2019. április 6., szombat

Lorna Byrne Magyarországon


Történelmünk során mindig is fontos szerepet töltött be a vallás és a hit kérdése, mára azonban eljutottunk egy olyan szintre, amikor az emberek egyre bátrabban és nyitottabban mernek beszélni e témákról. Olyannyira, hogy manapság számos spirituális filmmel, könyvvel, vagy éppen előadással találkozni. 
Míg öt-tíz évvel ezelőtt megmosolyogták az embert, ha angyalokról beszélt, addig jelenükben többszázas tömegek tolonganak egy-egy médium dedikálásán vagy bemutatóján, akárcsak a nemrégiben hazánkban járt Lorna Byrne esetében. 

Lorna Byrne egy szegény család gyermekeként jött világra Dublinban, 1955-ben. Látta az angyalokat és kommunikált velük, amikor még beszélni sem tudott. Pont úgy látja az angyalokat, ahogy a többi ember lát egy másik embert, aki épp előtte áll. 
Lorna már kicsi korában tudomást szerzett az angyalok jövendöléseiből arról, hogy egyszer könyvet ír majd róluk. Azelőtt kinevette az angyalokat, amikor erről beszéltek neki, hiszen diszlexiás volt és alig tudott írni, ebből kifolyólag nem sok esélyt látott a könyvírásra. 2003-ban kezdte el írni a könyvet és olyan emberek bukkantak fel az életében, akik segíteni tudtak neki ebben. Az Angyalok nyelvén című könyvét 2008 májusában adták ki az Egyesült Királyságban és Írországban.
A lelkes olvasótábor vallási hovatartozástól függetlenül úgy érzi, hogy Lorna visszaadja a reményt és segít megérteni, hogy nem számít, milyen egyedül érzed magad a világban, mindig melletted áll egy őrangyal. (forrás: http://angyaloknyelven.hu/lorna-byrne/)

 Lorna Byrne március 28-án, az Allee Libriben dedikált, ahol jóval a kiírt kezdés előtt már tömegek ácsingóztak, tucatnyi könyvvel a kezükben, majd ezt követően, másnap, a Lurdy házban tartották meg legújabb könyvének, A szív imáinak bemutatóját, melyre vendégbloggerem is ellátogathatott a Central Média jóvoltából.

Az előadás előtt egy órával már hosszú, tömött sorok kígyóztak bejutásra várva, mindenfelé izgatott, mosolygó arcokat lehetett felfedezni. A hatalmas tömeg ellenére jómagamnak sikerült a második sorban, pont a pódiummal szemben elcsípnem egy helyet, így testközelből szemlélhettem az eseményeket. Ám a kevésbé szerencséseknek sem kellett elkeseredniük, a teremben több kivetítő is gondoskodott arról, hogy ne csak hallani, hanem látni is lehessen a beszélgetőket.
Lorna Byrne az előadás kezdetén, kellőképp felcsigázva a hallgatóságot, kiválasztott két embert, akiknek elmesélte hogyan néznek ki és mit csinálnak éppen őrangyalaik. Egészen elképesztő élmény volt hallani, ahogy róluk beszélt - egyedül az hagyott bennem némi tüskét, hogy helyettem a mellettem helyet foglaló hölgyre esett a választása.
Ezt követően Lornát frissen megjelent könyvéről, A szív imáiról, valamint az őrangyalokról faggatták, akik elmondása szerint, örvénylő, színes forgatagként voltak jelen az eseményen, s mindannyian egyszerre beszéltek hozzá. Miután sikerült lecsillapítania őket, elárulta, hogy minden emberhez tartozik egy őrangyal, aki fogantatásunktól kezdve, halálunkig velünk marad, s tegyünk bármit, feltétel nélküli szeretettel viseltetik irántunk, óv és védelmez bennünket. Valamint azt is elmondta, hogy nemtelenek, de néha így, néha pedig úgy jelennek meg. Az előadás további részében megtanította miként érdemes imádkozni, mik a legjobb módszerek legújabb könyvének használatával kapcsolatban, és egyéb, őrangyalokkal kapcsolatos érdekességet fedett fel.
Az előadás vége felé közeledve, mi, nézők is lehetőséget kaptunk a kérdezésre, így többek között választ kaptunk arra, az égiek miként gondolnak a homoszexualitásra, miért van az, hogy azoknak, akik nagyon szeretnének gyermeket, mégsem jön össze, míg más a halálközeli élménye utáni változásáról faggatta Lornát. Számos izgalmas, érdekfeszítő kérdés hangzott el, bennem mégsem ezek hagyták a legmélyebb nyomot, hanem Lorna Byrne alig észrevehető szájmozdulatai. A kérdések elhangzása után a hölgy finoman motyogott, mintha a kérdező angyalával kommunikált volna, s már azelőtt megválaszolta a kérdést, hogy a tolmács egyáltalán neki átfordíthatta volna. Egészen elképesztő élmény volt!
Az esemény zárásaként Lorna Byrne mindenkit felállított és egyesével megáldott, mert elmondása szerint az áldásnak nagyobb ereje van, mint gondolnánk.

Az egész nap rendkívül izgalmas volt, örülök, hogy részt vehettem rajta, lelkileg rettentően feltöltött. Egyedül azt sajnálom, hogy ilyen rövidke volt, hisz még hosszú órákon keresztül tudtam volna hallgatni.
Ezúton is köszönöm a Central Médiacsoportnak, hogy részt vehettem rajta, örök élmény marad.


Lorna Byrne könyveit IDE kattintva tudjátok beszerezni.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése