, mint Daemon. Az ő személye mondhatni, mára már saját márkává nőtte ki magát, ráadásul annyira jól összerakott figura, hogy az ritkaság.
Túl vagyok a sorozaton, a különféle kiegészítőkön, spin-offokon, és még most is, ha kezembe veszek egy Luxen kötetet, ugyanúgy megdobban a szívem, elakad a lélegzetem, fültől-fülig vigyorra húzódik a szám a jelenlétében, mint legelső alkalommal. Képtelen vagyok ráunni. Imádom a hangját, az egoista, seggfej beszólásait, a szexi kisugárzását, és hogy egy nyamvadt mosolyával pocsolyává olvaszt.

Az Oblivion harmadik része az Opál eseményeit hivatott bemutatni pimasz luxenünk szemszögéből. A cselekmény részletezésébe nem mennék bele, olvassátok el az Opálról írt bejegyzésemet - annál tömörebben, ködösebben úgysem tudnám összefoglalni. Azt viszont bizton állíthatom, az egyik legjobb kötete volt a sorozatnak, így hát naná, hogy kíváncsi voltam, milyen lesz a kedvencem újramesélése, fog-e akkorát ütni és érzelmileg olyan mélyen berántani, mint pár évvel korábban. A válasz: igenis meg nem is. Mást nyújt. Hogy ez jó vagy rossz, az egyéni ízlés megítélése, én a magam részéről elvesztem benne, mint Micimackó a mézesbödönben. Annyira, hogy a willes csattanóig fel sem tűnt, Katy szemszögének hiányával mennyire leszűkült a cselekmény, vagy hogy mennyire kiestek a korábban fontosnak vélt részek. Ismétlem, ez nem gond, hiszen ennek ellenére az Oblivion 3. működik, csak épp nem árt, ha ez ember tisztában van a másik oldallal is, hogy kellőképp tudja értékelni Daemon reakcióit. Azokból pedig van bőven.
Az Opál vízválasztó része a sorozatnak; még benne van a játékos fiatalság, de már érezhető a komolyabb vonulat, és hát tudjuk hova fut ki a vége... Vagyis itt már eleve fokozódnak az érzelmek, minden érintés, mozdulat, gesztus extra jelentéssel párosul. És tulajdonképpen ez az, amit nagyon jól be tud mutatni az Oblivion 3.
Az, hogy tudjuk, mi lesz Katy-ékkel, csak rátesz egy lapáttal, és sokszor egészen drámai színezetet ad még egy szimpla homlokpuszinak is. Nem is beszélve az előre utaló megjegyzésekről. Ebből a szempontból tehát kiváltképp izgalmas megélni Daemon Katy nélkül töltött pillanatait, tudni, milyen beszélgetéseken esett át Dawsonnal, milyen érzések kavarogtak benne annak az árnyékában, hogy esetleg ugyanaz történhet a szerelmével, mint Bethany-val.
Természetesen azért ennyire nem drámai a helyzet, hisz humorból sincs hiány. Tudjátok, abból a hamisítatlan Daemon Black-féle egoista-seggfej fajtából. És a cukisági faktor is bőségesen megvan.

Daemont tehát nem lehet megunni - mindegy, hogy épp az önbizalmát legyezgeti, Katy-t veszi le a lábáról, Blake-kel szemétkedik, vagy a testvéreiért aggódik. Ezzel együtt úgy gondolom, az Oblivion kötetek leginkább köszönetet jelentenek (Jennifer köszönetét az olvasóinak), és ez a rész rá a legékesebb bizonyíték. Semmi esetre sem ajánlom, hogy általuk vágjatok bele a sorozatba, viszont utána nyugodtan térjetek rá vissza, olyan élmény lesz, mint Daemonnak a csokis süti.
Ui.: A kötet tartalmaz egy különleges "epilógust", ami némileg előkészíti a terepet a Luc & Evelyn sorozathoz. Ne hagyjátok ki! 


Pontszám: 5/5
Kedvenc szereplő: Daemon, Katy, Luc
Kedvenc jelenet: Daemonék tánca Lucnél
Negatívum: hiányoztak a fontosabb részek
Borító: 5/5
Sorozat: Luxen 3,5. része, az Opal tükörregénye




Nyereményjáték


Egy dologban egyetértünk, Daemon Blacket könnyen meg lehet szeretni.
A borítókon szereplő Tóth Pepe és Tziotziosz Sztella egybemosódott Daemon Black és Katy Swartz képével, de számos külföldi könyvön viszontláthatjuk arcukat, ezek a könyvek legtöbbször itthon másik borítót kaptak. Mostani játékunkban minden állomáson különböző Pepés és Sztellás borítókat fogtok látni, legtöbb angol, néhány egyéb nyelvű is bekerült, ezeket ott jelezzük és a címeket természetesen kitakarjuk. Az írónő neve és a borító alapján könnyedén megtaláljátok őket, végül mi a magyar címükre leszünk kíváncsiak.
Segítség: a goodreads.com és moly.hu-n kezdjétek a címek utáni keresgélést.
Figyelem! Felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.






Nézzetek be a többi állomásra is

04/22 Könyvvilág
04/24 Angelika blogja
04/26 Dreamworld
04/28 Sorok Között
04/30 Deszy könyvajánlója
05/02 Insane Life

2017. április 25., kedd

Reynir levele


Egyszer volt, hol nem volt... volt egyszer egy lány, aki szeretett a tűzzel játszani, és amikor Kae Westa valentin napi játékot hirdetett, gondolt egy merészet. A játék egyik feltétele az volt, hogy ki kellett választani, melyik Kae Westa szereplőtől szeretnél szerelmes levelet kapni. Ez a lány arra gondolt, miért is választaná a kedves, törődő férfiakat, ha a háttérben ott settenkedik a tűz egy pszichopata képében?!
Hát... valahogy így történt, hogy a postaládámban landolt egy szerelmi vallomás Reynirtől. Mindemellett azt ígértem, ha túlélem a levelet, nem szivárog ki belőle mérges gáz, pottyan az ölembe egy snauka, akkor nektek is megmutatom. :)








Tavaszi MondoCon (2017)


Április utolsó előtti hétvégéjén újra megnyitotta kapuit a MondoCon, én pedig egy év kihagyás után ismételten belecsöppenhettem ebbe az élményekkel teli, színes világba.
Eleddig két alkalommal vettem részt a conon, és mind a kettő után feltöltődve, boldogan tértem haza, magamban megfogadva, hogy amikor csak lehetőségem nyílik rá, újra és újra visszatérek, és kiélvezem, hogy egy napig valóra válik a lehetetlen. Így történt, hogy Dóri és Mira oldalán ellátogattam Csodaországba. 

Az idei év első MondoConja különleges meglepetést tartogatott, ugyanis pont azon a hétvégén került megrendezésre, mint a Könyvfesztivál. Többektől hallottam, hogy nem értik, ez miként történhetett, hisz mind a két esemény látogatói között vannak átfedések, ám én akkor is és most is úgy vélem, probléma nélkül át lehetett hidalni a dolgot. Nekünk sikerült.
Attól már jobban tartottam, miként fog bezsúfolódni annyi ember egy csarnokba, mivel egy másik rendezvény miatt kevesebb terület jutott a connak. Szegény Mirát, aki azelőtt még nem járt kint, próbáltuk is felkészíteni Dórival, hogy teljesen normális, ha a kapun belépve sokkot kap, kell néhány perc, mire az ember akklimatizálódik (emlékszem, két évvel ezelőtt nekem is mennyire "wow" érzés volt besétálni). 

Ahogy fentebb említettem, mostanáig két conon jártam. Az egyik egy nyári volt, ami minden szempontból grandiózus, megismételhetetlen élményt nyújtott a hatalmas tömegével, színes programjaival, helyszíneivel, a másik pedig a tavaly tavaszi, ami hasonlóan élvezetes, ámde sokkal családiasabb volt. Feelingben az ideit valahova a kettő közé tenném. Nem tudom, hogy a kisebb terület miatt, vagy azért mert többen látogattak ki, de óriási volt a tömeg, mind kint, mind az épületben - utóbbiban tyúklépésben lehetett haladni. Egy valami azonban nem változott: a tolerancia. Mintha a kapun belépve elillanna az emberi előítéletesség. Nem számít, hogy teljesen hétköznapi ruhában, netán x farkincával, részeg kalózként botladozva, a szakállas haverjaiddal férfi létetekre selyem miniruhában, Pindúr pandúrokként, vagy a lépteidbe belezengő, óriási robotként vegyülsz el a tömegben, senki nem fog megvetően pillantgatni rád. Számomra ez megunhatatlan. Mint ahogyan a cosplayesek kreativitása, ügyessége is. 
Idén is elképesztőbbnél elképesztőbb jelmezekkel találkoztunk. Lélegzetelállító, ahogy egyesek kedvenc karaktereiket majdhogynem százszázalékosan képesek életre kelteni. Részemről a legnagyobb dicséret (a női) Jack Sparrownak jár. Nem csupán az öltözéke és a kiegészítői voltak pontos másai az eredetinek, de a járása, a testbeszéde és a mimikája is. (Amennyiben követitek a blogot, úgy tudhatjátok, hatalmas Johnny Depp rajongó vagyok, szóval a vele való találkozás maga volt a megtestesült álom. Innen is köszönöm! Miráéktól pedig elnézést, mert onnantól, hogy kiszúrták a tömegben, én mást sem tudtam hajtogatni, mint hogy Jack Sparrow! El kell kapnunk!)

A kevesebb csarnok miatt ezúttal két épületbe szorult a con. A bejárathoz közel, a szokott helyen volt a cosplay verseny, ahova ugyan belestünk, de nekünk túl zajos volt, úgyhogy néhány perc után a szabadban sétálgatva nézelődtünk. A szél ellenére jó idő volt, így már kint is zsongtak az emberek; a mi utunk viszont a D épületbe vezetett. És ott jött a sokk. Az ajtón belépve akkora tömeggel szembesültünk, amilyenre legvadabb álmainkban sem gondoltunk. Konkrétan nem lehetett látni az árusokat, és odajutni is csak akkor lehetett, ha kemény munkával megdolgoztál érte. 
Eleinte megpróbáltunk sorról sorra haladni, és úgy elevickélni ide-oda, de aztán valahol középtájon hagytuk az egészet és arra sodródtunk, amerre kevesebben lézengtek. Szerencsére a tömeg java az árusok köré összpontosult, míg a csarnok hátsóbb részein lévő kiállítók, színpadok kellemesen bejárhatónak bizonyultak. 
Jó szokásunkhoz híven elsőként ezúttal is a Gyűrűk Ura Cosplay Clubot látogattuk meg, ahol a térképek, fegyverek, sisakok és csodaszép kézműves áruik mellett egy újdonság is köszöntött minket, méghozzá játék formájában.
Mirával átengedtük legbátrabb hobbitunknak a lehetőséget, hogy a Végzet hegyében megsemmisítse valamennyi Egy gyűrűt. A feladat annyiból állt, hogy aranyra színezett függönykarikákat - bocsánat, Egy gyűrűket - kellett bedobálni a gyerekmagasságú Végzet hegyébe. Dórinak sikerült, méghozzá kétszer egymás után! Sőt az egyiket annyira jól bezsákolta, hogy szegény gyűrűlidércnek alig sikerült kihalásznia onnan (azt hiszem, Tolkiennak Dórit kellett volna választania Frodó helyett).
Jómagam is úgy voltam vele, hogy kipróbálom, de egyrészt mindent a csúcson kell abbahagyni, másrészt magamat ismerve a gyűrű nem hogy Középföldét, de még az univerzumot is elhagyta volna (igen, roppant profin tudok célozni), szóval inkább levadásztuk Jack Sparrow kapitányt, és Annát a Jégvarázsból.
Az igazi vadászat viszont csak ezután következett. Történt ugyanis, hogy kiszúrtam Thort, és miután egy diszkrét mutogatással a lányok is képbe kerültek, tettünk néhány kört, míg kölcsönösen rávettük magunkat a megszólítására. Természetesen a valóságban ez valahogy úgy festett, hogy Dórit Thort karjaiba löktük, aztán legnagyobb meglepetésünkre és tiltakozásunkra, mi is ott kötöttünk ki (Mira conos-képkészítős szüzességét is Thor tudhatja magáénak). Nagyon szimpatikus, jófej srác volt, innen is pacsi neki.
Északot magunk mögött tudva keletiesebb vizekre eveztünk, ellátogattunk a Japán részbe, amivel már két éve szemeztem. Minden alkalommal bátortalanul szemléltem, milyen jól szórakoznak az odatévedő emberek, hogyan próbálgatják a maszkokat, öltöznek be gésának. Na, ezt idén mi is kipróbáltuk. Dórival előbb tradicionális japán maszkokat öltöttünk magunkra (amik nagyon melegek, ámde annál stabilabbak voltak), majd a cseresznyefás sétány képénél fotózkodás után, Dórit rábeszéltük a beöltözésre.
Igazán érdekes - és nem kicsit szórakoztató - volt látni, hogy ha nem is teljesen így, de milyen nehéz, szertartásos lehet(ett) a gésák öltöztetése. 

És akkor most itt álljunk meg egy kicsit. Megígértem a lányoknak, hogy egy egész bekezdést fogok szentelni KockaSrácnak, tehát fiúk, kérlek ugorjátok át ezt a részt. Köszönöm.
Nos... míg Dóri teljes gésa felszerelésben tündökölt, pózolgatott, betoppant egy teljesen átlagos, szomszéd típusú srác. Eleinte nem is törődtünk vele, de miközben a segítő öltöztette, felcsúszott a pólója, és te jóságos ég! Csajok, én ilyet filmeken és könyvborítókon kívül még nem láttam. Olyan gyönyörű, kidolgozott kockái voltak, hogy azért még az angyalok is sírva lebuktak volna az égből. Minden túlzás nélkül állíthatom, a szemem háromszorosára nőtt - Dórival meg is állapítottuk, baromi jó meló lehet ez az öltöztetős dolog. 

Komolyabbra fordítva a szót, KockaSrác távozása után, félve, de én is úgy döntöttem, kipróbálom a beöltözést. Tartottam tőle, hogy nem lesz rám jó a ruha, de nem így lett. Az ottani, eszméletlenül aranyos lánynak pedig elismerésem; napi 10 órában nem lehet könnyű öltöztetni-vetkőztetni az embereket, ám ő olyan mosolygósan, barátságosan csinálta, mintha csak akkor kezdte volna a munkát. 
Ezek után elhagytuk a japán részleget, belepillantottunk a Just Dance versenybe, amit néhány srác nagyon komolyan nyomott - annyira ügyesek voltak, hogy szívem szerint én is kipróbáltam volna, ha nincs körülöttünk annyi ember és nem versenyre megy. Így viszont tovább ballagtunk, visszamentünk a Gyűrűk Ura standhoz fotózkodni a Zsákos lakkal és Mória kapujával, majd további lézengést követően belebotlottunk a Star Trek standba, ahol ingyen arcfestés is volt. Naná, hogy ki kellett próbálnunk! Még az sem rettentett el minket Dórival, hogy semmit nem tudunk a világról.
Elsőként én ültem be a székbe, és bár kicsit (jóval) nagyobb mintát kaptam, mint kértem, sok érdekességet megtudhattam a trillekről, és a hölgyről, aki rajtam ügyködött. Dóri elkészülte után pedig még gumicukorra és egy különleges zöld italra (Meztelen csiga Kóla) is meginvitáltak bennünket. 
Azt hiszem, ez volt az a pont, ami rádöbbentett, milyen könnyű egy ilyen rendezvényen búcsút mondani a korlátainknak, és elfelejteni, hogy később, a kevésbé toleráns világban még plázázni is akartunk. És tudjátok mit? Nem érdekelt! Jó, azért kellett egy kis idő, mire megszoktam, illetve a lányok jelenléte is bátorságot adott, de kifejezetten jó volt legalább néhány ceruzavonás erejéig közelebb érezni magamat a cosplayesekhez. 

Az arcfestést, kólázást követően a szabadban kötöttünk ki, ahol még elképesztőbb embereket láttunk, mint addig (lsd: Pindúr pandúr srácok), meglestük a "Free botozást", valamint a különböző csoportokat látva elmerengtünk azon, milyen jó lehet egy ilyen csapathoz tartozni, és végül, de nem utolsó sorban, kikötöttünk az Orgyilkosok Testvériségének "búvóhelyén", ahol figyelemmel kísérhettünk egy "kivégzést". 
Kifelé jövet belefutottunk még Havas Jonba és egy hírességbe is, akit ugyan nem ismertük, de cukin dedikálta az elé tolt képeket, lapokat. 

Mindent egybevetve én fantasztikusan éreztem magam, a lányokkal remekül szórakoztunk (csajok, folyt. köv.), és a connak is megismerhettem egy újabb arcát. 
A Star Trek standon a minket sminkelő hölgy megkérdezte, mit szeretünk a MondoConban, mire azt feleltem, hogy a hangulatot, valamint a tengernyi lehetőséget, amit kínál. Ez az a hely, ahol attól függetlenül, mennyire vagy jártas ebben a világban, biztosan találsz kedvedre való dolgokat, vagy éppen megismerkedhetsz egy sor újdonsággal, hisz a kiállítók, látogatók roppant készségesek e téren is. Ahelyett, hogy megvetően néznének rád, ha nem ismered a kedvencüket, inkább elmagyarázzák, megpróbálnak bevonni - anélkül, hogy rád kényszerítenék. Szóval én csak ajánlani tudom, próbáljátok ki. Könyvmolyoknak egyébként ugyancsak a megtestesült mennyország lehet a MondoCon, számos regényszereplővel találkozni - például árnyvadászokkal.

Köszönöm a MondoCon stábjának, hogy rész vehettem a szombati napon! Élmény volt.
Dóri, Mira, nektek pedig a sok nevetést, társaságot köszönöm; remélem, következőnek már tényleg beöltözve megyünk!
Apropó... lehet minket támogatni egy-egy bátorító hozzászólással, hogy legyünk-e árnyvadászok, Disney hercegnők.


(További képeket a blog facebook oldalán, vagy ide kattintva találtok.)

2017. április 24., hétfő

Kae Westa - Napsötét



A Könyvfesztiválra jelent meg Kae Westa regénye, amiben feledhetetlen élménnyel mutat be teremtést és bukást, hatalmasságok és feltörekvők, győztesek és legyőzöttek, zsarnokok és szerelmesek tündöklését és vég nélküli harcait.
A lenyűgöző műről a Blogturné Klub négy bloggere mondja el a véleményét. A turné során a Delta Vision jóvoltából a regény 1 példányát meg is nyerhetitek.


Kae Westa: Napsötét

Kiadó: Delta Vision
ISBN: 9789633952375
Oldalszám: 312 oldal

Fülszöveg:
Túmilar világát elborította a Homály. A régi dicsőség a múlté: a pusztává lett földeket homályszülöttek légiói dúlják, és senki sem maradt, aki szembeszállhatna velük. Az Alkotók hatalma megtört, teremtőerejük elenyészett – rabláncon sínylődnek Mindenek Sötét Fejedelmének birodalmában, gyermekeik közül pedig csupán egy élte túl a végromlást.
Most ez az egy tartja fogságban őket.
Vrudla, a Kárhozott beteljesítette a bosszúját. Valaha ő volt a Nap az égen, az Alkotók lánglelkű Elsőszülöttje, aki szembeszegült a tilalmakkal, és elszabadította a pusztulást. Most kiválasztott: seregvezér, aki előtt egyetlen had sem állhatott meg, bajnok, aki diadalmaskodott egykori elöljárói felett, szerető, akit Mindenek Sötét Fejedelme, a testet öltött Homály emelt maga mellé… a folyvást zsugorodó világ peremén azonban feltűnik egy ragyogó ismeretlen, aki mindent felborít körülöttük és közöttük.
Mit tehet a Nap, ha a vetélytársa maga a Fény? Hűséges maradhat-e az örök lázadó, ha lábbal tiporják a kiváltságait? Létezhet-e megváltás egy haldokló világ számára, amiről már a hajdani és új urai is lemondtak?
Kae Westa harmadik regényével a fantasztikum ritkán látható szféráiba kalauzolja olvasóit: feledhetetlen élménnyel mutat be teremtést és bukást, hatalmasságok és feltörekvők, győztesek és legyőzöttek, zsarnokok és szerelmesek tündöklését és vég nélküli harcait.

Saját véleményem:
Vrudla. Vrudla mindenütt! Legalábbis a Napsötét megjelenéséig így érezhette az, aki hűségesen követte a szerző facebook oldalát.
Hónapokon át láttam ezt a nevet, tapasztaltam a felé irányuló szeretetet, rajongást, ami eszméletlen méreteket öltött; fanartot fanart követett, én pedig az oldalvonalról vártam, hogy végre megismerhessem ezt az - ízelítők alapján - igazán különleges figurát.
Hogy mit vártam, azt magam sem tudom. Voltak elképzeléseim a felcsipegetett infómorzsák alapján, de Vrudlát, Agrodét és a nemek hiányát leszámítva, vakon vágtam bele a történetbe, ami már rögtön az elején mellbe vágott.
Ám mielőtt bármibe is belekezdenénk, fontos tisztáznunk, hogy bár az a minőség, amit Kae Westától elvárhatunk, itt is megvan, a Napsötét egy egészen másféle sztori, mint az eddigiek. Monumentálisabb, érettebb, több. Egy teremtéstörténetbe ágyazott sötét tónusú románc.

Ahogy fentebb említettem, rögtön az első oldalak mellbe vágtak, hisz ott szembesültem vele, hogy én itt most szépen, tudatlanul egy grandiózus világba csöppentem. Egy olyanba, amiről az égvilágon nem tudok semmit. A történet viszont nem várt rám, mondatról mondatra ontotta magából az újabbnál újabb infókat, és annyira rám nehezedett, hogy muszáj volt két-három oldalanként letennem. Így történt, hogy az első huszonhárom oldalt három teljes napig gyűrtem-emésztettem, hogy aztán Agrodé zónában álljak, nem értve ki kicsoda, mi micsoda, meg úgy egyáltalán, mi is zajlik előttem. Toffy interjúja kellett ahhoz, hogy kicsit letisztuljon a kép, szóval melegen ajánlom nektek is az olvasását, amennyiben nem vagytok A szilmarilok típusú könyvekhez szokva. Innentől kezdve már nem egy tolkieni világba csöppent, pszichopata Achilleus-Brad Pittet láttam magam előtt, hanem elkezdtek helyükre kerülni az egyes darabkák, és önálló karakterekké, világgá fejlődtek az olvasottak. És azt kell mondanom, a szerző nem egyszer-kétszer állt sorba fantáziáért (ha egy filmrendező alapanyagot keresne, sok szeretettel ajánlom figyelmébe a Napsötétet)! Hátborzongatóan csodálatos mindaz, ami életre kel a lapokon.
Megpróbálhatnám elmesélni, milyen világ is Vrudláéké, de egyrészt úgysem sikerülne, másrészt órákig részletezhetném a különféle háttérelemeket, kitérve a legapróbb részletekig mindenre, ami egy kicsit is hozzáad a Napsötét leglényegéhez, és higgyétek el, Agrodé trónjának koponyadarabjaitól elkezdve, a homályszülötteken át, az Alkotókig millió ilyen van.  

A "mi lenne, ha Morgoth és Sauron győzött volna?" alapötlet, amiből tulajdonképpen az egész regény született, nem mindennapi elgondolás. Ráadásul igen merész vállalkozás antihősöket és pusztulást állítani a középpontba, ebben az esetben mégis működött. Izgalmas volt egyszer kivételesen látni egy olyan elképzelést, hogy mi van, ha nem a jók győznek; mivé lesz a világ, miként indul pusztulásnak a szép és a jó, vagy hogy mit tesznek leigázói. 
Nem mondom, hogy könnyen tudtam ezzel azonosulni, vagy hogy otthonosan éreztem magam a Homályban, de mindenképp érdekes volt szembesülni akár a helyzettel, akár a saját reakcióimmal (=lassan drukkolni kezdtem Mindenek Sötét Fejedelmének). Egy idő után már én is érzékeltem a "jók" rossz oldalát, ami Vrudláék érzéseivel vegyítve feje tetejére állította bennem a jó-rossz fogalmát. 

A Napsötét szerkezetileg is egyedülálló. Egyfelől egy nagy teremtéstörténet, másfelől átszövi a szerelem és az abból fakadó konfliktus. A romantikát viszont ne a megszokott módon értsétek, Vrudla és Agrodé kapcsolata leheletfinom, már-már költői szépségű. Olyan, mint a világuk egy felfedezésre váró terepe, amit együtt kell feltérképezniük, alakítgatniuk. Annál is inkább, mert az Alkotók szabályrendszere szerint korábban tilos volt bármiféle érintkezés.
A régi világban Vrudla, a Nap hiába volt az egyik Alkotó Elsőszülöttje, mégis egyszerű tanítványként kezelték, ráadásul folyamatos elnyomásban részesítették. Mint ilyen, a bizonyítási kényszere fokozatosan dühvé erősödött, melyet a megvetés vagy a sorozatos büntetések csak felerősítettek. Agrodé a felbukkanásával pedig pont azt kínálta számára, amire vágyott: bosszút és elismerést. Mindenek Sötét Fejedelme mellett Vrudla megkapta a neki kijáró tiszteletet, magas rangra emelkedett, ráadásul ura gyengéd érzéseivel a szeretet érzését is elnyerte. Megtapasztalhatta mindazt, amire vágyott... egészen Szelihé felbukkanásáig, akiről akár azt is mondhatnám, hogy ennek a kifordított világnak a bibliai kígyója.
Szelihé személye, hirtelen felbukkanása, különös tettei, éneklése, az Agrodéra gyakorolt hatása a Napsötét legnagyobb rejtélye. Rendesen megkavarja Vrudláék kapcsolatát.
De ha már Vrudla... Őszinte leszek, nem lopta be magát a szívembe. Láttam és értettem a tettei mögöttes tartalmát, bizonyos helyzetekben még sajnáltam is, az indulatossága viszont legtöbbször egy sértett kamaszéra emlékeztetett. Agrodé a maga kimért higgadtságával már annál inkább megdobogtatta a szívemet. Szeretem a megfontolt, csendes rosszfiúkat.

A Napsötét minden eddiginél kiforrottabb Kae Westa mű. Lassan csordogáló, gyönyörű leírásokkal teli, látványos történet a világ pusztulásáról, valamint az érzések-érintések-szavak táncát járó szerelemről. Nem könnyű olvasmány, nem lehet rajta két nap alatt átfutni, érlelni, ízlelni, kortyolni kell, mint egy jó bort.
Ami pedig a végét illeti, távol álljon tőlem, hogy eltántorítsam a kedves szerzőt bizonyos Snaukaszív megírásától, de erőteljesen kampányolnék egy Homálymélyért is.


Pontszám: 5/5
Kedvenc szereplő: Agrodé, Calamo
Kedvenc jelenet: szivárványos visszaemlékezés, valamit a vége vallomás
Negatívum: a szárnyak nekem már kicsit soknak bizonyultak, de ez legyen a legnagyobb problémám
Borító: 5/4
Sorozat: ???




Nyereményjáték


Az írónő a Facebook oldalán elárulta, hogy a regényt - avagy pontosabban Vrudla karakterét - egy csodálatos festmény inspirálta, ami Szauronról, a Gyűrűk ura kultikus főgonoszáról készült.
A mostani játékunk során eme szerencsés véletlent dicsőítjük, így a Gyűrűk urához készült lenyűgöző festmények között válogattunk, a feladatotok felismerni, hogy kit ábrázolnak.
Figyelem! A kiadó csak magyarországi postacímre postáz, a nyertesnek pedig 72 óra áll rendelkezésére, hogy válaszoljon a kiküldött értesítőre, ellenkező esetben automatikusan újat sorsolunk.






Nézzetek be a többi állomásra is

04/18 Sorok Között
04/20 Insane Life
04/22 Deszy könyvajánlója
04/24 Dreamworld