Demi Kirschner - Öld meg Jana Robinst!

A Vörös Pöttyös sorozatot gazdagítja az Aranymosás-győztes Demi Kirschner debütáló regénye. A történet Lipcsébe, majd Krakkóba vezet, ahol egy titkos világ tárul fel a hősnő, Jana elől. Nem várt igazságok, különleges lények, és a Sors áll szembe a lánnyal, miközben elszántan járja az útját és próbálja megmenteni az életét.
Tarts velünk a blogturnén, éld át velünk az élményt, és ne felejts el játszani, hogy a tiéd lehessen a három nyereménykönyv egyike!

Demi Kirschner: Öld meg Jana Robinst!

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
ISBN: 9789633993910
Oldalszám: 416 oldal

Fülszöveg:

Jana Robins tizenöt éves, Lipcsében él, és számára az élet az iskolát, a legjobb barátját, vak házvezetőnőjüket és állandóan dolgozó, elérhetetlen apját jelenti.
De egy nap minden megváltozik. Kiderül, hogy mindez csak látszat. Megpróbálják elrejteni előle a világ valódi arcát. Egy olyan világét, ahol az emberek mellett különleges lények őrködnek.
Mindenkinek van egy előre elrendelt sorskulcsa, aminek be kell teljesednie az élete során. De vajon mi az élet értelme? Föl lehet lázadni az előre megírt jövő ellen?
Mi történik, ha a szerelmed talán az ellenséged?
Jana útra kel, hogy megfejtse a világ rejtélyeit, és múltja ádáz titkát. De megpróbál rájönni arra is, mit érez a két fiú iránt, akikre a lelkét is rábízná. Lehet-e barátságból szerelem? Vagy épp az ellenségből lesz a kedvesed?
A regény az Ellopott élet sorozat első kötete, az Aranymosás pályázat egyik nyertes műve.

Saját véleményem:

Vannak könyvek, amikről nehéz beszélni, és ez egy határozottan olyan könyv. Konkrétan meg van kötve a kezem. Nem azért, mert nem tetszett, vagy mert túlságosan elvarázsolt, de még csak azért sem, mert érzelmileg hatott rám a szokottnál is erősebben. Nem. Egyszerűen fogalmam sincs, honnan közelítsek, merről fogjam meg. Az Öld meg Jana Robinst! egy rendkívül összetett, sokszorosan szerteágazó mű. Gyakorlatilag mindegy, merre indulok, vagy spoilerbe ütközöm, vagy kevés vagyok hozzá, hogy néhány karakterben elmagyarázzam a dolgokat, mert ez egy olyan regény, aminek minden oldala összefügg az utánakövetkezővel és az egész, egymásra építkezve adja ki a teljes képet. Ezzel pedig megint ott vagyunk, ahol a part szakad: a spoilereknél.
Egy biztos, minden tiszteletem a szerzőé. Bravúros és egyáltalán nem szokványos élményt kínál olvasójának. Aki a tipikus Vörös Pöttyös élményt keresi, nem kis meglepetésben lesz része. Hiába fiatalos, mégis más, mint a nagy átlag. Több, komolyabb, komplexebb, kiismerhetetlenebb.

Amikor belevágtam az olvasásba, semmiféle elvárásom nem volt, hagytam, hadd sodorjon magával az ár. Erre fel kaptam egy olyan beteg kezdést, amitől kistányérnyira kerekedett a szemem. Rögvest be is csuktam a könyvet, hogy átolvassam a fülszöveget, mire is vállalkoztam, majd némileg megnyugodva visszatértem az olvasáshoz, babaház ide vagy oda (frászom van a babáktól).
Az első nézőpontkarakter hátborzongató megnyilvánulása után jött a nyugi, egy 15 éves lány képében, a maga tök átlagos dolgaival karöltve: lógás a legjobb barátjával, korizás, bulizás, stb. Egyszóval olyan tevékenységek sora ringatott illúzióba, melyek a hétköznapi kamaszok életét meghatározzák. Csakhogy a békés kezdés igen hamar tovaillant, átadva a helyét egy Elrabolva film-szerű eseménysorozatnak, melyben volt elrablás, üldözés, verekedés, menekülés, bujdoklás, hátborzongató "rosszfiúk", bántalmazás, gázolás, még több erőszak és egy titkos rend.
Ha azt hinnétek, ezzel véget is érnek a dolgok, tévedtek. Mindez semmi ahhoz képest, ami ezután következik: kitárul előttünk egy új világ, egy rend, melyet tucatnyi szabály, politika, önös- és közérdekek szálai hálóznak át keresztül-kasul, és ahol megannyi, a szerző által kreált lény rohangászik, fajra szabott minőségben, hierarchiában és titulusban. De az az igazság, hogy ez még mindig távol áll az egésztől. Úgyhogy ajánlott az éberség, mert elég egy mondatnyi elkalandozás, és máris elveszted a fonalat. Sokszor én is azon kaptam magamat, hogy újra kell olvasnom, mert a feszített tempó nem engedi az ismétlést.

Mindez egyszerre nagyon jó és frusztráló.
Imádom a saját világgal rendelkező regényeket, azt a fajtát pedig méginkább, ahol az író saját kútfőből építkezik, sehol máshol nem látott elemeket alkalmazva. Ilyenkor ott a lehetőség, hogy valami újat, ismeretlent fedezzen fel az olvasó. A Jana Robins esetében meg aztán pláne. Felsorolni is nehéz lenne azt a sok szürreális kinézetű és funkciójú lényt, akik részesei a történetnek. De mind közül a zerkanok voltak a kedvenceim.
A zerkanok állati jegyekkel (pl: nyuszi, kutya, krokodil) rendelkező "testőrök", a rend minden egyes tagjának van egy, aki születésétől kezdve mellette áll, óvja, védelmezi, meghallgatja. Talán kicsit többek is ők, mint egyszerű testőrök. Sokkal bensőségesebb, mélyebb a viszonyuk a védelmezettjükkel.
Látható tehát, hogy valóban sok dolgot kell megismernünk, kitapasztalnunk, megállás pedig nincs. Ez az infómennyiség meg egyszerre sok és kevés. Sok, mert minden a nyakunkba zúdul, mégis kevés, mert nem minden derül ki rögtön. És ilyenkor tartsunk bármelyik nézőpontkarakter szemszögénél, kicsit olyan kívülállónak érezhetjük magunkat, mint a főszereplő hölgyemény, Jana.

De ha már Jana... szánom-bánom, de nem sikerült belopnia magát a szívembe. Nem utáltam, de nem is szerettem meg - ami fakadhat a korából, a reakcióiból, vagy abból, hogy nem ismertem meg. Nagyjából az összes többi szereplő kiváltott belőlem ilyen vagy olyan érzéseket, de Jana nem.
Amikor belecsöppent az ismeretlen világba, a kíváncsisága és a dühe teljesen hű volt az elvártakhoz, aztán valahogy lecsitult. Vagy legalábbis én az ő helyében jóval több válasz után epekedtem volna, intenzívebb módon. A zerkanjával, valamint az Oliverrel való viszonya ellenben mind a két esetben nagyon aranyos volt. Azokban a jelenetekben kifejezetten kedveltem őt is.

De hogy a történetről is beszéljek egy kicsit, a szerző egy igen érdekes téma köré építette fel regényét, ez pedig nem más, mint az előre elrendelt sors.
A műben eszerint minden embernek van egy sorskulcsa, ami az ő előre megírt feladatát tartalmazza, amit így is-úgyis betölt. Erről a Rend gondoskodik. A természetfeletti tagokkal is rendelkező, titkos társaság figyeli, hogy mindenki beteljesítse a kiszabott sorsát. Emellett a Rend tagjai ismerik egymás és saját sorskulcsait is, legyenek azok bármilyenek, mert bizony az élet nem fenékig tejfel. Közben meg persze megjelenik a másik oldal is, más szemléletmóddal...
De kicsit kanayarodjunk vissza az eredeti nyomvonalra:
Az eleve elrendelés könyves viszonylatban új téma, a hétköznapokban mégis egy sokakat foglalkoztató, megosztó téma. Vajon tényleg előre meg van írva a sorsunk? Mindegy mit teszünk, azon nem lehet változtatni? Vagy mégis? (Biztos mindenki hallott már az Akasha krónikákról vagy a bambuszlevelekről.)
A Rend tagjai kapcsán pedig ott a másik dolog: jó az, ha tudjuk, mi a feladatunk, mi vár ránk? Határozottan nem. És itt akkor csak annyit mondok, hogy a cím nem véletlen. Egyik főszereplőnknek kiskora óta együtt kell élnie az elkerülhetetlen tudatával, ami önmagában is nehéz feladat, hát még ha megismeri a sorsát jelentő személyt is, és...

Szóval hosszasan lehetne boncolgatni ezt a regényt, a karaktereit, a témáját, a világát és még vagy ezernyi dolgot vele kapcsolatban, de ahhoz órák kellenének, meg az, hogy Ti is ismerjétek a történetet. Szívből ajánlom, adjatok neki esélyt, mert rengeteg potenciál rejlik benne, profi "munka". Demi Kirschner stílusa pedig olvasmányos, de olyannyira, hogy az egész könyv filmként pereg olvasója előtt. Én például nagyon szívesen látnám filmvásznon is, és ilyet bizony nem sokszor mondok.
Számomra óriási meglepetés volt az Öld meg Jana Robinst!, álmomban sem gondoltam volna, hogy egy ennyire egyedi, kiforrott, tartalmas, ütemes regényt kapok majd személyében. Imádtam a világot, a milliónyi szálat, a lényeket, a kiszámíthatatlanságot, és a karakterek árnyaltságát - hogy nem csak feketék vagy fehérek voltak, és hogy aki pozitívnak tűnt, az nem feltétlenül volt az, míg mások negatívabb jelenségként okoztak kellemest csalódást. És végül, de nem utolsó sorban szerettem a keménységét, hogy ha a helyzet úgy hozta, nem finomkodott. Úgyhogy egy szónak is száz a vége, epekedve várom a folytatást!

Pontszám: 5/4,5

Kedvenc szereplő: Axon, Clifford, Virgin, Griffin és Oliver

Kedvenc jelenet: kb minden Axon és Clifford jelenet

Negatívum: a babás részektől kivert a víz, ami a babaiszonyomból fakad (ettől persze zseniális a maga pszichopata nézetében)

Borító: 5/5

Nyereményjáték

A regényben fontos szerepet kapnak az úgynevezett Sorskulcsok, amik egy mondatban elmondják, hogy mi az adott ember legfőbb feladata az életben. Mi most megalkottuk a már jól ismert könyves karakterek sorskulcsát, neked pedig a leírás alapján kell kitalálni, hogy kire gondoltunk, és beírni a Rafflecopter doboz megfelelő sorába.
A kiadó sajnos csak magyarországi címre postáz. A győztest e-mailben értesítjük, amire 72 órán belül választ várunk, különben sajnos újra kell sorsolnunk.

Karakterem sorskulcsa:
“A háború hangszerein játszol, hogy vérrel festhess, miközben uralmad alá hajtod a világot, s leigázod az emberiséget.”

a Rafflecopter giveaway

Nézzetek be a többi állomásra is

12/02 Kelly & Lupi olvas

12/08 Media Addict

12/15 Deszy könyvajánlója

12/22 Insane Life

12/29 Letehetetlen

01/05 Zakkant olvas

01/12 Dreamworld

Könyvmolyképzős könyvbemutató - élménybeszámoló

Sokadik éve, immár hagyományként idén is megrendezésre került a Könyvmolyképző Kiadó magyar szerzőinek bemutatója, ahol debütáló- és új megjelenéses írók mutatták be elkészült műveiket. Tegnap ráadásul egyszerre két helyszínen is folytak a programok. A WestEndben lévő Pop Up Store-ban a gyerekkönyvesek, míg a Darshan udvarban a Middle Grade, Young Adult, New Adult és Felnőtt műfajok szerzői állták a rohamot. 

Talán nem lepek meg vele senkit, jómagam az utóbbi rendezvényt választottam, amire már napokkal korábban készültem. 

A bemutatóknak mindig van egyfajta különleges varázsa, hangulata, atmoszférája, ami semmi máshoz nem fogható. Ilyenkor összegyűlnek a könyvmolyok, új szerzők lépnek ki a "világot jelentő deszkákra", hogy félelemmel vegyes örömmámorban útjára engedjék fantáziájuk szülte gyermekeiket, míg a tapasztaltabbak egyre bátrabban mutatják be a saját újdonságaikat; amit aztán dedikálások, beszélgetések, fotózkodások követnek. De van még valami, amitől ez az egész az, ami: a könyves barátokkal való találkozás (és az azt övező bohóckodás, mély diskurálás, stb.). Szóval ezek összessége volt az, ami miatt a napokat számlálva vártam, hogy az a fránya naptár december 13-át mutasson. Ráadásul a MondoCon szervezőinek jóvoltából újfent meghívást kaptam a téli Animekarácsonyra is, amire nem lehetett nemet mondani - Fummie-val meg is beszéltük, hogy a dedikálások után átruccanunk néhány órára.

Tegnap végre elérkezett a várva várt vasárnap reggel, én pedig jó korán kipattantam (értsd: zombiként kikúsztam) az ágyból, hogy időben odaérjek a blogturnés lányokkal megbeszélt találkozóra. De hát ugye Lilla tervez, szomszéd idegbeteg, harapós kutyája végez... 40 perces késéssel sikerült kimenekülnöm az utcánkból. Ekkor már paráztam rendesen, hogy úgy el fogok késni megint, mint a sicc, ám valamilyen csoda folytán egy jó 10 perccel előbb is odaértem a Rákóczi térre, mint kellett volna (persze közben megküzdöttem a buszon, láttam Pikachu-t, életem kockáztatásával mentem két megállót a szellem Négyessel, és végül levegőre értem a Bátrak központját is meghazudtoló 4-es metró barlangjából). Ennek az lett az ára, hogy egyszem magamban, egy gigantikus fa tövében ácsorogtam, egészen addig, míg az ötödik ember is úgy nem nézett rám, mintha ősi mesterséget űzve várakoznék - ekkor úgy döntöttem, arrébb sétálok. Természetesen hova máshova, mint egy sarokra... Ne is mondjatok semmit... 

Mikor már minden reményemet feladtam, végre felbukkant Fummie, Deszy és Toffy, akiknek a vezényletével elindultunk a Darshan udvar felé - közben megismerkedtünk Deszy GRoby-jával (ez volt az a pont, ahol éreztem, volt értelme a napnak, nem halok meg hülyén). 

A Darshan udvar első pillantásra nagyon hangulatosnak-, és egyben valóságos útvesztőnek tűnt, így jó barátok módjára hagytuk Fummie-t kibontakozni, térképezze fel ő, merre is kell menni a bemutatóra, majd mikor biztos volt, hogy nem égünk be, követtük a meghitt, meleg terembe, ahol már ezer ismerős arc köszöntött minket. Kaptunk szendvicsre és üdítőre/kávéra jogosító kupont, körbeköszöntünk, majd leültünk egy hosszú asztalhoz., s nem sokkal később Lupi is befutott.

Az első előadás kezdetéig dumáltunk, bolondoztunk, jól átbeszéltük, kinek mennyi szabadideje van turnézás terén (semennyi, kivéve Fummie-t, de ő marsi), megosztottuk a könyves- és egyéb élményeinket, amivel hihetetlen módon elrepült az idő, mígnem már csak arra eszméltünk, hogy Bea (On Sai) felkonferálja a debütáló duót (Demi Kirschner, Bessenyei Gábor) és Kae Westát.

Jó blogger módjára Lupi készült füzettel, tollakkal, hogy tudjon jegyzetelni, én meg rossz blogger módjára kértem tőle lapot és tollat, amiért ezúton is örök hálám. Rengeteg információ hangzott el azalatt a 30-40 perc alatt, aminek a felét biztos nem sikerül volna megjegyeznem, ha nem körmölök szorgalmas kisdiákként. 

Általánosságban mindhárom szerző bemutatkozott, mesélt néhány szót regényéről, annak világáról és cselekményéről, a várható folytatásokról, jövőbeni tervekről; elhangzott egy-két kulisszatitok, legvégül pedig mindannyian felolvastak/felolvastattak néhány oldalt történetükből.

Demi Kirschnerről megtudtuk, hogy tévésorozat írást tanul, mi több, nemrégiben fejezett be egy forgatókönyvet, amiből a kész sorozat adásba is fog kerülni  Majd ezt követően elárulta, hogy az Öld meg Jana Robinst! színhelyeiül előbb Németország, később pedig Lengyelország szolgál, mivel úgy vélte, az angolszász vidékeken játszódó történeteket előtte már sokan kiaknázták. De a műnek nem ez az egyetlen egyedisége, a fiatal írónő ugyanis minden sztereotípia dacára nem a romantikára és a szerelmi háromszögre helyezte a hangsúlyt, hanem a sorskulcsos dologra, amit részben az árnyékkormányok, és az előre "megírt" sorsunk témakörei ihlettek.

Demi egyébiránt már elkészült a sorozat második (munkacím: Szörnyek és ketrecek) és harmadik kötetével, jelenleg a negyediket írja. Először ezekkel szeretné megörvendeztetni olvasóit, ám már van egy Budapesten játszódó, misztikus-thriller ötlete is, mágusokkal.

Bessenyei Gábor büszke apuka és Juventus szurkoló. A dolog érdekessége, hogy határozottan elzárkózik attól, hogy saját magából bármit is belevigyen karaktereibe, egyetlen dolgot kivéve. Elmondása szerint mindig akad egy olyan figurája, aki által valamit becsempész a Juventus imádatából, legyen szó karkötőről, focimeccsről, vagy bármiről. Szóval ne lepődjetek meg, ha a könyveiben ilyesmivel találkoznátok.

A jövő harcosai révén azonban a görög mitológiai alap az, amiről rengeteg szó esett. Gábor világéletében kedvelte ezt a mitológiát, elsőként a Marvel képregényekben találkozott vele. A történet megírásához ennél azonban lényegesen több kellett.
Eleinte interneten böngészett mindenféle ehhez kapcsolódó dolgok után kutatva, majd beszerzett egy igen részletes könyvet, mely mindvégig nagy segítségül szolgált számára. 

A saját könyvéről még annyit érdemes tudni, hogy kezdetben a jelenben játszódik (nem bevallottan Magyarországon - ám a második kötetben erről már lesznek konkrétabb infók is), de a Földre érkező Istenek, és a kialakuló bonyodalmak miatt a múlt sem marad ki.

Kae Westát azt hiszem, nem nagyon kell bemutatni, ő már tavaly bizonyított A démon és papnővel (de még mennyire!). S rögtön fel is vetődött a kérdés: A démon és a papnő és a Karvalyszárnyon összefüggnek? A rövid válasz: nem. 

Hosszabban: Kae korábban megalkotott egy saját, epikus világot, melynek keretein belül alkotta műveit. Ennek a világnak a DP is tagja, míg a Karvalyszárnyon nem annyira. Mindössze *ide képzeljetek valami nagyon sci-fis hangzású, mágiával kevert jelzőáradatot* a kígyók köszönnek majd vissza a folyam során.

Kae emellett elárulta, hogy a Karvalyszárnyon ötleti fázisában eszébe jutott, mi lenne ha kiemelne megszokott közegéből egy grófkisasszonyt, és lepottyantaná a zsoldosok között. Ezt leszámítva azonban nem voltak határozott elképzelései a cselekmény kimenetelét illetően. Már azon kívül, hogy a főszereplő lány, Calina számára több pasit is el tudott képzelni, csakhogy az egyik férfiú határozottan, s ellentmondást nem tűrve magának követelte a hölgyeményt. Hogy kicsoda az illető, az maradjon titok, ám ettől függetlenül Kae kedvence a kapitány figurája.

Ami engem leginkább meglepett, az az, hogy a Karvalyszárnyonnak van folytatása. Kae jelenleg a második részen dolgozik, és szeretné, ha ennyiben meg tudna állni a sztori, de nem kizárt, hogy trilógiává növi ki magát. És hogy utána mi lesz? Semmi pánik, az írónőnek legalább 6-7 terv van még a fejében, tehát néhány évig még boldogan lubickolhatunk írásaiban. (Én nagyon-nagyon várok egyet, amiről a halloween-i interjúmban olvashattatok. De türelmes vagyok. Jövőig képes vagyok várni. :D )

Megjegyezném, hogy a fentebbi infók csak összefoglaló jellegűek, minthogy jóval több minden hangzott el, de sajnos előfordult, hogy nem igazán hallottam a kérdéseket (mikrofon hiányában) és az azokra adott válaszokat. De a lényeg azért megvan. :)

Az előadások után nagyon ötletes módon, külön kis bokszokat kaptak a szerzők, ahol lehetett velük dedikáltatni, fotózkodni, beszélgetni. A csajokkal mi is átvettük a magunk könyveit, majd leginkább Lupival és Toffyval karöltve nekivágtunk a nagy kalandnak. Elkaptuk Bessenyei Gábort, akitől 3 csodaszép könyvjelzőt is bezsebeltünk, majd míg a lányok tartották a helyet, én elfutottam Demihez, ahol újabb könyvjelző járt az aláírás mellé. Végül újra átverekedtem magam a Kae Westához kígyózó soron, és míg vártunk, Toffyékkal folytattunk nagyon mélyenszántó beszélgetést, korunkhoz illő komolysággal (mázlimra erősek a szobám falai, nem szakad rám a plafon).

Egyre közelebb érve Kae asztalához, egyből felfigyeltünk az írónő ötletes és roppant egyedi tollára, ami madártollban végződött. Rögvest meg is állapítottuk, hogy ezt muszáj lefotóznunk.
Ami magát a dedikáltatást illeti... hát az egy másik történet. A rövidített verzió szerint elég annyit tudnotok, hogy az Insane Life bloggere bolondos, így az eleve nem kimondottan fotogén arcomra sikerült olyan hülye vigyorokat varázsolnia, hogy azokkal már zsarolni lehetne... arról nem beszélve, hogy szegény Kae félig meg is vakult a sok vakuzástól. De nagyon köszönöm neki, hogy hősiesen állta a sarat. Én tényleg csak szuperlatívuszokban tudok róla beszélni. Nagyon kedves, közvetlen, mindenkire odafigyelő hölgy, aki nem csupán stílusos pennával és könyvjelzővel készült, hanem idézetes papírkákkal is, amiket zsákbamacskaszerűen lehetett kihúzni. És a legjobb, hogy mindegyik idézethez és szereplőhöz fűzött néhány figyelemfelkeltő infót.

Üröm az örömben, azzal, hogy a szerzők minden dedikáltatóval tartalmas, baráti hangulatú beszélgetésbe elegyedtek, nem pedig futószalagszerűen letolták a rájuk várakozó sort, lekéstünk a második körös bemutató háromnegyedéről, ahol Felkai Ádám, Róbert Katalin és Rácz-Stefán Tibor művei voltak terítéken. Azért annyi infót mégiscsak sikerült elcsípnem, hogy Tibi nemrégiben adott le egy kéziratot, melynek főszereplője egy roma származású lány, valamint, hogy a Túl szép közkedvelt mellékszereplőjével, Botonddal is tervez egy regényt.
A Para körútról meg kiderült, hogy bár egy sorozat részét képezi, a kötetek mégsem függnek majd össze - mindegyikük egy-egy önálló sztorit dolgoz majd fel.

Miután Tibiék bemutatója is véget ért, útra keltünk, hogy megszerezzük Bea (On Sai) bevásárlólistáját. Na, jó, nem - de azért belegondoltatok milyen izgalmas lehet az is, tekintve kiről van szó? Komolyra fordítva a szót, letámadtuk Beát, hogy dedikálja a könyvét. Ő pedig Calderont megszégyenítő hősiességgel állta a sarat.

A napom további része sajnos hirtelen Mennyországból Pokollá vált, egy telefonhívást követően, úgyhogy a tervezett beszélgetésekkel és mondoconos mókával ellentétben még gyorsan Tibi orra alá toltam a Túl szépet, hogy dedikálja nekem, majd fejvesztve rohantam haza, hogy az estémet az állatorvosi rendelőben töltsem. 

A könyvbemutató mindazonáltal fergeteges élmény volt. Kivétel nélkül mindegyik szerző előtt le a kalappal, hogy annyira kedvesen, odaadó figyelemmel kezeltek minket. Mintha nem is egy író-olvasó találkozón, hanem baráti összejövetelen lettünk volna. Mindannyiuknak sok-sok könyvet kívánok a jövőben!


Néhány fotó a szerzeményeimről: