2014. július 3., csütörtök

100+ blogturné


Úgy gondoltuk, egy rendhagyó blogturnéval ünnepeljük meg, hogy kerek 100 könyv szerepelt már a Blogturné Klub repertoárján.
Gyakran jönnek kérdések tőletek, olvasóktól a turnék háttérmunkáival kapcsolatban. Összeírtunk néhány kérdést, amikre válaszolva képet kaphattok, hogyan is áll össze egy blogturné, mi a tagok személyes véleménye egy-egy témában, vagy mik voltak az emlékezetes pillanatok az első 100 könyvvel kapcsolatban.
Ezen a turnén sem vesz részt mindenki közülünk, inkább csak a legjátékosabb kedvűek.
Fogadjátok szeretettel ezt a különleges turnét, utána pedig következhet az újabb 100 remek könyv!


1. Melyik könyv tetszett a legjobban a 100 turnés regényből? Vagy melyik 3?
Nem fordíthatnánk meg a kérdést? Lehetetlen hármat kiemelni, hisz rengeteg fantasztikus történettel turnéztunk. Volt köztük jó pár, ami belopta magát a szívembe, és akárhogy próbálom, képtelen vagyok ötnél kisebbre szűkíteni ezt a listát.
Imádtam a Hopelesst, mélyen érintett, és intenzív érzéseket váltott ki belőlem. Az Üvegtrónba pedig egészen egyszerűen szerelmes lettem, akárcsak az Árnyék és csontba. Ám a külföldi írók mellett, a magyar szerzők jóvoltából is avathattam két kedvencet: a Bábel fiait, illetve a Scart. Mind a kettő kiemelkedő a maga nemében. On Sai stílusa zseniális, lehengerlő, Moskát Anita pedig úgy bánik a szavakkal, mint festő az ecsettel.


2. Ki volt a legszexibb karakter a 99 történetből?
*Error*

Most komolyan: van olyan, aki képes választani Chaol, Daemon, Kaidan, Raffe, Holder, Éjúr vagy Arcturus közül? (Mázli, hogy a jövőbeli turnéinkat nem kell ide sorolni, mert akkor még inkább meg lennék lőve - igen, jól sejtitek, rengeteg olyan álompasi jön még idén, akiknek köszönhetően bizony nagyon magasra ugrik majd a hőmérő higanyszála)
Esetleg előtte nem tarthatnék egy Párválasztót? 

Na jó, legyen... a választásom:

*dobpergés* 

Daemon Black, 
aki megtestesíti a helyes srácok szentháromságát: "Szép arc. Fantasztikus test. Rémes modor."
Most mondjátok, hogy nem tökéletes! (Amíg nézitek a képet, megyek, és kiengesztelem a többi jelöltet... rossz az, aki rosszra gondol...)



3. Változtak a blogolási szokásaid a Blogturné Klub miatt?
Nem igazán. Maximum annyiban, hogy jóval több értékelést írok, mióta turnézunk.


4. Mi volt a legjobb dolog, ami a Blogturnénak köszönhetően megtörtént veled? És mi volt a legrosszabb?

A legjobb dolog egyértelműen a társaság! Imádom a belsős poénjainkat, a teljesen off, vagy piros karikás beszélgetéseinket, a sok hülyeséget, amikor belendülünk és egészen szürreális beszélgetésekbe, viccelődésekbe gabalyodunk, vagy az együtt rajongást, egy-egy sokunk által szeretett történet miatt. Ám ez a felsorolás nem lehetne tökéletes a BTK karácsony kulisszái nélkül. Azt egyszer komolyan olvasnotok kéne. 
Persze mindezek mellett óriási élmény, hogy a megjelenések előtt olvashatom a könyveket. Némelyik kivételesen áhított regény esetében, amikor megérkezik belőle az e-book, kb. úgy képzeljetek el, mint egy kisgyereket a cukorkaboltban.
A legrosszabb pedig... a (csak halkan mondom, nehogy meghallja) blogger által folytatott szabotálás, amikor BTK posztot írok.


5. Mint kampányfőnök, melyik turné állt legközelebb a szívedhez?
Nehéz egyet kiemelni. Általában olyan könyveknél jelentkezem kampányfőnöknek, ahol tudom, hogy élvezettel fordítok rá jóval több időt - játék kitalálása, -kivitelezése, banner és doksi készítése, stb -, mint általában. De az Angyali gonoszt (+ Angyali szövetséget), a Modern boszorkányt, és a Törhetetlen különösen élveztem. Ezeknél öröm volt belemerülni a kutatásba és pepecselni a bannerekkel - amikből minden alkalommal legalább 20 változatot csinálok, mire végre összejön egy többé-kevésbé felvállalható darab. Legjobban viszont a játékok készítését élvezem.



6. Miért jelentkeztél? Mi inspirált arra, hogy a klub tagja legyél?
Igazán szerencsésnek mondhatom magam, mivel Kelly még a Blogturné Klub alapításakor megkeresett, így ott lehettem az alapkő letételekor (természetesen Damon Salvatore oldalán - nézzétek el, túl sok TVD-t néztem), és nem jelentkezés útján kerültem be. Mindazonáltal leírhatatlanul örültem a lehetőségnek. Az egész blogturné ötletet szenzációsnak tartottam, és tartom a mai napig. Ez egy olyan dolog, ami által jóval közelebb kerülhetnek egymáshoz az olvasók, a kiadók, a bloggerek és természetesen maguk a könyvek is.


7. Hogyan változtak az olvasási szokásaid az eltelt idő alatt?

Sokkal többet olvasok, mint azelőtt. Tavaly 4 hónap alatt szinte dupla annyit olvastam, mint előtte egész évben. És az sem ritka, hogy egyszerre két-három történetbe is belevágok. Muszáj, mert minden alkalommal, amikor tömegesen elkezdenek záporozni az e-bookok, bepánikolok, hogy mennyi turnéra iratkoztam fel, és megfordul a fejemben, hogy nincs az az időnyerő, aminek a segítségével minddel végezni is tudok a kijelölt határidőig. Szóval ha van öt percem, akkor általában valamelyik turnés könyvet bújom.
Ja, és egy ideje, amikor random, nem turnés könyvet olvasok, már alapból azon kattog az agyam, milyen extrákat lehetne ehhez készíteni. Extra függő lettem, vállalom. :D


8. Mi a legnehezebb dolog a blogturnézásban?
A határidőre való olvasás és a feszített munkatempó. Néha nagyon nehéz tartani az ütemet és egyik könyv után olvasni a másikat. Főként, ha éppen egy olyanhoz van kedved, ami ráér 2-3 hónap múlva is, míg az előtted lévő holnapra kell.
A Könyvfesztivál, Könyvhét és a karácsonyi megjelenések közepette nem igazán van arra lehetőség, hogy válogassunk, és elhalasszunk ezt-azt későbbre.
Félre ne értsetek, mindegyik könyv, amit bevállaltam olyan volt, ami érdekelt, csak néha megesik, hogy valami egészen máshoz lenne hangulatom. Az Árnyék és csontnál, a Lolánál, valamint a Touch-nál volt az, hogy bármennyire is kedveltem az aktuális olvasmányomat, képes lettem volna értük elhajítani azt.



9. Kaptál visszajelzést valamelyik posztod extra tartalmával kapcsolatban?
Igen, és nagyon örültem neki. Mindenféle visszajelzéstől rettentően boldog vagyok. Jó látni, hogy vannak, akik időt szánnak arra, hogy elolvassák, megnézzék azt, amit csinálok.


10. Mennyi időt vesz igénybe egy turnés poszt összeállítása? (Tartalom, képek,extrák, stb.)
Néha fél napomba kerül. Órákig el tudok bogarászni, míg a megfelelő képeket keresgélem, összeállítom. Muszáj először megtalálnom azt a három fotót, amit használni fogok, ugyanis azzal mérem a bejegyzéseim hosszúságát. (Bár ez butaság, mert soha nem egyforma hosszúak, de a szokás hatalma nagy úr.)
Ezután következik maga az értékelés, amihez soha nem készítek vázlatot, és jegyzetelni is csak szökőévente szoktam. Amikor úgy érzem, van hozzá ihletem, kedvem, (szorít az idő), leülök, ráhangolódok a képekkel és elkezdem. Eleinte, amíg nem kap el a gépszíj, nehéz, utána viszont már minden jön magától.
Aztán az értékelés után még hátravan az extra (ami típustól függően szintén van, hogy órákat is igénybe vesz), a formázás, ilyen-olyan szöveg-, kód beillesztése, blogger általi szívatás kiküszöbölése, stb.


11. Nem könnyű együtt dolgozni 21 nővel és egy pasival. Volt valami, ami kivágta a biztosítékot?
Naná! Szerintem mindegyikünknek volt legalább egy ilyen élménye. De sokkal inkább a nyomás miatt, mintsem az összezárt női tagok száma miatt.
Virágkötőként 2 évig pont ugyanilyen létszámú, arányú osztályba jártam, így számomra ez nem okozott különösebb gondot. Az viszont tény, hogy amikor összesűrűsödnek a turnék, és pörgünk ezerrel, mindannyian feszültebbek vagyunk, és apróbb dolgokon is könnyebben fennakadunk. Ez alól én sem vagyok kivétel. Csak legtöbbször inkább magamban puffogó típus vagyok.


12. Volt olyan turné, aminél utólag megbántad, hogy jelentkeztél rá?
Volt, de az egyik ilyet vissza is dobtam. A többit viszont, mint élményt abszolút nem bántam meg.


13. Számodra mi a legjobb része a blogturnénak?
Az, hogy néha jóval előbb olvashatok egy-egy könyvet, mint a megjelenés. Ugyanakkor ennek megvan a maga hátulütője is: kaparhatom a falat, mire jön a folytatása.
Plusz az extrák- és a játékok összeállítását is ide sorolnám, mivel általuk rengeteg új dolgot láttam, tanultam. Olyasmiket, amiket a suliban tutira nem tanítanak.


14. Hogy látod a BTK-t 5-10 év múlva?
Tengerpart + nyugágy + pálmafák + koktélok + pálmafalevéllel legyező pasik + e-book olvasó/könyv az olvasáshoz + lap top a posztíráshoz.
*Felébred*
Még több tag, még több olvasnivaló, még kevesebb idő, fogaskerekek, csavarok mindenhol. Egyik kezünkben könyv, másikban szerszámok, hiszen minden kétséget kizáróan az időnyerő feltalálásán munkálkodunk majd.


15. Volt olyan könyv, aminek a turnéján szinte minden blogger részt akart venni? Amiért majdhogynem ölre mentetek?
Volt pár, amire sokan jelentkeztünk, de többnyire ez nem jelentett akadályt. A többinél meg elintéztük... öhm néztek Trónok harcát? Áááh, véletlenül sem azért, mert martinos módon rendeztük le... Még mindig 23-an vagyunk. (Még!) Khuu, khuu, khuu


16. A 99 turnés könyv írója közül ki az, aki a legnagyobb hatást tette rád, akinek a stílusa a leginkább tetszett?
Colleen Hoover. Az a nő frenetikus! Olyan intenzív érzéseket, érzelmeket váltott ki belőlem, amire csak nagyon kevesek képesek. Az pedig, hogy már olvastam a Slammeredet, csak még inkább megerősített ebben.   


17. Ki az a bloggertársad, akit a legkevésbé ismersz?
Néha még magamat sem ismerem, szóval... 


18. A 99 turnés könyvből melyik szereplő hasonlít rád leginkább? És kinek a bőrébe bújnál legszívesebben?
Három olyan karakter is van, akivel hasonlóságot éreztem. America a Párválasztó trilógiából, Puck A Skorpió Vágtából, és Ellie a Milyen is a boldogság?-ból. Leginkább mégis Ellie az, akivel majdhogynem teljesen azonosulni tudtam.
És, hogy kinek a bőrébe bújnék? Határozottan Celaena Sardothienébe. Mindig is szerettem volna abban a korban élni, nem mellesleg imádom a kardokat, fegyvereket, és a korabeli harcosok öltözékét. Mindemellett tetszik Celaena mentalitása (és Chaol), és a palotát is szívesen bebarangolnám - beleértve a titkos kis járatokat is. Na, meg azért az a bizonyos bált sem hagynám ki!




19. Ebből a 99 könyvből, amit olvastál, azok közül melyik karaktert gyűlölted a leginkább? (Még ha az értékelésed pozitív is. A tartalom és a karakter nem mindig függ össze.)
Nina. Az a csaj péklapáttal simogatós típus, de nem sokkal marad le mögötte Belly, A nyár, amikor megszépültemből. Belly számomra egy önző, csak a saját érdekeit néző tinilány volt.


20. Műfajt tekintve elég sokrétűek az olvasmányok a BTK-n belül. Mi az a műfaj, amit a leginkább kedvelsz? Azon belül mi alapján szelektálod a könyveket - mi alapján választod ki, mi az, amit olvasol és mi az, amit nem?
Nem tudnék egyetlen műfajt kiemelni. NA és YA könyvekből olvasom a legtöbbet, de (azon belül) imádom a fantasy-t, az urban fantasy-t, a történelmi témájú könyveket, a disztópiákat, a romantikusokat, a realistákat, szóval képtelenség behatárolni az ízlésemet.
Választani pedig - bármilyen hülyén is hangzik -, megérzés alapján szoktam. Egy ideje már nem olvasok fülszöveget. Helyette kulcsszavakat, értékeléseket böngészek. De sokszor befolyásol a borító - gyarló vagyok - és a cím is.


21. Ki az a bloggertársad, akivel a legszívesebben találkoznál személyesen - azok közül, akikkel eddig még ez nem történt meg?
Mindenkivel, akivel eddig nem sikerült. Viszont, ha muszáj konkrét személy(eke)t kiemelni, akkor Lívi és Andie.


22. Mennyi blogturnén vettél már részt?
66 könyves + BTK karácsony + ez

Eddig velük turnéztam:
Üvegtrón, Nevermore, Hounded, Gyilkos kegyelem, A sötétség városa, Elakadó lélegzet, Ha az enyém lennél, Milyen is a boldogság?, Tűzláng, Forever My Girl, Csontszüret, Elit, Színjáték, Örök kaland, Majd újra lesz nyár..., A Fehér Macska, Struck, Angyali gonosz, A csábítás kilenc szabálya, Az őrző, Touch, Clarity, A hősök küldetése, Angelfall, Szerethetetlen, Elválaszt az idő, Ónix, Flat-Out Love, A rossz lányok nem halnak meg, Scar, Hosszú álom, Végtelen ég alatt, Hervadás, Fogadom, Vámpírakadémia, Tündérboszorkány, Téli mese, Hex Hall, Vérvörös út, Vérvörös, Zúzógép, Visszafojtott lélegzet, Austenland, Gyönyörű esküvő, Hopeless, Angyali szövetség, Ólomerdő, A királyok sorsa, Titkos Kör 1., Bábel fiai, A Skorpió Vágta, A nyár, amikor megszépültem, Sorsbújócska, Rossz voltam, Modern boszorkány, Létezik térkép a szerelemhez?, Lola és a szomszéd srác, Ha esélyt adnál, Éles helyzet, A jóslat, Kihasznált alkalom, Árnyék és csont, Végtelen napok, Törhetetlen, Paranormalcy, Nyugalom tengere




Nyereményjáték


Természetesen most sem hagyunk titeket nyerési lehetőség nélkül. Ezúttal öt könyvet nyerhettek meg. Nincs is más dolgotok, mint az alábbi Raffle dobozban belájkolni a Blogturné Klub oldalát.




Nézzetek be a többi állomásra is

06/25 Deszy könyvajánlója
06/26 Függővég
06/27 Bibliotheca Fummie
06/28 Roni olvas
06/29 Kelly Lupi olvas
06/30 MFKata gondolatai
07/01 Media Addict
07/02 Nem harap a...
07/03 Dreamworld
07/04 Zakkant olvas
07/05 Könyvszeretet
07/06 Angelika blogja
07/07 Insane Life
07/08 Always Love a Wild Book
07/09 Könyvgalaxis
07/10 Book Heaven

4 megjegyzés:

  1. Szia. :)
    Három díj vár gazdájára, az egyiket Neked és a Te blogodnak szántam. :)
    http://florentinakonyvei.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)

      Nagyon szépen köszönöm! :)

      Törlés
  2. Szió!:)
    Nagyon jó bejegyzés lett, hát igen... Daemon...:)
    Írtam e-mailt, gondoltam jelzem:)

    VálaszTörlés