 |
| Nilla |
Ezúton is nagyon szépen köszönöm neki, hogy olvashattam ezt a fantasztikus történetet, és, hogy elvállalta az interjút is. :)
Őszintén remélem, hogy nagyon sok emberhez el fog jutni a regénye.
Lilla: Gondolom, már nagyon várod, hogy a kezedbe foghasd a saját könyvedet. Emlékszel még arra, amikor a kiadó rábólintott a regényedre? Milyen érzés volt? Hogyan reagáltál?
Erika: Természetesen emlékszem, lassan egy éve történt. Egyedül ültem otthon, és miután elvégeztem a teendőimet (mosogatás, stb., mert azt is kell néha :D), leültem a gépem elé, és megnyitottam az e-mailfiókomat. Aztán megláttam az elfogadó üzenetet, és csak bámultam... bámultam... majd sikítottam egyet, és rögtön telefonálgatni kezdtem. Hosszas várakozás előzte meg ezt a folyamatot, sokat nézegettem akkoriban a virtuális postaládámat.
L.: Honnan jött a Három akkord az élet gondolata?
E.: Az úgy volt, hogy... két évvel ezelőtt egy novemberi napon, akkor még lelkes gimnazista voltam, jöttem haza suliból vonattal, ami késett, lassú volt és hideg, szóval csak a szokásos, amikor kibámultam az ablakon, és megszületett egy jelenet a fejemben. Ezzel indul a könyv is: a főszereplőnk éppen autókázik.
Utána pedig minden jött magától, írtam, amit éreztem, nem sokat gondolkodtam.
L.: A történetben vannak olyan szereplők, akiket valamelyik családtagodról, barátodról vagy ismerősödről mintáztál? Illetve van-e olyan helyszín, cselekmény, amit a saját életedből merítettél?
E.: Ez egy nagyon jó kérdés, köszönöm.
Konkrét személy, akit valóban ismerek, és leírtam volna a lapokra, nincsen. Viszont mindegyikük egy kicsit én vagyok, egy rész belőlem. Olyan párbeszédek vagy jelenetek persze vannak, amik velem is megestek (például a röplabdás rész), és belecsempésztem a regénybe ilyen helyet is: ami úgy, ahogy én írtam, biztosan nincs New Yorkban, a saját környezetemből merítettem.
L.: Két olyan srác van a regényedben, akik biztosan megosztják a női olvasókat. Colin és Derek. Tudom, hogy a Te szíved jobban húz az egyik felé, ezért arra lennék kíváncsi, hogy ez mennyire befolyásolt a cselekményszál alakításánál? Milyen volt róluk írni?
E.: Számba vettem velük a lehetőségeket, hogy mit tudok kihozni a történetből, és ahhoz melyik központi figura kell, melyik út a legreálisabb és melyik illik a karakterekhez, a történethez a legjobban. Tehát nem számított, hogy melyikük felé húz a szívem, csak titokban imádtam.
Írni pedig róluk... nagyon jó volt, élveztem, a különbözőségük mindig egy akadályt állított elém.
L.: Melyik a kedvenc jeleneted? Miért pont az?
E.: Abszolút kedvenc nincs, inkább sok kicsi van. Azok különösen, amikor a szereplőim zenélnek, mivel én is imádom a zenét. Vagy amikor kosárlabdáznak, egyszerűen szeretem a légkört, ami köztük uralkodik. És a végén is van egy kedvencem: a jelenet a Szabadság-szobornál. Ezt nem fejteném ki, hogy miért, szerintem ezt mindenki érzi, amikor azt olvassa.
L.: A borító is a te munkádat képviseli. Mesélnél róla egy kicsit?
 |
| plakát |
L.: Van olyan kulisszatitok, amit szívesen elárulnál nekünk?
E.: Nos, ezzel a kérdéssel megfogtál. Hú! Két dolog jutott eszembe:
- a dalszövegeket/dalszövegrészleteket a barátaim (Nixi és Evy), külön nekem írták, ehhez a könyvhöz.
- van a könyvben egy újságírónő, Bethany, aki aztán összebarátkozik Violettel. Nos, ő nem ismeretlen az olvasóim előtt: ugyanis írtam már róla egy történetet. Nem is egyet, kettőt. Szóval, ő ilyen visszatérő szereplő. Illetve vannak még ilyen karakterek: a táncospár, Lenna és Dorian. Az ő történetüket is elkezdtem megírni anno, de bizonyos okok miatt abba kellett hagynom, és a húgom, Szandi vette át az írását. Tehetséges, egyébként, csak lusta.
L.: Van valami különleges írói szokásod, rituáléd?
E.: Különleges nincs. Szeretek zenét hallgatni, sőt általában zenét hallgatok. Ebben az az érdekes, hogy keresek egy számot, és fejfájásig azt játszom, majd keresek még egyet, és így tovább. De mindig a hangulatomnak illetve az adott jelenetnek megfelelő számot választok.
L.: Számodra mennyire fontos a háttérvilág felépítése? Mennyire mélyedsz bele egy-egy helyszín tanulmányozásába?
E.: Az ilyen regényeknél, mint például a Három akkord is, azaz ahová nem kell konkrét történelem, mint például a fantasy regényeknél, szerintem ez kevésbé fontos. Az én regényem karakterközpontú, szóval mindenféleképpen azt tartom a legfontosabbnak, hogy a szereplők háttértörténete legyen jól kidolgozott és hiteles. Ebbe belemélyedek, de például nem néztem végig New York utcáit a Google Earth-ön. Természetesen informálódtam róluk, de a karaktereket tartottam elsődlegesnek. A háttérkidolgozás teljes mértékben a regény típusától függ, szerintem.
A helyszínek sokszor kitaláltak a Három akkord az életben, így próbáltam személyesebbé tenni, így próbáltam megmutatni azt, amit én látok.
(Olvasóként egyébként a hiteltelen karakterektől a hajamat tépem.)
L.: Mikor jöttél rá, hogy te író szeretnél lenni? Hogyan jött ez az ötlet?
E.: Az írás mindig is érdekelt. Már tizennégy éves korom óta foglalkozom történetekkel, akkoriban viszont még csak fanfictiönökkel próbálkoztam. Szerettem új világot alkotni, új karakterekkel dolgozni, építeni és rombolni, ahol érezhetem, hogy minden az enyém. Ezt szeretem benne a leginkább, ezért szeretnék "író lenni", bár ez az én olvasatomban elég tág fogalom.
L.: Több regényed is van, ezek mind realisztikusabb, romantikus történetek, vagy vannak köztük fantasy műfajúak is? Egyáltalán milyen típusú könyvek állnak közel a szívedhez?
E.: Több regényem is van, igen, de tény, hogy a romantikus reáltörténetek állnak legközelebb a szívemhez, olvasóként és szerzőként egyaránt. Van egy készülő fantasy regényem is, ami a Kékszeműek címet viseli, nagyon szeretem írni, teljesen más, mint az eddigiek.
L.: Tudom, hogy szeretnél indulni az idei Aranymosáson. Elárulhatsz valamit arról a regényedről, amivel pályázol?
E.: Igen, készülök Annyit elárulhatok, hogy a regény valós történeten alapszik, valós karakterekkel, a saját életemről és életemből mintáztam. Valamint még annyi, hogy két szálon, két idősíkon fut a történet, és ezek kötik, kötelezik egymást. Nagyon szeretem ezt a regényt, a Búcsúzóul örökkét, jó volt magyar szereplőkkel és helyszínekkel írni.
L.: Nagyon drukkolunk, hogy kimossanak!
E.: Nagyon szépen köszönöm!
Itt meg is ragadnám az alkalmat arra, hogy köszönetet mondjak: azért, amiért elolvastad a könyvemet, és mert megcsináltad ezt az interjút. Elgondolkodtattak a kérdéseid, öröm volt rájuk válaszolni. Még egyszer hálásan köszönök mindent!
Azt hiszem, ebből az interjúból kiderül, hogy milyen fantasztikus írónővel állunk szemben! :)
Kövessétek Nillát facebookon is: Katt
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése