A napokban jelent meg a Könyvmolyképző Kiadónál A sötét páros sorozat várva várt második része, mely a Megigézve a sötétben címet viseli. C.J. Roberts feltette a koronát a sorozatra azzal, hogy Caleb szemszögéből megírta a befejező részt is, az Epilógust, amit a kiadó az olvasók nagy örömére a második résszel egyidőben helyezett a könyvesboltok polcaira, tehát máris rendelhető, kapható. Ennek örömére a Blogturné Klub bloggerei egy összevont turné keretében mutatják be a könyveket, ez alkalommal egy kivételesen könnyű játék kíséretében, hogy a felnőtt olvasók ezúttal ne a blogokon éljék ki játékos kedvüket. A nyeremény ezúttal is 3-3 példány mindkét kötetből. Sok szerencsét!
Kiadó: Kiadó
ISBN: 9789633993644
Oldalszám: 232 oldal
Fordító: Sándor Alexandra Valéria
Fülszöveg:
Azért írom ezt, mert könyörögtél érte. Tudod, mennyire imádom a könyörgést. Sőt, valószínűleg túl sok mindent tudsz, ráadásul túl jól.
Ki is vagyok én? Próbálok rájönni. Gyermekként prosti voltam, serdülő fejjel gyilkos, férfinak pedig szörnyeteg. Én vagyok az, aki elrabolta Livvie-t. Én vagyok az a férfi, akit szeret. Szerelmes belém. Elég beteg, mi? Persze, jóval többről szól a történetünk annál, ami néhány mondatba belefér. Mégis képtelen vagyok szavakkal illetni az akkori viselkedésemet. Mivel e sorokat olvasod, szerintem nem is kell megítélnem. Te már úgyis ítélkeztél fölöttem.
Azért olvasod ezt a könyvet, mert meg akarod ismerni a történet többi részét. Tudni akarod, mi történt 2010. szeptemberében azon a meleg nyári éjszakán, amikor találkoztam Livvie-vel a Paseónál. Azon az éjszakán megint a feje tetejére állt az életem.
Nem pont úgy történt, ahogy Livvie mesélte. Nagyon elnéző volt velem, amikor megosztotta a történetünket. Az igazság sokkal… bonyolultabb.
Ki is vagyok én? Próbálok rájönni. Gyermekként prosti voltam, serdülő fejjel gyilkos, férfinak pedig szörnyeteg. Én vagyok az, aki elrabolta Livvie-t. Én vagyok az a férfi, akit szeret. Szerelmes belém. Elég beteg, mi? Persze, jóval többről szól a történetünk annál, ami néhány mondatba belefér. Mégis képtelen vagyok szavakkal illetni az akkori viselkedésemet. Mivel e sorokat olvasod, szerintem nem is kell megítélnem. Te már úgyis ítélkeztél fölöttem.
Azért olvasod ezt a könyvet, mert meg akarod ismerni a történet többi részét. Tudni akarod, mi történt 2010. szeptemberében azon a meleg nyári éjszakán, amikor találkoztam Livvie-vel a Paseónál. Azon az éjszakán megint a feje tetejére állt az életem.
Nem pont úgy történt, ahogy Livvie mesélte. Nagyon elnéző volt velem, amikor megosztotta a történetünket. Az igazság sokkal… bonyolultabb.
Saját véleményem:
Önmagatok érdekében, arra kérlek Titeket, csak és kizárólag akkor olvassatok tovább, ha már ismeritek a trilógia első két részét (vagy nem zavar, ha spoilerbe futtok)!
Manapság nagy divatja van a férfiszemszögű regényváltozatoknak, melyeknél az esetek többségében ugyanazt a történetet olvashatjuk el más nézőpontból. Ennek megvan az a rizikója, hogy az újdonság varázsa híján nem üt akkorát, vagy ami ennél is kényesebb pont írónők esetében, hogy nem sikerül megtalálniuk a srácok hangját, és hiteltelen, feminim jellemet kölcsönöznek nekik. Szerencsére C. J. Roberts mind a két vád alól kivétel, ugyanis nem csak, hogy elkapta Caleb férfi énjét, de szinte eggyé is vált vele.
Olvastam jó, jobb, remek fiú változatokat, ám ez toronymagasan tarolt.
Zseniális!
Valami egészen elképesztő bravúrt vitt véghez a szerző - Caleb ízig-vérig férfiként jelent meg, prezentálva a másik nemre oly jellemző tulajdonságokat, tetteket, és úgy unblock mindent. Egész lényéből áradt a tesztoszteron. És végre, végre egy olyan srác, aki a - hát hívjuk happy end-nek - happy end után sem vett 180 fokos fordulatot, nem lett papucs, és az ördögszarvait sem cserélte glóriára. Szóval valóban élmény volt ilyen módon belelátni a fejébe, és általa szemlélni a páros további életét. Merthogy a harmadik rész nem az első kettő újramesélése más nézőpontból, hanem Livvie és Caleb közös történetének epilógusa.
Az Epilógus ott veszi fel a fonalat, ahol a második rész befejeződött. A Megigézve a sötétben végén tanúi lehettünk Livvie és Caleb egy évvel későbbi újratalálkozásának, és úgy hagytuk ott őket, hogy boldogan élnek, míg meg nem... Csakhogy egy olyan páros esetében, akik annyi és olyasféle dolgokon estek át, mint ők, nem jár egyszerű, boldog befejezés.
Olvasóként eldönthetjük, megállunk-e ott, ahol minden szépnek és jónak tűnik, vagy tisztelve a párost, és közös múltjukat, alávetjük magunkat egy rendes befejezésnek. Én mindenképpen azt tanácsolnám azoknak, akik eljutottak Barcelonáig, hogy vágjanak bele, hisz ha belegondolunk, mind a két karakter rengeteg fizikai és lelki megpróbáltatáson esett át, akaratlanul is maradtak beforratlan sebeik, melyek, ha teljesen, hegek nélkül nem is múlhatnak el, de kitisztítva begyógyulhatnak.
Ahhoz, hogy Calebnek és Livvie-nek hétköznapi értelemben vett párként legyen esélye, sok mindent kell átbeszélniük, akár tetszik, akár nem. Livvie-nek és nekünk meg kell ismernünk Calebet a múltjával, a hogyanokkal és miértekkel együtt, ahhoz, hogy ez a történet kerek legyen. És fordítva is igaz
Ezt a folyamatot pedig sikerült az írónőnek baromi hitelesen és érzelemdúsan ábrázolnia. Rengeteg minden kap (új) értelmet, sőt talán maguk a karakterek is szerethetőbbé válnak.
És ha már Livvie és Caleb, akkor adott a kérdés, mi van a köztük feszülő szenvedéllyel? Nos, az nagyon is megvan, pusztán a másik fél bántalmazását vontuk ki a képletből. A kémia továbbra is több mint remek, kéjvágyból egyik fél részéről sincs hiány. Sőt, talán minden eddiginél jobban kívánják egymást, így az erotika sem hiányozhat a történetből, ami most sem mentes "extráktól". Két sötét, szexuálisan túlfűtött, kísérletezni vágyó, perverzről van szó. De hát ezek ők. Beléjük ivódott, részükké vált.
Összességében úgy vélem, az Epilógus nagyon is kellett ahhoz, hogy mi is, és Calebék is lezárhassák a történteket, még ha rögös, sérelmekkel és gátlásokkal tarkított út vezetett is a happy endig. Mindenki megérdemelte a magyarázatokat, a revansokat, hogy elégtételt vehessen a sérelmeiért, kárpótolva legyen, vagy, hogy egyszerűen kapjon egy újabb esélyt. Az ebből fakadó kétségbeesett, kicsit komorabb hangulatot pedig nagyon jól oldották az olyan hétköznapi élettel járó tényezők, mint a barátok, vagy pusztán maga a normalitás.
Örülök, hogy részese lehettem Calebék hullámhegyeinek, völgyeinek; még az ingoványos mocsarakat sem bánom, mert színtiszta emberiességet kaptam. Tudom, elég paradox ilyet állítani erről a sorozatról, de a karakterek minden helyzetben humán érzéseket fejeztek ki a szó pozitív és negatív értelmében egyaránt. És különösen tetszett, hogy C. J. Roberts nem úgy mozgatta a főszereplőket, hogy éppen csak felületi karcolást okozzanak egymásnak, hanem képes volt egyik által összetörni a másikat. Így a harmadik rész végére százszázalékosan megértettem az egymás iránti mélyen gyökerező érzéseiket.
Manapság nagy divatja van a férfiszemszögű regényváltozatoknak, melyeknél az esetek többségében ugyanazt a történetet olvashatjuk el más nézőpontból. Ennek megvan az a rizikója, hogy az újdonság varázsa híján nem üt akkorát, vagy ami ennél is kényesebb pont írónők esetében, hogy nem sikerül megtalálniuk a srácok hangját, és hiteltelen, feminim jellemet kölcsönöznek nekik. Szerencsére C. J. Roberts mind a két vád alól kivétel, ugyanis nem csak, hogy elkapta Caleb férfi énjét, de szinte eggyé is vált vele.
Olvastam jó, jobb, remek fiú változatokat, ám ez toronymagasan tarolt.
Zseniális!
Valami egészen elképesztő bravúrt vitt véghez a szerző - Caleb ízig-vérig férfiként jelent meg, prezentálva a másik nemre oly jellemző tulajdonságokat, tetteket, és úgy unblock mindent. Egész lényéből áradt a tesztoszteron. És végre, végre egy olyan srác, aki a - hát hívjuk happy end-nek - happy end után sem vett 180 fokos fordulatot, nem lett papucs, és az ördögszarvait sem cserélte glóriára. Szóval valóban élmény volt ilyen módon belelátni a fejébe, és általa szemlélni a páros további életét. Merthogy a harmadik rész nem az első kettő újramesélése más nézőpontból, hanem Livvie és Caleb közös történetének epilógusa.
Az Epilógus ott veszi fel a fonalat, ahol a második rész befejeződött. A Megigézve a sötétben végén tanúi lehettünk Livvie és Caleb egy évvel későbbi újratalálkozásának, és úgy hagytuk ott őket, hogy boldogan élnek, míg meg nem... Csakhogy egy olyan páros esetében, akik annyi és olyasféle dolgokon estek át, mint ők, nem jár egyszerű, boldog befejezés.
Olvasóként eldönthetjük, megállunk-e ott, ahol minden szépnek és jónak tűnik, vagy tisztelve a párost, és közös múltjukat, alávetjük magunkat egy rendes befejezésnek. Én mindenképpen azt tanácsolnám azoknak, akik eljutottak Barcelonáig, hogy vágjanak bele, hisz ha belegondolunk, mind a két karakter rengeteg fizikai és lelki megpróbáltatáson esett át, akaratlanul is maradtak beforratlan sebeik, melyek, ha teljesen, hegek nélkül nem is múlhatnak el, de kitisztítva begyógyulhatnak.
Ahhoz, hogy Calebnek és Livvie-nek hétköznapi értelemben vett párként legyen esélye, sok mindent kell átbeszélniük, akár tetszik, akár nem. Livvie-nek és nekünk meg kell ismernünk Calebet a múltjával, a hogyanokkal és miértekkel együtt, ahhoz, hogy ez a történet kerek legyen. És fordítva is igaz
Ezt a folyamatot pedig sikerült az írónőnek baromi hitelesen és érzelemdúsan ábrázolnia. Rengeteg minden kap (új) értelmet, sőt talán maguk a karakterek is szerethetőbbé válnak.
És ha már Livvie és Caleb, akkor adott a kérdés, mi van a köztük feszülő szenvedéllyel? Nos, az nagyon is megvan, pusztán a másik fél bántalmazását vontuk ki a képletből. A kémia továbbra is több mint remek, kéjvágyból egyik fél részéről sincs hiány. Sőt, talán minden eddiginél jobban kívánják egymást, így az erotika sem hiányozhat a történetből, ami most sem mentes "extráktól". Két sötét, szexuálisan túlfűtött, kísérletezni vágyó, perverzről van szó. De hát ezek ők. Beléjük ivódott, részükké vált.
Összességében úgy vélem, az Epilógus nagyon is kellett ahhoz, hogy mi is, és Calebék is lezárhassák a történteket, még ha rögös, sérelmekkel és gátlásokkal tarkított út vezetett is a happy endig. Mindenki megérdemelte a magyarázatokat, a revansokat, hogy elégtételt vehessen a sérelmeiért, kárpótolva legyen, vagy, hogy egyszerűen kapjon egy újabb esélyt. Az ebből fakadó kétségbeesett, kicsit komorabb hangulatot pedig nagyon jól oldották az olyan hétköznapi élettel járó tényezők, mint a barátok, vagy pusztán maga a normalitás.
Örülök, hogy részese lehettem Calebék hullámhegyeinek, völgyeinek; még az ingoványos mocsarakat sem bánom, mert színtiszta emberiességet kaptam. Tudom, elég paradox ilyet állítani erről a sorozatról, de a karakterek minden helyzetben humán érzéseket fejeztek ki a szó pozitív és negatív értelmében egyaránt. És különösen tetszett, hogy C. J. Roberts nem úgy mozgatta a főszereplőket, hogy éppen csak felületi karcolást okozzanak egymásnak, hanem képes volt egyik által összetörni a másikat. Így a harmadik rész végére százszázalékosan megértettem az egymás iránti mélyen gyökerező érzéseiket.
Pontszám: 5/5
Kedvenc szereplő: Caleb, Livvie
Kedvenc jelenet: a pofonok - azok többet mondtak minden szónál, a sorozat lényére mutatott
Negatívum: -
Borító: 5/5
Nyereményjáték
A sorozat harmadik részének nyereményjátéka még az előzőnél is könnyebb, egyetlen kérdésünk van: Hol találkozott újra Livvie és Caleb? Kérjük kitölteni a rafflecopter doboz megfelelő sorait.
(Figyelem! A nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére válaszolni az értesítő levelünkre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz!)
Nézzetek be a többi állomásra is
12/08 Angelika blogja
12/10 Media Addict
12/12 Kelly & Lupi olvas
12/14 Dreamworld
12/16 Kristina blogja
12/18 CBooks
