2015. szeptember 6., vasárnap

Razorland blogturné extra



Rendhagyó retro turnéval jelentkezünk. Észrevettük, szegény Ann Aguirre mennyire elhanyagolt, ezért szeretnénk felhívni rá a figyelmet. 

Augusztus 27 és szeptember 8 között öt blogger népszerűsíti a Razorland-trilógiát. Érdemes lesz minket követni, mert a sok meglepetés extra mellett nyerhettek is a Fumax kiadó jóvoltából.


Ann Aguirre: Menedék

Kiadó: Fumax
ISBN: 9789639861473
Oldalszám: 274 oldal
Fordító: Benes Attila

Fülszöveg:
A második világégéskor születtem. Legendák szóltak egy olyan korról, amikor az emberek hosszú ideig éltek. Én dajkamesének tartottam. Az én világomban senki sem érte meg a negyven évet. Egy enklávéban éltem, ahol a legidősebb közülünk huszonöt éves volt. Némelyek azt suttogták, megváltás lenne számára a halál, de igazából csak nem akarták a saját maguk jövendőjét látni.
Pikk amióta csak az eszét tudja, vadásznő szeretett volna lenni. A vadászok feladata élelmet szerezni a közösségnek a föld alatti menedéket körülölelő, életveszélyes alagútrendszerből, amelyben örök sötétség honol, miközben igyekeznek elkerülni a Korcsokat, ezeket a zombiszerű, vérszomjas szörnyetegeket. Amikor az örök kívülálló, Fakó nevű vadászt osztják be mellé társul, aki titokzatos körülmények között került az enklávéba, a lányt tiltott érzelmek kerítik hatalmukba. 
Fakóval hamarosan rádöbbennek, hogy a Korcsok egyre szervezettebben lépnek fel ellenük, ám az idősek nem hallgatnak figyelmeztetésükre. Megszokott kis világuk szertefoszlik, így rákényszerülnek, hogy szembenézzenek az ismeretlennel.Köszöntünk az apokalipszisben!


Ann Aguirre: Helyőrség

Kiadó: Fumax
ISBN: 9789639861558
Oldalszám: 334 oldal
Fordító: Gálla Nóra

Fülszöveg:
Pikk egy új világban találja magát. Míg odalent a társai felnőttként, a közösség teljes jogú tagjaként kezelték, a városkában csak egy gyerek a sok közül, akinek az iskolapadban a helye. Pikk képtelen megtagadni magát, hiába igyekszik beilleszkedni a kisváros életébe, makacssága újabb és újabb konfliktusokba sodorja.
Ráadásul Fakó is hűvösen és távolságtartóan viselkedik vele, míg Kósza többet akar a puszta barátságnál. Az új környezetben a barátok egyre jobban eltávolodnak egymástól. Pikk nem tehet mást: a maga útját kell járnia, bármilyen fájdalmas és magányos legyen is az. A tanév végén Pikk őrszolgálatra jelentkezik, hogy a kiválasztottakkal együtt megvédhesse a földműveseket a korcsok egyre hevesebb és kegyetlenebb támadásaitól. Az eseménytelenül induló küldetés azonban váratlan fordulatot vesz. A városlakók által alábecsült korcsok figyelik az embereket. Terveket szőnek és várnak. El akarják pusztítani Megváltás városát, és a végső katasztrófát csak Pikk látja előre


Ann Aguirre: Horda

Kiadó: Fumax
ISBN: 9789639861916
Oldalszám: 480 oldal
Fordító: Holló-Vaskó Péter

Fülszöveg:
A horda megérkezett.
Pikk élete örökös harcból állt, amíg Megváltásban be nem fogadták. A várost azonban körülzárták a mutáns korcsok, és félő, hogy a lány máris elveszíti a nem rég megszerzett biztonságot, új, szerető családját.
Barátaival, Fakóval, Kószával és Tegannal ezért lehetetlen küldetést vállal: titokban elhagyja a települést, hogy segítséget szerezzen és megmentse azokat, akiknek új életét köszönheti. Amikor útnak indulnak, Pikk még nem is sejti, hogy a mindent eldöntő csata felé száguld. A korcsok már nem azok az értelem nélküli szörnyek, amiket az Enklávéban megismert: uralják a vadont, emberek városait rohanják le, felderítőket küldenek ki. Véres háború közeleg, olyan küzdelem, amilyenre évszázadok óta nem volt példa. De az emberiség már elfeledte, hogyan álljon ki magáért.
Csak egy valaki képes összefogni őket: Pikk.
A tét ezúttal nem csupán egy enkláve, egy helyőrség, vagy egy városka. Az egykori vadásznő most a teljes emberi faj túléléséért kénytelen fegyvert rántani, noha ő maga sem tudja, egyetlen lány és maroknyi barát megállíthatja-e a pusztítás hordáját… 


Felkeltette az érdeklődésedet? Rendeld meg egyben a trilógiát!




Trailer






Karakterképek


Pikk

"A második világégéskor születtem. Legendák szóltak egy olyan korról, amikor az emberek hosszú ideig éltek. Én dajkamesének tartottam. Az én világomban senki sem érte meg a negyven évet. Egy enklávéban éltem, ahol a legidősebb közülünk huszonöt éves volt. Némelyek azt suttogták, megváltás lenne számára a halál, de igazából csak nem akarták a saját maguk jövendőjét látni."

"Egész életemben erre a napra készültem; kést, husángot egyaránt jól forgatok. Minden falat ételt, amelyet más hozott, azzal a tudattal fogyasztottam el, hogy egy nap majd nekem kell táplálékot szereznem a vakarcsoknak.
Ez a nap eljött. A 15-ös Lány halott.
Éljen soká Pikk!" 



Fakó

"Sovány, markáns arcát borzas, sötét haj keretezte, amely a homlokába és az éjfekete szemébe lógott. E tekintet olyan volt, akár egy feneketlen verem. Ezenkívül rengeteg sebhely éktelenkedett rajta, minta számunkra elképzelhetetlen csatákat járt volna meg. Bár itt szintén kemény volt az élet, csendes dühe arról árulkodott, hogy látott már nagyobb szörnyűséget is.
A többséggel ellentétben ő nem az enklávéban született. Az alagúton át érkezett is, csaknem felnőttként. Amikor rátaláltunk, az éhhalál küszöbén tengődött, és szinte vadállatként tombolt."

"– Fakó vagyok. – mutatkozott be.
– Tudom. Téged mindenki ismer.
– Mert nem ide tartozom közétek.
– Te mondtad, nem én."






Nyereményjáték


A Razorland Korcsai tulajdonképpen zombinak is nevezhetőek. Összegyűjtöttünk nektek olyan szereplőket és írókat, akiknek köze van ehhez a témához, nincs más dolgotok, mint az ő nevüket beírni a rafflecopter megfelelő sorába. Három szerencsés nyertes pedig gazdagabb lesz egy-egy Menedék példánnyal a Fumax kiadó felajánlásából.


Mai karakter:
Kiskőrös legelszántabb zombiapokalipszis-túlélője. A magyar szerzőpáros egy igazi kemény főszereplőt hozott össze, aki tud lőni, naplót ír, és nem adja magát olyan könnyen, főleg, hogy ő már előre felkészült mindenre.




Nézzetek be a többi állomásra is

08/27 Bibliotheca Fummie - Interjú a Horda fordítójával
08/29 MFKata gondolatai - Könyvdivat
08/31 Deszy könyvajánlója
09/02 Deszy könyvajánlója - Helyőrség idézetek
09/04 Könyvszeretet - Menedék idézetek
09/06 Dreamworld - Extra állomás
09/08 Könyvszeretet

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése