Adventi turné - 9. nap

„Van a csoda... Karácsony csodája. Amire várunk. És ami teljesedik. De ez a csoda nem a színes szalagokkal átkötött dobozokban rejlik. Nem a feldíszített zöld fenyő alatt találod. Ezt a csodát másutt kell keresni, másutt lehet megtalálni. Ez a csoda a kedves szavakban, őszinte, szívből jövő kívánságokban, szerető érzésben érkezik. És kell ennél nagyobb ajándék? A következő háromszázhatvanöt napban ezek kísérnek, ezek adnak erőt. Nem a csomagokban lapuló tárgyak, hanem csakis ezek. Csak ezek... Ez a karácsony csodája.”

Te vajon hiszel a karácsony csodájában? Hiszel a zöld fenyő varázsában?
Mi, a Blogturné Klub tagjai minden kétséget kizáróan hiszünk benne! S hogy bebizonyítsuk Nektek is, hogy létezik, egy rendhagyó, karácsonyváró turnézásra invitálunk Benneteket!

Tarts velünk advent első napjától egészen karácsony napjáig és láthatod: a csoda bizony létezik. Hiszen a könyvek életre kelnek, a szereplők megelevenednek, az elképzelhetetlennek vélt találkozások és kívánságok beteljesednek!

Mától kezdve minden nap megismerhettek egy történetet a Blogturné Klub tagjainak – és néhány igazán nagyszerű kedves vendégünknek – a tolmácsolásában, melyből kiderül, hogy az idei turnés könyvek szereplői miként készülnek a karácsonyra, hogyan várják az ünnepet, és vajon ők maguk hisznek-e a csodában.
Ha ügyes vagy, és rájössz, hogy melyik történet melyik szereplőt rejti, Téged is megérinthet a karácsony csodája, hiszen megnyerheted a fa alatt becsomagolt ajándékok egyikét!

S hogy mit is rejtenek ezek a csomagok? Ez maradjon meglepetés! Elvégre a karácsony a meglepetések ideje!

Jó szórakozást!

A kártyák forgatásával juthattok el a bejegyzésekhez!

 

December 8. - Még 16 nap a Karácsonyig

Ébredéskor széles mosolyra húzódott a szám. A karácsony előtti volt a második kedvenc napom az évben.

   Kinyújtóztattam végtagjaimat, jól megfeszítve minden izmomat.

   Anyuval ilyenkor egész nap a házat dekoráltuk, sütit sütöttünk, illetve az egymásnak szánt ajándékainkat csomagoltuk be, majd késő délután forrócsokit szürcsölve bekucorodtunk egy meleg gyapjútakaró alá, és vicces karácsonyi filmeket néztünk. Rituálékból persze nem hiányozhatott a zene és a pingvinek mozgására hajazó tánc sem!

   Lerúgtam magamról a takarót, kiugrottam az ágyból és az íróasztalomhoz sietve lenyomtam a cd lejátszóm gombját, amibe már előző este bekészítettem a kifejezetten az erre az alkalomra összeállított válogatás cédénket.

   Miközben felharsant az első szám – titititüm-titititüm –, a zoknis fiókomhoz léptem, előhúztam belőle kedvenc, térdig érő, rénszarvasokkal díszített lábtyűmet, és fél lábon ugrálva felszenvedtem először egyik, majd másik lábamra. Ezután pedig magamra kaptam rózsaszín, télapósapkás-bébipingvin mintás pulcsimat. Kaotikus összeállításom csak még őrültebbnek tűnt rövidszárú, kék pizsamanadrágommal, de kit érdekelt? Így hát vidáman, belejtettem a fürdőbe.

   Amikor a dalhoz szöveg is csatlakozott, szám elé emeltem hajkefémet, és profi énekesnőket megszégyenítő előadással énekelni kezdtem.

–  ”Bah, humbug” no, that's too strong / 'Cause it is my favorite holiday / But all this year's been a busy blur / Don't think I have the energy…

   Hamar rájöttem, hogy semmi értelme a fésülködésnek, ha közben úgy rángatom a fejem előre-hátra, mint az autókban lévő bólogatós kutyák, következésképpen hagytam az egészet a fenébe, és a szénaboglyámmal együtt kicsoszogtam a folyosóra, ahol tovább folytattam a tehetségkutatókat lealázó produkciómat, miközben nekifutásból végigcsúsztam a keményfa padlón.

–  So deck those halls, trim those trees / Raise up cup's of Christmas cheer / I just need to catch my breath / Christmas by myself this year

   Annyira elragadott a hév, hogy az a nagyon merész és rettentően hülye ötletem támadt, hogy a lépcső korlátján lecsúszva kell megérkeznem a földszintre. A karácsony egyébként is a csodák ideje, amikor a lehetetlen akár lehetséges is lehet. Na, meg életem utóbbi hónapjai bőven bebizonyították, hogy a legszürreálisabb dolgok igenis létezhetnek.

   Hátrébb léptem, hogy egy kis lendületet vegyek. Sikerült felugranom a korlátra és máris siklottam lefelé. Csak azzal nem számoltam, miként állok meg. Túl gyorsan fogyott el alattam a kapaszkodó, én pedig nagyot nyekkenve, fenékkel a földön találtam magam.

   Röhögésben törtem ki, aztán először bizseregni kezdett a tarkóm, majd meghallottam a hahotázást.

–  Szent szar! – kiáltottam fel megdöbbenésemben.

–  Neked is jó reggelt, cica!

   Da. a konyha bejáratában, a falnak dőlve állt, karba font kézzel. Egész testét rázta a nevetés.

–  Mi a fenét keresel itt? – kérdeztem, miközben feltápászkodtam, és megpróbáltam összeszedni megmaradt méltóságom darabkáit. – Valami különös perverziót érzel aziránt, hogy kihallgasd a szomszédjaidat éneklés közben? Következőnek mi lesz? Bemászol mellém a zuhanyzóba, amikor Lady Gagát énekelek totál meztelenül?

–  Nem is rossz ötlet… – kacsintott felém. – Szívesen megnéznélek meztelenül, még akkor is, ha ehhez az kell, hogy végighallgassam, miként vágsz tönkre bizonyos dalokat.

   Dacosan elé álltam, s mutatóujjammal mellkason böktem. – Na, idefigyelj, Mr. Tökéletes… khm, izé, Kukkoló, ha még egyszer a tehetségemet becsmérled, akkor csúnyán megkeserülöd! Értve vagyok?

–  Tökéletes? – élcelődött, kihasználva nyelvbotlásomat.

–  Pofa be, Da.!

   Bebújtam mellette a konyhába, abban a reményben, hogy ott találom anyut, de nem volt sehol. Leszámítva egy a hűtőre csíptetett cetlit, és két óriási bevásárlószatyrot, mindenfélékkel megrakva.

–  Ez az, cica, imádom, amikor dühös vagy és kiengedet a karmaidat – jött utánam Da.. Hátulról átölelt, és a nyakamba csókolt. Egész testem belebizsergett, de ellenálltam és arrébb hessegettem.

   Helyette felemeltem a papírdarabot, amin anya kézírásával annyi állt, hogy sos behívták ügyeletre, és, hogy ne haragudjak rá. Kárpótlásul áthívta a B. ikreket. Remek. Köszi, anyu.

   Még mindig ügyet sem vetve a konyhánkban ülő félistenre, kinyitottam a hűtőt, előkaptam a tejes dobozt, megkerestem a müzlit és a tálamat. Csendben letelepedtem a konyhaasztalhoz és elkezdtem a számba kanalazni reggelimet. Ám az ötödik falatnál megálltam.

–  Oké, Da.. Bökd ki, mit akarsz, mert képtelen vagyok kajálni, miközben így bámulsz… – nézésével kis híján felfalt.

   Szája széle mosolyra húzódott.

–  Csak nézlek. Jól áll neked ez a… pulcsi.

–  Kösz.

–  És várom, hogy végre befejezd a reggelidet, és nekikezdhessünk a sütésnek.

   A falat majdnem a torkomon akadt. Mi? Sütni? Együtt? Jézusmária és az összes aprószent! A szemem tányérnyira nyílhatott, mert rögtön belekezdett a magyarázkodásba.

–  Míg aludtál – megjegyzem, rettentő édes vagy, még a nyálad is kicsordult közben -, D. segítségével leszedtem a netről a csokis keksz receptjét, kinyomtattam, és elmentem bevásárolni. Minden alapanyagot beszereztem. Simán kijön belőle az öt adag. Talán hat is, de ha…

–  Ácsi! – intettem felé kanalammal. – Te. Néztél. Alvás. Közben? És folyt a NYÁLAM? Ezt a mesét nem veszem be.

–  Na, jó, nem csak néztelek. Meg is csókoltalak. Miután letöröltem a nyáladat.

   Lécci, lécci, nyíljon meg alattam a föld, vagy mondja valaki, hogy ez csak egy rémálom!

–  De mi a fenéért sütnénk mi öt – ÖT! – adag csokis kekszet?

–  Mert abból sosem elég. Buta, cica.

–  Da., te meghibbantál – a mosogatóhoz mentem, és elöblítettem a tálamat.

–  Oké, legyen négy.

–  Egy.

–  Három.

–  Egy.

   Fújtatott egyet.

–  Kettő. És nem mondom el senkinek, hogy nyáladzol.

–  Megegyeztünk!

–  Remek! Imádlak, cica! – elkapott és felültetett a konyhapultra. Olyan közel hajolt hozzám, hogy éreztem lehelete forróságát. Csak néhány milliméter választott el ajkától.

   Kínzó lassúsággal még közelebb hajolt, szája az enyémet súrolta. Szerettem volna megnedvesíteni ajkaimat, ám ehelyett lehunytam a szememet, és sóvárogva vártam a pillanatot. Szinte szomjaztam a csókjára.

–  Készen állsz? – kérdezte.

–  Igen – rebegtem teljesen felajzottan. Jesszus, K., mi a fene ütött beléd?

–  Akkor kezdhetjük – búgta negédes hangon, majd azt éreztem, hogy egyre távolodik.

   A papírzacskók zörgését hallva, kinyitottam a szememet. Szemét! Dühös pillantást lövelltem felé, végül leugorva a pultról odamentem mellé és sípcsonton rúgtam. Aú, basszus, ez rohadtul fájt! Még a könnyem is kicsordult.

   Da. bezzeg meg sem rezdült. Mindössze a szemöldökét felhúzva nézett rám úgy, mintha őrült lennék.

–  Kérem a receptet – nyújtottam felé, dühösen fújtatva a kezemet.

–  Tessék – nyomott a markomba egy lapot.

   Gyorsan végigfutottam. Nagyjából jónak tűnt, bár azelőtt még sohasem készítettem csokis kekszet.

   Megvártam míg Da. kipakolt, majd különböző utasításokat adva neki, előszedettem vele a sütéshez szükséges tálakat, mérőpoharakat, és minden egyebet. Ezt követően gondosan kimértük a szükséges mennyiségeket. Totál meglepett, Mr. Szarkasztikus milyen céltudatossá és komollyá tudott lényegülni, ha a hasáról volt szó. Mindenféle hülye poén és beszólás nélkül tette a dolgát. Tipikus pasi…

–  Oké – kezdtem –, most keverd össze a lisztet, a vajat, a tojásokat, és a sütőport. Szólok, ha kész van.

–  És a csoki?

–  Az később jön. Nyugi.

–  Te vagy a főnök, cica.

   Fél órával később, amikor az utolsó halmocskát is rátettük a sütőlemezre és bedugtuk a sütőbe, kifáradva rogytunk le a székre. Pontosabban csak Da., én az ölébe pottyantam. Nagyot nyögött a súlyom alatt, de nem ellenkezett. Keze a derekamra csusszant és szorosabban magához húzott. Felváltva csókolóztunk, és figyeltük a kint szállingózó hópihéket.

–  Hé, az a nő ott nem Barbara? – kiáltottam fel izgatottan, amikor megláttam a kapunk előtt, piásüveggel a kezében lődörgő szőke asszonyt, és társát, egy Jack Sparrownak öltözött férfit. Hé, várjunk csak? Jack Sparrow? Tuti, fáradt vagyok, ha már ilyeneket látok.

   Da.-nel együtt felálltunk, hogy közelebbről is szemügyre vehessük a fura párost. Mégsem képzelődtem. Barbarára jól emlékeztem. Tavaly találkoztunk vele azon a kaotikus karácsonyi bulin. Már akkor is az asztal alá itta magát, és most is egy barna folyadékkal teli üveget lengetett, miközben a rumról énekelt társával együtt. Szegény.

   Gondolatmenetemet a sütő pityegése szakította félbe. Kinyitottam a sütő ajtaját és egy konyharuha segítségével kihúztam a tepsit. A csokis kekszek gyönyörűen megnőttek, és az illatuk az valami egészen fenomenális volt. Da. már nyúlt volna, hogy elcsórjon egyet, de rávágtam a kezére, és megfenyegettem, hogy egyet sem kap, ha nem képes kivárni, hogy meghűljenek. Többet nem próbálkozott.

   Helyette a kezét nyújtotta felém.

–  Táncolunk egyet, cica?

   Hogy mondhattam volna nemet, amikor ilyen szépen kért? Ráadásul vakító zöld szeme csak úgy csillogott.

–  Igen! – feleltem. Ledobtam a felhevült konyharuhát, és ujjaimat az övéi közé csúsztattam. – De nem kéne zene? – kérdeztem.

   Abban a pillanatban Da. átalakult eredeti fényalakjába és eltűnt, majd egy szempillantással később megint ott állt előttem teljes, fizikai valójában, kezében tartva a magnómat. Lerakta az asztalra, kicserélte a cédét, majd elindította az újat. A kedvenc karácsonyi dalom szólalt meg!

   All the lights are coming on now / How I wish that it would snow now…

   Da. fél karjával átkarolta a derekamat, közelebb rántva magához, a másikkal pedig megfogta a kezemet, és lassúzni kezdtünk. Összeérintettük homlokunkat és ide-oda lépegettünk. Aztán olyasmi történt, amire nem számítottam. Da. énekelni kezdett.

–  All the trees are on display now / And it's cold now / I don't feel like going home now / I wish that I could stay / I wish that I could walk/ I wish that I could walk you home / All the lights are coming on now / How I wish that it would snow now/ I don't feel like going home / now / I wish that I could stay…

   Abban a pár percben földöntúli boldogság járta át a szívemet. Otthon voltam… Da. karjaiban. A házat belengte a karácsonyfa és a frissen sült sütemények illata, a szoba túlsó végében lágyan villogtak a karácsonyfaégők, odakint havazott, én pedig a legjobb helyen voltam. Ennél tökéletesebb ajándékot nem is kívánhattam volna.

   Befészkeltem magam Da. vállának gödrébe, magamba szívtam kellemes illatát, és olyan erősen kapaszkodtam belé, amennyire csak lehetett.

–  Szeretlek, cica – súgta a fülembe, és mielőtt elmondhattam volna neki, hogy én is, maga felé fordította a fejemet és megcsókolt.

   

(első dal: The Waitresses - Christmas Wrapping; második dal: The Raveonettes - The Christmas Song)

 

Nyereményjáték

Minden könyv felér egy apró varázslattal. Megszínesítik a szürke hétköznapjainkat, kalandokkal, veszélyekkel és izgalmakkal teli világokba kalauzolnak el bennünket. És mi is állhatna közelebb a varázslathoz, mint a mágia?

Idén mertünk egy nagyot álmodni és kilépni a hagyományok keretei közül. Ezúttal nem a szokványos adventi naptár nyitogatásával készültünk Nektek. Ó, nem.

Mostani turnénk során a Tarot kártyát, és azon belül is a Nagy Arkánum lapjait hívtuk segítségül. 2014-es, turnés olvasmányaink karaktereit úgy válogattuk össze, hogy valamilyen tulajdonságuk, tettük vagy habitusuk alapján megfeleljenek az eredeti 22 + általunk kitalált két kártyalapnak.

Nincs más dolgod, mint elolvasni az állomásokon található ünnepi novellákat, és kitalálni, mely karakterre gondoltunk. Az illető nevét beírva a rafflecopter doboz megfelelő sorába máris lehetőséged nyílik arra, hogy tiéd legyen valamelyik varázslatos nyeremény, amit a Blogturné Klub öt angyalkája (MFKata, Kelly, Fummie, Roni és Andie) ajánlott fel. S ha netalántán az összes vendég kilétét eltalálod, akkor huszonnégyszeres  esélyre teszel szert!
Az igazán szemfülesek pedig extra meglepetésekre is bukkanhatnak olvasás közben! Hogy mi lehet az? Karácsony napján eláruljuk. Annyi azonban biztos, hogy érdemes velünk tartanotok. Rajta hát!

(Szeretnénk megjegyezni, hogy nem kell kapkodni. Nyugodtan gondoljatok át alaposan minden karaktert. Figyeljetek az apró jelekre, utalásokra. Direkt írunk mindegyikükről olyan tulajdonságokat, amelyekből rá lehet jönni a személyükre, így ha valami érdekes szokásuk vagy hóbortjuk van, azt tekintsétek nyomnak!)

A mai napon A Szeretők kártyához tartozó "Da" és "K" személyét kell kitalálnotok!

a Rafflecopter giveaway