Minden könyvmoly tudja, hogy a mi naptárunkban több ünnep van, mint a mondénokéban. Ezek közül az egyik a Könyvhét, amiről mindig ugyanazok a jelzők jutnak eszembe: nyár, napsütés, felszabadultság és természetesen a könyvek.
Ebben az évben is nagy lelkesedéssel vártam, hogy megérkezzen. Tervezgettem, listákat írogattam, hizlaltam a pénztárcámat (hiába vetettek be csábító akciókat a csúnya, gonosz kiadók, ellenálltam... majdnem mindig), és várakoztam. Aztán elérkezett a Könyvhét hete, csakhogy néhány nappal korábban az életem olyan rémálommá alakult, amire nem is gondoltam volna. A nagypapámat bevitte a mentő a kórházba, ahol mindenféle szörnyűséges diagnózisok röpködtek körülöttem, amiket most nem fejtenék ki bővebben, de lényeg a lényeg: a nappalokat és éjszakákat a kórház és az otthon közti ingázással töltöttem, már-már zombimódra váltva.
A történtek tekintetében úgy voltam vele, idén mégiscsak kihagyom az egészet, aztán a nagypapám és a család addig győzködött, hogy ne legyen bűntudatom, meg amúgy is, néhány órára legalább menjek ki, hogy végül - kissé bűntudatosan - szombaton kislattyogtam.
Indulás előtt - mert hát mikor máskor? - jutott eszembe, hogy elő kéne szednem a Segítség, Youtube-sztár lettem! könyvemet, ha már hónapok óta a Marni Bates dedikálásra fenem a fogam, és hát hol máshol lett volna, ha nem a leghátsó kupac legalján? Miután áttúrtam mindent, bedobáltam a szükséges cuccokat (fényképezőgép, víz, könyvmolyképzős papírzacskó - iszonyatosan jól bírja a strapát!), gyorsan összeírtam, milyen blogturnés-recenziós könyveket kell átvennem, miket szeretnék megvenni, és büszkén konstatáltam, hogy idén nem úgy fogok kinézni, mint egy málhás szamár. Buta, naiv, Lilla.
Egyre közelítve a cél felé, hagyományaimhoz híven Deákon leszálltam a metróról, s nagy büszkén elindultam a kijárat fele. A rossz kijárat felé. Kb. öt percnyi mérgezett patkány módjára-, aluljáró egyik feléből a másikba való futkározás után találtam egy térképet, ahol megállapíthattam, hogy sikerült a legtávolabb kerülnöm mindentől, szóval túrázhattam vissza.
A Vörösmarty tér felé vonszolva magamat, már-már hallani véltem Effie "Sose hagyjon el benneteket a remény" szlogenjét, és abban a pillanatban tökéletesen érezni véltem mindazt, amit a sivatagban bolyongók. Tudjátok: kilátástalanság, délibáb, stb, stb...
A térre érve belevetettem magam a forgatagba, egészen a Könyvmolyképző standjáig sodródva. Noha most nem szándékoztam tőlük vásárolni (ami nem jelenti azt, hogy a futár nem fog becsöngetni hozzám ezen a héten, és anyu nem fog kivágni az egész dobozzal), megláttam Mazsidrazsit, akinek nagyon megörültem. Mindig öröm találkozni, beszélgetni és nevetgélni vele, úgyhogy most is váltottunk néhány szót, majd tovább indultam nézelődni.
Határozott szándékomban állt előbb begyűjteni minden könyvet, ami kell, és utána találkozni a blogturnés lányokkal, akikkel egy találkozót is megbeszéltünk, de hát az ötödik standhoz érve kiszúrtam őket, és nem lehetett nekik ellenállni, könyvek ide vagy oda, ők az én kis sikkasztós, őrült csapatom, vagyis muszáj volt odanyargalnom hozzájuk.
Arra már nem emlékszem, sikerült-e befejeznem az üdvözlést, vagy a szívinfarktus megakadályozott ebben, mindenesetre Fummie szó szerint elém zúdította az általa átvett és cipelt libiris/kolibris könyveimet. Ez elég sokkoló és ébresztő élmény volt, úgyhogy a félig alvó állapotomból egyből tányérnyira nyíltak a szemeim. De köszi, Fummie, hogy elhoztad és cipelted őket, már beszéltem a masszőrrel, amit neked rendeltem cserébe. Nem tudom, mikorra ér oda, annyit mondott: Hodor, Hooodor, Ho-door.
Egy kis beszélgetés után, átnézve a gyönyörű könyveket, amik a borítékokban lapultak, a lányokra bíztam a cuccaimat és elindultam a beszerzőtúrámra. Elsőként a Móra kiadóhoz mentem, ahol átvettem a két új Marni könyvet, amikkel hamarosan jön a turné, majd a GABO kiadónál szerettem volna megvenni a Papírvárosokat, de akkora tömeg volt, hogy inkább tovább ballagtam, egészen az Athenaeum standjáig, ahol a szemem egy rég vágyott könyvre tapadt, amin egy gigantikus akciós matrica volt. Néztem a könyvre, aztán felette a 990-es táblára, a könyvre, táblára, aztán felkaptam (Sarah Dunant: Borgiák), fizettem és úgy örültem neki, mint valami karácsonyi ajándéknak. Ezután a librit vettem célba, ahol hosszas lamentálás után mégiscsak otthagytam a 47 Ronint és visszaküzdöttem magam az Athenaeumhoz, hogy megvegyem nagyimnak a Mozart múzsáját, ami szintén egy ezres volt.
Ekkor már végeztem egy gyors fejszámolást az elkölthető pénzem összegéről - ami kifejezetten a Papírvárosokra volt elrakva -, ha már olyat is vettem, amit nem terveztem be, de megnyugodtam, John Green még hazajöhetett velem. Így hát boldogan indultam a Maxim kiadóhoz, ahol az őrületes akciónak hála sáskajárás volt.
Átvettem egy nagyon kedves hölgytől a Gyönyörű Titkok Múzeumát, a Wiill & willt, valamint az Elviselhetetlent, váltottunk pár szót, ami alatt megköszönte, hogy írtam a könyveikről, és ez rettentő szürreális élmény volt, mert én még mindig úgy érzem, hogy nem ők, hanem én tartozom köszönettel, hogy olvashatom a regényeiket, szóval egy oda-vissza köszönöm "párbaj" után az újonnan debütáló WOW következett. Ami alatt kiszúrtam Alma Katsu: Halhatatlan c. könyvét 500 forintért, de ellenálltam, mivel tudtam, hogy kaszálták, és nem akartam belekezdeni egy nem befejezett sorozatba.
A WOW Kiadónál bemutatkoztam Beke Csillának - és itt jött a második szürreális élmény, hogy ő is tudta ki vagyok, melyik bloghoz tartozom, mikor jövök a turnéban -, beszélgettünk egy kicsit könyvekről, kérdeztem a Szívatás folytatásairól, mikorra várhatóak, és a választól majdnem a macskaköveken koppant az állam: októberre tervezték, de a nagy siker miatt lehet, hogy már szeptemberben jön! Ezenfelül megtudtam, hogy szeptemberre 2, későbbre pedig további 5 könyvet szeretnének kiadni, úgyhogy csak azt tudtam mondani: wow! De az egész kiadóra. Nagyon kedvesek, barátságosak, nyitottak, olvasóközeliek. A borítóikkal nekem, személy szerint még barátkoznom kell, nagyon egyediek, ellenben az rettentően tetszik, hogy a gerincen is jelölik, a sorozat hanyadik részéről van szó, és a könyvben is megtalálható a folytatások listája.
Miután a WOWtól is átvettem a könyveimet, a Fekete dobozt és a Szívatást, valamint kaptam könyvjelzőt és választhattam két kitűzőt is, visszamentem a turnés csapatunkhoz, ahol addigra már elég szépen összegyűltünk. Ott volt Kelly, Lupi, Fummie, Deszy, Krisztina, Tekla, Angi, és még néhány blogger (elnézést, ha valakit kihagytam, nem direkt). Beszélgettünk, nevettünk, hülyéskedtünk, megállapítottuk, mennyire eltérő az ízlésünk bizonyos esetekben, Kellytől megkaptam a blogturnés kitűzőnket - ami nagyon szép lett -. közben pedig bepakoltam a zsákmányaimat a strapabíró zacsimba.
Hogy miről folyt a beszélgetés, azt lehetetlen összefoglalni. Könyvekről, turnés dolgokról, belsős poénokkal tarkítva nyilván, de azt tudni kell, ha mi összekerülünk, akkor egyáltalán nem összeillő témákat vagyunk képesek összefűzni egymással, egyikből másikba csapva át, majd visszakanyarodva egy korábbihoz, szóval jah, lehetetlen.
Egy kicsivel később pedig csatlakoztak hozzánk Zsófiék, befutott MFKata, Mazsidrazsi, Eszti (scheszti), Teklanna és emma29 is. Velük is sikerült váltanom pár szót, de sajnos nem eleget. Bár hozzáteszem, esetükben sincs olyan, hogy elég. Ó, és kaptam Emmától egy iszonyatosan aranyos minion-banán díszt gumiból, amit még később is az ujjamra fűzve szorongattam (Köszönöm! ^^).
És futólag dRennel is sikerült összeintegetnünk
Három óra körül szóltak a csajok, hogy a Móra kiadónál mondták, előbb kijön Marni, és nyugodtan odamehetünk vele dedikáltatni. Könyvekkel, kerítésen átugorva oda is csoszogtunk, de mint kiderült, picit késett, így én addig visszamentem az árnyékban maradt csapathoz, ahol olyannyira eldumáltam az időt, hogy lekéstem a korai dedikálást, de Tija és Marni volt annyira jófej, hogy felajánlották, menjünk arrébb - még dedikáltak más írok -, és ott aztán lehet mókázni.
Hogy hogyan, azt már nem tudom, de a turnés csapatnál kötöttünk ki, oldalunkon a szüntelenül mosolygó, táncoló Marnival, nyomunkban sok-sok rajongóval. A többiek arca minden pénzt megért, amikor rádöbbentek, "házhoz hoztuk" a hölgyet.
A Marni-jelenségről, merthogy egyelőre jobb szót nem találok rá, még az én szavam is elállt, persze pozitív értelemben. Tudtam, hogy egy bolondos, mosolygós, közvetlen lány, de élőben tapasztalni egészen más élmény volt. Eszméletlen pozitív energia áradt belőle, baromi lelkes volt, a mosolya egy másodpercre sem lohadt. Rendületlenül dedikált, fotózkodott, beszélgetett, viccelődött. Sőt még magyarul is meg-megszólalt.
És muszáj megemlítenem Tiját is, aki szintén egy hős. Telepakolva fényképezővel, borítékokkal, legalább annyira remekül állta az olvasók hadát, mint Marni. Óriási türelemmel, emberenként válogatva osztogatta a könyvjelzőket. Úgyhogy minden elismerésem az övé és Marnié is. Akivel egyébként rengeteg közös kép készült, sőt még Deszyvel is beálltunk egy hármas fotóra, ahol Marni megkérdezte, csinálhatnánk-e vicces képet? Nem tudtunk ellentmondani... de azokat a képeket azóta is széfben őrizzük. Van akinek jól áll, ha funny... nekem nem annyira. :D
Mindeközben a csapat egyik fele elindult a (az ask.fm-es kedves kérdezgetőnek hála) számunkra kultikussá vált mekibe, hozzájuk csatlakoztunk később mi is Deszyvel, egy picike kitérővel, mivel a csajok meggyőztek, hogy a Halhatatlan nem függővéges. Igen, bűnöztem. Megvettem az utolsó példányt belőle.
A mekiben kezdetét vette egy több órás beszélgetős show, ami, ha lehet, még a kintinél is durvább volt. Kétszer még az őr is arra sétált, megnézni, min nevetünk annyira hangosan.
Itt aztán tényleg mindenről szó esett - trollunkra gondolva elszórtunk néhány morzsát -, vérhattyúktól a raptorokon át gyereknapig. Tehát ha valaki szereti az extrém sportokat, egyszer nyugodtan üljön be közénk, higgyétek el, egy ilyen beszélgetés már annak számít.
Két-három órával később elindultunk hazafelé, ám mielőtt a metróhoz vonszoltam volna magam, Fummie-val még elindultunk egy Papírvárosok vadászatra, de a GABOnál nem láttam filmes borítósat, a Cicerónál nem volt, a Talentumnál pedig rigolyás énem kifogásolta a picit hibás példányokat, úgyhogy Fummie-t és a csomagjaimat a Könyvmolyképzőnél és Meiszner Krisztinánál hagyva, visszaverekedtem magam a GABOhoz, ahol mégiscsak volt filmes Papírvárosok. Aztán a szatyraimhoz érve rájöttem, mennyire hülye vagyok, hogy nem hoztam el a MásValaki Problémáját, mert dedikálhattam volna, és lehetett volna egy újabb ereklyém. (Olvassátok el azt a könyvet! Kötelező! És az írónő is nagyon szimpatikusnak tűnt azalatt a rövid idő alatt, amíg ott voltam/voltunk vele.)
Sajnos azonban tovább nem maradhattam, várt a kórház és a valódi élet, mert hát minden tündérmese véget ér egyszer. De ez legalább jövőre folytatódik.
Köszönöm mindenkinek, aki részese volt, imádtam az egészet! És köszönöm a kiadóknak, hogy annyira aranyosak, kedvesek és türelmesek voltak abban a nagy hőségben! :)
Képekben:
További beszámolók:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése