Egy regény a szenvedésről, a sorsról és a szerelem mindent elsöprő erejéről.
Mia Sheridan: Archer hangja
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
ISBN: 9789633999134
Oldalszám: 408 oldal
Fordító: Sándor Alexandra Valéria
Fülszöveg:
Amikor Bree Prescott megérkezik Pelionba, az álmos tóparti kisvárosba, szívből reméli, hogy végre megtalálta a helyet, ahol rálelhet a hőn áhított nyugalomra. Már az első nap belebotlik Archer Hale-be, a saját tragédiáját remeteként őrizgető srácba. Egy emberbe, akit addig senki sem vett észre. Ez a könyv egy olyan lányról szól, akinek az életét egyetlen szörnyű éjszaka eseményei határozzák meg, és egy olyan férfiról, aki szerelmével elhozza számára a szabadulást. Egy szótlan férfi története, aki tátongó sebbel él, és egy olyan nőé, aki segít neki megtalálni a hangját.
Saját véleményem:
Mia Sheridan tehetséges szerző; olyan, aki intenzív érzelmeket közvetít hol gyönyörű, hol perzselő módon, miközben igyekszik meghökkentőbbnél meghökkentőbb élethelyzeteket bemutatni. Nincs ez másképp az Archer hangja esetében sem, ahol mindkét főszereplő sebzett, megtört lélek sok-sok fájó emlékkel.
Bree felejteni érkezik Pelionba, a tóparti kisvárosba, bízva abban, hogy végre békére lel, s megszabadul félévvel korábbi, kínzó emlékeitől, melyek nap, mint nap flashback módjára árasztják el.
A kis közösség barátsággal fogadja, hamar barátokra, otthonra és munkára lel, na meg egy új célra Archer Hale személyében.
Archer a város Quasimodója (kitaszítottja), mindenki átnéz rajta, elfordul tőle vagy épp félkegyelműnek tartja. Ezen ő maga sem igyekszik javítani, sok-sok évvel korábbi tragédiája miatt kifejezetten el is szigetelődik az emberektől, akik világ életében bántották. Magányos remeteként, bozontos hajat és szakállat növesztve, gyermeki naivitással éldegél erdő-mélyi otthonában, ahol senki sem gúnyolhatja ki sérülése miatt. Archer ugyanis néma.
Bree azonban nem tágít, meglátja Archerben az embert, s eltökéli, hogy a közelébe férkőzik és elnyeri bizalmát, barátságát.
Kettejük kapcsolata lassan, csendesen kanyargó folyó, melyet a kitartás, szeretet és a ragaszkodás duzzaszt minden gátat elsöprő, mély szerelemsodrássá. És amikor ez bekövetkezik - teret engednek érzelmeiknek -, az valami egészen csodálatos... csak sajnos mindezt megelőzi egy majd' kétszáz oldalas tehetetlenség.
Az Archer hangját tartják Mia Sheridan legerősebb regényének; érzelmi szinten ez igaz is, de fizikailag számomra nem így jött át. Folyamatosan (és főként az első félben) úgy éreztem, mintha egy szárnypróbálgató írópalánta regényét tartottam volna a kezemben, tele volt a szöveg típushibákkal (pl.: folytonos és aprólékos külső- és öltözet leírások a felbukkanó összes szereplőről), amiken a szemforgatós klisék (pl.: Bree kutyája pont Archer otthonába szalad be) és az unos-untalanig ismételt monotonitás sem segített. Mintha Mia Sheridan maga sem tudta volna, hogyan gabalyítsa össze szépen, átmenetesen a Bree-Archer párost, kétségbeesésében inkább az időhúzáshoz nyúlt. Így kétszáz oldalnyi Bree felébredt, megpisiltette a kutyáját, lezuhanyzott, elment dolgozni, hazament, lezuhanyzott, felpattant a biciklijére, fogta a kutyáját és letekert a partra, majd hazafele bepofátlankodott Archerhez ismétléses mókuskerékbe keveredtünk.
Bennem ezen a ponton komolyan megkérdőjeleződött, hogy: a) ezt valóban Mia Sheridan írta?, b) mi a fenét eszik rajta mindenki?, c) velem van a baj?, d) minek kell leírni 20 oldalanként, hogy Bree zuhanyzik?
Szerencsére nagyjából középtájon Mia úgy ítélte, hogy kellő ideig ismerkedtek Archerék, és a kapcsolati szintugrásukkal a minőség is megemelkedett. Ó, nem, a monotonitás nem szűnt meg, de a szívbemarkoló emberi érzelmek, valamint a lábkocsonyásító megnyilvánulások átvették az uralmat. És az az igazság, hogy két sérült lélek találkozása, ahol a szeretet, bizalom, törődés és megértés intenzíven jelen van, csak katartikus élményt okozhat, mindegy hányadszor találkozunk vele. Ha pedig mindez egy sokszorosan - fizikailag és lelkileg - sebzett férfival is kiegészül, akkor a női szív jócskán megdobban.
Archer az, aki elviszi az egész történetet a hátán; az ő múltja, jelenje, naivitása, szíve, vágya, gyötrelme. Olyan ő, mint egy Quasimodo-Tarzan keverék a maga elszigeteltségével, s gyermeki jóhiszeműségével... Félreértés ne essék, talpig férfi a javából, csak nem a macsó, hanem érzelmi fajtából.
Nehéz róla úgy beszélni, hogy nem mondhatom el, miért lett olyan, amilyen, mennyi tragédia formálta a jellemét, szúrt bele tüskét, és hogy mindezek ellenére - vagy éppen ezek miatt -, milyen az, amikor és ahogyan szeret. A némasága pedig egy olyan extra adalék, ami már a Maybe Someday esetében is turbóra kapcsolta az érzelmi fokozatot. Archer és minden, ami vele kapcsolatos, annyira szép és szívszaggató, hogy az már fizikailag fáj.
A történet ugyan kapcsolatközpontú (amolyan Kheirón-Prométheusz üzenettel), de azért jócskán tartalmaz még családrámát, illetve a kisvárosi közösségre jellemző megnyilvánulásokat, legyen szó összetartásról, kirekesztésről, valaki életének megkeserítéséről vagy pletykálkodásról.
Mindent összevetve, az Archer hangja csodaszép, érzelmes történet lehetne, ha kicsit stabilabb szövegi hátteret kap. Ebben a formájában sem rossz... csak nem kiemelkedő. Átlagos, egy átlagon felüli karakterrel, mert Archert nem lehet elfelejteni.
Bree felejteni érkezik Pelionba, a tóparti kisvárosba, bízva abban, hogy végre békére lel, s megszabadul félévvel korábbi, kínzó emlékeitől, melyek nap, mint nap flashback módjára árasztják el.
A kis közösség barátsággal fogadja, hamar barátokra, otthonra és munkára lel, na meg egy új célra Archer Hale személyében.
Archer a város Quasimodója (kitaszítottja), mindenki átnéz rajta, elfordul tőle vagy épp félkegyelműnek tartja. Ezen ő maga sem igyekszik javítani, sok-sok évvel korábbi tragédiája miatt kifejezetten el is szigetelődik az emberektől, akik világ életében bántották. Magányos remeteként, bozontos hajat és szakállat növesztve, gyermeki naivitással éldegél erdő-mélyi otthonában, ahol senki sem gúnyolhatja ki sérülése miatt. Archer ugyanis néma.
Bree azonban nem tágít, meglátja Archerben az embert, s eltökéli, hogy a közelébe férkőzik és elnyeri bizalmát, barátságát.
Kettejük kapcsolata lassan, csendesen kanyargó folyó, melyet a kitartás, szeretet és a ragaszkodás duzzaszt minden gátat elsöprő, mély szerelemsodrássá. És amikor ez bekövetkezik - teret engednek érzelmeiknek -, az valami egészen csodálatos... csak sajnos mindezt megelőzi egy majd' kétszáz oldalas tehetetlenség.
Az Archer hangját tartják Mia Sheridan legerősebb regényének; érzelmi szinten ez igaz is, de fizikailag számomra nem így jött át. Folyamatosan (és főként az első félben) úgy éreztem, mintha egy szárnypróbálgató írópalánta regényét tartottam volna a kezemben, tele volt a szöveg típushibákkal (pl.: folytonos és aprólékos külső- és öltözet leírások a felbukkanó összes szereplőről), amiken a szemforgatós klisék (pl.: Bree kutyája pont Archer otthonába szalad be) és az unos-untalanig ismételt monotonitás sem segített. Mintha Mia Sheridan maga sem tudta volna, hogyan gabalyítsa össze szépen, átmenetesen a Bree-Archer párost, kétségbeesésében inkább az időhúzáshoz nyúlt. Így kétszáz oldalnyi Bree felébredt, megpisiltette a kutyáját, lezuhanyzott, elment dolgozni, hazament, lezuhanyzott, felpattant a biciklijére, fogta a kutyáját és letekert a partra, majd hazafele bepofátlankodott Archerhez ismétléses mókuskerékbe keveredtünk.
Bennem ezen a ponton komolyan megkérdőjeleződött, hogy: a) ezt valóban Mia Sheridan írta?, b) mi a fenét eszik rajta mindenki?, c) velem van a baj?, d) minek kell leírni 20 oldalanként, hogy Bree zuhanyzik?
Szerencsére nagyjából középtájon Mia úgy ítélte, hogy kellő ideig ismerkedtek Archerék, és a kapcsolati szintugrásukkal a minőség is megemelkedett. Ó, nem, a monotonitás nem szűnt meg, de a szívbemarkoló emberi érzelmek, valamint a lábkocsonyásító megnyilvánulások átvették az uralmat. És az az igazság, hogy két sérült lélek találkozása, ahol a szeretet, bizalom, törődés és megértés intenzíven jelen van, csak katartikus élményt okozhat, mindegy hányadszor találkozunk vele. Ha pedig mindez egy sokszorosan - fizikailag és lelkileg - sebzett férfival is kiegészül, akkor a női szív jócskán megdobban.
Archer az, aki elviszi az egész történetet a hátán; az ő múltja, jelenje, naivitása, szíve, vágya, gyötrelme. Olyan ő, mint egy Quasimodo-Tarzan keverék a maga elszigeteltségével, s gyermeki jóhiszeműségével... Félreértés ne essék, talpig férfi a javából, csak nem a macsó, hanem érzelmi fajtából.
Nehéz róla úgy beszélni, hogy nem mondhatom el, miért lett olyan, amilyen, mennyi tragédia formálta a jellemét, szúrt bele tüskét, és hogy mindezek ellenére - vagy éppen ezek miatt -, milyen az, amikor és ahogyan szeret. A némasága pedig egy olyan extra adalék, ami már a Maybe Someday esetében is turbóra kapcsolta az érzelmi fokozatot. Archer és minden, ami vele kapcsolatos, annyira szép és szívszaggató, hogy az már fizikailag fáj.
A történet ugyan kapcsolatközpontú (amolyan Kheirón-Prométheusz üzenettel), de azért jócskán tartalmaz még családrámát, illetve a kisvárosi közösségre jellemző megnyilvánulásokat, legyen szó összetartásról, kirekesztésről, valaki életének megkeserítéséről vagy pletykálkodásról.
Mindent összevetve, az Archer hangja csodaszép, érzelmes történet lehetne, ha kicsit stabilabb szövegi hátteret kap. Ebben a formájában sem rossz... csak nem kiemelkedő. Átlagos, egy átlagon felüli karakterrel, mert Archert nem lehet elfelejteni.
Pontszám: 5/4
Kedvenc szereplő: Archer
Kedvenc jelenet: az elsők, illetve Archer minden rezdülése
Negatívum: zuhany, zuhany, zuhany (25x zuhanyzik Bree) + monotonitás
Borító: 5/5Sorozat: A szerelem csillagjegyében 4. része, de abszolút önálló kötet
Nyereményjáték
Mostani játékunkban a néma hősök és hősnők után nyomozunk. Minden állomáson egy-egy rövid idézetet találtok olyan regényekből, amelyek vagy átmenetileg, vagy örökre hangjukat vesztett főszereplők boldogságra találásáról szólnak. A Ti feladatotok, hogy kiderítsétek, mely könyvekből származnak a sorok, majd pedig megírjátok nekünk, mi a szereplő teljes neve, aki nem képes megszólalni.
Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.
Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.
„A vágyat könnyen le lehet küzdeni, főleg, ha csak testi vonzalmon alapul. A szív ellen harcba szállni már sokkal nehezebb feladat.”
Nézzetek be a többi állomásra is
12/04 Kristina blogja
12/05 CBooks
12/06 Deszy könyvajánlója
12/07 Sorok között
12/08 Dreamworld
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése