2018. november 24., szombat

Blogturné extra - One Tiny Lie

A Könyvmolyképző Kiadó elhozza nekünk idén novemberben a Tíz apró lélegzet folytatását. A 2. kötetben végre jobban megismerhetjük Kacey húgát, Livie-t is, és természetesen kiderül többek között az is, hogy ő miképpen dolgozta fel a gyászt, amit szülei elvesztése okozott. A múlt árnyai azonban a jövőjét is befolyásolhatják, hiszen Livie megkezdi az egyetemi éveit, ami miatt nemcsak a nővérétől, de minden megszokottól távol kerül.  Ha Ti is kíváncsiak vagytok arra, hogy Livie sorsa miképpen alakul, akkor tartsatok velünk, és játszatok az Egyetlen kis hazugság három példányának egyikéért!


K. A. Tucker: One Tiny Lie - Egyetlen kis hazugság

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
ISBN: 9789634572053
Oldalszám: 384 oldal
Fordító: Szujer Orsolya

Fülszöveg:
Menekülés ​a hazugságok elől
Livie Cleary mindig is maga volt a tökéletesség – de hamarosan rá kell jönnie, hogy a tökéletesség nem is olyan nagyszerű, mint amilyennek beállítják, és az ember bizony néha hibázik, miközben próbálja kideríteni, ki is ő.
„Hadd legyek rád büszke!” Ezek voltak Livie apjának a hozzá intézett utolsó szavai. A szülei tragikus halála óta eltelt hét évben Livie minden tőle telhetőt megtett, hogy minden egyes döntésével, szavával, tettével eleget tegyen ennek, miközben hatalmas erővel és érettséggel gondoskodott a nővéréről. De most, hogy elkezdődnek az egyetemi évei, váratlan kihívások teszik próbára a kitartását – és a szívét.
Livie sziklaszilárd tervvel érkezik a Princetonra, és ezt végig is akarja vinni: remek eredményeket érni el az óráin; bejutni az orvosira; és találkozni egy rendes, tiszteletre méltó sráccal, akihez egy nap majd hozzámehet. Tervében egyáltaln nem szerepelnek vodkabombák, sem egy imádnivaló, bulikirálynő szobatárs, akinek nem tud nemet mondani, sem Ashton, az evezőcsapat arrogáns – és hihetetlenül vonzó – kapitánya, aki eddig sosem látott dühkitöréseket vált ki Livie-ből. Ami ennél is rosszabb, hogy Ashton a legjobb barátja és lakótársa annak a Connornak, aki viszont tökéletesen megfelel Livie elvárásainak. De akkor meg miért Ashton jár folyton a fejében?
Tetszett a Tíz apró lélegzet? Most hagyd, hogy magával ragadjon Livie története is!




Borítók


Az eredeti és a klón - A csehek ugyan nem tartották meg az eredeti borítót, mégis egy ahhoz rendkívül hasonlót készítettek, főszerepben az őszi úton sétáló női alakkal. Szerintem nagyon hangulatos lett.



Főszerepben a vörös - Ugyan a török (bal) és olasz (jobb) borító nagyban eltér egymástól - a törökök igyekeztek megtartani az eredeti koncepciót, szemben az olaszokkal -, mégis mindkettőnél dominál a vörös szín. A török nem rossz, a másikkal viszont nem vagyok kibékülve, számomra leginkább gagyi hatása van.



Az extravagancia és a víz találkozása - Mind a francia (bal), mind az orosz (jobb) tervnél megjelenik a víz, mint motívum. Emellett az oroszok félig-meddig maradtak a jól bevált őszi táj-lány kombónál, amit megfejeltek egy homokba karcolt, elmosódó madár képével, és itt-ott még néhány falevél is lehullik. Aki szeret jelek, utalások után kutatni, az mindenképp örülhet, de ha engem kérdeztek, túl sok lett. Ellenben a franciák egyértelműen a minimalizmusra törekedtek, bár tény, hogy elég extrém módon...



Egyhangúságból a csillogásba - A héberek elég nyelvkönyvszerűre vették a figurát, míg mi valami egészen elképesztő szépséget tarthatunk a kezünkben.





Nyereményjáték


Dr. Stayner, Livie pszichiátere adta az ötletet mostani nyereményjátékunkhoz. A játék során “híres” magyar pszichológusokat/pszichiátereket kell felismernetek kép és leírás alapján. A rafflecopter doboz megfelelő soraiba az orvosok nevét várjuk.  Figyelem, a kiadó csak magyarországi címre postáz; a nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére, hogy válaszoljon, ellenkező esetben automatikusan újat sorsolunk!


Programozó matematikus, forgatókönyvíró, dramaturg, pszichológus, a Semmelweis Egyetem Magatartás-tudományi Intézetének egykori tudományos munkatársa, a paleolit táplálkozás "szakértője.




Nézzetek be a többi állomásra is

11/12 Könyvvilág
11/14 CBooks
11/16 Deszy könyvajánlója
11/18 Sorok között
11/20 Angelika blogja
11/22 Never Let Me Go
11/24 Dreamworld

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése