2021. október 11., hétfő

Vi Keeland & Penelope Ward - Nagyképű öltönyös

 
Vi Keeland - Penelope Ward: Nagyképű öltönyös
 
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
ISBN: 9789634574989
Oldalszám: 364 oldal
Fordító: Kereki Noémi Valentina

Fülszöveg:
Az ellentétek meddig vonzzák egymást?
A szokásos reggelnek indult a vonaton.
De csak addig, amíg fel nem figyeltem az átellenben ülő férfira.
Olyan lekezelőn beszélt valakivel telefonon, mintha ő irányítaná a világot.
Mégis minek képzeli magát ez a nagyképű öltönyös? Istennek?
Bár meg kell hagyni, tényleg úgy nézett ki, mint egy isten.
Ám mi ketten nem is lehetnénk különbözőbbek.
És jól tudjuk, mit mondanak az ellentétekről.
Semmi sem készíthetett volna fel arra az útra, amire végül magával vitt. Arra pedig pláne nem, hogy hova fogunk a végén kilyukadni.
Mert minden jó véget ér, igaz egyszer?
Leszámítva a mi kapcsolatunkat, mert még csak nem is sejtettem, hogy az miként végződik.

Saját véleményem:
Sokszor említettem már, hogy Vi Keeland neve nekem egyet jelent a kikapcsolódással. Az általa írt regények feltöltenek és végtelenül szórakoztatnak, ezért előszeretettel nyúlok hozzájuk, ha valami könnyedre, ugyanakkor minőségire vágyom. Penelope Wardtól még nem olvastam túl sok mindent, de amit igen, azt szerettem. Kettejük elegyéről pedig nyugodtan elmondhatjuk, hogy bombasztikus!

"– Ne félj a sérüléstől! Sokkal jobb az, mint soha nem élni át valami eget rengetőt."

Egy történet esetében rengeteget számít a nyitás, akár sorsdöntő szereppel is bírhat. Mindegy, hogy vicces, szomorú vagy épp meghökkentő, a lényeg, hogy pozitívan hasson az olvasóra, és felkeltse az érdeklődést. A Nagyképű öltönyös esetében szerencsére egy roppant hatásos nyitányról beszélhetünk, ami Vi Keelandet ismerve nem annyira meglepő. Mégis... ahogyan a kötet női főszereplője, Soraya a vonaton ülve meghallja a nagyképű öltönyös fickó lekezelő telefonálását, illetve ahogyan arra reagál, alapjaiban határozza meg a könyv további részét. Érezhetően beindul a kémia, még akkor is, ha az első találkozás nem feltétlenül nevezhető pozitív élménynek. 
 
A szerzőpáros váltott szemszöggel dolgozik, melynek következtében lehetőségünk nyílik betekinteni a női és férfi főszereplő fejébe/életébe is. 
Soraya személyében egy igazán talpraesett, temperamentumos hölgyet kapunk, aki hangulatának megfelelően váltogatja haja aljának színét, míg Graham a cím tökéletes megtestesítője a maga arrogáns macsósságával. Ám a fennhéjazó üzletember külső mögött azért jóval több is rejlik, beleértve a férfi démonait. Soraya azonban remekül felveszi vele szemben a kesztyűt, s a véletlen telefonelhagyásnak köszönhetően megindul köztük egy fenemód szórakoztató adok-kapok viszony, melyben nem csak a komikus üzenetváltások röpködnek, hanem a szikrák is. Később pedig egy váratlan fordulat rendezi át a kapcsolatukat, s okoz nem kis bosszúságot.

Felmerülhet bennetek a kérdés, mitől jobb vagy különlegesebb ez a történet, mint a zsánerbe tartozó bármely másik, a válasz pedig az, hogy semmitől. Ami elvárható egy romantikus történettől, azt a Nagyképű öltönyös tökéletesen hozza: Szexi, gazdag fickó: pipa. Tüzes szócsaták, jól működő kémia: pipa. Drámai fordulat, ami alapjaiban rengeti meg a szereplők közt alakuló viszonyt: pipa. Múltbéli sérelmek, amik feldolgozásra várnak: pipa. Láthatóan tehát tartalmaz minden klisésnek vagy kötelezőnek mondható elemet, amitől akár tizenkettő egy tucatnak is nevezhetnénk, mindez mégsem számít. A Nagyképű öltönyös nem akar több vagy jobb lenni, egyszerűen csak szórakoztatni akar, és ez nagyszerűen sikerül is neki. Szóval, ha szeretnétek kikapcsolódni kezetekben egy piszkosul szexi, ugyanakkor vicces, romantikus könyvvel, akkor bátran ajánlom Graham és a gyönyörű nevű Soraya történetét.


Pontszám: 5/4
Kedvenc szereplő: Soraya, Graham
Kedvenc jelenet: az üzenetváltások
Negatívum: különösebben semmi
Borító: 5/5
Sorozat: -
Megtetszett? Vidd haza!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése